private party

Nos, amikor kiléptem a Madison Gardenből, és sehol nem találtam már az öcsémet, és Wendy-t, nem gondoltam volna, hogy végül pár SMS-ezgetésnek köszönhetően, mégis oda jutok, hogy hazamegyek felfrissíteni magam, lecsérem a gyapjú pulcsimat, a laza kosztümre, amit múltkor Maya-nak, a lakótársamnak vettem fel. A lány fotós, és több óránk is van a kampuszon. Többször mentünk már együtt fotózni, és azt hiszem, ezeknek a programoknak is köszönhetem azt, hogy sikerült építenem az önbizalmamon.
Hajamat az egyik vállamra dobom, miközben fizetek a taxisnak.
- Azta, csak nem az NHL privát buliba mész, lányom? - pillant rám az idős fazon.
- De igen - mosolyodom el udvariasan.
- Valakivel együtt vagy? - biccent a pub felé, én pedig megrázom a fejem.
- Csak a barátaimhoz jöttem - válaszolok őszintén, majd kiszállok a kocsiból. - Szép estét!
- Neked is. Sok szerencsét!
- Ezt meg hogy érti? - hajolok vissza. A férfi hátrafordul, és sajnáló tekintettel néz az arcomba.
- Túl ártatlan vagy egy ilyen helyre. Csak vigyázz magadra. Én nem örülnék, ha a lányom egyedül jönne ide.
Majdnem szabadkozom, hogy de hát barátaim is itt vannak, de a férfi eszembejuttatja azt, hogy nekem nincs apám, aki aggódhatna értem. Mosolyogva bólintok, mert igenis, a szívemnek jól esik az aggódása. Becsapom az ajtót, majd elindulok a bejárat felé. Kiszűrődik a zene és emberek kiáltásának hangja a helyről. Nem rég írtam Lionel-nek, hogy engedje be a barátaimat, de nem szólok neki, hogy itt vagyok, inkább pár percig szívom még a friss levegőt. Ekkor nyílik az üvegajtó, és Dylan támolyog ki rajta, miközben három csajjal smárol. Hárommal! Ez a csávó egy hímringyó. Elhúzom a számat, amikor meglát, és nem hazudok, ellöki magától a három csajt, hogy odaléphessen hozzám.
- Szia, cukorfalat - teszi hatalmas kezét a vállamra. - Wintergreen tudja már, hogy itt vagy?
- Még nem.
- Ne szólj neki - vigyorodik el. - Lepjük meg - karol át, és az ajtó felé noszogat. A két biztonságinak biccent, és azt mondja vele vagyok, ha már nem lenne nyílvánvaló. Amikor belépünk az előtérben, ahol az emberek iszogatnak és beszélgetnek, szememmel Wendyt és Petert keresem, de nem találom őket.
Dylan végigvezet a folyosón, amely egyenest a bárba vezet, ahol asztaloknál nevetnek és illuminált állapotban szórakoznak az emberek, a tánctéren pedig ruhástul dugnak egymással a vonagló testek...  
A pulthoz lépünk, ahol Dylan megszólít valakit. Ekkor veszem észre a magas, sötéthajú nőt. Haját szoros copfba fogta, sminkje pedig makulátlan, és kiemeli tökéletes vonású arcát. Olyan tökéletes, vékony teste van, hogy még én is nehezen veszem le róla a szemem. Erős vonzereje minden férfi tekintetét vonza, de ő engem figyel, és nem éppen kedves gesztussal mér végig.
- Ő meg ki? - kérdezi Dylan-t.
- Wintergreen-nel van, szállj le róla, és légy jó kislány Piper - paskolja meg a srác a lány vállát.
- És erről Jax is tud? - vonja fel a szemöldökét a nő. - Csak mert éppen el van foglalva a VIP teremben.
Kell egy kis idő, mire rájövök, hogy ez Lionel középsőneve. Ha így hívja a nő, biztos elég jóban lehetnek. Görcsbe rándul a gyomrom, amott abszolút számítottam rá, hogy nem velem lesz elfoglalva. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy amint belépett ide, már el is felejtette, hogy egyáltalán meghívott volna.
- Máris hozom az öreg Jax-ot.
Dylan ott hagy az élesnyelvű Piperrel, és elindul egy csukott ajtóhoz. Amikor kinyítja meglátom a hiányos öltözetben vonagló nőket, amitől szívem szerint kidobnám a taccsot.
Visszafordulok a nőhöz, aki gunyoros mosollyal méreget.
- Csak haverok vagyunk - jelentem ki határozottan, mielőtt bármit is mondana.
- Nem dugsz vele?
- Nem, és nem is szándékozom.
- Akkor miért vagy itt? - nevet fel. - Azt gondoltad, majd veled fog csevegni? - néz rám kétkedve. - Te neked tényleg fogalmad sincs róla, hogy hogyan zajlanak itt a bulik mi? Nő nélkül senki nem távozik. Ha te nem dugod meg, más fogja - vonja meg a vállát, de még mielőtt válaszolhatnék eltűnik, és Dylan után megy a VIP terembe.
Ujjaimmal idegesen dobolok a pulton és felmérem a drága ruhákba öltözött embereket. Egy nő, vörös ruhában mellém lép, és int a pultosnak. A cípője többe kerülhetett mint az én havi lakbérem. Már most ideges vagyok attól, hogy vajon a  jövő hónapot hogyan fogom kifizetni.
- Kérek egy ujjnyi vodkát, tonikkal, három csepp lime-ot bele, a pohár szélére a prémium tengeri sójukat - mondja a nő, én pedig ezt a pillanatot választom arra, hogy lelépjek.
Feszült vagyok, és úgy érzem magam, mint egy híd alatt élő csöves. Utálom ezt az érzést, és egy percet sem maradok tovább egy olyan közegben, ahol ezt mindenki érezteti veled a puszta tekintetével.
A csizmám hangosan kopog az előtér padlóján ahogy az ajtó felé menetelek, amikor végre magam mögött hagyom a pofátlan luxus birodalmát, és elindulok a járdán, miközben karba teszem a kezeimet. Szembe meglátom a hatalmas kivilágított betüket, amik egy török kifőzdéhez vezetnek. Megkönnyebbülten sóhajtok fel, és átszaladok a zebrán, mielőtt még valaki elcsapna. Éppen amikor belépek a helyre, még meglátom Wintergreen egyik csapattársát az út túl oldalán, akivel a mosdónál is találkoztam. Furcsa tekintettel figyeli, ahogy belépek az étterembe. Amint megcsap az ismerős illat, és az egyszerűség íze, hangosan megkordul a gyomrom. A hajamba túrva, laza léptekkel keresek asztalt magamnak. Kérek egy erős kávét, tejjel, aztán előcsapom a füzetemet és elkezdem számolni a havi anyagi kiadásaimat. Mert ez az én életem, nem az, ami az út túlsó végén történik...
   

Hale & Lio

- Mégis hogy érted azt, hogy elment? - egyre épülő dühvel elegyedik értetlenségem, miközben szemöldökráncolva nézek Piperre. A lényegretörő és cseppet sem cenzúrázott beszámolójának köszönhetően egy ideges morranást hallatok, mielőtt sarkon fordulva öles léptekkel a kijárat felé indulnék. Pillanatok alatt halászom elő zsebemből a telefont, hogy aztán sebes lenyomásokkal küldjek egy üzenetet Bennek:
"Láttad Halet?"
Nem kellene, hogy különösebb meglepetésként érjen, mégis idegesen forgatom szemeimet, mikor néhány pillanat múlva a "Ki az a Hale?" kérdést kapom meg válaszként.
"A lány, akivel korábban láttál."
Még szerencse, hogy Ben az értelmesebb haverok közé sorolható, értem ezalatt azt, hogy nem tesz fel további, felesleges kérdéseket, hanem akár üzeneten keresztül is felismeri azt, ha fontos indokból kérdezem. A "Jah, a kifőzde felé ment" válasz megpillantásakor elhagyja ajkaimat egy megkönnyebbólt sóhaj. Ez jó... nem ment messzire, szóval nem dőlt be teljesen Piper hülyeségeinek. A gyomrom környékén észrevehető gombóc képződik, én meg csaknem hangosan röhögöm ki magam. Miért izgulok ennyire? Azóta nem fogott el ilyen érzés, hogy először hívtam el egy lányt az őszi bálba.
- Nem úgy volt, hogy leszoktál? - kérdem az utcán dohányzó Bentől, aki erre csak érdektelenül megvonja a vállát, mintha annyit kérdeztem volna tőle, hogy nem-e zavarja a hűvösebb idő, majd fejével jelzésértékűen a kifőzde felé bökött. Nem szólt semmit, de nem is kellett, a sejtelmes vigyora és a vállveregetés, amit akkor kaptam tőle, mikor elhaladtam mellettte, mindent elárult. Ahhoz viszont, hogy rá is kérdezzek gesztusainak miértjére, túlzottan elfoglalt vagyok azzal, hogy eltökélten lépjek be az étkezde ajtaján, egyből kiszúrva azt a személyt, akit keresek.
- Hallom, találkoztál a banda bájos királynőjével. - szólalok meg, mikor az asztala mellé érek, némi szarkazmussal adva súlyt a Piperre tett megjegyzésemnek.
- Ne vedd magadra a stílusát! Amikor először találkoztam vele, az volt hozzám az első kérdése, hogy szűz vagyok-e még. A második meg az, hogy meleg vagyok-e. És nem éppen ezt a szót használta. - ő mindenkivel szemben ilyen és különösen igaz rá, hogy az idegenek előtt pláne a "legjobb" formáját hozzá. Persze, ahhoz mérten, amit az őesetében annak lehet tekinteni.
- Ne haragudj, hogy nem kint vártalak, de Jake mindenképp közölni akart valamit, amit a szerződésmódosítással kapcsolatban neszelt meg, ezért hátul voltam a VIP részlegen. - kisfiúsnak mondható, bűnbánó mosolyt küldök felé szavaim mellé. Magam sem értem, Edzőbá miért tartotta a közlendőjét ennyire fontosnak, de el kell fogadnom a dolgok szerencsétlen alakulását.
- Nem bánod, ha leülök? - mutatok a vele szembeni székre az asztal túlsó felén, amit csak akkor foglalok el magamnak, ha ő rábólint.
- Meghívhatlak? - bökök állammal az előtte lévő csészére.

private party

Esélyem sincs nemet mondani, mert amint felteszi a kérdést, már ki is húzza a széket, és leül rá. Tanulmányozó tekintetét az enyémbe fúrja, majd úgy térképezi fel az arcom, mintha sérüléseket keresne. Ó fiú, azokat ne ott keresd, hanem a lelkemben... Elsimítom a függönyként arcom elé omló hajamat, és nagy szemekkel rápillantok.
- Nem akarok visszamenni oda - vallom be kissé erőtlen hangon, majd összeszorítom az ajkaimat. - A taxis megmondta, hogy vigyázzak magamra - magyarázok, amiből valószínűleg semmit sem ért, de azért én mondom, mondom, és mondom, mint akinek szájmenése van. - Piper egy picsa! Már bocsánat. Egyébként meg nincs kedvem olyan helyen elűtni az időmet, ahol minden percben azt éreztetik az emberek, hogy egy szerencsétlenség vagyok. Nekem nincs gazdag családom, és most éppen azt próbálom kitalálni hány műszakot vállaljak Frennie kávézójában ahhoz, hogy kötvetkező hónapban ne rúgjanak ki a lakásomból, és ne haljak éhen. A ruháimat általában leárazott használt ruha kiállításokon szerzem be, mert annyira csóró vagyok, hogy képtelen vagyok bármiért is teljes árat fizetni - sóhajtok. - Szóval ha azért jöttél, hogy visszarángass, nem köszönöm, én nem kérek ebből. Nem kérek kaviárt, nem kérek pezsgőt. Jó nekem a kávé, tea, és a két személyes tál, amit nem rég rendeltem - fejezem be a mondandóm.
Igaziból azért kérek mindig dupla adagot, hogy másnapra hazavihessem, és ne legyek éhes, de ha nem fog innen elmenni, akkor valószínűleg megfogom vele osztani. Nem vagyok egy bunkó paraszt.
- Maradhatsz, bár nem tűnsz egy olyan típusú srácnak, aki egy kifőzdében vacsizik meccs után - mutatok rá, majd szélesen elmosolyodom. - Habár fogalmad sincs, miit hagysz ki.
Figyelem átható tekintetét, amitől egyre jobban zavarban vagyok. A túrnivaló haja a fülénél kunkorodik, én pedig a combjaim közé szorítom a kezeimet, véletlenül se nyúljak oda.
- Szóval... végül a te öledben is vonaglott valamelyik félmeztelen liba, aki most puffogva várja, hogy visszamenj? - kérdezem gondolkodás nélkül, aztán kezeim közé ejtem az arcomat.
Ha lehetne, akkor most nagyon, de nagyon szívesen elsüllyednék az alattam megnyíló földben.
   

Hale & Lio

Gyengéden megrázom a fejem az első kijelentésére.
- Nem is kell. - még mielőtt esetleg azt gondolná rólam, olyan érzéketlen vagyok, hogy vissza akarom csábítani arra a helyre, ami kiborította.
- Ezen nincs mit szépíteni. A vőlegénye egy teniszezőnőért hagyta faképnél, és a nap huszonnégy órájában elkényezettett sportolókkal és a társaságukkal kell megbirkóznia, ezek pedig meglehetősen rányomták a bélyegüket a modorára. - nem azért jöttem, hogy Piper védőügyvédjét játsszam, csak arra próbálok rávilágítani, hogy az emberek még egy számára ennyire másnak tűnő közegben is emberek maradnak, a maguk hétköznapi problémájával. Elnézhetőbb ettől, amit a nő művelt? Nem, és a későbbiek során el fogok erről beszélgetni vele, viszont nem azért vagyok itt, hogy róla beszéljek.
- Nem rángatlak vissza, Hale. Hiszed vagy sem, azért hívtalak el, mert téged akartalak látni. A helyszín nem érdekel. - pillantásomat az övébe mélyesztem, hogy lássa őszintén beszélek, illetve, hogy nyugtatólag simíthassak végig mosolyommal lelkének rezdülésein.
- Vegyem ezt úgy, hogy nem öltöztem alkalomhoz illően? - pillantok le a zakómra és sötét mintázatú, fehér ingemre, majd vissza rá, tettetett sértődöttséggel, amit gyorsan fel is váltanak ellágyuló vonásaim, miközben végignézek rajta... már ameddig az a fránya asztal engedi.
- Nagyon csinos vagy! - tudom, a meccs után fontosna érezte kiemelni, hogy ez nem randevú, de mégis képtelen vagyok megállni, hogy szóvá tegyem. És az is elképzelhető, hogy az illendőnél talán néhány másodpercnél tovább pihentetem tekintetem azokon a pontokon, ahol szétbontanám rajta a ruhát. Francba is, Lio, koncentrálj már!
- Amennyiben Jake félmeztelen libának tekinthető. De szerintem az edzőnkre még az esküvőjén sem volt jellemző a vonaglás. - nevetek fel már pusztán az ennek hatására megjelenő képtől. Mi a fenéért kell nekem ennyire vizuálisnak lennem?
- Ez így nem járja... - átnyúlok az asztal felett, hogy elhúzzam az arca elől a kezeit, és így viszontláthassam káprázatos íriszeit.
- Máris jobb. - jegyzem meg halkan, éppen csak Hale ujjait felejtem el elgengedni.

private party

Szétakarom tépni a rohadt zakóját.
Igen, ennek a bennem tomboló hormonáradatnak semmi köze ahhoz, ahogy az ujjainkat összekulcsolva az asztalra teszi, és a hüvelykjével úgy simogat, hogy abba beleőrülök. Ki gondolta volna, hogy az ujjakon is van erogénzóna...  
Megköszörülöm a torkomat.
- Sajnálom, hogy a bulin is az edzővel kellett konzultálnod - húzom el a szám. - És értem, amit Piperről mondasz, de mint mondtam, szar helyről jövök. Mások a helyemben már a kampusz bölcsészkarának pincéjében drogoznának napi szinten, vagy rég lelépett volna Vegasba törvényenkívüli életet élni, mégis itt vagyok, és megosztom a kajámat, egy behemót hokissal - villan rá a tekintetem. - Mert bakker, te hatalmas vagy - mutatok rá. Tényleg az. Hatalmas, széles vállai vannak, erőtől duzzadó karjai, és jesszusom a combjai... Nem szeretem, ha egy pasinak piszkafa lába van, mert ugyebár általában mindenki elfelejt edzeni.
- Szóval nem, nem változtatom meg a véleményemet egyenlőre Piperrel kapcsolatban, mert nem elég jó érv számomra a múlt kártya - rázom meg a fejem. - De mindegy is. Nem akarok róla beszélni.
Meglepetten veszem észre, hogy még mindig a kezemet fogja, így elhúzom tőle. Hirtelen támadt hidegséget érzek a bőrömön, de próbálom elterelni a figyelmem. Például a hangfalakból kiszűrődő zenére dobolok az ujjammal, és halkan dúdolok. Szeretem ezt a számot a NO-tól.
Lionel szórakozottan néz rám.
- Szóval téged mindenki Jax-nak hív? Ha jóban leszünk, én is kapok ilyesfajta kiváltságot? - vigyorodom el, de megérkezik a rendelésem, a húsokkal és zöldségekkel megrakott hatalmas tál. Középre teszi a pincérnő, a két üres tányérat pedig elénk.
- Köszi Moira - pillantok fel rá. - Ayran is van?
- Máris hozom, kincs - kacsint rám, aztán elsasszézik, de előtte még elgedetten végigméri Lionelt, és felmutatja nekem a hüvelykujját.
Baszki...
Előre dőlök az asztalon.
- Ittál már ayrant? Nem fogod megbánni. Elég frankó receptem van rá. - A mosolyom még szélesebb lesz, amikor Moira leteszi a két pohár joghurtot, két üveg szódával. - Na figyelj - fogom meg a poharát és beleöntöm a szódát, majd egy kanállal alaposan felkeverem. - Tessék.
Egy félig török szaktársam mutatta ezt, és azóta megveszek érte.
- Ugye milyen zseni? - nézek rá teli vigyorral az arcomon, és esküszöm még a szemeim is csillognak, annyira elégedett vagyok azzal, amit kihoztam az estémből.
   

Hale & Lio

Egy hálás mosollyal fogadom azt, amit mond, de egyben meg is rázom a fejem, mintha ezzel a mozdulattal szeretném elhessegetni felőlünk a fellegeket.
- Ne tedd, ez is a velejárója, és volt egy erős sejtésem arról, mire vállalkozok, amikor belevágtam. - hiába indult eszképizmusként, egy eszközként, amit arra használtam fel, hogy minél távolabb lehessek apámtól, nem bántam meg a döntésemet. Akkor sem, ha olykor számolnom kell olyan kellemetlenségekkel, mint a mai.
- Behemót hokis? Akkor ez lesz az új titulusom? - vigyorodok el, miközben tekintetem végigpásztázza az ő alakját.
- És a hatalmas jó? - mint emlékezhet rá a meccs utánról, elég szemét vagyok ahhoz, hogy ilyen lehetőséget ne hagyjak ki, így élek a rákérdezéssel, hogy újfent sarokba szoríthassam. Mégis, amellett, hogy pimasz mosollyal fürkészem az arcát, valójában nagyon is érdekel a válasza. Bizonyos tekintetben, valójában azt kérdezem tőle, van-e esélyem nála, és most nem arra vagyok kíváncsi, hogy mint befutott személyt dögösnek talál-e. Más érdekel. Ő érdekel.
- Csak néhányan. A középső nevemet, a Jacksont apám után kaptam, de ő és én nem vagyunk éppenséggel a legjobb viszonyban, szóval emiatt preferálom jobban, ha Jax-nek vagy Lionak hívnak. - ebbe sem szokásom csak úgy beavatni valakit, de vele kapcsolatban nem érzem azt, hogy bármilyen módon visszaélne az információval. Az egész olyan... természetesnek érződik.
- Vegyem ezt úgy, hogy nem írtál le teljesen és szeretnéd, ha jóban lennénk? - előrébb hajolok, de nem teszek különösebb erőfeszítést arra, hogy csak ő hallhassa a szavaimat, aminek köszönhetően perifériámból látom a rendelést kihozó Moira arcán elterülő széles mosolyt.
- Bevallom, még hasonlót sem próbáltam soha, de rád bízom magam. - hogyan is tehetnék mást? Ha már egyszer ekkora szemekkel néz rám, esélyem sincs a küzdelemre, pedig nem kellene, hogy ilyen hatással legyen rám valaki, akivel ma találkoztam életemben először.
- De nem válaszoltál... - ami nem szemrehányás, már a meccs után feltűnt, hogy szereti kikerülni a kérdéseket.
- Mivel nem kívántál el a pokolba, megengeded, hogy én álljam a vacsorát? - nem kell ahhoz kaviárnak lennie, hogy a társaságában legyek, de miközben belekóstolok a különlegességbe, a pohár felett végig az ő szemein tartom az enyémeket, hogy tudja: ezúttal nem hagyom menekülni.

private party

Hallottam egy s mást az apjáról, így nem hibáztatom, amiért neheztel rá, és nem szívesen beszél róla. Azt hiszem, megtaláltam az első kapcsot, ami nagyon is közös bennünk.
Miközben beletúrok a rizsembe, és komótosan rágok, ellágyult tekintettel mosolyodom el.
- Nos, akkor nem foglak Jax-nek hívni. Nem akarom, hogy az apádra emlékeztessen - nézek rá óvatosan. - Lio - nyomom meg a nevét erősen. - Az apám elhagyott - vallom be hirtelen, bár magam sem tudom miért. - Még gyerek voltam, amikor végignéztem, hogy elhajt a kocsijával. Van egy öcsém, akit ez az egész még nálam is jobban megviselt. Anyám meg... elég nehezen tette túl magát rajta.
Tényleg nem tudom miért mondom el ezt neki. Talán arra számítok, ha megnyílok, ő is több mindent elmond magáról.
Többet nem mondok magamról, inkább megvárom a konkrét kérdéseket, mert nem akarom túlságosan kiadni magam.
- Igaziból sosem buktam a sportolókra - vallom be őszintén, és majdnem felnevetek az arckifejezésén. - De mivel már kikotyogtam, hogy dögös vagy, nem volt szép újra belevinned most az erdőbe - mutatok rá a villámat. - De ha arra gondolsz, hogy randiznék-e a veled... - Arcom kissé megfeszül. - Nem kéne.
Pár pillanatnyi csend telepszink ránk.
- Ha randizok valakivel, abba komolyan beleteszem magam, és úgy érzem, elkerülhetetlen, hogy az életvitelünk hasonló legyen. Nem fogok a pletykákra támaszkodni, de... - rázom meg a fejemet -, azt hiszem, időbe telne, mire elhinném azt, hogy komolyan gondolod. Remélem megérted - nézek rá szomorkás tekintettel.
- Egyébként meg nálam az első csók dönt - vonom meg a vállam. - Ha az első csókban érzek valamit, akkor szeretném folytatni. De onnantól lassan - emelem ki erősen a szót - nagyon lassan elhúzom a dolgokat - csettintek a nyelvemmel. - Remélem értesz.
Ártatlanul elmosolyodom.
- Szóval azért akartál hokis lenni, mert apád rád erőltette, vagy mert tényleg akartad?  - teszel fel kíméletlenül a kérdést, és megdermedek. Van pofám, az már egyszer biztos. Egy pont az egy éjszakás ribiknek. Azok nem vájkálnának ilyen pofátlanul más múltjában.
De Hale megtette...
- Sajnálom - bököm ki gyorsan, és inkább felajtom a szódás ayranomat. Olyan gyorsan iszok, hogy félrenyelek, és elkezdek fulldokolni. Francba...
   

Hale & Lio

Nem adok neki hangot, de ahogy az a Lio megszólítás legördül a hívogató ajkairól, ingerenciát érzek arra, hogy félretoljam az útból a szememben zavaró tényezővé váló asztalt, hogy közelebb húzhassam őt magamhoz. Valahogy... erőssé tesz a becenevemet tőle hallani. És egyben mohóvá is, azt akarom, hogy újra kimondja.
- Sajnálom! - igyekszek átadni némi erőt az enyémből a mosollyal, amit felé küldök.
- Nem fogom elsütni azt a klisés szöveget, hogy tudom, mit érzel, mert nem. Az én szüleim sosrm léptek le, de amennyi időt ténylegesen velem töltöttek, nem hiszem, hogy nagy különbség lett volna. - úgy fest, mindkettőnknek megvannak a maga sebhelyei, az övéit pedig én olyannak látom, mint a csillagokat. Lélegzetelállítóak, amik apró részekként csodálatossá teszik az égbolt egészét.
- Talán nem volt szép, de mit vársz egy seggfejtől? - hangom és a játékos mosoly, ami az arcomra költözik, elárulhatják neki, hogy nincs bennem neheztelés. Rosszabbnak is neveztek már.
- Tekintve a feltételes módot, ez nem volt egy minden kétséget kizáró "nem." - mutatok rá arra, amit szavaival az imént körbejárt. Merthogy nem utasított csuklóból vissza. Én pedig elég elszánt vagyok ahhoz, hogy kiharcoljak belőle egy igent.
- Megértem. - bólintok, tartok egy kis hatásszünetet, mielőtt hozzátenném:
- Meg kell csókoljalak ahhoz, hogy el tudd dönteni. - kétlem, hogy azzal a szándékkal árulta el mindezt, hogy ezt a konklúziót szűrjem le belőle, de már olyan rég bírtam pirulásra és elképesztően aranyos, amikor zavarba jön.
Ahogy köhögni kezd, habozás nélkül lépek is mellé, hogy kezem utat találjon a hátára, hogy gyengéd paskolással segítsek. Apró mosollyal nézek le rá, mikor a félrenyelése okozta köhögés alább nem hagy.
- Mit szólnál, ha megegyeznénk abban, hogy bármit kérdezhetsz, amire csak kíváncsi vagy, méghozzá anélkül, hogy rosszul éreznéd magadat miatta? - tudom, hogy most már elhúzhatnám róla a kezem, de ez elméletben könnyebb, mint a gyakorlatban.
- Úgy nem kell szájon át lélegeztetnem. Persze, ha igényt tartasz rá... - nem fejezem be a gondolatmenetet, csak lepillantok az ajkaira.

private party

A mellkasomat ütögetem, egészen addig, ameddig a keserű íz nem enyhül a torkomban. Minden szava a fülembe kúszik, mégsem bírok reagálni rá. Ahogy ott áll, fölém hajolva, szinte centikre  attól, hogy ajkát az enyémre nyomja, megszeppennek. Érzem, hogy szükségem van pár percre, hogy elrendezzem magam, és ne reszelje tovább a nyelőcsövemet a savas ital. Megrázom a fejem, és ahogy felállok, szorosan végigsimul mellkasán a testem, arcom az arcán olyannyira, hogy ajkai végig súrolják az orrnyergem. Érzem, ahogy megmerevedik, rajtam pedig végigfut a libabőr. Ártatlanul pillantok fel rá, és fojtottan megszólalok.
- Ki kell mennem a mosdóba.
Sebes léptekkel indulok az illemhely felé, és jól bezárózok. Fejemet lehajtom és átmosom a számat a csapból folyó hideg vízzel. A tenyeremből iszok, egészen addig, ameddig végre nem érzem az édes megkönnyebbülést. Persze a lábam közti nyomáson ez nem segít. Utálom, hogy így kifordít önmagamból ez a pasas, mégis nem tudom letörölni a mafla vigyort az arcomról, amiért a Rangers sztárjátékosa éppen velem vacsizik. VELEM.
Felitatom egy törlőkendővel az arcomról a vízet, aztán veszek egy mély levegőt. Kihúzom magam, hogy folytatni tudjam a randit, és elindíthassam a történeteket Wendy javaslatának irányába, de amikor visszaérek, meglátom, hogy Lio nincs egyedül. Ott van a csapattársa, aki nem Dylan, hanem a másik, és mellette egy idegen csaj, és Piper... Az én helyemen?
Most tényleg belerondítottak a vacsoránkba?
Jesszus, mi van ha annyira égő volt a fulladozásom, hogy Lionel kapva kapott az alkalmon, hogy lerázhasson? Megrázom a fejem. Azt hiszem, több idő kell ahhoz, hogy ténylegesen elhiggyem azt, amit mond.
Kiengedem a sóhajom, és a pulthoz lépek. Előkotrom a maradék készpénzemet és egy kis borravalóval kifizetem a rendelést Moirának. Biztos vagyok abban, ha Lio megtalál ezután az este után, nem teszem zsebre tőle azt, amit mond. Nagyon dühös lesz.
Kiengedek egy fáradt sóhajt, és a táskámat megigazítva a vállamon viszasétálok az asztalomhoz, ami már nem az enyém.
Amint odaérek, Piper döbbenten néz fel rám. Biccentek felé, miközben kihúzom mögüle a kabátom.
- Sziasztok - köszönök a többieknek, majd Liora pillantok. - Azt hiszem, megyek. Rendeztem a vacsit - dobok felé egy mosolyt. - Majd találkozunk - hazudom, aztán elindulok a kijárat felé. Miközben kilépek a kifőzdéből, belebújok a szövetkabátomba, és hajamat hátra dobom a vállamra. Vonz a téli esti, hideg levegő, és már indulnék el jó messzire, amikor valaki erősen hátraránt. Mellkasom a kemény testnek ütközik, és tekintetem találkozik Lionel dühös, nagyon dühös arcával. De nem ez a legrosszabb az egészben. Úgy neki pattanok, hogy a szám súrolja az övét, és egyszerűen csak ott marad. Mármint tök véletlenül az ajkam az övén a zsúfolt utcán, és egy mellettem elhaladó öregember mégközelebb lök hozzá.
Mi most kurvára csókolózunk!
Fogalmam sincs, hogy mitől lesz ennyire rövidzárlatos az agyam, de nem bírok a kezemmel, mert felemelem, és végre megteszem, amire órák óta vágytam már. Beletúrok a nyakánál a hajába. Aztán becsukom a szemem, és ajkaim megmozdulnak az övén. Beszippantom a  markáns illatot. Mindjárt megszakítom. Nem sokára. Kicsit kiélvezem, aztán lelépek.
De tényleg!
   

Hale & Lio

Ha az nem volna éppen elég, hogy egyrészt magamat ostorozom, mert úgy érzem, én hoztam rá a frászt és emiatt menekült ki a mosdóba, most már azt sem tudom kiverni a fejemből, amilyen érzéseket a közelsége keltett bennem. Csak arra a barna zuhatagra tudok gondolni, a résnyire elnyíló ajkakra, a testének a hőjére, amikor...
- Már azt hittük elnyelt a föld! - nem túlzás azt állítani, hogy a legkevésbé sem vágyok sem Ben, sem pedig Piper társaságára, de mielőtt szólásra nyithatnám a számat, már önkényesen helyet is foglaltak az asztalnál, mintha ők lennének ennek a helynek a tulajai.
- Mint láthatjátok, megtaláltatok. Szép munka! - nem tudom eldönteni, pusztán a véletlen műve volna, vagy mindketten tudatosan ignorálják a szarkazmust, amitől valósággal csöpögnek szavaim, mindenesetre nem teszik szóvá a dolgot. ben egyből belelndül valami sztori lelkes elmesélésébe arról, Dylan milyen hülyeséget csinált, míg én jobb híján hallgatok. Fortyog bennem a düh és legszívesebben mindkettejüket elhajtanám melegebb éghajlatra, ám mire Ben rögtönzött monológjában beáll egy rövidke szünet, mely számomra a kínálkozó pillanat arra, hogy ezt végre megtehessem, megpillantom Halet.
Csak egy sóhajjal veszem tudomásul, nem fogja hagyni azt, hogy én fizessek. Valahol számítottam rá, mégis kudarcként élem meg, mert ez csak annak a jele, hogy visszahúzza azt a falat, amely mögé az előbb úgy dönt, hajlandó lehet beengedni.
- Bocs, majd máskor megbeszéljük! - most nem törődök azzal, hogy bárminemű magyarázat híján mennyire tűnöök egy ilyen szituációban bunkónak, egyszeren csak felpattanok a helyemről és sietős léptekkel eredek Hale nyomába. Szerencsémre, annyira nem halad gyorsan, hogy ne tudjak pillanatokon belül a karja után nyúlni és egyetlen mozdulattal visszahúzni, magam felé fordítva. Éppen elhagyná a számat a "Várj, kérlek..." szavak, amikor ajkai az enyémekhez érnek. Nem tudom, miért tétovázok, elképzelhető, azért, amit az imént odabent az első csókról mondott... de ezek a béklyók eltűnnek, amikor ujjait megérzem a hajamban, ami elegendő ahhoz, hogy gátlástalanul csapjak le azokra az ajkakra. Simításaimmal először csak lassan köszöntöm őket, jobbommal végigsimítva az arcán, csak aztán adok teret az irányított mohóságnak. Beleszövöm ebbe a csókba azt a tényt mennyire kívánom őt, de a gyengédséggel, mellyel végighúzom nyelvem hegyét alsó ajkán, míg átkarolom a derekát, hogy magamhoz öleljem, azt is sugallni próbálom, hogy eszem ágában sincs fájdalmat okozni neki.
- Hazaviszlek. - suttogom ajkaira, és hiába tudom, úgy illik, ha lovagiasan rákérdeznék, igényt tart-e egyátalán a kíséretre, de ha valamit ma megtanultam, az az, hogy egy ilyen kérdést lehetséges menekülő útvonalként értelmezne, márpedig most, hogy ilyen közel van hozzám, nem fogom ezt a kártyát a kezébe adni.
- Ragaszkodok hozzá! - ha a hangomból esetleg nem lett volna eléggé egyértelmű, haza fogom kísérni. Pont. Nincs kifogás. De ezt már csak egy újabb csókkal közlöm. Nem tudom ,mi volt a véleménye az elsőről, így jobbnak látom biztosra menni.

private party

Hangos nyögés szakad fel torkomból, ahogy a falnak nyomódik a hátam, Lio pedig egész testével neki paszíroz a téglaépületnek. Kétség sem fér ahhoz, hogy ennyi érintés elég volt ahhoz, hogy elveszítse az eszét. Basszus, olyan az íze mint egy édességnek, és úgy iszom magamba az eszenciáját, mint a drogot. Erősebben markolok a hajába, mire mélyről feltörő morgást hallok a mellkasa irányából. Biztos vagyok abban, hogy az arcom a lángol, és úgy nézek ki, mint a paradicsom. Többet akarok, sokkal többet.  
- Igen - lihegem két csók között. - Haza... Mármint az túl messze van. Menjünk hozzád.
Fejemet a falnak döntöm, mire nagynehezen elszakad tőlem. Furcsálló tekintettel néz rám, én pedig az ajkamba harapva átkozom magam. Aha, lehet félreértettem, és nem úgy gondolta az este végkimenetelét, mint gondoltam. Megrázom a fejem, és még mielőtt válaszolhatnék, egy női hang szólal meg mellettünk, éket verve közénk.
- Hát ti? - Egy vigyorgó lányt pillantok meg, aki egy idős lehet velünk. - Azta, te vagy az akiről megállás nélkül beszél? - biccent Lio felé, és odalép hozzám. - A szemed elárult - vigyorodik el. - Kitty. Lio legjobb barátja - nyújtja felém a kezét. - És a csajokra bukok, csak hogy tisztázzuk, mielőtt félreértenéd. Ha annyi pénzem lenne, ahány nő emiatt lelépett - horkan fel.
- Hale, Á-val - fogom meg a kezét.
- Nos, nagyon örülök Hale, Á-val - nevet fel. - Hol voltatok?
- Itt - biccentek az étterem felé, mire ajkai O-t formálnak.
- Nagyon jó, akkor csatlakozhatok? Farkaséhes vagyok.
Egyik lábamról a másikra állok, és Lio-ra pillantok.
- Ott van Lio csapattársa és Piper - mondom ki undorodva a nő nevét, mire Kitty elfintorodik.
- Ó, akkor találkoztál azzal a picsával - csóválja a fejét. - Nos, akkor még egy ok, hogy bemenjünk. Vágyok egy kis balhéra. Nyomás - int a fejével.
Egy pillanatig elgondolkodok. Igaza van, jó lenne viszamenni, mert így legalább nem csinálok hülyeséget. Pillanatokra voltam attól, hogy arra kérjem Wintergreen-t, vigyen fel a lakására és tegyen a magáévá úgy, mint egy vadállat... Istenem, ez nem jellemző rám. Nagyon, de nagyon nem. Végighúzom kezemet az arcomon, aztán szomorkás mosolyt küldök Lio felé, és elindulok. Amikor belépünk vissza a kifőzdébe, a többiek még mindig az asztalnál ülnek, csak most már Dylan is ottvan. Fordítva ül a székén, lábait szétvetve, és hangosan élvelődik Piperen.
Nagyot sóhajtok, és próbálok nem hallgatózni, amikor a két legjobb barát suttogva váltanak pár szót egymással.
Percekkel később már ott ülök Kitty és Lio között, az utóbbi személyhez pedig úgy nyomódik a combom, mintha hozzá ragadtam volna. Ujjaim majdnem a kezéhez érnek, és érzem a bőrünk között felcsapó szikrákat. Túl közel vagyunk, és ez egyáltalán nem segít abban, hogy lehiggadjak.
Na meg az sem, hogy Piper éppen felnyársal a tekintetével.  
   

Hale & Lio

Amennyiben volna időm érdemben reagálni, megkérdezném tőle, komolyan gondolta-e az iménti szavait, ami már önmagában szembemegy mindennel, amit nármális esetben csinálnék. Nem figyelnék fel rá, miként idomul a személy a karjaimba, nem érdekelne az a nyögés, ami elhagyja az ajkaikat, ellenben itt van Hale, akinek a hangját már most újra akarom hallani. Hangosabbá akarom tenni, elérni, hogy küzdeni se tudjon ellene, csak magatehetetlenül megajándékozni velük. És ha lenne időnk, talán ebben a fűtöttebb pillanatban, ködösebb tudatállapotomban még közölném is vele mindezt. Legnagyobb bánatomra, mindez feltételezés marad.
- Kitty, jó látni! - ellenben azzal a keserűséggel, amit Ben kapott tőlem nem olyan rég, ezek a szavak őszintén csendülnek és bár nem mondhatnám, hogy száz százalékosan összeszedett vagyok ilyen csók után, de még egy mosolyt is sikerül azért produkálnom mellé. Kitty az a fajta személy, akire képtelenség tiszta szívből haragudni... ami már viszont egy kissé bosszantó aspektusa, az az, hogy ezt tudja is magáról. Legalábbis, velem szemben.
- De az időzítésed még mindig meglehetősen pocsék. - szúrok azért oda egy picit, hogy érezze a törődést, mert tudom, hogy lepereg róla.
- Korrekció: a legjobb és a legszerényebb barátom. - teszem még hozzá kiegészítésül a bemutatkozásához.
Küldök egy bocsánatkérő pillantást Hale felé, amiért Kitty gyakorlatilag egyből átvette ennek a hajónak az irányítását, és úgy döntök, egyelőre csak sodródok az árral, próbálva egy időre száműzni tudatom hátuljába Hale elfúló hangját, amint arra kér, vigyem magamhoz. A rohadt életbe is, ha tudná, hogy másra sem vágyok most!
- Gondoltál már arra, hogy nem hívod mindig picsának? - nyilván csak költői kérdés, Kitty és a tanácsokra való hallgatás olyan, mint a hóember és a nyári kánikula kapcsolata.
- Szóval, mesélj magadról... öhm...
- Hale. - segítek bennek megszűntetni a kínosságot.
- Á-val.
- Igen, Kitty, szerintem leszűrte. - és köszi, hogy nem teszed még kínosabbá a dolgot.
- Tehát, Hale, mivel foglalkozol?
Kicsit fészkelődök. Érdeklődve fordulok Hale felé, s közben a közelséget, illetve azt kihasználva, hogy takarja a kezem a többiek elől, úgy teszek, mintha a székére támaszkodnék, de valójában a támla és Hale közé csúsztassam az ujjaimat. Ennek köszönhetően hozzáférhetek, és épp csak érintőlegesen elkezdek végigcirógatni a derekán. Rohadék húzás, nem tagadom, de valamivel üzennem kell neki: csak rád tudok gondolni!

private party

 Van fogalma róla, mit művel velem?
A vér az arcomba szökik, légzésem nehézkessé válik, és mocorogni kezdek a széken. Villámként hasít végig a gerincem mentént a bizsergés, és össze kell szorítanom a combjaimat, miközben Lio ujjai a derekamon köröznek. Ahogy rápillantok, teljes figyelmét a srácoknak szenteli, így fogalmam sincs, hogy tényleg egy seggfej, vagy csak öntudatlanul cseszelődik velem.
- Igen... Az NYU-ra járok. Dekoratőrnek tanulok.
- Képzőművészetis vagy? - mutat rá Kitty. - Imádom a képzősöket - kacsint rám, mire Lio felmordul.
- Művészcsaj vagy? - néz rám gunyoros mosollyal Piper, majd hitetlenkedve Lio-ra pillant. - Jesszus, te aztán megtudsz lepni. Egy sportolóban és egy művészben mi a közös? És akkor te a szobádban rajzolgatsz, meg ilyenek? Édes - rajzol köröket a levegőben hosszú, manikűrözött körmeivel.
- Igen, én legalább nem kapaszkodok fel egy sztársportoló hátán - mosolygok rá negédesen, mire az egész arca befeszül. Tudtam, hogy rátapintok valamire. - Frennie Mama kávézójában dolgozom. Én készítettem el a hely arculatát - fordulok Kitty felé, aki elképed.
- Te jó ég! Imádom azt a helyet, és fantasztikusan néz ki. Brooklyn-i vagy?
- Gyökeresen - mondom büszkén, és hajamat hátracsapom. Szerintem véletlenül Lio-t is meglegyintem vele.
- Várjunk csak, te vagy Hale Panborne? - kérdezi a Ben mellett ülő nő. Bólintok. - Te készítetted a barátnőm, Elodie esküvői fotóját, ami kivolt vetítve a falon.
- Elodie a barátnőd? - csillannak fel a szemeim. - Igen, szoktam fotózni is.
- Basszus, az tényleg állat volt - szólal meg mellette Ben. - Most már tudjuk kit kérünk fel, bébi.
Remélem jól megis fizetik. Komolyan gondoltam, amit Pipernek mondtam. Lehet, hogy nem keresek sokat, de mindenért én küzdöttem meg, és ez a jövőben sem fog változni.
- És ez mennyi idő múlva lesz kifizetődő? - hajol előte Piper.
Megfeszülök. Gyűlölöm, ha valaki az anyagi dolgaimba köt bele, főleg, hogy az utolsó filléremet is most költöttem el, és azt sem tudom, hogyan jutok haza.
- Nincs jobb dolgod, mint más pénztárcájában turkálni? Vagy megszoktad, amikor együtt döngettél a hokisokkal?
Fojtott nevetés tör fel az asztalunknál. Kitty alig tudja visszatartani, de szélesen vigyorog.
- Ha azt hiszed, hogy izgalmas lehetsz hosszútávon egy sztársportolónak, akkor naív liba vagy, édesem.
- Nem vagyok az édesed - sóhajtok fel.
Egy valami tűnt fel, amióta itt vagyok. Az, hogy Piper állandóan Lio-t figyeli. De nem csak amolyan fel akarlak falni szemekkel, hanem kíváncsian, mintha várna valamire. És én is várok. Mondjuk arra, hogy kiálljanak mellettem, de Lio meg sem szólal.
Epés íz gyűlik össze a torkomba, miközben egész testemmel felé fordulok.
- Bocs, de van köztetek valami? - kérdezem cseppet sem finoman, mire végre rám figyel. - Egész este csak véded, pedig tudod mennyire szemétmódjára viselkedett velem.
Csend telepszik az asztalra. A levegő fojtottá válik, én pedig egyből választ kapok a kérdésemre.
Aztán eljut a tudatomig, hogy hogyne védené? Velem szembe? Egy idegen csaj vagyok, aki az imént dugta le a nyelvét a torkán, ezt a nőt meg kitudja mióta ismeri. Annyira hülyének érzem magam, hogy már alig várom, hogy hazaérjek. Az sem érdekel, ha együtt voltak, vagy vannak. Nem vagyok hülye, látom, amit látok. De ahogy anyám mondja, akit vinni lehet, azt vigyék is, mint az apánkat. Csak az igazság az, hogy őt nem vitték. Ment magától.
- Sajnálom - mondom oda alig hallhatóan Piper-nek, aki még mindig dühösen bámul vissza rám. Szerencsére Kitty eltereli a témát, én pedig karba tett kézzel meredek előre és úgy teszek, mintha figyelnék. De egyébként nem érdekel miről beszélnek. Szarul érzem magam, és minél előbb hazaakarok menni.
   

Hale & Lio

Még az is csak pozitív hatással van rám, ahogy meglegyint a hajával, amit azzal "viszonozok", hogy immáron jobban simítom rá ujjaimat a derekára, mígnem egész tenyerem megpihen, kissé talán birtoklón, de a tudat, hogy olyan területet követelek magamnak, amire nem hatalmazott fel, csak növel az izgalmi faktoron.
- Nem, ne kérj bocsánatot! - rázom meg a fejem, mikor elcsípem Hale részéről azt a halk "Sajnálom!" szót.
- Halenek igaza van, Piper. Azóta a szoksásnál is kiállhatatlanabbul viselkedsz, amióta ő eljött a győzelmi bulira. Az, hogy Dylannel sikerült párszor összeszűrnöd a levet, nem jelenti azt, hogy bármelyik csapattag barátnőjét megpróbálhatod kiutálni a társasági körből. - kellőképpen belelovallom magamat ahhoz, hogy elegánsan átlépjek a kis elszólásomon, amelyben gyakorlatilag a barátnőmként hivatkoztam az oldalamon ülőre. Úgy néz ki, csak megküzdök azért a felképelésért, amire a meccs után nem került sor.
- Azt hittem, túl vagyunk már azon, hogy újra és újra megbeszéljük, közted és köztem nem lesz semmi, de ha ez segít, hát most elmondtam még egyszer! Próbáld meg magadban mielőbb tudatosítani. És ami a modortalanságodat illeti, Hale egy estére bőven eleget kapott belőle, szóval ha képtelen vagy egy kis illemet magadra erőltetni, találd meg szépen az ajtót!
Beáll a csend, én viszont túl elfoglalt vagyok azzal, hogy Piperrel farkasszemet nézzek, így nem járatom körbe a tekintetemet, csak feltételezni tudom a döbbent tekinteteket. A nő nem szól semmit, csak paradicsomvörös arccal pattan fel, olyan hévvel, hogy a szék is eldől mögötte, majd kiviharzik, becsapva maga mögött az ajtót.
- Hát ez... - Ben próbálja először megtörni a jeget, de ehelyett a bicskája törik bele a kísérletbe.
- Ha hetero lennék, erre most rohadtul felizgultam volna!
- Kitty... kérlek...
- Mi van? Csak őszinte vagyok!
Sóhajtok.
- Azt hiszem... jobb... ha mi most... utána megyünk... - érzem az általában laza Ben hangján, hogy ama ritka helyzetben találta hirtelen magát, amiben még ő sem tudja, mitévő legyen, de tűzoltásként int a fejével a többieknek, akik szerrencsére hallgatnak rá, így rövidesen csak Hale, én és Kitty maradunk az asztalnál.
- Ne haragudj! - pillantok Halere - Amiatt, hogy nem avatkoztam közbe előbb. - jelenleg ez az egyetlen, ami miatt bűntudatot érzek.

private party

Próbálom elrejteni az önelégült mosolyomat, de akkora megkönnyebbülést érzek, amiért egy: Lio megvédett, kettő: kiderült, hogy nem volt köztük soha semmi, Piper fantáziáját leszámítva, de ugyebár az nem ér. De a mosolyom hamar grimaszba fordul, amikor az oldalába könyökölök.
- Egy randi még nem párkapcsolat.
Nem értem erre miért egy egyre szélesedő vigyorral reagál, de tudatosul bennem az, amit az imént kimondtam. Randi... Lehet ezt egyáltalán annak mondani?
- Nem randi - javítom ki magam. - Én fizettem - fojtatom, de a sértettség, amely kiül az arcára, ismét szíven döff. - Basszus... sajnálom. Nem azért fizettem, mert megakartalak bántani - hunyom le a szememet.
Kitty keze a combomra simul, miközben Lio még mindig a derekamat taperolja. Összenéznek. Én meg rájuk nézek. Jesszus, Kitty tudja hogyan idegelje ki a barátját, aztán látván a reakcióját, olyan hangosan nevet, hogy többen is felénk fordulnak.
- Nos, most hogy már végeztem a kajával, amire természetesen Lio hívott meg, én lépek. Örültem nektek - hajol le Lio-hoz és megpuszilja. - Neked is örültem - dob felém egy édes mosolyt, aminek következtében a szája szegletében megjelenik egy pici gödröcske. - Jó szórakozást srácok!
Figyelem a távolodó Kitty-t, aztán lassan visszafordulok Liohoz. Még mindig egymáshoz simulunk, és a tekintetem egy pillanatra a kissé duzzadt ajkaira esik. Nagyot nyelek.
- Akkor... van ötleted, hogy mit csináljunk?
Elakarom mondani neki, hogy miért fakadtam ki Piperre, és miért érintett érzékenyen a téma. És... elakarom mondani miért rettegek tőle. Iszonyatosan.
   

Hale & Lio

Bólintok, mert igaza van, de a pillanat hevében aligha tudtam volna jobb szóhasználattal élni.
- Persze, de a "nem-barátnő" az érvelés szempontjából kevésbé hangzott volna hatásosnak. - márpedig így bevált, szóval gondoljon rá amolyan szükséges rosszként.
- És a hatás fontos! - mint látszik. jelen esetben például az, amilyen hatással Kitty viselkedése van rám. Ma valami bolygóegyüttállás lehet, hogy minden egyes ember a türelmemet szeretné próbára tenni.
- "Természetesen" - visszhangozom Kitty szóhasználatát némi szemforgatás kíséretében, de úgyis tudja, hogy állni fogom, így aztán ennél több ellenkezéssel hiábavaló volna fáradnom.
- Nos... mondanám, hogy maradjunk, de okulva az elmúlt fél órából, azt hiszem, jobb, ha több ember kéretlen felbukkanását nem várjuk meg. - jobb, ha reálisan állunk hozzá, márpedig ebből a társaságból ma estére ennyi szerintem bőven elég volt, és ha már én így érzek, csak képzelni tudom, mennyire lehetett ez kellemetlen Halenek.
- És még lógok azzal, hogy hazavigyelek. - mert nem feledkeztem ám el róla.
- Mit szólnál, ha olyan helyen beszélgetnénk tovább, ahol nem zavarhatnak meg? - akármilyen félreérthetően hangzik ez, tényleg csak rá akarok már fókuszálni.
- Ha már úgyis itt vagyunk, rendelhetünk valamit későbbre is. - persze, ez az egész azon a feltételezésen alapul, hogy van kedve még beszélni velem és nem lett totálisan elege belőlem ennek a bulinak nevezett katasztrófa után.

private party

- Benne vagyok - mosolyodom el.
Hevesen dübörög a szívem. Kettesben akarok lenni veke, és beszélgetni. Érezni akarom újra a csókjat, de tudom, többre most nem lennék képes. Az első csók után van, hogy hetek, mire tovább tudok lépni a következő szintre, amit nem bánok, mert kell ennyi idő arra, hogy kialakuljon részemről a bizalom, az pedig elengedhetetlen a szexhez.
Mert hogy fogunk. Kétségem sincs afelől, hogy hova vezet ez az egész. A kérdés csak az, hogy mennyire lesz ez fájdalmas, vagy nem fájdalmas.
- A lakótársam nincs otthon a hétvégén. Ha gondolod felmehetünk. Mármint semmi burkolt célzás csak - sóhajtok fel -, fárasztó nap volt. Viszont nincs otthon semmi kaja - pirulok el.
Nem merem megmondani neki, hogy valójában reggelire sem tudom mit eszek. Azt terveztem, hogy ma bekajálok, hogy bírjam holnap délutánig, amikor fizetés előleget kérhetnék Frannie-től.
- Ha szeretnél enni, rendelhetünk pizzát.
Hölgyeim és uraim, erre a hasam nagyot kordul. Odaszorítom a kezem, és lehunyom a szemem. Igen, telhetetlen vagyok, na és?