Két órás repülőúttal számoltam a telefonálás után. Persze hogy említettem apám tesójának, hogy mi a helyzet apámmal. És hogy nem lehetek egyedül. Szerencsére ő ezt tudja, így felajánlotta, hogy befogad, hogy lakhatok náluk, hogy ha apám felépül és új nevelőtisztet is kapok, akkor visszatérhetek. Vagy maradhatok náluk is New Yorkban. Ha az ottani környezet megtetszik. Talán két évvel ezelőtt voltam utoljára Manhattanban, de nem azért, hogy a családommal legyek, más célok vezéreltek, de az a múlt. Egy barátomat látogattam meg, egy hétig dekkoltam new yorkban, de aztán vissza is tértem a tanulmányaimhoz. Most van a tizenegyhete annak, hogy tiszta vagyok. 91 napja nem ittam és nem szedtem tablettát, nem drogoztam. A munka megköveteli a józanságot, ám van hogy nem tudom megállni a dolgot, így rágóznom kell. A családommal 10 éve nem töltöttem el 1 órás időt, nem láttam őket, nem beszéltem velük személyesen, csak telefonon időközönként. Így pár ruhát  összeszedtem, amik az első pár napban szükségesek lehetnek, de majd bevásárolok úgy is. És remélem lesz időm mindenre is mielőtt az új tűzoltóságra bevonulok melózni. Egy kicsit azért aggódok, de nem fogok azért cucchoz nyúlni... apám állapota miatt már igen. De tartom magam. Kilépek a gépből, megkeresem a poggyászom. A hajam, ahogy kilépek a széles folyosóról a hatalmas térre, ahol emberek százai fordulnak meg, hirtelen égnek mered a tarkómon, és a fogaim megcsikordulnak az erőfeszítéstől, hogy megakadályozzam magam abban, hogy valami ostobaságot tegyek. Apám sűrűbben beszélt a család ezen részével, így a problémámról is tudnak. Ezért ez az óvintézkedés. Ők vigyázni fognak rám.  
Tudom, hogy ha a figyelmem egyszer is lankad, nagyon rosszul járhatok. Amit nem akarok. Testem kockás, ránctalan, frissen mosott ing fedi, meg egy farmernadrág. A pulcsimat magamra öltöm, pirosas szín, nagyon megy a légkondi. Hűvös van. Tekintetem fürkésző, táblát keresem Heats címmel. Éhes vagyok, dohányozni akarok, hamar legyünk meg. Végre. Látok névtáblákat kiket keresnek. Egyik sem én vagyok, ám kicsit odébb máris találok egy Heats névtáblát. Régóta nem láttuk egymást a nővel, így elsőre nem is biztos hog felismer. Miért ő jött ki? Miért nem Ő? Megvakarom a fejem, a kérdéseket majd felteszem máskor, így a táskámon igazítva elé lépek.
- Szia. Yuna. Megismersz még? Seth vagyok, engem keresel... - mosolyodom el, ahogy végzek a szavaimmal, végig pillantok rajta, aztán ha felismer, hát széttárom a karjaimat, hogy ölelésembe zárhassam.


Öltözet

A nővel való találkozás felüdülés. Végre egy ismerős arc, egy ismerős alak az ismeretlen tömegben. És ahogy ő is felismer, úgy von bele az ölelésébe. Szeretem. Az ölelés semmit sem változott, emlékszem az erőre és az illatra, a szívverése is megegyező. Végül jobban megnéz magának. Szemeim csillognak, mosolyom lassan kiszélesedik. Szavait hallva még egy apró nevetésre is futja.  
- Köszönöm, jó itt lenni végre. Jól nézel ki. - felelem halkan, de úgy, hogy azért ő is hallja ebben a tömegben. Kissé gyorsan ver a szívem, nem nagyon szeretem a repülőtereket, főleg a szolgáltatások miatt... a biztonsági őr és társai. Megindulunk.  
- Öhm... nincs sok csomagom. Gondoltam, majd itt beszerzem az apróságokat. Nem volt sok időm gondolkodni hogy mit pakoljak össze. Amúgy az utazás alatt gyomorgörcsöm volt...régóta nem repültem. De vártam már a találkozót. Egy hátitáskám van, azt hamar kiadják úgyis...ne aggódj. Jobban aggódsz mint én... - nevetem el magam végül, majd meg is indulunk, hogy a tatyómat kiadják. Legalább arra nem kell sokat várni, így visszatekintek arra, amerről kijöttem. Szusszanva lépdelek újra Yuna mellett és megigazítva a táskámat pillantok rá. Nem voltam Wc-n, nem hiszem hogy kibirom hazáig. De hogy ide elnem megyek az is biztos.  
- Nem vagyok éhes. De ha nem kötelező a helyben fogyasztás, lehet elvitelre kérni, akkor otthon jó lesz holnapra...vagy holnap oda menjünk enni. Nem kell főznöd rám Yuna, megleszek. - nem akarom letörni a lelkesedését, de azt sem akarom, hogy miattam álljon a konyhában órákat. Felejtse el, nem ezért jöttem. Vagyis hát, jah, nem csak ezért. De nem nyaralni jöttem, ahogy gyerekként tettem.  
- Inkább töltsük pihenéssel a napot. Mikor mész dolgozni? - kifelé menet változik a hőmérséklet, elég nagyot ugrik. Meg is állom egy röpke pillanatra, de inkább visszahátrálok, hogy ne kelljen a friss levegőn lennem. Az hogy ilyen dolog miatt kellett újra találkoznunk, szusszanva lépek Yuna után.  
- Igen, azt én is, nem így kellett volna történnie. - húzom el a számat, miközben félre pillantok, hogy rálássak a többi járókelőre. Érzem a pillantását a nőnek, ahogy rám néz, ahogy engem figyel. Nem akarok ránézni, szégyellem a pofámat, hogy nem jelentkeztem, de nyilván tudnak rólam ezt azt, így nem magyarázkodok. Így is sokszor olyan érzelmek jönnek rám, amikkel nem tudok sok mindent kezdeni. És idegesítő. Ami pedig a bácsikámat és a távollétét illeti...meglepő arckifejezéssel pillantok a nő felé vissza.
- Óh, oly’ sokáig távol lesz? Nem gond, szerintem elleszünk ketten is elég klaszul. - mosolyodom el rá, de amint apára kerül a sor, a mosolyom lekonyul és lepillantok a földre, majd előre pillantok.
- Apára vár egy műtét. Meg egy hosszadalmas felépülés. 50-50% esélye van, hogy nem hal meg a műtőasztalon. Daganatot találtak az agyában... - szóval jah, elég szarul van, rólam meg inkább ne is ejtsünk szót, hiszen elég ha belegondolok a dologba, mi van ha apám nem éli túl a műtétet? Mi van ha műtét után nem tud figyelni? Hónapok kellenek ahhoz, hogy rendben legyen mentálisan és testileg. Mi van ha én nem tudok megbírkózni az érzelmeimmel addig? Lesújtó volt a hír, mikor az orvosa közölte, hogy mit is találtak...főleg hogy hónapok óta fejfájással küzködött.
- Ez miatt is gyomorgörcsöm van, mert nem tudni mikor műtik... lehet hogy holnap, vagy egy hét múlva. Nem kaptam részletes információt... ami bosszant kicsit. - túrok a hajamba, kicsit idegessé tesz a dolog, de nem Yuna irányába fogok dühöngeni, nem ő tehet erről, nem neki fogok kifakadni, pedig egyszer megtörténik.




Öltözet