Napszemüveggel a szememen dőlök hátra a vezetőülésben. Nehezen aludtam, ha egyáltalán sikerült elaludnom este és nem csak gondolatok sokaságát hallucináltam be félig ittasan és képzeltem azt, hogy álmodok. Még nem sikerült felfognom Dominique terhességét, hiába öntöttek el az érzések, ép eszem még nem dolgozta fel ezt a tényt és egyelőre teljesen meg vagyok lőve, hogy most akkor mi van. Nyilván semmi. Mármint egyelőre semmi, van bőven hónapom arra, hogy tudatosítsam ezt magamban.
Az utóbbi egy hetes utunk után kifejezetten örültem, hogy az elkövetkező napokban nem kell Tod és Sáinz arcát látnom és hogy lényegében pihenésként foghatom fel azt, hogy egy srácot kell követnem. Már figyeltem őt két hete is, úgyhogy nem az a kérdés, hogy megismerem-e a gimi előtti parkolóból pislogva, mikor elhagyja a sulit, hanem az, hogy ébren maradok-e.
Az órámra nézek. Nem tudom, mikor végez, de lassan vége egy órának, ez pedig újabb reményt ad arra, hogy talán megmozdíthatom a kocsim kerekét. A maradék tíz-tizenöt perc alatt előveszem a telefonomat és pötyögni kezdek. Teljesen meg vagyok lőve, nem tudom, kinek, mikor és hogyan kellene említenem, hogy Domi terhes. Egyik pillanatban úgy érzem, hogy mindenkinek csak akkor mondanám el, amikor már nyilvánvaló, másik pillanatokban pedig izzad a kezem és szétfeszít egy belső erő, ami késztet rá, hogy mindenkinek szétkürtöljem a hírt.
Végre rányomok a küldés gombra és elküldöm az üzenetet Qadirnak. Egyelőre csak neki, ezt sem bonyolítom túl, egyszerű és tömör: „Domi terhes.” Arab betűkkel, természetesen.
Aztán mozgolódások sorára kapom fel a fejemet. Vége a sulinak, ezek szerint, én pedig sorra pásztázom a fejeket azt remélve, hogy ma nem döntött úgy, hogy máshol kényelmesebb az élet, de végül kiszúrom azt a gyereket. Lebököm a kesztyűtartót, amin ott a pofája, stimmel, szóval fasza, még helyén van az emlékezetem. Nézem kivel beszél, mennyit és hogyan, hogy őszinte legyen, kurvára unalmas egy munka és még csak azt sem várom, hogy bármi gyanúsra rábukkannék, hagyom is, hagy menjen anélkül, hogy feltűnően követném. Az sem érdekel különösebben, ha észrevett, néztünk mi már farkasszemet és még csak azt sem hiszem, hogy ne tudná, hova tartozom.  

A nap többi részén nem vagyok teljes mértékben szemlélője az életének, ettől függetlenül kaptam egy fülest Olivertől, az infós csávótól, hogy ötkor találkozik valakivel a Grand Concourse-i McDonald’sban és mivel megkaptam az engedélyt, hogy fizikailag is megkörnyékezzem, ezért makacs módon azt mondom, hogy ezúttal akkor velem fog ott találkozni és nem… mondjuk egy csajjal? Ez így elég szomorú történet valóban, de ha azt vesszük, hogy én pénzt hozok a számlájára, a csaj meg biztosan pénz venne el, akkor már nem olyan nagy tragédia az én pofám sem.
Látom ahogy bemegy a gyorsétterembe, de mivel az épület oldalánál bagózok, így ezúttal talán ő nem szúrt ki engem. Nem sietek, elszívom a cigarettám kényelmesen, miközben újra megnyitom a Qadirral való üzenetváltást. Látta. Azt jelzi ki, hogy látta és mégis baszik válaszolni. Mondjuk én is így reagáltam a hírre elsőre, egy hosszú csenddel, de azért most már igazán hozzám vághatna egy bazdmeget. Nem várok nagy dolgot, meg a véleménye sem kifejezetten számít, azt sem tudom, családtagként, vagy főniként akarok tőle bármit, de szerintem most inkább előbbi.
Tekintve, hogy ez veszett fejsze, megindulok a bejárat felé, útközben elnyomom a cigit és még egyszer lezárom az autót. Elég tömött a meki, de legalább el tudok vegyülni benne. A sok ember egyúttal védelmet is jelent.
Kiszúrom a srácot, még egyedül van, úgyhogy legalább nem kell parasztnak lennem, hogy elküldjek mindenkit mellőle. Leülök vele szemben, végigmérem, megy a farkasszem, meg minden ilyen kötelező farokméregetés, de nem szeretem húzni az időt és felesleges köröket futni.
- Bizonyára tudod, ki vagyok. - Nem kérdezem, mondom, mert nekem ilyen információm van, de attól még rám cáfolhat, ha nem így lenne. - Hogy is hívják? Sáska? - gondolkodom el azon a fickón, akitől elvileg tudhat rólam. Utálom az ilyen beceneveket, de üsse kő, ha Sáska, akkor Sáska.
- Szóval dolgoznál nekünk? - térek a tárgyra, nem vagyok hangos, de eléggé hallható a hangom ahhoz, hogy ne legyen gond a kommunikációval, mindenki más körülöttünk pedig annyira zajos, hogy meg sem próbálnak ránk figyelni. Mindenki el van foglalva a saját baráti társaságával. Én is elkényelmeskedek a széken, terpeszben játszok lábfejemmel az asztal sarkával, miközben alkarommal az asztalt nyomom. Kezdek éhes lenni.

Nem mondom, hogy egy gimist követni annyira jó buli lenne, még akkor sem, ha egy potenciális tagról van szó, akinek van vér a pucájában és talán nem is kellene csak egy sima gimisnek neveznem, viszont én alapvetően sosem tettem különbséget a bandán belül idősek és fiatalok között, mert a tapasztalat egy dolog, de gyakran az idősebbeknek van több veszítenivalójuk és kegyelemért esedeznek, míg a gyerekek simán lefűrészelik a fejünket a helyéről. Ilyen tekintetben nem veszem félvállról ezt a feladatot, viszont szó mi szó, kétszer is elgondolkozok, hogy mit keresek én egy iskola előtt. Aztán pedig azon is, hogy mennyire gáz, hogy az iskola is a banda egyik állomása, de hát baszki, nem mai dolog ez már. Mindenki tudja, hogy egy gimiben rohadt sok drog fogy és az ottani dílerek eléggé jó zsebpénzre tesznek szert. Anno én is imádtam, hogy dől a lóvé. Most is imádom.
Elszívok még egy cigit és ezúttal megfogadom, hogy utoljára nézek rá a telefonomra az elkövetkező pár órában, mert kezd tényleg marhára idegesíteni, hogy a nagybátyám nem mond az égvilágon semmit. Nyilván felhívhatnám, de nem akarom. Nem igazán tudom, mit mondjak azonkívül, amit leírtam neki kb. két szóban. Domi és terhes. Egyszerű és világos. Bár nem is értem, mit várok tőle. Nyilván az egyetlen ember, akinek számít most a véleménye annak fogalma sincs, milyen az, ha gyereke lesz. Erre a gondolatra meg annyira felbaszom magam, hogy elnyomom a cigimet és lendületesen nyitom ki a McDonald’s ajtaját. Némi keresgélés után megpillantom a fejét, ahogy épp túrja a burgerét, úgyhogy célba veszem és lehuppanok az előtte lévő székre.
Végigmérem a csávót, látom szemeiben, hogy eleinte nem tud hova tenni, de mielőtt megismerném a "kedves" oldalát, pár másodpercnyi farkasszem során leszögezem neki, hogy most nekünk talán érdemes lenne nem baszogatnunk egymást úgy igazán parasztos módon.
Kinyögöm a szavakat, amik alapján beazonosíthat és látom szemeiben, hogy érti miről beszélek, ami jó érzéssel tölt el, mert sokan szeretik hülyének tettetni magukat, meg szerintem engem is és túlságosan fosnak ahhoz, hogy ilyen nyilvános helyen beszéljenek. Legalább Zain nem beszari, eddig minden fasza.
- Egyikünknek sem jó, ha húzzuk egymás agyát a lényeggel, nem? - A vállvonás ezúttal elmarad, de nagyjából olyan semlegesen halk hangsúllyal mondom a szavakat, mintha csak apámmal beszélnék az éttermében az új receptjéről, ami engem marhára hidegenhagy általában. A neutrális pofámból aztán a bemutatkozása ráz ki, a két ízeltlábú hallatán a szám pár pillanat erejéig vigyorba lendül. Csak viccesen hangzik, ennyi. Kedvem lenne megkérdezni, hogy miért pont Szöcske és Sáska, de ez ezen a ponton teljesen mindegy. Majd, ha sűrűbben találkozunk, egy sör mellett rákérdezek.
- Én Tiger. - És rá bízom, hogy ezt minek hiszi, fedőnévnek, vagy igazinak, mindenesetre én is korrekt vagyok vele és a valódi nevemen mutatkozok be. Ami azt illeti, már egy ideje nem dílerkedem és így nem viselem a fedőnevemet.
- Hogy őszinte legyek, ha nem közös a célunk, akkor nem húznám az időmet azzal, hogy itt dumáljak a sajtburgerekbe nyomott uborkadarabokról, hanem mennék tovább, gondolom megérted. - Egy mosoly is megjelenik tőlem a végére, a hangom pedig nem kötözködő, hanem inkább bajtársias. Ő is tudja, hogy megy ez a dolog és ha nem mondja ki, hogy közünk lesz egymáshoz a jövőben, akkor jobb, ha nem ismerjük inkább egymást.
- Lehet két perc is, de akár húsz is, nem tudom. Kérdés, mennyit akarunk pofázni - És itt már egyértelműen az ismerkedés részére gondolok, miközben magam elé húzok egy hambit a felkínált közel tíz közül. - De ha tüzes a csaj, szívesen megkíméllek egy hisztirohamtól, tudom, hogy mennyire kaotikus lemondani egy randit. - Dehogy tudom. Nem szoktam randizni. Azokat a csajokat, akik ezen hisztiztek, eleve nem is hívtam randira, maximum dugtam velük. De már ez sem mai történet, sőt, leginkább a gimi utáni időszakomat eleveníti fel bennem, amikor én is elkezdtem dílerkedni. Ettől függetlenül pipálom ki magamban a szempontokat, amik fontosak a srácomat illetően. Ilyen például a hozzáállása is a melóhoz, úgyhogy a harmadik ilyen pipa után kezdek én is ellazulni. Kérdésére átnyújtok neki egy egyébként nem mindennapi SIM-kártyát, kész csoda, hogy eddig nem veszítettem el, amilyen kicsi.
- Erre a számra kapsz majd üzeneteket - kezdek bele, de nem szeretek teli szájjal beszélni, úgyhogy lenyelem a falatot. - Töröld őket, amint nem kellenek már. Ha tippelnem kellene, én foglak majd leginkább basztatni, de ha egy bizonyos Sáinz, vagy Tod nevű fazon ír, akkor se lepődj meg. Nehogy elhagyd, vagy ellopják a telód, mert a főnök agyvérzést kap. - Újabb harapást teszek a hamburgerbe, ami van annyira kicsi, hogy ezzel nagyjából már meg is ettem a felét. De nem gáz, ez most így életmentő, mert kurvára éhes voltam amúgyis.
- A lényeg, hogy legyél pontos, ne lopj, semmit se lopj, oké?! Ez nem csokigyár, hogy a nap végén megtömött zsebekkel távozzanak az emberek. - Ez szokott lenni a legnagyobb probléma az új tagoknál, legyen szó pénzről vagy akár cuccról. - Ha pontos vagy és precíz, nagy bulik lesznek, ezt megígérhetem. - Vigyorgok rá, mint valami barom, aki már kapott a jóból. Egyébként tényleg kaptam is, nem vakon beszélek itt neki faszságokat.
- Ha meg valami gáz lenne, keress engem. Vagy mit tudom én, akivel tartod majd a kapcsolatot. Segíteni fogunk. Nagyjából ennyi a lényeg. A többi menet közben úgyis kiderül. - Nem akarok olyan irányba elmenni, hogy de mi van akkor, ha valamit elbasz, vagy ha köp, vagy mit tudom én. Gondolom ő is tudja a következményeket, nem kezdő már tudtommal, úgyhogy nem csesztetem velük, mert alapvetően nem célom a fenyegetődzés. Most úgy néz ki, társak leszünk, munkatársak, bajtársak, hívjuk ahogy tetszik, úgyhogy nem kellenek a negatív hullámok.
- Ismered amúgy a mexikóiakat? - A mexikóiakat. Kicsit sem általánosítva.

Valószínűleg most azt gondolja rólam a srác, hogy minden információt tudok róla és olyan sugárzásbiztos tervvel jöttem hozzá, hogy bármit is tesz, vagy mond, arra én fogok tudni megfelelően reagálni, hogy még a pofámat se érje ütés. A helyzet viszont nem ez, bár frankó, ha esetlegesen ez virítana rólam, merthogy marhára kevés infót kaptam a kölyökről, a lényeget tudom róla, meg mivel figyeltem az elmúlt időkben, ezért én magam is összeszedtem róla néhány infót. Úgy jöttem be a gyorsétterembe, hogy majd lesz valami, nincs stratégiám, nincsenek elképzeléseim sem, egy feladatom van, behúzni őt a sárba, mert elvileg nem fog ellenkezni, én pedig egy kicsit elhittem, hogy valóban könnyű eset lesz. Mondjuk eddig az, nyilván megy a szódobálás, meg a tesztoszteronnal áztatott kommunikáció, de eddig semmiféle negatívumot nem látok benne.
Mivel lényegében megbeszéljük, hogy a barátnőjének megjelenése nem fogja feltúrni a beszélgetésünket, ezért lényegében zöld utat látok magam előtt. Furcsa egy ilyen helyen dumálni arról a témáról, ami miatt megkerestem, de tudom, hogy épp ezek azok a helyzetek, amikor legjobban el lehet vegyülni. Ráadásul a körülöttünk lévők pont leszarják, miről dumálunk, az embereket egyszerűen nem érdekli más, csakis saját maga és tudom, hogy ez igaz rám is.
Átadom neki a SIM kártyát. Ezzel és a hozzá fűzött információkkal kvázi készen is lehetnénk, mert lesznek utasítások, amit végre kell hajtani - melyik munkában nincsenek? -, amik erre a számra fognak érkezni, azokat végre kell hajtani és ennyi. Nem egy nagy meló, majdnem, mint valami ételfutár, leszámítva a pikantériáját. Mert bármikor történhetnek szar dolgok. De úgy sejtem, ő ebben tapasztalt. Betúrok pár sültkrumplit, amíg végignézem ahogy szétszereli, majd össze is a telóját. Tetszik, hogy nem tétovázik és nem ad lehetőséget magának a hibázásra azáltal, hogy mondjuk zsebre tenné azt a pici szart és simán elhagyhatná. Látom, hogy komolyan veszi, mindent megjegyez, szóval úgy összességében jobb érzésem van vele kapcsolatban, mint mondjuk azzal az Ezra gyerekkel, akit úgy kellett kínzással kivallatni, majd rávenni, hogy innentől nekünk dolgozzon. Na azokat a perceket nem élveztem annyira, mint ezt itt. Pláne, hogy elég sós is a burgonya.
- Hogy működtek nála a dolgok? - kérdezek vissza egyből, csak mert én is összetettebb képet kapok, ha tudom, hogy eddig milyen rendszerhez volt hozzászokva. Nem különösebben érdekel, hogy ki hogyan oldotta meg a dolgait, de mivel nekünk, csempészeknek is az az érdekünk, hogy az áru vevőkhöz kerüljön a dílerjeink által, így valamennyire én is felelek azért, hogy jól be tudjon illeszkedni Zain a csapatba. Kell, hogy ugyanazon szó alatt ugyanazt értsük és gyakran nincs idő arra, hogy regényekkel bombázzuk egymást.
- Ne légy hülye, nem találkoztam még olyan árussal, aki ne kísérelte volna még meg. - A díler szót akartam volna használni, de úgy voltam vele, hogy itt inkább nem dobálgatom ezt a kifejezést. Enyhén oldalra döntöm a fejemet, hogy mélyebben a szemébe nézhessek, majd az ördögi vigyort az én arcomon is megjelenik. - Én is csórtam be anno kis mennyiséget, de el tudtam sunnyogni. A társamat, Todot viszont kis híján felakasztották miatta. - Igaz, Tod nagyobb mennyiségekkel játszott már. Ezzel bevallom, hogy én is voltam díler, meg csináltam sok baromságot, amit amúgy nem bántam meg. A helyes megfogalmazás az, hogy lehet lopni, csak ne lehessen pénzben kimutatni, márpedig amilyen kis adagok vannak itt, tényleg ügyesnek kell lenni. De mindegy is, a szabályt tudja, remélem nem lesz belőle is gond, hogy büntetni kelljen. Ha valakit büntetni kell akkor pont nem a saját bandám tagját akarnám.
- Akkor remélem, motivált tudsz maradni - felelem érezhetően úgy, mintha ez az ő dolga lenne és nem a miénk, mert nem akarom hajára kenni, hogy milyen jó dolgokban lehet része, ha jól végzi a munkáját és ennek történetesen csak annyi az oka, hogy nem ígérhetek semmit, mert mi van, ha jövőhéten felszámolják a bandát. Az mondjuk közel lehetetlen lenne, de a zsaruktól ilyen szempontból azért tartok. Mindenesetre én bízom ebben a kölyökben, mert értelmesnek tűnik és nincs vele az a baljós érzésem, mint néhány másik dílerünknél volt első látásra.
Nyilván adunk is, nem csak követelünk, úgyhogy azzal, hogy nekünk dolgozik, mi cserébe megvédjük őt. Hogy kiktől is, na igen, ez egy kényes téma és ezen a ponton újra körülnézek pár krumplival a számban, hogy kiszúrok-e ismerős alakokat. Nem, tehát halkan említem meg őket.
Látom, ahogy megváltozik a testbeszédje és Zain is érzékeli, hogy lehet ezt nem itt kellene. Szóval ismeri őket. És akkor komolyan is veszi őket, remek.
- Lassan tizenöt éve - felelem, miközben felállok a székből. Emlékszem, tizennégy éves korom körül még tök menőnek éreztem magam, hogy én vagyok a rossz fiú, amiért a srácokkal befűztük a boltost, hogy adjon nekünk is dohányt. Még személyit is képesek voltunk hamisítani érte.
- Nem, kösz - forgatom a fejem, majd láthatja, hogy az én zsebem is meg van tömve minden széppel és jóval. Jobban szeretem a saját cigimet szívni, mert már nem hoz lázba az, hogy kipróbáljuk egymásét.
- Ennyire be vagy fosva? Vagy érdekel az a bizonyos verda valamiért? - Jelzem neki, hogy ezt vehetném nyomulásnak is, mert mit tudom én, mit akarhat elrejteni oda míg nem figyelek, nyomkövetők elég ígéretesek ilyen alkalmaknál, de mivel nem az én kocsim és amúgy is gyakran cseréli a banda, ezét úgy vagyok vele, hogy majd innen egyenesen Rafehez megyek, hogy ízekre szedje és átvizsgálja a kocsit belülről. Egy erős szemkontaktussal jelzem felé, hogy ha bármit tervez, azt megbánja, de néhány másodperc után rábökök a kocsimra.
- Na gyere… - adom meg neki a bizalmat, vagyis nem, nem adom meg, mert ennyire nem lehetek felületes meg jóhiszemű, de legalább próbálom annak a látszatát kelteni, hogy mi hiszünk benne. Szóval beülünk a kocsiba. Kicsit szar rám nézve, hogy a fegyver az az anyósülés előtti kesztyűtartóban van, de ilyenkor örülök, hogy a vezetőülés mögötti huzatba is el van rejtve egy. De alapvetően nem arra készülök, hogy használni keljen.
- Nem, ezek így nagyjából igazak - fújom ki a füstöt, miközben próbálom még megszokni, hogy egy szűk zárt térben vagyok a kölyökkel, akit eddig nem ismertem. Ez - mivel idegenről és velem azonos neműről van szó - majdnem felér nálam egy intim kapcsolattal. - Miután bevették a nyugati partot, felbátorodtak annyira, hogy elhiggyék, New Yorkban is van keresnivalójuk és még nem fogták fel, hogy erről a városról lekéstek. - Azt kérdezi, hogy mit érdemes még tudni, arra egyértelműen az a helyes válasz, hogy „mindent”, de nem tudom most ezt a sokmindent megosztani vele, ennyi időnk nincs és túl sok is lenne egyszerre. Majd ha jóban leszünk és sokat fogunk dumálni, megosztom vele azokat, amiket én tapasztaltam a mexikóiakkal kapcsolatban, de ehhez kell még bizalom. Újat szívok a cigimből, ami Domi szerint büdös, nem tudom Zain mennyire szimpatizál a szagával.
- Az utóbbi években eléggé elmérgesedett a viszony a két csoport között, úgyhogy nem árt óvatosnak lenni. Ha megfogadsz egy tanácsot… ne törekedj arra, hogy elhitesd velük, hogy nem velünk vagy. Már holnap tudni fogják, ezt nem lehet kivédeni - pillantok rá, mert érdekel az arckifejezése. - Szerintem praktikusabb annak látszatát keltened, hogy nem érdemes téged baszogatni, mert nagyobb kárt okoznak maguknak azzal, ha téged eltesznek láb alól. Erre egyrészt itt leszünk mi is neked, de ez nem lesz elég. - Nem tudjuk megvédeni, ha ő nem teszi bele a munka ráeső részét. Nem akarom szétterrolizálni a srácot, de van egy olyan érzésem, hogy tudja, mit csinál és ezek a gondolatok nem fogják őt befosatni. Elvégre van már tapasztalata ebben az iparágban.
- Mit tudom én… az sosem baj, ha olyan emberekkel veszed körbe magad, akik meg tudnak védeni és nem feltétlenül sárosak. Én úgy vettem észre, hogy nem akarnak mostanság több olyan akciót végrehajtani, ahol túl sok civil halna meg túl látványosan. - Az egy dolog, hogy engem is lecsuktak az egyik ilyen összetűzésben és loholnak utánam azóta is a zsaruk, de ez ugyanúgy igaz a mexikóiakra is, ha nem még jobban. Ők is sok tagot vesztettek és bizony tényleg szorul náluk az a bizonyos hurok, úgyhogy visszább vettek a nyilvános akciókból. Így tettünk mi is, ami lényegében jót tesz New Yorknak.  

Ahogy mesél Sáskáékról figyelem, hogy mikor esik ki a krumpli a szájából és azon kapom magam, hogy eskü szurkolok annak, hogy ez megtörténjen. De nem, szóval feladom és a lényegre terelem a gondolataimat. Sáskáékat eddig valahova raktam a képzeletemben, de mégsem tudtam pontosan felfogni eddig, hogy ők tulajdonképpen mit is akartak kezdeni magukkal itt New Yorkban. Volt néhány ügyünk, néha ütköztünk, szóval direktbe konkurenciát nem alkottak, vagy legalábbis nem annyira, hogy nagyon félnünk kellett volna tőlük, mivel mindkettőnknek több esze volt, mint mondjuk a mexikóiaknak.
- Oké, vágom… - nem kell végig mondania, szerencsére nem is teszi, sajnos van annyi tapasztalatom már a déli szomszédokkal, hogy magamtól is be tudjam fejezni a mondatot. Az mondjuk fasza, hogy azt se tudja, kiknek dolgozott, bár, ha megfordítom, akkor lehet ez jobb is, mert nem, ha megtartja ezt a jó szokását és nem érdeklődik túlzott mértékben, akkor egész hosszú élete lehet. Egy kicsit magamat látom benne, én telibe szartam, hogy hogyan tekeregnek a szálak a fejem fölött, az érdekel mikor legyek hol és mit csináljak, na meg kapjam meg érte a pénzemet. Igazából most is pont ennyi érdekel, ha nem löktek volna bele jobban a sűrűjében és így több információval kell rendelkeznem már ahhoz, hogy életben maradjak. Iszom a szavait, mindent meg akarok jegyezni, de szerencsére nem kell hozzá nagy IQ.
- Fasza, nagyjából ez vár itt is. Közös nyelvezet, max annyi változik, hogy nem egy emberrel tartod a kontaktot, hanem kettővel-hárommal. - Nem mondok most neveket, nem akarom kimondani őket, de kitalálhatja, hogy az egyik én lennék. Aztán figyelmeztetem, hogy nálunk a lakás kábé a legsúlyosabb bún az árulás után, úgyhogy azt ne. Ő meg közli, hogy van egy kis gáz, ami felér nálam egy gyomorszájon rúgással.
- Mondjad. - Az arcom azért eléggé elkomolyodik, de nyilván érdekel, mi az a gáz. Inkább most derüljön ki, mint később.
Aha, szóval pénz. A narcos anya azért vet fel kérdéseket, gondolom akkor nem lenne gond, ha csurranna-cseppenne egy kis coco neki is. Jó, ezt a részét majd megoldjuk. Ami viszont a pénzt illeti…
- Mennyit kérsz? - Mármint százalékot. Jah, ez most kicsit olyan, mint mikor a húsboltban a tulaj megkérdezte tőlem anno, hogy mennyi pénzt akarok, én meg benyögtem, hogy az kétmilliót havonta. Ennek ellenére felvett, csak első naptól kezdve baszakodott velem ezért, én meg nem értettem, hogy mi a baj, mikor én csak a vágyamat mondtam, azt meg neki kell tudni, hogy mennyit tudna adni.
Ezt nem akarom mondani Zainnek, de egyébként is rám lett szólva, hogy a pénzről kérdezzem ki a srácot, mit tudom én, gondolom azért, mert ezúttal tényleg meg akarjuk tartani a dílerjeinket morális alapon és ha megvannak az igények és azt megkapják, akkor majd nem akarnak lelépni, vagy átbaszni. De mivel magától is felhozta, ezért be tudom úgy állítani a dolgot, mintha ő kérni, mi meg talán nagylelkűek vagyunk, hogy megadjuk, amit kér. Full jó.
- Főleg, ha megkapod a pénzed, mi? - állok bele én is a vigyorába, aztán megegyezünk, hogy kimegyünk bagózni.
- Harminc - mondom úgy, mintha a gyülekező felhőkből épp csak megállapítanám, hogy esni fog. Nem tudom, mennyinek nézett, idősebbnek, vagy fiatalabbnak, de igazából pont mindegy is, engem nem érdekel, hogy milyennek tűnik, úgyhogy meg se tudna vele bántani. - Ezt most úgy kérdezted, mintha te a tizennyolc éveddel szűz lennék még a dohányzásban. - Úgy szívja, mint egy hatvanas kamionsofőr. Baszki, tényleg hasonlítunk. El kellene húznom, mielőtt több hasonlóság derülne ki köztünk, vagy mielőtt sokkal több információt osztok meg vele arról, hogy milyen adatokat gyűjtöttem össze róla a korán kívül.
A kocsimba akar ülni. Ez még logikus is lehetne, ha zöldfülű lennék, de annyiszor robbantották már fel az autóinkat, hogy marhára tartok attól, hogy beetet. Nem azt mondom, hogy meggyőzött, de azért engedek neki és végül tényleg összezárjuk magunkat egy kis térbe.
- Jah. - Igen, miattunk. Ezért is van nem kis konfliktus köztünk, bár ezek már olyan magasságok, amikre én se látok rá, úgyhogy, ha akarnék, se tudnék sokkal többet mesélni erről Zainnek. Aztán megvonom a vállamat. Nem tudom, kivel lenne érdemes lepaktálnia és kivel nem, ezt már neki kell érezni. Bár ahogy elnéztem a gimiseket míg vártam rá a parkolóban, egy-kettő már így is akkora atomgorilla, hogy nem csodálom, hogy annyi kancsal terhes lány van mostanság.
- Vagy valami megbízható állami személy, mit tudom én. - Ebben nem vagyok jó, látszik, hiszen engem baromira baszogatnak a mexikóiak és sok szart átéltem már miattuk. Valószínűleg az sem segít rajtam, hogy ugyanaz a nevem, mint az egyik főninek.
- Ennyi. Majd úgyis megbasz az élet útközben helyettem, úgyhogy tőlem ezt ne várd. - Viccet félretéve, gondolom valami papírra azért számított. Vagy mit tudom én. Jah, szóval gyilkossági tesztre számított, mint ami anno nekem volt. Jó, már vágom, de a válaszom újfent az, hogy vállat vonok.
- Nem én vagyok a főnök, se az, aki ezt eldönti. Meglátod, mikor hova hívnak és mit kérnek tőled. Valószínűleg kezdetben azért megnézik, mekkora nyomást bírsz el. De az is lehet, hogy most ezzel nem fognak foglalkozni. Mindenesetre, azt kell tenni, amit kérnek és akkor nem lesz baj. - Gondolom ezzel most kurvára megnyugtattam, bár nem is az a feladatom, hogy pszichológusa legyek.
- De ha nagyon tervezni fognak veled és látnak benned fantáziát, akkor úgyis találkozol majd a főnökökkel. - Nem találkoznak mindig mindenkivel, mert kell, hogy védjék magukat, ezért felfogható ez úgy is, hogy ha személyesen ismeri valaki a főnököket, akkor már valaki. Akkor már biztos, hogy teljes értékű tag.
- És nagy forgalmad volt? - Gimisek között elég jól kel az anyag, úgyhogy az, hogy „csak” abban a körben jártas, az egyáltalán nem negatív. - Szerintem gimin túl is, legalábbis, ha nagy pénzt akarsz, akkor az úgy lehet megoldani, hogy szélesebb körben mozogsz. Viszont szerintem helyben árulj, ahol is jól ismered a terepet és otthonosan járkálhatsz. - Feltűnésmentesen is és magabiztosabban is, hiszen itt ismeri a rejtekhelyeket, azt, hogy melyik utcán kell befordulni, ha el akar tűnni és ilyenek. -  Lesznek vevők is, akik címét tőlünk kapod majd meg.
Közben leégett a cigim, szóval kihajítom az ablakon. Zainre nézek, hogy van-e még kérdése, közben viszont elgondolkodok, hogy vajon mik vele a vezetők szándékai, ha már engem nem avattak ebbe bele. Jobb is.

Összekulcsolom kezeimet és nyelvemmel a számat basztatva hátradőlök a székben. Szóval negyvenet akar a kis szarházi. Ez azért elég luxusnak számított volna akkor, amikor én kezdtem, pláne annak függvényében, hogy most már sokkal több anyag kerül ki a dílerek kezéből, mint anno. Nőttek a tételek, nőtt a pénzforgalom és mivel több drogbanda is működik New Yorkban, ezért nem meglepően nőnek a százalékok is, ezzel akarják motiválni a tökfilkókat, hogy nekik dolgozzanak és ne a riválisoknak. Sóhajtok egyet néhány másodperc erejéig elidőzve a mellettünk ülőkön. Van képe negyvenet kérni, hogy rohadna meg…
- Legyen negyvenöt. - Ezzel én teljesítetem a kötelességemet, egy kicsivel mondok többet, mint kér, ahogy azt jól érthetően a belevésték a fejembe. Én anno hússzal kezdtem és kurvára örültem neki, az is sok pénz volt. Na de ejtem is a témát, mert egy perccel sem vagyok hajlandó többet pofázni a pénzről, még a végén tényleg felbasznám magam rajta.
A következő szám már nem egy összeg, vagyis tulajdonképpen de, mert ennyi évet sikerült leélnem összesen eddig. Igazából ez elég jó, voltak időszakok, amikor senki sem gondolta volna, hogy megélem ezt a kort.
- Aha, képzelem - vágom rá unott hangon, mikor próbál annyira lelkes lenni a közös munka iránt, de engem nem vesz hülyére. Tudom jól, mennyire szar a meló, pláne, mert itt nem az van, amit mi egyénenként akarunk. Ez szervezett bűnözés, nincsenek komoly magánakciók, vagy legalábbis olyanok, amiket nem jelentünk be előre. Látom, hogy ezen kis időre fennakad, nos hát akkor örülök, hogy ezt sikerült tisztáznunk, mert elég hamar belebukott volna és lehet az élete múlt volna rajta. De értem én, anno elég szemtelen öntörvényű kölyök voltam, engem a banda tanított meg, milyen a nagybetűs élet és általa váltam felelősségteljesebbé, ha már kevésbé pimasszá nem. Még pár pillanat erejéig farkasszemet nézek vele, csak hogy jobban nyomatékosítsam, hogy a „nem lesz gáz” kifejezést neki is így kell gondolnia, nem csak alaptalanul ideböfögnie.
- Jó. Viszont, ha egyszerre nagy adagot akarnának tőled beszerezni, akkor azt jelezd majd. - Lényegében ennyi hozzáfűzni valóm van, nyilván nem fogom felülbírálni a vásárlói körét, mert nekünk is jól jön az új piac.
- Mondtam, mi nagyobbak vagyunk, mint a Sáskád. Ez nagyipar, haver, vágod? - vigyorodok el most én olyan flegma módon, mint ő az előbb. Itt nem csak neki vannak vevői, nekünk is megvan a fix vevői bázisunk, akiket ki kell elégíteni és mindegy, hogy kitől kapják meg a cuccot, a lényeg, hogy a mi emberünk legyen.
- Hát nyilván nem a sajátodon. Azt már felejts el, azon max a csajodat szórakoztathatod… - Túlzok persze, de azt hittem ez világos. Azért kell a SIM, hogy le tudjuk őt követni, GPS adatoktól kezdve beszélgetéseket és mindent, amit valahogy belemókolt a kártyába Oliver.
- Jah. Várod a hívást és ha csörög, felveszed és pontosan úgy teszel, ahogy mondják. Ennyi. - Amire valószínűleg nem kell sokat várnia, lehet már ma este hívni fogja őt Sáinz, de lehet majd én. Még nem tudom, elég ad hoc a mi világunk, nem véletlenül, mert ha rendszer lenne a munkánkban, akkor a zsaruk könnyen kifigyelnének és lekapcsolnának minket.
Összehúzom a szemöldökeimet arra, hogy máris havernak gondol, ezzel legalább egy napot várjunk még, addig ne bratyizzunk, amíg nem tudjuk még, hogy azok leszünk-e. Úgy látom, kapcsol is, jól van.
- Majd az ágyban kiengeszteled - nyögöm neki vállat vonva, miközben reflexből megszorítom a kezét a kézfogás közben. - Beszélünk hamarosan - felelem jóval komolyabban, mint ő, aztán figyelem ahogy kiszáll és elég sietős léptekkel távolodik a kocsitól. Kétségtelenül nincs benne semmi fura, csak tini, de ennek ellenére is megfeszülnek az izmaim és rossz érzés fog el. Felhívom Rafet, hátha van most ideje átnézni az autót. Nem akarok kockáztatni, még a végén kurvára beszopjuk ezzel a Zainnel.