Nem vagyok egy idegbeteg típus és megszoktam már, hogy a türelmemmel egyesek direkt szórakoznak, mintha csakis azért léteznék, hogy engem idegeljenek, de Lane nyomozónő kivételesen ügyesen ért ahhoz, hogy húzzon fel valakit. Pökhendi és olyan nagyra van magával, mintha harminc éve a pályán lenne. Meglátszik, ha valakinek nagy a hátszele, mert rögtön ilyen arrogáns picsává válik, amit én nehezen tudok elviselni. Sokkal könnyebben tudom tisztelni azokat, akik a saját erejüknek köszönhetően jutnak előbbre, nem pedig azért, mert az apjuk a rendőrfőnök. De a lényeg, hogy megszabadultam tőle. Másnap az irodába érve Stevenson azzal fogad, hogy a főnök látni akar, ami nem egy szokatlan dolog, hiszen meg szoktuk beszélni általában, hogy ki, hogyan halad az üggyel, amit kapott. Szeret mindenről értesülni és jobb szereti, ha nem csak a jelentések által informálódik, arra viszont rohadtul nem számítok, hogy az irodába lépve azt az arrogáns libát is ott találom. -Jó reggelt Watson nyomozó. Foglaljon kérem helyet.- üdvözöl eképpen, majd az egyik üres szék felé int és amint ledobom a hátsómat egy elmormogott "jobb reggelt" kíséretében, már folytatja is. -Azt hiszem, már ismerik egymást Lane nyomozóval. Ha jól tudom, tegnap mindketten ott voltak a hotelban a helyszíneléskor.- pillant Lane-re majd rám, én pedig bólintok egyet, miközben cseppet sem rejtem véka alá a nemtetszésemet. Már most sejtem, hogy mire megy majd ki ez a rövidke tárgyalás és már most tudom, hogy rohadtul nem fogok ezzel egyetérteni, de azért türelmesen végig hallgatom Stevensont. -Nos, mivel a halottunknak köze van pár ügyhöz, melyekkel kapcsolatban Miss Lane nyomoz, szeretném, ha együtt dolgoznának ezen. Biztos vagyok benne, hogy sokat segíthetnek egymásnak és erről már az ön apjával is beszéltem. Nem kifogásolta egy pillanatig sem.- pillant Lanere, én pedig összekulcsolom kezeimet az ölemben és próbálok nem agyvérzést kapni ott, a székben ücsörögve. -Tisztelettel megjegyezném... remekül el tudok boldogulni egyedül is. Nincs szükség arra, hogy Miss Lane-el kerülgessük egymást, ráadásul úgy hiszem, ő is jobb szeret egyedül dolgozni. Vagy tévedek?- fordulok a kérdésemmel a kolleginához, miközben a legbájosabb mosolyomat erőltetem magamra. A franc se akar vele együtt dolgozni, mikor elviselhetetlen. Fennhéjázó okostojás, aki meg van róla győződve, hogy ő tojta a spanyol viaszt. Értem én, hogy apuci rendőrfőnök, de attól ő még ugyanolyan kis mezei nyomozó, mint én. Semmivel sem különb, mégis úgy viselkedik, mintha egy kis kezdő lennék hozzá képest. Fenn áll szerintem a veszélye, hogy kinyírjuk egymást, ha együtt kell dolgoznunk, hiszen a tegnapi napon egyértelműen kiderült, hogy nem bírjuk egymást elviselni. -Sajnos, ez nem valami olyasmi, amivel vitába lehet szállni. Szükség van mindkettejük tudására és ismereteire ahhoz, hogy felgöngyölítsék az ügyet. Biztos vagyok benne, hogy mindketten profin tudják kezelni ezt az egészet és képesek lesznek együtt remek munkát végezni. Most elmehetnek.- közli ellentmondást nem tűrő hangon és, hogy még jobban érzékeltesse, mennyire nem kíváncsi a vitatkozásra, az egyik papírt kezdi el elmélyülten tanulmányozgatni az asztalán. Basszus. Nevetséges. Nem fogok ezzel a csitrivel együtt dolgozni. Inkább vágom le a saját karomat vagy megyek vissza közlekedési rendőrnek, mint, hogy ezzel a nővel dolgozzak. Biztos vagyok benne, hogy valamelyikőnk csúnyán meg fog sérülni előbb vagy utóbb.
Végül is minden úgy alakult, ahogy azt én magam elterveztem, meg, ahogy mindig is lenni szokott, azaz Cavanaugh úr még aznap este felhívott elmondta az észrevételeit Wang hullájával kapcsolatban. Igazából az engem nem érdekelt, hogy pontosan hánykor és hogy hogyan halt meg, csak az, hogy ki tette. Habár azt meg nem tudtam meg az idős boncnoktól, azonban ezt magamtól is nagyon jól tudtam. Most már csak az a kérdés, hogy én kevertem őt bajba avagy sem? Van egy olyan érzésem, hogy a válasz pozitív lenne, pontosan ezért kell elégtételt vennem a gyilkosokon. Ráadásul az orosz maffia a bögyömben van, Gustav Hoffelmann a bögyömben van, ezek pedig szorosan kapcsolódnak egymáshoz. Mindenképpen el fogok velük számolni, de így talán hagyom, hogy többet szenvedjenek. Rajtam kívül van még valaki, aki el akarja kapni Hoffelmann-t és a ruszki szutykokat, ez pedig az édesapám, hiszen megölték a feleségét, vagyis az anyámat. Ez éppen elég ok arra, hogy erre feltegye az életét. Tudom, hogy apám nem szereti, ha a fű alatt nyomozok, azt meg pláne nem, ha egyedül, de azt is tudja, hogy sosem teszek ok nélkül semmit és a tetteim megalapozottak. Így hát most is vallottam, elmondtam, hogy kimentem egy manhattani gyilkossági ügy helyszínére, holott az nem volt törvényes, hogy beleütöttem az orrom más dolgába és még Cavanaugh-val is beszéltem telefonon. Más dolga lenne? Egyáltalán nem. Ez az én dolgom, az csak egy szerencsétlen véletlen, hogy az ürgét éppen egy manhattani szállodában végezték ki. Szóval inkább van nekem közöm az ügyhöz, mint annak a pattogó szőkének, mégis ő éreztette velem azt, hogy zavarok. Na, nem mintha engem érdekelne az ilyesmi, nekem csak az ügy kell és az, hogy elfogjam a gyilkosokat. Elmondtam a rendőrfőnöknek azt is, hogy mit tudok a kínairól és, hogy éppenséggel a német fegyverbeszállítóról köpött nekem. Hoffelmann pedig nem máshová, hanem az oroszokhoz vezetett volna el. Most ez a tény apám érdeklődését is felkeltette, és naná, hogy azt akarja, hogy közösen elkapjuk a fegyverkereskedőt. Viszont, ha valakit hivatalosan rács mögött akarunk látni, akkor azt a nyomozást hivatalosan is kell csinálni… Pár telefonhívás, és az infómnak és az ázsiai fickó Brooklynban elkövetet bűncselekményeinek „hála” már a miénk is az ügy. Egyetlen feltétellel, hogy a manhattaniekkel karöltve oldjuk meg a gyilkossági ügyet. Mondanom sem kell, hogy ez mennyire nincs ínyemre, de a cél szentesíti az eszközt, ha pedig azzal, a szöszkével kell majd dolgoznom, ignorálom. Már másnap a manhattani rendőrőrsre kell mennem hivatalos megbeszélésre, méghozzá az ottani kapitány irodájába. Szokásomhoz hívem korábban érkezem, hiszen utálom a vesztegetni való időt. Az ilyen megbeszéléseket is utálom, de lenyelem a békát, hiszen immáron ez az ügy az enyém is, így megvan, amit akartam. Szóval már bent ülök a kapitány irodájába, amikor bevágódik Dr. Szöszi is, aki engem látva olyan képet vág, mint aki citromba harapott. - Aha, úgy néz ki, kettőnk közül megvan, ki a késős… - motyogok én is bajszom alá, ahogyan ő teszi. Viszont, ha ez nem lenne elég és nem tudnék olvasni az arcáról, akkor ezt a feltételezést még szavakkal is megerősíti. Miközben a csaj felette beszél, azaz közli vele a tényeket, én csak fölényesen figyelem, hiszen tudom, hogy ő ezt nagyon nem akarja, én viszont elértem, amit akartam. Aztán, amikor végre szót is kap, pontosan olyan dolgokat mond, amire számítok: szépen körítve legszívesebben elküldene a picsába. - Nem, nem téved. – vigyorgok vissza gúnyosan, amikor végül is rám kérdez, azaz a számba adja a választ, hogy mi mindketten jobb szeretünk egyedül dolgozni. Kibaszottul nem akarok veled dolgozni, te nagyképű szöszi, de elvisellek az ügy érdekében. Aztán meg úgyis lerázlak. – ezeket a szavak még a rövidre zárt válaszom mellé gondolom, azonban vagyok annyira hidegvérű, hogy eközben csak komoran meredek a másik nőre. - Én biztosan képes vagyok profin kezelni az ügyet, a kolléganőt nem tudom, nem ismerem, de igyekezni fogunk. – vonom meg a vállam elgondolkodva, amikor a kapitány felrakja az i-re a pontot, vagyis szabad utat ad nekünk. - De akkor, ha ez megvan, hagyjuk is tovább dolgozni. – jegyzem meg, mivel a velünk szemben ülő férfi máris valami aktával van elfoglalva, ezzel jelezve, hogy távozzunk. Ismerem már az ilyet, apám is alkalmazza ezt. - Figyelj, csak, szöszi! – szólítom meg újdonsült kedves partneremet, amikor elhagyjuk a terebélyes irodát és egy szűkebb folyosóra érkezünk. - Mit szólsz ahhoz, ha mindketten külön utakon nyomoznánk, a végén, amikor a főnökségen tálalni kell a dolgokat, összeraknánk, amink van? – kérdezem felvont szemöldökkel, mert igazából én se akarok vele közösen dolgozni, el sem bírnám őt és a nyavalygásait viselni, amivel biztosan csak akadályoztatná a nyomozásomat. Abban is biztos vagyok, hogy nincs annyi infója, mint nekem, szóval örülhet, hogy elvégzem helyette a piszkos munkát, ő meg learathatja a babérokat, az engem nem érdekel.
[url=ZENE LINKJE]ZENE CÍME[/url] ⁞ 770 ⁞ MEGJEGYZÉSED HELYE ×
Ahogy belépek a főnök irodájába, nem túlzás, ha azt mondom, hogy rohadtul elmegy a kedvem nem csak a mai naptól, hanem úgy általában az életemtől is. Bár elsőre megfordult a fejemben, hogy talán ez az undok picsa Alam tett valamivel, de mikor a főnök közli, hogy mit is vár el kettőnktől, csak még pocsékabbul érzem magam. Ennél még az is jobb lett volna, ha alám tesz, ami miatt irodai munkára ítélnek. A megjegyzésére inkább nem is reagáltam, csupán egy túlontúl bájos mosollyal jeleztem, hogy hallottam, majd helyet foglaltam, hogy aztán a nyakamba borítsa a kedves főnök a híreket. Most komolyan. Mi a francért kell ezt állandóan eljátszani? Jó pár kerület van New Yorkban, ráadásul elég közel vannak egymáshoz. Akár hányszor véletlenül egy másik kerületben döglik meg egy bűnöző, akinek kettővel odébb van valami ügye, végig zongorázzuk ezt. Dolgozz együtt valakivel, aki nem, hogy nem szimpi, de két perc alatt úgy belopta magát a szívedbe, hogy tudod, sosem fogod elfelejteni. Na de profi vagyok. Megoldom. El bírok ezzel a feladattal is, mint sok másikkal már ezelőtt. -Egyetértek. Profin kezeljük majd az ügyet, hiszen az a lényeg, hogy elő kerüljön a tettes. Boldogulni fogunk Lane nyomozóval. - bólintok egyet határozottan, de nem tudnám megmondani, hogy ezzel a főnököt akarom megnyutatni, vagy saját magamat. Azt hiszem, inkább mindkettőt. Képes leszek együtt dolgozni ezzel a nőszeméllyel anélkül, hogy kinyírnám. -Igen. Biztosan rengeteg dolga van, úgyhogy mi megyünk is. Viszlát! -állok is fel a helyemről, gondolatban pedig olyan varázslatos helyekre küldöm el a főnököt, ahol még tuti sosem járt és ahonnan biztos, hogy soha nem találna vissza. Legalábbis, a kívánságomban ez is benne van. Az irodából kilépve Miss Apucinagyképűkicsilánya rögtön felveti nekem az ötletet, miszerint dolgozzunk külön és, majd csak a legvégén dobjuk össze, amink van, ami nem is lenne egy rossz ajánlat csak épp a nyomozás érdekében nem célszerű. Akármennyire is unszimpatikus a csaj, nem felejthetem el a "több szem többet lát" elvet, amivel segithetjük az ügy előremenetelét, ha ki nem nyírjuk előbb egymást. -Esküszöm, hogy nem szívesen mondom, de talán jobban haladnánk a nyomozással, ha végig együtt dolgozunk. Észre vehetek valamit, amit te nem és te is felhívhatod a figyelmem olyasmire, amit én nem látok. -közlöm határozottan, mert legyen az ember bármilyen jó nyomozó is, sokszor előfordul, hogy bizonyos darabok csak később állnak össze viszont, ha ketten nézzük ugyanazt, talán előbb rájövünk az összefüggésekre. -Átfutottam a papírokat, mielőtt bementem az irodába. Az informátorod volt a pasas, tehát úgy sejtem, van ötleted azzal kapcsolatban, kinek lehetett az útjában.- pillantok rà kérdőn és igyekszem normális hangnemben beszélni, hogy ne ott kössünk ki ahol a legutóbb. Össze kell dolgoznunk és ahhoz az kell, hogy ne köpjük egymást szemen minden találkozásnál.
Kezdőlap
