Julian nemrég kapott egy telefonhívást a Marylandi irodától, miszerint egy múlthónapban eltűnt kolléga ügyében végre fejlemények vannak. Thomas Wells augusztus 4.-én tűnt el Norvégiában, miközben az NPSS ügyei után kutatott. Még Júliusban kapott az NSA egy értesítést, hogy a norvég kormány rendvédelmi szervei bizonyítékokat hamisítanak meg. Több gazdagabb amerikai állampolgár is bekerült a norvég börtönbe, vélhetően koholt vádakkal. Thomas azért utazott Norvégiába, hogy utána nézzen az esetnek, amit az NPSS művel, ám augusztusra nyoma veszett. Most azonban úgy tűnt végre van hír.
A Kvaloya szigeten látták, Norvégiában. Egyes bejelentések szerint, melyek a szigetről érkeztek úgy tűnik az őslakosok fogságába eshetett. Hogy mekkora igazság alapja lehet, azt nem lehetett tudni, de a személyleírások alapján biztosan látták.
Csakhogy kellett egy személy, aki otthonosan mozog abban a világban, ami ott van. Szerencsére az igazgató, K. B. Alexander megtalálta a megfelelő embert egy Ronan Nordahl nevű férfi személyében. Igaz, a fickó archeológus volt, de kevés olyan ember volt, aki nála jobban ismerte Norvégiát. Ráadásul Julian úgy hallotta még a viking kultúra is érdekelte, ami bár őt hidegen hagyta, érdekesnek tűnt.
Elgondolkodott rajta, vajon mennyi közös pont lesz majd bennük. Más volt a világuk, az biztos, de ez nem zárta ki azt, hogy mint társak jól ki fognak jönni. Igaz, Juliant is érdekelték a régi világok, régi kultúrák, meg az ilyesmik, de azt is el kellett mondani, nagyon keveset konyított hozzá. Az ő világa a tudományok, a hadviselés és a kém világ volt.
A CT4-es Cadillac-el érkezett a Marylandi NSA központhoz, ahonnan egy magánhelikopter fogja őket elvinni a sziget repterére. Ahogy elnézte, új társa már ott volt.

Julian hű volt önmagához. A cigaretta-ki tudja hányadik-ott pihent ajkai közt. Fehér inge kissé gyűrött volt, nem volt vasalva. Zakója enyhén kopott volt, de még jó állapotú. Nem a legelegánsabb ügynök volt, de nem is érezte szükségét annak, hogy tükörsima újonnan vett ruhákban jelenjen meg. Ruhája a parfüm ellenére is érezhetően dohány szagú volt.
Lekapcsolta a bömbölő metál zenét, majd kiszállt.
Lezárta a kocsit, Ronhoz lépett, bal kezébe vette a cigit, jobbjával kezet rázott vele.
-Carter ügynök. Örvendek a találkozásnak. A pilóta nemsokára itt lesz és mehetünk. Alexander igazgató lefoglalt nekünk szállást. Tromso-ban fogunk lakni, a Clarion Hotelban. Gondolom nem kell mondanom, de azért mégis megteszem. Ez a város ott van közvetlen Kvayol mellett, így autóval kényelmesen át tudunk majd menni szaglászni. Gondolom a rezervátumban kezdjük, de szeretném meghallgatni mik az ön elképzelései. Mégis csak ön az, aki otthonosan mozog abban a világban.
A pilóta épen ekkora érkezett meg.
-A beszélgetést majd odabenn folytatjuk. Cuccoljunk át és máris hallgatom az elképzeléseit.-Intett a helikopter felé. Az utazó táskáját kivette a kocsi csomagtartójából, majd beszállt a gépbe.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ★ ~

Julian & Ronan

"The true mystery of the world is the visible,
not the invisible."

Sokak számára az archeológia az íróasztal mögött kezdődik, mely mögül csupán néha mennek ki kapirgálni a földekre. De nem én! Én jobban szeretem az archeológia gyakorlatiasabb részét, ez persze nem jelenti azt, hogy nem szoktam íróasztal mögött ülni, s fordítani régi szövegeket, iratokat, papiruszokat, viszont az időm nagy részében a nyílt terepen vagyok. A tudásom és az érdeklődésem sosem korlátozódott le, bár be kell valljam, bizonyos közegek jobban foglalkoztattak mindig is, mint mások. Ilyen volt Norvégia, mely után már gyermekkorom óta rajongtam. A környezetért, a történelmért, a kultúráért. Prezentációkat is tartottam már az őslakosokról, s talán épp az egyik ilyen szúrhatott szemet egy felsőbb szervezetnek...
Mikor egy fekete autó megállt az öreg és kísérteties ház előtt, ahol épp élek, hirtelen nem sejtettem túlságosan sok jót, főleg, mikor öltönyös alakok szálltak ki, s engem kerestek. Sok vaj van a fülem mögött, így úgy hittem, hogy lebuktam az egyik akciómmal, de nagy meglepettségemre a segítségemet kérték egy szigorúan titkos ügyben. Egy NSA ügynöknek egy ideje nyoma veszett, viszont nemrég kaptak egy fülest, hogy az egyik norvég szigeten láthatták az ottani őslakosok társaságában. S hogy jövök én a képbe?  
- Így jó lesz! Tökéletes! - bökök rá pár nap múlva a vázlatra, amit az egyik ruhatervező szerkesztett a kritériumaim szerint. Természetesen nem modern ruhában fogunk megjelenni, hanem követjük a törzs hagyományait, s ki fogjuk vívni a tiszteletüket. Ugyanis az én feladatom az lesz, hogy kiderítsem az egyik NSA ügynök társaságában, hogy az eltűnt személy valóban ott van-e az őslakosoknál, s ha igen, akkor menekítsük ki. Ez persze nem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik elsőre, hiszen fegyverekkel és katonákkal könnyedén szét lehetne szedni az egészet. Azonban az a törzs múltja nagyon régre nyúlik vissza, mentesek minden modern technikától, s még mindig vadászó, halászó és gyűjtögető életmódot élnek. Hatalmas bűn lenne belerontani az életükbe. Ezért kellek én! A ruhaterveket leadom, melyeket két nap múlva elkészítenek a számomra, s a leendő társam számára, aki persze erről még semmit sem tud. Ám ami késik, nem múlik!
Nagy málha a hátamon, s egy annál is nagyobb a kezemben. Sötétbarna kabát fed fentről, melyre hetykén lógnak le fejemen összefogott hajam szőke tincsei. Első pillantásra egy megtermett vikingnek tűnhetek, s talán másodjára is. Arcom mégis egészen békés, melyre széles mosoly telepedik, mikor megszólítanak.
- Örvendek, Carter ügynök. Ronan Nordahl. - szorítom meg magam is a kezét. - Az elején legalábbis. - pontosítok. - Ha sikerül a bizalmukba férkőznünk, akkor megeshet, hogy ott kell töltenünk náluk az éjszakát. - bővebben azonban még nem fejtem ki a részleteket, hiszen a gépünk hamarosan megérkezik. A hátamon levő málhát magamon hagyom, míg sétálunk a jármű felé, a kezemben levőből viszont előhúzok egy nagyobb zsákot.
- Ez az öné. - nyújtom át Carter ügynök részére. Ha belenéz a zsákba, megpillanthat egy bőrből és szőrméből készült öltözéket, mely épp ugyanolyan, mint amit a magam részére varrattam. Láthatja, hogy komolyan veszem. Busásan megfizetnek ugyan az egészért, de engem nem ez motivál. Sosem a pénz motivált, hanem az élmény.
- Van valami fogalma amúgy arról a törzsről, vagy ismeretlen teljesen számára az a terep? - kérdem tőle, miközben berakjuk a holminkat. - Miért épp maga jött? Kényszerből? Vagy maga vállalta? - kíváncsiskodok, mikor végre elfoglalom a helyem a gépen, s bekattintom a biztonsági övet.

☾

-Rendben.-Felelte arra, hogy tán ott kell majd velük éjszakázni.-Nem hiszem, hogy túl nagy gondot jelentene. Voltak már rosszabb éjszakáim is.
Átvette a zsákot, de egyelőre még nem nézett bele. Majd ha a gépen lesznek, akkor megszemléli.
-Az égvilágon semmi fogalmam nincs.-Vállalta fel őszintén.-Ezért van itt ön. Amíg úton leszünk beavat engem a világ nagy dolgaiba. Persze, kicsit próbáltam utána olvasni ennek-annak, de azt nem nevezném tudásnak. Csak gyenge informálódásnak.-Mondta félszeg mosollyal és eldobta a csikket.
Beültek a helikopter hátsó üléseire, ahol kényelmesen elfértek és zavartalanul tudtak beszélgetni.
Akár Julian is vezethetett volna, de akkor nem lett volna lehetőségük kényelmesen elleni, beszélgetni, és más dolgokat művelni. Például, ha ő lenne a pilóta, most nem nyithatná ki a zsákot, mert a botkormány lenne a kezébe. Julian márpedig kinyitotta a zsákot. Arcára értetlenség ült ki.
Első pillantásra egy olyan dísz bőr jutott eszébe, amiket ágyelőnek és fali dísznek szoktak használni. Ki már nem igazán akarta szedni, úgy volt vele, majd otthon, ha esetleg talál neki helyet.
-Nahát, egy ágyelő. Köszönöm, el fogom tenni. Ugyan nem illik a lakásom designjéhez, de biztos találok neki helyet.-Mosolygott illően.
Ám aztán jött a pofon, amikor a férfi felvilágosította, hogy mi is az. Akkor viszont már kiemelte a zsákból.
-Hogy mi? Ez egy ruha akar lenni? Utoljára vadászkiállítások fotóin láttam ilyet. Hát jó nagy változás lesz az ingek és a pólók után az biztos. Nade, hogy közben a kérdésére is választ kapjon, nem volt ebben semmi kényszer. Egyrészről természetesen vannak eligazítások, hogy ki-melyik ügyet kapja meg és valóban nem nagyon szeretik, ha valaki kukacoskodik, de én szívesen vállaltam ezt az ügyet. Nem szoktam válogatós lenni. Ráadásul egy zsép, egzotikus helyre megyünk. És hiába vagyok egy szinten tudatlan, szeretem az ilyesféle helyeket. Nem csak a szépség, a kultúra miatt is. Nem igen értek hozzá, de megvan a maga varázsa. Egyébként pedig a férfi, aki eltűnt valamikor a kollégám volt. Több közös akciónk is volt, tehát egy bizonyos fokban ennek személyes vonatkozása is van.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ★ ~

Julian & Ronan

"The true mystery of the world is the visible,
not the invisible."

- Szívesen meghallgatnám majd azoknak a rossz éjszakáknak a történetét. Időnk úgyis bőven lesz arra, hogy jártassuk a szánkat. - felelem lelkesen, hiszen ha már egymásra leszünk utalva napokra, akkor azt nem némaságban szeretném eltöltetni. Úgysem vagyok képes csendben megülni a hátsó felemen, muszáj mindig valami interakció, mellyel elfoglalhatom magam.
- Tehát semmi fogalma sincs, értem. Első pillantásra inkább tűnik amúgy olyannak, aki mocskos sikátorokban nyomozgat, semmint olyannak, aki egy törzs életébe próbálna beépülni. - burkolt, sajátos bók részemről, különös köntösben tálalva. Carter ügynököt jobban el tudnám képzelni egy nyolcvanas években történő krimibe, legalábbis a kisugárzása hirtelen ezt tükrözi számomra. Ez pedig pozitív. Határozottan pozitív! Azt persze nem tudom, hogy pontosan milyen ügyekben jártas, de reményeim szerint pár ártatlan történetébe azért majd beavat. Közben a holmik ideiglenes helyükre kerülnek, s magunk is elfoglaljuk az üléseket. Várom a pillanatot, mikor Carter ügynök felölti a neki varrt ruhát!
- Úgy ám! Egy csodás törzsi ruha! - nevetek fel értetlenségén. Természetesen nem pontosan ezt viselik a törzs tagjai, ez amolyan “vendég” ruha, melyet azok öltenek magukra, akik konkrét céllal érkeznek: csatlakozni hozzájuk.
- Ne féljen, nagyon jól fog ez állni! Ha szerencsénk lesz, még egy arcfestést is kaphat, ha sikerül a kegyeikbe férkőznünk! - még mindig nevetek lelkesen, pedig ha tudná, hogy nem viccelek! Egyelőre persze nem szeretnék minden kellemes és kellemetlen meglepetést megosztani vele, hiszen úgy lesz izgalmas, ha majd spontán is be kell fogadnia az információkat.
- Legalább őszinte. - bólintok elismerően, hiszen sokakkal találkoztam már, akik a tudatlanságukat próbálták leplezni okoskodással, amik otromba sületlenségekben értek véget. Ezek szerint Carter ügynökkel nem lesz efféle problémám.
- Érdekes lesz testközelből elmerülni egy teljesen más világban, ami mentes mindenféle modern technikától. Ott nincs áram, nincs vezetékes víz vagy csatornázás, semmi ilyesmi. Évszázadokkal le van maradva az a rész a szigeten, hűen őrzik és ragaszkodnak az életmódjukhoz. - szavaim szinte elvesznek a helikopter hangos zúgásában, mikor felszállunk, ezért is erősítem fel hangerőmet.  
- Tehát személyes is az ügy. - megpöndörítem szakállam egy részét elgondolkozva. - Azt meg kell kérdeznem ez esetben, hogy meddig menne azért, hogy megmentse egykori társát? - megvárom válaszát, hiszen fontos lesz a folytatás miatt. Biztosan nem osztottak vele meg minden egyes információt.
- Az ottlakók nem feltétlenül békések, így ha ott találjuk a társát, megeshet, hogy nem lesz könnyű onnan kimenekíteni. - s ez még csak töredéke annak az információhalmaznak, ami rá vár. Vajon felkészült mindenre? Kíváncsian tekintek felé már fent a magasban, s ahogy fürkészem őt, egyáltalán nem tűnik egy elveszett léleknek, kit megtörnének a kellemetlen események. Ez persze éles helyzetben derül majd ki, de remélhetőleg gond nélkül ki tudjuk menekíteni az illetőt, már ha valóban ott van.

☾

Julian felnevetett a férfi szavait hallgatva.
-Igen. Inkább az a sikátoros fajta vagyok. De jártam már légitámaszpontokon, katonai táborokban, felhőkarcolókban, sokféle laboratóriumban is és még rengeteg más helyen. De a mocskos sikátorok és csatornák sem maradtak ki az életemből és hamarosan az elmaradott törzseket is ki tudom pipálni a bakancslistámon.-Felelte, miközben a ruhát vizsgálta.
Ezek szerint Mr. Nordahl alaposan megtervezte már az akció részleteit. Ez kedvére való volt. Szerette, ha valaki kellően előrelátó.
-Nem félek a ruhától, de azért nem mindennapos viselet. Ez, ami rajtam van sem egy Armani, de azért ez a dzsungelharcos ruha elég új lesz. De most azt a kis időt kibírja az ember.
Az arcfestésre nem igen szólt semmit. Gondolta, hogy a törzs csak természetes anyagokat használ a festék előállításhoz, így nem félt, hogy bármi mérgezőt rákennének a bőrére. Megaztán biztos Ronan már járt annyi törzsnél, hogy ne fusson bele olyanokba, ami veszélyt jelentene az egészségükre. Biztos neki is már ezer féle arcfesték volt a képén.

Az ügynök hallgatta Ronan szavait. A leírást, hogy mi vár rájuk és az azutáni meglátást, ami akkor jött, amikor megtudta, hogy némileg személyes is az eset.
-A küldetés az első. Ha kell, akkor bevetem a fegyvereimet. Nem fogok visszahátrálni és remélem nem kell majd önnel is szembe mennem. Amennyiben a törzs védelmében felkelne ellenem, kénytelen leszek önt is, ha kell erőszakkal félre állítani az útból. Az előbb azt is elmondta, hogy ez a törzs ellenséges is lehet. Ha megtámadnak minket, én kénytelen leszek fegyverrel védekezni. Ha ellenállnak a küldetés teljesítéséhez, azaz nem adnák át nekünk Thomast, akkor szintén megeshet, hogy fegyveres konfliktus alakul ki. Erre jobb, ha felkészül. De higyje el, én is azon leszek, hogy a lehető legkevesebb fegyveres összecsapás árán vigyük véghez a küldetést. Nekem sem az az érdekem, hogy életeket oltsunk ki. Nekem az a törzs személyesen nem ártott és bízom benne, hogy Wells barátomnak sem.

~ Megjegyzés ~ Szószám ~zenecím ~ ★ ~