Habár én Bronx-ban élek, az anyám és az új férje Brooklyn-ba tették át a székhelyüket, így ma nekem is erre volt dolgom, hisz az ebédidőt velük töltöm majd. Ha már erre jártam, akkor időben érkeztem, hogy még gyorsan vehessek magamnak egy finom kávét és megehessek hozzá valami gyorsat. Ha végzek a kötelező családi összejövetellel, utána azonnal a rendelőmbe kell rohannom, hisz délutánra már időpontra jön hozzám valaki. Ráadásul le kell adnom egy jelentést egy meglehetősen fiatal elkövetőről, akinél a védelem a mentális állapotára alapoz majd. A vád szempontjából üdítő hír lehet majd, hogy nem találtam okot arra, hogy börtön helyett pszichiátriai intézetbe szállítsák majd. A védelem pedig emiatt csalódott lesz, és hiába követtek el szörnyűségeket, mindig nehéz szembesülni a bűntettet végrehajtó családjának szomorú arcával. Annyival többet érdemelnének, főként azok, akik tényleg mindent megtettek, hogy jó embert neveljenek a gyermekeikből. Épp a telefonomon pötyögtem a már sokat emlegetett édesanyámnak, amikor meghallottam pár ember méltatlankodását. Felkaptam a fejemet, és magamban én is megengedtem egy szemforgatást, illetve egy lelki sóhajt, amiért emberek ennyire pofátlanok tudnak lenni egymással, és nem képesek kivárni a sorukat. -Úgy tűnik, valaki baromira nem tudja, hogy mik a határok… mintha mi nem kávét akarnánk. –a tekintetemet a mögöttem állókra vezetem, ahogy érdeklődve végignézek az alig három-négy fős csapaton. -Elém nyugodtan bejöhetnek, ha szeretnének, elvégre nem sietek sehova sem. –címzem a mögöttem álló idős bácsinak a mosolyt, és végül is tényleg nem sietek sehova. Ráadásul a sorban megpillantottam egy ismerős arcot is, úgyhogy mindenféle szó nélkül sarkon fordultam és beálltam a legutolsó helyre. -Nagyon régóta nem találkoztunk, Mrs. Walsh. Örülök, hogy találkoztunk, még ha csak így... kávészerzés közben is. –már emiatt megérte bejönni ide. Szeretem az ehhez hasonló, véletlen egybeeséseket.
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
Szeretném úgy levetkőzni minden manhattani sznobságomat, mintha csak a körömcipőt kellene viseltes Converse-re cserélnem, és ennek érdekében még arra is hajlandó vagyok, hogy a délelőtti második kávémat ne a Blume-ban vagy az Onyxban szerezzem be. Nem is beszélve arról, hogy kivételesen szabadnapos vagyok, hiába könyörögtem Nicknek, hogy adjon legalább pár tányért, amit elmoshatok. Szerinte nem tesz jót, ha minden időmet a konyhában töltöm - és egy részem szívesen adna neki igazat, de akkor a szegény jó Escoffier párszor megfordulna a sírjában. Mikor meglátom, hogy a Találomra Kiválasztott Brooklyni Anti-sznob Kávézómban mekkora a sor, kedvem lenne kifordulni az ajtón, de igazán, minek is? A mai nap pont arról szól, hogy van időm, van időm akkor is, ha ez egyet jelent a kínzó semmittevéssel. Csak emlékezni ne kelljen. Meg gondolkodni. Meg főzni. Meg hazamenni, mert a Művész Úr hozzám hasonlóan nem siet ma sehova, csak délután van programja, azután a gyerekekkel vacsorázik, akik nem az én gyerekeim, mert hiszen...
Még szerencse, hogy ez a gondolat félbe is szakad, mikor észreveszem dr. Redmondot. Vajon hány perce várhatja már a válaszomat? Azt hiszem, túlságosan szétszórt vagyok ma Brooklynhoz, az Onyxben a kutya se mert volna hozzám szólni, mert ott mindenki tartja a tisztes távolságot. - Áh, helló - hatásos, mit ne mondjak. Még szerencse, hogy erről nem készül jegyzőkönyv - Hogy van? Iszonyat ez a sor, itt mindig ennyien vannak? Remélem, fantasztikus a kávé! - Kirázom a sálamból a frissen hullott havat, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak. Viszket a tenyerem - régen nem jártam már dr. Redmondnál, és most úgy érzem magam, mint a gyermek, akit mulasztáson kaptak. Bár nyilván nem haragszik. Nem tudtam volna mit mondani.
-Jól vagyok, köszönöm. Habár kissé fáradtan. Elég nagy a hajtás mostanság. –válaszolom meg a kérdését egy kedves, őszinte mosollyal, figyelve a mozdulatot, ahogy kirázza a sáljából a havat. A panaszkodó megjegyzésére csak finoman bólintottam, az előttünk sorakozókat figyelve. -A kávé itt az egyik legjobb egész Brooklyn-ban, így érthető, hogy ekkora a sor. Meg sokan innen dolgoznak a gépeikről, szóval bekészülnek munícióval bőven. –én is írtam már itt különféle dokumentumokat, így van tapasztalatom abban, mennyire életmentő tud lenni az időben kikért, dupla adag kávé, és esetenként valami ehető is mellé. -Egyébként mi járatban Brooklyn-ban? Hivatalos munkaügy, vagy csak mehetnékje volt egy kicsit? A férje is Önnel van? –nézek körbe, mintha kiszúrhatnám az asztalnál a férfit, de valahogy sejtettem a választ. Az elhidegülés, vagy érzelmi távolságtartás jellemzi a kettejük viszonyát egy ideje, de mindig meg kell adni az esélyt, hogy maguktól nyíljanak meg az emberek. Jó, ha valakinek kimondhatjuk, ami bennünk van. -De örülök, hogy találkoztunk. Nagy udvariatlanság lenne, ha megkérném, hogy reggelizzen velem? Olyan fura lenne ekkora tömegben egymagamnak leülni valahova, hogy csak foglaljam a helyet. De ha már ketten vagyunk, az már társaság. –villantok meg egy bizakodó, kíváncsi mosolyt.
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
- Igazán? - vonom fel a szemöldököm a pult felé sandítva, mindig szkeptikus vagyok, ha azt hallom, hogy a kávé, a kuglóf, a boeuf bourgignon valahol a legjobb. Nem kis felelősség ilyet állítani, pláne a szemembe mondva, de eszembe se lenne megbántani a dokit, pláne, hogy tulajdonképpen egészen örülök neki. Így nem kell egyedül bolyonganom a városban egész nap, könnyedén ráakaszthatom magamat, hiszen a nyomorúság és a semmittevés szereti a társaságot. Hogy a férjem? Elmosolyodom, miközben a pult felé araszolunk. - Nem, csak én vagyok. Ki akartam szabadulni otthonról. Tudja, Manhattan olyan mérhetetlenül csillogó az ünnepek előtt... - elhúzom a számat. Könnyebb, mikor csak pár percet töltök idekint, de ma ez nyilván nem opció. Böngészhetnék gasztroblogokat, olvashatnám Dosztojevszkijt, locsolhatnám az élettelenség határára sodródó szobanövényeimet, de ehelyett inkább megiszok egy kávét Dr. Redmonddal. Inkább, mint egyedül.
- Hát... nem, nem lenne nagy udvariatlanság - biccentek elmosolyodva, némileg megkönnyebbülve, hogy nem nekem kell kezdeményeznem. Ha nem érzi tehernek a társaságomat, az azért már jobb. - Mivel maga ismerős itt, mit ajánl? - kíváncsian veszem szemügyre a kínálatot. Meglehetősen kommersznek tűnik, olyan "azt kapod, amit látsz" módon. Biztos vagyok benne, hogy ilyen pult akad Brooklynban vagy ötezer. Akkor mire fel ez a nagy érdeklődés? - Na és ön? Hogy halad a karácsonyfa-állítással?
-Igen, tényleg. Lehet, hogy vannak ennél puccosabb, vagy éppen extrémebb kávézók is, de itt valamiért extrán finoman készítik el. -nem kifejezettem szerettem a puccos éttermeket, rongyrázó helyeket sosem, hiába engedhetném meg magamnak a saját, vagy épp a szüleim helyzete miatt. Nekem előbbre való egy jó hamburger, egy gusztustalannak tűnő, házi, zsíros kaja, mint valami fine dining cucc. Azoktól rosszul vagyok. Itt pedig a kávé nagyon finom, kedves a kiszolgálás, és a sor mutatja, hogy mennyire népszerű a hely. Ár-érték arányban tökéletesen ki van találva a dolog. -Áh, értem. Én sem szívesen verekszem át magam Manhattan utcáin ilyentájt. Az a tömeg, főként, hogy valahogy folyton-folyvást, mindig siet valaki, de annyira, hogy fellökjenek bennünket. Bár szerintem ez egész New York-ra jellemző ilyenkor. -rázom meg a fejem egy visszafogott, szórakozott mosollyal. Szeretek itt élni, és furcsa lenne egy kisebb, sokkal kevésbé nyüzsgő városban lakni, de néha talán jó lenne. Itt még inkább igaz az, hogy rohan a világ, sosem alszik, és mindig történik valami. -Örülök neki! Már féltem, hogy tolakodónak tart majd. -elég szokatlan lehet, hogy együtt kávézok egy (volt?) betegemmel, de szeretem meghallgatni az embereket, és van egy olyan sejtésem, hogy többről van szó, mint Manhattan csillogó kavalkádjának idegesítő tényéről. Néha nem is gondoljuk, milyen jót tud tenni, ha kibeszéljük a bajainkat. -Az én kedvencem abszolút a tejes-mézes kávé, de az elég megosztó, szóval első élménynek nem ajánlanám. Viszont, ha szereti a fahéjat, akkor a fahéjas-kekszes kávé ilyenkor abszolút nyerő. Nagyon finom, érezni benne a kávét, nem csak az édes fahéjas ízt, és direkt ebben az időszakban adják. Extra, de mégis egyszerű a maga módján. -ajánlom neki ezeket, ha már egyszer rám bízta magát, legalábbis az iránymutatást. Szeretem ezt a helyet, mert tényleg minden megtalálható, aminek egy kávézóban jelen kell lennie. -Nem túl jól, pedig az idén oda kellene tennem magam. A húgom nálam tölti az ünnepeket, szóval muszáj lenne nem csak a fát, de a házat is kidekorálni. De épp ma találkozom az édesanyámmal, hogy segítséget kérjek tőle ebben. Az ő szépérzéke egy fokkal azért az enyém felett áll, ráadásul neki van tapasztalata abban, hogyan kell karácsonyiasítani a házat... -vakarom meg a tarkóm egy zavart mosollyal. -Nem vagyok egy nagy ünneplős típus, általában Karácsonykor is dolgozni szoktam, szóval furcsa lesz, hogy most... nem. -a kishúgomat nem hagyhatom egyedül, de se a rendelőbe, se az irodámba nem vihetem magammal. A kihallgatókról már nem is beszélve...
“Whatever you do in life will be insignificant, but it's very important that you do it”
Kezdőlap
