Vigyorogva, a fejemet ingatva hallgatom a szerencsétlen haveromat, aki azt sem tudja, hányadán áll a csajjal, aki tetszik neki. Elbénázta a dolgokat, ez nem kérdéses, de szerintem még nincs minden veszve. Meggyőződésem, hogy Mills féltékeny, és ezt közlöm is vele, aztán megint röhögök a felháborodásán, amiért „az ördögöt festem a falra”.

- Hát figyelj, nálad sosem lehet ezt tudni... - vonok vállat, miközben már tömöm befelé a hamburgerem maradékát. - Na jó, tényleg jobban jársz, ha nem kavarsz mással a csaj orra előtt, úgy nehezebb melléfogni – teszem hozzá kicsivel komolyabban, miután lenyelem az utolsó falatokat is. Közben még mindig van egy szórakozott mosoly az arcomon, ami újra kiszélesedik, amikor Jessica és a vele való kalandom kerül szóba. Mi tagadás, az a lány se semmi! Mondjuk ezt bárki megmondhatja, aki akár csak egy pillantást vet rá. Igazi nehézsúlyú bombázó, és nem csak kinézetre észveszejtő. Jóízűen elnevetem magam Tommy megkönnyebbülését látva. Mintha bármilyen hatással lehetne rá, ha Jess kevésbé lenne jó az ágyban... De amúgy ja, értem. Fordított helyzetben én is ugyanígy drukkolnék neki.

- Jah, ez elég valószínű – bólogatok arra, hogy szex lesz a hétvégi program is. Nem nagyon bonyolítjuk túl a dolgokat. Persze ettől még lehet, hogy előtte összefutunk valahol egy buliban, de aztán úgyis abba az irányba menne a dolog.
- Tényleg, amúgy tudsz valamit arról, hogy azt a péntekre tervezett bulit végül megtartják-e az ikrek? - Bobby és Tod ilyen szempontból tök kiszámíthatatlanok. Viszont ha ráveszik magukat, hogy végig is vigyenek valamit, amibe belekezdtek, kurva jó partikat össze tudnak hozni.

Ahogy a környék változik körülöttünk, úgy válik egyre egyértelműbbé, hogy lassan megérkezünk. Nem is kell látnom a navigációt, hisz már felismerem az épületeket. Mire befutok a leszállítani kívánt csomaggal, Jim és a többiek már türelmetlenül várnak, és ettől kicsit neccesnek tűnik a helyzet az első néhány pillanatban, de azért végül sikerül zökkenésmentesen letudni a feladatot. Jó, igazából a gyomrom még kicsit görcsben van, ahogy elhagyom a kocsmát, hogy visszatérjek a parkolóba, de már legalább letudtam a dolgot. Csak aztán ahogy visszaülök a kocsiba Tommy mellé, a levegőben azonnal szinte tapintható a feszültség, és ebből máris érzem, hogy itt még lesz mit tisztázni. Az orrnyergemet masszírozva szívom be mélyen a levegőt, és várom a pillanatot, hogy nekem szegezze a kérdést, de az nem jön túl gyorsan. Először csak kocsikázunk egy ideig síri csendben, ettől viszont csak tovább nő bennem fokozatosan a feszkó. Aztán ahogy félrehúzza a kormányt, és leparkolunk az út mellett, majd a zene is elhallgat, már tudom, hogy most jön a számonkérés.

- Tesó... Biztos tudni akarod? - nézek rá a homlokomat ráncolva. De komolyan.... Nem hagyhatnánk ezt annyiban? Nyilván érezheti, sejtheti, hogy ez olyan dolog, amibe úgysem akar belekeveredni. Bár mondjuk ha már ennek ellenére is rákérdezett, gondolom a történtek után tényleg mondanom kéne valamit.

- Jó nézd... Elég szarul állunk anyagilag, oké? Szóval néha muszáj ezt-azt bevállalnom, főleg mert amit a diákmunkákból kapok, az mondhatni kurva kevés. Szóval Bill... a szomszéd, akivel korábban találkoztunk a lakásunknál, ő néha így kisegít egy kicsit. Nem csinálok mást, csak olykor leszállítok egy-egy csomagot, és ennyi... Nem nagy ügy. - Azt sem kell tudnom, mi van a csomagokban. Nyilván sejtem, de akkor sem tartozik rám. És jóval többet perkál, mint amit mondjuk a kávézóban fizetnek. 

Nagyon szívesen terelem Tommyra, és az ő szerelmi életére a szót, megkímélve ezzel mindkettőnket a problémásabb témáktól, amiről igazán egyikünk sem akarhat beszélni. Meg amúgy is érdekelt, mi a helyzet a csajjal, akit már nem egyszer emlegetett. Úgy tűnt, Mills több lesz a számára, mint a legtöbb lány (vagy srác), akikkel max egyszer-kétszer kavar, aztán tovább is lép. Úgy tűnt... de hát most ki tudja, mi lesz belőlük a bénázása után. Mármint én tökre megértem, és komolyan gondolom, nem tudhatta, hogy pont a csaj bátyját sikerült megtalálnia. De ettől még ismerjük el, amilyen vicces, legalább olyan gáz a szitu. De talán ő is bejön ennek a Millsnek épp eléggé ahhoz, hogy tovább tudjanak lépni ezen az igencsak ciki incidensen.

- Áááá, tutira féltékeny – kúszik széles vigyor az arcomra. Mi másért lenne problémája azzal, ha Tommy másokkal tölti az idejét? Jó, most így szívás, ami történt, de ha ennek ellenére is ilyen kéréssel állt elő a lány, akkor ebből még lehet valami. - Amúgy, ha még tényleg szeretnéd befűzni, már csak azért is biztonságosabb, ha nem kavarsz előtte mással, nehogy legközelebb valami kuzinját szedd fel – röhögök megint, mert nem tudom megállni. És haverként amúgy is kutya kötelességem viccet csinálni a dologból, és kicsit szívni a vérét.

Néhány percre beugrom a hamburgereshez, hogy kicsit feltankoljak magunknak, mielőtt átgurulnánk Queensbe. Aztán amíg legyűrjük az első falatokat, kicsit lelassul a társalgásunk. Bár igazából nem esik nehezünkre tele szájjal, rágva beszélgetni sem. Mindenesetre előbb leküldöm a falatot, mielőtt rátérnék a saját új híreimre.

- Haveeer... - kezdenék bele, hogy leírjam, mennyire határozottan NEM volt unalmas a dolog Jessicával, de kábé eddig jutok, mert erre nem is igazán vannak szavak. Úgyhogy ezt így megpróbálom konkrétabb leírás nélkül lekommunikálni Tommynak egy sokat mondó pillantással, ami mellé még elégedetten bólogatok is. - Szóval... jah, nagyon messze volt az unalmastól – teszem azért hozzá. De aztán, ahogy megkérdi, akkor jól alakulnak-e a dolgok, már csak megvonom a vállam. - Hát, nekem úgy tűnik, ő is szívesen tölti velem az idejét, és tegnap este már a hétvégi programomról érdeklődött – árulom el egy féloldalas mosollyal, de aztán megint megvonom a vállam. - Viszont ettől függetlenül nem hiszem, hogy túl komolyan gondolná, úgyhogy én sem teszem. - Rápillantok a navigációra közben. Közeledünk. Mondjuk ez már a környékből is lehet látni; nem valami bizalomgerjesztő. Ez tény. Egy külsőleg kissé lepukkant motoros bár a cél, egész pontosan annak parkolója.

- Szerintem te... nyugodtan várj meg itt, mindjárt jövök úgyis. - Mint egy lehetőséget, úgy vezetem fel, de a tekintetem inkább azt üzeni: mindkettőnk érdekében maradj a kocsiban a seggeden, léci. Aztán megindulok a bejárat felé, de mielőtt elérném, Jim, a 20-as évei végét taposó, kissé tagbaszakadt srác, akivel találkoznom kell, éppen kilép rajta.

- Eddie? Bazd meg, korábbra vártunk!

- Tudom, volt egy kis kavarodás... - kezdenék bele, és mentegetőzve felteszem mindkét kezem.

- Kavarodás, mi? Na ne mondd! - Elkapja a pólómat a nyakam alatt, és ránt rajta egyet, miközben másik keze mutatóujját fenyegetően az arcom elé tartja. - Errefelé nem szeretjük a kavarodásokat, de ezt már tuti sejtetted, úgyhogy kurvára ne szórakozz velem, kölyök!

- Oké, bocs, nem lesz ilyen többet. Eskü! - Még mindig mentegetőzve tartom a karjaimat, és lopva a kocsi, illetve az abban ülő felé pillantok, majd némileg kelletlenül benyúlok a belső kabátzsebembe. - Elhoztam a cuccot, itt van a...

- Ne itt! - lefogja a kezemet, de végül elenged, és miután már-már barátságos mozdulattal megveregeti a vállamat, befelé terel a bárba, azon belül is az irodába. Elsétálunk néhány nem túl kedves arcú fickó mellett közben, de már látásból a többségüket ismerem, ezért nem fosok tőlük úgy, mint első alkalommal. Próbálok is magabiztosnak látszani végig, minden percben, persze épp csak annyira, ami még nem bosszantja fel őket. Jim ellenőrzi a csomagot, annak súlyát meg tartalmát, aztán egy borítékot nyom a kezembe, és már mehetek is. Az egész nem tart tovább negyed óránál. De azért, amikor kilépek az ajtón, vissza a parkolóba, megállok egy pillanatra, hogy kifújjam az addig bent tartott levegőt.
- Na ez ennyi volt. Mehetünk is – jelentem ki, mikor beülök újra az anyósülésre, de módszeresen kerülöm Tommy pillantását.  

Hálás vagyok Tommynak, hogy nem frusztrál pluszban még a kérdéseivel. Egyébként sem szívesen beszélgetnék vele a részletekről. Mármint... nyilván így is sejti, hogy nem csak az van, amit elmondtam neki, hanem a háttérben akad más is, csak valószínűleg ő sem igazán akar tudni róla. Épp elég lesz, amit esetleg ma látni fog. Mert igen, sokat köszönhetek Billnek, az életemen túl is. Megtanított gitározni, és bunyózni is, és szerzett nekem gyors, egyszerű melókat, ha gyorsan kellett egy kis pénzt keresnem. Feladatokat, amik nem teljesen veszélytelenek, de amikről én sem tudok sokkal többet, mint amit az orromra kötött, legfeljebb találgathatok. De tisztában vagyok vele, hogy jobb nekem, ha nem tudok többet annál, mint amit muszáj. Néha elviszek ide-oda egy-egy csomagot (próbálva nem tudomást venni arról, hogy azok mit tartalmaznak), felveszem a pénzt, ami jár érte, és végül átadom Billnek. Vagy olykor elkísérem Billt valahová, ha kell. És nem, nem vagyok hülye, de nagyon határozott terveim, céljaim vannak a jövőre nézve, és ehhez olykor több befektetés kell, mint amit anyám rá tud szánni. Bár valószínűleg inkább a belét is kidolgozná, ha tudna a mellékes pénzkereséseimről, de kösz, ne! Így is több, mint eleget tesz értem.

Mindenesetre Tommy elcseszett szerelmi élete jóval érdekesebb és szórakoztatóbb, mint az én otthoni helyzetem, úgyhogy sokkal szívesebben beszélek arról. - Hát tényleg jól beletenyereltél. De nem tudhattad... - vonok vállat, mikor már tudok röhögés nélkül beszélni. Arra azért újra elvigyorodom, mikor elismeri, hogy Millsnek és a tesójának is jó génjei vannak. Vannak ilyen testvérpárok... gondolom. Ismerek ilyeneket. Na nem mintha valaha rá akarnék mozdulni Tommyra. Mi ketten nem ugyanabban csapatban játszunk. De attól még tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy elég népszerű mindkét nem körében. Lita pedig... Na igen. Kár, hogy olyan balfaszra pazarolja az idejét, mint Rick.

- Várj... nem is mondta el, hogy mi a gond, amíg nem láttad őt a tesójával? - kerekednek el a szemeim. Ez a sztori egyre jobb. És kínosabb. - Hát mi tagadás, azt a jegeskávét valószínűleg tényleg megérdemelted - nevetek újra, ahogy elképzelem a jelenetet. - Ő kérte ezt tőled? Hogy ne mozdulj rá senkire, amikor együtt buliztok? - Ez a részlet viszont egész érdekesen hangzik. Lehet, hogy mégsem cseszett el mindent teljesen? Mármint ez a Mills csak nem kérne ilyet tőle, ha tökre hidegen hagyná őt a haverom. - Akkor csak nincs minden veszve, nem? - pillantok felé felvont szemöldökkel.

- Na, mindjárt jövök - szállok ki a kocsiból, mivel a sikeres elnavigálásomnak hála közben megérkezünk a hamburgereshez. Hozok mindkettőnknek egy sajtburgert, meg egy-egy kólát is. Visszatérve rögtön Tommy kezébe is nyomom a saját részét, a többit a kezemben egyensúlyozva szállok be vissza a kocsiba. Aztán még egyszer ellenőrzöm a navigációt, hogy biztos célba vezessen bennünket Queensben. Majd zenét is keresek a rádión, de csak olyan hangerőn, ami mellett még tudunk beszélgetni.

- Mit meséljek? Az én életem közel sem ilyen izgalmas, Kershaw – harapok a sajtburgerembe egy farkasvigyor után. De amint lenyelem a falatot, azért kibököm az igazat, mert nekem is vannak ám híreim. - Igazából... a hétvégén szexeltünk Jessicával. Meg azóta még egyszer – vonok vállat lazán, mintha nem is lenne olyan nagy dolog, hogy kavarok az iskola egyik legdögösebb csajával. Persze ez a dolog köztünk tényleg nem komoly. A Jess félékkel, gondolom, sosem az. Azt meg kurvára nem fogom közölni vele, hogy a lány inkább csak figyelem elterelés a számomra, hogy ne a húgán járjon az eszem, meg a seggfej pasiján, akinek két naponta kedvem lenne betörni az orrát.

Nem várt fordulatja ennek a napnak, a hétnek, az egész hónapnak, hogy Tommy ennyi idő után végre láthatja, hogy hol lakom. Sosem volt titok, vagy tabu közöttünk, hogy anyagilag milyen hatalmas különbség van köztünk, de más ezt tudni, és más a saját szemével látni. Ők Litával szinte egy palotában laknak, ahol minden drága, a legmodernebb, és bejárónők, házvezetőnő, szakácsok, meg ki tudja még milyen alkalmazottak lesik minden kívánságukat. Pontosan olyan személyek, mint az anyám, aki szobalányként ugyanúgy kiszolgál másokat. És nem állítom, hogy szégyellem azt, ahonnan jöttem, ahol élek, amiben felnőttem, hisz, gondolom, ennek köszönhetően lettem az, aki vagyok. Valaki, aki szívós, kitartó, céltudatos, aki gyakran szenvedéllyel tesz dolgokat, aki nem hagyja egykönnyen, hogy átverjék (valószínűbb, hogy én szedek rá másokat). De már amikor megindultunk Bronx felé, tisztában voltam vele, hogy most egy olyan oldalamat ismerheti meg, láthatja személyesen is, amit a barátságunk eddigi bő két éve alatt még nem volt alkalma. Azt, aki itthon vagyok, a szerény otthonunkban, az egyszerűen berendezett szobámban, a papírvékony falak között, ahol már az első öt percben bemutatkoznak a szomszédok veszekedéssel, szitkozódással. Szóval nem véletlenül voltam ideges. Bár Bill felbukkanására még én sem számítottam. Igazán, őszintén hálás lettem volna, ha ezt a jelenetet kihagyhattuk volna, és nem hoz ilyen kínos helyzetbe. Érdekes, hogy anyám előtt sosem engedi meg magának ezt a hangsúlyt. Egyébként tényleg kedvelem Billt, sok mindent köszönhetek neki, és fontos nekem a barátságunk, de vannak ezek a pillanatok, amikor elég kellemetlen tud lenni ez a kapcsolat. És annyival könnyebb lett volna, ha Tommynak nem ezt az oldalát mutatja be, és nem hoz olyan helyzetbe, hogy magyarázkodnom kelljen. Főleg mert Tommy ismer már annyira, hogy tudja, legalábbis sejtheti, nem a teljes igazságot mondtam az imént. De van annyira jó barát, hogy ezt mégse vesse a szememre. Egy megkönnyebbült sóhajjal veszem tudomásul, hogy nem kérdez és nem mond mást, egyszerűen csak rábólint arra, hogy elvisz Queensbe. Így azért mégis csak egyszerűbb, gyorsabb, és minden esély megvan rá, hogy még időben oda is érjek a csomaggal a célba. Hálás vagyok Tommynak ezért is, és amiatt is, hogy hagyja a beszélgetésünket visszakanyarodni az előző témához. Egyébként is jobban érdekel, amit ő akar mesélni, mint hogy én magyarázkodjak neki tovább.

- Nem kell ehhez navigáció, itt van nem messze egy hamburgeres, majd én mondom az utat. Egyelőre csak egyenesen - válaszolok, miközben már újra a kocsiban vagyunk, én pedig éppen bekötöm a biztonsági övemet. Aztán őszinte érdeklődéssel fordulok felé, amikor végre elkezdi elmesélni nekem, hogy mi is volt az, amit annyira csúnyán elbaszott a csajjal, aki tetszik neki. Hát mit is mondjak? Ezt tényleg ritka durván elcseszte. - Ezt nem mondod komolyan! - kerekednek ki a szemeim, de közben röhögök. - Bocs, tudom, hogy ez neked nem vicces, elég kínos lehetett, de... Ember, ilyen pech nem is létezik! Nagyon vonzó génjeik lehetnek. - Tartom fel magam elé védekezőn a kezem, de nem tudom megállni a kéretlen megjegyzés, és újabb nevetés nélkül. Ez a sztori elképesztő. - Itt a kereszteződésnél balra - szúrom közbe. - Na és aztán mi történt? Mármint tippem az volna, Mills tuti jól kiakadt, de... Ezzel akkor vége is? Vagy ki tudtad magyarázni? Itt megint balra, és aztán ott lesz jobbról - mondom közben megint az instrukciókat. Aztán lassan már meg is érkezünk, tényleg nincs messze, három-négy saroknyi távolságra mindössze. - Te kérsz valamit? - Ha már nálunk még egy-egy üdítőt sem tudtunk meginni nyugodtan, a minimum, hogy fizetnék valamit, ha kér.

A kezdeti feszkó viszonylag hamar elillan, miután látom, hogy Tommy egész hamar otthon érzi magát nálunk. Ez a bronxi kiruccanás a részéről már váratott magára egy ideje, de most már komolyan örülök, hogy végre itt van, és saját szemével is láthatja, honnan származom. Mert egyrészt, igen, elég szívás csórónak lenni, főleg mikor a Browningban nap mint nap láthatom, hogyan élnek mások, de másrészt, ettől függetlenül is, büszke vagyok anyámra, amiért kevésből is igazi otthont tudott csinálni nekünk, egyedül, többnyire segítség nélkül. Nyilván ezek olyan nyálas dolgok, amikről vele nemigen beszélgetnék, de attól már vagyok annyira érett, hogy lássam, ez nem kis dolog, és tudjam értékelni. Főleg mióta szinte minden szabad hétvégémet melózással kell töltenem.

- Igaz, igaz, Millie - bólogatok, mert így már tényleg rémlik a csaj neve. Míg Tommy válaszol a kérdésemre, én a Sunkistemet iszogatom, majd a fejemet csóválva teszem azt le a pultra. - Elbasztad? Máris? Ne már! - röhögök, de azért csak úgy... együttérzéssel. De hát bakker, hogy tudta máris elszúrni, mikor még szinte semmi sem volt közöttük? Mármint tudtommal még csak ismerkedtek. Ez szerintem már művészet. - Mit műveltél? - Hajolok előre, vele szemben a pultra könyökölve. Erre tényleg kíváncsi vagyok.

- Szavad ne feledd! - Intek Tommynak, miután a csengő, és Bill dühös hangja félbeszakít bennünket. Legszívesebben tudomást sem vennék róla, de a pasas egyértelműen a tudomásunkra hozza, hogy látott bennünket megérkezni, és nem volna ajánlatos a hülyét játszani vele szemben. Szóval ajtót nyitok, felkészülve egy alapos lecseszésére. Majd miután távozik, a barna csomagot pedig a dzsekim belső zsebébe rejtem, kétszer is mély levegőt veszek, mielőtt átsétálnék Tommyhoz a nappaliba.

- Persze, minden oké - bólintok magabiztosan, de szerintem ismer már annyira, hogy lássa rajtam, ezzel inkább csak nyugtatni próbálom őt is, magamat is. - Ha el tudnál vinni, az szuper lenne. Kösz. Queensben van az úticél amúgy, mindjárt át is küldöm...  Ami pedig Billt illeti... Az egyik szomszédunk. Ő... kicsit olyan, mintha az apám lenne. - Mondjuk annak lehet fiatal, mert kábé harmincas lehet, de nagyjából anyámmal egyidős, szóval... Na mindegy. - Vagy mint egy mentor. Tőle tanultam gitározni és bunyózni is, meg ilyenek. És általában nem ilyen ideges, csak... Sokszor segít ebben-abban, szívességeket tesz, cserébe én is neki, aztán most... megfeledkeztem valamiről, amit megígértem neki – vonok vállat. Nem akarom teljesen kommentár nélkül hagyni az iméntieket, az olyan hülyén jönne ki, Tommyval amúgy is általában tényleg őszinte vagyok. Amennyire lehet. Szóval próbálom úgy megmagyarázni a szitut, hogy közben ne mondjak semmi olyat, amit nyilván ő sem akarna hallani igazán. Közben intek a fejemmel, hogy induljunk is akkor, és már a lakásajtóra fordítom rá a kulcsot, amikor újra megszólalok.

- Szóval... mi a helyzet Millievel? Róla akartál beszélni? - Egyrészt biztonságosabb terelni a szót arról, ami a zsebemben lapul, másrészt amúgy is vissza akartam térni erre a témára. - Útközben megállhatnánk valahol venni egy hamburgert – jegyzem meg megnézve a mobilom kijelzőjén, hány óra. Szerintem annyi még beleférne az időnkbe. Csak mert most jövök rá, hogy farkaséhes vagyok.  

Enyhe szorongással irányítom befelé Tommyt a lakásunk épülete előtti parkoló szabad helyére. Már így is van némi bűntudatom, amiért rávettem, hogy fuvarozzon már haza, miután a gitárom nélkül nem tudtunk próbát tartani. Nem mintha tervben lett volna, hisz az elmaradt műszakom szülte a lehetőséget. De ez most mindegy. A lényeg, hogy pontosan tudom, mennyire hálátlan dolog lehet New Yorkban kocsival közlekedni. Na, nem mintha saját tapasztalat volna. Legalábbis saját autó híján egyelőre nem sok alkalmam volt volán mögé ülni, de attól még tudom, hogy ebben a városban a közlekedés egy rémálom. De amikor épp nincs csúcsforgalom, még mindig egyszerűbb és tempósabb kocsival, mint a buszon vagy metrón zötyögve, másokhoz préselődve, millió átszállással hozni-vinni a gitáromat. Na, ebben viszont már bőven van tapasztalatom. Szóval a haverom segítőkészségének kihasználása miatt érzett bűntudatra jön még a szorongással vegyes izgatottság is amiatt, hogy két év után látni fogja, hol lakom. Hogy mennyire más körülmények között nőttem fel, mint ő. Amit nyilván tudott eddig is, de azért más ezt a saját szemével látni. Nekem is más volt. A Browningba kerülésemkor először szembesülni azzal, hogy mit jelent kurva gazdagnak lenni a csóróléthez képest. Ég és föld. Persze, tudom, hogy van ennél sokkal lejjebb is, ahogy azt is, hogy ez nem fog közénk állni. De ettől még nem tudom csak úgy levetkőzni az érzést, hogy most szembesülhet a valósággal, egy eddig nem egészen ismert oldalammal. Bár tagadhatatlanul segít, hogy Tommy láthatóan szinte rögtön otthon érzi magát nálunk. Legalábbis erre következtetek abból, amilyen gyorsan kényelembe helyezi magát az ágyamon.

- Hogyne, Kershaw! - legyintek röhögve, a fejemet ingatva a függönyökre tett megjegyzése miatt. - Mert nálatok te szoktál szín- meg szabásminták közöt válogatni? - replikázom, de közben abszolút hálás vagyok azért, hogy igyekszik ugratással oldani a feszkót, ami ezek szerint jobban érezhető rólam, mint gondoltam. Átvándorolunk a konyhába, hogy itallal kínálhassam. Mondjuk Mountaindew pont nincs, de citromos Sunkist akad, úgyhogy abból ki is veszek a hűtőből két dobozzal, és az egyiket Tommynak csúsztatom a pulton.  

- Mondd már, mi a helyzet azzal a csajjal, akiről a múltkor meséltél? Megint ott volt az edzőteremben? - Ahová én nem szoktam vele tartani, mert olyankor általában nyakig vagyok valamelyik diákmunkámban, és amúgy sem pazarolnám a pénzemet annak a puccos helynek a bérleti díjára, amikor dobozok pakolásával is elég jól lehet izmokat szedni magamra. Na meg a Bill-lel közös edzéseinkkel is a helyi sportklubban, két sarokra innen. De azért kíváncsi lennék a lányra, akiről már nem egyszer olyan áradozva beszélt. Mármint próbálja ő úgy előadni, hogy semmiség, de jobban ismerem már annál, hogy ezt bevegyem. - Elhívhatnád a szombati gigre, Matthewsék bulijára... - Sajnos nem igazán tudunk belemerülni a témába, mert nagyon hamar megzavarnak bennünket, és elég gyorsan egyértelművé válik számomra az is, hogy ki próbálja épp ránk törni az ajtót. Ez így pedig elég kellemetlen szitu, de nem tehetek mást, mint hogy ajtót nyitok. Főleg mert ha nem teszem meg, akkor előbb-utóbb a szomszédok is felsorakoznak majd mögötte, hogy egymás után nyírjanak majd ki a hangzavar miatt.

- Jövök már! Hali, Bill! Figyelj, most nem igazán alkalmas, vendégem van - jelentem ki, amint az ajtót nyitva megpillantom a fickót, és a hátam mögé is tekintek jelzésképpen, így láthatom, amint Tommy elfoglalja magát a nappaliban. Mondjuk ettől még épp elég kicsi ez a lakás, hogy mindent halljon, amit itt beszélünk, hacsak nem kezdünk suttogni. Ami éppen annyira kínos volna.
- Őszintén: pont leszarom. Úgy volt, hogy ma elviszed a csomagot Jerry-éknek, és...
- Az nem holnapra volt megbeszélve?
- Nem, az kurvára ma volt. Nem egész két órán belül ott kellene lenned vele, különben... - ezúttal ő is vet Tommy felé egy futó pillantást. - Tudod...  
- Két órán belül? Nem tudná valaki más...?
- Ne szórakozz velem, kölyök! Tudod, hogy ez nem így megy! - Persze, hogy tudom. Idegesen dörzsölöm meg a tarkómat. Még jó, hogy ezt a műsort nem anyám előtt adja le, bassza meg!
- Jól van. Megoldom. Csak add ide – tartom a kezem, és már kapom is a nagyobb tenyérnyi, barna papírba csomagolt cuccot, ami ezzel az ő kabátja belső zsebéből az enyémbe vándorol.  
- Ne hagyj cserben! - Nem mondok mást, csak bólintok, és bár sokat köszönhetek a férfinek, most mélyet sóhajtok, mikor végre becsukhatom utána az ajtót. Bár a gond ezzel még nincs letudva, sőt. Ha az érkezéskor éreztem némi bűntudatot amiatt, hogy ide rángattam Tommyt, hát most egyenesen seggfejnek érzem magam, amikor visszatérek hozzá.
- Bocs az előbbiért... Szóval... az van, hogy úgy tűnik, egyelőre mégsem tudunk próbálni, és... Gond lenne, ha máris visszaindulnánk? Adódott egy.. elég sürgős elintéznivaló...

Úgy volt, hogy dolgozom ma délután. Aztán kiderült, hogy az az idióta elszúrta a beosztást, már megint, de persze csak az után kell megtudnom, hogy felbukkantam a kávézóban. Mintha jobb dolgom nem lenne, mint utazgatni oda-vissza Manhattan és Bronx között. De ha már így alakult, úgy gondoltam, jó volna valami hasznossal tölteni a felszabadult időt, szóval felhívtam Tommyt, hogy ha ráér, mi lenne, ha finomítanánk még egy kicsit azon a dalon, amit a múltkor együtt írtunk? Azt hiszem, mindketten egyetérthetünk abban, hogy még nem tökéletes. Kár, hogy későn kapcsoltam, hogy ehhez viszont jól jönne a gitárom is, ami otthon van, Bronxban, természetesen. Szóval mégis csak mehetek megint haza. Tommy persze jó barátként azonnal felajánlotta, hogy elfuvarozna, ne kelljen megint a tömegközlekedésen zötyögni. A helyzetben az igazán érdekes azonban az, hogy Tommy tulajdonképpen még sosem volt nálunk. Tudom... tudom... Két éve barátok vagyunk, és ez így fura, pedig valójában sosem titkoltam a származásom előtte. Miért is tenném? De minek is vittem volna bármikor is a mi szűkös lakásunkba, hogy ott nyomorogjunk, ha náluk minden fényévekkel jobb és nagyobb és tágasabb? Ráadásul a szomszédok mindennapjai sem hallatszódnak át a papírvékony falakon. Szóval egyszerűen csak nem volt rá ok. Vagy ha mégis, végül máshogy alakult. Többnyire valószínűleg azért, mert találtam rá jobb megoldást, hogy mivel, hogyan és hol töltsük inkább az időnket. Aztán most úgy alakult, hogy Tommy ezúttal tényleg látni fogja a szobámat. Nem gondolom, hogy ezután máshogy néz majd rám... de egy kicsit talán mégis. Megvan rá az esély.  

- Itt leparkolhatsz. Az az épület az – bökök állammal a túloldal irányába. Aztán már mutatom is az utat a lift nélküli háztömb harmadik emeletére, végül be a lakásba. Még végigfut az agyamon, hogy esetleg szólhatnék előre pár szót, hogy felkészítsem rá, hogy mi várja, miután besétálunk, de végül nem teszem. Felesleges. A hely kicsi, de egy szobalány fia vagyok, szóval lehet sejteni, hogy a tisztasággal sosincs gond, anya kicsit rendmániás is, és ha engem kérdeznek, van érzéke a lakberendezéshez, amit szinte aprópénzből is meg tud oldani, szóval az otthonunk szerintem valóban otthonos és rendezett, még ha kicsit szűkös és egyszerű is. - És ez az én szobám. Mi casa es su casa - engedem előre Tommyt a szentélyembe. Itt sincs sok minden, ágy, szekrény, íróasztal, tévé, pár apróság a falakon, köztük néhány poszter is az ágy felett, egy rakás könyv a lebegő polcokon, és persze a gitárom. Elveszni nem fog benne. Főleg mert kivételesen tényleg rend is van, gondolom anya elpakolt, és összeszedte a szennyest, mielőtt munkába ment. Alapvetően én magam is szeretem a rendet, az egyszerűséget, a szobámat, úgy ahogy van, de néha hajlamos vagyok felfordulást hagyni magam után. Szerencsére Tommynak azt most nem kell látnia.  

- Szóval... ha gondolod, körbe vezethetlek, de igazából a bejárattól idefelé szerintem már láthattad a lényeget - vonok vállat lazán. Vagy hát... legalább próbálok lazának tűnni, de saját magam előtt aligha tudnám titkolni, hogy tartok valamelyest a dúsgazdag haverom véleményétől. - Esetleg kérsz... valamilyen üdítőt? Mindjárt megnézem, mi van itthon... - indulnék is meg a konyha felé, amikor hirtelen erős, már-már erőszakos kopogás rázza meg a lakást, ami a bejárató ajtó felől érkezik.
- Eddie! Nyisd ki! Láttam, hogy megjöttél! Azonnal beszélnünk kell! - hallatszik egy ismerős férfihang odakintről. Bassza meg, dühösnek tűnik.
- Kussolj már, Bill, felvered a gyereket! - jön az ingerült replika a szomszéd lakásból, és fél percre rá már hallhatjuk is a babasírást, majd egy sor kellemes, női szitkozódást. Kurva jó! Milyen szép is, ha a szomszédság majdnem szó szerint az ember seggében lakik. Gondolom, ezek után Tommy jobban megérti majd, miért lógok szívesebben náluk.