A tervek néha nem úgy sikerülnek hogy eltervezzük ,sőt többnyire félre megy az egész. Egy frontális vonat balesethez tudnám hasonlítani az érzéseimet amik zakatoltak bennem. Majd szétfeszítette a mellkasomat. De nem akartam hogy lássa rajtam ,így amikor elmondta hogy milyen teát szeretne ,rögtön a konyhába mentem . És a teának szenteltem minden figyelmemet,alapvetően egy meleg italnak nem írnak elő ennyi törődést mint amit most én csináltam jelenleg ,de jobb volt bármi másra figyelni ...mint az érzéseimre. Míg vártam hogy a forró víz elérje a kívánt hőfokot a pultra támaszkodtam ,és egyfolytában lefelé néztem . Nem tudom ,hol volt az a pont amikor már elvesztettem magam felett az irányítást. Hisz jól tudtam hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Neki egy olyan lányra van szüksége ,aki lelkileg nem labilis ,és legfőképp jó. Én pedig ezekből egyet sem képviseltem,minden pillanatban hogy csúfosan lebőgök előtt. Nem tudom miért ,ahogy azt sem tudom Matt miért küldte őt ide ,hisz jól tudta hogy bármi amiben van egy kis jóság azt tönkreteszem ,vele is ezt tettem most pedig fogja és beledobja az egyik legjobb barátját a mély vízbe . Matt miért...a hangulatom kezdett a tetőfokára a hágni ,olyan volt mintha párhuzamosan emelkedett volna a tea hőmérsékletével. Arra a következtetésre jutottam hogy ,akár lehetnék tea is ..lehet hogy belekóstolsz finom és édes ,de ugyanakkor ha nagyon forrón iszod megégeted magadat. Egy tálcát vettem magam elé ,amire óvatosan ráhelyeztem amire még szüksége lehet végül egy gyömbéres filtert a bögrébe helyeztem és ráengedtem a meleg vizet . Az átlátszó folyadék hirtelen változott lágy barna színűvé ,majd egyre sötétebb lett. Sóhajtottam ,hisz ezútal már tuti biztos volt hogy a lelkiállapotomat jellemezte ez a tea. Ahogy megfordultam óvatosan letettem a kis asztalra , a tálcát addig nem is néztem fel rá amíg meg nem szólalt. Felnézek rá ,és valami furcsát hallok ki a hangjából . Tudom jól mi ennek az oka mert valahogy én is így érzek most ,és újra elvesztem az irányítást. Már csak annyit veszek észre hogy a kezem könnyedén siklik az Ő kezébe és ezáltal magához is húzz. A közelsége megrémít ,de egyszerre érzem hogy vágyom rá úgy mint még semmi másra. Próbálom elnyomni az önző énemet ,amelyik legszívesebben kitárulkozna neki teljes egészében. De nem tudok ellene mit tenni ,csak engedelmeskedek neki és nem szólok hagyom hogy az ajkunk összeforrjon ,hogy megízleljük egymást közben egyik kezemet a mellkasára helyezem a másikkal pedig a haját cirógatom. Minden észérv ellenére ,viszonozom a csókot nem akarom hogy abba maradjon. Ahogy elválunk egymástól ,az elhangzott szavai tökéletes ívvel fúrják bele szívembe a kést majd meg is forgatják. Most érzem csak igazán hogy,nem akarok az lenni aki vagyok. Az akarok lenni aki megérdemli őt. - Bármit megtehetsz nem kell félned ,én ...-kezdek bele de elhall a hangom, a könnyeit érezve egyre jobban mállik le rólam az az álarc amit minden egyes nap magamra öltök. Újra a felszínen vagyok ,és ha nem kaphatok belőle még,megfulladok. - Nem kell félned soha ...- egy valamit adhatok neki talán több magabiztosságot,és utána elengedem . - Tedd amit akarsz nem kell kimondanod ,nem kellenek a szavak . - ,nyomok egy csókot újra a szájára ,és nem tudom merre tovább . Hisz ugyan szexelni már szexeltem ,de szeretkezni ...soha nem éltem meg azt hogy odaadjak magamból egy darabot valakinek ,már pedig ez erről szólt. Neki most magamat akartam adni ,nem pedig valami mást.
Azt mondja, bármit megtehetek és nem kell félnem, s ha ilyen egyszerű lenne a dolog, nem küzdenék meg magammal minden egyes nap. Nem úgy néznék a tükörbe, hogy egy idegen tekint rám vissza, nem zsongana a fejem annyi, de annyi szánalmas gondolattól, nem szorulna görcsbe a gyomrom minden egyes alkalommal, ha valakivel beszélnem kell. Ha a mondata igaz lenne, akkor talán ugyanaz az ember lennék, mint aki a robbanás előtt voltam: kicsit félénk, kicsit idegeskedő, de az önsajnálatot, a gyötrődés sosem tudnám a magaménak. Azt mondja, nem kell félnem soha. Mosolyogni szeretnék a szavakra, el akarom hinni, hogy tényleg komolyan gondolja, és leszek annyira erős, annyira bátor, hogy tudjak úgy élni. Hogy elfelejtek minden kétséget, ami a hónapok alatt felgyűlt bennem, hogy magam mögött hagyjak minden fájdalmat, ami minden egyes alkalommal, amikor a lábamra nézek, belemarja magát a szívembe. Azt mondja, nem kell beszélnem, csak cselekednem, de mi van, ha éppen azzal lököm el magamtól, amit teszek? Ha nem vagyok neki elég jó, ha többre vágyik annál, mint amit adhatok? Ha már olyan mélyen beástam magam abba a képzeletbeli üregbe, hogy onnan már nincs erőm kitörni?
Megcsókol.
Élvezem őt, még közelebb húzom, s viszonzom a csókját. Talán most kellene elmondanom neki, hogy én még soha... senkivel. Talán most kellene elmarnom magam mellől, még mielőtt olyan helyzetbe kerülünk, ahonnan nincs visszaút. Talán most kellene ellöknöm, még mielőtt olyan ingoványos ösvényre tévedünk, ahol még sosem jártam. Talán... - És, ha elrontok valamit? - amikor elvontam magam tőle, kérdésem tisztán, őszintén visszhangzott a nappaliban, én pedig visszaültem a helyemre, bár karom még mindig a vállát érintette. Sebei vannak, mint nekem, megkérdezhetném tőle, honnan szerezte, de félek a válaszaitól. És attól is, ha néma marad. Félek attól, ha elutasít, de attól is, ha többet akar. Tekintetébe nézek, figyelem azokat az igézően kék szemeit, s elmosódik minden. Újra csak sírok, de most már nem tudom miért, s amikor kihajtom tekintetemből a félelem ködös páráját, visszahúzom a kezemet. - Nem akarok csalódást okozni... Elfordulok tőle. Fáj, amit mondtam és amit teszek, de a gátak, a fékek, amikor a szívemet és a lelkemet gúzsba kötik, nem eresztenek. Már előre sejtem, mit fog tenni... Kinevet majd, fájdalmat fog okozni, gyötrelembe taszít és elküld. Ezt érdemlem, nem őt! Nem vagyok méltó rá, nem leszek elég neki, nem tudom megadni neki, amire vágyik. Szánalmas vagyok. Szerencsétlenül szánalmas.
Amikor közelebb húz kicsit közelebb fészkelem magam,de pár pillanat múlva érzem hogy távol jár. És ezt kérdései is alátámasztják. Először csak zavartan nézek rá ,majd csak leereszkedik a vállam. Már megint nem tudom mit tegyek. Nem tudom mivel teszek jót ,már ha tudok egyáltalán még jó lenni. Annyi ideje éltem már a bűn mocskában ,hogy nem is emlékszem igazán merre van az az irány amerre igazából indulni akartam,a kételyek közt csak utólag eszmélek rá hogy megérezte a sebeimet. Bennem pedig vészesen nőt ,újra a szégyen érzett,de most nem ez foglalkoztatott igazán.Csak nézem őt ahogy újra összetörik előttem egy pillanat alatt ,a szívemet pedig mintha facsarni kezdené két érős kéz. Most már fizikai fájdalommá nőtte ki magát ,hogy így kell látnom őt. Megsimítom ,de elfordul tőlem. - Miért rontanál el bármit is ? -kérdem tőle remegő hangon ,félig a bennem lévő bánattól félig pedig az indulattól. Ez nem igazságos nem kéne így éreznie magát ,hisz annyira önzetlen és nemes . Nem úgy mint én . Nem tehetem ezt vele így is össze van törve ,mit tennék vele ha megtudná az igazat egy idő után ? Nem bírná elviselni. Én is csak undorodni tudok magamtól ,és megérteném ha Ő is így tenne. Felállok ,és újra zaklatottan járkálok fel és alá ,mintha ettől megtalálnám az egész helyzetnek a megoldását . Nem szabadott volna engednem a vágyaimnak ,mikor utoljára ezt tettem Matt és valaki mást is elvesztettem. Most őt is elfogom. Lenyugtatom a lépteimet ,és miután mély lélegzetet veszek ,minden egyes rezdülésem szinte arról árulkodik hogy félek,rettentően félek. Még magam sem tudom mire készülök ,nem tudom mit mondjak neki hogy ,adjam a tudatára hogy Ő igen is jó ember. Mikor elé állok letérdelek elé ,és felnézek rá. Közben zaklatottam végigszántok a hajamon. A fájdalom újra körül öleli a szívemet ,a jól megszokott érzés újra itt van. Ami figyelmeztet még mindig arra hogy csak egy prostituált vagyok,aki nem érdemli meg az előtte ülő fiút. Így végleg megszabom a határt a vágyaimnak,és csak a kezéért nyúlok. - Miért teszed ezt magaddal ? - kérdem tőle ,miközben fájdalmas árnyak suhannak át az arcomon. - Te egy rettentően különleges férfi vagy hidd el nekem . - tudom hogy úgy sem fogja ,de minden szavamat úgy hangsúlyozom ,hátha a lelkéig hatol. - Én pedig rettentően rossz vagyok , épp ezért nem engedhetek a vágyaimnak irányodba ,mert Te sokkal jobbat érdemelsz ,és összetörném a szíved. Ezt pedig nem akarom ,mert még nem ismersz eléggé,és csak egy aprócska szeletet láttál a rosszabbik felemből ....- mondom miközben lehajtom a fejemet ,és engedem hogy végül a szégyenérzet teljesen eluralkodjon rajtam. - Láttam a csalódottságot a szemedben ,amikor megláttál olyan állapotban amire én se vagyok büszke,nekem már nincs esélyem.- vonom meg a vállaimat.-De neked még van.
- Mert ... mert én nem tudok... - nem fejezem be kérdésére a válaszomat, s amint felállt, tekintetemmel követem minden egyes mozdulatát. Próbálnék mondani valamit, de látom frusztrációját, s szinte érzem magamban, hogy megvet. S ezért nem is tudok haragudni rá, hiszen minden, ami csak itt történik, az én hibám, nekem köszönhető. Újra szólnék hozzá, amikor megnyugszik, amikor lépéseinek üteme alább vesz, de képtelen vagyok kinyitni a számat. Pedig annyi, de annyi mondandóm lenne! Elmondanám, mennyire sajnálom, hogy ilyen későn jöttem, hogy mennyire bánom a tehetetlenségem, hogy milyen gyönyörű és vonzó, hogy még sosem voltam nővel, hogy ... azonban ezek egyike sem hagyja el a torkom, mindegyiket visszanyelem és erőszak sem kell hozzá, hogy lent tartsam. Csak akkor biccenek ki az egyensúlyomból, mely olyan ingatag lábakon állt, hogy azt sem tudtam miért tud eddig állni, amikor elém térdel. Elhajtom fülem mellett első kérdését, de második mondata meglep, de úgy is mondhatjuk, hogy sokkol. - Különleges? Nem egyáltalán nem tartom magam annak, sőt a különleges szót még soha senki nem használta rám, mert arra emlékeznék. Te vagy az első Sarah és ezt olyan szívesen elmondanám neked, annyira akarom, hogy tudd, mit jelent nekem ez a jelző, mit ér nekem, hogy ennyire törődsz velem, de nem teszem. Hagyom, hogy lehajtsa a fejét, s marcangolja önmagát. Kettőnk között csak annyi a különbség, hogy ő kimondja, amit gondol, én pedig magamban tartom, őrzöm és védem a saját szánalmam. Mert az vagyok, szánalmas. - Nem csalódtam benned, csak... - újra megállok. Lecsusszanok az ágyról, szembe vele, valahogyan a takarót is sikerül magammal vinnem, de abban nem volt köszönet. Elnevettem magam, hogyan lehetek ennyire szerencsétlen, s amikor azt mondja, hogy nincs esélye, átszakad a gát. Magamhoz ölelem, nem érdekel, hogy a vaskos anyag fojtogatja a nyakamat, most ott kell lennem neki, én tudom csak megvigasztalni, csak rám hallgat és minden szavamat el fogja hinni. A füléhez bújok számmal, s hatalmasat nyelek, majd egy sóhaj után megszólalok. - Még nem voltam senkivel. - még jobban magamhoz ölelem, jobb kezem tarkójára kúszik, bal tenyerem pedig hátsójára feszül. S mintha megfagyott volna a perc, úgy akad el az én lélegzetem is, úgy felejt el szívem dobbanni. - Még nem voltam senkivel és azt sem tudom, mikor csókoltam meg utoljára valakit. Azt mondod, különleges férfi vagyok, erre csak annyit tudok mondani, hogy te pedig különleges nő. Amióta megláttalak, el szeretném mondani, hogy mennyire vonzónak talállak, milyen vágyakat ébresztettél bennem, de tényleg a mai nap erre a legmegfelelőbb? Újra elhallgatok. Csak szuszogok mellette, próbálom összeszedni a gondolataimat, próbálok tényleg férfiként viselkedni, de nehéz, nagyon nehéz! - Ha ez a mai nap a rosszabbik feled volt, akkor mindenképpen kíváncsi vagyok a jó oldaladra is, meg akarlak ismerni Sarah és már nem félek kimondani. Tudom, hogy mennyire hülye vagyok, mennyire nem így kellene, de nem tudok mást, nem ismerek mást... Azt mondtad, nem kell kimondanom, csak tegyem meg, de még sohasem csináltam, ezt el kell mondanom. Nyakába csókolok, újra érzem különleges ízét, orromban érzem csodálatos illatát, s megesküdnék, hogy fülemben az ő szívverése zakatol az enyém helyett. - Veled szeretném tölteni az éjszakát, ha méltónak tartasz rá...
Úgy érzem lassan ,de biztosan széjjel szakadok. A szívem egyre jobban ki akar szakadni a helyéről ,minden pillanatban sírnék,és közben a húsomba marnék hátha a fizikai fájdalom mindent elnyom bennem. De akkor újra az a gyenge jellem volnék ,aki régen voltam. Aki azt vette normálisnak ha fájdalmat érezz ,ha bántják . Ha bőrömön tapasztaltam meg a kínt ,nem kellett arra figyelnem hogy mennyire elhanyagolom a bennem dúló lángokat ,amiknek egyszer ki kell törni ,de mindig gátat szabtam neki. Figyelmesen hallgatom Herbert szavait ,amik egy idő után elakadnak. Pedig annyira szeretném ha kimondaná,neki tenne a legjobbat ha nem zárkózna így be. Ha nem tenné ezt magával ,most talán nem itt lenne nem egy kurvának nyílik meg . Hanem egy rendes lánynak ,és ha belegondolok mit teszek éppen most . Hogy mennyire megfogja ezt bánni miután rájön az igazságra ,sajogni kezd a szívem ,pedig legkevésbé sem akarom bántani. Sőt segíteni akarom ,de mint ahogy sok máshoz is kevésnek érzem magamat. Ahogy végül Ő is elém térdel és elneveti magát ,kicsit megmelengeti a szívemet ,de továbbra is őrlődöm. Nem csalódott bennem . Még nem is tudja a teljesen igazságot ,és szinte már kimondanám neki azt amit eddig kellett volna tennem ,de ajkamra forr a szó. Megérzem a közelségét ,amibe túl otthonosan érzem magam ,pedig nem szabadna . Sarah az istenért szedd össze magad végre! Megtenném ,de amit a fülembe suttog egyre nagyobb kételyeket ébreszt bennem. Én lennék neki az első? Nem rémiszt meg egyáltalán ,inkább csak a későbbiektől félek. Annak tudatában hogy mi a munkám ,tudom hogy csak undorodna az egésztől ,vagy téveszméket képezne magának ...velem kapcsolatban. Pedig szívem szerint szeretkeznék vele ,de a kételyek... - Bárcsak mondhatnám azt neked hogy van jobbik oldalam ,de azt hiszem olyan mélyre elástam bizonyos ok-ok miatt ,hogy talán már én sem találnám meg.- simítom meg az arcát . Ajkát a nyakamhoz tapasztva érzem meg ,én pedig mélyet sóhajtok ,talán így vissza tudom fogni magam ,de nem sok esélyt látok rá. - Mindennél jobban akarom ,de attól félek hogy Te a későiekben ezt megbánod . Félek hogy csak rossz emlékké válna ,pedig ennek kell a legszebbnek lennie . -mosolyodom el ,bár az én szüzességem elvesztése hamar bekövetkezett 16 évesen ,sikeresen az ágyamba csábítottam Matt legjobb barátját ,majd 3 évig keserítettük egymás életét . Se veled se nélküled kapcsolat ,soha nem lesz jó vége ,hát ennek sem lett Happy end a vége. Velem kapcsolatban soha nem ,lett semmi sem boldog végkifejlet ,és most hogy Herbert rám akarja bízni magát csak nyelek egyet.- De ha valóban velem akarod ezt az egészet ,annak ellenére hogy nem tudsz rólam fontos tényezőket ,akkor örömmel. - mondom neki ,de még nem teszek semmit ,azt akarom hogy Ő döntsön.
Megnyíltam neki, elmondtam a lelkemet mardosó legféltettebb titkom, s bár ölel, érzem rajta, hogy megtenné velem ezt a hatalmas lépést, de szavai elutasítanak. A múltja, a jelene miatt, az én védelmemben, a rossz emlékek ellen, s amikor kimondja a tényező szót, olyan messzire repít magától, hogy képtelen vagyok tovább a kezeimben tartani. Ellököm magamtól, nem túl erősen, de határozott vagyok, mintha a világ összes dühe feszítené a mellkasomat, s bár próbálom visszatartani, akarom, hogy bennem maradjon a harag minden apró megnyilvánulása, rés esett szívem páncélzatán, s a felszínre tört egy kicsiny a mérgemből. - Értem. - dehogy értettem, haragudtam rá, hiszen ennek nem így kellett volna történnie! Vigyáznia kellett volna rám, törődnie velem, nem holmi kibúvókat keresni! Ha tényleg akarna, megmondaná, nem játszott volna velem eddig, nem tüzeli fel a vágyaimat, nem térdel le elém, nem tölti meg lelkemet reménnyel. S pontosan ez volt az, amitől a legjobban féltem. Pontosan ez volt az, ami miatt nem nyitottam mások felé, hiszen mindenki csak egy kriplit lát bennem, egy szánalmas vesztest, aki nem érdemel semmi mást, csak sajnálatot. - Sajnálom, hogy untattalak. Elmennék, ha nem bánod. - kezeimmel kapaszkodót találok a kanapé szélén, s felhúzom magam, hogy újra leülhessek rá. Most nem zavar, hogy meztelenné válok előtte, hogy férfiasságom égnek meredve mutatja ki a vágyaimat, s csak hosszú másodpercekkel később takarom el magam a takaróval. Indulnék, megfeszítem az izmaimat, de aztán újra elernyedem, mert egyedül nem leszek képes arra, hogy eljussak a fürdőbe. - Szükségem lenne a lábamra. Hangom fakó, fénytelen, kiábrándult és csalódott. Nem várom el tőle, hogy megtegye, s ha nem lenne szükséges, nem kérném tőle, de vannak dolgok, amire képtelen vagyok. S most az ő szánalmára vagyok utalva, arra a kegyre, hogy megtegye nekem ezt az apró kérést. Ha elindul, ha feláll a padlóról és elmegy a fürdőig, remélem a ruháimról sem feletkezik meg, de az sem gond, ha mégis, hiszen két lábon már magam is el tudnám intézni a dolgaim. S ha tényleg segíteni akar, ha tényleg kihozza a művégtagot, akkor életem legszánalmasabb, legmegalázóbb pillanataimat fogom átélni. Orvosaimon kívül még senki más nem látta, hogyan veszem fel a lábat, hogyan bújtatom csonkomat a szilikonból készített részbe, hogyan csinálok vákuumot, ami helyén tartja a pótlékot. S ennek ő most tanúja lehetett, végignézhette, miközben egyetlen szót sem szóltam hozzá, még akkor sem, ha ő beszélt. Gyűlöltem őt, de magamat még jobban, és a fájdalomtól még a szemébe sem voltam képes nézni. Felöltöztem utána, hogy ismét csak előtte vagy a fürdőben, az csak rajta állt, de amikor elkészültem, a padlót bámulva álltam meg előtte, egy pillanatra sem nézve rá. - Kérlek engedj ki. Szipogok egyet, majd elindulok vele, még mindig tartva némasági fogadalmam, s ahogyan döcögősen megindulok, úgy hatalmasodik el rajtam a szomorúság, a félelem, a harag, a csalódottság, s még ki tudja micsoda, mert a koponyámban fortyogó káoszban minden érzés egyszerre vágott tarkón. - Remélem, ízlik a muffin. A tálcával ne törődj, a cég ajándéka. - magam mögött vágom be az ajtót, megcsap a lépcsőház hidege, majd elindulok hazafelé. Egy SMS-t írtam Lindsaynek, hogy holnapra szabadságot kérek, de az sem érdekel, ha nem adja meg. Már nem érdekel semmi.
Látni ahogy megint összetörök valakit,nem tudom megmondani már milyen érzés . Annyi emberrel tettem már ezt. Mert féltem ,rettegtem attól mi van ha belekeverednek a kétes ügyeimbe . Tudva hogy Remington bármire képes nem tehettem semmit. Így nem szóltam ,csak hagytam hogy elmenjen ,láttam rajta a dühöt. Ami fájt is ,de a düh gyakran alakul át gyűlöletté. Az a legjobb ha gyűlöl ,és nem gondolkodik rajtam egy pillanatra sem. Minden kérésének eleget téve békén hagytam őt ,és leginkább a padlót lestem . Nem néztem rá. Még a végén rám jön valami őszinteségi roham ,és elmondom az összes szarságot ami az életemben van. Nem tehettem meg vele ,csak egy nagyon vékony határ választott el attól hogy az amúgy is rossz helyzetből még rosszabbat csináljak. Csak remélni tudtam hogy ,talál egy olyan lányt aki hozzá illik és teljes szívéből szereti mert megérdemli. Viszont ami én voltam ...magam sem tudom ,talán egy szörny,akinek se érzései ,se egy jó pillanata nincsen. Újra végignéztem ahogy elmegy ,én pedig elengedtem egy árva szót sem szólva. Egy ideig még utána néztem ,aztán becsuktam az ajtót ,és utat engedtem a könnyeimnek. Most már ,minden mindegy volt újra . Könnyes szemekkel ültem le az író asztalomhoz,és írni kezdtem egy levelet ,egy órát töltöttem a jól megfontolt mondatokkal ,és az érzéseim átadásával. Majd összehajtottam ,és beraktam a jól ismert fiókba. A levél elején Herbert neve szerepelt ,amit soha nem adok oda neki . Ugyanúgy bekerül két ember mellé ,akit elküldtem magamtól,majd eltiportam ,semmi jóra nem vagyok képes. Egyetlen egy dolog miatt,mert rossz vagyok. .
Kezdőlap
note 
