Fáradtan baktattam fel a lépcsőn. Az öreg azt mondta, hogy ide kell jönnöm egy ügy miatt. Kész rabszolga hajcsár az öreg. Három napja alig álltam meg miatta, folyton csak a megbízásokat adja. Nem igazán szerettem hivatalnokok, ügyvédek és ügyészek körül lebzselni. Egykutya mind és kevés a megbízható alak közöttük. Mindig is rühelltem a feletteseimet is mert a legtöbben azt sem tudták mit csinálnak. Csak kiadják a parancsot és nem is gondolnak bele a következményekbe. Ahogy felértem, és a bejárat felé vettem az irányt, a sok kosztümös meg öltönyös alak eléggé furcsán méregetett. Nem tudom, mi lehetett olyan furcsa, hisz egy fekete farmer volt rajtam acélbetétes bakanccsal, egy világos zöld póló amin egy farmerdzseki volt a nyakamban meg a fejvadász jelvényem. Bár lehet a póló felirata volt ami megakasztotta őket, mert az volt rá írva ’’Bombaszakértő vagyok, ha futni látsz ne maradj le!’’ Nem szerettem a kiöltözést, és az uniformisokat. És a melómhoz nem is illettek. Túl sokat kellett futni a célpontok miatt, megnéznék egy fejvadászt tűsarkúban rohangálni. Mikor végre bejutottam körbe pillantottam, hogy kivel tudnék tárgyalni majd egy szimpatikus egyénhez léptem. – Üdv, a nevem Willa Hunter. Azt mondták ide kell jönnöm információért, a szökött tanú miatt. – Mondtam nyugodtan, és elő vettem az irataimat, hogy igazoljam magam.
M a igazából szeretnék a világon semmivel sem foglalkozni, beletemetkezni a tengernyi munkámba, kivételesen örülök, hogy elhalmoztak papírokkal, persze segítek a bérszámfejtőknek, bár csak érintőlegesen tanultam, de gyorsan megértettem, és igazából csak a felületi simításokat kell elvégeznem, ami önmagában több, mint ötven oldal, néha úgy érzem, hogy az embereket sem szeretem és nem nekem való ez a szakma, vagy akár a munkajog, bármennyire is érdekel mit tehetek meg, mikor és kivel, jó, jó, ez most félreérthető, és nem is pont úgy gondoltam ahogy hangzik, bár mindenkinek mást mozgattam most meg ezzel az agyában, még is úgy érzem felesleges lenne bármivel is mentegetőznöm, szóval ezt most képzeletetekre hagyom. Valamikor talán dél, vagy kettő körül, őszintén arra sem vettem a fáradtságot, hogy felpillantsak az órára, így csak tippeltem, hallottam ahogy valami olyasmit magyaráz a főnököm, hogy ő most elmegy. - Rendben. Motyogtam a tollam rágva, de, hogy hova és mikor jön vagy bármi, a notesze mindig az asztalomon van ha elmegy, tudjam merre keressem ha gond van, de inkább ne legyen... Mondtam már, hogy borzalmas az időérzékem? Valamikor a délután folyamán, legalább is merem remélni, mert már nagyon mennék haza, de még mindig két hatalmas dosszié van előttem, miért is mentem én ebbe bele? Ja, hogy kell a pénz és a kredit az egyetemhez, aha, jó, akkor még egy oldal és még egy, már össze folyik előttem minden szám és betű, kell egy kávé. Pont a bögrémmel vánszorogtam az automata felé, amikor Bella elkapta a karom, értetlenül pislogtam rá. - Te, valami nőci keresi a főnököd... - Ettől kicsit pontosabban? Elég sokan szokták keresni. - Mit tudom én, furán néz ki, és ezeket adta. Nyomja a kezembe az azonosítókat, előkaptam a noteszt és fellapoztam, de nincs bejegyezve találkozója, akkor ez jól kezdődik. - Kezd el hívogatni, addig én lefoglalom. Nem kell kávé ahhoz, hogy felpörögjön a vérem, elég ha az idegeimre mennek. - Üdvözlöm, Miss Hunter, egy kis problémánk adódott, sajnos a főnökömnek el kellett szaladnia, amíg visszajön, kérem kövessen, kávét? Hát arról még fogalmam sincs, hogy fogom lekötni a figyelmét, vagy mit fogok mondani, de majd improvizálok, vagy nem tudom.
Remek amint informálódni kezdtem a hölgynél, az irataimmal együtt lelécelt az illetékest megkeresni. Én meg fel – alá kezdtem járkálni. A mai nap nem ez az egyetlen hely ahova infókért kell beugranom, és ha ma legalább egyet nem kapok el a listáról az öreg tuti kitekeri a nyakamat, és még a fizetésből is le fog vonni. Néha elgondolkoztató a dolog lehet jobb lenne, ha szabadúszó lennék, és akkor minden lóvét megtarthatnék magamnak. De akkor mindig eszembe jut, hogy az öreg nem kis trutyiból húzott ki, és nem egyszer mentette már meg a rongy életem, szóval kőkeményen az adósa voltam. Végül a falnak támasztom a vállamat miközben zsebre dugtam a kezeimet, és a cipőim orrát kezdtem mustrálni mintha az olyan érdekes lett volna. Ez volt a másik amit rühelltem a hivatalnokokban. Folyton késtek akár mi is volt bezzeg, ha az ő idejükről volt szó és más késett, nagyon kitudtak akadni. Fogadni mertem volna, hogy valami gebasz van és mindjárt megjelenik valaki, hogy szóval tartson, még nem rendeződik az ügy. Épp az órámra pillantottam rá mikor valaki megjelent mellettem, és gyorsan kezdte el magyarázni a helyzetet. – Ma megyek és veszek egy lottó szelvényt – sóhajtottam. – Valahogy sejtettem, ez a nap sem fog simán menni. A kávét elfogadom, addig is. – Tettem hozzá majd ha elindul követni kezdem. Ilyen volt az én formám valahogy sose mentek mostanában a dolgok, úgy ahogy kellett volna. Nem tudom, talán én voltam túl negatív az utóbbi időben. – Gondolom, a főnöke nem is említett egy fejvadászt a mai napra. Igazam van? – Kérdeztem a fiatal nőt. Biztos voltam benne, hogy jóval fiatalabb nálam. De minden tiszteletem az övé meg a hozzá hasonlóké még ha hivatlanokok is lesznek, hisz egész nap egy irodában bezárva lenni, azt én biztos nem bírnám. Meghülyülnék a bezártságtól, jobban érzem magam a terepen. – Most az a terve, hogy szóval tart valahogy még a főnöke fel nem bukkan. – Jelentettem ki ahogy rá pillantottam.
M ég a végén dupla fizetést fogok kérni, bár szerintem örüljek és hallgassak annak amim van, hogy itt tölthetem a szakmai gyakorlatom teljes részét, nem kell cégtől cégig ugrálnom, hogy sosem akartak elküldeni, pedig mostanában elég szétszórt tudok lenni, bár igyekszem mindig mindent időben és rendben elvégezni, ilyen az én formám, teljesíts itt, az iskolában, otthon és hé, huszonöt vagy élj is egy kicsit, ennyi felé nehéz szakadni, nem is tudom néha én vagy bárki más mégis, hogy a fenébe csinálja mindezt minden nap, kicsit nehéz megtalálni ebben a káoszban azt amiért minden reggel értelmet kell adni ahhoz, hogy fel is akarjak kelni. De a kirúgnak szerintem egy elég nyomós indok, remélem Pam eléri a kedves főnükünk, bár a programszervezője szabadságon van, szóval most nem tudjuk, hogy Ő maga felejtette el beírni a noteszába az érkező vendégét, vagy még az asszisztenseinek egyike, ilyen ez ha egy láncszem kihullik a gondosan tervezett gépezetből, már értem miért nem mennek itt vakációra, mert lehet, hogy nem kell visszajönniük, mert már nem tudta nélkülözni őket és pótolta is gyorsan, az ügyvédek nem tudnak meglenni a kis segédeik nélkül, nem vagyok benne biztos, hogy egyetem után én itt akarok maradni, persze jó fizetésem lenne, de kikészítene teljesen ez az egész, több ember fordulna meg a kezem alatt HR ként, mint az utcán az épület előtt. - Ha már arra jár nekem is vegyen egyet. Vigyorodtam el, és intettem, hogy kövessen be az irodába. - Foglaljon helyet, egy perc és hozom a kávét. Ha szabad, tetszik a pólója. Tejet vagy cukrot? Tényleg jópofa volt, még fel is venném a hétköznapokra, jó, idebent kizavarnának benne, de ez ugyebár egy munkahely... Pam kocogtatta meg a vállam, majd a fülembe súgta, hogy húsz perc. - Eltalálta, és, mint kiderült még húsz percig fogjuk élvezi egymás társaságát, hadd kérjek még egyszer elnézést, sajnos valaki elfelejtette feljegyezni a találkozót. Mosolyodtam el kedvesen és még is bocsánat kérően, nekem is épp oly kellemetlen ez a helyzet.
Kezdőlap
Fáradtan baktattam fel a lépcsőn. Az öreg azt mondta, hogy ide kell jönnöm egy ügy miatt. Kész rabszolga hajcsár az öreg. Három napja alig álltam meg miatta, folyton csak a megbízásokat adja. Nem igazán szerettem hivatalnokok, ügyvédek és ügyészek körül lebzselni. Egykutya mind és kevés a megbízható alak közöttük. Mindig is rühelltem a feletteseimet is mert a legtöbben azt sem tudták mit csinálnak. Csak kiadják a parancsot és nem is gondolnak bele a következményekbe.
