dark side of the... dark side of the moon, dark face of the man

Két pontos találat kell Qadirtól. Mivel ketten vannak, ezért ha az első mellé megy, akkor lényegében ő is és Domi is halott, efelől nincsenek illúziói ennyi tapasztalattal a háta mögött. De pont ezért tudja, mire összpontosítson és hogyan lehet jól lőni, míg kihasználja a sokkoló hangját is. Az első lövés után sok ideje nincs, társa egyértelműen észreveszi szétlőtt koponya keltette vérfestményt a falon, ezért Qadir a következő pillanatokban gyorsan cselekszik. Innen a tudatot felváltják az ösztönök, bemutatja a sokkoló hatását a mexikóinak is, majd mielőtt bármit tudna kezdeni ellene, őt is fejbe lövi.
Látott már halottakat, nem szép látvány, ahogy most sem időzik el a gyomorforgató látképükön, hiába ő hozta létre ezt a látképet. Domihoz fordul és elsőként megszabadítja száját a rongytól. Először kapjon levegőt, a keze ilyen szempontból ráér még.
Hallja, hogy a lány beazonosítja, vagyis magánál van és a fő szervei rendben lehetnek. A szemei vörösek, de ez nem különösebben meglepő azok után, ami történt vele. A lövés pedig nem érte annyira közelről, hogy a füle bánja, legfeljebb sajoghat tőle, mint ahogy Qadir fülét is kellemetlenül érte mindkét elsütött lövés.
Kérdőn pillant rá Tiger nevének hallatán, miközben leveszi az öltönyét és a lányra teríti, aki a víztől is fázhat, de a történtek is olyan reakciót válthatnak ki belőle, mintha vacogna.  
- Neked semmiért sem kell aggódnod - feleli, miközben feláll. Az egyetlen ember, aki sérült, az Domi, legalábbis nagyon bízik ebben, de most nem tud ennél frissebb információkkal szolgálni ő sem. Nyilván nem fogja felhívni az unokaöccsét, hogy ő jól van-e, mert azzal elszabadulna a pokol, így hát jobb abban a tudatban élni, hogy Tigerrel most nincs semmi említésre méltó.
- Nyugi, már intézem - feleli a kezére, hiszen ezért is állt fel. Nem mindig lehet a jól megkötött csomókat kézzel kicsomózni, úgyhogy meg kell vizsgálnia, hogy milyen technikával kötözték hátra a kezét. Többször is előfordult már, hogy egyszerűbb volt a széket szétfűrészelni a kiszabadítandó fogoly alatt, mintsem a csomót eltávolítani, vagy a kötelet szétvágni. Most viszont, ahogy látja, nem fáradoztak azzal, hogy kibonthatatlan legyen, a kötésből látszik, hogy siettek, Qadir arra tud ebből következtetni, hogy bizony tudták, hogy nincs végtelen idejük, mert Domi nincs teljesen őrizetlenül. Mint ahogy nem is volt, de most szerencse, hogy Qadir gyorsabban ért ide, minthogy a beépített figyelőjük közbe tudott volna avatkozni.
- Mindenki jól van Domi, hidd el - feleli újra a lány aggodalmára, amit persze tökéletesen megért, ezért is próbál ezúttal határozottabb kijelentéssel válaszolni. Nyilván ilyen sokkos állapotban nem könnyű lenyugodni, pláne ha majd feldolgozza a szemei előtt heverő látványt, viszont Axel miatt jó lenne, ha kikerülne a sokkos állapotból. Időközben sikerül kioldania a csomót, örül, hogy ezt most könnyen meg tudta oldani.
- Igen - helyesel Qadir és most jut el ő is arra a pontra, hogy a benne lévő feszültség csökkeni kezd valamennyire és egy alig hallható sóhajjal el tudja lazítani izmait. Nem köti a lány orrára, hogy tudja, hogy a mexikóiak voltak és milyen szándékkal érkeztek, ahogy azt sem, hogy azért fekszik mellettük két halott, mert mexikóiak. Ha nem ők lettek volna a tettesek, akkor Qadir sem feltétlenül akarta volna megölni mindkettőt, az egyiküket jó lett volna életben tartani, hogy kifaggassa és megismerje.
- Maradj még ülve egy kicsit - mutatja kezével is, hogy maradjon, hiába tud már szabadon mozogni, a gyerek miatt jobb csak akkor felállnia, ha már muszáj. Már csak azért is kéri, hogy ne mozduljon, mert zajt hall kintről, nem néz ki az ajtón, az öngyilkosság, de emeli fegyverét, hogy ha kell, ő tudjon lőni először. Néhány feszült csenddel teli pillanat után azonban megjelenik egy férfi, akinek láttán Qadir leengedi a kezét. Bár egy pillanatra megfordul a fejében, hogy inkább őt is homlokon lövi, viszont nem engedi meg magának azt a luxust, hogy haragból cselekedjen. Ezt most nagyon elbaszta a kihelyezett tag, aki azért volt a szemközti üzlet vendége, hogy Domit figyelje és védje. Elkésett. Ez pedig egy olyan hiba, amit Qadir súlyosan szokott büntetni, hisz nem véletlenül kér személyes őrizetet azok számára, akik nem tudják megvédeni magukat, ellenben fontos, hogy életben maradjanak. Egyelőre nem mond neki semmit, hanem szúrós szemeit visszaemeli Domira. Most már ideje menniük.
- Tudsz járni? - hajol oda hozzá, hogy hóna alatt megtámassza és felsegítse, majd tartsa a súlyát Domi helyett, míg a lány megállapítja, hogy hogyan érzi magát. Reméli, hogy nem most fog elvetélni.
- Hozd a hátsó bejárathoz a kocsit - int az embernek, hogy ha jót akar, akkor most nagyon iparkodik. Mindegy neki, hogy a saját kocsiját hozza, vagy pedig leinti Qadir sofőrjét, nem számít, oldja meg, de kell egy kocsi. Ahogy elsiet a férfi, figyelmét újra Domi testi reakcióinak szenteli.  

dark side of the... dark side of the moon, dark face of the man

Öltönyét futtámban kigombolva ül be az autóba, amiben a sofőrje már negyedórája várja a hivatali épület bejárata előtt. Elhúzódott megbeszélése Mr. Shirman ellenzéki képviselővel, de nem hagyhatta ott a férfit. Pláne nem annak fejében, hogy elvileg jó viszonyt ápolnak, legalábbis mindketten ezt színlelik és feltehetőleg ez így is fog maradni, mert Mr. Shirmannak is szüksége van Qadir támogatására és Qadirnak is az ő befolyására, amellett, hogy a lányával kifejezetten jó viszonyt ápol. Bár ezt eddig ha minden igaz, egyikük sem kötötte az orrára.
Mindenesetre Manhattan főútja felé tartva néhány szót megenged magának, amivel kiadja magából az elmúlt percek kellemetlenségét és épp kész túltenni magát az elmúlt másfél óra eseményein, mikor kikanyarodnak a főútra, egy sötétkék színű autó elé.
Megigazítja lábait az anyósülésen és az ablakon keresztül szemléli a tájat. Az autó elcsendesül, nem szól a zene, illetve híreket sem mondanak ilyentájt. Ötszáz méter múlva azonban a helyzet komolyodni látszik azáltal, hogy a találkozó miatt igencsak jólfésült Qadir és a személyes sofőrje az oldalsó visszapillantót lesik.
- Főnök…
- Látom. - Ugyan a sofőrje a középső tükörbe néz, ő meredten bámulja tovább a neki jutott tükröt. - Felismerem a rendszámot. - Az arcokat ugyan nem, de hát nem is ismerhet mindenkit. Elég bizarr alakoknak tűnnek és a vonásaik - már amennyit meg tud belőle állapítani Qadir - passzolnak a mexikói, latin-amerikai génekhez. Mindazonáltal ezt a rendszámot már lefotózták a bennfentesei.
- Lekanyarodjak?
- Egyelőre ne. Főúton vagyunk, kétlem, hogy lennének olyan őrültek, hogy itt akarnának drámát kelteni - mondja higgadt, bár közel sem nyugodt hangom, miközben szemeit nem veszi le a mögötte lévő kocsi tükörképéről. Jobbnak véli, ha ők sem keltenek feltűnést és csak mennek tovább a dolgukra. Már csak azért is, mert nem épp előrefelé nézelődnek a latinok.
Ugyanez a tény ébreszti fel és rémíti meg. A tudat, hogy ők épp valamit nagyon keresnek, ahogy ötven méter után a kocsijuk lassulni kezd mögöttük és egy hirtelen mozdulattal leállnak az út szélén. Qadir még épp elkapja a bolt hirdetőtábláján szereplő nevet, mikor a sofőrje felsóhajt, vele teljesen ellentétes reakcióval, hiszen Qadirt hidegzuhanyként éri a felismerés.
- Húzódj le. - Hangja egyértelműen parancsoló, ám szavai a sofőr józaneszével szembe mennek így csak lassít és nem egyből megáll.
- De főnök, nem kellene ink…
- Mondom húzódj le, nem voltam világos? - néz erősen a szemeibe és már előkotorta a kocsiba rejtett fegyverét is, így a sofőr talán részben amiatt is megijed, majd rátapos a fékre. Pedig jól ismerik egymást, együtt dolgoznak már néhány éve, talán pont ezért kiált utána aggódva, mikor Qadir kipattan az autóból és fegyverét öltönyébe rejtve indul meg a cukrászda felé.
Az első lépéseket szaladva teszi meg, majd észhez tér a kezdeti ijedtségtől és lassít. Nem ronthat rájuk, pláne, hogy ők ketten, igen, ha jól látta akkor ketten vannak, ő pedig egyedül. Márpedig hiába Qadir az nagyobbik New Yorki droghálózat egyik feje, szemtől szemben ő is csak egy húsvér ember.
Dominique cukrászdájáról ő még csak hallott, de azért felkeltették már az érdeklődését a sütemények, úgyhogy fejben elraktározta a hely nevét és lokációját. Ez most kifejezetten szerencse. A bejáratot óvatosan közelíti meg, az ablakon keresztül les be, de nem lát senkit, üres az egész hely. A bejárat felé tart, de rájön, hogy biztosan csilingelni fog, ha elé lép, úgyhogy elkáromkodja magát. Nem mehet be csak úgy, mert az utcafronton nem kezdhet el lövöldözni, azzal az egész bandának vége lenne és túl nagy a felelőssége, hogy meggondolatlanságokat műveljen.
Jobb ötlet híján a közeli sikátoron át megkerüli az épületet és hátsó bejáratokat keres. A bejárat megvan, rápróbál, de zárva – nagyon helyesen. Újra elmorzsol pár afgán káromkodást, de másodpercekkel később megpillantja az ajtó melletti résnyire nyitott ablakot. Nem túl elegáns, de most ezzel kell főzni, megigazítja az öltönyébe dugott fegyvert, hogy ne mozduljon el, majd jobban kinyitja a közel másfél méter magasságban lévő ablakot és az abrakpárkányra támaszkodva felhúzza magát. Régen ez jobban ment, de még nem felejtett sokat az izomzata, bemászik az ablakon és egy pillanatra csendben megáll. Hallgatózik és hall is. Jól ismeri a sokkoló zizegő hangját, mire előveszi a fegyverét és lassan, csendben megindul a műhely – merthogy itt ért földet az ablakon való bemászás után – ajtaja felé, majd azon keresztül a hang irányába.
A hűtőhelyiségben halad, mikor érzékeli, hogy már közel jár, minden szót, minden mozdulatot érzékel a másik szobából. Kihasználja, hogy a hűtők által csak minimális fényt kap a szoba, így ő sötétben leshet ki és láthatja meg oldalról a kikötözött nőt. Első gondolatra innen lőne, de mozgolódnak és pont úgy érnek össze a falak, hogy azt kockáztatná, hogy Domit lövi meg.
Mélyet sóhajt, a hűtött levegőtől látszik lehelete is. De nem tétovázhat túl sokat, úgyhogy megvárja, míg a sokkoló újra hozzáér a terhes Abbarhoz és a zaját kihasználva fedi el saját lépteinek hangját, melyekkel belép a raktárhelyiségbe a két férfi mögött és a hozzá közelebbi férfi fejére szegezve a fegyverét lő.
A lövés hangja szinte kijózanítóan hatol bele a raktárt eddig sokkolótól ellepő zajába, de a zúgás egyből megszűnik, ahogy a Domit kínzó alak megfordul és szemben találja magát a Qadir keze által szétloccsant fejű társa agyvelőjének látványával. Ezt a sokkot kihasználva mer közelebb lépni hozzá Qadir és a sokkolót kicsavarva a kezéből megragadja nyakánál, a falnak löki és tüdőjéhez érinti a kínzó eszközt.
- Meg a kurva anyádat nyúlsz az enyéimhez! - Hangja ridegen mély és kegyetlenül magabiztosságot árasztó, ám nem érzésektől mentes. Ott van benne az a sok tíz évnyi utálat, düh és gyűlölet, amit elszenvedett már a mexikóiak által és ami miatt egy percig sincs bűntudata, hogy most végez két olyan taggal, akit eddig nem is látott.
A nyakát szorítva végül elveszi másik kezével a sokkolót testétől és egy határozott rántással lényegében maga mellé dobja a férfit, aki nyakát fogva esik mellé a földre. Látszik viszont, hogy nem kispályás, a fájdalom ellenére is fegyveréért nyúl, ám Qadir nem szórakozik, homlokához érintve a pisztolyt őt is agyon lövi. A lökéstől a férfi hátra lendül és a társa mellkasára hullik.
Gyűlöli őket. Mindet. Miattuk nem jött össze Los Angeles, miattuk nem maradt a családjával és miattuk kell örökké félelemben és nyomás alatt élnie itt New Yorkban. És most utálja őket azért is, mert bántják a családját. Ezért aztán kifejezetten dühös.
Annyira nem vonzza őket a holttestek látványa, ellenben Domi épsége nem mellékes, úgyhogy leguggol a lányhoz és elsősorban száját kiszabadítja, hogy elég levegőhöz tudjon jutni a terhes nő.
- Maradj magadnál. Domi, hé! - Nem tudja, mennyit látott az előbbiből, de nem lesz szomorú, ha semmit. Ugyanakkor fontos lenne, ha nem veszítené el az eszméletét. Valószínűleg kínozták annyit, hogy már bódult el, a vizes, részben csupasz mellkasa is ezt sejteti Qadirral.