Dr. Mcgrover & Dr. Carter

Dr. Carter otthona kényelmében élvezte volna a Marlboro és a whiskey okozta örömöt, miközben a háttérben egy Vivaldi szólt. Helyette? Valóban otthona kényelmében cigarettázott, de élvezni nem éppen tudta. Mellkasa kellemetlen volt, ahogy nyaki és váll tájéka is. Furcsa fájdalom volt, amilyet még nem tapasztalt. Volt már lőtt sebe, szúrt sebe, törései, zúzódásai. Zuhant le helikopterrel és ütötte már el kocsi. A fájdalmat jól bírta, ezt is könnyen viselte, edzett volt, de zavarta, mert nem akart elmúlni. A minap már láza is volt, de gyógyszerekkel lenyomta. Köhögni mindig köhögött, de most furcsán rosszabb volt, így minden önuralmát és erejét összeszedve meghozta élete legfájdalmasabb döntését. El kellett nyomnia a cigit, pedig még nem szívta el teljesen. Megitta az italát, felkelt és betette a mosogatóba, amikor újfent köhögni kezdett. Mellkasa fájt, a tenyerébe pedig enyhe véres köpet landolt.
Az NSA hirhedt ügynöke most megijedt. Életében nem volt még ennyire rémült, pedig számtalan veszéllyel és ellenséggel dacolt már életében, akik az életére törtek. Orosz és német katonák akarták börtönbe zárni, terroristák akarták megölni és kilógatták már egy felhőkarcoló utolsó emeletéről is, de ennyire még nem ijedt meg. Ott ura volt a helyzetnek. De most? Talán megmérgezték? Nem. Akkor lehet már halott lenne és nem is járt olyan helyeken, ahol megtörténhetett volna és napok óta bevetésen sem volt. Lehet elkapott valami kórt?
-Mi történik velem?
Eszébe jutott, amikor még régebben Miss. Sanchezzel beszélgetett. Már akkor sem volt a toppon, de azóta csak rosszabbul lett. Talán orvos kéne? De nem mehet csak úgy kórházba. Az NSA-nak saját orvosai vannak, ráadásul mi lesz, ha hozzá jutnak a felettesei egy nem túl fényes lelethez?

Julian felkereste egy volt kollégáját, aki a hamis személyazonosságokkal foglalkozott és ő intézte akkoriban az ügynököknek is az ál okmányokat. Megkérte, hogy pénz fejében csináljon neki pár új okmányt, amiket magával tud vinni a kórházba.
Egy nap múlva ezeket kézhez is kapta és elindult vele a Presbyterian kórházba, hogy orvost kapjon. Nem akart a legrosszabb forgatókönyvekre gondolni, így a nyugalmát megőrizve parkolt le. Szokásos öreg, de jó állapotú, kissé kopottas, enyhén gyűrött öltönyét viselte, melytől nem volt szíve megválni. Bement a betegfelvételire és bemutatta okmányait. Nagy vonalakban felvázolta panaszait is, melyek nagyon sok mindenre utalhattak volna.
-Mellkasi fájdalom, izületi fájdalmak, főleg itt fenn, a nyakam és a vállaim környékén. Régóta tartó köhögés, véres köpet, láz... mostanában egyre többet érzem nehezebbnek a légzésemet is.
-Dohányzik, Dr. Zayden?-Pillant egy percre a személyigazolványra.
"Alec Zayden"
-Kár tagadnom, ugye?
-Ne haragudjon, de bűzlik a ruhája a cigarettafüsttől.
-Igen... iszok is, nem tagadom. De! Nem vagyok alkesz.
-Igen. Mostanában fogyott ennyit?
-Nem, mindig ilyen alkat voltam. De már egy pár éve nem mértem magam, lehet fogytam. Nem tudom.
-Mit dolgozik? Csak azért, hogy a doktor ki tudja szűrni, hogy esetleg munkahelyi ártalmak következménye lehet-e.
-Egyetemi tanár vagyok. Fizika professzor.-Mondta az egyik valós állását, a másikat természetesen eltagadva.
-Más munka?
-Ennyi.
-Szed gyógyszereket?
Juliant kezdték idegesíteni a kérdések, de igyekezett nyugodt maradni.
-Nem. Semmit. És a közel múltban sem szedtem. Vagyis de. Bevettem pár lázcsillapítót, amikor rosszul voltam.
Kicsit izzadt, így megtörölgette a homlokát.
-Még van benn egy beteg a rendelőben, de utána azt hiszem ön jön.
Elmondta hányadik emelet és ajtó, majd visszaadta az iratokat, Julian pedig tovább ballagott a rendelő felé, majd leült a váróban. Úgy tűnt a váró üres a belgyógyászaton. A beteg már vagy benn van, vagy már elment.
Nem is tagadhatta volna, hogy ideges, hiszen alig tudott csak egy pár szál cigit szívni. Próbálta visszafogni magát, ám ujjai már ott kopogtak a cigaretta dobozán, hogy ha nem történik valami, akkor ott helyben szív el egy szálat a váróteremben.

Dr. Mcgrover & Dr. Carter

Julian, mikor hívták bement, futólag körbenézett a rendelőben, felmérte a helyet, amivel közel elégedett volt, majd az asszisztenst, aki nem tűnt valami nagy számnak.
Felmérte magának az orvost, aki egészen szimpatikus figurának tűnt. Megbízhatónak és tapasztaltnak érezte. Normális kisugárzása volt, bár ez annyira sose érdekelte.
Engedelmesen felvette a maszkot, bár feleslegesnek érezte. De ki tudja, lehet a doki azt hiszi fertőző beteg. De hát csaknem! Hallgatta az orvos kéréseit és kérdéseit, ám kicsit kiakadt, amikor rákérdezett miért is van itt. Kissé ingerülten intett a gépe felé. A szimpátia máris kezdett eltűnni.
-Ne legyen már nevetséges, ott van a gépbe, a nő már kikérdezett.-Morogta, bár úgy tűnt a dokit ez nem tudta meghatni.-Mert pocsékul vagyok. Hetek óta köhögök. Oké, dohányzom, kicsit mindig is köhögtem miatta, de ez más. Egyre sűrűbb, gyakoribb és erősebb. A napokban már lázas is voltam, fáj a mellkasom, néha alig kapok levegőt és múltkor úgy köptem a vért, mintha kiverték volna a fogaim, ráadásul fájnak az izmaim. Próbáltam kenőcsöket, tapaszokat, de semmit nem érnek. Azért vagyok itt, hogy megmondja mi bajom van. Tüdőgyulladás, vagy a fene se tudja. Ez egy kórház, itt csak kitalálják, ha megvizsgálnak.

Dr. Mcgrover & Dr. Carter

Julian kissé felháborodott. Kissé? Kinek mi a kissé.
Nem elég, hogy perceken át kellett tökölnie a nőnél, mire orvost kapott, az orvos újra felteszi a kérdéseket, majd végül közli, hogy nem is a jó osztályra küldték.
-Meg a fenéket. Hülyének néz? Akkor mit keresek itt? Miért nem eleve oda küldött a nő? Persze, majd orvostól orvosig fogok futkosni, mire kapok válaszokat. Most mondta, hogy meg tudja mondani mi bajom. Akkor nem megyek semerre, majd ha megtudom, hogy mi bajom van eldől, hogy megyek-e valahová. Ha már volt olyan okos a betegfelvételis, hogy félre küldött, akkor már nem varriálok. Tünetek, tünetek, még azt se tudja mi bajom van, ne akarjon máris átküldeni.
-43.-Felelte az életkorára, majd elgondolkodott pontosan mióta is dohányozhat. Elég régóta.-Hú basszus... Mikor volt az iraki háború? 2003....-Gondolkodott hangosan.-Kb. 2005 óta. Azt hiszem akkor voltam 25 éves. Az anyját, de rég volt már.
Mikor viszont a tüdőszűrő szóba került, akkor elkezdett átkokat szórni. Erre nem voltak felkészülve. Főleg, hogy orvosi leleteket hamisítani nem két perc lett volna és macera is. Az bizony nem járt a hamis személyazonossághoz. Persze, magyarázható azzal is, hogy az egyetemen az nem kell. Végtése is nem olyan munkakörben dolgozik, ahol ezt kötelezi a munkáltató. Nem élelmiszerrel dolgozik, nem is veszélyes anyagokkal, melyek károsítanák a tüdőt. Egyszerű óraadó, közben pedig az irodájában próbál rájönni az anyagi világ dolgaira. Ellenben a kémikusok már jobban ki vannak téve a vegyszerek veszélyeinek.
-Hú, hát azt nem tudom. Nagyon régen, már idejét sem tudom.
Az is igaz, hogy az NSA berkein belül sem igen van tüdőszűrés. Annyira még csak nem is füllentett a dokinak.
A vér jellegén gondolkodott. Nem nézte meg annyira, nem volt rá kíváncsi, de nagyjából emlékezett rá.
-Tiszta vér volt. Nem volt benne feketeség. Most előszőr.-Mondta, majd bizonytalanul azért hozzá tette.-Emlékeim szerint.-Mondta még, hiszen nem egyszer került már olyan helyzetbe, ahol köhögött is, de más miatt is jött belőle vér. Igen, voltak alkalmak, amikor verekedések miatt alaposan szétrepedt a szája és verték is már ki fogát is. Pont egy hete egy német katonával verekedett össze, aki egy bal hátsó, felső fogát kiverte neki. Julian akkor is köhögött, de nem lehet eldönteni, hogy csak a fog miatt lett véres a tenyere, vagy más miatt is.