NYU Steinhardt Bachelor of Fine Arts in Studio Art - folyamatban
Foglalkozás
Etsy-n adja el az alkotásait, az számít?
Hobbi
szinte minden nap elmegy valahová a barátaival (bulizni, iszogatni, játékterembe, paintballozni, szabadulószobába stb.); szeret céltalanul plázázni (a pénztárcája kevésbé); TikTok függő; edzőterembe jár; gondoskodik róla, hogy az apja ne haljon éhen (=főz); szeret festeni, szobrászkodni, agyagozni; megszállottja a magastalpú cipőknek; videojátékok (hiába rossz a vérnyomásának); idegesíteni az öccsét
Moodboard
mûvészet
csoporthoz tartozom
Jellem
One taught me love
• Energikus, szórakoztató, karizmatikus. Szeret társaságban lenni, a bulik motorja. Képtelen túl sokáig egy helyben maradni, feltölti a másokkal való találkozás, igazi szélkakas jellem az akkumulátorral szemben - őt nem szívja le, ha társaságban kell lennie, sokkal inkább az élteti. • Szeret titokzatos lenni, legalábbis annak tűnni. Valójában nagyon könnyen megnyílik azok számára, akikhez közel érzi magát és akiket a barátainak tekint. • Az érzelmei vezetik, ha nagyon mély kapcsolatot ápol valakivel, elég rendesen meg tudja szenvedni az elválást, még ha mások előtt úgy is tesz, mintha képes lenne félvállról venni. Ettől függetlenül nem haragtartó, nem szereti pazarolni az érzéseit olyasmire, ami megmérgezi a hangulatát. Jellemzően a barátaival megy inni, ha valami bántja, így hamar el is felejti ezeket a kellemetlenségeket, amelyek miatt szomorú volt eredetileg. • Függetlenség, kreativitás, szabadság párti. Minden körülmények között fontosabb számára a szabad akarata, mint a szabályoknak, vagy mások véleményének való megfelelés. A stabilitás és biztonság helyett jobban szereti a bizonytalan, már-már kockázatos dolgokat - még ha csak a saját határain belül is. Elnézhető apró, de illegális dolgokat csinált már, ugyanakkor nem keveredik életveszélyes ügyletekbe. • A baráti körében ő a legalkalmasabb arra, hogy bárkit meggyőzzön bármiről. Ezt kétféle módon érheti el; egyrészt észérvekkel és a megfelelő pillanatokban lecsapott magas labdákkal, másrészt azzal, hogy lyukat beszél a hasadba. • Nagyon sok dolgot és elfoglaltságot tud egyensúlyozni és észben tartani egyszerre. Olykor a legmeglepőbb dolgokra mond igent, máskor olyasmit utasít vissza - valljuk be, csak kéreti magát -, amiről mások azt gondolják, hogy imádná. Természeténél fogva kíváncsi, szeret felfedezni dolgokat, beleásni magát új technikákba, művészeti ágakba és ismeretekbe.
Dolgok, amiket szeret: a barátja; a sötétlila szín; a fekete körömlakk; az öccse cuki feje; a frissen mosott ágynemű illata; a fa kanócos gyertyák hangja; a horror filmek; a nyári éjszakák; a csípős ételek; az aranyos sütemények; a dark academia és dark romance könyvek; az édes, szirupos kávék; a tollal rajzolt tetkók (meg a tetoválások úgy egyáltalán); a macskák;
One taught me patience
• Türelmesebbnek kellene lennie az élet minden szempontjából, saját magával és másokkal szemben is. Nem szeret sorban állni, ha nem sikerül neki valami elsőre, vagy ha a kedvenc reality műsorában elhúzzák a végeredmény kihirdetését. Ugyanakkor nem szereti, ha őt sürgetik. • Ha olyan dolgot kell csinálnia, ami nem kifejezetten érdekli, nagyon hamar elkezd rajta látszani, hogy unatkozik. Egy ideig próbál figyelmes maradni és úgy csinálni, mint aki tényleg érdeklődik, de aztán rövid időn belül elkalandozik a figyelme, vagy elkezd telefonozni. Ami abszolút nem érdekli, annak jellemzően nem is néz után, nem képes befogadni a témával kapcsolatos információkat. • Vannak bizonyos dolgok, amelyekről nagyon könnyen megfeledkezik. Egyszer például megígérte egy ex-barátjának, hogy amíg a fiú hazalátogat a szüleihez Kanadába, addig odafigyel a növényeire a lakásában. Mondani sem kell, hogy kész szobanövény temető volt a lakás, mire a srác visszatért. • Az apja nevelte fel, miután az anyja az öccsével visszaköltözött Koreába. A férfi munkamániás, amit a lánya gátlástalanul ki is használ, rengeteg titka van a férfi előtt és bizonyos dolgokban mai napig ferdít előtte. Azt sem mondta el neki például őszintén, hogy hány éves volt amikor először berúgott, vagy hogy mennyi idősen vesztette el a szüzességét.
Dolgok, amikhez nincs tehetsége: az autók; minden, ami barkácsolás; bármilyen komplikáltabb recept elkészítése (az instant ramenje isteni); írni, hogy épségben hazaért, amikor épségben hazaért; logikusan, higgadtan átgondolni bármit; nem végigbeszélni egy filmet, amit ő már látott; ott lenni tíz perc múlva, amikor azt mondja hogy tíz perc múlva érkezik;
And one taught me pain
• Féltékeny típus. Nem a paranoiás barátnő szintig, inkább csak szereti ha mások nem próbálják meg elvenni tőle azt, ami az övé. Ezzel együtt ő sem bánja, ha olyannal van együtt, akinek van némi birtoklási vágya. A féltékenysége mellé egyébként hűséges barátnő, ha egyszer megkedvelt valakit és belementek egy kapcsolatba, ahhoz tartja magát. Ellenkező esetben úgy érzi amit a másik félnek szabad, azt neki is. • Jellemzően gondolkodás nélkül veszekszik - fontos, hogy nem vitáról van itt szó -, amit észre sem vesz igazán. Mindig a saját igazát védi, és ha úgy érzi nem hibázott, akkor mondhat neki akárki akármit, nem fog változtatni az álláspontján. Ha utólag nem is képes higgadtan átgondolni ezeket az eseteket, azért elmondható róla, hogy tud bocsánatot kérni - őszintén, és a megfelelő időpontban. Fontosabbak neki a barátságai és kapcsolatai, mint hogy ő várjon a másik fél bocsánatkérésére. • Rendetlen, hajlamos szétszórni a dolgait és elfelejteni, hogy mit hova tett. Utólag pedig minél tovább kell keresnie egy dolgot, annál idegesebb lesz. Szóval senki ne akarjon vele találkozni, amikor nem talál valamit. • Nem igazán tud határokat szabni másoknak és ő sem feltétlenül érzi mindig, hogy meddig mehet el. Volt már, hogy egyenesen megmondta egy tanárának, hogy unalmasnak tartja az óráit, holott nem feltétlenül lehetett volna ennyire őszinte szemtől szemben. Viszont a rendszeresen kiküldött "anonim" egyetemi értékelőlapokban nem bízik. • Már-már idegesítően képtelen megülni a fenekén. Állandóan programokat szervez, új lehetőségek után kutat, hogy pontosan mit csináljon legközelebb és nyomós okkal marad csak otthon - jellemzően akkor sem egyedül. Megöli a magány, és kedvetlenné teszi, ezért kerüli, hogy magányos legyen. • Az optimizmusa és jókedve sokszor hamis nyugalomba ringatja őt. Amikor pedig rájön, hogy valami nem úgy sikerül, ahogyan ő azt elképzelte, hajlamos a kapkodásra.
Dolgok, amiktől a falra mászik: ha valaki megöli a bulit; ha esőben kell gyalogolnia; ha az öccse nem beszél vele; ha valaki meg akarja mondani mit csináljon; ha akkor csörren meg a telefonja amikor a kedvenc száma ment épp; ha sürgetik a határidőkkel, amikor megmondta, hogy EL FOG KÉSZÜLNI; ha az apja főzni próbál (mérgező kategória az eredmény);
Yang Hye Ji
arcát viselem
Múlt
- Elküldted? - Mit? - Na vajon mit?! - Kislányom... - Nem vagyok kicsi, és ne gyere nekem azzal, hogy hosszú napod volt! - Jo Na Bi! - Jo Changmin!! - Hé! - Nem hé! Te nem küldted el! Itt csak nekem van jogom kiabálni! - Óriásit sóhajtva rogyok le a kanapéra. Szóval hiába a három hét tervezés és minden előkészület, az öcsém nem kapja meg időben a születésnapi ajándékát a világ másik végén. Fel sem tűnt, hogy a kezeimmel már a dohányzóasztalon hagyott magazint matatom és legalább három oldalát szamárfülezem be. Dühösen csapom le a nyomtatott olvasmányt, mintha az tehetne mindenről és nem az előttem álló nagyon is felnőtt - ergo az én értelmezésemben felelősségteljes - negyvenes férfi. - Ha késik egy két napot az nem olyan nagy... Olyan gyilkos pillantást vetek rá, amitől rögtön belé fagy a szó. - Akkor te sem fogsz rám haragudni, amikor legközelebb "elfelejtem" a szülinapodat? - Kérdőn pillantok rá, várva a válaszát. Nem adok neki kegyelmet és nem folytatom a saját apám nevelését, amíg nem látja be, hogy ezt nem lehet csak úgy a szőnyeg alá seperni. Főleg mert a nappalinkban nincs is szőnyeg. - Nabi, az öcséd meg fogja érteni. - Na persze. - Különben meg sokkal nagyobb ajándék lesz, ha meglátogatjuk őke.. őt. Az újabb gyilkos pillantásom miatt fontolja csak meg, hogy hogyan fejezi be a mondatát. Bevallom, haragszom anyára, amiért nem tudott az országban maradni és amiért megfosztott az élménytől, hogy legalább ünnepek alkalmával biztosan lássuk egymást. Volt időszak, amikor kifejezetten úgy fogtam fel az egészet, mintha nem is szeretne annyira, mint az öcsémet, akinek valljuk be, pár éves korában valószínűleg nagyobb szüksége volt az édesanyja összeszedettségére és szeretetére, mint apánk szétszórtságára és odaégetett rántottájára. - És mondd csak, mikor lesz időd meglátogatni Neilt? - Olyan negédesen adom elő a kérdést, hogy apán látszik, hogy kétszer is meggondolja mit mondjon. - Ez attól is függ, hogy neked hogy alakulnak az óráid. - Ó, ne kend rám! - Felnevetek, miközben megrázom a fejemet. - Meg kell néznem a naptáramat. És bármikor közbe jöhet egy... - Á-á! Nem. Itt álljunk meg! - Felpattanok, nem foglalkozva vele, hogy a harisnyás lábaim kishíján megcsúsznak a fényes laminált padlón, az én harci előnyöm pedig már-már megszűnik létezni amiért nem születtem jobb egyensúly érzékkel. - Hol van? - Ki hol van? Érdekes fejlemény, de hajlandó vagyok szemet hunyni felette, még ha ez azt is jelenti, hogy apám megint összeszedett magának valami barátnőt. Arról igazából nem vagyok hajlandó egy percig sem elgondolkodni, hogy ő miért hiszi most azt, hogy a barátnőjét keresem rajta, vagy hogy hogy kerülne egyáltalán a lakásba a barátnője, amikor láttam, hogy nincsenek idegen cipők az előszobában. - Nem ki, hanem mi. Hol van Haneulie ajándéka? - Öööh... A kocsiban felejtettem. - Kérem a kulcsot. - Mi, most? - Apa!! - Jó, pillanat. - Legyőzötten lép a kabátjához, hogy a zsebéből kihalássza nekem a slusszkulcsot. Bölcs döntés volt a részéről, mert nem kegyelmeztem volna, ha később nekem kell végig túrnom a lakást miatta. Kétkedő pillantást vet ugyan rám, de nem szól bele, miközben a kezembe nyomja a kulcsot. - Remélem tudod, hogy a saját fiad csak miattam áll még szóba veled. - Azt sem jókedvében teszi és nem hibáztatom érte. Mindezek fényében kellemetlenül venné ki magát, ha azt mondanám Ha Neulnek, hogy ha hiszi ha nem, minden versenyét láttam - és mindegyik megvan a macbookomon, de ez már tényleg felvágás lenne. - Most hová mész? - Szerinted? Keresek egy nyamvadt postát, ahol feladom az ajándékot, amit én találtam ki az öcsémnek, és mielőtt odaadnám egy nagyon kedves postai alkalmazottnak, kiveszem belőle az általad írt üdvözlőkártyát, hogy Haneulie csak azzal álljon szóba, aki kettőnk közül igazán megérdemli!
~
Az ujjaim végig csúsznak néhány billentyűn, mégis szinte rögtön vissza is törlöm az utolsó mondatot. Aztán az előtte lévőt is. Egészen addig, amíg nem bámulom újra ugyanazt a két szót. 'Szia Anya!' Így kezdődik az e-mailem. Nevetséges, nem? E-mailt írok annak, aki a világra hozott? Megfontolom, hogy lecsapjam a macbook képernyőjét és ne is törődjek az egésszel úgy... vagy fél évig. Az igazság az, hogy elég idő eltelt már azóta, mióta a szüleim szétmentek. Ahhoz is elég nagy vagyok, hogy ne hiányozzon minden este anya, meg hogy ő olvas nekem esténként mesét, elalvás előtt. Nem éltem meg világvégeként, hogy engem apám világosított fel és hála Istennek, volt benne annyi tapintat, hogy a menstruációról és tamponokról az akkori barátnőjével beszélgettünk el. Vannak bizonyos dolgok, amiket az ember lánya akkor sem oszt meg a saját apjával, ha közelebb áll hozzá, mint az anyjához. Egy szó, mint száz, nem anya ölelése, vagy a kedves szavai hiányoztak, amiket akkor sem felejtett el megejteni a legújabb frizurámmal kapcsolatban, amikor nagyon is tisztában voltam vele, hogy nem tetszik neki. Az e-mail fiókom sötétlilára állított hátterére hunyorogva gyakorlatilag magam sem tudtam megfogalmazni miért akarok most annyira üzenetet írni neki. Azt, hogy épp összetörték a szívem, vagy tetszett valaki, legalább harminc másik emberrel meg tudtam osztani. Igazából nem ömlengeni akartam. Akkor már inkább veszek magamnak egy naplót és vezetem le minden alkalommal azon a feszültséget. Talán csak visszatért az az újra meg újra gyomorgörcsöt okozó érzés, hogy... Szeretném, ha kicsit jobban érdekelném a saját anyámat. - Most minek vágsz ilyen fejet? - Oliver olyan fejjel nézett rám, mint aki egyszerre undorodik és lát ufót. Elgondolkodtam rajta, hogy akkor lényegében szörnyülködne-e, ha hirtelen a földönkívüliek úgy döntenek, hogy megszállnak minket és fel is fedik magukat, vagy éppenséggel örülne neki, mert ő is úgy gondolja, hogy az emberiség megérett a pusztulásra. Mégsem kérdeztem rá, helyette belerúgtam a combjába a harisnyás lábammal - persze csak kíméletesen. - Milyen fejet? - Kihívóan pillantottam rá, ami egészen odáig tartott, amíg meg nem fogta a nagy lábujjam, amit teljes erejéből meg is szorított. - Áú, engedj el! - A tőlem telhető legnagyobb csapást mértem a karjára. Ha a hangos tiltakozásomra nem is, a verekedésünkre már a közelünkben ülők is felfigyeltek. - Mit írsz olyan szorgosan? Megint haladékot kérsz szobrászatból? - Nem! - Akkor? - Semmi közöd hozzá. Esküszöm, be akartam fejezni az e-mailt. Meg akartam írni anyának, hogy találkozni szeretnék Neillel, amikor megérkezik Amerikába, de nem tudtam hogyan kezdhetnék hozzá. Leírhatnám, hogy láttam a híreket arról, hogy nálunk fog edzőtáborban gyakorolni és érdeklődhetnék, hogy vajon mennyi szabadideje lesz rám, vagy épp apánkra. Persze írhatnék rögtön neki is. De félek a visszautasításától. Nem az a kis mókus már, akiről annyi kép van a lakásunkban. Furcsa, hogy ő olyan pici volt még, amikor elköltöztek Amerikából, én mégis jobban kötődöm a cuki fejéhez, mint anyánkhoz. Talán túl sok bennem a Jo gén apám oldaláról és ezért nem vagyunk egy hullámhosszon. Az ő házasságuk sem jött össze, így a mi kapcsolatunk is halálra volt ítélve, már az elejétől kezdve. Elvégre rendben volt azzal a felállással, hogy én apával maradok, ő meg elviszi az öcsémet. Ki látott már olyat, hogy a lányok az apjukkal maradnak, és a fiúk az anyjukkal? - Mit csinálunk óra után? - Mit szeretnél csinálni? - Hm... - Néhány másodpercig tettettem csak gondolkodást. Valójában már akkor tudtam mit fogok válaszolni neki, amikor én feltettem a saját kérdésemet. - Menjünk inni.
~
- Nabi, Nabi, Nabi! Hallod! - Ne üvölts már, hallottam először is! - Hiába fordítom oda a fejemet Oliver és Candice felé, a hangjukhoz tartozó kép kicsit késve érkezik meg az agyamba. Ez akár azt is jelenthetné, hogy épp elég alkoholt fogyasztottam ma estére és szépen meg kellene szabadulnom a piros műanyagpoharamtól, amit ki tudja ki nyomott már a kezembe, vagy hogy épp mi volt és mi jelenleg is a tartalma. Egy biztos, hogy aki bekeverte a benne örvénylő koktélt, igazi zseni volt. - Itt van! - Hol? - Ki? Valószínűleg mind nagyon bután nézhettünk épp egymásra, mert a következő pillanatban kitört belőlünk a nevetés. Jól esett itt lenni, szerettem a társaságot, élveztem a kora nyári estét és a kellemesen bizsergető érzést, amit az elfogyasztott alkohol hagyott maga után. Az érdeklődésem azonban már fel lett piszkálva, ezért élénken pillantottam Oliverre, aki az előbb olyan vehemenciával koptatta a lepcses szájával a nevem. - Ki van itt? - Hát a PS órás szerelmed, te liba! Csak akkor kezdtem el kissé szégyellni magamat a saját (egyik) legjobb barátom miatt, amikor ezt kimondta. Hirtelen túl hangosak voltak a szavai és túl részegek voltunk mindannyian ahhoz, hogy az általam kiszemelt, egyébként megközelíthetetlennek tűnő srác most itt legyen a művészetisek éves fesztiválján - valljuk be, csak egy újabb indok az ivásra -, ahová egyébként én hívtam meg, valami lázálomban elkövetett tök ciki "egyébként ha ráérsz csütörtökön gyere el" magyarázkodással. Legalább a szórólapunkat nem felejtettem el a kezébe nyomni. Csak a telefonszámom maradt le róla, amit eredetileg meg akartam adni neki valami buta indokra hivatkozva - amúgy van még ennek értelme, vagy a Tinderen kellett volna megtalálnom valahogy? Azt végképp nem gondoltam, hogy meg is fog jelenni, miután meghívom. Ami így elég ciki, mert ki vallaná be, hogy a vereségre volt berendezkedve? Nem én! - Óazanyját - jött ki belőlem egy sóhajtással keretezve az első dolog, amit eszembe jutott. Kihúztam magamat, talán egy pillanatra még a dekoltázsomra is lepillantottam csak a biztonság kedvéért, majd olyan élénken fordultam körbe, mint a szurikáták, akik épp megfigyelésre vannak kiküldve. Arról már meg is feledkeztem, hogy akármilyen gyorsan forgatom is a fejemet, a kép késni fog valamelyest. Talán ezért sikerült csupán azt figyelemmel kísérnem, ahogyan a srác számomra viszonylag ismeretlen arcokhoz sétál oda. Olyan volt, mint... Hát ciki lenne ennyi idősen egy nagyon szexi démonhoz hasonlítani, de aki látta már a könyvespolcomat, az nem csodálkozna túl sokat ezen a megállapításon. - Nem mész oda? - Most? - Mikor máskor? A végén mással megy haza. - Szerintem nem... - Igaza van! Menj már oda! - Te meg ne lökdöss! - Olyan vádlón pillantottam Candice felé, mintha most bocsátotta volna áruba a családomat. Mégis hatottam rám a szavaik. Előbb mély levegőt vettem, aztán minél stabilabban próbáltam meg elindulni felfelé a lépcsőn, hogy megtaláljam a srácot, akinek a társaságára annyira vágytam, hogy másfél hete másról szem beszéltem a barátaimnak. Középtájon lehettem, amikor még egyszer ellenőrizni akartam, hogy jó irányba megyek-e - őszintén szólva nem spiccesen van a legjobb mozgáskoordinációm. Ez volt az a pont is, amikor feltűnt, hogy nem látom már az igazságtalanul vonzó vonásokkal megáldott srácot a többiek mellett. Már-már teljesen megsemmisülten fordultam volna újabb száznyolcvan fokos fordulattal Oliver és Candice felé, hogy egy szomorú grimaszt küldjek feléjük, amikor éreztem, ahogyan összegabalyodnak a lábaim és meginog az egyensúlyom - nesze nektek, magastalpú cipők. Az ominózus eset épp akkor történt, amikor megéreztem valaki kezét a derekam környékén. De az is lehet, hogy nem szimplán majdnem a karjaiba estem, hanem jókor volt jó helyen. Mindenesetre közelről még vonzóbbnak tartottam. Erről talán az ábrándos mosoly is árulkodott, amit Rá villantottam. - Hát eljöttél.
Gonna run through fire Like I’ve never been burned Like you’re running out of breath Tryna find yourself before you blow away in the night Freakin’ insane
24 hours are insufficient If I am with you When our hands touch, electricity spreads all over my body, I close my eyes, what do I do? Going crazy, I’m falling into you
- - You fill me up
★ lakhely ★ :
Brooklyn
★ :
★ idézet ★ :
[You're so dramatic.]
Don't you know what a metaphor is?
★ foglalkozás ★ :
egyetemista
★ play by ★ :
Yang Hye-ji
★ hozzászólások száma ★ :
10
★ :
Re: Jo Nabi
Pént. 13 Jan. - 15:41
Gratulálunk, elfogadva!
Livin' in New York új lakosa
Kedves Nabi!
Üdvözöllek az oldalon!
A karakterlapodat elolvastam, és teljesen rendben találtam. Minden megtalálható benne, ami ahhoz kell, hogy kissé megismerhessük a karakteredet, betekintést nyerjünk az életébe és a jellemébe.
Elsőként megjegyezném, hogy szerettem a jellemed összefoglalását a kis plusz információkkal együtt. Szimpatikus lánynak tűnsz, aki nem riad vissza a szórakozástól, de attól sem, hogy kiálljon magáért, ha a helyzet úgy hozza. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az édesapáddal kiragadott jelenet, ahol határozottan te tűntél jobban felnőttnek, míg ő...nos inkább az elveszett kategória. Nehéz lehet ennyire távol lenni a testvéredtől, de örülök, hogy nem romlott meg a kapcsolatotok. A testvéri kötelék egy különleges adaléka az életnek, főleg ha annyira ragaszkodsz, mint ahogyan te magad is. (A bölcs fejem már csak tudja, hisz tapasztalatból beszél. ) Érthető az is amikor dühít hogy ha nem beszéltek, ahogy az is, hogy bármit megtennél érte. Szurkolok, hogy a közeljövőben legyen lehetőségetek több időt eltölteni majd egymással. Az édesanyád felé történő hezitálás teljesen jogos. Ha még nem is várnád el tőle azokat, mint régen, mégis van egy feloldhatatlan távolság közöttetek, ami miatt kétszer is átgondolod vele kapcsolatban, hogy mit tegyél vagy mit nem. Ez normális. Adj időt magadnak és ha készen állsz, azt tudni fogod. Egyébként drukkolok, hogy a kiszemelteddel jobban alakuljanak a dolgok. Nagyon tetszett az előtörténeted, szóval köszönöm az élményt! Mellesleg szép lett a profilod is.
Már nincs is más hátra, mint hogy meglátogasd az avatar-, név- és munkahelyfoglalót, és már kezdődhet is a játék! Ha bármikor elakadnál, és segítségre lenne szükséged, keresd fel az oldal vezetőségét bátran! Kellemes időtöltést és izgalmas játékokat kívánok!
Kezdőlap
- Elküldted?
) Érthető az is amikor dühít hogy ha nem beszéltek, ahogy az is, hogy bármit megtennél érte. Szurkolok, hogy a közeljövőben legyen lehetőségetek több időt eltölteni majd egymással. 
