- Toni, akkor lehet nekem is pizsama-partim? - Nikki csicsergi iskola felé menet, közben pedig úgy szorongatja a táskáját, mint azokat a hatalmas plüss macikat amiket a vásárokba szokás nyerni. Az egyik nap már szóba került ez közöttünk, de akkor az volt a válaszom, hogy visszatérünk majd rá. Attól tartok most sem tudnék mást mondani neki. - Cassandra is tartott egyet és annyiraaaa csúcs volt. - lelkesen folytatja, így talán itt az ideje nekem is mondanom valamit.
- És hol fognak aludni a kis barátaid? Mert ha egy Cassandrara gondolunk, akkor nekik egy egész kastélynyi előnyük van a mi egér-odúnkkal szemben. - érdeklődök kedvesen.
- Hát..öö.. - keresi a szavakat Nikki, majd jobban magához szorítja a táskát. - Azt kitaláljuk. - egyezkedik magával aztán féloldalas pózt vesz fel az ülésében. - Szóval lehet?
- Délután megbeszéljük ha végeztél. - szinte érzem ahogyan a kocsi terét megtölti a kislányból áradó feszültség és ahogyan hátradől a helyén, az is ezt példázza.
- Anya megengedte volna. - motyogja az orra alatt amikor félreállítom a kocsit a suli előtt. Igen, Stacey valószínűleg már összerakott volna valami irtó jó programot, ahogyan azt is tudná, hogyan mondjam el Nikkinek a levelet meg a lehetőséget, hogy lehet börtönbe kerülök, bár magam sem értem mi okból, de másra sem tudok gondolni.
- Suli után találkozunk. Légy jó! - szólalok fel, ő meg mint akit ágyúból lőttek ki, úgy száll ki a kocsiból és vissza sem nézve indul meg az iskola dupla szárnyú ajtaja felé. Anya mindig mondta, hogy ne egyből a legrosszabbat feltételezzem, de ha végigveszem a negatív változókat, akkor felkészült leszek. Abból az állapotból meg csak pozitívan alakulhatnak a dolgok. Például reggel óta azon kattogok mi lesz Nikkivel ha engem lecsuknak? Patty már közeledik a hatvanhoz és kétlem hogy szüksége lenne egy érzelmileg megviselt tizenéves noszogatására. Zach szóba se jöhetne. Akkor inkább megszököm Nikkivel minthogy annak az idiótának a gondjára bízzam őt, aki magát sem képes életben tartani. Esetleg Nata - a nővérem -, de amióta férjhez ment a dúsgazdag Rafaelhez, azóta nehezen ül meg a hátsóján. Amúgy sincs jó kapcsolatunk, akkor miért fogadná be Nikkit? Sóhajtva hajtom a fejemet a kormányra, de szerencsétlenségemre a duda megszólal, az épp arra cirkáló anyuka meg majdnem felugrik a motorháztetőmre. Néma bocsánatkérések hadát rázúdítva intek neki, de nem igazán jön át az üzenet. Jelen pillanatban semmit sem tudok biztosra azon kívül, hogy muszáj elindulnom, ha nem akarok elkésni. Elég utána aggódni a problémán, ha már több részletet is tudok.

Vannak helyek amelyek a frászt hozzák rám. Eddig a liftek vezetik a sort, de a kihallgató szorosan a második. Belépésemet követően egyből elkövetem azt a hibát hogy körbetekintek és már az ittléttől bűnösnek érzem magamat.
Az ügynök hangszíne ezzel szemben nyugalmat kölcsönöz ennek a fura helyzetnek, én meg egy köszönés után ingatom tagadólag a fejemet a kérdése miatt.
- Köszönöm, megleszek. - szolid mosoly hagyja nyomát az arcomon, de ezután már hagyom hogy felvezesse pontosan miért kellett bejönnöm. Zachary említésére enyhén kérdő lesz a tekintetem és egyre zavarodottabbnak érzem magamat melyeken most a plusz információk sem segítenek. Informátor..megszökött? Mi a..az a szemétláda.
- Próbálták már a haverjait? - hülye kérdés, miért ne tették volna? - Utoljára öt éve láttam őt a bíróságon amikor Nikkit Staceynek ítélték, de akkoriban mindig ott volt körülötte egy srác. Valami K betűs.. - pörgetem az emlékeimet. - Abból a láma-meséből vette a becenevét, biztosan látta már. K..Kuzco. Igen, az. Zach sose mondta a rendes nevét, de ha valaki, hát ő tuti tud róla valamit. - szedem össze magamat, hogy ne tűnjek túl idegesnek vagy olyannak aki bújtatja azt a dögöt. Ha tudnék róla hogy hol van, akkor én lennék az első aki füstjeleket küldene a tartózkodási helyéről.
Egy pillanatra elcsendesedek, hogy a szavai eljussanak a tudatomig. Ilyen komolyan nincs, hogy még ennyi év után is képes kavarni valamit a hátunk mögött.
- Mit követett még el? Mármint a mostani szökésen kívül.. - bukik ki belőlem az első kérdés, mert biztosan nem jó magaviselet miatt került a radarjuk alá. Sosem volt normális és azt hitte, hogy bármit megúszhat. Egy részem örül amiért ez nincs így.
- Mondja csak, mit jelent ez ránk nézve? Nikki veszélyben van? - mert számomra ő a legfontosabb és ha Zachary akár csak megközelíti a kislányt, akkor saját kezűleg tekerem ki a nyakát.

Az elmúlt hetekben minden gondolatomat Nikki köré építettem fel. Mi használ neki ebben a helyzetben? Igényli, hogy beszélgessek vele vagy túl tolakodónak érzi majd? Sokszor úgy éreztem belülről feszítenek szét az egymást megcáfoló gondolatok. Azt akartam éreztetni vele, hogy mellette vagyok és számíthat rám. Tudatni akartam vele, hogy velem bármit megoszthat, mert tudom jól mennyire nyomasztó tud lenni ha mindent magunkban akarunk lerendezni és eltemetni. Én ilyen vagyok, de ő neki nem akarom ezt. De vajon erre van szüksége? Egy körülötte nyüzsgő támaszra vagy ezzel pont hogy eltaszítom őt majd magamtól? Mégis tisztában vagyok vele, hogy ezt a hosszas folyamatot nem fogom egyik pillanatról a másikra elérni nála, de félelmetesnek érződik a tudat, hogy nem adok neki eleget vagy úgy érzi sosem vagyok ott amikor szüksége lenne rá. Talán egyszerűen csak az kell, hogy észrevegye, én nem megyek sehova és majd ő meghozza a neki kényelmes döntést. Addig pedig nincs más dolgom, mint a helyes ösvény felé terelgetni és megvédeni őt mindentől. Akár még azoktól is, amik első hallásra elhatalmasodhatnak rajtam, mint például a mostani eset is. Zachary világ életében egy undorító féreg volt és az elhangzottakból következtetve ez ennyi év után sem változott. Amire emlékszem vele kapcsolatban, azt gondolkozás nélkül megosztom az ügynökkel, de úgy érzem nem igazán tudok majd túl sokkal szolgálni. Hiába voltak együtt Staceyvel, mégis sokszor úgy érződött, hogy nem létezhettünk mi egy és ugyanazon helyen. Nehéz megmagyarázni, de minél többet tudtam meg a férfiről, annál inkább örültem hogy ez végül így alakult.
- Arról hogy hol él nem tudok semmit, de szétnézhetek otthon, hátha Stace elrakott valamit emlékbe róluk. - ajánlom fel. Ő az a naplót író, csokis papírokat vagy mozi jegyeket felhalmozó csaj, szóval talán szerencsével járok, még ha egy részem nem is helyesli, hogy a személyes holmijait áttúrjam. De még mindig kevésnek érzem ezt a segítséget is. Sejtem hogy mennek ezek a nyomozások és talán nincs is idejük arra, hogy én kincskeresőset játsszak odahaza, aminek vagy lesz eredménye vagy nem.
Tudom jól hogy én voltam az aki feltette a kérdést, de amikor minden egyes információt egy újabb követi ami még rosszabb az elődjénél, a gondolataim úgy cikáznak, hogy félő én magam is beleszédülök. Helyezkedek egyet a székemen, de szívem szerint kirohannék innen, hogy felkapjam Nikkit, majd meglépjünk valahova ahol senki nem talál ránk. Egy részem azzal tartja fenn a nyugalom látszatát, hogy Zachary mégis az apja. Tényleg ennyire kétségbeesetten ártani akarna neki? A másik meg reálisan méri fel a nő szavait és rájön, hogy ez túlmutat Zach kihágásain. A gondolat pedig hogy rajta is múlik, hogy ne legyünk veszélybe most hezitálás nélkül taszít bele valami lesújtó reménytelenségbe.
- Ez..ez pontosan hogyan is nézne ki? - kiszakítom magamat a gondolataimból, mert egyszerűen túl soknak érzem őket. - Mármint valaki mindig ott lenne aki majd figyel Nikkire? - fűzöm még hozzá, mert mivel nem gondolatolvasó, így nem tudhatja mire akarok kitérni. Talán jobb is, mert bár nincsenek erőszakos hajlamaim sem dühkitöréseim, de az elmúlt percekben fejben párszor én voltam az a karma ami utolérte Zacharyt.
- Úgy kell ezt most értelmeznem, hogy mindenki veszélybe lehet akivel mi is kapcsolatban állunk csak mert ismerjük őt? - érdeklődésem közben Patty jár a fejemben, a munkatársaim akik semmiről nem tehetnek. Mi van, ha már azzal is veszélyeztetem őket hogyha bejárok dolgozni? Pedig bármennyire is felelőtlennek hangzik, nincs olyan opció hogy én hiányozzak egyik vagy másik helyről, mert az olyan anyagi kiesést jelentene amiből nehezen tudnánk újra a felszínre kerülni. Mélyebben szívom be a levegőt, aztán az ügynök arcára vezetem tekintetemet.
- Azt hiszem mégis elfogadnék most egy pohár vizet. - alig észrevehetően mozdul meg ajkam széle egy mosoly kezdeményezés érdekében. Bárcsak újra a kocsiba ülhetnék Nikkivel és annyi lenne a legnagyobb problémám, hogy milyen módon fogom elhelyezni a gyerekeket amikor végül engednék a kislány kérésének. Most meg mondjam azt, hogy az apja baklövései miatt nem biztonságos gyereknek lennie?

Hogy az ég szakadna Zacharyre!
Ez az a pár szó amit mint egy mondatvégi írásjelet, úgy tudnék odapakolni minden egyes gondolatom után amióta megkaptam a vázlatos következményeit a tetteinek. Azt hittem már magunk mögött hagytuk őt akkor mikor Stace kiadta az útját. Annak ellenére, hogy ő Nikki apja, nem igazán mutatott erőfeszítéseket a szerepe betöltésével kapcsolatban, így amikor a bírósági őrület letelt, Stace mindig úgy gondolta, hogy sose fog majd visszatérni. Félig igaza is lett, hiszen most sem a lánya miatt került elő, hanem mert az egyetlen tehetségét használja, amikor is képes minden helyzetben a rossz döntést meghozni.
Pörgetem a gondolataimat, az emlékeimet, hátha találok közöttük még egy hasznos kiindulót amit átadhatok az ügynöknek, de egyelőre csak az ígéret marad, hogy hazaérve az első dolgom lesz feltúrni a lakást. Biztosan akad Stace dolgai között egy-egy belépőjegy, jegyzet vagy ehhez hasonló még abból az időszakból amikor együtt voltak. Stacey mindig azt vallotta, hogy Zachary volt számára a mindent elsöprő szerelem. Olyan, amit egykönnyen nem felejt majd el. Reméltem, hogy ez majd most a hasznunkra is válhat.
A nő szavai felkavaróak, amiről egyáltalán nem tehet. Hiszen ő csak reagál a kérdéseimre, amikre muszáj választ kapnom, hogy tervezni tudjak belőlük és a probléma helyett a megoldásra koncentrálhassak. Ettől viszont nem lesz kevésbé nehezebb az aktuális helyzetünk elfogadása.
Egyelőre nem tudom elképzelni, hogy bárki is figyelje minden lépésünket, ezért azon gondolkozom hogyan tudnám ezt megoldani a magam módján. Annyira szerteágazónak tűnik ez a helyzet. Mintha Zachary lenne a főgyökér és lehetséges, hogy az egyik részéről tudunk megoldást, de máris ott a másik ami az ellenkező irányba vezet. Anélkül a majom nélkül aligha tudunk bármit is biztosra.
A vizet megköszönöm, majd egy keveset elfogyasztva belőle túrok bele ujjaimmal barna tincseim közé.
- Tehát minél kevesebb emberrel érintkezünk most annál jobb. - mondom ki hangosan az összefoglalt gondolataimat és a nő arcvonásaira nézek fel, mintha ott keresnék erre megerősítést.
A névjegykártyáját hálás bólintással fogadom és közelebb is húzom magamhoz az asztal felületén.
- Persze, így lesz. - egyezek bele, majd amikor tovább folytatja és elnézést is kér, akkor először csak megcsóválom a fejemet reakciómként.
- Nincs semmi gond, jobb ez így. Tudni mi történik vagy mi történhet, aztán felkészülni. Sokszor nem segít az a bizonyos édes tudatlanság. - mosolyognom kell ezen mielőtt folytatnám. - És amúgy is én tettem fel a kérdéseket. - emlékeztetem rá, hogy az egyetlen aki hibáztatható lenne emiatt az én vagyok. Egy időben volt amikor elhittem azt, hogy a kevés információ egyet jelent a nyugalommal, de manapság jobb szerettem ha egyszerre a nyakamba zúdították mi a probléma, mert akkor legalább tudtam mit kezdeni vele.
- A nővéremnek van egy lakása amiről Zachary semmit nem tud, így Nikkivel valószínű átmegyünk majd oda. - osztom meg vele, mint valami ütemtervet, miközben a gondolataimba merülök el. - Nikkit egy hétre ki tudom venni a suliból. Majd azt mondom összeszedett valamit, általa meg én is, szóval a műszakjaimat muszáj vagyok elcserélni. - merengek ezen tovább. Elég nagy kiesés, de nem tudom elképzelni hogyan másképp működhetne ez. Zachary tudja hol dolgozok, hogy Nik hova jár suliba. Bárkinek eljárhatott a szája. Azt meg nem engedhetem meg, hogy mást is veszélyeztessek, így majd megoldom valamilyen módon az ezzel járó kellemetlenségeket. Eddig is volt valahogy, ezután is lesz.
- Ez így működhet? - kérdezek rá, hátha a nagy logikázások közepette az értelem elhagyott. - Kevesebb ember, kevesebb kockázat vagy valami ehhez hasonló. - újabb kortyot iszok, közben a kivitelezés jár a fejemben. Nikkinek biztosan akad egy rendes osztálytársa, aki összeírja neki miket tanultak éppen, ha pedig nem, akkor majd az egyik tanárnőt kérem meg, aki azután kijelöl erre a feladatra valakit. Nálunk ez mindig is így működött, ha valaki nem tudott bejárni ilyen-olyan okból suliba. A munkáim pedig? Nem az én dolgom összerakni a beosztást, de majd cserélek-ígérgetek, aztán ha nyugodtabbak lesznek a körülmények akkor majd betartom őket.
- Ha itt végeztünk, lehetne arról szó, hogy visszakísér a lakásomhoz? Szeretném minél előbb végigfutni az otthoni dolgokat, hátha tudok még valamivel segíteni. - érdeklődöm, mert van egy érzésem, hogy utána rengeteg telefonhívás vár még rám. Közöttük még Nata irányába is, amihez máskor három napos felkészülési időt adok magamnak. - Persze csak ha belefér az idejébe. - hadarom el még gyorsan, mert nem mozgok otthonosan ebben a világban, de kétlem hogy kiváltságos módon csak én lennék az egyedüli feladatuk.

Jennifer szavai a bátorságommal kapcsolatban egy röpke pillanatra gondolkozóba ejtenek. Valóban az lennék? Vagy csak megint azt művelem mint amit akkor szoktam amikor egy problémába ütközök? Kettőnk közül Stacey volt az, aki megélt minden érzelmet, ha nehézsége támadt. Ő dühös volt, elárult és ha úgy hozta, akár szomorú is az őt ért igazságtalanságok miatt. Vele szemben én mélyre eltemettem magamban ezeket, hogy helyettük a megoldásra fókuszáljak. Hiszem azt, hogy ezért is voltunk jó csapat mi ketten, mert amíg ő a kezdeti pánik után higgadtan tudta kezelni az ilyen helyzeteket, addig az én túlzott nyugalmam olyan volt akár egy szunnyadó vulkán, ami arra készült, hogy egy külső hatás után elsodorjon mindent maga körül. Egy részem tudja, hogy valamit éreznem kellene most a szédülésen kívül melyeket a kavargó gondolataim váltanak ki és nem megoldásokat felsorakoztatni. Azonban azt is tudom jól, hogy ha most egy percre is hagyom magamat elgyengülni, akkor valami összeomlik bennem és abban az esetben aligha leszek bárki hasznára is. Azért a visszajelzés jól esik, mert olykor elkövetem azt a hibát, hogy a tervezésem az ésszerű logika rovására megy. Túl sokat akarok vagy éppen kivitelezhetetlent, mintha a valóság egy idő után az én elképzeléseim szerint működne.
Nikki hiányzását egy darabig sikerül majd kimagyaráznom meg talán az enyémet is. És bár a felajánlás elgondolkoztat, amikor is a főnökeimről lesz szó, viszont nem sokkal később mégis csak a fejemet ingatom.
- Nem tartom jó ötletnek. Csak még jobban megnehezítenék a dolgokat. - keserédes a mosolyom, de valóban ez lenne a vége. Az egyik pánikba esne, a másik meg azzal törődne, hogy neki ebből hogyan lehetne még hasznot húzni. Szóval kizárt. Inkább megtanulok hazudni, ami nem túlzottan ment sohasem. - Egyelőre úgy gondolom sikerül megoldanom. - nyugtatom meg azért, hiszen bármennyire is kaotikusnak tűnik is most minden, egy darabig talán megleszünk. Aztán meg majd kitaláljuk a folytatást. Bár valahol reménykedem benne, hogy minél előbb sikerül az ügy végére járni és megtalálni Zacharyt, de ennek az időtartamára gondolni sem akarnék most. Valahol épp ezért van az, hogy sürgetem magamat azzal kapcsolatban, hogy felkutassam a mélyre elzárt emlékeket, mielőtt a tehetetlenség érzése eluralkodhatna rajtam. Frusztrált az egy helyben toporgás, főleg ha tudtam, hogy tennem kellene valamit. Most sem érzek másképp, de addig ez valamennyire enyhül amíg tudom, hogy akad egy következő és egyben segítőkész lépés. És hogy utána mi lesz? Türelemjáték meg aggodalom, hogy Nikkivel hogyan fogunk navigálni ennek a fejezetében az életünknek.
Elmosolyodok amikor beleegyezik a kérésembe és már állok is fel a székemről, hogy minél előbb elhagyjam ezt a helyet. Jennifer hozzáállása megkönnyítette ugyan az ittléttel járó kellemetlenségeket, de attól még nem válik a kedvenc menedékemmé. Tudom jól, hogy a hátam mögött figyelik a mi beszélgetéseinket és ez sebezhetővé tesz. Mintha egyfolytában beszélnem kellene, de közben meg is kellene válogatnom mit mondok, mert egyetlen elszóláson is kicsúszhat alólam a talaj. Nem mintha bűnös lennék, de akaratlanul is így érződik. Mint amikor a boltban nem találod azt amit keresel, majd kifelé menet üres kézzel távozol. Tudod, hogy nem törvénytelen, de egy részed bűnösnek érzi magát. Ugyanilyen érzést vált ki belőlem az, hogy most itt vagyok.
- Kocsival jöttem, szóval mehetünk együtt. - kedves a hangom ajánlatom közben, hisz egy helyre megyünk és a későbbiekben is egyértelműen vissza tudom hozni őt.
Bólintok a kérdésére, de közben rengeteg minden fogalmazódik meg bennem. Tudom, hogy nem mondhat túl sokat egy folyamatban lévő ügyről, csak amit megengednek neki, de gondolataim küszöbén mégis ott toporog a megfogalmazódott kíváncsiság. Ki ez a sorozatgyilkos? Mi a módszere? Hogyan néz ki? Mégis egy biztonságos terepen maradok inkább amikor következő alkalommal beszélni kezdek.
- Nehéz volt korábban elkapni Zacharyt? - az utunk során állok neki érdeklődni, de nem veszem le a tekintetemet a forgalomról. - Egyszerűen csak nem tudom őt elképzelni olyan bűnözői lángelmének akikről időnként itt-ott hallani lehet. Számomra ő inkább volt mindig az a züllött kategória, aki csak az eszét játszotta, de ha nem irányították, akkor magától mindig rosszul döntött. - a gondolataimba avatom bele őt, majd csak akkor fordulok felé amikor megállunk a piros lámpánál. - Változott azóta? - teszem fel végül a kérdésem, de persze megértem, ha konkrétan válaszolhat rá.
Várakozásunk közben szólal meg a telefonom és Patty neve jelenik meg a képernyőn. Elnézést kérve az ügynöktől fogadom a hívást, de ki is hangosítom, hogy ne zavarjon ha tovább kell haladnunk.
- Kis szívem, nem tudom te hol jársz de pár perce megjelent Stacey volt férje. - Jenniferre téved a tekintetem majd ezután szólalok meg.
- Beszéltél vele?
- Azt mondta te szóltál neki, hogy a maradék cuccait vigye el a lakásotokból és volt kulcsa is neki. Nem tudtam mit tehetnék, gondoltam megkérdezlek inkább.
- Semmi gond nincs Patty. Ott van még? - egy igen választ kapok, én meg a lámpa váltása után az egyik utcába kanyarodok le.
- Menj vissza a lakásba. Nemsokára hazaérek. - a hívás befejeződik, én pedig teszek még egy fordulót.
- Erre gyorsabb. Egy perc és ott is leszünk. Nem tudom mit keres, de minden ilyen dolgot jól elpakoltunk Staceyvel, szóval talán nyerünk időt. - hadarom el, majd nem sokkal ezután a megfelelő épület előtt parkolok le. Ez csak Zachary, de akkor miért érzem, hogy belülről szétfeszít az idegesség?

Tehetségem volt ahhoz, hogy a legrosszabb pillanatokban jutottak eszembe oda nem illő dolgok. Mint például most is, ahogy a kihallgatóba ülve az alapvető kényelmetlen érzésem mellett az is befurakszik a gondolataim közé ahogyan otthon két pofára falva a chipset bámulom a különböző nyomozós sorozatokat; a helyzetbe képzelem magamat vagy éppen az egyik főszereplő kinézete miatt szökik magasba a pulzusom. A négy fal között képzelődve ez valóban nagyon jó, de amikor élesben megy, akkor közel sem ez a helyzet. Most egyszerre szédülök a tervek és gondolatok sokaságától, amiket meg kell tennem Nikki meg a saját biztonságom érdekében miközben dolgozik bennem az ideg Zachary miatt. Hogy lehet valaki ennyire sötét? Régebben sem kellett őt félteni azoktól az őrültségektől amiket ő jó ötletnek könyvelt el. Zizegett, kockáztatott és általában nagyot is bukott. Nem egyszer veszekedtek emiatt Staceyvel, míg mi Nikkivel a szobájába kuporodva játszottunk valamelyik aktuális kedvencével csakhogy a figyelme elterelődjön a szülei civakodásáról. Mindig is többet hitt magáról, mint amilyen valójában volt és ennek a jelenlegi helyzetünk a végeredménye. Hogyan fogom beadagolni Nikkinek, hogy nem látogathatja az anyukáját egy kis ideig mert az apja megint egy önző disznó volt? Így is olyan nehezen jutottunk el odáig, hogy közös nevezőn legyünk. Ha tehetné, akkor ott éjszakázna, ott ébredne amíg Stace ki nem nyitja a szemeit, így bármi ami akadályt jelentett ennek eléréséhez, az számára ellenséget jelentett. Nem akartam én lenni a főgonosz a sztorijában, aki tiltja őt mindentől, még ha tudatában vagyok azzal, hogy néhány határt muszáj meghúznunk meg átbeszélnünk. Ez azonban a jövő problémája. A jelené az, hogy bizonyítékokat keressek Zachary ellen mielőtt elhatalmasodna minden.
Jennifer egy igazán stabil és nyugtató személy a történetünkben. Nem néz hülyének amikor felteszem az egyértelmű kérdéseimet vagy érezteti velem azt, hogy bűntárs lennék Zach idiótaságaiban. Nekem szükségem van válaszokra, amik kitöltik a fejemben keletkezett réseket. Tudnom kell mire számítsak Zacharyt illetően, mennyit változott meg ilyenek. A részletek mindig segítettek abban, hogy jobban tudjak koncentrálni a megoldásra. Nekem nem ment ez a fejest ugrok a probléma közepébe felfogás, szóval az hogy Jennifer megerősíti a férfiről alkotott 'profilomat' sokat segít. Például így egyértelmű lesz, hogy ő továbbra is az az idióta aki akkoriban volt, csak a kis madzagjait átadta másnak, hogy ne neki kelljen meghoznia a döntéseket. Nem az a tipikus veszélyforrás, akitől rettegsz ha egy szobába zárnak vele, mert egy idő után veled együtt remeg majd, ha a határozottsága alábbhagy. Inkább az, akit lehet manipulálni és így csak magával hozza a bajt. Ahogyan most is teszi.
- Hihetetlen, hogy azt se tudja jól csinálni, amilyennek mindig is akarta mutatni magát. - a fejemet csóválom aztán leesik hogyan jöhetett ez le, így gyorsan korrigálom a szavaimat. - Persze ez a mi esetünkben nagyon is jó. Kiszámíthatóbb. - halkulok el, majd a gondolataim elkanyarodnak. - Tudja Stacey balesete után jól esett őt kihozni hibásként ebből. Annyiszor kérte meg őt Stace, hogy nézzen rá a kocsira vagy vegyenek újat, hogy mikor megtörtént a baj, akkor nem tudtam másra gondolni, csak arra hogy erről ő tehet. Könnyebb volt megmagyarázni így, hogy nem a véletlen műve volt, hanem ez is valahogy Zachary hibája. - vallom be, majd egy kicsit megingatom a fejemet. - Ne haragudjon, nem akartam ezzel fárasztani. Időnként csaponganak a gondolataim. - mosolyodok el gyorsan, de aztán a telefonhívással együtt másra sem tudok gondolni csakhogy minél előbb a lakáshoz érjünk. Kezdetben fogalmam sincs mi a terv. Csak legyek természetes? Keverjek le neki akkorát, hogy a feje tesz egy 360-as fordulatot, mert megérdemelné?! De aztán Jennifer útbaigazít, én meg figyelek és a megfelelő helyeken bólintok, mielőtt egy mélyebb levegővétel után megközelíteném a lakásunk ajtaját. Úgy szorítom a kulcsot, hogy annak alakzata a tenyerembe hagyja nyomát, majd megjátszom, hogy a zárba próbálom behelyezni, de az ajtó könnyedén résnyire nyílik. Újabb levegővétel, aztán szélesebbre tárom és belépek.
- Nikki? Előbb elengedtek? - mert hát ki más lehetne még itthon ilyenkor? Aztán egy lépés majd kettő és Zachary jelenik meg előttem.
- Toni, régen láttalak. - még mindig felfordul tőle a gyomrom, pedig nem is én voltam az aki megosztotta az ágyát vele. Mindig is volt valami visszataszító a nézésében.
- Te mit keresel itt? Ki engedett be? - nem engedem el a kulcsot, de azért a táskámat lepakolom. Tudom jól hogy Jennifer a közelben van és csak a megfelelő pillanatra vár, ezért igyekszem minél tovább szóval tartani a férfit.
- Volt kulcsom. - veti oda nyeglén. - Amúgy is maradt még itt pár dolgom, így van jogom bejönni.
- Ez nem feltétlenül így működik. Szóval vissza is adhatnád most már. - a kezemet nyújtom felé, de ő inkább a zsebébe ejti a kulcsot.
- Fura vagy nekem Toni. Semmi szellemes megjegyzés? Pont tőled? - közelít egy lépést, én meg nem moccanok.
- Gondoltam a legutolsó húzz a francba eljutott a tudatodig. Remélhetőleg az, hogy kérem a kulcsot már kevesebb ideig fog tartani. - felveszem vele a szemkontaktust, de belülről kész villogó vészjelzés vagyok. Sosem ment a színészkedés nekem.

A nap eseményei csak akkor realizálódnak bennem amikor újra a kocsiban ülök és hazafelé tartok. Talán nem azért, hogy megpihenjek vagy készülődjek az esti műszakomra, de mégis némi megállót ad a jelennek, ahol megérthetem mik történnek körülöttem. Olyan megszokássá vált ez számomra, hogy a kocsiban töltött időt az egyedülléttel társítom össze, ahol a két helyszín között a gondolataimba temetkezhetek. Igaz most Jennifer itt ül mellettem és a napnak még közel sincs vége, de ami berögzült annak valahogy nem sikerül parancsolnom. Épp ezért vagyok érdeklődőbb Zachary iránt és nyíltabb, ha Staceyről van szó. A balesete számomra mindig is egy kitörölhetetlen kérdőjellel társult és nem akartam elfogadni, hogy őt hibáztassam érte. Stacey egy àllandóan megfontolt nő volt, aki minden kis apróságra odafigyelt. És igen, tudom, ez önmagában roppant kevés ha a másik nem teszi ugyanezt, de valakin ki kellett adnom a bennem lévő dühöt mely az igazságtalanság miatt maradt hátra. Zacharyt pedig eddig se tudtam elviselni, miért ne lehetne ő? És ahogyan kiderülnek róla dolgok, a haragom csak még terjedelmesebb lesz. Nem érzem a bűntudatot amiért magamban ártatlanul vàdolom, mert bebizonyította, hogy magától is képes elrontani mások életét. Azért jól esik ezt megosztani valakivel, még ha komplett őrültnek is tűnök az ügynök előtt. Jennifer azonban nem úgy veszi fel ahogyan mások tennék és ez mosolygásra késztet meg nyugodtabb is leszek tőle. Nem voltam még ilyen helyzetben, azt viszont tudom magamról, hogy sokszor előbb jár a szám, mint ahogyan a gondolataim. Kerültem már emiatt konfliktusba, így jó tudni, hogy most nem szakítottam még nagyobb bajt a nyakamba. A telefonhívás tartalma miatt azonban úgy érzem gondolatban 'elszóltam magamat, mert Zachary beelőzött minket a hazaérkezést illetően. Egyből nyoma sincs bennem a nyugalomnak, de azért kiakadni sem készülök. Tudom jól ugyanis, hogy ami ezek után történni fog, az Jennifernek segít elkapni őt. Azt pedig nem szúrhatom el.
Nem tudtam jó jelnek venni, ha olyan fülsüketítően csend honol bennem ami miatt a szívverésem ütemét is hallom. Pár alkalommal éreztem már ezt. A jobb eset amikor egy pasi van a dologban, de ugyanúgy ott volt ez az ütem amikor Stacey orvosa elmondta mire kell számítanunk Nikkivel. Emlékszem hogyan mosódtak el az orvos szavai és szorultak háttérbe amikor egy pillanatra Patty és Nikki felé fordultam. Ők nem néztek felém, de bennem már éket vert a gondolat, hogy az életünk ettől a ponttól megváltozik. És most hogy a kilincs megadja magát a kezem alatt, újra ott az ütem. Egy dobbanás, egy meghozott döntés. Egy megtett lépés, Zachary pedig ott áll velem szembe, én pedig hirtelen elfelejtem miről is beszélgettünk mi régebben. Volt olyan hogy én küldtem el őt amikor Staceyt felidegesítette és az sem a legkedvesebb énem volt. Ha most játszom neki a szendét akkor tuti kiszúrja hogy valami nem stimmel, így nem térek el kettőnk dinamikájától. A kezében most nincs semmi, így talán meg sem találta Stace dolgait. Én pontosan tudom merre vannak, de Zacharynek bizonyára nem kevés kutatást igényelne. A kulcsot kérem vissza tőle és amikor nem engem figyel, én a tűzlétrához kivezető ablakot nézem. Félig nyitva maradt és bár megkértem korábban Pattyt hogy később csukja be, de addigra Zachary valószínű már befutott. Biztosan Patty is akkor vehette észre őt amikor át akart jönni hozzánk.
- Hallottam Staceyről. Hogy van? És a lányom?
- Semmi közöd nincs hozzá! Most pedig ne húzd tovább az időm, szóval kérem a kulcsokat és tűnj innen. - látszik rajta hogy el se jut ez a sötét tudatáig, az én agyam meg füstölögni tudna Nikki említése miatt, de mielőtt tehetne ez ügyben bármit is, Jennifer betoppan a lakásba és térdre kényszeríti őt.
- Ohó, csak semmi kapkodás..engedelmeskedek. - lassan ereszkedik térdre, de van benne valami higgadtság ami nem tetszik. Két kezét a magasban tartja, de a tekintete rajtam időzik. - Mindenre felkészültél mint mindig. Elégedett vagy hogy végre így láthatsz amiért összetörtem Stacet, igaz? - biccent egyet a fejével felém majd egy nagyot sóhajtva fordul most Jenniferhez. - Én szívesen elidőznék bármennyit a hölgyek társaságában, ne értsék félre, de annak következményei lennének. Tudja Miss.. - hunyorog mintha névtáblát keresne Jenniferen vagy próbálná arcvonásokról beazonosítani. - nem csak maga volt ennyire okos. Jelenleg is egy igazán rossz ember várakozik Nikki iskolája előtt és csak az én hívásomra van szüksége, ami ha elmarad..? - nem fejezi be a kérdést. Sejti hogy tudjuk mire gondolt.
- Mit műveltél te barom? - indulnék meg felé, viszont Jennifer korábbi jelzése miatt mégsem kerülöm meg őt.
- Én semmit Toni. Nem látod hogy itt vagyok? - integet egyik kezével. - Nem akarom hogy bármi baj történjen a kislányommal, szóval az lenne a szerencsés ha ezt minél rövidebbre zárnánk. Egyetért velem? - most Jennifer lesz újra a figyelmének főszereplője.
- Zachary, ha bármi baja esik Nikkinek, esküszöm saját kezűleg foglak kinyírni. - szólok még oda, de úgy tűnik a józan gondolataim és az amit kiejtek a számon többé már nem kapcsolódnak egymáshoz. Csakis Nikki jár a fejemben és az hogy valamiért még bent kelljen majd maradnia a suliban amivel időt nyerhetünk.

Miután Nikki velem maradt, voltak elképzeléseim arról hogyan zajlanak majd a hétköznapjaink. Nem ringattam magamat illúziókba, hogy minden nagyszerűen fog menni csak amiatt mert évek óta ismerjük egymást, habár egy részem reménykedett abban, hogy talán ez a hasznunkra válhat. Úgy gondoltam végeláthatatlan ellenkezésekkel és iskolai problémákkal fogjuk feldobni a nyugodt perceinket vagy valami ehhez hasonlóval, de arra nem számítottam, hogy éppen Nikki apjával lesz a legnagyobb gondunk. Sejtettem, hogy egyszer valamiért visszatér és az nem a lánya lesz, mert sosem érdekelte igazán, hogy jó apja legyen. De azt álmomban sem gondoltam volna, hogy veszélybe kerülünk az ő át nem gondolt döntései miatt, még ha sosem állt távol tőle a 'mindent is elszúrok mentalitás. Most azonban olyan mintha kívülről szemlélném a velünk történteket. Mintha nem lennék konkrétan részese a körülöttem zajló eseményeknek, mert egy részem nem akarja elfogadni, hogy ez történik. És bár azzal nyugtatom magamat, hogy amíg Nikki nincs a közelben addig valahogy tűröm Zachary jelenlétét, de ez abban a pillanatban el is illan ahogy bejelenti mi zajlik a háttérben. Sosem éreztem még ekkora dühöt, mint ezekben a percekben. Egyszerűen oda akarok menni hozzá és letörölni a képéről azt az elégedett vigyort, amit a józan eszem képtelen regisztrálni. Mégis hogyan lehet valaki ennyire érdektelen a saját lányával szemben? Hogyan tűri azt, hogy veszélyes emberek veszik körbe akiknél bármikor elszakadhat a cérna? Mert Nikki jó gyerek, de nem kezeli nagyon jól a változásokat és egy idő után nyűgös lesz tőle meg követelőző. Mi lesz akkor ha elérkezik ez a pillanat? Azoknak akik ott vannak egy fikarcnyit sem ér Nikki élete. Nekik a kislány csak egy újabb akadály amit eltüntetnek az útból, ha többé már nem látják hasznát. Szinte végig tudom követni ahogyan a pánik egyre jobban növekszik bennem, ami a tehetetlenséggel nem jó egyveleget alkot. Most nem toporzékolhatok vagy tehetek hirtelen mozdulatokat, mert csak egy szavába kerül és Nikki szenvedi el a következményeit. De akkor hova legyek? Szívem szerint kifordulnék az ajtón, hogy az iskolához rohanjak, mert másra sem tudok gondolni csakhogy a kislány közelébe legyek. Mégsem tudok mozdulni. Csak Zachary és Jennifer interakcióját figyelem és ezernyi úton cikázó gondolataim között kutatok valamiért amivel hasznos lehetek vagy ennél több, mint ami most vagyok. Most a szellemes megjegyzéseim vagy a levegőbe szavalt fenyegetőzéseim csak rontanának a helyzeten. Ezért inkább befogom a szàmat és tartom a távolságot, még ha olykor magamon is érzem Zachary tekintetét. Szinte vár arra, hogy meggondolatlanul cselekedjek, de nem adom meg neki ezt az elégtételt. Nem leszek cinkosa abban, hogy Nikkit még ennél is nagyobb veszélybe sodorjam most hogy kiderült ki is a tét.
Jennifer az aki próbál hatni rá és többször is figyelmezteti őt, de olykor mintha a falnak beszélne. Nem tudjuk mi zajlik le a fejében, mert valami eszelős túlélő módba kapcsolt ahol nem számít senki vagy semmi. Részben tudja, hogyha elkapják neki úgyis annyi, így kijátszik minden lehetőséget amivel húzhatja az időt, míg nem egy pillanatban elfogy a türelme és csak a keze mozdulatára leszek figyelmes. Ezt követően annyira gyorsan történik minden, hogy időm sincsen felfogni mi zajlik körülöttem. Csak a lövést hallom amitől automatikusan húzódom el és közben azt mantrázom magamba, hogy ne Jennifert érje a találat, de az előttem kibontakozó eseményekből ítélve ez inkább fordítva történt. Az ügynök kérdése automatikus bólintást vált ki belőlem, bár csak ezután tűnik fel a földön lévő kés ami tőlem nem sokkal ért földet. Szóval Zacharynek ezért mozdult a keze, nem azért mert nála volt a fegyver.
- Jól.. azt hiszem, igen. - valami kései reakciónak köszönhetően most mérem csak fel igazán az állapotomat és követem ezután Jennifert a folyosóra némi nyugalommal, ami a bilincsbe vert férfi látványa nyújt. Egy részem úgy érzi vége, elmúlt a veszély, de a realitás érzékem Nikki és Zachary szavai körül forog és tudom, hogy csak akkor jutok majd rendesen levegőhöz ha a kislány biztonságban van. Egy korábban elhangzott információ érdeklődést vált ki belőlem, de nem tudom feltenni a kérdésemet Jennifernek, mert egy újabb lövés fedezékbe kényszerít minket, Zachary pedig a földre rogy.
- M..meghalt? - lopva tekintgetek csak hátra mert Jennifer a kocsi felé terel, mégsem tudom kiverni a fejemből a földön fekvő férfi látványát. A címet elmondom neki, hogy ennyivel is segítsem, miközben végigfuttatom ujjaimat a hajszálaimon.
- Azt mondta, hogy valami időhöz van kötve..jól emlékszem? - gondolkozom el és az órámra nézek. Nemsokára szünet kezdődik ami azt jelenti, hogy annyi gyerek között könnyedén elterelhetik őt. - Szólnom kellene a tanárnőjének, hogy ne engedje ki őket szünetre? De lehet az csak pánikot keltene. - tanácstalan vagyok, de túl sok minden zakatol az agyamban. Az első lövés, a második, a kés, Nikki. Az idő amiből remélem nem futunk ki. Azt hiszem ez az a helyzet amire nem vagyok felkészülve, sem kiképezve.
- Mit tehetnék, ha odaérünk? - ez a kérdés már összeszedettebb, de muszáj segítenem. A lakásban úgy éreztem tehettem volna valamit mégsem ment.

Nem nagyon kezelem jól a változásokat, ebből leszűrve pedig a meglepetéseket sem. Szeretek felkészült lenni, hogy tudjam mit mondjak vagy lépjek aszerint ami a legjobb verzió. Számomra így volt mindig is, és kétlem, hogy valaha is én leszek majd a spontán viselkedés mintapéldánya. Megbénított, ha nem tudtam mivel állok szembe és most ennek a szürreális helyzetnek a közepén is így érzem magamat. Nem kellett volna idáig fajulnia. Stacey és Zachary válása annyira könnyedén ment, amihez foghatóval még én sem találkoztam. Bizonyára jócskán segített az, hogy mindketten minél előbb szabadulni akartak a másiktól, de ma mégis azt kívánom bár akkor éltek volna a drámával és akkor ez a nap meg se történik. Vajon Nikki megfigyelői miből gondolhatták azt, hogy Zachary zsarolhatóvá válik a lánya által? Abból amit a lakásunk közepén láttam leginkább az ellenkezője jött le, és kétlem, hogy ezt nem szúrták ki. Akkor mire jó ez? Miért kellett őt is belekeverni? A fejem lüktetve sajog a gyors tempójú eseményektől. Szinte fel sem eszmélek a lakásban történtekből, mire egy újabb lövés találja el Zacharyt. A korábban kincsként őrizgetett higgadtságomnak már nyoma sincs ahogyan beszállunk a kocsiba Jenniferrel. Neki így telik minden egyes napja? Mert én már most úgy érzem, hogy fel tudnék robbanni a megannyi érzelemtől ami a felszínre kúszott bennem, miközben egy fél nap sem telt el a találkozásunk óta. Ez esetben minden elismerésem irányába. Én határozottan túl gyenge láncszem vagyok ehhez.
A kocsiban sok kérdés fordul meg a fejemben, mégis egy-kettő kerül csak kimondásra. Nem tudom jelenleg mit kellene tennem vagy mondanom. Halálra se akarom idegesíteni Jennifert a buta kérdezősködéssel vagy azzal hogy játszani akarom a hőst akit aztán ugyanúgy meg kellene menteni. Mégis csak az jár a fejemben, hogy mennyi időnk van hátra? És vajon valamivel meg lehetne előzni, hogy előbb kerüljünk Nikkihez, mint ők? A tanárnővel kapcsolatos ötletemre végül beleegyezést kapok és miközben neki is állok tárcsázni Ms. Hendrix számát, közben átveszem Jennifertől Zachary mobilját, hátha találok valamit. Mielőtt azonban ez utóbbi tevékenységbe mélyebben belemerülhetnék egy ismerős női hang szólal meg a vonal végéről, én meg egyből köszönök is, majd ugyanazzal a levegővel be is mutatkozom.
- Antonia Ortiz vagyok, Nikki.. - itt megakadok, mert nem tudom azt mondani, hogy az anyukája és gyakorlatilag a rokona sem, de a tanárnő felismer, mint a kislány jelenlegi gondviselője. - Röstellem, hogy ilyenkor zavarom, de megoldható lenne, hogy Nikki a terembe maradjon magával amíg be nem érek az iskolába? Így beszéltük meg és odakint mindig egy tíz percig keressük egymást, így pedig könnyebb lenne.. - a hazugság egyszer majd jól fenékbe harap, de azt mégsem mondhatom, hogy odakint éppen el akarják rabolni vagy rosszabb. Az csak megnehezítene mindent. Amíg Gloria megadja a választ addig én Zachary utolsó hívásait futom át, ahol egy-kettő kivételével ugyanaz a név ismétlődik.
- Nem lehet ennyire hülye. - mondom inkább magamnak, de a vonal végéről érkező 'tessék?' egyből a magyarázatomat követeli. - Ez nem magának szólt Ms. Hendrix, és hálás vagyok amiért intézkedik. Nemsokára én is ott leszek. - bontom is a vonalat és épp csak sikerül elmondanom Jennifernek, hogy Nikki az iskolába marad, amikor az ő telefonja jelez hívást, így a gondolat amit Zacharyvel kapcsolatban akartam mondani félbe is marad egy időre. Addig viszont az sms-eket is átfutom, hogy a lehető legbiztosabbra menjek. Az már más kérdés, hogy minden üzenet után amiben felmerül Nikki neve, émelyítően hat rám az idegesség.
Az iskolánál állunk le amikor Jennifer felé fordulok és miután befejeződött az ő hívása is, csak azután szólalok meg.
- Azt hiszem találtam valamit. Emlékszik arra a Kuczko nevű férfire akit említettem még korábban? - kérdezek rá, de folytatom is miközben megnyitom az üzenetváltásokat. - Az egyetlen többször ismétlődő valami Billy Kutz, aki ha jól értelmezem, akkor ő az egyik azok közül akik felügyelik Nikkit. - nyújtom át neki a telefont, hogy ő is megbizonyosodjon erről, mert könnyen lehet, hogy tévedek. De ez túl nagy véletlen lenne, viszont az egyetlen tudásom az ilyen dolgokkal kapcsolatban a sorozatokból ered, így minden is megeshet. - Stacey nem hagyta Zacharynek, hogy bármilyen fényképet is elvigyen Nikkiről a válás után, de ez a Kuczko találkozott már vele és Zachary nélkül is be tudja azonosítani. - folytatom tovább. - Ha pedig valóban ő az, és itt van a közelben, akkor én is őt. - meg így a neve alapján bizonyára Jenniferék is, de szívesen adok róla személyleírást, ha valójában erre lenne szükség. Billy hihette azt, hogy Zachnek jó alap lesz Nikki, hiszen már jó ideje a férfi életének a része.
- Nikki is biztosan felismerné őt és akkoriban úgy emlékszem kedvelte is Billyt. Nem kizárt, hogy kérdés nélkül oda is ment volna hozzá. - csapódik le bennem a felismerés, de próbálok meghúzódni, mert nem tudom merre lehetnek. Nem lenne jó, ha észrevenne engem.
- Esélyes, hogy ő lehet az? A becenevét nem említette az üzenetekben, de..nem tudom. - sóhajtok egyet, viszont nem is okoskodok tovább, mert nem akarok az agyára menni az elméleteimmel, amik vagy vezetnek valahova vagy nem.

A kocsiban ülve aligha merném most egy percig is akár lehunyni a szemeimet, mert Zachary földön fekvő, mozdulatlan teste jutna eszembe és ez az a kép, amit szívem szerint örökre elfelejtenék. Csekély annak az esélye, hogy túlélte, de inkább terelem el minden mással most a gondolataimat, minthogy leragadjak a lakás előtt történt részletekben. De attól még nem tudom kizárni ezt a kellemetlen érzést, amit maga után hagyott. Mintha az elmém próbálná felfogni, aztán feldolgozni a látottakat, de folyton falakba ütközne. Ez nyugtalanító, de muszáj félretennem, mert amíg nem hagyok időt magamnak, hogy apránként részleteire szedjem a mai nap eseményeit, addig elkerülhetem a bennem szunnyadó kiakadást. Mert érzem, hogy szükségem lenne rá, de amíg Nikki nincs a közelemben, addig nem adhatok az érzelmeimnek akkora hatalmat, mint amilyet igényelne.
Az iskola és a lakásunk közötti táv nem hosszú, mégis kínzó lassú perceknek érződik azzal a sürgető tudattal szemben, amit Zachary szavai ültettek el a gondolataimba. Most hogy a telefonját nézem, nem érzem azt hogy közelebb kerülnék hozzá általa, inkább csak még jobban undorodom tőle. Nem látom őt emberibbnek ami miatt sajnálnom kellene őt, bármilyen állapotba is hagytuk őt hátra. Csak színtiszta dühöt érzek amiért képes volt kockára tenni Nikki életét csakhogy mentse az övét. Megérte? Ez az a kérdés amit talán már sosem fogok majd személyesen feltenni neki, de attól még én rendelkezem rá a válasszal. Külső szemlélőként ez egy olyan terv volt, ahol senki nem nyerhet. Sem ő, sem Nikki, de a kislány esetében még megvan az esélyünk, hogy változtassunk ezen.
Megnyugszom egy kicsit, hogy még időben elértem Gloriat mielőtt szünetre mehettek volna, de a kezemben lapuló telefon nem hagy sokáig ebben az állapotban elkényelmesedni. Kuczko nevét számtalanszor hallottam már, habár legfőképpen Staceytől. Sokat szidta őt még a válásuk első heteiben, mert úgy érezte nagy mértékben befolyásolta Zacharyt. Aztán pár nappal később ez úgy szólt, hogy az exférje is egy romlott alak és nem fogja őt mentegetni. A teljes nevét azonban sosem tudta - vagy csak kényelmesebb volt így emlegetni őt, de a Billy Kutz név kísértetiesen hasonlított. Így pedig mintha egy kirakós darabja találta volna meg a helyét aminek segítségével arcot is tudok társítani hozzá. Gyorsan meg is osztom ezeket Jenniferrel, mert bár könnyen lehet, hogy csak elmélet ez a részemről, de muszáj kiadnom magamból. Mert mi van ha mégsem? És akkor már közelebb vagyunk ahhoz, hogy több előnyt szerezzünk. A bennem kialakulni készülő 'lehet, hogy megőrültem' felfogás akkor kezd el csillapodni amikor ennek nyomát nem látom visszatükröződni Jennifer arcvonásain. Sokszor megesik, hogy amikor mélyen benne vagyunk valamiben akkor nem látjuk át a nagyobb képet. Ott is jeleket meg összefüggéseket keresünk ahol talán nincsenek, csak nem gondolkozunk szubjektíven. Nem megy, mert az elfogultságunk nem engedni és szeretnénk, ha igazunk lenne. Bennem ugyanez generál vitát és szükségem volt Jennifer megerősítésére ahhoz, hogy túlórázó gondolataim végül hazataláljanak.
A kérdésére azonnal a fejemet ingatnám, de mégsem teszem, mert a felvetés elgondolkoztat.
- Igazából annyit, hogy nem jó ember. Sosem nekem kellett ezeket a beszélgetéseket lefolytatni Nikkivel, de úgy emlékszem Stacey úgy mondta, hogy attól mert rossz döntéseket hozott az apja, még nem egyenlő azzal, hogy ne szeretné őt. Ebben a mai nap után erősen kételkedem. - húzom el egy picit a számat erre. - Talán nem. Azt mindketten igyekeztünk megértetni vele, hogy rajtunk kívül mással ne menjen el. Csak tudja azért ott van a fejemben, hogy Billy bármit kitalálhat amivel meggyőzi... - vallom be kételyeimet, mielőtt induláshoz készülődhetnénk, de épp elég csak megérintenem a kilincset ahhoz, hogy a szívem dobogását már a torkomban érezzem vissza.
A szünet kezdetével jó pár gyerek rohangál már az iskola előtti füves területen, így megpróbálok nem csak erősen az ajtóra koncentrálni, nehogy magammal sodorjam őket. Közben pedig olykor-olykor oldalra vetek egy pillantást a közelben álló autók felé, de amit keresünk, onnan csak akkor érkezik mocorgás amikor pár lépésre vagyunk az ajtótól.
- Látja azt a sötétzöld autót? - szólok oda Jennifernek. - A férfi..biztosan ő Billy. A másikat nem ismerem. - erősítem meg, mert bár hosszabb a haja annál mint amire emlékeztem, de az arcvonásai elárulják őt. Én eközben meggyorsítom a lépteimet és kapok egyből a kilincs után mielőtt az ajtó ismételten becsukódhatna.
- Megkeresem Nikkit. - jelentem ki, majd fejben tartok egy gyors emlékeztetőt, hogy melyik teremben lehet most, és az első lépcsőforduló segítségével megindulok az emelet felé. Ms. Hendrix egyből elmosolyodik amikor meglát, de aztán valahogy tovatűnik ez a gesztus az arcáról.
- Minden rendben Ms. Ortiz? - érdeklődik, én pedig kurtán bólintok egyet ahogyan elhaladok mellette a terembe, ahol végül meglátom a kislányt az egyik asztalnál ülve a füzetébe rajzolgatva.
- Megvagy. - lehelem megkönnyebbülve és egyből szorosan a karjaim közé zárom őt miután már összepakolta a cuccait.
- Oké Toni, csak pár óra telt el mióta találkoztunk..de most összenyomsz. - nyöszörgi a felsőmbe, de cseppet sem zavar ez most. Úgy érződik mintha a reggeli összetűzésünk óta már napok teltek volna el, nem órák ahogyan azt ő említi.
Jenniferrel csak akkor találkozunk amikor elhagyjuk a termet, de én továbbra is magam mellett tartom Nikkit.
- Sikerült? - kérdezek rá reménykedve, de nem mondom ki konkrétan mire célzok, mert egészen biztosan érti így is. Amire viszont felfigyelek az Gloria kérdése, amibe csak akkor kezd bele, amikor úgy látja adott a lehetősége.
- Megtalálták Nikki nagybátyját? - érdeklődik, de kissé értetlenkedő arckifejezésemnek hála inkább a folytatás mellett dönt. - Miután beszéltünk jött egy férfi, hogy Nikkit szeretné elvinni. Furcsálltam is, ezért mondtam neki, hogy csak szünetben engedjük el a diákokat, így azt mondta akkor megvárja a hátsó udvari kapunál. Mindenki tudja, hogy a szüneteket elől tartjuk, ezért nem is szóltam neki, csak az őrnek, hogy tartsa figyelemmel. Aggódnom kellene a diákjaim miatt? - egyszer rám, egyszer pedig Jenniferre nézett, amitől én is az ügynök felé vezettem tekintetemet.
- Nem tudom ki lehet. - szólalok meg, mert az egész helyzetben egy valami biztos: semmi köze nincs Nikkihez.

Zachary viselkedése után talán már nem kellene meglepnie annak, hogy Billy is benne van ebben az egészben. Mégis nehezen megy az elfogadása ennek mikor az iskola udvarának közelében látom őt. Dühös vagyok és teli aggodalommal, ami a mai nap folyamán mintha a lényemmel vált volna eggyé. Ez a helyzet sok és félelmetes, mert valami belső sürgetés folyamatosan arra emlékeztet, hogy kifutunk az időből. Hogyan mondhatnám el Staceynek azt, ha Nikkinek valami baja esik? Az volt az egyetlen feladatom, hogy vigyázzak rá és most mégis úgy érzem bukásra vagyok ítélve. És talán megelőztük a bajt és Nikki rendben lesz, de nem tudok erre gondolni. Mindig is olyan voltam aki a legrosszabb lehetőségekre is felkészült akart lenni, aztán pedig rájött, hogy ez sosem ennyire egyszerű. Valamire nem tudsz eleget gyakorolni.
A terem ajtajához érvén úgy érzem mintha a szívem ki tudna szakadni a helyéről. Szinte automatikusan indulok meg a mit sem sejtő kislány felé és vonom magamhoz minél közelebb, ami látszólag ki is zökkenti őt. Mi nem vagyunk ilyenek - az ölelgetős fajták - de most mégis jó érzéssel tölt el, hogy a közelemben tudhatom, még ha ez rengeteg kérdést is vet majd fel benne amire magam sem tudom hogyan válaszolhatnék. Nikki erős kislány, de már így is meg kell bírkóznia azzal a tudattal, hogy Stacey kómában van. Hogyan kellene még azt is elmondanom neki, hogy az apja miatt volt veszélyben az élete? Nem akarom már most összetörni a világát, de egyelőre arra sem vagyok képes, hogy erős alapokon álló magyarázatot adjak neki. Nem azért mert ne értené, hanem azért mert túl sok lenne neki. A fenébe is, nekem is az, akkor ő neki? Így befogom a számat és addig ölelem amíg elege nem lesz belőlem. Ez utóbbival legalább tudok mit kezdeni, mert amióta kettesben vagyunk azóta sokszor megyek az agyára - de szerencsére nem a rossz értelemben, hanem úgy amit le tudunk rázni magunkról vagy elviccelni. Most kell ez az ismerős könnyedség, ami azt sugallja, hogy innentől kezdve minden rendben lesz.
Gloria szavai után Jennifer az aki válaszokkal tud szolgálni. Nikki tekintete persze ide-oda jár a három felnőtt között, és néha látom rajta mintha mondani készülne valamit, de aztán mégsem teszi. Szerintem azt se tudja hol kezdje vagy miképpen fogalmazza meg. De aztán Jennifer megjegyzése el is vonja erről a figyelmét és egyből a cipőjére tekint le, hogy ezután lelkes csicsergésbe kezdjen.
- Anya választotta nekem. Én a csillogósat akartam, de azt mondta, hogy abba mindig elcsúsznék, így ez lett. - von vállat nyeglén, de még van mit mondania. - Igaza volt, mert az osztálytársamnak Missynek ugyanolyan van és mindig elesik. - folytatja tudálékos hangon, amitől nekem is mosoly kerekedik az arcomra. Ezt a sztorit szinte mindenkinek elmondja. Pattynek már háromszor is, aki ezután elnevezte varázscipőnek, azóta pedig még inkább szereti.
- A te jelvényed is tetszik! Ugyanolyan van azoknak akik miatt Toni olyan viccesen gyorsan beszél és mosolyog mikor filmet néz. - teszi hozzá én meg egyből közbe is avatkozok.
- Ooké Nikki, ez túl sok információ. Mit szólnál ha odamennél Ms. Hendrixhez még egy kicsit? - ő szinte már ártatlan mosolyt ejt felém, de már csatlakozik is Gloriahoz, így tudok egy-két szót váltani Jenniferrel.
- Nem akartam Nikki előtt érdeklődni. Egyelőre fogalmam sincsen mit mondjak neki. Erre is kitalálhatnának valami kézikönyvet. - mosolyodok el enyhe tanácstalanságomban, de aztán elkomolyodok. - Hálás vagyok azért amit a mai nap folyamán tett értünk. Bele se merek gondolni mi lett volna, ha Zacharynek sikerül a terve. - a fejemet csóválom erre, mégis jól esik, hogy azt érezteti miképp számíthatunk rá. - De erre már nincs esély, ugye? Mármint vége..tényleg vége? Vagy még mindig veszélyben lehetünk? Mert hát Zachary.. - nem tudom kimondani, mert talán nem is igaz és valamilyen csoda folytán életben van, de lehet mégsem. Egyik verzió sem szökik ki ajkaim közül, mert az túl valóságossá válik, annak elfogadásához meg úgy érzem túl nyilvános helyen vagyunk. Gondolatban el is hessegetem a lakásunk előtti képeket a fejemből, mert nem akarok Zach mozdulatlan testére gondolni. És igen, ő még egy tényező amit sosem mondhatok el Nikkinek.
- Még megkereshetem otthon Zachary dolgait. Talán van valami ott ami elvezeti magukat azokhoz akiknek dolgozott. - jut eszembe, hogy ez elmaradt korábban és a mai nap se vezette el őket ahhoz a gyilkoshoz. Ez viszont az a terep amihez én nem igazán értek, mert Zachary helyett Billy is szolgálhatja ezt a célt, csak jó lenne biztosra menni, hogy valóban maradhatunk otthon és élhetjük tovább az életünket vagy muszáj Natalia lakásába költöznünk.