New York is made up of millions
of different people,

and they all come here looking for something

• a városhatár átlépése •
üdvözlünk •
new yorkban
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés:
• szavak sokasága •
csicseregj csak •
kedvedre

• Ismerõs idegenek •
éppen jelenlévõ •
lakosaink
Jelenleg 64 felhasználó van itt :: 20 regisztrált, 0 rejtett és 44 vendég :: 3 Bots
A legtöbb felhasználó (125 fő) Vas. Aug. 14, 2022 9:03 pm-kor volt itt.
• népszámlálás •
csoportjaink •
képviselõi
Csoport neve
Bûnüldözés
7
13
Diákok
33
24
Egészségügy
14
8
Hivatal
6
9
Média
15
20
Munkások
25
15
Oktatás
7
6
Törvényszegõk
8
19
Üzlet
14
21
Összesen
129
135

smile for the picture, won't you be a good sister?
TémanyitásRe: smile for the picture, won't you be a good sister?
smile for the picture, won't you be a good sister? EmptyKedd Jan. 24, 2023 9:37 pm


A visszatérő-, vagy fontos törzsvendégek nevét megjegyzem, bár általában nem találkozom velük – még a polgármesterrel-, vagy a kormányzóval sem -, mert a bájolgás nem az én asztalom, és különben sem számít. Az egyetlen dolog, ami a szemem előtt lebeg minden nap, minden este, ezzel kelek és ezzel fekszek, az az, hogy tökéleteset alkossunk. Hogy minden rendben történjen, hogy minden a helyén legyen, mint egy mérnöki pontossággal megtervezett-, és kivitelezett, svájci óra motorja, ahol minden apró fogaskeréknek megvan a maga helye, és az üteme, amiben működik, amivel tovább pörgeti a mellette lévőt, az meg a mellette lévőt. Mondhatjuk úgy is, hogy ebben nőttem fel, érthető hát, hogy így nézek mindent: az egyik mozdulat követi a másikat, tökéletes precizitással, a tökéletes pillanatban, hiszen egyetlen ballépés, egyetlen elcsúszott ütem miatt minden úgy omolhat össze, mint egy kicseszett kártyavár. Tudom, mert ott voltam, amikor legutóbb ez megtörtént, mi több, én hibáztam, én voltam a balfasz, és ezt többé nem engedhetem meg, sem magamnak, sem pedig másnak. Tanultam belőle, egy életre megjegyeztem. Éppen ezért mindig, mindenhol ott vagyok, mint egy árnyék, mindenre kiterjedő figyelmem elől senki sem bújhat el, és semmit sem lehet eltűntetni a pultról csak úgy. Néha lehet hibázni, egyszer, mert még kiköszörülhető a csorba, de máskor, más esetben nem, mert az súlyos következményekkel jár. Egy túlsütött hús, példának okáért, nem süti meg maga helyett a következőt.
Ha őszinte akarok lenni – és, már miért ne akarnék? -, nem tűnt fel a foglalásokban a férfi neve, immár harmadszor a nem is olyan távoli múltból, az pedig pláne nem, hogy végülis nem a férfi jött el, hanem helyette egy nő. Nem foglalkozok ilyesmivel, nekem ők a feladat-, a nagy egész részei. Különben is, a vendégeknek ott vannak a pincérek és a pultosok, no, meg Carl, hogy emeljék a kitűnő, fúziós ételek-, és az étterem színvonalát lehengerlő jellemükkel. Én, köszönöm szépen, nagyon is jól megvagyok az elefántcsont-tornyomban, egyfajta titokzatos karmesterként, akiről csak szóbeszédek terjengnek. Illetve terjengtek addig, amíg Carl ki nem találta, hogy pózoljak a Forbes címlapján, de egészen addig a nagy átlag meg volt győződve róla, hogy férfi vagyok. És ez jól is volt így, nem bántam, nem zavart.
Egyetlen szerencsém, hogy még így sem állítanak meg az utcákon, vagy a parkban, esetleg a sportmedence partján, hogy szignózzak egy portrét, egy alkart, egy kés markolatát, egy vágódeszkát, egy mellkast vagy hasonlókat, mert annyira mégsem jegyezték meg az arcomat, vagy nem foglalkoztak igazán a portréval, csak a cikkel, ami a 57-t méltatta. Meg is lett az eredménye: hamar vendégek özönlötték el a helyet, ha addig három hónapra előre kellett foglalni, mostanra fél évre.
Ezért is nézek olyan mereven a nőre, kissé összevont szemöldökkel, mert nem hiszem, hogy felismert – legalábbis nem a címlapról, a múlt év, júliusi újságból. Első blikkre, meg másodikra sem tűnik valamiféle pszichopata sorozatgyilkosnak, vagy elvetemült fanatikusnak, aki a véremet akarja látni az étterem márvánnyal borított falán vagy lépcsőjén.
- Nem olyan könnyű rám hozni a frászt – vallom be, kissé jobbra biccentett fejjel, ajkam szegletében sztoikus nyugalommal görbülő mosollyal. – Örvendek – vágok közbe ridegen, és úgy fürkészem vonásait, ahogy közelebb hozzám, de én meg sem mozdulok, még csak a pilláim sem rebbennek a lámpa éles fényében.
Élesen szívom be a levegőt a kérdései hallatán, megfeszített állkapoccsal, és borzasztóan nagy önuralom kell hozzá, hogy ne forgassam a szemeimet.
- Nézd, nagyon kedves embernek tűnsz Lacey, de az a helyzet, hogy másra sem vágyom jobban most, semmint, hogy hazamenjek, vegyek egy forró fürdőt, miközben megiszok egyvagy kettő, talán három - pohár bort, olvassak egy jó könyvet, és, mielőtt elaludhatnék, a világ kisebb-nagyobb dolgairól gondolkozzakbullshit. Ő nem tudja, de az agyam ennél nagyobb fordulatszámon pörög, semmint, hogy két órán belül ágyba kerüljek és az igazak álmát aludjam. De nem is kötöm az orrára. Tekintetem a táskából előkerülő mappára villan, és egy lélegzetvételnyi pillanatig azt gondolom, hogy nyomozó, és pontosan arról akar beszélni, ami a mappában van, és, amitől nem fogok tudni aludni két órán belül.
- Oké – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet. – Veled megyek, de nincs sok időm – talán, ha együttműködök, akkor megúszom anélkül, hogy egy pár bilincs kattanjon a milliókat érő kezeimen, és úgy citáljon el a nő az őrsre, hogy vallomást tegyek.
A new yorkiakra jellemző, laza egykedvűséggel lépek mellé, és tartom a tempót, amit diktál.
– Azt elmondhatod, hogy miről akarsz beszélni, vagy majd csak a bárban? – sandán, a szemem sarkából pillantok rá menet közben, puhatolózva, miközben a táskámba ejtem a slusszkulcsot, amire vélhetően nem lesz szükségem most egy ideig még. Arról pedig napokig vitatkozhatnánk, hogy melyik a rosszabb: egy zsaru, vagy egy elvakult fanatikus.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

i know my worth.
i've paid dearly for every ounce of it.

Lacey-Leigh Harper imádja a posztod

mind álarcot viselünk
Nicole Hopkins
Munkás
ranggal rendelkezem
★ :
smile for the picture, won't you be a good sister? 15425cc328aa576ed26170cff176a7ca330ee6df
★ kor ★ :
38
★ elõtörténet ★ :
♫ :
★ családi állapot ★ :
★ lakhely ★ :
manhattan
★ :
one second i'm a Koons fan, suddenly the Koons is me

smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_o4m8cfkZJa1u5qq1so3_250

it's okay if you fall down and lose your spark. just make sure that when you get back up, you rise as the whole damn fire.
★ idézet ★ :
i was raised to be a champion. my goal was to win. at what and against whom, those were just details.
★ foglalkozás ★ :
chef de cuisine
★ play by ★ :
jessica chastain
★ szükségem van rád ★ :
★ hozzászólások száma ★ :
11
★ :
you know what it takes to make a star shine? a shitload of fucking darkness.

smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_ouqi7on5xS1tlvmfgo2_400

i run away when things are good
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásRe: smile for the picture, won't you be a good sister?
smile for the picture, won't you be a good sister? EmptyCsüt. Szept. 29, 2022 7:58 pm

Hey, Sister
"Secrets have a way of making themselves felt, even before you know there's a secret." — Jean Ferris

Ebben a hónapban már harmadszor vacsorázom az étteremben, ahol Nicole dolgozik. Ami csak azért probléma, mert nem éppen az én pénztárcámnak való a hely. Bár mióta Grayson Connor személyi asszisztense és titkárnője lettem, nagyrészt rendeződtek az anyagi gondjaim, hála annak, hogy igen nagyvonalúan megfizeti a munkámat. Persze ennél jóval többet köszönhetek neki. Sokkal, de sokkal többet. Hiszen kihozott a börtönből, bebizonyította az ártatlanságomat, pro bono, aztán munkát adott, és segített új lakást is találni. De az elmúlt év után így sem ártana kicsit többet spórolnom, ami minimum azzal kezdődne, hogy nem étkezem hetente egyszer a város talán legdrágább éttermében. Helyet is csak úgy sikerült kapnom, hogy New York egyik legkeresettebb ügyvédjének munkatársa vagyok, és az ő nevét használtam. Amit remélem, nem bánna, hisz ez is a munkám része, hogy időpontokat foglalok a nevében a legjobb helyekre, és volt rá példa, hogy én is vele tartottam ezekre a helyekre... bár az East 57-be nélküle jöttem el most már többször is. Magam sem tudom, miért... Mármint az étel tényleg fantasztikus, és minden remek, de nem ezért vagyok itt. Nicolehoz szeretnék közelebb lenni, távolról megfigyelni, megismerni, bár tudom, hogy ez így igazából teljesen értelmetlen, sőt, valószínűleg őrültségnek hangzik. Vagy egyenesen ijesztőnek, mintha egy fura kukkoló lennék, pedig távol álljon tőlem az ilyesmi. De azt hiszem, leginkább csak bátorságot gyűjtök, és közben próbálom kitalálni, mit is mondhatnék neki. Pontosabban, hogy hogyan mondjam el, hogy testvérek vagyunk. Hiszen számomra is hihetetlen, még mindig. Nem is tudtam felfogni, elhinni először. Már mindketten felnőtt nők vagyunk, mindketten egyre közelebb a negyvenhez, leéltünk egy fél életet anélkül, hogy egyáltalán hallottunk volna egymásról. A szüleink már nem élnek, senki, akit számonkérhetnénk, miért tartottak bennünket távol egymástól. Nincs senki, aki megmagyarázhatná ezt az egészet. Csak egy régi fénykép néhány rövid sorral, egy dátummal és egy névvel a hátulján, illetve a város nevével... illetve egy kisebb dosszié. Az előbbi egy olyan könyvből pottyant ki, ami igazából már nagyon sok éve a tulajdonomban volt. Talán emiatt is tűnt annyira képtelenségnek... Meg egy kicsit a körülmények miatt...

Miután megnyertük a pert, és hivatalosan is újra szabad és ártatlan voltam, Mr. Connor szinte azonnal felajánlotta a segítségét, hogy elköltözhessünk arról a környékről, ahová a kényszer és a lopási vádak miatt befagyasztott bankszámlám vitt. Szerintem első perctől utálta Brooklyn-nak azt a részét, igazából nem is nagyon próbálta leplezni, amikor beállított hozzánk. Nem tudtam hibáztatni érte. A papírvékony falakon átszűrődő zajok, és úgy összességében az épület meg a szomszédok, tényleg nem voltak túl bizalomgerjesztőek, sem az apró, zsúfolt lakás, amiben hárman nyomorogtunk a fiammal és a sógorommal - aki azért volt velünk, hogy minden lehetséges módon támogasson a per alatt, de azóta visszatért Texasba. Szóval az ügyvéd úr szinte semmi idő alatt talált nekünk egy tökéletes lakást, ami csak egy újabb pont a listán, hogy mi mindenért lehetek neki hálás, és bár örültem, hogy a dolgok végre újra jó irányt vettek, de még mindig így is a feje tetején állt minden az életünkben, amikor a költözés során rábukkantam arra a fotóra. Az az elkapott pillanat, ahogy apa nézett az aprócska, alig pár éves, vörös hajú Nicolera, annyira sokat mondó volt. Szeretettel, csodálattal, épp úgy, ahogy egykor rám... vagy mint mikor először tartotta a karjában Taylort. Ez már magában is egyértelmű, ugyanakkor furcsa és felkavaró volt. A szívem mélyén már akkor is tudtam, hogy miről van szó, de nem álltam rá készen, hogy elhiggyem, elfogadjam. Az megváltoztatott volna mindent, amit a szüleimről tudtam, amit velük kapcsolatban éreztem... Úgyhogy pár napig megpróbáltam ezt az egészet félretenni, megfeledkezni róla, nem foglalkozni vele. De ez persze sosem ilyen egyszerű, nem így működik, és ezért egyre zavartabb, összeszedetlenebb lettem, a munkában is, ami természetesen rövid időn belül szemet szúrt Connornak is, és rákérdezett. Már nem is tudom, hogy melyikünk ötlete volt a magánnyomozó, de ajánlott egy nevet, Matt Russot, akiről már tudtam, hogy ő maga is együtt szokott dolgozni vele, ha egy-egy ügye úgy kívánja. A pasas tényleg profi. Pár nap leforgása alatt összedobott nekem egy kisebb dossziét, amiben benne van minden feketén-fehéren. Nem dughattam tovább homokba a fejemet. Azt azonban még mindig nem tudom, hogyan közöljem majd mindazt, amit megtudtam, a továbbra is mit sem sejtő nővéremmel.  

Még akkor sem tudom, mivel kezdjem, mit mondhatnék először, amikor megközelítem őt zárás után az étterem előtt. Csak abban vagyok biztos, hogy lépnem kell végre. Túl sok időt vesztegettünk, túl régóta van mélyen eltemetve ez a titok, ideje felszínre kerülnie. Nem tudom, ő hogyan fogadja majd, de nekem nem maradt más rokonom a fiamon kívül, és szeretném megismerni a testvéremet. Még azelőtt észrevesz, hogy megszólíthatnám, ez pedig egy pillanatra majdnem kibillent a magabiztos elhatározásomból. Talán mégsem itt, mégsem most, nem így kellene... De akkor mégis hol és mikor? Hiszen szinte egész nap itt van. Minden nap. Most már mindegy is. Ennél csak furább lenne, ha most sarkon fordulok.

- Igen. Vagyis nem. Nem egészen... Öhm, bocsánat, remélem, nem ijesztettelek meg. A nevem Lacey, és... egy fontos dolgot kellene neked elmondanom – kezdek bele még mindig kissé bizonytalanul, miközben közelebb lépek. Aztán a tekintetét fürkészem a lámpafényben. Vajon mond neki bármit is a déli akcentusom? - Tudnánk esetleg beszélni valahol? Valahol, ahol le is tudnánk ülni? Például... van egy egész kellemes caffee bar a közelben, ha jól emlékszem. - Pillantok el abba az irányba, amerre a helyet sejtem. Még mindig csupán közel két éve élek New Yorkban, nem tájékozódom olyan jól, mint kéne. Közben előveszem a táskámból a mappát, amit Russotól kaptam, benne a fotóval, készen rá, hogy megmutassam Nicolenak, ha hajlandóságot mutat.


◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆


mind álarcot viselünk
Lacey-Leigh Harper
Munkás
ranggal rendelkezem
★ :
smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_inline_oymb7xwQyw1qb1uce_250
smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_inline_pnnt3amWdC1uyanoc_400
★ kor ★ :
37
★ elõtörténet ★ :
"Life is full with ups and downs,
the trick is to enjoy the good times
and have the courage
to go through the bad ones."
♫ :
★ családi állapot ★ :
★ lakhely ★ :
‣ Brooklyn
★ :
smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_inline_pnns3zdilc1uyanoc_400
★ idézet ★ :
And suddenly you know:
It's time to start something new
and trust the magic of beginnings.”
★ foglalkozás ★ :
‣ event manager
★ play by ★ :
‣ Jana Kramer
★ szükségem van rád ★ :
‣ No, thank you.
★ hozzászólások száma ★ :
23
★ :
smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_inline_pnnsnvUpCC1uyanoc_400
Felhasználó profiljának megtekintése
Témanyitássmile for the picture, won't you be a good sister?
smile for the picture, won't you be a good sister? EmptyCsüt. Szept. 15, 2022 8:59 pm


Jobb is, ha annyiban maradunk, hogy, amikor ma hajnalban felkeltem, nem számítottam rá, hogy úgy fog véget érni a nap, ahogyan végül mégis történt. Szívem szerint úgy tennék, mintha semmi sem történt volna, mintha nem állna itt előttem ez a fiatal nő, mintha meg sem szólalt volna. Komolyan megfordul a fejemben, hogy ez fog történni, hogy nem mondok semmit, és csak egyszerűen elsétálok mellette, mintha mi sem történt volna. Mintha itt sem lett volna. Mintha soha nem találkoztunk volna. Hiszen így kellett volna történnie, máskülönben már korábban tudomást szereztünk volna egymásról. Én mindenképpen: az anyámnak el kellett volna mondania azt, ami szerintem történt, ami valószínűleg történhetett.
De ne szaladjunk ennyire előre – sem pedig a múltba, mert az a két ember, akik magyarázattal szolgálhatnának, épp nincsenek jelen, úgyhogy csak az van a kezünkben, amit a magát Lacey-nek nevező nő birtokában van, és, amit faék egyszerű logikával össze tudunk rakni – no, és nem kevesebb drámaisággal, amit még egy latin-amerikai szappanopera is megirigyelne tőlünk.
Azt mondják, hogy a legfontosabb napok is éppúgy kezdődnek, mint az összes több, az átlagos napok. Ezeket a napokat azonban a végük teszi különlegessé. Ma sem történt másképp semmi sem, mint máskor: a jól megszokott mókuskerék hajnali négykor elindult, és nem volt megállás vagy kiszállás, este tizenegyig. A reggelt ezúttal a Central Parkban kezdtem, egy kiadós futással, de mielőtt hazamentem volna, elugrottam az egyik régebbről ismert, jól bevált piacra, amiről tudom, hogy gyönyörű lazacot és homárt árulnak, és nem kevés, egyéb kincset is lelhet az ember, ha elég szemfüles és tudja, hogy kitől-mit lehet kérni. Még akkor is, ha az csak jó tanács, vagy útmutatás egy másik árus standjához, bódéjához és portékájához. Az első alkalommal sem voltam meglepődve azon, hogy Carl-nak a szó szoros értelmében leesett az álla, amikor ilyen jó minőségű alapanyagokkal tértem be az étterembe, ráadásul ilyen olcsón. Nem hiába nevez az arany tojást tojó fürjének... a mocskos kis titkaimat persze megőrzöm, hogy ezzel is egy kicsit még fontosabbá-, még nélkülözhetetlenebbé váljak, ha ez egyáltalán lehetséges.
Visszatérve a manhattani lakásomba, a friss szerzeményeket – amelyek ma fontos bendőkben fognak landolni – a hűtőbe teszem, megiszok még egy csésze kávét, és összeszedem magam a fürdőben. Mégsem mehetek a verítékem-, és a halpiac szagát árasztva magamból az East 57-be, nem igaz?
Persze felkészültem rá, hogy a mai napom sem lesz egyszerű az új sous chef-fel, de előbb, vagy utóbb megtanulja a szabályokat, rájön, hogy hol a helye, és, mindenek előtt, elfogadja, hogy a nagyobb kutya baszik. És, az ő legnagyobb bánatára, Carl engem régebb óta ismer, és jobban szeret, és, ami pedig a legfontosabb, hogy jobban megbízik bennem, mint bárki másban ezen a planétán – beleértve a feleségét bármelyik családtagját is. Nem fogom hagyni magam lesöpörni a pályáról, és eltakarítani az útból, ahhoz túl sokat dolgoztam azért, hogy most itt lehessek. Minden cáfolatom ellenére, ez mégis az én helyem.
De nem maradhatok itt örökre, bármennyire is csábít a rozsdamentes acélfelületek minden éle és sarka, a széleken megvillanó, éles fény, a kedvenc késem, a nyüzsgés, hogy igazán elememben legyek, és, mint minden nap végén, nekem is el kell hagynom a fedélzetet. A főbejáratot már bezárta az étteremben dolgozó kollégák egyike, de, mielőtt a hátsó ajtón kilépnék az éjszaka hűvösébe, még egyszer ellenőrzöm azt is, mielőtt lekapcsolnám a lámpákat és beriasztás után bezárnám magam mögött a kevésbé impozáns, vasajtót, ami a sikátorra vezet. A mozgásérzékelő lámpa azonnal felvillan, a kulcsok fordulnak az apró zárakban, a riasztó tompán pittyegő hangja odabent maradt. Épp a táskámba ejtem a kulcsaimat, és kilépek az utcára, amikor a szemem sarkából megpillantom a sudár alakot a félhomályban. Megtorpanok, de egy szívdobbanás erejéig csak némán méregetem a nőt.
- Segíthetek? – kérdezem, nyugodt hangon. Valamiért, amíg meg nem szólal, abban reménykedek, hogy csak útbaigazítást szeretne kérni, hogy simán egy eltévedt, éhes külföldi, akit a pár sarokra innen található gyorsétterem felé irányíthatok.



◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

i know my worth.
i've paid dearly for every ounce of it.

Lacey-Leigh Harper imádja a posztod

mind álarcot viselünk
Nicole Hopkins
Munkás
ranggal rendelkezem
★ :
smile for the picture, won't you be a good sister? 15425cc328aa576ed26170cff176a7ca330ee6df
★ kor ★ :
38
★ elõtörténet ★ :
♫ :
★ családi állapot ★ :
★ lakhely ★ :
manhattan
★ :
one second i'm a Koons fan, suddenly the Koons is me

smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_o4m8cfkZJa1u5qq1so3_250

it's okay if you fall down and lose your spark. just make sure that when you get back up, you rise as the whole damn fire.
★ idézet ★ :
i was raised to be a champion. my goal was to win. at what and against whom, those were just details.
★ foglalkozás ★ :
chef de cuisine
★ play by ★ :
jessica chastain
★ szükségem van rád ★ :
★ hozzászólások száma ★ :
11
★ :
you know what it takes to make a star shine? a shitload of fucking darkness.

smile for the picture, won't you be a good sister? Tumblr_ouqi7on5xS1tlvmfgo2_400

i run away when things are good
Felhasználó profiljának megtekintése
TémanyitásRe: smile for the picture, won't you be a good sister?
smile for the picture, won't you be a good sister? Empty
mind álarcot viselünk
ranggal rendelkezem
 
smile for the picture, won't you be a good sister?
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» it's good to see you again my sister || the brinkley's
» sister, sister, all i hear is traitor // Brie & Ophelia
» heroism wont pay the bills || Siri & Lucky
» At the end there will be a bright smile ~
» smile for the camera // phoenix & dusty

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Livin' in New York :: New York :: Manhattan :: Ettermek, cukrászdák, kávézók-
Ugrás: