garage date

                                                                         
Leparkolok a hatalmas garázsban, és felteszem a napszemüvegemet a visszapillantó tükörre. Anélkül szállok ki, hogy lecsekkolnám magam, ami általában nem jellemző rám. Mindig is szerettem rendezett lenni, tiszta, élére vasalt ruhák, kifogástalan smink és haj. Én ebben nőttem fel, ám mostanság a laza szexiségre esküszöm. Passzos, koptatott farmeromra húzott hosszú szárú magassarkú csizmám, hangosan koppan a padlón, fehér ingem, amely kissé kivillantja a vállam, és a kulcscsontomat úgy áll rajtam, mintha most keltem volna ki egy pasas ágyából, és elloptam volna a ruháját. Hajam vad hullámokban omlik a hátamra, és kissé beletúrok, amikor becsukom az ajtómat. Határozottan elevenebbnek érzem magam, mint bármikor a múltban. Tekintetemmel keresem a tulajt, akivel telefonon beszéltem, de még mielőtt megtalálnám, ő szólít meg nem messze tőlem. Kezét törölgetve lép oda hozzám, és udvarian mosolyt villant rám. - Serenay? - kérdezi, mire bólintok. - Gyere - int a fejével. - Már kiadtam a kocsiját az egyik alkalmazottnak. Ameddig végez a kerék cserével, lepapírozzuk. - Elindulok az iroda felé, és még egy utolsó pillantást vetek a kocsimra. Szerencsétlen baleset volt, hogy belementem egy régi állatcsapdába egy lepukkadt erdei úton. Csak fotózni szerettünk volna elmenni pár szaktársammal és ez lett a vége. Felraktunk egy pótkereket, de nem az igazi. Mindenképp le kell cserélni, hogy biztonságos legyen. Magabiztosan lépdelek a férfi után, és amikor nem nézek magam elé, teljes erőből nekimegyek egy férfi mellkasnak. Felemelem a fejem, és találkozik a tekintetem az ismerős szempárral. Basszus... Azóta nem hallottam felőle, hogy egy szó nélkül leléptem tőle. Ennek három napja, mégis olyan, mintha egy örökké valóság telt volna el. Nagyot nyelek, amikor az emlékképek özönleni kezdenek a fejemben. Ahogy felettem van, ahogy én vagyok felette, és ahogy... mögöttem áll és... Bakker, nem! Most nem gondolhatok arra, hány pózban, és milyen vehemenciával csináltuk hétvégén. Csak szex volt... Emlékeztetem magam, és talán ha még vagy ezerszer elmondom, el is hiszem...
   

Serenay&Kevin

garage date

                                                                         

Lehunyom egy pillanatra a szemeimet, és mélyet sóhajtok. Mosolyt erőltetve magamra lépek egyet oldalra, hogy kissé kikerüljek a bűvköréből. Hajamat a fülem mögé tűrve pillantok fel rá, de az a rakoncátlan tincs, folyton visszaesik az arcomba. Végigpillantok Kevinen, aki nos, minden lány autószerelős szexfantáziáját felülmúlja. Jesszus, nem fair, hogy egy ilyen seggfej ennyire jól nézzen ki talpig olajban. Az atléta kiemeli karizmait, az ujjaim pedig megfeszülnek. Ökölbe kell szorítanom a kezeimet, nehogy még a végén jól megtapogassam itt mindenki szeme láttára. Kócos hajáról eszembe jut a közös éjszakánk, hogy mennyire nyugodtan, kipihenve aludt mellettem. Nem tudtam eldönteni, hogy igaziból ő hagyott jól helyben, vagy pedig én őt... Megrázom a fejem, hogy elhessegessem az emlékképeket.
- O'Dell - szegem fel az állam. - Jó látni - rándul meg a szám széle, ám pontosan tudom, hogy valószínűleg kihúzhattam a gyufát azzal, hogy egy szó nélkül leléptem, és még csak a számomat sem hagytam meg neki. Vajon ő is gondolt rám? Csak mert én azóta vagy ezerszer végigpörgettem minden egyes pillanatot a fejemben, amit ő okozott nekem. Udvarias biccentéssel hagyom ott, hogy dolgozhasson a kocsimon, miközben a férfivel, aki kicsit olyan, mint Kevin idősebb mása, elűnök az irodában.
- Elnézést, de rokonok? - bukik ki belőlem a kérdés. A pasas szélesen elmosolyodik, ám most már semmi flörtöt nem érzek a részéről, mintha behúzta volna a kéziféket, amint O'Dell megjelent.
- Kevinre gondolsz? - kérdezi, mire bólintok. - Igen, az unokaöcsém.
- Azta – rázom meg a fejem. – Hasonlítanak.
- Nem igaz. Én jóképűbb vagyok – nevet fel. Ezzel vitatkoznék, bár tényleg nem panaszkodhat. Jók a gének. – Viccelek. Kevin jó srác. Talán te is az NYU-ra jársz?
- Nem, én az St. Margreth művészeti akadémiára.
A férfi kissé furcsállóan néz rám.
- Kevin nem tűnik olyan srácnak, aki kicsit is értékelné a művészetet. Általában mindig sportolókal van együtt.
Most mondanám, hogy igenis értékeli a művészetet. A női test művészetét, pontosabban az én hajlataimat és domborulataimat, amikhez volt szerencséje nem is olyan rég.
Kevin nagybátyjával folytatjuk az udvarias beszélgetést, aztán mire végzünk, Kevint is elkapjuk, amint éppen kigurul a kocsim aljáról. Fogalmam sincs mit csinált ott. Nem tudom, hogy a kerékcseréhez be kell-e gurulni a járgány alá, de ő a szakember, nem én, hiába szeretem az autóversenyzéssel kapcsolatos dolgokat.
Fejemet oldalra döntve figyelem, ahogy kezét törölgetve úgy sétál oda hozzám, mint egy ragadozó, a fránya testem pedig reagál rá egyből…
   

Serenay&Kevin

garage date

                                                                         
Érzem Kevinből áradó feszültséget, és eleinte fogalmam sincs róla, hogy miért csinálja, aztán amikor összeszűkült szemekkel mered a nagybátyjára, és elkezd arról beszélni, hogy mit hagytam, pontosabbak, mint nem hagytam az ágyában, egész testemben megfeszülök, és zavartan az ajkamba harapok. Duncan felé fordulok, aki egyre szélesebb vigyorral vizslat minket. Tekintete kettőnk között cikázik, de Kevinből még mindig árad a feszültség. Valami baj lehet az agyammal, mert megfeszült állkapcsa és erőtől duzzadó karjai valamit elindítanak bennem. Jézusom, most esik le a alkatrész hasonlata. Próbálom elfojtani a vigyoromat. Féltékeny, ez pedig tetszik… Talán rá is hatással volt az az éjszaka? Félek, hogy többet látok bele, de amikor a szemébe nézek, amely mintha kissé megenyhülne, ahogy rám néz, a szívem nagyot dobban, és a fejemben egyre élesebben rajzolódik ki a vágyam, és az, amit akarok. Megakarom ismételni vele a péntek estét…  Tudom, hogy ma este az NYU valami nagy bulit tart, de nincs az az Isten, hogy odamenjek újra. Helyette inkább arra vágyom, hogy velem legyen. Bezárkózva, kettesben, és a rohadt nagy ágyában…
- Elmehetnék a mosdóba? – kérdezem Duncant, aki csak bólint és útba igazít. Érzem magamon Kevin pillantását, amikor elindulok a mellékhelyiség felé, egészen addig, ameddig már bent nem vagyok. Esküszöm, még a faajtón keresztül is vibrálnak a szemei. Attól tartok, mindjárt kilövi lézerrel, mintha az X-Men-ből lépett volna ki. Szórakozott mosollyal húzom le magamról a fehér francia bugyimat, majd visszahúzom a farmert, amely igencsak kényelmetlen így, de megfogja érni. Az arca mindent felülmúl majd.
Elégedetten andalgok vissza hozzá, és meglepetten látom, még mindig ott áll, mint előtte. Fogalmam sincs, hogy miről beszélhettek a nagybátyjával, de a pasas már nincs ott. Kevin ehhez képest totál mozdulatlan, mintha lefagyott volna. Közel lépek hozzá, és tekintetemet mélyen az övébe fúrom, miközben lassan, becsúsztatom a fehérneműmet a farzsebébe.
- Nem szeretem, ha hazudoznak az emberek rólam – sóhajtok. – Inkább akkor megvalósítom – kacsintok rá.
Még mindig nem nyugodt, a gyomromban pedig furcsa érzés kezd el kavarogni. Szívem szerint megölelném, és bocsánatot kérnék amiért felültettem, és valahogy így is teszek, de a testi kontakt helyett inkább kezeimet összefogom a hátam mögött, és zavartan lábujjhegyre állok, majd visszaereszkedem előtte, mint egy kislány.
- Ne haragudj rám, hogy elmentem – szólalok meg halkan. – Csak megijedtem – rázom meg a fejem. – Ilyet még sosem csináltam, te pedig – nevetek fel keserűen -, te vagy. Mármint, olyan pasi, akitől valaki csak megijed, vagy önként veti bele magát valami nagyon ismeretlenbe. – Fürkésző tekintettel tanulmányozom az arcát. – És nem tudom, hogy számomra melyik lenne a helyes.
Fenéket nem. Akarom őt, de tudnom kell, ő hányadán áll velem akkor, amikor nem éppen orgazmus után fekszik mögöttem, testével azt jelezve, hogy készen áll egy újabb menetre.
   

Serenay&Kevin

garage date

                                                                         
Úgy érzem, mintha meztelenül állnék előtte, és a válaszok csak úgy szélsebesen cikáznak a fejemben össze-vissza. Éppen egy kocsi gurul a garázs helyiségbe, és a kinti hideg egyből megcsap. Kevinen gondolkozom. Egyrészt, nem értem, miért töltött több időt a kocsim szerelésével, mint amennyit kellett volna. Csak egy kerék cserére jöttem, ennyi. Elvégre egy kósza numera lennék, nem? Kétlem, hogy minden csajnak megszerelné kérdés nélkül a kocsiját, akivel ágyba bújik. Jó, tényleg bír engem. Az, hogy esetleg barátok lehetnénk, jó érzéssel tölt el, és… valahol kivételesnek is gondolom. Ahogy arról beszél, hogy túl aggódom, amiben igaza van, és arról, hogy ebből akár valami jó is kisülhet, elmerengek a szavain. Duncan felé nézek, aki az egyik alkalmazottjával beszél, én pedig összevont szemöldökkel pillantok ismét az előttem álló srácra.
- Mint mondtam, még nem csináltam ilyet – vonom meg a vállam. – Persze, hogy féltem magam – mosolyodom el szomorúan, majd nagyot sóhajtok. – De nézzük meg, mi ez az egész. Nem akarom túlgondolni – rázom meg a fejem. – Próbálok csak sodródni. Azt hiszem, szükségem van erre. – Azt hiszem, szükségem van rá, hogy tanuljak egy s mást. Ha valaki ért az életművészethez, akkor az O’Dell, annak ellenére is, hogy pontosan látom, valamit nagyon próbál palástolni a lazasággal, és az olykori seggfejeskedéssel. Jesszus, kedvelem még a seggfej oldalát is, na meg húzni az agyát. Igen, azt határozottan szeretem, és pontosan tudom, hogy ő is élvezi, de inkább félresöprök mindent magamban.
- Egyébként meg miért vagy féltékeny a nagybátyádra – vonom fel a szemöldököm. – Csak nem… kavartatok már ugyanazzal a lánnyal? – Görcsbe rándul a gyomrom, és elkap a hányinger a gondolatra. Még az olyan édeshármasokat sem értettem meg soha, ahol két testvér is szerepet játszik… - Azt hittem, érted, amit mondok. Nem hazudok, amikor azt mondom, te vagy az első, akivel úgy vagyok együtt, hogy nincs köztünk semmi kötelék – nyelek egyet. – Az meg igencsak sértő, ha azt hiszed, a nagybátyádnak esélye lenne nálam – kapok színpadiasan a mellkasomhoz, de közben nem tudom elrejteni a vigyoromat. – Ne aggódj, O’Dell – paskolom meg az arcát, miközben közel hajolok hozzá. – A bugyim a te zsebedben, nem az övében.  – Olyan ártatlanul pillantok rá, mintha arra kértem volna, hogy nézze meg velem hétvégén az Én kicsi pónimat.
Igaziból, nem tudom, hogy nyögjem ki azt, hogy szívesen találkoznék vele még.
   

Serenay&Kevin

garage date

                                                                         
Egyik pillanatban egy magabiztos nő vagyok, a másikban pedig már egy pironkodó kislány. Lehet ez egy vonzó kettősség, de engem inkább csak még zavartabbá tesz. Kezdem azt gondolni, hogy ezt az egészet, nem is a vele kapcsolatos érzéseim zavarják össze, hanem a saját magammal kapcsolatosak. Kevin O’Dell felettébb őszinte komolyságot mutat felém, és ha nem húzná fel ennyire erősen a kemény srác falait, még azt is hinném a szemei csillogásából, hogy talán ő is bizonytalan velem kapcsolatban. Ez kissé megnyugtat, mert ilyenkor mégsem érzem teljesen egyedül magam. A kérdés csak az, hogy jó, vagy rossz hatással leszünk-e egymásra. A múltamba önként követtem volna őt mindenbe, és talán kissé tartok attól, hogy ő lesz az, aki visszaránt oda, ahonnan fejvesztve menekültem, mégis a megérzéseim azt sugallják, hogy ő lesz az okosabb kettönk közül, és nem ártana figyelnem a lépéseit.
Összerándul az arcom. Komolyan azt mondta, amit hallottam?
- Jesszus, milyen csajnak nézel engem? – horkanok fel. – Szerinted tényleg engednék a rokonodnak? Főleg azok után, hogy… - vonom fel a szemöldököm. – Szóval, hogy megtörtént köztünk az?
Istenem, Serenay. Hova lett a mocskos szád? Tudtommal amikor alattad volt, és úgy lovagoltad meg, mint egy vásári pónit, nem okozott gondot, hogy kerekperec kimondj mindent, ami eszedbe jut.
Fejemet rázva lépek közelebb hozzá, ahogy kezei megtalálják a derekamat. A mellkasom hevesen kezd el dübörögni az érintésére, és még a vastag ingen keresztül is érzem a forró bőrét. Mintha bármelyik pillanatban felgyulladhatnék.
- Kevin – sóhajtok, miközben a szempilláim megremegnek. Halvány, féloldalas mosolyra húzom a szám, ahogy felpillantok rá. – Határozottan van valami – reflektálok az iménti „nincs köztünk semmi” hazugságomra. – Kell több bizonyíték a bugyimnál? – döntöm oldalra a fejem. Tekintetem az ajkaira esik, és nagyot nyelek. – Talán bekéne bizonyítanom másképp?
És… azt hiszem, sikeresen elrejtettem a pironkodó kislányt.
   

Serenay&Kevin

garage date

                                                                         
Hihetetlen, hogy tud átváltani komoly szerepből egy túlfűtött campus csődörré. Ahogy egésztestével hozzámsimul, és ajka megtalálja azt az érzékenypontot a nyakamon, kis híján felnyögök, de tudatosítom magamban, hogy nem vagyunk egyedül. Bár senki nem lát ide, a kocsim kellőképpen eltakar minket, mégis, nem gondolnám, hogy illendő lenne, ha ma lecsuknának közszemérem sértésért. Így, hiába is izgat a gondolata annak, ahogy a keze egyre mélyebbre kalandozik a nadrágomban, megfogom a csuklóját, és kicsúsztatom a farmerból. Szórakozott mosoly játszik az arcomon, ahogy meglátom meglepett tekintetét, és kezét visszateszem oda, ahová tartozik. A teste mellé.
- Csigavér, nagyfiú! – suttogom. – Mondták már, hogy milyen telhetetlen vagy? – vigyorodom el. Éppen én beszélek? Elvégre a nyelvem hegyén van már az, hogy ismételjük meg a múltkorit, ám mivel kimondta a bűvös mondatokat, mi szerint komolyan gondolja ezt a dolgot, és vegyek vele részt ennek az egésznek a felfedezésében, nem hívom fel egyből a lakásomra, és nem is kérem meg, hogy találkozzunk. Ehelyett a farzsebébe csúsztatom a számomat, és meglátjuk mit kezd vele. – Örültem, O’Dell – kacsintok rá, majd kikerülöm, hogy beülhessek a kocsiba.
A mosolyt még akkor sem tudom letörölni az arcomról, amikor kihajtok a garázsból, ám amikor meglátom az egyik alkalmazottat a kuncsafttal az egyik félreeső részben valamiféle ügyet lebonyolítani, a komorság utat tör magának. Na meg az értetlenség. Mi a fene ez?