Lyn & Ben

2012.06.07.

Lévén, a sütőtudományom nem verdesi a mesterfok küszöbét, így már tegnap este –míg Ben helyettem is túlórázott-, Lea segítségével megsütöttem azt a minitortát, amit ma reggelre a születésnapjára szántam neki. Az ágyból halkan lopakodom ki és veszem magamra az egyik szatén köntösöm, hogy Ben ne tegyen keresztbe még véletlen sem a kora reggeli terveimnek. A hűtőhöz megyek, kiveszem a tortát, beleszúrok egy gyertyát a közepébe, és az egyik legtitkosabb rejtekhelyemhez, a szekrény tetején pihenő bőröndhöz megyek, hogy előkotorjam a mai napra szóló repjegyeket. Az úti cél nem más, mint Róma. Az elmúlt hónapokra való tekintettel mindketten kifulladtunk a sok munkától, és ami rögtön az eszembe jutott a közelgő születésnapjára nézve, hogy valahová jó lenne elutazni, ahol elfelejthetjük a General Motorst, a kollégákat, a főnökeinket és minden mást. Európa tökéletesnek bizonyult erre a célra, ahol csak mi ketten lehetünk, jó távol mindenkitől.
Az alsó ajkamba harapva, izgatottan veszem ki a székről ágaskodva a borítékot. Vagyis venném, mert a szék már billen is, és ha nem kapcsolok időben, akkorát borulok, mint a ház.
- Ó, a picsába! - Hangosan huppanok a földre, de a bal bokám még így is érzem, hogy nem egészen landolt jól. Fel is szisszenek az első mozzanatra, aztán megtámaszkodom a szekrénynek háttal. Hát ez rohadt jól indul. Legközelebb azt hiszem, nem ezt a helyet fogom választani az ajándékok elrejtésére… Egy percnyi szenvedés után úgy döntök, hogy jobb, ha az egész bőröndöt leveszem onnan és úgy halászom ki a jegyeket, aztán meggyújtom a gyertyát is. Fülig érő szájjal, bár kicsit bicegve indulok meg a hálószoba felé, hogy felébreszthessem Bent  és én lehessek az első, aki a 23. születésnapján köszönti. Igaz, hajnali négy van, és biztos furán fog hatni –bár tőlem már megszokhatta, hogy néha igencsak érdekes dolgokra vagyok képes-, de a gép tizenegykor indul, és határozottan jobb lenne nem lekésni.
- Hééé, szülinapos, jó reggelt! – rontok be kicsit hangosabban a kelleténél a szobába, és lerakom az ágy melletti éjjeli szekrényre a süti csodát a borítékkal együtt, hogy aztán visszaheveredhessek mellé kicsit, és csókokkal ébreszthessem fel. Elmosolyodom a kómás arcán, és halkan felnevetek, mert látszik rajta, hogy nem igazán érti, mire fel ez a nagyon korai sietség, mivel még csak a nap sem kelt fel. Már attól, ahogy felém közelít pillangók repdesnek a gyomromban, még csak érintenie sem kell hozzá, elég csak egy helyiségben lennie velem. Ez a férfi olyan hatással van rám, mint még soha senki az eddigi huszonöt évem alatt, pedig volt jó pár próbálkozásom. Mondjuk neki egy percig sem tudtam ellenállni, de persze ezt nem kötöttem az orrára az első pillanatokban, sőt…  – Na, éledj Don Juan, meglepetésem van. – hajolok a füléhez közelebb, hogy hatásosabb legyen, ugyanis a gyertya, ahogy látom, mindjárt leég teljesen, ha nem fújja el. Ha még ez sem hat, akkor bevetem a főnöknőt és határozott hangnemben szólok hozzá. - Benjamin, elkésel a munkából! - Fel is ülök hamar, hogy a kezembe vehessem a tálcával együtt.  – Kívánj, mielőtt még elalszik. – bökök a fejemmel a mázos sütemény felé, és várom, hogy életem férfija elfújja a lángot, aztán kibontsa a borítékot is, és aztán nekiállhassunk pakolni… Tök izgatott vagyok!  

   

Lyn & Ben

Ha valami szülinap van, vagy olyan, amivel bárkit meg lehet lepni, rögtön ráizgulok a dologra és szervezkedni kezdek bármiféle meglepetés miatt. Az igaz, hogy titoktartásban nem vagyok a legjobb, vagyis jobban mondva szokott probléma lenni a fedősztorijaimmal, de annál nagyobb lelkesedéssel csinálom, amit csinálok. Nagy általánosságban viszont simán rájön a másik fél, hogy valamire készülök, mert nem vagyok topon a kamuzásban, kivéve a melóban. Ott baromi jó kis fedősztorikat tudok kitalálni a főnöknek, ha arról van szó, miért nincs meg időre egy-egy jelentés, vagy bármi más, aminek már rég meg kellene lennie. A hozzám közelálló emberek azonban könnyen rájönnek, hogy valami vaj van a fülem mögött. Ben is ismer már eléggé ahhoz, hogy vegye a jeleket, ha nem mondok igazat, de talán most sikerült eltitkolnom ezt az utazást, és remélhetőleg nem hagytam a laptop kijelzőjén a foglalási oldalt, vagy bármi más leleplező információt.
A sütivel beegyensúlyozva, kicsit bicegve érek be a szobába, ahol Ben az igazak álmát alussza. Nem lesz egyszerű felébreszteni, de mivel tudom a gyenge pontjait, így valahogy csak boldogulok majd a feladattal.
Az első próbálkozás csak némi dünnyögést vált ki belőle, így közelebbről támadok.
- Úgy négy körül, de jó okom van az ébresztésre – mosolyodok el, és már bent is termek mellette az ágyunkban. – Végül is vehetjük reggelnek is – teszem hozzá vállat vonva, de az éjszaka így tényleg igen rövidre sikerült, mert éjfél előtt biztos nem aludtunk el, de hát ez nem meglepő. Idejét sem tudom, mikor volt olyan, hogy időben lefeküdtünk volna. Próbálkozások voltak –mert hát fontos lenne, hogy egyszer végre kipihenten keljünk már fel-, de valahogy mindig másfelé terelődött a dolog, mintsem alvás legyen a vége, amit ugyebár egyikünk sem bánt sosem. Csak másnap reggel morgunk mindig magunk előtt, hogy már megint nem aludtunk annyit, amennyit kellett volna.
Halkan felnevetek, ahogy magára húz, mert már biztos vagyok benne, hogy ő teljesen másféle meglepetésre gondol, mint amivel én készültem mára, és nem is bánnám, de nem szeretném lekésni a repülőt, ami azt illeti.
- Jaj, Ben, most semmiféle szexuális töltetű dologra nem kell gondolnod, de ha végre kinyitnád a szemed is, akkor észre is vehetnéd. – A nyakához hajolok, aztán felülök a csípőjén, hogy végre észhez térjen. Hihetetlen ez az ember, de végre valahára észreveszi a sütit is mikor lecsusszanok róla, és felé tartom.
- Látsz itt mást is, akinek süthettem volna? Nem rejtegetek senkit a szekrényben.– nézek körbe a szobában mosolyogva, majd visszapillantok rá, és viszonzom a csókját kicsit eltartva a sütit, mielőtt még belobban a hajam is. Csoda, hogy nem történik meg, igazából egyikünk sem csodálkozna a szerencsétlenségemen szerintem azok után, amiket le szoktam művelni.- Még szerencse, hogy nekem eszemben volt – jegyzem meg. Hála az égnek a dátumok megjegyzésében nagyon is topon vagyok, de úgy általában a memóriám rendben van, ami azért igencsak előny Ben mellett, mert neki meg gyakran mennek ki dolgok a fejéből, amire nekem kell emlékeztetnem, ha éppen a telefonja nem teszi azt.
Ahogy elfújja a gyertyát, a szoba teljes sötétségbe borul, és csak a gyertya tetejének parázsa látszódik, az is csak tíz másodpercig. Épp letenném az éjjeliszekrényre a kis tálcát, de Ben rögtön támadásba lendül és nem igazán hagy mozdulni sem.
- Ha így folytatod, akkor lehet, hogy az ölemben landol majd – húzódik a szám széles vigyorra a csókjaira és az érintésére – Akkor kénytelen leszel onnan feleszegetni – folytatom a mondatot, miközben próbálom elhárítani kicsit magamtól, hogy végre letehessem azt a fránya tálcát. Átemelem felette és kicsit nehézkesen ugyan, de sikerül odaegyensúlyoznom épségben, aztán átadom magam Bennek.
- Mit kívántál? – érdeklődöm mosolyogva, miközben ledőlök az ágyra, és azzal a mozdulattal magammal is rántom őt egy szenvedélyes csókra. A hajába túrok, de aztán eltolom magamtól kicsit, mert eszembe jut, hogy az ajándék másik felét még nem is adtam oda neki.

- Nekem van tervem, de remélem neked nincs, mert amit szerveztem azt már nem lehet lemondani. Meg amúgy sem, mert akkor megharagudnék, azt meg ugyebár nem szeretnéd, mert akkor mérges sárkánnyá változom – vezetem le a folyamatot, miközben az ujjaimat a felkarján jártatom.
- Mi van, ha azt mondom, csak te meg én, egy másik kontinens, egy kényelmes hotelszoba ééés jó sok kaland. – Körülírom az ajándékát, hogy rájön-e, mielőtt még odaadom neki, és ha nincs tippje, akkor még hozzáteszem:
- És sok tészta!

   

Lyn & Ben

Nem tudok titkot tartani, de most úgy érzem, Ben semmit nem sejtett a kis tervemről. Még a tortát lehet, hogy megneszelte, ha kicsit figyelmesebben körülnézett a hűtőben, mert nem igazán tudtam elrejteni, de az csak a kísérő az utazás mellé.
- Jó, majd még alkudozhatunk, csak hadd adjam már oda – mosolyodok el, mert nem értem mit tunyul itt, szerintem tényleg totál elfelejtette, hogy ma van a szülinapja. Hogy lehet ezt elfelejteni? Én a sajátom előtt már alig tudok aludni, tök izgatott leszek, de aztán van, mikor belegondolok, hogy basszus, már megint öregedtem egy évet, és olyan rohadt gyorsan megy az idő, hogy néha jobb lenne megállítani kicsit.
Mosolyogva pislogok rá, ahogy végre kinyitja a szemét, és tulajdonképp még mindig nem esik le neki, hogy valamiféle fény bevilágítja halványan a szobát. Nem is ő lenne, komolyan mondom. Elégedetten mosolygok le rá és ringok kettőt a csípőmmel, csak hogy méginkább az őrületbe kergessem, de tuti, hogy erre legalább felébred, ha már szavakkal nem igazán sikerül rávennem. Ami azt illeti, ennek a nézésnek és mosolynak a kombójával mindjárt kivarázsol a bugyimból, de még szerencse, hogy ügyesen tudok parancsolni a gondolataimnak és Bent is vissza tudom rántani kicsit a jelenbe.
- Gyanakvásra semmi ok – mosolyodom el oldalba bökve, de nagyon jól tudom, hogy csak viccel ő is. Viszonzom a csókját, mielőtt még elfújja a gyertyát, aztán közénk ékelem a tortát és nagyokat pislogva lesek magam elé, hogy a szemem hátha hozzászokik a sötétséghez, de valahogy nem igazán sikerül neki. A megjegyzésére hangosan felnevetek.
- Éppenséggel erre most maga is gondolhatott volna, Mr. Henson. Valamiért az a sejtésem, hogy volt némi hátsószándék Önben, vagy talán tévednék? – érdeklődöm mosolyogva, miközben a sütivel a kezemben egyensúlyozom igyekezve nem kiborítani azt valamelyikünk ölébe. Ahogy megérzem az ajkait a nyakamnál, automatikusan döntöm oldalra a fejem, hogy élvezhessem kicsit, és el is ragad a hév pár pillanatig. Hirtelen húzom magamra és szántok végig az oldalán az ujjaimmal, hogy aztán a felkarjában kapaszkodjak meg.
- Én kivételt képezek e szabály alól – nevetek fel halkan, de persze, így van, nem szabad elárulni. – Ez meg a másik szabály, hogy minden helyzetben kivételes vagyok, csak hogy emlékeztesselek ilyesmikre – mosolyodok el célozgatva mindenféle más dologra, értse, amire akarja, a fantáziája úgyis nagyon is a helyén van.
Mielőtt elárulhatnám a tervet, belém fojtja a szót és az ajkaim mosolyra húzódnak az ujja érintése alatt. Mindig is szerettem az efféle játszadozást kettőnk között, így érdeklődve hallgatom a tippjeit, amik persze közel sem azok, amik, de azért tetszenek.
- Naaa! Miféle gonosz némberről beszélsz? Ezt megvétóznám, nagyon is. Egy gonosz némber nem ébresztgetne így és sütne neked tortát. A sárkányt még úgy ahogy elfogadom – vonok vállat mosolyogva, aztán még visszatérek az előbbi dologhoz is – És igen, ahhoz mindig jól értettem – harapok az alsó ajkamba, de hát mint az eddigi reakcióim nagy részét, azt se láthatja a sötét miatt, de kit érdekel?! Azért gesztikulálok néha egyet-egyet...
Mikor ecsetelni kezdem a tényleges ötletet, s a végére érve egy árva szót sem reagál rá, összevonom a szemöldököm és komoly aggodalmakba kezdek. Baszki, tuti valami halaszthatatlan dolga lett volna! Meg kellett volna kérdeznem... vagy csak nem akar elutazni?! Lehet, hogy valami baja van, csak eddig várt, hogy elmondja?! Jó ég, a paranoia egyre erősebben úrrá lesz rajtam, mikor már szólásra nyitnám a szám, de akkor végre valahára közelebb hajol és megszólal. Az ilyen jellegű közeledése még mindig, ennyi idő után is libabőrössé tesz és megmozdít bennem mindent, kvázi határozottan leszáll a rózsaszín köd és már lehunyt szemmel készülnék a csókra, de helyette inkább tovább is halad a témában. Pedig most simán elcsábítható lettem volna egy gyors szeretkezésre...
- Tizenegykor, de kint kell lenni három órával korábban – jelentem ki és számolgatni kezdek fejben. Most már annyira nem tűnik indokoltnak ez a négy órai kelés, de mentségemre legyen, hogy sejtettem, nem lesz könnyű dolgom. Kilencre kell ott lenni a reptéren, fél nyolckor elég elindulni, ha beleszámolom a dugót is, de akkor is van még kicsit több, mint három óránk. Rendben, össze is kell pakolni, de akkor is, szerintem kicsit elszámoltam magam. Ezt azonban a világ minden pénzéért sem vallanám be. – Szóval igen... még egy kis időnk van, de... nem túl sok – nevetek fel halkan, mert tudom, hogy már Ben is utána számolt a dolgoknak fejben, és rájött, hogy itt valamit rohadtul elcsesztem. Ismer már, szóval nem is csodálkozhat azon, hogy nem vallom be a hibát, de azon mondjuk igen, hogy ennyire elszámoltam magam, hiszen inkább mindig háromszor utánanézek a dolgoknak. Na, mindegy, ez így jött ki.  
- A desszertet szeretnéd először? – kérdezek vissza ártatlanul, miközben felkönyökölök az ágyon, amikor pedig felvillan a fény és Ben Ádám-kosztümben áll a szoba közepén, oldalra billentem a fejem egy mosoly kíséretében, de aztán egy pillanat alatt el is tünteti a fényt. Ezek után a szemem már megint elszokott a sötéttől, tehát hiába pislogok itt, mint akinek belement valami a szemébe, mert ehhez kell egy kis idő, és Ben igazi pasi módjára viselkedik.
- Nem is én vagyok a gonosz némber, már bocsánat! – kiáltom utána, miután rám csukta a fürdőszoba ajtaját, én pedig miért is várnék egy percet is, rögtön feltápászkodom és Ben után indulok. Vagyis indulnék, de az asztal a szoba közepén nekem jön, és a kislábujjam ellen száll hadba.
- A picsábaaaaa-ahj! – nyervákolok egy sort, miközben a kezeim ökölbe szorulnak és megpróbálok nem tovább káromkodni, mert ez aztán tényleg nem volt a kellemes halvány foszlánya sem. Jelentem, a jobb lábam fél órán belül, majdnem teljesen tropára ment, szóval jól indul a nap. Magam előtt tapogatózva, ezúttal baromi óvatosan lépdelve megyek az ajtó felé, hogy aztán kopogás nélkül törjek be a fürdőbe és botorkáljak Ben elé a zuhanyzóhoz.
- Az imént majdnem kitört a kislábujjam miattad, és azt még nem is meséltem el, hogy amikor az ajándékodat halásztam a titkos rejtekhelyemről, félreléptem és kiment a bokám. Szóval csak úgy szólok, hogy ne csodálkozz, ha majd egyik helyről a másikra neked kell cipelned a hátadon – mondom neki csípőre tett kézzel az üvegfal túloldaláról, s közben a bal kezemmel egy mozdulattal letörlöm a párát az üvegről, hogy lássam az arcát, aztán kicsit lejjebb törlök, hogy az a baromi szexi felsőteste is kirajzolódjon a vékony réteg túloldalán. Lassan futtatom le a tekintetem a szemeitől a hasáig aztán vissza az ő tekintetére és mint akit rajtakaptak valami, elmosolyodom. Nem tehetek róla, ha egyszerűen így hat rám.  

   

Lyn & Ben

Imádok meglepetést okozni, csak a szervezkedés részével van mindig probléma, mert annyira béna vagyok, hogy az esetek nyolcvanöt százalékában lebukom, most viszont baromi büszke vagyok magamra, amiért sikerült az egészet titokban tartanom. Remélem nem lövök nagyon mellé ezzel a római utazással, bár az egész két hét alatt azzal nyugtattam magam, hogy: ki nem szeretne elmenni az örök városba? Két éve vagyok Bennel, de még tökéletesen nem sikerült kiismernem az utazási szokásait, lévén, nem gyakran járkáltunk Amerikán kívülre, mert a munka mindkettőnket le tudott kötni annyira, hogy ne gondolkozhassunk azon, hova megyünk a következő hónapban?! Ez alkalommal azonban már előre jeleztem a márkavezetőnek, hogy ne számítsanak ránk az elkövetkezendő egy hétben, mert kivonjuk magunkat a forgalomból. De úgy istenesen. Telefon meg minden nélkül. Legalábbis ez a terv, aztán majd kiderül.
- Na jó, nem is értem, honnan a feltételezés, hiszen tudom, hogy te mindig ártatlan vagy, mint a ma született bárány – mosolygok bele a csókba, miközben egyenesen a párnák közé rántom. Elfetrengenék én itt még órákig is vele, sőt, a fetrengésen kívül határozottan lennének más ötleteim is, ahogy neki is, de a gép nem fog ránk várni, így egyenlőre visszaverem a „támadásokat”. Az ironikus kérdésen csak elismerően bólogatok, egy „hát igen” szerű helyeslésként, de hát aztán megint rájövök, hogy nem lát a sötétben, így hümmögök is mellé kettőt.
- Ugyan, sosem tévesztenélek meg – mondom ezt már habár mosolyogva, nagyon is komolyan gondolva. Eszemben nem volt sosem ilyesmi, és nem is lesz az elkövetkezendő… hatvan évben? Miért is nem élhetnénk még együtt jóban-rosszban olyan hosszú ideig? Néha eljátszom ezekkel a gondolatokkal, és minden egyes alkalommal arra a következtetésre jutok, hogy egész biztos így lesz, hiszen nem jöhet semmi olyan dolog közbe, ami megingathatná ezt a kötődést és összhangot kettőnk között.
- Pedig… mindegy, az a lényeg, hogy így legalább nem kell rohanni. Ezt percre pontosan kiszámoltam, szóval ne kételkedj a módszereimben – nevetek fel most már én is kicsit halkan, mert mindketten tudhatjuk, hogy rohadtul elszámoltam magam, de ez így mégis jobban hangzik, minthogy ezt be is valljam.
Ben módszerei sem semmik,és azt hiszem, kisebb visszavágásként csinálja ezt a „sötétbe zárlak” dolgot, és hát meg kell hagyni, hogy a látvány maga, ami az előbb felvillant előttem, az már fel is tüzelt kicsit, szóval nekem sem kell sok, hogy utána eredjek a fürdőbe, miután becsukta maga mögött az ajtót. Mikor az asztalba rúgok, mondjuk úgy tizenöt másodpercig majdnem biztos vagyok abban, hogy itt a szoba közepén esek össze a fájdalomtól –mert hát ne mondja nekem senki, hogy annál van borzalmasabb érzés, mint amikor az ember letarolja a kislábujját egy-egy bútordarabbal-, de aztán erőt veszek magamon, és besántikálok a fürdőbe, aztán már dől is belőlem a szó. Nem is lepődöm meg a reakcióján, elmosolyodom magamban a szavaim kifordításán.
- Na, de most komolyan, Ben. Még mondjuk helyrehozhatod eme bűnöket, ha nagyon igyekszel, de a cipelés alól nem mentesülsz. – Nem mintha azt az ötven kilómat nehezére esne fél kézzel felkapni, ha úgy van, de azért igyekezni fogok, hogy helyrehozzam magam ezalatt a nettó három-négy óra alatt. Nem esne jól, ha nem tudnánk mindenféle bulis dolgot kipróbálni Rómában a bokám miatt. Szóval… majd utána ráér a pihentetés.
Letörlöm a párát a zuhanyfalról, és el is kapom rögtön azt a tekintetet, amit annyira szeretek, de aztán meg is szakítom a szemkontaktust, ugyanis kicsivel lejjebb törlök és láttatni engedtetek egy keveset a felsőtestéből is, egészen a köldökéig, aztán visszanézek az arcára egy mosoly kíséretében. Ettől sem kell több, mert mindkettőnk tekintete elárulja, hogy mi jár a fejünkben, és egy percig sem ellenkezem attól miután kijött a zuhany alól, hogy kioldja a köntösöm. Jólesően simulok hozzá szorosan, és a suttogására végigfut rajtam a hideg, majd meg is kapaszkodom a vállaiban, hogy fel tudjon kapni.
- De-de, azt határozottan imádnám – mosolygok bele a nyakába, miután felemelt, aztán a navigálás felszólításra felkapom a fejem.
– Hát, ami azt illeti, kétféle kép cikázik a fejemben… - kezdek bele az alsó ajkamba harapva, aztán ecsetelni kezdem a lehetőségeket. – Élhetünk királyok módjára, és elfogyaszthatjuk azt a desszertet az ágyban… - a mondatom felét megszakítom egy apró csókkal a szája szélére, majd folytatom is: - vagy maradhatunk a hagyományoknál, ez esetben a konyhát javasolnám – hajolok a füléhez és a mondat végére egészen elhalkul a hangom. Ha valamit, azt aztán végképp nem lehet elmondani a szexuális életünkről, hogy valaha unalmas lett volna. A döntés jogát Benre hagyom, én mindkettőre vevő lennék, de amondó vagyok, hogy a konyha ezúttal kicsit izgalmasabb helyszín lenne. Ezzel együtt viszont igazából mindegy is, mert ahogy ilyen szorosan hozzásimulok, már egészen csak azt kívánom, hogy maga alá gyűrjön és engedjünk a csábításnak. Már én is vizes lettem Bentől, de ez egy kicsit sem érdekel, ugyanis a libabőr, ami tetőtől talpig beborít, nem annak a látszatja, hogy fáznék, hanem hogy mindennél jobban vágyom rá.
- Én mondtam, hogy érdemes lesz felkelni – mondom széles mosollyal, aztán a nyaka köré fonva a karjaimat húzom magam vele egy szintbe és ajkaimat az övére forrasztom.  

   

Lyn & Ben

Kár is lenne tagadni, határozottan büszke vagyok magamra, amiért mindent ilyen baromi jól elintéztem. Nem gondoltam, hogy végre ennyire klappolni fog minden, mert leginkább abban kételkedtem, hogy a főnökünknél el tudom-e intézni majd a szabadságkérelmet úgy, hogy ne szóljon egy szót sem róla Bennek. Nem egyszerű az ember, amúgy is, egy két emberes kiesés elég szarul tud jönni egy pörgősebb héten, de nagyon rafinált módon már jó időben megkérdeztem és alá is írattam vele, amíg még nem derül ki, mi is lesz most. Mint kiderült, persze elég nagy szívás lesz, mert már az elmúlt néhány nap túlórák tömkelegéből állt, de így, hogy már papír is van róla, nem tud visszatáncolni a döntésétől.  
Hogy ismerem-e? Szerintem az eddig együtt töltött idő pont elég volt arra, hogy tudjam, hogy kell megnyugtatni, amikor szétveti az ideg, hogy ilyenkor kellőképp ellazulhasson, vagy éppen hogy kell az őrületbe kergetni és a gondolatait máris arra terelni, amerre az enyémek járnak. Profi módon űzöm már ezt a tevékenységet. De azért még mindig vannak dolgok, amikkel meg tud lepni, ami persze koránt sem probléma. Jó, ha az ember nem süllyed bele a megszokásba, mert azzal olyan könnyen lehet kinyírni egy kapcsolatot, hogy két pillanat alatt eltörpül mellette minden más is.  
- Persze, hogy ismerlek, de nehogy azt gondold, hogy az előző mondatomban nem volt egy parányi irónia sem – nevetek fel halkan, mert az ártatlanság nem éppen a legfőbb jelzője, de azért baromi jól hangzott. A csókja jólesően bizsergeti végig minden egyes porcikám, a kérdésére pedig szélesen mosolygok.  
- Mondtam én mindent neki, amit jónak láttam. – Tényleg így volt. Elmeséltem, hogy Ben milyen sokat túlórázik mostanában, és hogy nagyon nagy szüksége van a pihenésre, hogy a továbbiakban id hatékonyan tudjon dolgozni a cégnek. Komoly érveket sorakoztattam fel neki, szóval őszintén csodálkoztam volna, ha végül nemet mond. Ben fejét habár nem nagyon csípi, de engem úgy egészen jól fogad, ha bemegyek hozzá, még a szája széle is megrándul kicsit, mintha éppen mosolyra készülne. Igazából elég nagy kérdőjel számomra az ember, de mindegy. Csak akkor kontaktolok vele, ha muszáj, de ez elég gyakran előfordul sajnos.  
- Nem fogok mindent az orrodra kötni. Még a végén ellopod a titkos fegyveremet és felhasználod ellenem – mondom, de azért tényleg jól esik a kis lelkemnek, hogy ezt így elintéztem. Volt némi kétely bennem, hogy tényleg nem fog szólni Bennek a főnök. Egyébként is, nem tudok konkrétumot mondani, csak egyszerűen baromi jól csavarom a szavakat úgy, hogy ne gondolkodjon el rajta, neki miért nem jó. Szóval nem is tudnám megmondani, konkrétan hogy intéztem el.
- Szép a mosolyom – mondok végül ennyit halkan nevetve a felvetésen, mert tudom, hogy megeszi a kíváncsiság ezzel a dologgal kapcsolatban.
A fürdőbe –nagy nehezen ugyan-, de amilyen gyorsan beérek, ugyanolyan gyorsan rá is veszem, hogy menjünk ki onnan. Még van egy kis időnk az indulásig, és azt el kell valahogy ütni, ami pedig azt illeti, szerintem mindkettőnk ugyanarra vágyik és gondol. Hamar kap fel és már visz is kifelé. Mindig imádtam, hogy ilyen spontán tudtam rávenni a dolgokra és nem jött különféle kifogásokkal, mondjuk jól is működtünk együtt az ágyban mindig.
- Úgy látom, Mohamednek nincsenek ellenvetései – mosolygok bele egy csókba, és aztán fel is vázolom a lehetőségeket, amilyen képek szépen lassan belekúsznak az agyamba. Már-már nem bírok magammal, főleg így, hogy ilyen szorosan simulok hozzá és egy leheletnyi ruha sincs rajta, hát ez így hm... Nekem sem kell több, hogy teljesen beinduljak, a körmeim óvatosan bele is mélyednek a vállába.
- Meggyőzhető vagyok – reked bennem  szó félúton, mikor megérzem az ajkait a bőrömön, és a levegőt máris szaporábban veszem, mint eddig. -  Mi lenne a harmadik lehetőség? – kérdezem, habár igazából mindegy is, hogy hol, csak ne csinálná ezt az idegtépő játszadozást, ami egyrészről nagyon is jól esik, másrészről viszont lassan a falat kaparom.
Jobb kezem a hajába túr, és lehunyt szemmel élvezem, ahogy beborít csókokkal, ahogy egyre lejjebb és lejjebb halad, mígnem egyszer csak abbamarad a kényeztetés és mikor kinyitom a szemem, szembe találom magam vele. A hajnal első sugarai halványan kúsznak be a konyhába az ablakon, de kellemes félhomály van, így csak nagyjából tudom kiolvasni a szeméből a pimaszságot, ami onnan sugárzik.
- Kegyetlen vagy, Henson – mosolyodom el halványan, aztán a nyaka köré fonva a karjaimat húzom közelebb a lábaim közé, hogy aztán a jobb kezem ujjai körbe rajzolják a mellizmát, a hasán lévő kockákat, aztán lejjebb simítok egészen a köldöke alá, persze ezalatt egy pillanatra sem engedem a tekintetét. Ha így játszunk, akkor adjunk bele mindent, így az utolsó pillanatban, mielőtt még a lényeghez érnék, vissza is húzom a kezemet a mellkasához és megpihentetem ott. Mielőtt egy vízcsepp legördülne a mellkasáról, elkapom az ujjammal és ajkaim közé teszem egy pimasz mosoly kíséretében.
- Még meggondolom, hogy egyáltalán el akarok-e utazni, mert ha ki se fogunk mozdulni a szobából, lehet nem éri meg – nevetek fel halkan, mert én éppúgy élvezném azt is, mint Rómát kívülről. Miután mindketten nagyon sokat dolgozunk, így van, hogy elmaradnak a szükségletek, de azért igyekszünk mindig időt szakítani a lopott percekre. Ha máshol nem, hát a munkában, az meg aztán végképp izgalmas szokott lenni, tehát egyszóval: mindent imádok, ami vele kapcsolatos.
Egy apró mozdulat következtében lecsusszan a bal vállamról a szatén anyag, és én is leveszem a nyakából a törölközőt, mert csak az zavar be a képbe. Legalábbis ez az egy dolog, ami nem tetszik rajta, szóval hamar ignorálom is.
- Így sokkal szexibb, Mr. Henson – simítok végig az arcán és aztán közelebb hajolok egy lágy csókért, ami hamar átcsap szenvedélyessé, és most már el sem akarom engedni...

   

Lyn & Ben

- Nem is terelek, aljas rágalom – vágok vissza, mert hát tényleg így volt. Mindenféle érvet felsorakoztattam neki, bár azért első körben elgondolkodott a dolgon persze, de viszonylag hamar rávettem, hogy jól jár azzal, ha Ben is kipiheni magát kicsit. – Mikor nem szoktam én neked igazat mondani? – nézek rá kérdőn egy apró mosollyal. Nem szoktam neki hazudni, maximum füllenteni, azt is csak akkor, ha olyan szituációban vagyunk, mint például most. Azt hiszem, ez megbocsájtható bűn, hiszen oda-vissza megy ez köztünk és afféle nyílt titok, hogy mikor nem mondjuk a teljes igazságot. Legalábbis azt hiszem, mindketten ismerjük már a másikat annyira, hogy tudjuk, ki mikor viccel és mikor beszél komolyan.
- Hát, azt igazán ki kell érdemelni, hogy a tanítványommá fogadjalak – mosolygok rá, miközben az ujjaim a nyakát simogatják. Felnevetek a bohóckodásán, szeretem, amikor ezt csinálja. Az egész férfit imádom, és az egyik fő ok, hogy meg tud nevettetni és ez szerintem az egyik legfontosabb dolog egy kapcsolatban.
- Szerintem erről Grue-t kellene megkérdezned, mert én túl elfogult vagyok ebben a témában. De kérlek ugyanígy mutasd be neki, ha lehet. – Már el is képzelem a szituációt, amint Ben ilyen vigyorral sétál be a főnökünk irodájába, az meg rohadtul nem érti, hogy mégis mi a fészkes fene ütött belé. A helyzet pedig az, hogy simán el tudom képzelni róla, hogy bejátsza egyik gyenge pillanatában, de akkor én is mindenképp figyelni akarom legalább az üvegfal túloldaláról. Nagy show lenne, az biztos.
Nevetve felsikoltok, ahogy hirtelen felkap és ezzel együtt simulunk egymáshoz, úgy indul meg, mint kiderül, a felvázolt képzeleteimből a konyha felé. Még szerencse, hogy általában egyre jár az agyunk, bár nyilvánvaló, hogy azt sem bántam volna, ha az ágyban kötünk ki végül. Mindkettőnek megvan a maga varázsa.
- Igen? És mégis mit jövendöl a nagy Mohamed? – teszem fel a kérdést, miközben leültet az asztalra és incselkedve nézek rá. Egy pillanatig sem gondolkodom azon, hogy a lábaimmal körül öleljem a csípőjét és minél közelebb húzzam magamhoz. – Szegény, ezen talán segíthetünk – mondom teljesen komoly arckifejezéssel, de aztán a következő megszólalására már el is illan ez a hangulat. – Elnézést, hogy háborgatni merek holmi konyhaasztalok társaságában – nevetek fel, de aztán a nevetésem vége kisebb sóhajjá változik át ahogy megérzem az érintését a bőrömön. A kérdése kizökkent az álmodozásból és felvonom az egyik szemöldököm, úgy lesek rá, visszatornázva magam teljes ülő állapotba.
- Eszemben sincs. – Kihívó mosoly ül az arcomon. Imádom ezt a folytonos huzavonát, ami kettőnk között megy állandóan, de mivel mindketten igencsak győzni vágyó típusok vagyunk, így nem egyszerű felülkerekedni, de talán éppen ez a kis csipkelődés az, ami miatt olyan nagyon jól működünk együtt az életben. Persze ezután a megszólalás után már jön is a visszavágás a részemről, ahogy elkapom azt a nagyobb cseppet a mellkasán. Most én töltöm be a csábító szerepét, és ahogy elnézem Ben arcát talán nyerésre állok, bár... ezzel együtt, ahogy nézem, amint a tekintete az enyém és az ajkam között jár fel-le, már igazán nehéz ellenállni a vágynak, hogy ne vessek véget a szavaknak és vonjam magamhoz úgy, hogy el se engedem többet. Már-már azt hiszem, hogy mégis ő lesz az, aki megelégeli a játszadozást, de hamar rá kell jönnöm, hogy még mindig nem adta fel. A csókjaira megfeszül a testem főleg, amikor az érzékenyebb területekhez ér és nem is igazán hallom, hogy mit mormog az orra alatt. Halkan felsóhajtok, amikor a mellemnél időzik kicsit és ettől csak méginkább izgalomba jövök.
- Az őrületbe kergetsz – mondom csalódottan, mikor elszakad tőlem és ezzel együtt fel is egyenesedem, hogy levegyem a törölközőt a nyakából, de aztán megelégelem a huzavonát és szenvedélyesen húzom magamhoz. Talán vesztésre állok ebben a kis csatában, de úgysem érdekel ez senkit, hiszen a vége mindkettőnknek édes lesz, és egyébként is csak a játék kedvéért húzzuk a másik agyát.
- Miiiiiii? – nevetek fel és a mellkasára támasztom a tenyerem. – Most komolyan a főnökünkről fogunk társalogni szex közben? – kérdezem hitetlenkedve és ezzel együtt a jobb kezembe temetve az arcom. – Most ezzel meg akarsz fenyegetni? Ha nem mondom el, hogy vettem rá, akkor nem fekszel le velem? – mondom az arcától körülbelül fél centire, és közben lassú mozdulattal bújtatom ki a karjaimat a szaténból, hogy az megadva magát hulljon az asztal felületére. – Egyébként is... nincs nagyon értelme a harcnak, mert szerintem már mindketten elestünk. Együtt veszteni pedig jó dolog – suttogom egy apró mosoly kíséretében a füléhez közel, aztán végig szántok az ajkaimmal az arcélén és visszatérek az ajkaihoz. A kezeim eközben bebarangolják az egész felsőtestét, a karizmán megpihennek egy kis időre, aztán egyre lejjebb és lejjebb vándorol a jobbom, mígnem elérem a férfiasságát. Az izgalma az enyémre is hat, így a gyomromban sokasodó pillangók érzete egyre inkább dél irányába sugárzik.
- De persze ha nem így gondolod, részemről mehet tovább a játszma – mosolyodok el ártatlanul, de ezzel együtt fonódnak az ujjaim a merev büszkeségére és kezdem el lassan mozgatni a kezem. Az oroszlán bajszát húzogatom, tudom, de alig várom, hogy magához rántson, mert az a helyezt, hogy már én sem bírok magammal.