Nagyot sóhajtva másztam le a létráról, hogy újabb adag glettért. Mióta kiderült, hogy a keresztlányom, ide akar jönni fősulira és nálam óhajt lakni főiskola alatt nem halogathattam tovább a felújítást, hisz a régi raktár tényleg csak annyira volt jó állapotban, hogy legalább nem a csillagos ég alatt aludtam. Néha még a meleg víznek is híja volt. Egyedül a garázsnak és egyben műhelynek leválasztott rész volt patent állapotban. Ebből is látszik, hogy a kocsimat többre tartottam magamnál. De a hírek alaposan megrázóak volta, így roham tempóban kezdtem neki befejezni a felújítást. Csak nem fogadhattam a keresztlányomat, egy romhalmazban, sőt még külön szobát is kialakítottam neki fürdővel együtt. Ez nekem is könnyebb lesz mert akkor senkivel nem kell osztoznom a fürdőn. Közben meg sajgott mindenem a legutóbbi meló miatt. Egy tag meglépett a bíróságról, és be kellett gyűjteni, csak, hogy egy Godzillának is beillett volna. Jól helyben hagyott. Teli voltam horzsolásokkal és zúzódásokkal és igen csak megviseltek. A horzsolásokat mindenki alábecsüli. Pedig fájnak. És még jobban fognak fájni, ha alszom rájuk egyet. Semmi sem fogható ahhoz, mint amikor egy derekas verés után reggel fölébredünk. Olyan, mint egy az egész testre kiterjedő másnaposság.
Ahogy a vödörből kikapartam a maradék glettet a ’’ nappali ’’ szerűségre pillantottam ahol három tábla volt felállítva ami rogyásig volt információkkal a speciális célpontomról. Őt semmi esetre sem vehettem félvállról hisz könnyen rajta veszthettem, elvégre egy tökéletesen képzett katona volt akár csak én. A táblára ragasztva papírok is voltak, aminek többsége vörös fonállal voltak össze kötve. Különböző bűntények áldozatok adatai és mind a célponthoz vezettek, hisz feltételezhetően ő követte el őket. Micha Dupont az egykori Francia idegenlégiós majd a GIGN kommandó üdvöskéje aki éppenséggel megkattant és rossz útra lépett. Sokan otthagyták a fogukat az üldözése során és nem óhajtottam beállni a sorba. Végül csak folytattam a munkát, hisz lassan sötétedett. Jobbnak láttam mára befejezni, hogy ma még az edzőterembe is lejussak, mert formában kellett maradnom. Bár ehhez az alvás is jól jött volna, de az elég ritkán jött össze bogyókat meg nem voltam hajlandó szedni ez ügyben. Egyszer bőven elég volt.
Miután végeztem és elpakoltam magam után, Majd egy gyors zuhan után átöltöztem, hogy elinduljak az edzőterembe. Ilyen későn már elég kevesen szoktak lenni, ami nekem előny. Nem szeretem a tömeget, mondhatni rossz beidegződés ez nálam. Miután bepattantam a kocsiba nyugodtan indultam el Manhattanbe hisz mivel úgy is a legtöbb időmet a környéken töltöttem a meló miatt így itt kerestem edzőtermet is, néha meló után jól jön a feszkó levezetés, pláne ha a drága Federico nem fizet eleget egy – egy húzósabb meló után. Az öreg imádta a pénzt és hajlamos volt tőlem is lecsippenteni nem is ritkán. Amint találtam egy parkolót, már pattantam is ki és a táskámat megragadva, lezártam a kocsit, és befelé vettem az irányt. Mikor beléptem, csak felmutattam a bérletem, és robogtam is az öltözőbe. Egy fekete trikót, meg egy hosszú szárú leggingset vettem fel gyorsan, majd megindultam kifelé. Úgy gondoltam bemelegítésnek jó lesz egy kis idő a futópadon majd utána püfölöm kicsit a zsákokat. Épp a csuklómra tekertem fel a bandázsszalagot, hogy később ne kelljen vele foglalkozni mikor a lámpák pislákolni kezdtek, majd teljesen sötét lett én meg ösztönösen hátra fordultam, mert sose lehet tudni mi történik épp. De látszólag ez volt jelenleg a hiba mert valaki, nagy lendülettel csapódott nekem és abból ítélve, hogy elterültem mint a gyalogbéka jóval nagyobb lehetett nálam. Amúgy is megviselt voltam de ez most nem esett jól, majd a hátamra fordulva próbáltam felmérni a helyzetet.
– Ja, semmi baj. – Válaszoltam, majd a felém nyújtott segítő kezet elfogadtam, hogy feltápászkodjak.
– Ugyan spongyát rá megesik az ilyen. És én sem figyeltem. Tényleg igaz a mondás, ha túl sokat tekingetsz hátra előbb utóbb kitöröd a nyakad. – Válaszoltam, majd végig mértem. Már amennyit láttam belőle. Abban igazam, volt, hogy jóval nagyobb darab volt nálam, mind magasságra mint széltében. Az én százhatvan centimmel kicsinek éreztem magam mellette.
– Előfordult már máskor is, ideje lenne a rendszert is felújítaniuk. Elég sokszor megfordulok erre, de leginkább csak az esti órákban. Akkor kevesebben vannak. Bár én se láttalak még erre, szóval eddig biztos elkerültük egymást. – Válaszoltam, és körbe pillantottam a félhomályban, nem szerettem a nem belátható helyeket, ösztönösen üss vagy fuss reakciót képesek kiváltani belőlem a hasonló dolgok, bár jelenleg nem éreztem, hogy veszélyben lettem volna.
– Remélem, hamar megcsinálják, jól jönne egy kis edzés feszkó levezetésnek. – Majd végre feltekertem a szalagot a kezemre. Éreztem, hogy körülötte is csak úgy vibrált a levegő, ő sem nyugodt állapotban lehetett, bár lehet csak a kialakult helyzet miatt.

Hogy a feszültséget levezessem, úgy döntöttem, hogy legjobb hely erre az edzőterem, de látszólag jelenleg ez meghiúsulni látszik, mert nem sokkal, azután, hogy kiléptem az öltözőből elszállt az áram, én meg reflex szerűen hátra fordultam menet közben, azt figyelve, hogy nem e támadni akar valaki. Ez van a rossz beidegződések. És a fene gondolta volna, hogy nem hátulról hanem pont szemből fognak belém rongyolni, vagy én voltam a ludas már nem tudom valószínűleg inkább mindketten hibásak voltunk.
– Ugyan, ahhoz kicsit több kell, hogy én megsérüljek, se cukorból se porcelánból nem vagyok. – Válaszoltam vállat vonva. És tényleg ha az lennék nem is lennék képes végig csinálni a melóimat. Ez meg csak egy kis seggre esés volt semmi több. Majd figyelmesen hallgattam őt. Tényleg nem volt a legjobb passzban, és már értettem is miért. A teremmel meg egy véleményen voltunk.
– Igen fura egy hely ez. De jelenleg, jobbat még nem találtam. Nem volt időm keresgélni – majd arra terelődött a szó, hogy jelenleg mindketten a feszültséget akarta levezetni. Tényleg csak úgy vibrált körülötte a levegő olyan ideges volt. – Megtudlak érteni. Ha valaki a kocsimhoz csak egy újjal is hozzá érne tuti kicsinálnám – válaszoltam majd elgondolkoztam kicsit ahogy a képet figyeltem a mociról. Meg kellett hagyni szép jószág volt. Egyedi motort meg nehéz elpasszolni valószínűleg még a tolvajnál lehetett. A környéken meg nem sok bontó volt. – A helyi zsarukról meg van a véleményem. De hála nekik amiért ilyen tetű lusták és balfék a legtöbbjük bőven akad melóm. – Vontam vállat.
– Ha gondolod körbe szimatolhatok a motorod után. Ismerek pár embert akik látnak és hallanak ezt azt. Talán közelebb vihetnek hozzá. – Tettem még oda majd felajánlotta, hogy igyunk egy kávét. És úgy látszik rajtam is meglátszott a nem túl nyugodt hangulatom.
– A bocsánatkérésre semmi szükség, de a kávét azt elfogadom. Ó, én bármikor képes vagyok kávét inni még víz helyett is. – Majd kicsit a hajamba túrtam.
– Tudod, katona voltam elég hosszú ideig. Úgy hogy a PTSD eléggé megnehezíti a mindennapokat. Meg persze a főnököm sem segít a helyzeten mikor eláraszt munkával. – Válaszoltam. Bár igaz nem tudtam ő erre mit fog reagálni. Sokan már csak akkor megrettennek mikor megtudják, hogy katona voltam. Ha még a betegségről is szó esik, egyből úgy pillantanak rám mint valami időzített bombára aki a következő pillanatban bekattan és mészárlásba kezd.

Úgy láttam tetszett neki, hogy nem az a fajta nő voltam, aki azon is hisztizik ha beszakad a körme. Mondjuk, akkor a fronton sem lett volna helyem. Majd rá tértünk a motorjára, ami látszólag nagyon a szívéhez nőtt, amit megtudtam érteni, hisz nekem is a kocsim volt a mindenem. És igen kellemetlen lehet neki, is mikor azt hallja, hogy ez csak egy motor
- Ezek az emberek nem értik ezt a fajta kötődést. Hisz miközben építed javítgatod és szó szerint ez idő alatt szó szerint a részeddé válik, és az én meglátásom szerint egy ilyen gépnek lelke van, mondjon bárki bármit. – Értettem vele egyet, hisz akár kocsi akár motor, nem két perc ráncba szedni, és például én a szerelés minden percét élvezem, hisz ellazít, és teljesen megnyugtat. És végül mikor elkészülök, jöhet a végtelen száguldás. Majd megkért, ha véletlenül látnám a motorját, és azt aki ellopta tőle, hogy csapjam le az illetőt, mire nekem azonnal beindultak a fogaskerekek. És felajánlottam, hogy körbe járom a dolgot, hátha megtalálom a szeretett mociját. Így el is kanyarodtunk a munkám felé. Persze mikor másoknak is felajánlom a segítségemet, száz százalékig mindenki a magán hekusra asszociál amit megtudok érteni.
- Nem, egy kicsit kötetlenebb a melóm. Fejvadász vagyok de balkézről a tiédhez hasonló ügyeket is bevállalok. Sóher a főnököm. – Válaszolom és már indoklom is miért vállalok be olyan melókat is mint amit sima mezei nyomozókra szoktak bízni.
- Tudod mit? Majd ha megtaláltam a mocidat, majd utána megbeszéljük a részleteket, nem akarok feltételezésekbe és ígéretekbe bocsátkozni, hiába vannak jó eredményeim a munkában. – Mondtam komolyan. Lehet fejvadász voltam, de nem az a fajta aki csak a pénzre megy. Amúgy is jó fejnek tűnt a srác nem akartam hamis reményekbe ringatni, hisz sose biztos semmi csak a halál.
- Igen, katona voltam – válaszoltam és meglepett, hogy ennyire érdekelte. – Nos a családból szinte mindenki a katonai pályafutást választotta, szóval nekem is az első utam a West Pointra vezetett onnan meg a frontra. – Vontam vállat és bevallottam neki a PTSDt is amiért nem árt a feszkó levezetés, nehogy elszabaduljanak a kezemből a dolgok. Jobb szeretem, kontrollálni a dolgokat amennyire csak lehetséges. Még ha ez néha lehetetten is volt.
- Igen valami olyasmi bár néha nem vagyok biztos benne, hogy a katonaság tette volna be a végső kaput. Pár évig dolgoztam a terrorelhárításnak ott sem volt sokkal lazább mint a seregben. Sőt talán még rosszabb a bürokrácia egy undorító dolog. – Teszem hozzá, majd láttam, hogy telefonnal kezdett világítani. Na igen így jár aki este jár edzeni, és nem nappal mint a normális átlag emberek.
- Persze mehetünk, egy kávéra sose mondok, nemet ahogy az edzésre sem. – Bólintittm, majd utána mentem, követve a telefonja fényét, lehetőleg anélkül, hogy megint földre kerüljek vagy valamibe bele rúgjak. Még jó, hogy nem a futópadon ért az áramszünet. Csúnya pofára esés lett volna belőle. Majd útközben bemutatkozott.
- Én Willa vagyok – mutatkoztam be én is. Majd rákérdezett a kocsimra. Majd csak a nem messze az egyik lámpa alatt parkoló fekete csoda felé intettem. – Egy 1969 Dodge Charger mikor rátalált a nagybátyám, csak az alváz és a kaszni volt meg. Az is egy merő rozsda szóval alaposan megszenvedtem vele, de amondó vagyok, hogy megérte. Most meg már kilencszáz lóerő van benne. – Válaszoltam elégedetten hisz nagyon büszke voltam erre a fenevadra.
- És a te motorod? Hogy jött a nagy szerelem? – Kérdeztem tőle ahogy haladtam mellette.