- Óóó, még mindig imádom ezt a filmet – fordulok ki Charlie öléből, ahol eddig pihentettem a fejemet, miközben a Marley és én utolsó képkockái is legördülnek a képernyőről. Felülök rendesen a kanapén, és a távirányító után nyúlva mozi helyett zenét indítok. Abyék amúgy is hamarosan megérkeznek. Charlieért még délután átugrottam Queensbe, összeszedtem őt valamivel azután, hogy végzett a munkával, és elcsaltam őt hozzám kicsit hamarabb, mint a többieket némi sör, pizza és egy közös filmezés ígéretével. Apa megint nincs a városban, továbbra is a cége bővítésén dolgozik, és úgy éreztem, vétek nem kihasználni, hogy egész hétvégén egyedül az enyém a lakás. Még a házvezetőnőnknek is szabadságot adtam ezekre a napokra. Tuti kijárt már neki amúgy is, én meg megvagyok a segítsége – és a felügyelete – nélkül is. Oké, lehet, hogy így rendelt kínai kaján és pizzán kell élnem, de nekem ez így megfelel, és szerintem Charlie sem bánja az efféle menüt.  

Ráadásul úgy alakult, hogy két napja egy ismerős szerzett nekem négy, mondhatni utolsó pillanat utáni jegyet a mai Imagine Dragons koncertre. Tudom, őrület! Úgyhogy egy kis bemelegítő előbulival nálam – mert innen pocsék forgalom mellett is max húsz percre van a helyszín – meg is van az esti programunk. Amihez persze riadóztattam Abyt is, aki hoz magával egy „titokzatos plusz egy főt”. Egy nagyobb összeget is hajlandó volnék feltenni arra, hogy ez a valaki Redmond Moore lesz. Kár, hogy nincs akivel fogadhatnék erről. De most komolyan... Azt hiszik, nem vettem észre, ahogy egymást messziről kerülgetve lopva lesik egymást folyton, valahányszor összejön a társaság? Na mindegy. Hamarosan megtudom, hogy gazdaggá tennének-e, ha rájuk tenném a szerencsémet.

- Szerintem most már tényleg mindjárt itt lesznek. Hozok is még sört – pattanok fel a kanapéról, hogy méltó módon felkészüljek a vendégek érkezésére. Visszafelé már zenére táncikálva érkezem – a délután óta elpusztított sör lehet, hogy egy egész picit máris a fejembe szállt. Majd ahogy lepakolom az italokat dohányzóasztalra, biztonságos távolságra CJ felpakolt lábaitól, nehogy véletlenül felrúgja őket, szépen le is lökdösöm a lábait. Na nem azért, hogy illemre tanítsam, vagy ilyesmi. Inkább azért, hogy kényelmesebb pózt vehessen fel ahhoz, amire készülök. Szemből ülök be az ölébe, és átkarolom a nyakát. - Szia – mosolyodom el, majd az orrommal megbököm az orrát. Még mindig fura, még mindig friss ez a helyzet. Ő és én együtt. Mármint... ebben az értelemben... Ezt még mindig szoknom kell. Vagyis... a jóhoz túl könnyű hozzászokni, és valójában pontosan emiatt vagyok óvatos. Egy kicsi részem még mindig tart attól, hogy majd meggondolja magát, mire esetleg tényleg beleélném ebbe magamat. Azt hiszem, részben emiatt is hoztam fel ide hozzánk ma délután. Nem egészen szándékosan, de bizonyos értelemben ez egy teszt volna, mert...  

Általában nem szeretem elhívni magamhoz a barátaimat, mindig kicsit kényelmetlenül érzem magam ettől. Nem szeretem sem őket, sem magamat emlékeztetni arra, hogy egy másik világból származom, hogy mennyire kilógok közülük. Főleg mert ez igazából csak a látszat. Nem illek ide sokkal jobban, mint ők. Vagy hát... olyan vagyok, mint egy kétéltű, mindkét világban otthon vagyok, de én velük, köztük érzem csak igazán jól és szabadnak magamat. És most megint kicsit tartok attól, hogy miután ma ebben a fényűző lakásban töltjük az estét, Charlie ismét előhozakodik majd a szokásos hülyeségeivel, hogy nem elég jó hozzám. De ha így kell lennie, akkor ez inkább előbb történjen meg, mint utóbb. Még mielőtt túlságosan elhinném, hogy lehetünk együtt boldogok.

- Azt hiszem, késnek. De mi addig is... - közelebb hajolnék, hogy megcsókoljam, de abban a pillanatban megszólal a házi telefon. - Hmm... Megmentett a csengő – bököm mellkason CJ-t, mintha valami borzasztó dolgot úszott volna meg, aztán sietek, hogy felvegyem a kagylót. Természetesen a portás az, aki a barátaim érkezéséről értesít. - Itt vannak – kiáltom be a nappali felé, miközben már megyek is ajtót nyitni, hogy mire a srácok felérnek a lifttel, már terelhessem is őket befelé.  

- Úriiiiiisteeeeen! REEED?! Te vagy a nagyon titkos hódoló?? Neee! – játszom igencsak rá a meglepettségre, amikor megpillantom őket. - Charlie, nézd, kik érkeztek! Sosem találnád ki, Aby kit hozott magával! - Mert persze vele is megosztottam a tippemet. - Na jó, fiúk, sör a dohányzóasztalon, ha mást szeretnének, csak szolgáljátok ki magatokat a hűtőből... Te pedig most velem jössz! - ragadom Abyt karon, és már vonszolom is a szobám felé, hogy segítsen nekem a koncerthez megfelelő szerelést összeválogatni.

♫ living young and wild and free ♫