És végül ez is eljött. A céges karácsonyi parti, ahol lehet inni, enni, beszélgetni - bebaszni, piálni, részegeket kerülgetni, és azt hiszem, lesz némi alkohol is. Vagy ezt már említettem?
Idén úgy döntött a HR, hogy inkább nem vállalja önként a biztos kudarcot, és kiadja a feladatot valami külső, rendezvényszervező cégnek, szóval kíváncsi vagyok, lesz-e bármi változás. Mintha azt rebesgették volna, hogy élőzene is lesz, ami nem lenne egy utolsó húzás, az emberek többsége úgyis félholtra melózta magát a decemberi hajrában, szóval megérdemlik, hogy seggrészegen riszálják valami nyálas-ritmusos Despacito utánzatra. De ezt inkább nem hangoztatom oly’ sűrűn, sem hangosan.
Épp egy sunyi borospohár táraságában ácsorgok, egy valószerűtlenül kékszemű és máris józanságát vesztett, gyenge Paris Hilton hasonmással társalogva, a fonalat már rég elvesztettem, már ha egyáltalán volt olyan, de az nagyon is feltűnik, hogy kőkeményen elhatározta: ma este bizony bepasizik, ha pockok potyognak az égből, akkor is. És hát abból a tényből, hogy ma már harmadszorra akadok össze vele, arra merek következtetni, hogy erre a nemes pozícióra én lehetek kiszemelve. Jobbnak látom tehát menekülőre fogni, amíg még nem késő. Már csak azért is, mert minden egyes összefutással egyre piásabban tér vissza.
Félreértés ne essék, szeretek én ismerkedni, csak éppen van az a nő, akit bottal se piszkálnék meg, és ő véletlenül pont ezt a mezőnyt erősíti. Abban azért reménykedek, hogy nem egy új kolléga, aki felett eddig nagyvonalúan elsiklott a figyelmem…
- Annyira jó ötlet volt ez az együttes! Nem is tudom, mikor buliztam utoljára ilyesmire, de alig bírok magammal – nevet fel az alkoholtól csilingelve. Azt látom – közvetítem egy diszkrét mosollyal.
- Majd hétfőn megdicsérem a szervezést a nevedben. – Ha tudnám a nevét, ez akár kivitelezhető is lenne. Talán említette is, de nincs az az isten, hogy rákérdezzek. Örülök, hogy mostanra a jótékony feledés homályába merült. Ez az a pont, amikor a keze véletlenül a vállamra siklik, mintha csak végtelen hálával töltené el ez a gesztus, vagy az sem kizárt, hogy szimplán csak meg akar támaszkodni. Ami inkább probléma, hogy rajtam is marad. Megfordul bennem a gondolat, hogy MOST kéne lelépni.
- Teljesen beindít ez a zene. Egyszerűen nem tudok betelni vele – és közben engem néz, bazdmeg, még csak nem is pislog. – Ne hozzak még egy ilyet? – forgatja meg a kezében frissen kiürült poharat.
- Ó, nem nem nem – fakad ki belőlem az elemi tiltakozás. Majd egy apró szünet után, a biztonság kedvéért azért még hozzáteszem: – ...nem. Majd inkább hozok én. El ne mozdulj innen – villantok felé egy mosolyt, majd tova is szelelek. Ó, bazdmeg. Csak össze ne fussak vele még egyszer.
Célba veszem a terem legtávolabbi pontját, ahova már csak tompán hallatszik el a zene és a felhőtlen mulatozás egyéb hangjai, itt nincs tömeg, a tér egybefolyik a szomszédos kiállítóhelységgel. Egész furcsaszámba megy, hogy nincsenek felkapcsolva a fények, lehet, le is cseszek majd érte valakit, hiszen előírás, hogy a kiállított autókat éjszaka is ki kell világítani, tökmindegy, hogy senki sincs az épületben. Jelenleg épp csak félhomály van, ami részben a partiról, részben az ablakokból szűrődik be. Úgy döntök, hogy perpill jó lesz itt nekem. Kinyitom az egyik chevi ajtaját, és magamra sem csukom, csak kényelmesen elfészkelem magam az ülésen, előhúzva a mobilomat, hogy rácsekkoljak az e-mailekre. Ekkor tűnik csak fel, hogy nem egyedül ülök a járgányban.
- Bazd meg! – ugrok aprót, mert azért hát valljuk be, megijedek egy pöppet, de mire kimondom, már kicsit meg is bánom. Nem volt épp a legudvariasabb üdvözlési forma. De mégis mi a fenét ücsörög itt ilyenkor egy autóban?! Azt hiszem, ezt a kérdést felesleges is feltennem, mert ha ez nem olvasható le a képemről, akkor semmi az életben.
- Bocs. Nem láttam, hogy... – mentegetőzök, és elég lassan esik le a tantusz, hogy ő valószínűleg végigmozizta a betoppanásomat, vagy ami ennél is rosszabb, kibaszottul remélem, hogy marhára egyedül van. Az kéne még, hogy szétszexeljék a legjobb autómat, én meg még beüljek hozzájuk harmadiknak.
Remélem, ezek a gondolatok már kevésbé ülnek ki az arcomra, bár hogy őszinte legyek, nem vennék rá mérget.

Igazából élvezem ezeket az eseményeket. Vicces, hogy miközben a tálcával egyensúlyozok végig a termen, nem túl gyors léptekkel, rengeteg ember beszélgetésébe tudok belehallgatni és igazán érdekes részleteket megtudni. Nem, cseppet se fontos részleteket, ugyanis kicsit sem érdekel, inkább vicceseket. Az öltönyös férfiak és drága estélyi ruhát viselő hölgyek egy idő után már hagyják magukat kissé szabadszájúra inni és kifejezetten kínos, de nekem vicces beszélgetésekbe elegyednek.
Érdekes dolog a hostesskedés. Nem vagyok pincér, így nem béna pingvinruha van rajtam, sokkal inkább aggattak ránk elegáns, testhez simuló ruhákat, amikben felkeltjük az emberek figyelmét és fogyasztanak. Marketing, de én élvezem, szeretem a figyelmet és pár szóban még flörtölgetek is a vendégekkel, miközben italokat kínálok nekik. Fizetnek érte és kapunk kaját, meg persze senki se veszi észre, ha az ember mértékkel iszogatja az italokat.
Egy idő után azonban minden kicsit túl hangos, a lábam fáradni kezd a magassarkúban, unatkozni kezdek és amúgy is, a műszakom már lejárt, de a műszak vezető szuperelfoglaltsága miatt nem volt annyi ideje, hogy kiengedjen, már hát ez nem megy egyik pillanatról a másikra, szóval most várok, valahol, csendben. Ki is nézem magamnak az egyik kényelmes kis széket, ami történetesen az egyik méregdrága autó ülése, de hát senki sincsen itt, nem figyelnek, kivilágítás sincsen, senkinek nem fog fájni a dolog. Szépen, céltudatosan indulok meg az autó felé, majd felpattintom a zárat, beülök, s magamra húzom az ajtót. Mint ha felhőn ülnék, olyan kényelmes, ujjaim végigjártatom a kormányon, majd nézelődni kezdek, mi minden van ott. Rengeteg feleslegese extra természetesen, de a maga eleganciája megtetszik. Nem mintha valaha is vágynék ilyesmire, de ha már úgy alakult, hogy benne ülök, hát csak megnézem.
Nyugalmam viszont nem marad túl sokáig, ugyanis hirtelen felpattan a másik oldal zárja, s valaki beül mellém, aki bizony észre se vesz. Láttam már őt korábban a rendezvényen, nem tűnt kifejezetten partyarcnak és a mostani elvonulása is erre utal. Csak csendben, érdeklődve figyelem ahogy elkezdi nézegetni a telefonját, de mikor észrevesz és káromkodva ugrani kezd, sajnos nem tudom visszafogni magam és felkuncogok. Oké, ez az este fénypontja.
- Remélem azért nem kaptál infarktust, vagy ilyesmi... - mondom kicsit kuncogva. Oké, hogy mindig is mély benyomásokat szoktam hagyni az emberben, na de ennyire? Ezt azért feljegyzem. Igazából most aggódnom kéne, mert biztosan nem éppen szabályszerű, hogy itt ücsörgök, de hogy őszinte legyek, annyira nem érdekel. Mit csinálnak majd, lecsuknak?
- Az én hibám, csak kellett egy kis csend, bár ahogy látom, neked is. Ne hívjak orvost, vagy ilyesmit? - kérdezem még mindig kifejezetten derűsen. Látnia kellett volna a saját arcát, annyira vicces volt, hogy nem tudok túllépni rajta és igen, pofátlan vagyok, de hát, ez van.

Az az első pillanattól fogva lejön, hogy jól szórakozik rajtam. De belátom, ellenkező esetben, ha valami kretén beülne mellém egy autóba, teljesen véletlenül, ráadásul szarrá ijeszteném, én is egész hasonlóképp reagálnék.
Csakhogy ez az én autóm. Akkor is, ha épp egy szalon közepén vesztegel, és tudtommal nincs ráírva, hogy nyilvános pihenőszoba. Sem alkalmi szexkabin. A gondolattal párhuzamosan gyorsan körbe is nézek – már amennyire látok, még nem szokta meg a szemem a sötétet – , van-e plusz társaságunk, de erre egyelőre semmi jel nem utal. Így a pillantásom megállapodik rajta. Próbálom hova tenni, de nem hinném, hogy láttam volna már itt valaha.
- Még nem. De ha ma mégis úgy alakul, hogy rám hívják a mentőt, tudd, hogy ez a jelenet vastagon hozzájárult. – Erre igazából minden esély megvan. Elég csak újra összetalálkoznom a stalker kolleginával. Pechemre, talán még az újraélesztést is bevállalná.
De vissza ahhoz a ponthoz, hogy mi a manót keres idebent. Efölött azért nincs szándékomban csak úgy elsiklani. Legalább egy rögtönzött magyarázat jár, ha már be nem vallott szívrohamot kaptam miatta. Ám mielőtt rákérdezhetnék, mondja ő magától, nem csoda, bizonyára minden rezdülésemből olvas, míg nekem kell még egy kis idő, mire akklimatizálódom. Rögtön kiérzem a szavaiból a szemtelen kis élt, erre aztán igazán kiélezett radarjaim vannak, részben az ügyfelek miatt, részben personality. De általában kicsit sem zavartatom magam. Mindenkit helyre tudok tenni, ha akarok, ha pedig épp nem akarok, szinte észrevétlenül átkapcsolok.
- Minden pasi orvosi kezelésre szorul, aki egy autóba ül veled? – vonom fel a szemöldököm, cseppet sem szigorúan, maximum egy kicsit eljátszva, ahogy azt is, hogy semmi pikáns célzás nem volt a mondatomban. Á, dehogy, alattomos rágalom. Ami árulkodó lehet, az csak az aprócska mosolyránc a szám bal sarka fölött, egy gyerekkori sérülésből szereztem, és általában még az előtt megjelenik – nagyon halványan – , hogy teljesen láthatóvá válna a mosolyom. De most úgyis sötét van, nem igaz?
- Na és mi elől léptél meg? - Mert azért felkeltette a kíváncsiságom. Az ember lánya nem kezd csak úgy el hirtelen csöndre vágyakozni egy karácsonyi partin. És hát annyira azért az sem szokványos eset, hogy valaki csak úgy meghúzza magát az egyik kiállított autónkban. – Vagy inkább úgy kérdezzem, hogy ki?
Lehet, hogy magamból indulok ki, és a ma esti üldözőmből, de miért lenne olyan vad elképzelés? Elvégre csinosnak tűnik, még így is, hogy egyelőre faszt se látok belőle. A kollégáimat pedig túlságosan jól ismerem. Simán rámozdulnak az új husira, pláne egy ilyen partin, pláne részegen, ha frissen dolgozik itt, ha csak a rendezvény miatt érkezett egyéb külsős, egyre megy.

- Ha úgy alakulna, akkor majd küldök egy szál virágot a kórházba és természetesen nagyon bűntudatot fogok érezni… - mondom szemtelen szarkazmussal, mert még most is jól szórakozom. Azért ennyire nem volt ijesztő a dolog, hogy túl legyen dramatizálva. Minden esetre azért kibököm mit keresek itt, csendet, többek között, de nincsen kedvem részletes magyarázatokba menni. Imádok flörtölni, sőt, pasizni is, de azért nem jó nekem akárki, szelektálok. Itt meg lényegében a férfiállatok 80%a már megpróbált bejutni a bugyimba, bár a legtöbbet néhány mondat, vagy mozdulat után leszereltem. Tuti nem kapom meg a lóvét, ha valamelyik irodában kötök ki valakivel, ráadásul néhányan olyan kiábrándítóan kopaszodnak… Oké, be kell vallanom, van egy kis apakomplexusom, de akik idiótán kopaszodnak, vagy elhanyagolt sörhasat növesztenek, azok letörik a libidómat gyorsan. Beindít, ha valaki enyhén őszül, de kiábrándít a póthaj és a csípőficam. Bár be kell vallanom, sosem feküdtem még le senki olyannal, aki annyival idősebb lenne nálam. Álmodozni lehet.
- Általában mindenkire mély benyomással hatok, de ez sok mindentől függ. Az erősebbek túlélik csak néhány karcolással… - fejtem ki szinte már tudományosan, de közben kifejezetten élvezem a dolgot. Még soha senki nem kapott igazi infarktust tőlem és nem, nem szexelek mindenkivel akivel egy kocsiba kerülök, de hát az életet szabad élvezni, nem?
Látom ám rajta, hogy ő is elvan. Egy, még nem hívta a biztonságiakat. Kettő, nem is akadt ki igazán. Három, hallani a hangján, hogy elvan és ennyi elég, unatkoztam úgy is.
- Fárasztó dolog a ruhát magamon tartani amikor annyian vetkőztetnek a tekintetükkel. Az ülés fent tartja a cipzárt. - mondom ezt most már tényleg igazi iróniával, de nem rosszallóan, sőt, inkább amolyan kihívásszerű válasszal. Vajon erre mit fog reagálni? Ohh, tetézzük még egy kicsit. - Vagy lehet, hogy csak megjátszottad az egész ijedtséget és azért jöttél utánam, hogy te ne csak a szemeddel vetkőztess? Kezdhetek sikoltozni a biztonságiakért? - kérdezem huncut mosollyal az arcomon. A sötét miatt csak derengéseket látok belőle, bár egy ideje már itt vagyok, így szemem már viszonylag hozzászokott, minden esetre, ha egy ilyen szituációban elkezdenék segítségért kiáltani, szinte biztosan jól jönnék ki belőle, már csak ha magamból indulok ki, akkor is, de még a helyzet is nekem segítene. A helyzet csak annyi, hogy eszem ágában sincsen, egyelőre élvezem a beszélgetést.

- Már azt hittem, a síromra - jegyzem meg némi töprengő szarkazmussal, és ezen már én is elmosolyodom. Szóval kapnék virágot? Ez már valami.
A bűntudatra éppenséggel rá tudnék még játszani egy kicsit, ha akarnám be is márthatnám. Mondjuk, azt még nem igazán tudom, hogy kinél, de így vagy úgy, az állása sorsa pillanatok alatt a kezembe kerülhet, és ebben talán az a legszebb, hogy neki fogalma sincs róla. És nincs is szándékomban elárulni neki. Ahogy az állásának sincs szándékomban ártani, és nagyon remélem, hogy erről legalább ennyire nem lesz fogalma.
- Ha nem az autómra vonatkozik, vállalom a veszélyt. Azt mondják, túlélő típus vagyok. – Ez biztos roppant fellengzősen hangzik, de nem bánom, ami igaz, az igaz; az önbizalmam a helyén van. A tekintetemben pedig megjelenik egy kis érdeklődés, ahogy újra rá nézek. Örömmel tapasztalom, hogy ezúttal már látok is. A látvány pedig, bármilyen halvány is, egész kellemes. Nem is fordulok vissza olyan hamar. Ennyi mustra igazán jár, ha már ő mindeddig figyelt. Az viszont nagy szerencse, hogy épp visszadőlök az ülésre, és kényelembe helyezkedve a fejem is lazán hátradöntöm, mikor a következő válasza elér. Erre azért diszkréten elkerekednek a szemeim, és egy másodperc késéssel a mosoly is visszakúszik az ajkaimra. Azért sem nézek oda, és azért is hagyok néhány pillanatnyi csöndet, részben a hatás kedvéért, részben időt hagyva magamnak, hogy az elhangzottak szabadon manipulálják a képzeletemet. Amit ő arra használ, hogy rádobjon még egy lapáttal. Nem is rossz.
- Ha van kedved kimagyarázni nekik, hogy voltaképp mit is keresel az autómban, akkor tehetsz egy próbát. De tapasztalataim szerint… kevesebb közönséggel általában sokkal kellemesebb dolgokra kerülhet sor.
Közben meg is feledkezek az email-olvasásról, a telefonom elsötétedve kallódik a kezem ügyében. Nem semmi ez a kiscsaj. Ki akar kezdeni velem? Hülye lennék, ha nem élnék a lehetőséggel, legalábbis, ami a flörtöt illeti, másrészről, a terem be van kamerázva, itt nem nagyon csinálhatnék olyat, ami nem rögzíthető. De ezt ugyebár ő megint csak nem tudja. És miért is jutna eszébe bárkinek visszanézni ezeket a felvételeket? Leszámítva persze, ha tényleg riasztja a biztonságiakat.
A helyzet akkor is kezd most már érdekelni. Megfogadom magamnak, hogy ha újból ránézek, biztos, hogy felkutatom azt a bizonyos cipzárt a tekintetemmel.
- Benne van a pakliban – válaszolok a feltevésére is. Végül is nem teljesen alaptalan részéről ez az alternatíva. – Ahogy az is, hogy valójában azért bújtál el ide, hogy lazíts egy kicsit – a cipzáron, az említett fáradtságos munkán, rajtam… szabadon lehet asszociálni. És én meg is teszem.
- A cégnél vagy? Vagy egy édes, ártatlan külsős kislány, aki még nem tudja, mibe keveredett azzal, hogy idejött? – mert hát ugye ez sem mindegy. Szándékosan vetem el a sulykot, ha már ő kóstolgat, itt az ideje, hogy én is megpiszkáljam egy kicsit.

- A temetők lehangolóak, olyan helyre nem járok, bocs… - jegyzem meg egyszerűen egy vállrándítással. Ez tény és nem vállalom a felelősséget, a haláláért, még a ruhám is rajtam van, így aztán pláne semmit nem tettem, csak létezek. A megjegyzésére picit elmosolyodok. - Szóval az autó a gyenge pontod, értem, hát, minden esetre már tudom, hogy egy jó helyen végighúzott kulcs legalább annyira fájhat, mint egy jól célzott rúgás. - mondom továbbra is pimaszul. A helyzet az, hogy az ilyen kicsinyes dolog kicsit sem az én stílusom, szóval nyíltan beszélek róla, mert nem alkalmaznám. Ennél fantáziadúsabb vagyok.
Látom, hogy végigmér, egészen sokáig rajtam felejtve a tekintetét, de cseppet se zavar a dolog. Csak nyugodtan, nézni szabad. Aztán azt mondja ez az ő kocsija, ami szöget üt a fejemben. Na nem, mintha ez bármin is változtatna, felőlem akkor főmufti lehet itt, amekkora csak akar, ilyesmi mindig is hidegen hagyott, azonban a mondanivalója szinte már kihívásként csengene, ha nem lenne túlságosan izgalmas a beszélgetés itt, ahol most vagyunk, kettesben. - Alábecsülöd a kimagyarázási képességeimet, vagy csak nem használod az eszed, szerinted, ha egy ilyen partyn, a sötét teremben, egy autóban találnak egy fiatal sikítozó lányt veled, ki fogja azt elhinni, hogy egymástól függetlenül jöttünk ide,nem pedig idecsaltál, vagy hasonlók? - kérdezem mosolyogva, egyértelműen a tudtára adva, hogy eszem ágában sincsen ilyesmire, hiszen a hangom is inkább kihívó, mintsem gonosz terveket szövögető. A mai világban komolyan veszik a nemi erőszak gyanúját. Érdekes, hogy pont itt, a sötét kiállító részen keveredtem érdekes beszélgetésbe. - Biztosíthatlak róla, hogy a lazítás volt a célom.- mondom sejtelmes hangon, még akkor is, ha főleg a lábamon akartam könnyíteni, hogy kibújhassak a kínzó szerszámnak is használható magassarkúból.
- Vagy az is lehet, hogy egy édes, ártatlan kislány, aki éppenséggel valaki itteninek a lánya és pontosan tudja mibe keveredett. - nézek rá kihívóan, kissé búgva, de csak mint újabb feltételezés, amiről én tudom, hogy nem igaz, de ő nem lehet benne biztos. Biztos vagyok benne, hogy nem ismer egyesével mindenkit és mindenkinek a családját itt a cégnél. - Lehet, hogy egy felettesed az apám, vagy a nagybátyám, de az is lehet, hogy csak beszöktem ide, hogy kipróbáljam milyen érzés egy új luxusautó bőr ülésének az érintése a combján… - találgatom tovább, hogy ki is lehetek eléggé flörtölős stílusban, persze csak húzom az agyát, hiszen a helyzet tökéletes rá. Sötét, távoli zajok, egy autó, elegáns ruhák… Ezt ki kell használni flörtölésre.
- És ha már itt tartunk, te miért ücsörögsz éjszaka az elhagyatott kiállított autódban kellő távolságra a karácsonyi partidtól? - kérdezem kissé felsőtestből felé fordul, az egyik kezem a saját ülésem hát támlájára simítva, míg a másikat a combomon pihentetem.

- Ó, nem. Az a munkám. És egy jó helyen végighúzott kulcs, sok-sok dollárjába fog kerülni az elkövetőnek. – Persze beletrafált, hogy nem örülnék neki, de ezt eszem ágában sincs bevallani neki. Igyekszem semleges arccal végigvinni a témát.
- Tény, hogy elég kellemetlen is lehetne a helyzet – ismerem el, mert hát ebben igaza van. Egészen addig, amíg meg nem néznénk a biztonsági felvételeket, de mire addig eljutunk, már szinte mindegy is lenne az egész, a botrány megvolt, épp csak nem jön majd feljelentés. Viszont az egész cég erről pletykálna, ki tudja meddig. A sajtóról nem is beszélve.
- De te pedig a problémamegelőző képességeimet becsülöd alá – mozdul a szám halványan a mosolyát látva, arról árulkodva, hogy nálam is csak poén a téma, de azért a tekintetemben felvillan egy leheletnyi kontraszt, ami a gondolataimból szökik. Ha igazán akarnám, el se jutnánk odáig, hogy sikoltozhatna.
- Ez az évzáró karácsonyi parti. Ma este egyáltalán nem akarom használni az eszem. – És ez történetesen igaz is. Én is lazítani érkeztem., és ahogy ezt az ő szájából is meghallom, ismét elmosolyodom. Ez egy újabb labda volt. Felvonom a szemöldököm az elméletére, és meg is forgatom, mielőtt arra tenném a voksom, hogy mégis csak kamu.
- Lehetnél, de legalább három okom van rá, hogy miért nem vagy az – viszonzom a kihívó pillantását egy játékossal, na jó, talán egy kis önelégültség is lapul benne. Naná, hogy kifejtem. – Egyrészt és legnagyobb eséllyel, apuci sosem hozna el egy ilyen bulira, mert akkor lőttek volna az esélyeinek, hogy felszedjen valakit. Kettő, fennállna a veszélye, hogy nem ez lenne az első találkozásunk. És három, ha a szüleid tényleg itt dolgoznak, az pont elég érv arra nézve, hogy a saját érdekedben hagyjanak otthon. Az övék után, természetesen – fejtegetem szórakozottan a tényeket. Ahogy tovább mondja, már tényleg egyértelmű, hogy nem ez a helyzet, azt viszont nem kötöm az orrára, hogy azért, mert csupán egyetlen főnököm van a cégnél, akinek a családját kitéve-betéve ismerem. Talán ez egy kicsit durva hasonlat volt.
- Várjunk csak, van egy negyedik is – tartok egy kis szünetet, de mielőtt elárulnám, hátranyúlok a jobb kezemmel, és kitapogatom azt a gombot, amivel hátra tudom dönteni az ülését. Nem is hezitálok sokat, csak semmi fokozatosság: az üléstámla egy az egyben megadja magát mögötte, ő pedig a meglepetésnek köszönhetően nagy eséllyel hátrafekszik vele. Számolok vele, hogy talán felsikkant, de úgy vagyok vele, hogy ez még talán nem veszélyes, azért odabent elég hangos a zene. Ha úgy látom, hogy belefér a szituációba, azaz nem esik túl nagy pánikba, a sajátomat is leeresztem mellé, majd kicsit közelebb hajolok hozzá, mintha a fülébe akarnék súgni valamit. – Akkor sem lenne fogalmad róla, hogy mibe keveredtél – nézek bele a szemeibe egészen közelről, majd visszafordulok a saját ülésemre, a hátamra.
- Így azért kényelmesebb, nem? – Szóval a bőrülés érintése a combján. Ezt a képet azért nehéz figyelmen kívül hagyni. Kezdem sajnálni, hogy épp a munkahelyemen vagyunk. Itt sajnos korlátozott lehetőségeim vannak. A kisasszony viszont, úgy látszik, nagyon is ért hozzá, hogyan mozgassa meg a gondolataimat. Vagy tudja, hogy nem léphetek, és azért szívat, egyébként ezt is kinézném belőle az eddigiek alapján, vagy halvány fogalma sincs róla.
- Nem az előbb beszéltük meg, hogy azért jöttem, hogy megerőszakoljalak? – hárítom könnyedén a kérdést. Nem szeretek magamról beszélni. És a helyzet hangulatához amúgy is tökéletesen illeszkedik.

- Akkor még szerencse, hogy nincsen nálam kulcs. - A mosoly az arcomon egyre játékosabb, tetszik, hogy visszacsapja a labdákat és nem hagyja legyőzni magát, habár kemény játékos vagyok, meg kell küzdenie, ha győztesen akar kikeveredni és még úgy is, hogy egészen jól csinálja, az esélyei halványak. Szeretek játszani és még ha veszítek, valahogy akkor is győztesen hozom ki magam. Tehetség.
A következő mondataira egy kicsit megállok, s szám ravasz mosolyra húzódik, majd egy pillanatra közelebb hajolok hozzá, s suttogni kezdek. - Remélem tudod, hogy ez már majdnem creepy. - suttogom, majd visszahúzódva a helyemre halványan felkuncogok. Ohh ha Simone tudná mit csinálok, már régen sipákolna, hogy elment az eszem. A probléma csak az, hogy igaza van. Örökké a tűzzel játszom, de hát mit vár az ember valakitől, akinek a haja vörös akár a láng? Mondhatni tűzről pattant vagyok.
- A férfiak amúgy se jeleskednek ész használatban, valószínűleg ezért nem hagytátok olyan sokáig bekerülni a nőket az üzletbe és a politikába. Ha nem számolunk azzal, hogy mennyire unfair a helyzet egy intelligens nő javára, elég egy kicsit rövidebb, feszülősebb szoknya, vagy egy cseppet mélyebben dekoltált felső és máris veszítettetek. - fejtem ki jól szórakozva a tényt, persze közben megtartva a flörtölgetős stílust. Több ezer éves történet ez, pedig egyszerű, mint egy egyszer egy. Majd kifejti miért ne lehetnék egy csinos kis örökös, de erre már tényleg fel kell nevetnem. - Áhh, szóval bekerültem egy igazi romlott közösségbe, ahonnan senki se keveredhet ki tisztán. Értem! Ez nem fest túl szép fényt az üzletre… Mi van, ha beszökött riporter vagyok és mindezt megjelentetem a holnapi újságban? - kérdezem elmosolyodva. Ohh, cseppet se szégyenlem, hogy a rendezvény szervező cég alkalmazottja vagyok, sőt, de nem kell nekem minden kártyám kiteregetni. Abban mi lenne az élvezet?
Oké, meglep. Várnám mit talál ki, amikor hirtelen eltűnik a támaszt nyújtó bőr és zuhanok egyet. Oké, inkább csak dőlök, de ezért elég hirtelen ahhoz, hogy felnyösszenjek egy hangosabbat, de sikoltani nem sikoltok, az valahogy nem illene hozzám, nem érzem egyből támad, de azért még mindig megdöbbenve fordítom oldalra a fejem, hogy ránézzek miközben beszél, majd vissza is válaszolok - mert az utolsó szónak az enyémnek kell lennie, habár szám most kissé ki van száradva és a megdöbbenés egy fokkal rekedtebbé teszi a hangom. - Neked se, hogy kibe botlottál. - ha most egy filmben lennénk, biztosan kiderülni, hogy a hapsi valami maffia tag, vagy sorozat gyilkos, esetleg valami halandzsát mormoló Merlin, így viszont inkább arra tippelek, hogy egy gazdag, magas beosztásban lévő tag, akinek szar a házassága, vagy elvált, vagy örök agglegény és nem szereti erőszakkal elvenni, ami kell neki, de eléri, hogy megkapja másképpen. Elég sok ilyen példa is van a filmekben, nemde? A helyzeten azonban viszont már fel kell nevetnem, de úgy tényleg. - Rendben, ez szép húzás volt! - mondom elismerően még mindig kissé nevetve. Nagyon meglepett, de nagyon tetszik, hogy ő is keményen játszik.
Persze a hirtelen hátrazuhanás feljebb csúsztatta kissé a szoknyám, bár még mindig éppen eléggé takar, minden esetre igen, az ülés kényelmes és igen, így könnyebb préda vagyok, de hát, ahogy végignézek rajta, lehet hogy egy gyengébb pillanatomban még nem is lenne annyira ellenemre a prédájának lenni. Ő visszahelyezkedik, de én továbbra is őt nézem, felé fordított fejjel, a hátamon feküdve. - Az erőszakolók mind csak impotens, kétségbe esett, gyenge jellemű férgek, akik képtelenek kinyitni a szemüket és felkelteni valakinek a figyelmét aki kielégítené az igényüket, vagy nem jut eszükbe, hogy fizethetnek is érte… Ebben a fényben nem tűnsz féregnek. Vagy csak az öltöny teszi? - kérdezem játékosan, felvont szemöldökkel. Fogalmam sincsen, hogy honnan tanultam a stílusom, nőtt velem. Talán a véremben van, ki tudja, de ez segít ahhoz, hogy bárkivel elhitetem, hogy idősebb vagyok a valódi koromnál, vagy nem az vagyok, aki valójában. Minden csak a tálalás kérdése és az én tányéromon a körítés mindig hibátlan.

Nagy szerencse. De ezt már csak gondolatban sütöm rá. Nálam viszont van, és piálás ide vagy oda, tervezek hazavezetni az éjjel. Bár még nagyon fiatal az idő, az volt a deal, hogy ma kiadom magamból az éves feszültséget, ami egy bizonyos pontig nem is alakult olyan rosszul… Lehet, mégis Reignhez kellett volna mennem.
-          Semmilyen? – firtatom egy halvány, futó, sunyi mosollyal. Ha lakáskulcs híján áll, még az is lehet, hogy befogadom ma éjjelre. Egyszer a szívem fog a sírba vinni, de tőle már úgyis kapok virágot.
Mikor közelebb hajol, első ötletre mást sejtek a mozdulat mögött, végül is, ha a statisztikákat nézzük smároltak már le rögtön azután, hogy megemlítettem ad 1: van lakásom, ad 2: hajlandó is lennék hazavinni az illetőt, de ekkor rájövök, hogy ez még eddig csak gondolatban hangzott el. Vajon mennyit is ittam eddig? Egy pillanatra akkor is beugrik a kép, hogy megcsókol, és annyira nem is kellemetlen az élmény.
Creepy? Mégis micsoda? Ez az autós közösülés a sötétben egy vadidegen társaságában? Igen, meglehet. De nem érdekel túlzottan, jobban lefoglal, ahogy a mozdulat során rövid időre belepillantok a szemeibe. Nem volt szándékos, ha rajtam múlik, inkább kivédtem volna, nem szeretem ilyen közelről bámulni senki pupilláját, ami azt illeti szex közben sem, valami hülye gyári hiba lehet. Mikor ismét a szélvédő felé fordulok, még mindig előttem táncol a két sötét szembogár.
-          Talán éppen ezért hagytuk ki őket ebből a két területből - költözik az arcomra ismét egy sejtelmes kis mosoly, meglepő módon egész szórakoztató ez a helyzet. - Hogy lehet úgy hatékonyan dolgozni, koncentrálni, ha közben jobbra is balra is feszülős szoknyák és mély dekoltázsok tipegnek az ember orra előtt?
Nevet, pedig, ha tudná… tényleg olyan ez a cég, mint egy miniatűr pszichiátria, vagy éppen egy nagy, beteg család, egész nap összezárva. De hát, nagy eséllyel minden multi így működik. Ettől függetlenül szándékosan játszom rá a creepy-vonalra, ha már így szóvá tette az előbb.
-          Na és kire hivatkoznál? Kitől hallottad? Egy ismeretlen fickótól egy sötét autóban? – Ezt úgy is megírhatná, ha be sem tette volna ide a lábát ma este, kábé ugyanannyi lenne a relevanciája. De az feltűnik, hogy nagyon nem akarja elárulni, hogy pontosan hogyan is pottyant ide ma este. Nem mintha bánnám, ez így talán még izgalmasabb, még ha van is néhány logikai szempont, ami alapján azért mégsem ártana tudnom róla.
- De látom, nagyon ragaszkodsz az inkognitódhoz. Ami arra kényszerít, hogy találgatni kezdjek. Mi van, ha valójában, míg mindenki bulizik, meg akartad fújni az autónkat, én viszont most lelepleztelek, és azért akarsz mindenféle mesével összezavarni? Na? Hívhatom a biztonságiakat? - Nyilván nem gondolom komolyan ezt a verziót, de attól még nagyon is érdekel, hogy vágná ki magát belőle, ha már állítólag alábecsülöm ez irányú képességeit. Hogy kellőképpen nyomatékosítsam szorult helyzetét, ekkor döntöm hátra az ülését is, afféle “amíg nem tisztázod magad, addig innen nem szabadulsz” üzenettel. És igen, azt hiszem, most már kijelenthetem, hogy kezdek egyáltalán nem unatkozni.
A válaszán muszáj mosolyognom, mert eszembe jut, hogy tényleg egyre inkább a kémnő imázst erősíti minden egyes megszólalással, de ez az egész szituáció is lassan valami hülye filmjelenetre hajaz, ami előtt a frissen elvált nők, vagy az ügyeletes szinglik mostanra már biztos tövig rágták a körmük: Vajon most mit fog tenni Armandó?
Armandó pedig azért érzékeli a levegőben lappangó erotikus színezetet, ami könnyedén és óvatosan lengi körül az elmúlt negyedórát, de tagadhatatlanul jelen van. És a csaj is tagadhatatlanul itt fekszik mellette, tagadhatatlanul rekedtes hanggal kommunikál, tagadhatatlanul szaporán emelkedő mellkassal. Bizonyára a hirtelen felszökő adrenalin a váratlan kibillentéstől, de ez most kevésbé lényeges.
- Kibe botlottam? - emelem meg egy picit a szemöldököm és végignézek rajta, nem sértőn, mintegy szituációba ágyazottan, ő amúgy is még az új helyzetet szokja, nem is biztos, hogy észreveszi. Ráadásul halvány terelésképp épp kérdést intéztem hozzá. Válaszolja meg ő.
A nevetése mintha kicsit megkésve érkezne, de nem kevésbé ösztönösen, van benne egy kis meglepettségből fakadó szituációkezelés és talán némi zavar is, de semmi műséget nem érzek benne. Ezért mellesleg irigylem, nem is tudom, mikor nevettem utoljára ilyen őszintén. Pathetic as fuck, de így van.
- Mindig ilyen kimerítően pontosan fogalmazol? - ráncolom a szemöldököm a szavait hallgatva, megpróbálva elbagatellizálni ezzel, de lényegében egyetértek vele. - Látom sokat gondolkodtál a témán.
Hogy féreg vagyok-e? Túl súlyos kérdés ez ma estére. Szívem szerint inkább valami egészen másra használnám ezeket a kényelmes üléseket, a félhomályt, néptelenséget, ráadásul se róla, se a helyzetről nem mondhatnám, hogy nem tudna beindítani. Amúgy is kötelező program mára a szex, mi más oldhatná jobban az említett éves feszültséget? Basszák meg a kamerák, meg ez a tetves munkahely.
- Nos, impotensnek azért nem mondanám magam, szóval sajnálom, de ugrott az elmélet. - Ugyanezen okból, inkább nem is fordulok felé, nézegetem tovább az autóm alig derengő tetejét, kényelmesen piknikezve a tömegtől mentes nyugiban ezzel a furcsa lánnyal, akiről voltaképp még mindig nem tudok semmit, de az a semmi annál érdekesebbnek tűnik.
- Lassan annyi mindent megtudunk egymásról, hogy ezen az autón kívül nem is találkozhatunk. - Célzok részben erre az izgalmas semmire, az impotensség-kérdésre, másrészt pedig olyan valószerűtlen ez az egész, hogy azt az érzetet kelti, mintha meg sem történne. Ami pedig nem történik meg, miért lenne ugyanazokhoz a szabályokhoz kötött…?
Hű bazmeg, talán tényleg most csapott meg az alkohol, hogy ennyi faszság kering a fejemben.

- Látsz nálam táskát, vagy zsebet a ruhámon? - kérdezem kissé sejtelmesen. Azt már nem kell tudnia, hogy a táskám lent van a többi ideiglenes személyzet holmijai között, akár azt is hiheti, hogy eleve ez volt a tervem, hogy valakinél kössek ki. A dolog csak annál viccesebb. Igazából cseppet se így terveztem, sőt, már régen otthon lennék, ha a supervisorom elengedett volna, amikor megkértem rá, bár még nem vagyok abban biztos, hogy jobb lett volna a úgy, most kimaradtam volna ebből az érdekes szituációból és persze beszélgetésből.
- Túl hamar be kellett volna ismernetek hogy gyengék vagytok, de szerencsére a 21. század egyre inkább a mi kezünkre játszik, idő kérdése és leigázunk titeket - mondom borzalmasan jól szórakozva, kis vadász mosollyal az arcomon, továbbra is őt fürkészve, habár ő többé már nem néz rám, pedig egyetlen pillanatig a tekintetünk teljesen összefonódott és be kell vallanom, a bugyim megmozdult lefelé, de szerencsére virtuális kezeim elkapták és szépen visszaigazították a helyére. Ez most nem a hely és az idő, mert az megölné a jelenet izgalmasságát.
- Honnan lehetsz benne biztos, hogy nem tudom pontosan, hogy ki vagy? - kérdezem magabiztosan. Persze lövésem sincsen róla, felőlem lehet ő Ralph a portás, vagy Bill a büfésnéni férje, bár elég erőteljesen kétlem a dolgot, de meglehet. Ahogy belőlem is sok olyat kinéznek az emberek, ami nem vagyok. Ez a karmám része.
Cinikusan felnevetek a kis sztoriján, persze csak miután már a teljes hátrazuhanás sokkja túlment rajtam. - Ez a legrosszabb fedő sztori amit valaha hallottam. Miért akarnék megfújni egy kocsit egy rendezvény közepén, amikor a cég alkalmazottjainak a nyolcvan százaléka az épületben tartózkodik és bárki tud alibit kreálni magának? Ilyen helyzetben legfeljebb egy széf tartalmát lenne érdemes lenyúlni, nem egy kocsit, ugyanis sokkal nagyobb az esélye annak, hogy van szemtanu. Ráadásul biztosan a biztonságiak száma is sokkal nagyobb, mint egy sima, unalmas estén. Gondolkodj inkább abban, hogy lehet azért vagyok itt, hogy felmérjem a telepet, kiismerjem a hely gyenge pontjait, feltérképezzem a kamerákat és előkészítsem a terepet majd a nagy akcióra. Jaj te… semmi érzéked nincsen egy igazi bűntényhez, biztosan sokat ücsörögsz az irodádban messze a való élettől… - mondom úgy végig a sztorit, mint ha egy igazi, alátámasztott tudományos fejtegetés lenne és teljesen komolyan venném a szavaim. Egészen biztos, hogy egy épeszű leányzó nem mondana ilyesmit idegeneknek, még akkor se, ha az idegen ivott és ez egy party, de pláne nem úgy, hogy az idegennek biztosan sokkal több az összeköttetése itt. A probléma annyi, hogy én nem vagyok és soha nem is voltam épeszű, plusz a helyzet annyira abszurd és nevetséges, hogy soha nem tudnák felhasználni ellenem. Még ha tényleg bűnöző is lennék és pont az lenne a tervem, amit mondtam, mégis ki hinne neki, hogy egy fiatal vörös egy sötét autóban kiteregette neki az egész tervét és duplázzák meg az őrséget? Azt hiszem manipulációban megint csak ötöst kaptam. Lehet tényleg komolyan el kellene gondolkodnom a bűnözői léten. Eléggé sikeres lehetnék.
- Nem könnyítem meg a helyzeted azzal, hogy elmondom. - teszem hozzá halkabban, ahogy figyelem, hogy végig néz rajtam és hogy rájátsszak a dologra, így fekve az egyik lábam keresztbe rakom a másikon. A ruhám még így is elég hosszú ahhoz, hogy takarjon, de formás combom már szépen villan, még éppen az ízlésesség keretein belül. Igen, veszélyes játék, kés élén táncolás, hasonlók, de hát veszélyesen kell élni, vagy sehogy, nemde?
- Túl sok mindenről van meg a véleményem ahhoz, hogy visszafogjam, szóval igen, mindig. - Kivétel feleléskor, főleg töri órán. Akkor sokkal inkább feleselek, míg nem el nem küldenek az igazgatóhoz egy formás kis F kíséretében a naplóba, de hát utálom a történelmet és ez tény. - Még potens féreg is lehetsz, vannak fokozatok. - teszek rá egy lapáttal, csak hogy ne legyen egyszerű a dolga, egy kicsit se. - Miért gondolod, hogy akarnék valaha is ezen az autón kívül találkozni veled? - kérdezem erősen fixírozva az arcát, szinte szuggerálva, hogy ismét rám nézzen, de tetszik ahogy a tetőre mered, tetszik, hogy kerüli a pillantásom, tetszik, hogy hatással vagyok rá. Tudom, hogy a lelki világom igen csak romlott és hogy nagyon nem jó az, ahogy viselkedem, de hát az törje a hátamon az első pálcát, aki… igazából nem érdekel mások véleménye.
Csak szótlanul fixírozom, végigfuttatom tekintetem a nyaka vonalán, a karján, mellkasán, le a az öve környékére, majd szépen vissza az arcára, ahol meg is állapodik a tekintetem, s már majdnem megszólalnék, mikor mozgolódást hallok valahonnan, egy hangot, lépteket, de még nem vagyok benne biztos, hogy erre felé közeledik e valaki, vagy csak a közelben halad el, minden esetre vissza csukom a szám és csendbe maradok, szomorú lenne, ha megzavarnának, még nem szórakoztam ki magam és… még nem akarom elengedni Mr. Stranger-t.

+16 éljen a biztonság

- Ilyen fényviszonyok mellett a zsebet aligha szúrnám ki. Pusztán a szememre hagyatkozva – teszem hozzá somolyogva, de hiába dobom fel a labdát, nem hinném, hogy felkérne rá, hogy akkor tapogassam ki. Pedig, pedig.
Mondjuk az megint más kérdéseket feszeget, hogy hogy lehet az, hogy semmi cucca nincs, de bizonyára a ruhatár megold minden erre irányuló varázslatos rejtélyt. Kövezzen meg bárki, de van abban valami megmagyarázhatatlanul erotikus, ahogy a feminista elképzeléseiről és a férfiak leigázásáról beszél.
- Végül is a világ vége is rohamosan közeledik – cukkolom az alattomos párhuzamvonással, és nem is rejtem véka alá, hogy jól szórakozom. A kérdésére majdnem kapásból rávágom, hogy… mert akkor nem így viselkednél a közelemben, de az utolsó pillanatban visszatartom a választ. Bár annak is megvan a maga varázsa, inkább úgy döntök, nem akarom elárulni neki, hogy egyike vagyok az intézmény vezetőinek.
- A hitelességi tényezőn az sem változtatna sokat, amíg nem ismerem el, hogy valóban ezt mondtam volna, vagy nem veszel éppen mindent diktafonra. De ugyebár se táskád, se zsebed… – kerülöm meg inkább a kérdést egy apró mosollyal, és egyben az is eszembe jut, hogy csakugyan, még nem is tudom a nevét. Ő vajon tényleg tudja az enyém? Nem hinném.
- Ha tudnád, már rég célozgatnál rá. Nem bírnád ki, hogy semmi rólam szóló pletykát ne hozz szóba. – Válaszolok mégis, mert azt meg én nem bírtam ki, hogy ne dörgöljem az orra alá, és egyben ne húzzam el előtte a kíváncsiság mézes madzagát. Ugyanakkor ezzel még nem sokat árultam el, hiszen a cégen belül mindenki pletykál mindenkiről, nem kell ahhoz még csak fontos beosztás sem, hogy sztorik keringjenek rólad.
Az okfejtése felénél még érzek késztetést arra, hogy belekössek, de annyira szépen és megingathatatlanul regéli el a GM kirablásának történetét, hogy a végére azon kapom magam, hogy meg is vett vele. Na jó, azért ott még nem tartunk, de tetszik, hogy van fantáziája, és úgy tűnik, használja is. Ebben a hablatyolós-kimagyarázós dologban tényleg van valami. Fel kéne vennem reklamációs munkatársnak. A végén még úgy mennének haza az ügyfelek, hogy tőlünk kérnek bocsánatot.
- Ezt még nem döntöttem el, hogy bóknak vagy sértésnek vegyem-e – utalok a bűnözői mivoltom teljes keresztülhúzására, ó, ha tudná, mennyi csalás árán működhet csak ez az egész kóceráj. Hány embert kell folyamatosan átbaszni, legyen az ügyfél, főnök, vagy külső-belső munkatárs.
- Nem is reméltem – ezúttal különösen szélesre szalad a mosolyom, de még mindig nem nevetem el magam, és azzal a lendülettel hátra is vágom magam az ülésen, és valamiért azon kezdek gondolkodni, hogy a cserfes, felvágott nyelvéhez vajon az ágyban is hasonlóan virgonc viselkedés társul? Bár az ilyen típusnál gyakran előfordul az is, hogy amint lekerül róla a ruha, teljesen az ellenkezőjére vált. Vajon szándékosan hergel ezekkel az apró mozdulatokkal? Mondjuk, én csak kussoljak azután, hogy kvázi letepertem és franciaágyat csináltam az autóban.
- Igazán? És mi jellemző egy potens féregre az elképzeléseid alapján? – Ha valaki holnap azzal akarna szembesíteni, hogy ez a kérdés valóban tőlem származik, élből letagadnám.
A következő kérdésére nem válaszolok azonnal. Nem igazán erre gondoltam az előbb, hanem valami olyasmire, hogy az elejétől fogva kicsit kompromittáló ez az egész helyzet, pláne a beszélgetésünk tartalmi része, és ha bárhol máshol találkoztunk volna össze, nem hinném, hogy ilyen lazán röpködnének belőlünk az ehhez hasonló kérdések és válaszok. De ettől függetlenül érdekes, amit felvet. Mielőtt azonban válaszolhatnék, hangok és léptek zaja hallatszik be odakintről.
Oldalra pillantok, és anélkül, hogy mélyebben a szemébe néznék, jelzem neki, hogy jobb lenne, ha nem hívnánk fel magunkra a figyelmet, de okos leány ő, szerintem ezt magától is kitalálta. Remélem, nem kapcsolnak villanyt baszki, ha már egyszer eddig szartak rá, hogy azt mondtam, ki kell világítani a szalont. Mintha ezt a részét megúsztuk volna, viszont a beszélgetés foszlányai egyre jobban kivehetőek. Fasza, hogy épp errefelé jönnek. Nem mintha nagyon gáz lenne, ha rajtakapnak, hogy itt hesszelek, de hogy ezzel a csajjal, ebben a pozícióban, az már okozhat némi bonyodalmat. Eszembe villan a kép, hogy a szoknyája szinte a bugyiját éri, a franc se mossa le rólam, hogy nem rajtakapás történt, ha így ránk nyitnak, szóval gyorsan határozok.
- Meg ne nyikkanj – suttogom felé alig hallhatóan, és a bal kezem lejjebb vándorol a lehajtott ülésen, megcélozva a jobb combját, és minimális tapogatózás után, ami főleg a térdét érinti, lassan és óvatosan feljebb indul a kezem a vékony harisnyán - csak semmi sietség, nehogy itt zaklatással legyek megvádolva, mikor pont, hogy jót cselekszem, haha -, míg a szoknyája szegélyét el nem érem, hogy szépen lejjebb simítsam.
Mindeközben várakozásainkat teljesen felülmúlva egy női csípő nyomódik a felém eső ablaküvegre, amit pillanatokon belül két, a ruha alá bújó mohó kéz követ, majd fojtott, türelmetlen hangon az alábbi mondat is elhangzik.
- Itt vagy az autóban?
Hát nagyon jó, bazmeg. Jobb helyet nem is találhattatok volna.

16+
- Milyen kár, hogy csak a szemeidre hagyadkozhatsz… - mondom sejtelmesen, ha már egyszer feldobta ezt a labdát, nem hagyjuk csak úgy a levegőben, főleg hogy látom mennyire élvezi a dolgot és nagyon tetszik, hogy ő is játékos, hogy nem vetette rám magát két pillanat alatt. Az olyan kiábrándító, ha egy pasast egyből a farka irányít, mindenféle huzavona nélkül. És még a nők a könnyen kaphatóak. Egy kanos férfit - szóval bármelyik férfit bármikor - piszok könnyű irányítani, csak ezt nem hajlandóak elismerni.
A világ vége beszólásra már nem válaszolok, mert azt hiszem nem értenénk benne egyet. Kissé elvetemülten idealista vagyok ilyen szempontból és rengeteg alternatív elképzelésem van a világ működéséről és az ilyen elméletekről, mellesleg pedig valahogy úgy érzem, ha a nők uralnák a világot, hamarabb elérnénk a világ végét, mint így. A férfiúi büszkeség nem bírná sokáig és kipusztulna a férfi nem, velük együtt pedig mi is. Mondjon bárki bármit, de kellenek, hasznosak tudnak lenni, ha akarnak.
- Te tényleg ennyire fantáziátlan vagy? Honnan veszed, hogy nincsen apró mikrofon az alsóneműmre szerelve… ohh igen, éppen az előbb tárgyaltuk meg, hogy az ilyesmit úgy se tudod puszta pillantással felmérni… szegény… - vetem el eléggé a sulykot a cukkolással, de hát a háború z háború, még ha a szavak háborúja is, akkor is én pedig szeretek keményen játszani, pláne ha ez őt is keménnyé teszi… különböző pontokon. - Különben is, egy pletyka elég ahhoz, hogy a hitelesség már ne legyen fontos, csak jól kell tálalni. - teszem hozzá könnyedén. Igazából még meg is köszönhetné nekem, hiszen nagyon tiszta lapokkal játszom. Nem tettetem magam jókislánynak, se naivának. Próbáltam már, beválik, de unalmas. - Én nem figyelem mások pletykáit, a saját tapasztalásomra hagyatkozom - teszem még hozzá. Attól, hogy kreálni szeretem őket, nem azt jelenti, hogy érdekelnek is. Sőt, pont azért, mert tudom milyen egyszerű pletykát hazudni, éppen ezért nem foglalkozom velük igazán.
- Egyszerű tény közlés, ne gondolj bele többet, mint ami benne van - kacsintok rá, de csak hogy viccesebb legyen, enyhén beharapom alsó ajkamat, egy pillanatra, miközben az arcát nézem. Az autóban a légkör forró, akár egy sütőben és érzel, ahogy perzsel a bőröm. Nőből vagyok és nagyon is beindult a fantáziám, de nem vagyok ostoba és egy hosszú hajsza néha élvezetesebb, mint egy gyors vadászat.
És akkor felteszi a kérdést ami apró mosolyt csal az arcomra. Remek kérdés és pompás válaszom is lenne rá, ha nem zavarnának meg közben. Léptek, hangok, valaki bizony reménytelenül erre tart és úgy tűnik a mi kis üzletemberünket ez nagyon is megérinti. Jelzi, hogy maradjak csendben, de nem mint ha eszembe jut fecserészni. Nem a szerződésem nem írja, hogy nem szabad intim kapcsolatba keverednem a vendégekkel - vagy igen, nem tudom, nem olvastam -, minden esetre ameddig nem fizetnek ki, addig a pénzem még a levegőben lóg és biztosan balhét rendezek, ha behúzzák a fizetségem.
Csak hallgatok és figyelem őt, hogy most mégis mit fog lépni, amikor fojtott hangon megszólal és a keze megindul felém. Őszintén, nem mondom, hogy nem lepődök meg, de nem kezdek el pánikolni, vagy hasonló, de egy darabig nem értem, hogy mit csinál. Mármint biztosan nem most fog hirtelen megujjazni, ha már eddig, amíg csak ketten voltunk, hozzám se ért - pedig, tudom, hogy nagyon akart, láttam rajta, no meg ki ne akarna, de tényleg, tisztában vagyok a paramétereimmel -, de most érzem, hogy a combomon simít, amire felszökik a szemöldököm és a keze és az arca között mozog a tekintetem, bár minden csak dereng a sötétség miatt, majd végül megértem, hogy csak a ruhám húzza lejjebb, mire kissé megemelem a csípőm, de még véletlenül se segítenék neki, hagyom, hogy lejjebb húzza a ruhám, csak teret adok neki, hogy egyszerűbb legyen, habár egy másodpercre a fránya lélegzetem elakad és a szívem is ütemet vált. Picsába, ki ne indulna be azokra a kezekre, ha ennyire közel matat az ember lányának nőiességéhez. Mondjuk azt, hogy a bugyim egyre kényelmetlenebb ott ahol van, tehát rajtam és nem valahol messze elhajítva.
- Csak nem Mr. Vasaltöltöny félti az egzisztenciáját? - kérdezem tőle nagyon visszafojtott hangon, borzasztóan halkan, de magabiztos mosollyal, hogy leplezzem mindazt, amit megindított bennem. Minden esetre a hangom egy cseppet árulkodó, de hát bakker, a keze centikre van a ölemtől… Őt nézem, az arcát, fürkészem, míg nem a háttér egy rosszul leforgatott pornófilmé változik, amitől majdnem felröhögök. Hirtelen kell a szám elé kapni a kezem, hogy ne nevessek fel, de látva az arcán az elképedést - és rémület? mi lehet az, apukám ne mondd, hogy te nem azon filóztál hogyan vágj engem derékra, ne legyünk álszentek kéremszépen -, arra jutok, hogy ha most itt minket megtalálnak, az nagyon kellemetlen lesz. Ez így most már lassan egy gruppennek néz ki és akkor biztosan nem fogom megkapni a pénzemet, majd még az a felvetés is elhangzik, hogy a kocsi lenne a tökéletes hely számukra, csak a főnök ne tudja meg, hát lépnem kell... - Csak bízz bennem és maradj kussban, jó? - mondom halkabban mint eddig bármikor, majd elcsapom a combomon felejtett kezét, gyorsan kibújok a magassarkumból, egy pillanat alatt kieresztem a hajam és jól összeborzolom, s szinte gondolkodás nélkül vágom ki a kocsi ajtaját és török elő belőle akár egy fúria.- Ezt meg mégis hogyan képzelted? Azok után, hogy azt mondtad, a szemem akár a csillogó smaragd és a vörös hajam vágyaid perzselő tüzét idézik? Azt mondtad, hogy az első pillanattól hogy megláttál, mindenki más megszűnt létezni a szemedben. Hát ennyit jelentett neked ez az egész? Azt mondtad, hogy találkozzunk itt, igen, ittál, de azt hittem komolyan gondolod. Itt vártam rád, ki tudja meddig, de… - mű sírásom első jele megjelenik az arcomon és könnycsepp pottyan le az államról. - Végig csak arra gondolva, hogy jössz és a magadévá teszel, erre… - megindulok a döbbent pár felé, akiknek - főleg a férfinak aki annyira reménytelenül gusztustalan, hogy mindjárt a saját számba hányok - ezzel teljesen elvonom a figyelmét az autóról és a benne ülő Mr. Sármról, akinek éppen megmentem a hátsóját - remélem legalább formás az a hátsó. - Hogy tehetted, hogy ezt a lotyót ugyan erre a helyre hozod? Legalább vitted volna máshova. Hogy mersz így bánni a nőkkel? Hányat verted még ilyen csúnyán át? - kérdezem a szenvedés minden formáját magamra öltve, mint akinek tényleg szíve tört össze - és persze hisztérikus hangon mint egy igazi hülye picsa, de nem annyira hangosan, hogy magamra hívjam bárki más figyelmét. A tekintetük már teljesen más irányba mered, rám, esélyük sincsen észrevenni, hogy más is van az autóban. - Miket mondott neked? Hogy annyira őrjítő vagy, hogy nem bír magával tovább? Hogy a szépséged letarolta? Hát hazudott, ahogyan nekem is! Egy gerinctelen féreg vagy… Roger! - ez az, beugrott a neve, ma láttam és hallottam őt egy másik nőt füzögetni, majd egy harmadikat. Még jó, hogy tényleg szórakoztatóak voltak az emberek, különben nem figyeltem volna az üres fecsegéseikre. Odalépek hozzá és akkor pofont lekeverek neki, hogy az biztosan bevörösödik, de még mindig annyira le van döbbenve - plusz részeg -, hogy azt se tudja hol van, csak habogni kezd, hogy ő nem is, de már késő. - Takarodj! Azt mondtam takarodj és vidd a lotyódat is… Vagy ha van benne bármiféle tartás, nem dőlsz be neki, ne engedd, hogy ilyen férgek bemocskoljanak… - A sírásom meglódul. A dráma szakkört tartó Mr. Webber most biztosan orgazmust kapna az alakításomtól. - Takarodj! - morranok rá nyomatékosítva. - Hagyd, hogy meggyászoljam összetört szívem… - fejezem be végül a kis játékom, mire az összezavarodott nő, csak elkezd köztem és Roger között cikázni a tekintetével, végül ő is lekever egy hatalmasat szerencsétlen idiótának, közli vele, hogy soha többé ne hívja és hogy undorító, amiért két nőt is képes volt ugyan arra a helyre cipelni, de erre még rá teszek egy csapással. - Biztosan azt hitte, benne leszünk egy hármasban. Mocskos féreg… - mondom szinte undorodva, s végül végignézem, ahogy a felháborodott nő egy harmadik pofont is lekever neki, majd elrohan, míg a férfi az alkoholtól még mindig nagyon lassan csak motyogni kezd, miszerint nem is emlékszik rám, de innen már nincs visszaút, elérem, hogy eltakarodjon innen perceken belül, az alakításom tökéletes és talált süllyedt. Szerencsére olyan részegek, hogy eszükbe se jutott megkérdőjelezni a sztorim és holnapra minden úgy is maszatos lesz az emlékezetükre, engem meg úgyse látnak többet. Hah, ide az oszkárt.

Nagy kár. De az a forgatókönyv valóban egy másik jelenethez tartozik.
-          Milyen kis genya vagy – vigyorodok el már-már rácsodálkozva, hogy milyen szépen lecsapja a labdát, akkor is, ha épp engem szívat vele. – Tényleg oda szerelnéd? - marad a vigyor és az érdeklődő pillantás, már csak azért sem hagyom annyiban.
-          A pletyka mindig jó reklám. Ha körbevezetnélek a teremben, és mindenkiről elmondanék valami kompromittáló sztorit, sokkal hamarabb megjegyeznéd őket, mintha csak a nevük és munkakörük alapján mutatkoznának be. Lényegében mindegy, hogy jót vagy rosszat hallottál. Úgyis tudod, hogy az egész csak szóbeszéd. Szóval… remélem, tényleg rejtegetsz valami meglepetést – ha látná a tekintetemet, abból biztosan kiolvasná, de szerintem a hangomban is ott rezeg némi kihívás, tovább azért már inkább mégsem pontosítok.
Azt állítja, nem érdekelnék a rólam szóló pletykák? Nahát. Ezt se hallottam még nő szájából. De nem is hinném, hogy be tudná tartani, ha nem elméletben, hanem élesben menne a játék. És pontosan ez az, ami sosem fog kiderülni, mivel nagy eséllyel most találkozunk először és utoljára. Kivéve persze, ha tényleg a cégnél dolgozik, csak nem nálam volt az interjúja, de ezt a verziót szinte már teljesen elvetettem.
-          Az is saját tapasztalatnak számít, hogy ha kideríted, igaz-e az adott pletyka – piszkálom meg azért egy kicsit a világát. Csak mert jól esik.
A kacsintáson és a hozzá fűzött mondaton már csak mosolygok. Na persze. De azzal, hogy nem szálltam ki azonnal a kocsiból, mikor rájöttem, hogy társaságom is van, valahol önkéntesen egyeztem bele minden furcsa és nem teljesen szokványos következménybe. Azt azért bevallom, mégse gondoltam, hogy idáig fajulnak majd az események. A fejem mellett sebtében lángra kapott párocska érkeztével azért sok minden borul. Még nem tudom, hogy fogom kivágni magunkat ebből a helyzetből, de először is megteszem a kellő óvintézkedéseket. Legalábbis ez egy kellően szép és nemes magyarázat arra, amit teszek. A beszélgetés alatt szinte végig magamon éreztem a tekintetét, szóval megpróbálok véletlenül sem elmosolyodni, mert azt egész biztosan kiszúrná. Inkább csak ráérősen futtatom az ujjaim a ruhája felé, és közben igyekszem olyan képet vágni, mint akit azért aggaszt a kialakult helyzet, csak igyekszik nem kimutatni. Ám a feladat menet közben túlságosan nehézzé válik, fogalmam sincs, hogyan állom meg anélkül, hogy leleplezném magam. Pedig akkora csönd van idebent, hogy szinte a felgyorsult légzését is hallani vélem, vagy csak beleképzelem? A suttogása viszont elárulja, hogy minden szempontból sikeres volt a hadművelet. Nagyon helyes. Erre már muszáj elmosolyodnom, de nyomban az ajkamba is harapok, mintha én is csak a nevetést próbálnám visszatartani, amivel ő is érezhetően küszködik itt mellettem.
Hát gyönyörű, kéremszépen. Dívik a kultúra odakinn. De azt a bizonyos mondatot meghallva már tényleg belém költözik némi félsz, azt azért nem gondoltam, hogy beljebb is kívánkoznak. A hangból felismerem Rogert, nem igaz, hogy ekkora barom, tudnia kéne, hogy be van kamerázva a helyiség. Ha bekéretem ezt a felvételt holnap, különösebb magyarázat nélkül kirúghatnám. De ütőkártyának is jól mutat majd a kezemben a későbbi együttműködésünkre nézve.
Mondjuk, ha benyitnak, és kiderül, hogy itt fekszem egy vörös bigével, akkor talán már kevésbé.  Szóval erre a részre kéne kitalálni valamit, de kurvagyorsan, mert ezek nagyon be vannak fűtve.
Maradjak kussban és bízzak meg benne? Szerintem nem is tudott volna olyat mondani, amitől jobban elkap a para. Felvont szemöldökkel meredek felé, afféle: ez meg mi a fenére készül ábrázattal. Rövid ismeretségünk alapján, azért még nem bíznám rá az életem. Sőt. Csendben nézem, ahogy felborzolja a haját, és leveszi a magassarkúit – a kezem hopsz, véletlen a combján maradt –, és az jár a fejemben, hogy csak ne csinálj, bazdmeg, hülyeséget. Eddig még csak-csak beadtam volna, hogy a látszattal ellentétben egyáltalán nem folytattunk idebenn semmiféle szexuális tevékenységet, de ezek után ez aligha jönne össze.
- Mit csinálsz? – szökik ki belőlem a nagyon halk kérdés, és az arcom tökéletesen elárulja, hogy valóban nem értek semmit. Az ilyet pedig általában nem hagyhatom szó nélkül.
Az első néhány másodpercben elkerekedett szemekkel hallgatom a jelenetet, mozdulatlanná merevedve, akár egy hulla, de ahogy múlni kezd az első meglepetés sokkja, azon kapom magam, hogy egyszemélyes közönségként egész jól szórakozom. Azt a kurva! Kezdem sajnálni szegény Rogert. Egy-egy Shakespeare-től kölcsönzött szófordulatnál nagyon kell ügyelnem, hogy ne röhögjek fel. De azért az sem kerüli el a figyelmem, hogy milyen őszintének hangzik ez a sírás. Még az is lehet, hogy engem is át tudna baszni vele. Na persze nem ilyen keretek között. Beszarás ez a csaj. Miután tiszta lesz a terep, és én is kimászok az ülésről, még sokáig nehéz letörölnöm a vigyort a képemről. De mire megszólalnék, már félig nevetek is.
- Elnézést, hogy megzavarom mélységes gyászában, de hadd fejezzem ki hódolatom – tapsolom meg a formaság szerint, azért nem túl hangosan. – A virágcsokrot az öltözőbe kéri a kisasszony?
Ez nagyon beteg volt, de valószínűleg az adrenalin is rátett, meg a jelenet magától értetődő, mókás bizarrsága, de nehezen tudom abbahagyni a nevetést.
- Nem is tudom, miből volt több idézet, Shakespeare-ből, vagy a Lucecitából – pillantok felé, és a szemeimből egyértelműen tükröződik, hogy nagyon jól szórakozom. – Azt hiszem, Roger néhány napig ösztönösen kerülni fogja ezt a helyet – ám ekkor valami feltűnik. – Honnan tudtad a nevét? – változik a pillantásom enyhén gyanakvóvá.
Az viszont világos, hogy most már nekünk is illik pucolni innen.
- Meghívhatom egy italra az ünnepelt színésznőnket? – teszem meg az ajánlatot, odalépve hozzá, a pillantásom egy másodperccel talán tovább időzik az összekócolt haján, mint ideális lenne, de inkább elnyomom a feltörekvő kérdéseket, és egy sármos félmosollyal kettőnk közé emelem az ujjaimon egyensúlyozó magassarkúkat, amiket még a kocsiból emeltem el.

Látom rajta, hogy egyre inkább tetszik neki a beszélgetésünk, egyre jobban szórakozik és ez egyre jobban beleviszi abba, hogy ő is szebbnél szebb csavarokkal adogassa vissza a labdákat. Egyre izgalmasabb a dolog.
- Tele vagyok meglepetésekkel. - mondom félreérthetetlen célzással, a játék egyre veszélyesebb, a hangulat egyre forróbb. Vigyáznom kell, méghozzá nagyon kellene, ugyanis mikor az egész csöndkirály játék elkezdődik és kezei megindulnak a combomon, ott mindkettőnkben meglódul valami. Érzem, látom, nem vagy én hülye, ha eddig nem volt teljesen beindulva, egészen biztos vagyok benne, hogy most már nagyon is be van, ahogy én is. Szinte már akarom, hogy a keze tovább barangoljon. Szinte. Azonban végül a helyzet úgy hozza, hogy ez nem fog megtörténni, ugyanis ki kell mentenem a kis fenekünket ebből a szorult helyzetből, mielőtt ránk nyitnak, így előadom a kis színjátékom, míg a földbe nem tiporom teljesen Rogert, aki összezavarodottan, megszégyenülve, hoppon maradva takarodik végül el, s mikor már nyoma sincsen, hát elmosolyodom és elkezdem letörölgetni a műkönnyet az arcomról. Még jó, hogy mindig vízálló sminket viselek, így a lassan száradó könnyön kívül semmi más nem jelzi azt, hogy valaha is könnyek folytak ki a szememből. Végül ő is kiszáll a kocsiból és megtapsol, mire elmosolyodok. Én mondtam, hogy bízhat bennem és azt is, hogy ne becsüljön alá.
- Igazán nem szép dolog kinevetni egy törött szívű hölgy gyászát - mondom most már sokkal inkább gunyoros hangon, de aztán színpadiasan csak pukedlizek egyet és puszikat kezdek dobálni a levegőbe. - Köszönöm, köszönöm! Autogramokat csak pénzért adok, de a virágokat elfogadom, ha bonbon is jár hozzá. - teszem végül csípőre a kezem, de én is remekül szórakozom, ahogy ő is. Nevet és valahogy nevetése jóleső érzéssel tölt el. Igazából szeretek szórakoztatni, pláne eredeti ötletekkel és őrültségekkel. - Kikérem magamnak, teljesen eredeti és rögtönzött volt a szöveg, ne tessék engem plágiummal vádolni, csak az ügyvédem jelenlétében! - mondom megjátszott sértettséggel, majd megint nevetni kezdek. Igen, remekül szórakozom. - Igen, azt hiszem kicsit ütőset kapok, mondanám, hogy ezt a napot sose fogja elfelejteni, de amennyire részeg volt, szerintem egy óra sem kell és már nem is fog emlékezni. - mondom vigyorogva. Oké, elragadtattam magam, de olyan jól esett. Majd megkérdezi honnan tudtam a nevét, mire csak rá nézek, ravasz mosollyal. - Mondtam, többet tudok, mint amennyit hinnél. - mondom sunyi mosollyal. Az ég világért fel nem fedném a forrásaim, ami lényegében maga a férfi egyik korábbi áldozata volt, ahogy megkérte, hogy ne menjen hozzá közelebb. Az ilyen jelenetek megmaradnak az ember emlékezetében.
Csak fürkészem az arcát, amint közelebb lép hozzám, engem néz, egy italra invitál, s csak hogy ne legyen nyitott a tér közöttünk, átnyújtja a cipőmet. Jobban is teszi és az ital jót fog tenni, hogy kiszellőzzön a fejem és egy cigi se jönne rosszul. - De csak mert kiszáradt a szám a nagy jelenet közben. - mondom félmosollyal, majd átveszem a cipőm, s úgy, hogy nem lépek el tőle, de úgy, hogy ruhám továbbra is fedjen, leguggolok, s leteszem a cipőmet magam elé, egy pillanatra felpillantok rá onnan lentről egy igencsak jelentőségteljes nézéssel, majd végig a szemeibe nézve egyenesedem fel, s lassú mozdulattal előre lépve visszabújtatom lábaimat a magassarkúba, ezzel máris közelebb kerülve hozzá, persze továbbra is a szemeit nézve. Még hagyok két pillanatot ennek a gonosz kis húzásnak, hogy hasson, hajamhoz nyúlok, kezeimmel átgereblyézve visszarendezem, s félig feltűzöm az egyik majdnem kiesett hullám csattal, hogy ne is legyen nyoma az előző jelenetnek. - Csak Ön után… - mondom elmosolyodva, de picit messzebb lépek tőle. És az estének még nincsen vége...

Mikor kimondja azt a mondatot, hogy tele van meglepetésekkel, még nem gondolok rá, hogy mennyire komolyan is kellene vennem ezt a figyelmeztetést.  Szívok is majd sokat emiatt a jövőben. De most még csak nagyvonalúan mosolygok, és hagyom, hogy az övé legyen az utolsó szó.
Nem is kell túlságosan sokat várnom az első bizonyítékra, ez a szappanoperába fulladt életmentő hadművelet messze több, mint ami kinéztem volna belőle. Eleinte kicsit sokkol is a szokatlanság és jelenet groteszk mivolta, de hamar átfordul szórakozásba. Alig bírom visszatartani a röhögést. Nem semmi ez a kis fruska.
Most már egy fokkal jobban is kezd érdekelni, hogy kicsoda. De most komolyan. Mégis ki lehet? És honnan csöppent ide?
- Én csak felvidítani próbálom a hölgyet. A hosszas gyász nem egészséges – hagyom abba a nevetést, de a vigyorgás az egyelőre még marad. Ez az autogram dolog viszont annyira nem is hülyeség. Eszembe jut, hogy ez az egész karácsonyi szarakodás a davides meetingem után kezdődött, esélytelen volt hazajutnom előtte, pedig szerettem volna átöltözni legalább, ha már egy kis lazítás eleve szóba se jöhetett, de ahogy hátranyúlok, tényleg ráakadok a filcre, ami emlékeim szerint a farzsebemben maradt. Elő is húzom.
- Tollunk már van.  A kérdés, hogy hova hajlandó dedikálni – teszem fel a kérdést ravasz mosollyal a móka kedvéért, azt hiszem, az előbbi esemény hatására kicsit én is átestem valami képzeletbeli határon, ami a saját, elborult, nonkonformista énem visszafogására jött létre. Persze, csak lájtos mértékben.
- Odakint találhatunk néhányat. Legalább valami hasznukat is vesszük – és fel sem tűnik, hogy automatikusan úgy fogalmazok, mintha együtt is folytatnánk tovább az estét.
Hogy Roger teljesen elfelejti az imént történteket afelől viszont van bennem némi kétely. Hihetetlen, mennyit képes piálni, és seggrészeg is tőle, de a memóriája valahogy már hozzáedződött az állandó kihíváshoz. Max abban nem lesz biztos, hogy melyik nőnél is próbálkozott be, de erre a legkönnyebb a válasz: melyiknél nem? De ezt azért így direktben nem árulom el a kisasszonynak. Ha ő ismeri Rogert, hátha holnap belőle is ki tudom majd szedni, hogy ki is volt pontosan ez a szép virágszál, már ha addig erre nem derülne fény.
- Legalábbis reménykedhetünk benne, különben holnap vághatok fapofát, ahogy nagy értetlen szemekkel elpanaszolja. Nem lesz egyszerű. – Mondjuk, nem hiszem, hogy egy az egyben nekem, de a visszahallott verziók sem lesznek kevésbé mókásak. A kérdésemre, naná, hogy nem válaszol. Hát jól van. Én pedig csak vágok egy titokzatos, úgyis rá fogok jönni grimaszt. Egyre jobban ingerel, hogy magam járjak utána.
A válasza halvány mosolyt csal az arcomra, nekem ugyan nem volt nagy jelenetem, de a torkomon valamiért mégis kiszáradt. És ezen a következő kis akciója sem segít túl sokat. Jól fog jönni az az ital. Mindkettőnknek.
A tekintetem automatikusan követi, ahogy leguggol, azt hiszem, azért, hogy belebújjon az előbb átadott lábbelikbe, de mikor visszapillant rám, szinte olyan érzésem van, hogy lelepleződtem. Elfordítani mégsem annyira akaródzik a pillantásom, de ő sem teszi, egy másodpercre sem, miközben felegyenesedik, és közelebb lép, megint az az érzésem támad, hogy… még csak megfogalmazni sem tudom.  
Azt hittem, amint kiszállunk az autó elszigetelt, már-már irracionális világából, ez a furcsa atmoszféra is azonnal elpárolog körülöttünk, de mi van, ha nem is a helyzetből fakadt, hanem belőle. A másodperc tört részéig felködlik előttem, hogy ez a lány nem teljesen veszélytelen, de ekkor megint túlságosan közelivé és zavaróvá válik a szemkontaktus, így inkább megtöröm. Nem feltűnően, inkább teret engedve neki, hátrébb lépek egy lépést, mint aki indulásra kész, féloldalasan elmosolyodom, és mire ez megtörténik, már nem is tudom felidézni az előbbi érzésfoszlányt. Csak a gondolat marad meg: veszélyes lenne? Ugyan már. Ne légy nevetséges, Benjamin Henson.
Ahogy kiérünk, a fényviszonyok nyomban megváltoznak, mondanám, hogy kilépünk a jótékony félhomályból, de ahogy rápillantok, el kell ismernem, hogy így sem romlott sokat az összkép. A zene is hangosabban döng a fülünkbe, így inkább a terem azt a részét célzom meg, ami nincs annyira a parti központjában, viszont pia van dögivel. Épp eltipeg mellettem egy italostálcával egyensúlyozó csajszi, le is emelek róla két poharat, fogalmam sincs, hová vihette, azt se nézem, mi van benne, csak újdonsült társaságom felé nyújtom az egyik szerzeményt, és képzeletbeli koccintásra emelve a sajátom, bele is kortyolok, csak hogy aztán grimaszolva, kis híján kiköpjem az egészet. De azért egy kis vonakodás után mégis győz bennem az úriember és lenyelem.
- Utálom a pezsgőt – teszem is le rögtön, hogy inkább valami más után nézzek. – Neked bejön? Fasz tudja, mi ez – veszek kézbe egy újabbat, most már azért körültekintőbb vagyok, és a poharat is számításba veszem. – De bornak tűnik.
Végignézek a tömegen, és meg-megakad a pillantásom a táncoló-vonagló alkalmi párocskákon, azért elég sok a külsős, ha csak a szalon dolgozóit veszem, fele ennyien nem lennénk. Sok az ismeretlen arc. Erről eszembe is jut, hogy cukkolhatnám egy kicsit a leányzót.
- Szóval apuci most is szemmel tart valahonnan? Úgy kell viselkednünk? – somolygok fél vállal a falnak dőlve, és az arcát vizsgálgatom. Ha már úgysem tudok miből kiindulni, akkor az ő kamuzását veszem alapul.

A rögtönzött jelenetem annyira rossz volt, hogy már csak ezért is jól kellett sikerülnie. Hihetetlen, hogy mennyire egyszerű a férfiakat irányítani, pláne, ha némi alkohol is belejátszik a történetbe. Nevetése jól esik, s hamar magam mögött is hagyom a hisztérika szerepét, s inkább visszabújok Miss. Titokzatoséba. Elvégre ha tudná az igazságot, szóba se állna velem. Márpedig nekem kifejezetten tetszik az, ahogy rám néz, s az is, hogy látszik rajta, hogy kattog az agya, mégis ki lehetek. Kedvemre való játék ez.
- Igazi úriember! Hogy hálálhatnám meg nagyvonalú segítség nyújtását? - kérdezem a szívemhez kapva, mint aki teljesen meg van hatódva, de gyorsan el is engedem a hálálkodást, miközben azt figyelem, mit keres, de mikor előhúz egy filcet, csak elmosolyodom. - Karra, hasra, homlokra… esetleg papírra - mondom elgondolkodva, majd kérdőn nézek rá. - Esetleg más javaslata lenne? - kérdezem formálisan, ha már egyszer autogramról van szó, s tetszik, hogy ennyire belejön a játékba, pedig sokkal karótnyeltebbnek tűnt, nem gondoltam volna, hogy adja majd alám a lovat. - Nagyon privát helyekre csak különleges rajongóknak dedikálok - jegyzem meg kissé felhúzott szemöldökkel, jelentőség teljes, de huncut pillantással. Ha már lúd, legyen kövér, akkor adjunk bele mindent a játékba.
- Áhh, nekem csak sztárügyvéd jó, nem elégszem meg holmi vállalati jogászokkal… - mondom eljátszva az elegáns, pökhendi, elkényeztetett hercegkisasszonyt, de hamar átcsap az álszánakozásba szavait hallva. - Már majdnem sajnállak biztos annyira megerőltető lesz. - küldök felé egy grimaszt.
A kis akcióm tökéletesen célba talál és ez boldogsággal tölt el. Elégedetten mosolyodom el, amikor megtöri a szemkontaktust, s ellép a közelemből, majd csak megigazgatom a ruhám, hogy rendesen álljon, a hajam is rendezett tincsekbe szedem, s már indulhatunk is meg inni. Mosolyogva követem őt, útközben megfigyelem kicsit az alkatát. Van benne valami férfiasan vonzó. Biztos vagyok benne, hogy sokkal idősebb nálam, de ez valahogy kifejezetten tetszik. Biztosan velem van a hiba, de bukom az érettebb férfiakra.
Nem kifejezetten foglalkozom azzal, hogy valaki felismerne, tudom, hogy a kollégáim pont leszarják, hogy ki dolgozik velük, csak le akarják tudni a műszakjukat, megkapni a pénzüket, majd hazamenni. A főnökeim se fognak velem foglalkozni, ahogy nézem az egyik éppen bele van merülve egy fiatal titkárnő társaságába, a vendégek pedig már annyira jól vannak, hogy biztosan senki se emlékszik rám. Ha meg mégis valaki lebuktatna, hát így jártam, akkor lesz majd más játék, vagy mással játék. Nem vagyok kifejezetten kétségbe esve.
A kezembe nyom egy pohár pezsgőt, de mielőtt belekortyolhatnék, végigfigyelem a kis közjátékot. Ennyit a lazaságról apukám. - Igen, az feltűnt. - vigyorodom el rajta, majd inkább én is félreteszem a sajátomat. Anyám pezsgőzik mindig. Vagy martinit iszik. Már csak miatta se kedvelem az ilyen elegánsabb italokat. - Bort szívesebben iszok. - vallom be, s én is a kezembe veszek egy pohárral, amibe bele is kortyolok, miközben őt nézem, ahogy elmereng a tömegben. Igyekszem zavarbaejtően sok figyelmet szentelni neki, akarom látni minden egyes reakcióit. Játszom vele na, nem tagadom, de jól esik.
Kérdése abból a szempontból ér váratlanul, hogy nem hittem volna, hogy még emlékszik a korábbi beszélgetésünkre. Hátra dobom hajam a vállam fölött, laza mosollyal nézek felé, de nem válaszolok azonnal, még belekortyolok a borba - túl száraz, nem szeretem az ennyire száraz bort, de ezt nem hozom a tudtára -, közben folyamatosan tartva vele a szemkontaktust. - Áhh, már lelépett a szeretőjével, de ki tudja, lehet figyeltet még valakivel, szóval én a helyedben óvatos lennék… - mondom neki kissé bizalmas hangon, körbe jártatva a tekintetemet a tömegen, majd visszatalálva őrá, ismét szemeibe nézek. - Vagy az is lehet, hogy nem érdekel mit gondol, csak hogy jól érezzem magam… ki tudja… - vonom meg a vállam, majd egy hajtincsem ujjaim köré csavarom, s ismét egy korty bort juttatok ajkaim közé, s úgy teszek, mint ha egy csepp az ajkamon maradt volna, így azt nyelvemmel lenyalom, de majdhogynem észrevétlenül nehogy azt higyje, hogy meghúzható vagyok a mosdóban, mert akkor túl hamar vége lenne a szórakozásnak, pedig csak most kezdek belejönni. - Hmm… hadd tippeljek. Fiatalon egyszer összetörték a szíved, így akkor megfogadtad, hogy többet nem mész bele komoly kapcsolatokba, így most… nem biztosan nincsen kutyád… egyedül élsz, egy menő, de eléggé személytelen lakásban, az időd nagy részét a munkádnak szenteled, a szükségleteidet pedig alkalmi nőcskéken éled ki, miközben azt mondogatod magadnak, hogy minden így tökéletes ahogy van… A szüleid rendszeresen próbálnak megnősíteni és panaszkodnak, hogy miért nem vagy még nős, így viszonylag csak ritkán találkozol velük… Hmm… lássuk csak… Nagyon rossz a memóriád, így a telefonod jelez minden eseményről, szülinapok, névnapok, éves orvosi vizsgálatok, de így is későn, így soha senkinek sem veszel normális ajándékokat. A karácsonyt egyedül töltöd, esetleg valakivel, akinek a nevét se fogod tudni és… whiskeyt fogsz inni, sokat, kaját rendelsz majd egy kifőzdéből, nem követsz hagyományokat és bármi, aki szórakoztató lenne, arra “nincs időd”... - hadarom el a kis elméletem, élvezettel találgatva a különböző skatulyák közül, hogy melyik is vonható rá, majd csak mosolyogva passzolom át neki a labdát. - Mennyit találtam el? Mennyire járok közel a valósághoz? - kérdezem érdeklődve. Oké, nem erőltettem meg túlzottan a fantáziám, a dolog még nagyon felületes, de hát amennyit tudok róla, az nem sok, abból nem egyszerű tippelni, de majd lesz ez még jobb is. Szinte érzem, hogy ennek nem lesz perceken belül vége...

- Mondjuk egy csókkal? – vetem fel az ötletet, a semmiből, és bár jól érezhető, hogy ő csak viccel, úgy nézek rá, mint aki egy-két másodpercig komolyan is gondolja. Az biztos, hogy az iménti hölgy, aki elől gyakorlatilag bemenekültem a szalonba, egy légvételnyit sem habozna erre a felvetésre. De ő… talán még kissé korai stádiumban van az ismeretségünk ahhoz, hogy csak úgy lesmároljon, pláne hogy még a nevét sem árulta el, vagy azt, hogy egyáltalán kicsoda… Másfelől viszont elég bevállalós csajszinak tűnik. Szóval akármennyire csak egy kis provokációnak szánom, úgy vagyok vele, hogy egy próbát azért így is-úgyis megér.
- Gondolom, még nem számítok ebbe a kategóriába – pillantok le a bal csuklómra, ahogy a másik kezemmel lustán kioldom az inggombot, majd a mondat végeztével, újra fel, rá. Elegáns mozdulattal felhajtogatom az ingem az alkaromról, hogy helyet csináljak a mesterműnek.
- Kezdetnek mondjuk ide is jó lesz. – Nem igazán tudnám megmagyarázni, miért csinálom. Amellett, hogy a flört jellegét abszolút élvezem a dolognak. És az aláírásából hátha megtudhatok valamit róla. A filc hegyes, és vékony vonalat rajzol, már-már olyan, mint egy toll.
- Ez a General Motors, ide csak sztárügyvédek járnak – kontrázok egy sunyi mosollyal, és egyébként valóban, jó pár híresség szerepel a VIP listánkon, még ha nem is épp ebben a buliban. Hogy flörtöl-e velem, az mostanra egyáltalán nem kérdés, de hogy mit is akar voltaképp, az már nem olyan egyértelmű. És ez tetszik. Sok esetben azonnal le tudom szűrni: kit fogok ma este felvinni a lakásomra, ki az, akivel még kelleni fog egy-két randevú, vagy éppen ki akar egy jó állást szerezni rajtam keresztül, és így tovább. De nála valahogy blokkolja valami a radarjaimat, talán mert túl kiszámíthatatlanul viselkedik. Az egyik percben olyan közel lép, hogy már-már zavarba ejtő, a másikban pedig már tova is reppent, mintha fedezékből, biztos távolból méregetne. Mintha maga sem tudná, mit akar. Vagy csak én nem jövök rá?
Ahogy kilépünk a szalon félhomályából, jobban szemügyre veszem, de csak diszkréten. Fiatalnak tűnik, huszonkettő-huszonháromtól nem saccolnám többre, végül is én is majdnem ennyi voltam, amikor bekerültem a céghez. De róla még csak azt sem tudom, hogy csakugyan itt dolgozik-e.  Azért az mégis esélyesebb, hogy csak vendégként érkezett, de nem állítom, hogy nem bosszant ezzel a túlzott titokzatoskodással. Nem szeretem, ha nem vagyok a kellő információk birtokában, vagy azt az érzést, hogy nem én irányítom a helyzetet.
- Pedig a nők általában pezsgőpártiak – jegyzem meg hangosan is, mikor látom, hogy ő is félreteszi az italt.  Nincs vele különösebb szándékom, egyszerűen csak beszéltetni akarom, de a legtöbb kérdésre kábé igen is meg nem is a válasz. Egyik vállammal nekidőlök a falnak, és úgy méregetem, hol őt, hol pedig a tömeget. Nagyon titokzatos akar lenni, de rendben, belemegyek a játékba.
- Ebben az esetben inkább neked kellene óvatosnak lenned. Elvégre a játékszabályokat csak veled közölték. Nekem senki nem tiltotta meg, hogy szexi, vörös, autóban gubbasztó lányokkal ismerkedjek, akik mellesleg egész hatásosan likvidálják a nem kívánatos férfiakat – a végére cinkos ívbe húzódik a szám sarka, megemlékezve az előbbi jelenetre, és egyben arra is utalva, hogy előlem még nem szökött meg, ezek szerint ezek már jelent valamit.
Amit pedig nem tud, hogy tőlem aztán egyik cégnél dolgozó apuka sem akarná megóvni a gyermekét, kivéve talán huszonegy alatt, de valószínűleg akkor is inkább az előre bedolgozás mellett döntene. Egoista szöveg? Na jó, talán egy kicsit.
- De ez utóbbira azért merészebb fogadásokat kötnék – kortyolok bele az italomba halvány mosollyal, miközben a pillantásom le sem veszem róla. Nem csinálok belőle különösebb titkot, hogy bejön, és ami őt illeti, az ő jeleit is egész figyelmesen jegyzetelem. Nem számítottam rá, hogy a ma este ilyen izgalmas zsákmányt tartogat. Azt hittem, csak elténfergek egy-két órát, aztán húzok is haza, ez a hét után nem sok kedvem volt nagy bulit csapni. Másrészt, láttak már tőlem egyet s mást az ehhez hasonló partikon, mióta márkavezető lettem, azért próbálom visszafogni magam.
A rögtönzött kis elemzésére viszont kicsit sem számítok, már az első mondat után meglepetten pillantok rá. Összetörték a szívem? Nem lesz több komoly kapcsolatom? Ezt még értem is, miből gondolja, na de rossz a memóriám? Aztán már inkább nem húzom jobbra-balra a strigulákat, mert elfog egy furcsa érzés, azon még igazából el sem gondolkodtam, hogy lesz az idei karácsony, és amint ez megtörténik, inkább eleresztem a mélyelemzést, és elmosolyodok.
-  Azért az valahol elég lehangoló, hogy negyed óra ismeretség után ekkora balfasznak tűnök – ráncolom a homlokom bujkáló mosollyal, egy kicsit rájátszva, és inkább a könnyed társalgás felé kanyarintom a témát. – Kutyám nincs, de kaméleonom igen – ragadom ki ezt az apró, és kábé legjelentéktelenebb részinformációt. - A neve Julie, és most, hogy mondod, elfelejtettem megetetni – csempészek egy kis hangsúlyt erre a szóra a memóriámra tett beszólás miatt –, szóval, ha esetleg utána akarnál járni, mennyire vagy közel a valósághoz, ez egy remek alkalom. Szereti a női társaságot. Engem már kivetett a kegyeiből. Össze is törtem miatta.  
Ezzel megteszem az ajánlatom, hogy ha nincs ellenére a ma este folyamán szívesen megmutatnám neki a lakásom. És egyben az ő módszerét alkalmazva, visszapasszolom a labdát: ha bármit is tudni akar rólam, azt bizony saját kezűleg kell kiderítenie. Miért is könnyíteném meg a dolgát?
- Ó, jézusom – szökik ki az ajkaim közül, az eredeti témához sehogy sem kapcsolódva, mikor elnézek a vállai fölött, és meglátom felénk közeledni a ma már több alkalommal lekoptatott hölgyeményt. De hamar rájövök, hogy ez nem volt olyan jó ötlet.
- Meg ne fordulj – fogom meg a karját habozás nélkül az előttem álldogáló vörös leányzónak, és egyben közelebb is húzom magamhoz, mielőtt még hátranézne, és még jobban felhívná rám a figyelmet, még talán elkerülhetem a kínos találkozót, hiszen elég szemét módon hagytam faképnél az előbb, ő pedig túlságosan rám van izgulva ma este, és sajnos túlságosan sokat ivott ahhoz, hogy ezt ne is akarja eltitkolni előlem. De talán már ezzel is elkéstem, nem tudom, észrevett-e, viszont egyenesen ebbe az irányba indul.
- Bocs, de… ha már ilyen jól megy a szerepjáték, segíthetnél egy kicsit – suttogom, az ajkaim alig pár centire az arcától, és csak remélni tudom, hogy nem mentem nagyon túl a határon, ezzel, hogy kis híján magamra húztam, még épp hogy nem simul hozzám, de nem sok hiányzott. A haja illata innen már akadálytalanul befurakszik az orromba, és a parfümje édeskés illatát is érzem. A tekintetét nem láthatom, ahhoz túlságosan közel van, viszont a nyaka vonalára és a hófehér dekoltázsára tökéletes rálátásom van. Ahogy a csuklóját körülfonó ujjaim alatt megérzem a pulzusa ütemes lüktetését, egészen intim gondolataim támadnak. Megnedvesítem az ajkaim, mielőtt fojtatom.
- Ezúttal nincs nagy feladat, csak… ne mozdulj innen néhány percig, oké? – kormányzom enyhén a füle felé a szavaimat. Szerintem biztos levágja, hogy mi történhetett, a részletekről pedig nem kell olyan sokat tudnia. – Ígérem, kárpótollak érte.

Szóval csók, mi? Elmosolyodom a felvetésén. Hát ilyennek nézek ki? Aki csak úgy lekap mindenféle idegent? Oké… erre senki nem válaszoljon. Azonban mára egészen más a tervem. Pontosan az a tervem, hogy… igazából nincsen tervem. Improvizálok. Izgalmas, fordulatos és érdekel, hogy mit lép a velem szemben álló úriember… Szóval hirtelen felé mozdulok, mint aki le fogja smárolni, nagyon közel is hajolok hozzá, az ajkai felé, de hirtelen irányt változtatok és adok egy puszit az arcára, majd a füléhez hajolva szólalok meg. - Ez megteszi? - kérdezem elmosolyodva, majd ismét eltávolodok tőle. Élvezem a játszadozást, tetszik, hogy jól reagál a kis meglepetéseimre és hogy őszinte legyek, ő se hagyja annyiban, a dolgot, kifejezetten belemegy a játékba és viszi tovább a szálakat, így nem unatkozok és szinte arany tálcán kínálja fel nekem a lehetőségeket, amikre csak egyszerűen megfelelően kell lépnem, s itt is a következő. Érdeklődve nézem végig, ahogy elintézi, hogy legyen felület, ahova dedikálhatok, mire apró elégedett mosoly húzódik ajkaim szélére. Oké, ez tényleg tetszik. - Ahhoz többet kell küzdeni - Nem is kérdezem meg, hogy kinek dedikálok, abban semmi izgalom nem lenne, csak beállok elé féloldalasan, bal oldalam a mellkasához ér, ahogy rendesen magam elé húzom a csuklóját, végigsimítok a bőrfelületen, kell két pillanat, hogy meglássam az alkotás vonalait lelki szemeim előtt, majd a filccel cirkalmas vonalakat kezdek húzogatni egymás után, az egész kicsit művészi, a betűknek extra cirkalmas kanyarokat rajzolok, kis díszítésekkel megtolva, s mire végzek, az egész mesterművet megszemlélve csak az ajkaimhoz emelem a csuklóját, s gyengédes végigfújok rajta, hogy megszáradjon rendesen, nehogy szétfolyjon. Majd hagyom neki, hogy ismét birtokba vegye a csuklóját, s el tudja olvasni a kis üzenetet:
Nem gondolta komolyan, hogy ráírom a nevem a csuklójára, igaz? Azért cuki próbálkozás volt, s kíváncsian figyelem, hogy erre mit lép majd. Pedig megtehettem volna, hogy olyan aláírást adok neki, aminél esélytelen, hogy kivegyen belőle akár egyetlen betűt is, de az nem az én stílusom lett volna. Inkább kapjon még egy darabkát a semmiből, ha mást nem, azt megtudhatja belőle, hogy jó a kézügyességem… hmm… még lehet a fantáziája is elszalad tőle… minden esetre, a ceruza általában jól mozog a kezemben.
Kiérünk a buli helyszínére, változik a hangulat, de mégis úgy érzem, hogy még mindig csak ketten vagyunk. Hiába már van esélyünk arra, hogy más dolgok is eltereljék a figyelmünket, mégis valahogy most őt érzem a legérdekesebbnek a teremben. - Azt hittem, már rájöttél, hogy nálam sztereotípizálással nem jutsz közelebb az igazsághoz. - kacsintok rá, s kényelmesen elhelyezkedem úgy, hogy tudjam figyelni a tömeget, ha akarom, csak az a baj, hogy nem akarom. Minden figyelmem az övé, s ez teljesen szándékos. Azért nem mondom, hogy ennyire elvarázsolt, de a játék lényege, hogy mégis így tűnjön. Érdekes, nem mondom, kifejezetten, de még nem tudok róla eleget ahhoz, hogy biztos legyen, hogy megérdemli a figyelmet. Majd szépen lassan kiderül. Kissé felkuncogok a levezetésén, tényleg tetszik, de azért rá is játszom, beleadva a lányos “kacajt”, ami általában bejön a férfiaknál. A kis csilingelő nevetés, de mégsem túlzásba víve, látom rajta, hogy azt nem hinné el, nem megyek át kislibába, azt a szerepet sose szerettem.
- Merész húzás Mr. Üzletember, nem mondom, de hát ki vagyok én, hogy megakadályozzam, ha veszélyes játékokat szeretne játszani? - kérdezem további szélesebb mosollyal, s a túl száraz bort kissé körbelögybölve a pohárban, amolyan pótcselekvésként. Annyira nem ízlik, de azért néha iszok belőle apró kortyokat.
A reakciói a kis monológomra annyira viccesek, hogy alig bírom el, hogy ne nevessek fel. Szinte látom rajta, ahogy cikáznak a gondolatai, ahogy próbálja felfogni amiket mondok, de közbe mér egy gondolattal előrébb tartok, tetszik ahogy néha látom, hogy felszökik a szemöldöke, máskor meg csak nem tudja, hogy most éppen miről beszélek. Nem, továbbra se tiszta, hogy mi igaz és mi nem, de nem is vártam egyenes választ, de azért tudom, hogy nem lehet belőle minden hamis, egy része legalább betalált, s az, hogy nem is kifejezetten megy bele a részletekbe, mégjobban erre utal. - Sokan nem tudnak egyszerre karriert és életet is építeni. Akkor lennél igazi balfasz, ha egyik se működne. - vonom meg a vállam egy laza mosollyal. Balfasz? Ohh nem, ha az lenne, nem fecsérelném rá az időmet, de minden esetre minimum magányosnak tűnik. Már csak abból is ítélve, hol találkoztunk.
A kaméleonra őszintén elmosolyodom. VÉGRE! Valaki, akinek nem átlagos háziállatai vannak. Macska, kutya, kismadár… No de egy kaméleon! - Ohh, milyen okos. A Rómeó, aki terráriumba tartja Júliáját és elegánsabb, mint egy béka. Tetszik az ötlet. - lövöm el a rossz poént a kaméleon neve után. Van bennem némi romantikus hajlam, bár kissé morbid, azt hiszem, de ez már csak a fűszerezése kis életemnek. Semmi sem lehet egyszerű, az nem én lennék. Mikor előadja, hogy meg kellene etetni a kis házikedvencét és beleteszi a drámai kis mondatot a végére, arra felnevetek. Ez nagyon szép volt. Elismerően mosolygok, majd visszaerőltetem a szám egyenesbe, s úgy reagálom le a mondatát. - Ohh az a Julie! Hogy lehetett ilyen gonosz? Egy kis női csevej biztosan jót tesz majd neki! Beszélek a konok fejével, hátha kiderül miért unt meg téged! - adok az ő módszerével zöld utat az ötletnek. Miért is ne? Majd megmondom a műszakvezetőnek, hogy hiába kerestem, eltűnt… Kell majd vele veszekednem egy kicsit, de úgy is fizetni fog nekem… Majd felkeresem holnap, vagy még kitalálom… Érdekel mit tartogat még az este és szeretném elhitetni vele, hogy nyert ügye van… aztán persze még kiderül, s már éppen mondanám, hogy összeszedem a kabátom, amikor hirtelen magához húz, ami egy pillanatra meglep, nem is annyira tudom még összekötni a szavaival, de szépen azért összeáll a kép és amúgy se tolnám el, tudnék mit kezdeni a helyzettel, de kell néhány pillanat, hogy világos legyen. Szóval bujkál. Ajkam apró mosolyra húzódik, s elkezdek azon gondolkodni, hogyan is tudnám igazán kihasználni a helyzetet. - Csak nem egy kéretlen rajongó? - kérdezem halkan, miközben egész testemben érzem a rám ható vonzalmát. Jó pasi, hát mos mit titkoljam? Szabad kezem, amit nem fog, végül végigfuttatom a karján, vállán, egészen a nyakára, ahol végigsimítok rajta, s belefuttatom selymes fürtjei közé, miközben kissé gonoszkás mosolyra húzva ajkaimat az egyik combon becsúsztatom lábaim közé. - Tedd a kezed a csípőmre, különben olyan, mint ha lefognál… - suttogom tovább, majd kiszabadítom kezem a fogásából, s a mellkasára simítom, s tetszik, amit az ing alatt érzek, kifejezetten tetszik. - Az a szerencséd, hogy helyes a pofid, különben már régen betörtem volna az orrod. - jegyzem meg olyan hangon, mint ha éppen egy hatalmas bókot mondtam volna neki. - Közeledik még? Ha ide jön sipákolni, akkor ennél több kell a játékhoz… készen állsz rá? - kérdezem, majd az ajkaimmal “véletlenül” a fülcimpájához érek, miközben “véletlenül” kissé megmozgatom a combom a lábai között. Persze, hogy kárpótol majd, azt el tudom képzelni mennyire kárpótolni szeretne, no de még talán mindig nem tudja, hogy az én játékomban minden szabályt én kreálok és én gonosz játékmester vagyok. Reagálok rá, a közelségére, de feltételezem ez nem volt titok egyik se, hogy vonzónak tartom. Nem terveztem titkolni, de azért nem lesz ennyire könnyű dolga, ezt előre garantálom.