Dr. Carter otthona kényelmében élvezte volna a Marlboro és a whiskey okozta örömöt, miközben a háttérben egy Vivaldi szólt. Helyette? Valóban otthona kényelmében cigarettázott, de élvezni nem éppen tudta. Mellkasa kellemetlen volt, ahogy nyaki és váll tájéka is. Furcsa fájdalom volt, amilyet még nem tapasztalt. Volt már lőtt sebe, szúrt sebe, törései, zúzódásai. Zuhant le helikopterrel és ütötte már el kocsi. A fájdalmat jól bírta, ezt is könnyen viselte, edzett volt, de zavarta, mert nem akart elmúlni. A minap már láza is volt, de gyógyszerekkel lenyomta. Köhögni mindig köhögött, de most furcsán rosszabb volt, így minden önuralmát és erejét összeszedve meghozta élete legfájdalmasabb döntését. El kellett nyomnia a cigit, pedig még nem szívta el teljesen. Megitta az italát, felkelt és betette a mosogatóba, amikor újfent köhögni kezdett. Mellkasa fájt, a tenyerébe pedig enyhe véres köpet landolt. Az NSA hirhedt ügynöke most megijedt. Életében nem volt még ennyire rémült, pedig számtalan veszéllyel és ellenséggel dacolt már életében, akik az életére törtek. Orosz és német katonák akarták börtönbe zárni, terroristák akarták megölni és kilógatták már egy felhőkarcoló utolsó emeletéről is, de ennyire még nem ijedt meg. Ott ura volt a helyzetnek. De most? Talán megmérgezték? Nem. Akkor lehet már halott lenne és nem is járt olyan helyeken, ahol megtörténhetett volna és napok óta bevetésen sem volt. Lehet elkapott valami kórt? -Mi történik velem? Eszébe jutott, amikor még régebben Miss. Sanchezzel beszélgetett. Már akkor sem volt a toppon, de azóta csak rosszabbul lett. Talán orvos kéne? De nem mehet csak úgy kórházba. Az NSA-nak saját orvosai vannak, ráadásul mi lesz, ha hozzá jutnak a felettesei egy nem túl fényes lelethez?
Julian felkereste egy volt kollégáját, aki a hamis személyazonosságokkal foglalkozott és ő intézte akkoriban az ügynököknek is az ál okmányokat. Megkérte, hogy pénz fejében csináljon neki pár új okmányt, amiket magával tud vinni a kórházba. Egy nap múlva ezeket kézhez is kapta és elindult vele a Presbyterian kórházba, hogy orvost kapjon. Nem akart a legrosszabb forgatókönyvekre gondolni, így a nyugalmát megőrizve parkolt le. Szokásos öreg, de jó állapotú, kissé kopottas, enyhén gyűrött öltönyét viselte, melytől nem volt szíve megválni. Bement a betegfelvételire és bemutatta okmányait. Nagy vonalakban felvázolta panaszait is, melyek nagyon sok mindenre utalhattak volna. -Mellkasi fájdalom, izületi fájdalmak, főleg itt fenn, a nyakam és a vállaim környékén. Régóta tartó köhögés, véres köpet, láz... mostanában egyre többet érzem nehezebbnek a légzésemet is. -Dohányzik, Dr. Zayden?-Pillant egy percre a személyigazolványra. "Alec Zayden" -Kár tagadnom, ugye? -Ne haragudjon, de bűzlik a ruhája a cigarettafüsttől. -Igen... iszok is, nem tagadom. De! Nem vagyok alkesz. -Igen. Mostanában fogyott ennyit? -Nem, mindig ilyen alkat voltam. De már egy pár éve nem mértem magam, lehet fogytam. Nem tudom. -Mit dolgozik? Csak azért, hogy a doktor ki tudja szűrni, hogy esetleg munkahelyi ártalmak következménye lehet-e. -Egyetemi tanár vagyok. Fizika professzor.-Mondta az egyik valós állását, a másikat természetesen eltagadva. -Más munka? -Ennyi. -Szed gyógyszereket? Juliant kezdték idegesíteni a kérdések, de igyekezett nyugodt maradni. -Nem. Semmit. És a közel múltban sem szedtem. Vagyis de. Bevettem pár lázcsillapítót, amikor rosszul voltam. Kicsit izzadt, így megtörölgette a homlokát. -Még van benn egy beteg a rendelőben, de utána azt hiszem ön jön. Elmondta hányadik emelet és ajtó, majd visszaadta az iratokat, Julian pedig tovább ballagott a rendelő felé, majd leült a váróban. Úgy tűnt a váró üres a belgyógyászaton. A beteg már vagy benn van, vagy már elment. Nem is tagadhatta volna, hogy ideges, hiszen alig tudott csak egy pár szál cigit szívni. Próbálta visszafogni magát, ám ujjai már ott kopogtak a cigaretta dobozán, hogy ha nem történik valami, akkor ott helyben szív el egy szálat a váróteremben.
Nem tudom, hogy örüljek-e. Jól esik végre nem csak a radiológusi szobában tespedni, de megnyerni Dr. Crowell rendelését a belgyógyászaton nem épp leányálom. Hirtelen esett ki családban történt haláleset miatt, aztán mivel én egyébként is kéznél voltam, engem riasztottak elsőnek. Körülbelül a negyedik betegénél veszem át a stafétabotot, és igazából a műszak végéig szinte megállás nélkül tolom az ipart. Egyszer tartok egy ötperces ebédszünetet két páciens között, akkor iszok egy bivalyerős kávét is. Addig azonban nem pihenek különösebben, amíg a betegek és az előjegyzés végére nem érünk. Ezt jelenti elhivatottnak lenni az én szememben. - Jól van. Akkor tehát ezt naponta egyszer, ebédkor vegye be. Ezt pedig reggelete és esténként. Vízzel, éhgyomorra, étkezés előtt mindkettőt. - írom fel a gyógyszereket a betegemnek előttem. Miután megvagyunk mindennel, az asszisztensem kiengedi őt, de még nem hívja be a következő, és egyben utolsó páciensemet. A számítógépem megnézem az aláírt papírokat a kartont. Alec Zayden. Tünetek: láz, ízületi fájdalom, véres köpet, nehézlégzés. Rendszeres dohányzás, alkohol fogyasztás. Munkakör: egyetemi professzor. - Érdekes. Vegyél fel maszkot és hívd be kérlek az utolsót. - dőlök hátra a székemben és nézek az asszisztens felé. A hölgy feláll és már hívja is be az urat, aki remélhetőleg nem gyújtott rá - a saját érdekében. Időközben én is felveszek egy maszkot, illetve előkészítek egyet a páciens számára is. Ha befárad füstölgő halálrúd nélkül, felpillantok a gépből és felkelek a székből. - Mr. Zayden, üdvözlöm. Dr. Alexander McGrover vagyok. Megkérném, hogy ezt vegye fel. - nyújtom oda neki a maszkot, miközben közelebb lépek hozzá. Ha megtette, biccentek és visszaülök az asztalhoz a géphez. - Kérem mondja el, miért van itt. látom a tüneteket, nem erről van szó. Arról van szó, hogy a betegek mindig hazudnak, mint a vízfolyás, vagy megfeledkeznek dolgokról, emiatt - hiába kérdezik tőlük kint már meg egyszer - ide bent is el kell mondaniuk. Ilyenkor mindig kiderülnek a ferdítések, főleg, ha a pult mögötti hölgyet nem tisztelik a legkevésbé sem, és kijelentik akár hangosan is, hogy portásokkal ők nem osztanak meg semmit. Volt már rá precedens.
Julian, mikor hívták bement, futólag körbenézett a rendelőben, felmérte a helyet, amivel közel elégedett volt, majd az asszisztenst, aki nem tűnt valami nagy számnak. Felmérte magának az orvost, aki egészen szimpatikus figurának tűnt. Megbízhatónak és tapasztaltnak érezte. Normális kisugárzása volt, bár ez annyira sose érdekelte. Engedelmesen felvette a maszkot, bár feleslegesnek érezte. De ki tudja, lehet a doki azt hiszi fertőző beteg. De hát csaknem! Hallgatta az orvos kéréseit és kérdéseit, ám kicsit kiakadt, amikor rákérdezett miért is van itt. Kissé ingerülten intett a gépe felé. A szimpátia máris kezdett eltűnni. -Ne legyen már nevetséges, ott van a gépbe, a nő már kikérdezett.-Morogta, bár úgy tűnt a dokit ez nem tudta meghatni.-Mert pocsékul vagyok. Hetek óta köhögök. Oké, dohányzom, kicsit mindig is köhögtem miatta, de ez más. Egyre sűrűbb, gyakoribb és erősebb. A napokban már lázas is voltam, fáj a mellkasom, néha alig kapok levegőt és múltkor úgy köptem a vért, mintha kiverték volna a fogaim, ráadásul fájnak az izmaim. Próbáltam kenőcsöket, tapaszokat, de semmit nem érnek. Azért vagyok itt, hogy megmondja mi bajom van. Tüdőgyulladás, vagy a fene se tudja. Ez egy kórház, itt csak kitalálják, ha megvizsgálnak.
A férfi besétál az asszisztens hívására, én pedig természetesen végig mérem, és átadom neki a maszkot, megkérve, hogy vegye fel. Már csak azért is, mert a tünetek több dologra utalnak. Lehet PTX - bár ahhoz nem szokott véres köpet tartozni, még azt is bele lehet magyarázni, ha sokat köhög az ember -, tüdőgyulladás, rák, vagy TBC. Utóbbi miatt szükséges a maszk, mert látatlanban senki sem fogja tudni ezt előre megmondani, még akkor is, ha olyan szaga van a cigaretta miatt, hogy valószínűleg szellőztetnünk kell majd utána. Inkább óvatos vagyok, de az vesse rám az első követ, aki nem örül, ha gondoskodó orvosa van. Leültetem a beteget és magam is helyet foglalok, majd megkérem, hogy meséljen. Persze kifakad, de nem veszem magamra. A betegek eleve kiszolgáltatott helyzetben vannak, az ilyen tüneteknél a félelem pedig alapvető és érthető dolog, amely sokszor agresszióban ütközik ki. Még is, néha ezen viselkedésmód a kezünk alá tud dolgozni, hiszen olyanokról tud panaszkodni a beteg, ami a kartonjába nem lett bele vésve. Ilyen jelen helyzetben, hogy mióta állnak fenn a tünetei, és hogy egyébként is köhögött már a dohányzás miatt, de most erősödött, illetve hogy gyógyszertári medikációt próbált már. De a legfontosabb még is az, amikor azt mondja, annyira vérzett, mintha kiverték volna a fogát. Az nagyon sok vér. - Tudja ugye, hogy a tünetei alapján egy tüdőgyógyászati konzultáció javasolt, nem pedig belgyógyászati..? Nem lerázni akarom magát, félre ne értse, csupán szeretném, ha tisztában lenne azzal, hogy az ön kezelésére nincs meg a kellő tudásom. Megtudom állapítani, mi okozza a gondot, de aztán így is úgy is a tüdőgyógyászaton fog kikötni, csak épp több lépéssel, és többe is fog kerülni önnek. - figyelmeztetem mindenről előre a férfit. Nem örülök annak, hogy pont itt kötött ki, mert a saját idejét húzza, de hajthatatlannak tűnik. Ha az is egyébként, és szilárdan kijelenti, hogy ő innen biztos sehová nem megy, amíg el nem látják, halkan sóhajtok egyet. Mindig van egy ilyen beteg. De nem baj, akkor menjen úgy a másik osztályra legközelebb, hogy már minden a kezében van. Csak azt nem tudom, hogy a biztosító mennyit fog neki ebből téríteni, de ez legyen majd az ő problémája. - Rendben van, Mr. Zayden. Hány éves, és mióta dohányzik? - kérdezem, miközben az asszisztens gépelni kezdi az ambulánslapot a számítógépén, amelyet a saját képernyőmön én is figyelemmel tudok követni. Ha megkapom a válaszokat, folytatom a kérdéseket. - Mikor volt utoljára tüdőszűrő vizsgálaton, és hol? - fontos lenne tudnom, hogy talán hozzáférek-e a korábbi leletekhez, mivel ő láthatóan semmit nem hozott magával. - A véres váladék csak egyszer jelent meg eddig, vagy többször? Látott-e esetleg a felköhögött vérben szénfekete darabokat, vagy az egész élénk piros volt? - teszem fel a kérdéseket, amelyek alapján lassan, de biztosan szűkülni fog a kör.
Julian kissé felháborodott. Kissé? Kinek mi a kissé. Nem elég, hogy perceken át kellett tökölnie a nőnél, mire orvost kapott, az orvos újra felteszi a kérdéseket, majd végül közli, hogy nem is a jó osztályra küldték. -Meg a fenéket. Hülyének néz? Akkor mit keresek itt? Miért nem eleve oda küldött a nő? Persze, majd orvostól orvosig fogok futkosni, mire kapok válaszokat. Most mondta, hogy meg tudja mondani mi bajom. Akkor nem megyek semerre, majd ha megtudom, hogy mi bajom van eldől, hogy megyek-e valahová. Ha már volt olyan okos a betegfelvételis, hogy félre küldött, akkor már nem varriálok. Tünetek, tünetek, még azt se tudja mi bajom van, ne akarjon máris átküldeni. -43.-Felelte az életkorára, majd elgondolkodott pontosan mióta is dohányozhat. Elég régóta.-Hú basszus... Mikor volt az iraki háború? 2003....-Gondolkodott hangosan.-Kb. 2005 óta. Azt hiszem akkor voltam 25 éves. Az anyját, de rég volt már. Mikor viszont a tüdőszűrő szóba került, akkor elkezdett átkokat szórni. Erre nem voltak felkészülve. Főleg, hogy orvosi leleteket hamisítani nem két perc lett volna és macera is. Az bizony nem járt a hamis személyazonossághoz. Persze, magyarázható azzal is, hogy az egyetemen az nem kell. Végtése is nem olyan munkakörben dolgozik, ahol ezt kötelezi a munkáltató. Nem élelmiszerrel dolgozik, nem is veszélyes anyagokkal, melyek károsítanák a tüdőt. Egyszerű óraadó, közben pedig az irodájában próbál rájönni az anyagi világ dolgaira. Ellenben a kémikusok már jobban ki vannak téve a vegyszerek veszélyeinek. -Hú, hát azt nem tudom. Nagyon régen, már idejét sem tudom. Az is igaz, hogy az NSA berkein belül sem igen van tüdőszűrés. Annyira még csak nem is füllentett a dokinak. A vér jellegén gondolkodott. Nem nézte meg annyira, nem volt rá kíváncsi, de nagyjából emlékezett rá. -Tiszta vér volt. Nem volt benne feketeség. Most előszőr.-Mondta, majd bizonytalanul azért hozzá tette.-Emlékeim szerint.-Mondta még, hiszen nem egyszer került már olyan helyzetbe, ahol köhögött is, de más miatt is jött belőle vér. Igen, voltak alkalmak, amikor verekedések miatt alaposan szétrepedt a szája és verték is már ki fogát is. Pont egy hete egy német katonával verekedett össze, aki egy bal hátsó, felső fogát kiverte neki. Julian akkor is köhögött, de nem lehet eldönteni, hogy csak a fog miatt lett véres a tenyere, vagy más miatt is.
Kezdőlap
