love and coffee

Frannie szíve aranyból van. Múltkor amikor elmondtam neki, hogy anyagi gondjaim vannak, gondolkodás nélkül adott fizetés előleget, és azt is észrevettem, hogy egy jó adagnyi plusz bevétellel még meg is toldotta. A kávézó falai az én fotós, festett képeimmel vannak kidíszitve, amikért egy centet sem fogadtam el, így arra gondoltam, hogy talán így akarja mégicsak meghálálni, amiért nem csak mint diákmunkás kávéföző robotként dolgozom itt, hanem kamatoztatom a képzőművészeti adottságaimat.
Maya, a lakótársam, lábait lóbálva ül a pultnál és tekintetét élesen rajtam tartja, miközben az imént elkészített vaníliás latte-ját iszogatja. Pimasz mosolyra húzza az ajkait, miközben leteszi a kávés bögrét.
- Szóóóval, adott hírt magáról azóta Mr. kicseszett szexi Wintergreen sztárhokis? - vonogatja a szemöldökét.
Lio napok óta nem keresett, igaziból azóta nem is hallottam róla, hogy ott hagyott a lakásomon. Azóta is bánom azt a csókot, és a lopott érintéseket, na meg azt, hogy a farkához dörgölőztem, mert most körülbelül egy szűz kurvának gondolhat. Ennél még az is elegánsabb lett volna, ha dugok vele.
- Nem - vallom be.
Tisztában vagyok vele, hogy nagyon elfoglalt az edzések miatt, főleg, hogy a nyakukon a következő meccs. Plusz tényleg nem hibáztathatom. Azután, hogy éreztettem vele, hogy a ruhástól való enyelgés okés, de az már nem, hogy pucéran hemperegjünk az ágyamban. Vagy az övében. Vagy bárhol.
- Nem fontos, Maya. Smároltunk, dumáltunk, nem tett ígéretet. - Igaziból arra sem, hogy benne lenne-e az alkuban amit kötöttem vele. Tulajdonképpen, meg se kötöttem.
- Ő tudja mit veszít - kacsint. - Bocs, de ha egy ilyen csaj után nem kajtat, akkor egy világméretű seggfej.
Megfordult a fejemben az, hogy talán mindent csak azért mondott tegnap, hogy meglegyek neki. Pontosan tudta mivel ér révbe, és azért küzdött annyira, mert izgatta, hogy nehezen adom be a derekam. Mégiscsak elfoglalt ember, és több éjszakát már azért nem vállalna be azért, hogy megdöntsön, amikor igaziból bárkit megkaphatna. De ott a hepciáskodó énemet lenyomó tüzes Hale, aki meg úgy érzi mégiscsak több volt a tegnap, és több minden volt a tekintetében. Kiállt értem, hazakísért - ahol persze többször is szabad utat hagyott a kezének -, és komolynak tűnt. De hát... Cody is az volt eleinte nem? Az biztos, ha Lio mégis betoppanna, sokkal óvatosabbnak kell lennem.
- Igaziból tegnap volt egy NHL jótékonysági est - sóhajtok. - Valami szőke bigével volt ott. Láttam a képeket.
Azt már nem is említem, hogy tegnap felnéztem Instagram-ra és megnéztem a profilját. Azt meg végképp nem, hogy véletlenül be is követtem. Egyből orvosoltam a dolgot, de kétlem, hogy a napi több ezer értesítés között észrevegyen.
- Kiposztolod a fotómat, amit rólad készítettem? - kérdezi könyörögve. Tudja, hogy hasonló ügyfélkörünk van, és ha én őt hírdetem, vagy fordítva, az a másiknak csak is jót jelent.
- Persze.
Maya zseniális fekete-fehér fotókat készít, portrékat, aktokat, és a minap egy elég erős sorozatot készített rólam, ami még nekem is tetszett. A kedvenc képemet ki is dobom.
- Ó te ég... - nyög fel kéjesen Maya, én pedig felnézek rá.
- Mi az? - kérdezem, majd követem a tekintetét. Ismerős arc lép be a kávézóba és a levegő pillanatok alatt megáll.
   

Hale & Lio

A megszokott rutinomtól eltérően intenzívebb edzésbe fogtam az elmúlt napokban. Úgy éreztem, erre van szükségem ahhoz, hogy némileg rendezni tudjam a gondolataimat a... mi is? Randi után? Tudom, hogy annak hívtam, de azzal főként az volt a szándékom, hogy bosszantsam. Viszont az tagadhatatlan, hogy végre nem ellenkezett. Akkor ez vajon azt jelenti, hogy ő is randiként gondol arra az estére? Vagy csak én gondolok bele többet annál, mint ami volt? Ezutóbbin nem csodálkoznék. Már az bizarr, hogy ilyen hamar távozok egy lány lakásáról, ráadásul úgy, hogy... nem... ennek a pontosításához vissza kell tekerni egy kicsit. Már az bizarr, hogy az ő lakásán kötöttünk ki. Általában nem csinálok ilyet. Épp az a jellemző, hogy magamhoz viszem őket, mert az az én hazai pályám, plusz azért, mert így a magam részéről megmaradhatok egy aféle emocionális szürke zónából. Ezzel a módszerrel nem tudok meg a lányról többet annál, mint ami abszolút szükséges, magamból sem kell többet adnom annál, mint amire az illető kimondva-kimondatlanul vágyik, s így lehetséges az, hogy egyik fél sem ringatja bele magát illúziókba. De az a múltkori este más volt. Beengedett az otthonába, hagyta, hogy lássak egy szeletkét az életéből (és az alvós ruha preferenciáiból). Én pedig egyetlen este alatt többet árultam el neki, mint bárkinek az elmúlt egy évben összesen. És ha ez nem lenne elég, lefektettem... csak éppen egyáltalán nem úgy, ahogy arra a kontextusból kiragadva bárki gondolná. Olyan... békésnek tűnt a takaró alatt, mintha az a makacs érvelő a meccs utánról egy karmait behúzott macskává alakult volna át. Végül engedtem annak a leküzdhetetlen ingernek, hogy a füle mögé simítsam a haját.
- Ha nem tudnám, hogy lehetetlen, azt gondolnám, hogy ledolgozatlan energiáid vannak.
Közölte Ben teljesen váratlanul, miután egyik délután csatlakozott hozzám a konditeremben. Meghagytam abban a hitében, hogy Hale és én aznap egész éjszaka megállás nélkül keféltünk. nem azért, hogy ezzel dicsekedjek előtte, inkább csak nem volt kedvem elmesélni, mikről beszélgettem vele... az emlék túl... személyessé vált, olyasmivé, amihez úgy érzem, a csapatnak nincs köze. Úgyhogy csak egy rosszalló morgással vettem tudomásul a megjegyzését, mire ő fejcsóválva nevetett.
- Komolyan mondom, nem értem, hogy lehetsz ennyire kielégíthetlen. Vagy csak a csaj ennyire jó, hogy máris hiányzik?
Ami azt illeti, a kérdésének utolsó felében nem téved.
Tényleg hiányzik.
- Ügyes próbálkozás! De akkor sem árulok el részleteket. - közlöm, miután hosszan fújtam ki a levegőt a fekvenyomó padon.
Valójában rá kellett jönnöm, a frusztrációmat nem a szex hiánya okozza (igaz, az sem lenne őszinte, ha azt mondanám, nem képzeltem már el Halet, amint egy szál bugyiban flangál a tetőtéri lakásomon), hanem az, hogy egyáltalán nem tudom, mitévő legyek ezután. Felkeressem? Igazából nem beszéltük meg, hogy újra találkozunk. Persze, említette azt a pénteken esedékes kiállítást, de egyáltalán komolyan gondolhatta? Vagy csak azért hozta fel, mert úgy érezte, hogy nemet mondanék és ezzel legalább finoman le tud koptatni?
- Ha elvinnéd még egy körre, miért nem hívod fel?
- Nem volt lehetőségem elkérni a számát. - ez nem hazugság, a győzelmünk utáni parti felért egy tornádóval, így mindketten örültünk, hogy végre kicsit magunk lehetünk egy nyugodt helyen.
- Akkor keresd fel. A melóhelyén csak megtalálod. De lehetőleg ne a műszakja kellős közepén vidd hátra.
Úgyhogy igen, lényegében Bennek kell megköszönni azt, hogy ma itt vagyok, mert ő volt az, aki elültette a bogarat a fülemben. Na, nem a hátravitellel kapcsolatban... bár, nekem aztán tutira nem volna ellenemre, de kétlem, hogy a főnöke az én kiéhezettségemet elfogadná nyomós indokként.
De már nincs visszaút, egy laza mozdulattal tolom meg az ajtót, hogy a kilincset elengedve egyből összefonódjon a tekintetem azzal, akiét kerestem. Küldök felé egy mosolyt, majd helyet foglalok a hozzá és a mellette álló lányhoz legközelebb eső, üres asztalnál.
- Üdv hölgyek! Úgy hallottam, hogy itt kapható a város legjobb eszpresszója... gondoltam, letesztelem, igazak-e a híresztelések. - megtoldom szavaimat egy széles, barátságos mosollyal, tekintetemmel újra és újra visszatérve Halere. Szemügyre veszem a munkhalyi öltözékét (ennek a csajnak komolyan minden jól áll?), nem igazán foglalkozva olyan apróságokkal, mennyire burkolt vagy illendő, amit csinálok. Tekintetem mindenesetre simán elárulhatja, hogy nem azon gondolkodok épp, kérek-e hozzá cukrot...

love and coffee

Ez baromi kínos.
Nagybetűvel KÍNOS! Még mindig döbbenten figyelem, ahogy pofátlan lazasággal levágja magát tőlünk nem essze, konkrétan Maya mögötti asztalnál. A lány megpördül a magas széken, és alaposan végigméri a pasast. Aztán válla felett hátrapillant rám.
- Ne hallgass rám, nem volt igazam. Ha kell, csússz előtte térden még egy randiért.
Áruló...
Lio engem figyel, én pedig azt teszem, amit általában tenni szoktam, miután egy pasi nem keres fel az első randi után. Levegőnek nézem. Megmondom Frannie-nek, hogy szünetet veszek ki, és átadom azt asztalt Mindy-nek, aki unottan indul el Lio felé. A piercinges, pixie hajú deszkás lányt nem dönti hanyatt a szexi külső. Máris imádom a csajt.
Belépek a helyiségbe és egyből a mosdóba veszem az irányt. A kagylónak támaszkodva fújom ki magam. Ahogy felnézek a tükörbe és meglátom magamat, szomorkás mosolyra húzom a szám. A kötény alatt megbújó ruhámban semmi extra nincs. Egy koptatott farmer, ami már évek óta a kedvencem, mert rohadt jó segget csinál, és egy mélyzöld kasmírpulover, amely méginkább kiemeli a szemem, ami most szokástól eltérőan vadul csillog. Beletúrok a hajamba, majd kicsit lehűtöm magam a hideg vízzel. Pár perc pihenő elég lesz ahhoz, hogy összeszedjem magam, aztán csípőmmel kilököm az ajtót, és felkapom a jegyzettömböm. Mesteri színten zárom ki Lionelt a perifériámból, miközben egy másik asztalhoz lépek, hogy felvegyem két srác rendelését. Az egyik szemérmetlenűl bámulja meg a dekoltázsom, én pedig megjátszottan flörtölök vissza, de magam sem tudom miért. Talán csak piszkálni akarom vele a mögöttem ülő pasast, nem tudom. Miért csak most keresett meg? Értem, hogy elfoglalt, de tényleg napok kellettek neki ahhoz, hogy beszéljen velem? Egyértelművé válik számomra, hogy valószínűleg nem volt biztos a dolgában, ami sosem jelent jót. Ha már az elején ezt érzi, mi lesz később?
Fejcsóválva sétálok vissza a putlhoz és elkészítem a rendelést. Maya társalgásba kezd Lionellel, de fogalmam sincs miről beszélnek, annyira kizártam őket. Bár, Mayát ismerve, nem dől be a fazonnak, inkább jól kikérdezi a szándékairól.
Amikor nyílvánvalóvá válik az, hogy nem fog elmenni addig, ameddig tudomást nem veszek róla, hangosan sóhajtok, és lecsapom a jegyzetemet a pultra. Odalépek Wintergreen asztalához, és beviszem neki a gyomrost, ami már azóta bennem volt, hogy belépett ide.
- Mi van? - biccentek felé. - Mit akarsz Jax?
   

Hale & Lio

Nem mondhatném, hogy nem lep meg Hale viselkedése. Mármint, persze, ki tudom következtetni, hogy mi lehet a probléma, de azért mégsem ugyanolyan a történet, mintha lefeküdtem volna vele és azután nem hívtam volna fel. Ráadásul nem is arról van szó, hogy ne akartam volna elkérni a számát, de azt azért nyilván ő is belátja, hogy a múltkori alkalommal eléggé lógva hagytunk mindent a levegőben. Viszont annyira már megismerhetett volna, hogy tudja, azzal, amit most csinál, csupán annyit ér el, hogy én is meg fogom makacsolni magam, és ha kell, egészen a műszak végéig itt fogok ülni ahhoz, hogy beszélhessek vele.
Azért attól egy kósza fintor kötlözik az arcomra, hogy a középső nevemet kapom tőle. De legyen, ha ő így akar játszani...
- Letépni a bugyidat. - rezzenéstelen arccal közlöm vele az első dolgot, ami megelevenedik előttem. A legszebb benne, hogy még csak nem is hibáztathat miatta, elvégre neki köszönhetően él bennem annyira élénken, amint az ölemhez simul, az ajkai közül előtörő édes nyögés emléke.
- Viccelek... - ugyan, dehogy vicceltem. - azt majd akkor, ha végeztél a műszakoddal.
Mert igen, érlelődjön csak benne a gondolat, hogy bizony kitelik tőlem az, hogy itt letáborozzak. Ami azt illeti, kapásból látok is pár pontot a helységben, amiket nagyon szívesen felfedeznék vele.
- Az első randinkon felhoztál egy alkut, de mivel utána átmentél Csipkerózsikába, nem volt alkalmunk kezet rázni rá. - nagy akaraterőre van szükségem ahhoz, hogy beszéd közben végig a szemein tartsam a tekintetemet, és ne tegyem azt, mint a srácok a szomszéd asztalnál, akik megbámulták a dekoltázsát.
- És azt sem árultad el, hánykor lesz a kiállítás. - pedig ez elég lényeges infó lenne ahhoz, hogy tudjam, hányra menjek érte.

love and coffee

Elgondolkodva nézek rá. Végigpörgetem fejemben az este történéseit, és mégiscsak arra jutok, hogy talán bőven lett volna ideje elkérni a számomat. Előrelépek, így nincs más választása, mint hogy hátra hajtott fejjel felnézzen rám. Kezeimet karba teszem, fejemet kissé oldalra billentem.                        
  - Igazad van. Hibáztam. - jelentem ki. - De inkább kezdem az elején. Bevertem az orromat, ami iszonyúan, iszonyúan fájdalmas volt, annyira, hogy még most is fáj, ha szipogok. Aztán elmentem egy olyan partyra, ahol közölték velem, hogy mennyire is tartozom oda. Semennyire! Ezután egyedül akartam lenni, ahová szintén követett az, ami elől menekültem, tehát egy második számú "nem tartozol közénk" játék. Az én hibám végül, hogy megcsókoltalak, habár balesetnek indult, de hát mégsem hibáztathatsz. Az igazság, hogy lassan egy éve senkivel nem voltam együtt, így egy kicsit - mutatom az ujjaimmal -, egy kicsit azért mégis szükségem volt rá, hogy levezessem azt a stresszt, amit az okozott, hogy két hétig alig tudtam enni, és a belemet kidolgoztam itt minden óra után. Szóval igen, Pipernek igaza volt, szinte úgy mindenben. Ezután, hogy egy év után smaciztam valakivel, igazán nem hibáztathatsz, hogy egy kicsit - mutatom ismét -, egy kicsit kiakartam élvezni, hogy a pasi nem tudja levenni rólam a kezét. Illetve őszinte leszek Wintergreen - hajolok le hozzá.
- Nem igazán tudsz beetetni azzal, hogy csak azért nem kerestél mert elfelejtetted elkérni a számom, hisz most mégiscsak itt vagy - mosolyodom el. - Talán csak nem hiányoltál? - pillantok végig rajta pont olyan pofátlanul, ahogy ő tette. - Nem volt elég a tegnap este? Más nem tud engem pótolni? - Mosolyom szélesebbé válik, és azt hiszem, ha nem akarok hazudni magamnak, még élvezem is az incselkedést vele.
- Egy valamit azért tudnod kell rólam - egyenesedek fel. - Nem vagyok olyan lány, mint akikkel eddig dolgod volt. Ha valami engem bánt, azt elmondom, és neked fogom szegezni minden gondolatom még akkor is, ha az nagyon fáj, mert engem így nevelt fel az édesanyám. Nem fogok duzzogni, nem fogok hisztizni, mert ha valamit utálok, az ez. Tudod, cseppet sem nőies. - Egyik lábamról a másikra állok.
- Szóval kimondom, hogy igen, egy seggfej vagy, mert az első amit megtettél, az az , hogy kirívóan bámulsz, és úgy csinálsz, mintha csak én lettem volna hülye a múltkor, ahelyett, hogy elmondod, "Hale igaziból tökre felkavartál a múltkor, és akármennyire is próbáltalak kitörölni a fejemből szőke barbie-val, akivel szívesebben mutatkoztam, mint veled, még sem sikerült, és muszáj volt idejönnöm, hogy lássalak és kezet rázzak a fogadásra." Egyébként feltettem a kérdést, bőven még azelőtt, hogy Csipkerózsika üzemmódba kapcsoltam volna, és nem kaptam választ, szóval az, hogy a levegőben maradt, a te számládra írható fel. De persze, én csesztem el a csókkal és azzal, hogy húztam az agyad, vállalom. De azt azért elismerheted, hogy igazán rád fért már, hogy valaki kicsit felhúzzon, és na adjon egyből mindent oda. - Lehajolok hozzá, és megtámaszkodom az asztalon. Arcom vészesen közel kerül az övéhez. - De ha szeretnél játszani, akkor játszunk, Wintergreen - jegyzem meg ravasz mosollyal az arcomon. - Viszont előre szólok, hogy ha belemész, lefogom törni a szarvadat. - A füléhez hajolok, hogy belesuttoghassak.
- Akkor pedig majd azt mondom, sok sikert ahhoz, hogy ne szeress belém. - Felegyenesedek, és hevesen dobogó szívvel, egy kis kecses csípőmozgással elindulok a taktár felé az áruért, hogy feltölthessem végre a kávégépeket.
 

Hale & Lio

Meg kell vallanom, meglepetésként ér a monológ, amit fejmosásként kapok tőle. Nem is vall rám az, hogy mindennemű provokatív közbeszúrás nélkül végighallgassak egy csajt, de szavai közben immáron sokadjára nyílik lehetőségem arra, hogy emlékeztessem magam arra, ez a lány más, mint a többiek. Mert igen... ez most másfajta meglepetés, mint az előbbi ignorációja. Valami furcsa, talán némileg kifordult módon még imponál is az, hogy hajlandó velem szemben kiállni magáért, s ezt főleg annak tudom be, hogy azok, akikkel korábban dolgom volt, nem tettek hozzá többet egy beszélgetéshez annál, hogy a kijelentéseimre szinte fizetett alkalmazottakként bólogattak, mert abban bíztak, hogy ennek köszönhetően majd hamarabb össze fogjuk gyűrni a lepedőt. Most? Most ezernyi forgatókönyv pörög végig a fejemben, elraktározom magamban azokat a pontokat, amelyekbe a következő pillanatokban bele kívánok kötni, ám mielőtt még ezt megtehetném, sarkon fordulva elindul és én az első másodpercekben csak pislogok magam elé.
Ez komoly?
Azt gondolja, hogy elhúzhatja előttem a mézesmadzagot egy ilyen húzással és én meghunyászkodva elfogadom majd, hogy az utolsó szó jogán megpróbál faképnél hagyni? Talán lett volna idő, amikor meg is teszem. Akkor, ha arra a múltkori estére nem kerül sor. De helyette most csak körbepillantok, hogy megbizonyosodjak róla, a többiek az alkalmazottak közül nem tudnak az utamba állni, és egy magabiztos mozdulattal felegyenesedek ültő helyemből, hogy afelé az ajtó felé vegyem az irányt, amely mögött a pofátlanul szexi hátsójával el mert tűnni előlem még a válaszom előtt.
- Akkor tisztázzunk valamit... - halk kattanással csukóüdik be mögöttem az ajtó és áldom az itt dolgozókat, amiért benne hagyják a kulcsot a zárban, hogy kint tartsák az ólálkodó vendégeket. Milyen kár, hogy az én szemét, seggfej stílusommal és azzal a ténnyel, hogy a szabályok megszegése az egyik hobbim, nem számoltak. Sem azzal, hogy habozás nélkül fordítom majd el a kis fém tárgyat a zárban. A fenének sem kell harmadik kerék.
- ... én nem tekintek hibaként a csókjainkra. - még mielőtt megpróbálhatna kettőnk között távolságot tartani, kezem úgy siklik a derekára, mintha csak a megfelelő alkalomra várt volna ahhoz, hogy visszatérhessen oda, ahová jogosan tartozik. Lágy simítással üdvözlöm a területet, még mielőtt esetleg olyasmit venne a fejébe, hogy biztosan bántani akarom.
- Hiányoztál! - suttogom a levegőbe a legfontosabb, tisztázandó részletet, majd egyből át is térek a második pontra:
- Szőke barbie Kitty barátnője, úgyhogy nem, nem próbáltalak kitörölni mással az emlékeim közül. - igen, miután szóba hozta, egyből világossá vált, mitől is van olyan felhúzott állapotban. Nem hibáztathatom érte, elvégre nem ismer elég régóta ahhoz, hogy ne jusson el elhamarkodott következtetésekig. És... nem kizárt, hogy úgy egy héttel ezelőttig még helyes is lett volna a feltételezése.
- Akkor elmondod végre, hogy pontosan mikor lesz a kiállítás vagy szeretnéd előbb újfent közölni, mekkora seggfej vagyok? De figyelmeztetnem kell, másodjára nem biztos, hogy ugyanolyan türelmesen várom ki a mondat végét. - és hogy értse, pontosan mire is utalok ezzel, abban a pillanatban ejtem rabul ajkait, amint azokat szólásra nyitná. Gyengéden, mégis mohón vonom csókba őket, testét nekitolva a körülbelül derékmagasságáig felpakolt dobozoknak. Azt, amit korábban egyetlen szóval közöltem vele arról, hogy valóban hiányzott, most azzal közlöm vele, hogy ajkainak birtoklása közben kihasználom a munkahelyén hordott sötét szoknya előnyeit, s felsimítok combján ott, ahol öltözéke nem védheti előlem.

love and coffee

Jézusom, Lionel Wintergreen fog engem a sírba vinni.
Nem is. Lionel Wintergreen csókja lesz a halálom, és az illata, meg a nekem nyomódó teste. Nem mondom, hogy nem féltem attól, hogy kilép azon az ajtón, és soha többé nem látom, mégis a lényem egy része nagyon reménykedett abban, hogy végül utánam jön, és jól megmutatja nekem kihez is tartozom. Megmutatja, hogy én kihez is tartozom. És bár nevetséges, mert alig ismerem, mégis olyan, mintha régóta ismerném őt. Nem tudom elengedni a pillanatot, amikor a vibráló zöld szemeit először szegezte az arcomra, és hogy mennyire ismerősen csengtek a szavai, amikor beszélgetésbe elegyedett velem. Dr. Websternek igaza volt... Kíméletlenül elcsesztem mindent az apám miatt, amit csak lehetett. És most mégis, ő az első akinek elakarom mondani mit tettem nem rég. Azt akarom, hogy meghallgasson, hogy megöleljen, és azt mondja, minden rendben lesz.
Felültet a dobozra, aminek következtében combjaim szélesebbre tárulnak, ő pedig gondolkodás nélkül áll be közéjük. Hiába van farmer a fekete kötény szoknya alatt, még így is érzem a forró keménységet a legérzékenyebb részemnek nyomódni.
- Istenem - sóhajtok fel, miközben finoman a hajába túrok. - Hiányoztál - suttogom ajkaira, és elkínzott nyögés szakad fel a torkomból, ahogy nyelvét megérzem becsusszanni a számba. Az íze is Isteni, nem csak az illata. Eddig bármilyen heves és mohó volt a csókunk, a nyelvünk még így nem táncolt egymással. Megszívom az övét, incselkedem, ismerkedem ajkaival, mintha már hosszú ideje nem találkoztunk volna. Valamilyen szempontból így is van.
- Pénteken hétre értem jöhetsz - sóhajtom, ahogy próbálok még közelebb férkőzni hozzá. - És elengedtem a szöszit - rázom meg a fejem. - Kittynek jó ízlése van.
Grimaszba torzul az arcom, mert most tényleg róluk akarok beszélni? Villámütésként szalad végig a forróság a gerincem mentén, egyenest a lábam közé, és hiába rántom magamhoz combjaim ölelésében, úgy érzem nem elég. A dobozon nem éppen kényelmes ez a fajta dörgölőzés de úgy érzem végem, ha nem érezhetem a megkönnyebbülést, amiért képes lennék akár fohászkodni is.
- Lio... - nyüszítek fel, hátha megérti a segélykérésemet.
Zihálva döntöm hátra a fejem, hogy ködös tekintetemmel lássam az arcát, majd fájdalmas arckifejezéssel markolok a hajába és mellkasom irányába intézem csókjait. Ahogy nyelve érinti a kulcscsontom érzékeny részét, úgy érzem az tudatom végleg felmondja a szolgálatot. Remegő ujjakkal simítok végig a tarkóján és találom meg a kedvenc részemet, ahol naphosszat eltudnék játszani.
Akarom őt.
Randizni akarok vele, beszélgetni akarok vele, és megakarom ismerni. Aztán... neki akarom adni magam, teljes egészében.
 

Hale & Lio + 18

Amikor utána eredtem, még az volt az eredeti tervem, hogy legfeljebb zavarba hozom, kizökkentve őt abból a nyugalmi állapotból, amelybe azzal dédelgethette magát, mennyire nyeregben volt, miközben jól beolvasott nekem. Arra azonban már nem számítottam, rám pontosan milyen hatással lesz a közelsége, pláne nem arra, hogy lábai szétnyílnak előttem, miután felültetem a dobozra. Persze, megfordul a fejemben, hogy ez csak valamiféle teszt a részéről, mellyel próbára szeretne tenni, ahhoz viszont túlzottan bódító, s hvogató, hogy ezzel törődjek. Gondolkodás nélkül foglalom el helyemet combjai között, hálásan húzva végig nyelvemet az övén, amiért végre odaengedett.
- Az előbbi után nem gondoltam volna, hogy ilyesmit hallok majd tőled. - de ha már ő is bevallotta, semmi sem tart vissza attól, hogy jutalmul kicsit jobban hozzányomjam ágyékomat, eleget téve az fészkelődésének. Az már más kérdés, ennek mennyire lesz jó vége, ugyanis a tudatom egyre ködösebb, s amennyiben tovább mocorog, tudatosítania kell majd magában, hogy innen bizony maximum remegő lábakkal térhet majd vissza a vendégekhez.
- Péntek, hét óra. Most már nem táncolhatsz vissza! - nem mintha erre a szó szoros értelmében sok esélyt adnék neki, mert szavaim megerősítéseként egyetlen gombot kioldok a blúzán, hogy a plusz helyet kihasználva forró leheletemmel üdvözöljem dekoltázsát még azelőtt, hogy idomai közé elnyújtott csókkal kívánom beleégetni szívdobbanásaiba a nevemet.
- Hale... - a fenébe is, jelen pillanatban az sem érdekel, ki hallhatja meg, amiket művelnék vele itt helyben, mégis kicsit távolabb lépek, hogy a szemébe nézhessek.
- Engedd meg, hogy segítsek! - miközben beszélek hozzá, ujjaim újfent a combjait illetik, de most nem állok meg ott, ahol az ő szoknyája véget ér, hanem megengedem magamnak, hogy eltűnjön kezem a szövet alatt.
- Csak engedd el magad! - birtokló egy rohadék vagyok, ezért kíméletlen, kínzó lassúsággal húzom végig rajta mutatóujjamat a bugyiján keresztül. Először csak egy egyenes vonalat írok le, majd az aljánál apró szárat rajzolok befelé, az "L" betűm befejezésével húzva félre az útból a fehérneműjét. Félreteszem saját éhségemet, hogy az ő feszültségén enyhítsek, ha hagyja... de ahogyan azt nekinyomódó ujjbegyem érintéséből leszűrheti, éreztetni fogom vele, hogy az enyém.

love and coffee /18+/

A szívem heves dobbanásokkal üdvözli az ismerős, mégis idegennek ható érintését. Ahogy tekintete elmerül az enyémben, miközben ujjai a bugyim alá kalandoznak, felötlik bennem a gondolat, hogy megkérem, hagyja abba, de nem akarom. Érezni akarom azt, amiről rengeteg lány ódákat zeng. Tudni akarom, mit tud Lionel Wintergreen ami miatt minden nő vissza akar kúszni az ágyában, így csak átengedem magam neki, félretéve a zavaromat, és kipirult arccal, felduzzadt ajkakkal pillantok le közénk, ahogy ujja egyre kényeztetőbb mozdulatokkal ingerli testem legérzékenyebb pontját. Hangos nyögés szakad fel torkomból, majd fejemet előre döntve széles vállára, a puloverébe harapok, hogy elfojtsam hangomat. Szívem szerint sikítanék, és arra kérném becstelenítsen meg az idióta dobozon, de már úgy érzem ujjaival is csodát művel. Úgy játszik rajtam, mint egy művész, és olyan határozott, erős, mintha a jégen síklana.
- Jesszus, Lio - szorítok rá karjára, amint megérzem, ahogy egyik ujja elmerül bennem. Annyira régen volt... Annyira régen éreztem már ezt, hogy majdnem ódát zengek, amikor lassú, kimért mozdulatokkal kényeztet tovább. Arcomat a nyakába temetem, miközben kezeim a vállait markolják, ajkai pedig az én vállamon időznek. Blúzom lejjebb csúszik rólam, amikor is fogait a bőrömbe mélyeszti, ezzel újabb kéjes sóhajt kihúzva belőlem. Annyira szeretném elereszteni a hangom, elmondani minden gondolatom, de vissza kell tartanom magam, mert ha Frannie rájön arra, hogy mit csinálunk, páros lábbal fog kirúgni innen, miközben még meg is reguláz jó alaposan, hogy mégis mit képzeltem magamról.
- Igen, igen, igen - döntöm hátra a fejem, és szemeimet összeszorítom, amikor megérzem testemben az ismerős remegést. Forróság árad szét az alhasam tájékán és úgy robban szét bennem, mint a tüzijáték, minek következtében a tudatom ezer meg ezer darabra hullik.
- Basszus! - sóhajtok, miközben combjaim még mindig remegnek az eufórikus érzéstől. Ha nem lennék egy kielégült hulla, most a szám elé kapnám a kezem, de ehelyett csak magamhoz húzom egy csókra, aztán megpuszilom a nyirkos arcát, végül arcomat a nyakhajlatába rejtem, miközben még mindig erősen kapaszkodom belé. Csak... még itt tartom egy kicsit, hogy érezzem a biztonságot és a melegséget, amit a teste és a lénye nyújt egyaránt.
- Lio... - suttogom, és annyi mindent mondanék, kicsit kiélvezem az együttlétet. Nem akarom, hogy elmenjen. Vele akarok lenni, szükségem van rá, de nem tudom miként reagálna ha megkérném maradjon itt a zárásig. Végül mégiscsak összeszedem bátorságom utolsó morzsáit. Vele akarok lenni!