- Apa, miért nem csinálod meg a hajad? – miután végeztem a borotválkozással, hogy mégse nézzek ki úgy, mint egy hajléktalan, miután a házat készültem elhagyni, a fiamra pillantottam, aki határozottan ugyanazokat a dolgokat akarta csinálni, mint én. Nyilvánvalóan mivel én hajlamos vagyok arra, hogy elvágjam az arcomat, voltak bizonyos határok és nem engedtem meg mindent neki. Ennek ellenére állítottam, hogy nem én voltam a családban a rossz zsaru, az anyja határozottan házisárkány tudott lenni, de egyáltalán nem bántam azt a szigort, amit a feleségem számon kért a gyereken. Úgy éreztem, hogy egész jól vettük az akadályokat annak ellenére is, hogy nem feltétlenül volt tapasztalatunk, de az is lehet, hogy a másik kisfiunkat – még nem sikerült megegyeznünk a névben, de már tudjuk a gyerek nemét – teljesen más szellemben fogjuk nevelni, mint Marcelt. Hittem benne, hogy az ember egész életében fejlődik.
- Mert lusta vagyok – úgy néztem a gyerekre, mintha legalábbis egy mini földönkívüli lenne. Ezerszer hallottam tőle ezt a dolgot indoknak, amikor arra kértem reggelente, hogy legalább fésülködjön meg. Furcsamód én is viszonylag rendezetlen tincsekkel rendelkeztem, hála az égnek, ő Karen teljesen egyenes haját örökölte, viszont úgy el tudta aludni, hogy néha rá sem ismerek, amikor megjelenik ébresztés után. Mindenesetre pontosan tudtam, hogy ez nem feltétlenül példamutató magatartás a fiamnak, de sokkal inkább szerettem volna előtte embernek tűnni, mint valami erkölcsi diktátornak, aki csak szabályokat állít fel és követelőzik.
- Nekem mindig azt mondod, hogy a lusta emberek elvesztik a szemüket! Nem akarom, hogy elveszítsd a szemed! – magam sem tudom, hogy miként tudtam ezt tartósan megetetni Marcival még mindig, de annak tudtam be, hogy a gyerekem egy kicsit álmodozó típus. Ezt egyáltalán nem bántam, aranyosnak találtam és szerettem volna, ha jó gyerekkora lett volna. Viszont arról már sok fogalmam nem volt, hogy miként magyarázom ki ezt a dolgot nála.
- Most nem veszítem el a szemem, mert egy baráttal találkozunk – mivel úgy éreztem, hogy bő negyedórás készülődés után késznek éreztem magam, egyszerűen kitereltem a kisfiamat a fürdőszobából, a kutya pórázát pedig összeszedtem, mivel őt is terveztem vinni magammal. A barát kifejezés talán túlzás volt Sang-namra, mivel épp a fiammal gyakorlatilag orrvadászatra indulok, és az a tervem, hogy felmérjem: milyen ember lett belőle. Azok után, amit a húgom előadott itt nekem a múlt hétvégén, csak arra tudtam gondolni, hogy ideje a kezembe venni az irányítást. Eléggé fájt, hogy mint mindig, most is ki lettem hagyva a dolgokból és a családom még bennem akart bűntudatot kelteni azzal, hogy „családom van”, és „mennyit dolgozok”, ez pedig eléggé kikészített. Mindenesetre úgy éreztem, hogy már kellőképpen megbüntettem őket a dolog miatt. Néha úgy érzem, hogy a saját apámmal és a harminc éves testvéremmel nehezebb, mint ezzel a pici emberkével is, akinek egyszer elmondok valamit, és elhiszi, illetve annyira bízik bennem, hogy ha valamire nemet mondok, azt egyszerűen nem csinálja.
- Ő is titkos ügynök? – hatalmas szemekkel nézett rám a fiam, én pedig némi gondolkodás után bólintottam, aztán beültettem a hátsó ülésre, miután Tündérkét – természetesen nem tőlem kapta a nevét az állat – is a kocsiba engedtem. Én magam sem tudom, hogy pontosan miért, mert nem vagyok egy rosszakaró típus, de ördögi mosoly ült ki az arcomra. Határozottan azt éreztem, hogy így vagy úgy, de most egy kicsit rosszat teszek, és ettől fellélegeztem. Kezdett agyamra menni az otthonlét, de legalább már nem vagyok tele lila véraláfutásokkal, és a sérüléseim nagyrészt begyógyultak. Szimplán a szám sarkában volt fellelhető egy kis repedés, illetve a szemöldököm felett a sebet még tartotta az orvosi tapasz, de azt hiszem megmaradok. Jövő héten már tervezek berontani az irodámba, mert Karen is hazajön.
Mivel kocsival voltam, a magam részéről igyekeztem a másik férfihez igazodni, mi mentünk Brooklynban, cserébe ő választotta ki a cukrászdát, ahol nagyon finom sütiket csinálnak. Én határozottan nem voltam annyira a gyerek etetése ellen, mint a feleségem. Ha nem ette meg a zöldségeket, akkor rendeltem neki pizzát, mert abból is lehet vegetáriánust kérni sonkával – részletkérdés, hogy hülyének néznek azok, akik szállítanak – azt pedig Marci megeszi, szóval… Csak nem mindegy milyen módon tálalják azt a brokkolit.
A forgalom egész tűrhető volt, emiatt pedig autóval viszonylag hamar átértünk Brooklynba. Mivel ügyész voltam, nem nagyon kellett gyakorolnom azt, hogy magabiztosan szálljak ki a kocsiból, de minden bizonnyal csökkenthetett a sármomból az, ahogyan utána óvatosan kiemeltem a fiamat a kocsiból, majd a kutya pórázát is megragadtam és így indultam el a húgom hódolója felé. Hivatalosan mondjuk nem az, de nem kellett sok ész ahhoz, hogy összerakjam azt, ami ebből következik majd a jövőben. Mindössze pár másodperc alatt mértem fel az „ellenfelet”, aztán elkönyveltem magamban, hogy szimpatikusnak tűnik. Szerettem volna, hogy ez ne így legyen.
- Szia – mivel én voltam az idősebb, én dönthettem arról is, hogy tegeződünk-e. Mivel Marcel kezét a bal tenyerembe zártam, kénytelen voltam elengedni azt, hogy Tündérke pórázát át tudjam rakni a másik kezembe és tisztességesen kezet foghassak Sang-nammal - Yoon Baek-ah, bár már találkoztunk korábban. Ő a fiam, Marcel.
Már korábban is éreztem, ahogyan a kicsi kezeivel a nadrágomat markolja meg, ezzel pedig én valahol el is vesztem, mivel a viszonylag érzelemmentes arckifejezést felváltotta a mosolyom, a tenyerem pedig a kisfiam fejére simult.
- Marci, ne légy szégyenlős és köszönj szépen a bácsinak! – mindig ki akartam mondani ezt a dolgot! Ennél jobb időpontot pedig szerintem nem is választhattam volna a dologra – Ne haragudj érte, nagyon fél az idegenektől. Kell majd neki egy kis idő, amíg felenged a szituációban.
Inkább gyorsan meg is fogtam a gyerek kezét, aki továbbra is szótlanul pislogott Sammie-re. Nem akartam belemenni abba, hogy mennyire bántják őt az iskolában csak azért, mert más dolgokat kedvel a kortársainál. Meg sokkal fiatalabb és alacsonyabb is náluk, a gyerekek pedig tudnak gonoszkodni egymással.
- A hely az szívesen fogadja a kisállatokat is, ugye? – mondjuk a család border collie-ját nem éppen nevezném kicsinek, ugyanis már felnőtt volt – Mert akkor részemről be is mehetünk.

öltözék | helló Sógor     | 958

This is the highlight. It’s my favorite part. Highlight... Our fluttering story. I read several times but I still get butterflies. This is the highlight! The story of how we met. Highlight... I fold the corner and read it every night. Till it wears out, I’m reading and reading.

Baek-ah and Sang-nam

- Szóval azért mész oda, hogy csekkolják érdemes vagy-e a továbbiakra! - ha nem nevetné el a mondat végét, akkor is tudnám, hogy gúnyolódik rajtam. Villanó pillantással jelzem, hogy semmi szükségem sincs rá, hogy nevetése tárgyává avanzsáljon, épp elég ideges vagyok. Máshelyzetben biztosan rátettem volna a telefont egy ilyen meghívásra, csakhogy Song-ahról van szó.
- Azért megyek oda, hogy megismerjük egymást. Megint. - javítom ki, miközben a tükör mellett elhaladva, visszalépek. - Jó ez a farmering? Mit üzen? Mit akarok a húgától? - nézek vissza a lányra a hátam mögé. Nem akarok túlságosan lazának tűnni, az egyébként sem én vagyok. Noha nagyon nehéz kihozni a sodromból, felbosszantani. Hűvös természetnek vallom magam, de a lazaság, az hogy teljes eresztéssel létezzek, egyáltalán nem jellemző rám.
- Határozottan azt, hogy nem veszed komolyan ezt a randit. - mikor ráemelem a tekintetem Katyre, látványosan grimaszolva méricskél. Megforgatom a szemeimet, és egyszerűen csak újra és újra végig nézzek magamon, hogyha rá nem számíthatok, majd magam döntsem el. - Ne is vedd komolyan! Ha akarod, megyek hátvédnek. - kacsint rám, és visszatér a hangjába az a mindig kedveskedő, már szinte anyáskodó csengése. Egy pillanatra rajta felejtem a tekintetem és eljátszom a gondolatával, hogy magammal vigyem. Nem azért, mert tartok Song-ah bátyjától, nincs okom rá. Elég erőteljes a személyiségem, és úgy gondolom, hogy ha valóban az az indítéka, hogy felmérjem, egy kicsit mellé nyúlt. Tonyt kellett volna alaposabban kiismernie, ha akkor foglalkozik a húga életével, és megóvja ettől a félresikerült házasságtól, valószínűleg a lány is boldogabb életet él mostanra.
- Ez nem egy meccs. Én nem fogok megküzdeni vele... - kérdőn, már szinte értetlenül meredek Katyre. Ekkor pattan fel a konyhapult szélére, onnan lógatva lábait. Vállat ránt, mintha nem is törődne azzal, amit mondok és ettől a gyomromba pottyan a szívem. - Ne csináld, nem lesz semmi ilyesmi. Felnőtt emberek vagyunk. - megrázom nemleges irányba a fejem. Részemről legalábbis így van. Nem vagyok tisztában vele, hogy milyen képet alkot rólam a fejéről, hogy vajon az apjuk bevonta e abba az egészen 'aprócska' titkunkba, hogy az egész hozzám költöztetés az ő ötlete volt. Nem ellenkeztem, mert a barátom. És mert szeretem. De ezt, nem fogom megosztani a sráccal.
- Nem is tudom, nem sűrűn hallok ilyesmit, hogy a csaj bátyja csekkol. De én full amerikai vagyok, nem értek ezekhez a ti hagyományaitokhoz. - majszolni kezd egy banánt, és ettől ismét visszatér az életkedvem. Otthonosan érzi magát, pedig nem sokszor járt nálam. Igazság szerint Katy az egyetlen barátom. Egy pár éve ismerkedtünk meg egy céges rendezvényen. Azóta összejárunk, és azt hiszem, hogy ez már csak így marad majd. Senki mással sem voltam olyan őszinte, életemben soha, mint vele. Tudja, hogy Song-ah mennyire fontos nekem, épp ezért van itt. Bár nem hívta senki, néha úgy rám töri az ajtót, mintha mindig is lakótársak lettünk volna. Persze, amióta Song-ah velem él, már telefonál előtte, ha beugrana. Nem akarja felkavarni az állóvizet, nem is engedném. Katy csupaszív lány, aki bármit megtenne egy szebb jövőért cserébe, parkolólányként dolgozik. Ő vitte el aznap este az autómat - mint kiderült nem letenni, hanem száguldozni vele -. És most itt vagyunk.
- Néha őszintén irigylem azt, hogy téged semmi sem érdekel. - mosolyogva lépek hozzá közelebb, majd leterelgetem a pultról. Ha már a lábain áll, a kijárat felé bökök a fejemmel. - Mennem kell. - nézek rá kedves mosollyal, aztán már csak lustán bólogatva, amikor a banánhéját a kezembe nyomja.
- Jól van, jól van. Azért hívjál, ha nem kapsz levegőt valamelyik sikátorban! - mondja, közben a könyökével oldalba vág. Elnevetem magam, és ezzel a nevető arccal is nézek utána, miközben a levegőbe integetve távozik.
Összepakolok utána, rendet hagyva. Ha Song-ah hamarabb hazaérne, akkor ne fogjon gyanút rá, hogy Katy itt járt. Nem azért, mert titkolom előtte, hanem mert még nem meséltem róla, hogy létezik, és egy eltitkolt női nyom más szöget ütne a fejében. Amit nem tudnék kimagyarázni. Így, miután elkészültem, már autóban ülve indulok a megbeszélt helyre.
A cukrászda előtt ácsorogva várom őket, és az utolsó üzenetekre válaszolgatok a közösségi médiai oldalaimon. Amint feltűnnek, mármint közvetlen előttem, máris eltűnik a készülék a farzsebemben. Végig nézve az apró társulaton, elmosolyodom.
- Sziasztok, Sang-nam. - fogadom el a kezét, amit enyhén meg is rázok. - Örvendek! - bólintok, de csak alig észrevehetően, hogy aztán az általa emlegetett társaságunkra zuhanjon a pillantásom. Értőn féloldalas mosollyal nézek a fiúra, majd vissza az apjára.
- Semmi probléma. - nézek vissza a fiúra, aztán a cukrászda felé, aminek állatbaráti lehetőségéről érdeklődik tőlem. - Fogad, talán még saját játszósarka is van. - felelem szűkszavúan, aztán már lépek is az ajtó felé, hogy nyissam előttük. Gyerekkel, állattal van, egyértelműen ez a helyes lépés a részemről. Semmi fölösleges udvarlás, nem érzem szükségességét.
Ha már mind bent vagyunk, megvárom, hogy helyet válasszanak és aztán - szinte utolsóként - foglalok helyet, szemben a társasággal. Emlékszem rá gyerekkorunkból, bár nem sokszor találkoztunk akkor sem. A vonásai megnyúltak, felnőtté lett a fiú a fejemben. Akárcsak mi.
- Könnyen ide találtatok? - kérdem, mivel nem vagyok benne biztos, hogy súlyosabb témával szeretnék nyitni. Természetesen, ha ő ragaszkodik hozzá, nem fújok hátraarcot. Minden döntésemért, és szerepemért Song-ah életében, teljes vállszélességgel állom a sarat. S mivel ők utaztak Brooklynba miattam, legalább őszinte az érdeklődés a részemről.

khm, sógor! |  ⚶

Tökéletesen tisztában vagyok azzal, hogy az eddigi 34 évem alatt mennyire nem tanultam meg semmit az életről. Talán sokan úgy gondolják, hogy az életkörülményeim folyamatosan bölcsebbé tettek, emiatt pedig most már lényegében tökéletes élettel rendelkezem. Van egy gyönyörű kisfiam, egy csodálatos feleségem, akit minden bizonnyal sokan irigyelnek tőlem. Szép ház, kutya, két autó, illetve úton van már a második kisfiam is, ami összességében talán egy újabb ok lehetett, ami boldoggá tesz engem. Ez részben valóban így volt. Nagyon vártam, hogy Coryt a kezemben tarthassam, hogy apaként taníthassam a kisfiamat arra, hogy az öccsére vigyáznia kell, jól kell vele bánnia. Az ölébe akartam fektetni, látni akartam Marcel arcát, miközben a kistestvérét nézi. Ezen a ponton már úgy éreztem, hogy eleget éltem és annyi ideje voltam boldog, hogy másokat magam elé kell helyeznem. Kezdenem kell valamit Karennel, a kapcsolatunkkal, de egyre inkább azt éreztem, hogy mi ketten gyakorlatilag sosem fogjuk megérteni egymást. Ez a tény határozottan idegesített, mivel együtt, közös erővel kellett volna dolgoznunk a jövőnkön. Pontosan tudom, hogy nekem is rengeteg hibám volt, én is bőven tettem arról, hogy ne működjenek köztünk úgy a dolgok, ahogy kellene nekik. Mégsem tudtam teljes egészében magamra kenni ezt az egészet, mert neki pedig tudnia kellett  volna, hogy mit jelent egy ügyészhez hozzámenni.
Mindenesetre maga a tény, hogy a húgom házassága tönkrement, nekem pedig - akármennyire próbáltam ezt titkolni a családom előtt, egyelőre sikeresen - volt tapasztalatom egy olykor már toxikusnak mondható házasságban élni, csak egyetlen dologra tudtam gondolni. Egyrészt mérges voltam, amiért kimaradtam az egész válás témából, pedig minden bizonnyal valamit kitalálhattam volna. Los angeles-i törvények ide vagy oda, legalább kiüthettem volna az illetőt, amiért képes volt Song-ahval azt tenni, amit. Mint báty, jogom lett volna ehhez. Ezenkívül nem támogatom, hogy a testvérem elővigyázatosság nélkül ugorjon bele még egy kapcsolatba, viszont szem előtt kellett tartanom azt, hogy felnőtt és joga van akkor párkapcsolatot választani, amikor késznek érzi magát erre. Bíztam benne, nem erről volt szó… Ismernem Sang-namot, de látni akartam újra, hogy legalább felmérhessem. Nyilvánvaló volt, hogy ügyészként megállom a helyem a pályán, jelenleg pedig a karrierem csúcsán vagyok, ezért nem lehet nekem nagyon hazudni. Ugyanakkor tisztelem a családom, így a fiamat vinnem kellett magammal, nem csak miatta, magam miatt is. Ha Marci ott van velem, akkor nem fogok olyat tenni, vagy mondani, amit megbánhatok, nehogy a kincsem meghallja azt, ahogy mondjuk káromkodok, vagy egy rossz oldalamat lássa. Édesapjaként kötelességem nem esendőnek lenni előtte. Azt akarom, hogy a hősének lásson, ne egy lecsúszott alaknak.
Pont ezért is simítottam végig a kicsi kézfején, amikor enyhén remegni kezdett az én tenyeremben a keze. Tisztában vagyok azzal, hogy a fiam nem szereti az idegeneket, hogy félénk, viszont nem tartottam jó nevelési módszernek azt, hogy emiatt sosem vigyem társaságba. Bíztam benne, hogy ha idővel képes megbízni másokban, akkor a jövőben könnyebben felenged majd a többi gyerek társaságában is, nem pedig csak velem és az anyjával lesz hajlandó olyan önfeledten nevetni és játszani. Sammie esetében pedig az már nagyon is plusz pontnak számított, hogy bizalomgerjesztő feje van. Ha a fiam elfogadja, akkor én is könnyebben meg fogok vele békülni, mivel Marcelnek jó érzéke van az embereknek. Néha nagyon meg tud lepni, hogy mennyire okos és érzékeny. Soha nem voltam túl érzelgős, viszont mindig is vágytam arra, hogy családom legyen. Pont emiatt sokszor érzem azt, hogy egész nap képes lennék őt nézni és mosolyogni rá.
- Szintúgy - miután odaértem, egyáltalán nem volt bennem vágy arra, hogy le akarjam dominálni a férfit. Talán én voltam az idősebb, talán sántított ez az együtt élés dolog nekem, de egyrészt nem akartam még egyszer összeveszni a húgommal, másrészt van egy olyan megérzésem, hogy potenciálisan a család tagja lehet. Nem utolsó sorban pedig viselkednem kell a gyerekem előtt és szem előtt tartom azt a tényt, hogy civilként sem szűntem meg főügyész helyettesnek lenni. Méltatlan lenne hozzám, ha farkat méregetni jöttem volna ide, egy jóvágású felnőtt férfival szemben.
- Ezt jó tudni, köszönöm. Elég nyugodt állat szerencsére - kicsit lejjebb hajoltam, hogy meg tudjam lapogatni a kutya oldalát. Elsődleges szempont volt, amikor választottuk, hogy könnyű legyen tanítani és szeresse a gyerekeket - Köszönjük.
Mivel megfogta az ajtót nekünk, bátorkodtam kiválasztani egy hátsó boxot, ami közel volt a gyerekeknek kialakított kis játszó sarokhoz. Nem akartam a fiamat arra kényszeríteni, hogy végig üljön egy felnőtt beszélgetést, ugyanakkor Sang-nam talán zavarba lett volna attól a ténytől, hogy Marci kevésbé kíváncsi, mint a legtöbb korabéli kölyök.
- Fekszik - a szavakat nyilvánvalóan nem a bubimnak intéztem, miután pedig a háziállatunk lehasalt, finoman hurkoltam át a pórázát az asztal lábán, aztán segítettem felülni a székre a fiamnak is. Akármit mondott a húgom azzal kapcsolatban, hogy annak idején én is kisnövésű voltam, aggasztott maga a tény, hogy mennyire fiatalnak néz ki a korához képest, mégsem cipelhettem orvoshoz minden apróság miatt.
- Nem volt nehéz - halkan nevettem el magam, miután feltette a kérdést - Sokat vagyok Brooklynban a munkám miatt, bár általában nem ilyen jó környékeken.
Nem akartam belemenni abba a fiam előtt, hogy a legutóbb is valahol errefelé vertek el, mert olyanba ütöttem az orrom, amibe talán nem kellett volna. Biztos voltam benne, hogy a gyerekem hamar megun majd minket és idővel magától megy el, hogy rajzoljon valamit.
- Hallottam arról, hogy a húgomnak tudtál munkát és lakhelyet biztosítani - egyáltalán nem éreztem azt, hogy kertelnem kellene, de mind a kettőnk számára kényelmesebb volt ez a beszélgetés úgy, hogy nem néztem teljesen a szemébe. Ezért nyúltam az étlap felé és kezdtem el azt böngészni - Ezt mindenképpen szeretném megköszönni. Örülök, hogy ott voltál Song-ah mellett, amikor én nem tehettem meg ugyanezt.
Teljesen más kérdés volt, hogy ez valahol nem rajtam múlt. Ha így lenne, akkor mondjuk Tony minimum kórházba kerül, engem pedig a saját munkahelyemről próbálnának megvédeni, mert perbe fogtak. Mindenesetre ez most nem volt fontos. Finoman helyeztem a tenyeremet Marcel tarkójára, aztán átadtam neki az itallapot, hogy végül mégis a férfi szemébe tudjak nézni.
- Viszont merem feltételezni, hogy mind a kettőnknek fontos a húgom biztonsága és boldogsága. Ezért nem ártana elsősorban jóban lennünk és jobban ismernünk egymást. Szóval érdekel a szándékod, hogy pontosan mit szeretnél tőle.
Ebben a helyzetben nem igazán gondoltam, hogy volt rossz válasz, szimplán csak őszinte. Elfogadtam volna azt, hogy ők ketten együtt legyenek, mivel úgy gondoltam, hogy a saját házasságom tájékán bőven volt mit söprögetni. Nem én leszek az ember, aki megfelelően képes felmérni azt, hogy milyen ember való a testvéremhez, szóval csak várakozó pillantást vetettem a férfira. Szerettem volna, hogy meggyőzzön.

öltözék | békés szándékkal érkeztem, nyugalom   | 1 052