Mindenkinek van egy megfelelő, néha titkos oka arra, hogy miért is éppen azt a munkát és hivatást választotta amit. Ez az ok lehet az, hogy muszáj volt találni valamit, vagy csak ebben tudott elhelyezkedni, a valódi érdeklődési körében nem talált megfelelőt, vagy már teljesen telített volt a piac és nem volt szükség egy újonc pályakezdőre. Az én esetemben ez nem igaz, én olyan hivatást választottam magamnak, ami érdekel és úgy tűnik egyre inkább sikerül kiépítenem a pácienseim körét, lassacskán terjed a hírem, illetve igyekszem több lábon is állni, ezért folyamatosan képzem magam és gondolkodok még egy egyetem elvégzésén. Hiába van már ott a nevem előtt az a két betű mely által az emberek jobban megbecsülnek én úgy érzem, ha nem fejlesztem magam folyamatosan akkor tíz vagy akár húsz év múlva nem segíteni fogok az embereknek hanem csak rontani a jelenlegi helyzetükön. Nagy felelősség van a kezemben és igyekszem nem vissza élni vele.
Nem a hatalom miatt választottam azt, hogy pszichológus legyek, hanem valaki inspirált, olyan valaki, aki az életem azon részét képezi, amelyről nem szívesen beszélek. Mindenkinek vannak titkai, nekem is és jobb szeretem, ha titok is marad.

Elegáns anyagból készült világos nadrágban, hasonló színű blézerben és egy finom szabású fehér blúzban sétálok be New York egyik előkelő épületében, ahol az irodák vannak kialakítva, egészen pontosan azok a helységek ahol a betegeinket fogadjuk. Három szoba nyílik az előtérből, mely közepén egy asztal található, mögötte pedig egy rövid göndör hajú idősebb nő foglal helyet. Amint meglát elmosolyodik és int, hogy várjak egy kicsit, míg leteszi a telefont. Mary nagyon kedves, ő fogadja a telefonokat ha épp van bent nálunk valaki és tovább kapcsol ha esetleg sürgős lenne a dolog.
- Dr. Thomas telefonált, azt mondta, hogy szeretne veled beszélni. Sürgősnek hangzott, de tudom, hogy nem szereted ha hív ezért nem adtam meg neki továbbra sem a magán telefonszámodat. - mondja, mire én legszívesebben két hatalmas puszit nyomnék az arcára hálám jeléül.
- Köszönöm Mary, ha újra hívna, mondd meg neki kérlek, hogy vissza fogom hívni… illetve nem kell, rögtön telefonálok is neki. - mondom miután az órára néztem és rájöttem, hogy már megint túlságosan is hamar bejöttem… még van legalább negyven percem míg jönne az első páciensem.
Az iroda berendezése letisztult, és elegáns, néhol egy két növénnyel. Szeretem a rendet magam körül, illetve azt, ha a betegeim nem kalandoznak el egy egy kép vagy berendezési tárgy láttán, hanem inkább csak rám figyelnek. Néhányuknak ez be is jön, van akinél viszont ezzel csak az ellenkezőjét sikerült elérnem.
Leülök az asztalhoz és tárcsázok, majd két csöngés után hallom, hogy fel is veszik a telefont.
- Dr. Thomas? Emma vagyok. - szólok bele a készülékbe, majd kezdetét veszi egy bő húsz perces telefon beszélgetés. Látni akar… de én nem akarom, mert minden egyes alkalommal mikor találkozunk úgy érzem inkább páciense vagyok nem pedig kollégája, de most talán más lesz, mert hallott a sikereimről, de ebben nem igazán bízom, ezért egy olyan helyre szerveztem találkozót ahol mások is vannak, egy halloween parti pedig tökéletesnek tűnik ilyen célra. Nem szokásom ilyenekre járni, de ez volt az első dolog, ami eszembe jutott, ahol el lehet majd vegyülni és le lehet koptatni a dokit, ha túl sokáig nyaggatna.