Valamikor tizenegy lehetett, amikor kilopakodtam a házunkból. Szerencsémre egyik fiútestvérem se vette ezt észre, mivel minden bizonnyal megállítottak volna az öltözékem miatt. Nem volt túl hűvös, ennek ellenére felvettem a bundámat, hogy a testem nagy részét takarni tudjam vele. Ismertem a szüleimet, akik nagyon sok mindent bevállaltak annak érdekében, hogy rendes embereket neveljenek belőlünk. Pont ezért nem is volt szép madárnak nézni őket. Tisztában voltak vele, hogy egy szórakozóhely sem nyit úgy, hogy ennyire későn el tudjak indulni otthonról, ugyanakkor ránk éjfélnél előbb nem igazán volt szükség. Az exkluzív vendégek ilyenkor érkeztek, én pedig a saját magánéletem és biztonságom érdekében álnevet használtam. Nem beszélve arról, hogy a thai mivoltomat egy az egyben letagadtam és a sötét bőrszínem miatt félvérnek kellett magam hazudni, mivel tartottam tőle, hogy valami olyat tennének velem, amit nem akarom, ha megtudnák, hogy alapvetően egy olyan országból származom, ahol a nők nagyízben űzik a prostitúciót.
Nyilvánvaló volt, hogy Bronxban elég fiatal lány él ahhoz, hogy pótolhatók legyünk. Pont ezért nem is lepett meg túlzottan az, hogy bár hangsúlyozták, hogy szexuálisan nem használhattak ki minket a férfiak, ettől függetlenül nem nagyon tettek azért, hogy ha mondjuk valaki megpróbált elrángatni szobára, ami valljuk be, nem volt túl nehéz feladat. Hiába nőttem magasra – legalábbis női viszonylatban a 170 centim mindennek számít, csak alacsonynak nem – attól még sokszor a negyvenöt kilót alig érem el. Emiatt minden bizonnyal tényleg biztonságosabb lenne bárhol máshol pultozni, viszont szerintem elég sokat elárul az New Yorkról, hogy a jobb manhattani környékeken is pisztolyt tartanak a boltokban a pult alatt. Tehát lényegében teljesen mindegy hol vagyok, mert talán a nyílt utcán is megerőszakolhatnának, akkor se biztos, hogy bárki megpróbálna segíteni nekem.
- Aisha? – felkaptam a nevem a megszólításra és lassan elmosolyodtam, mivel pontosan tudtam, hogy lényegében alig érkeztem meg, de már kapásom volt. A legtöbb törzsvendégem vagy olyan házas ember volt, aki túl nyuszi volt ahhoz, hogy megcsalja a feleségét, azonban gondolatban már ezerszer megtette velem – tehát legalább annyira erkölcstelen volt, mintha tényleg fizetett volna egy éjszakáért – illetve nem elég idős ahhoz, hogy rámkívánjon. Emiatt a legtöbb, amit tehettem értük annyi volt, hogy meghallgattam a gondjaikat, párszor kedvesen megsimogattam a fejük búbját, beszélgettem, ittam velük. A társaságomat adtam nekik, ők pedig a legtöbbször beérték azzal, hogy valaki hajlandó meghallgatni őket. Mivel ilyen helyen dolgozom, soha nem akarták velem szorosabbra fűzni a viszonyukat, mivel, ha lebuknának, az a legtöbb esetben elég problémás és erkölcstelen lenne. Sok olyan vendég járt ide, akik elég fontos személyek voltak ahhoz, hogy tényleg biztonságban tudhassam magam és működjön szimplán a beszélgetés formája a dolgoknak.
Magabiztosan indultam el az asztalom felé, a rendelt italokkal, és egészen meglepett, hogy most egy új férfi volt itt. Ettől függetlenül a már összegyűjtött rutinom miatt kifejezetten könnyen beszélgettem vele. Tudtam, hogy időkeret van, amit abban az esetben voltam hajlandó túllépni, ha valaki eleget fizetett érte. Mivel ennél az asztalnál ilyen nem történt, hamar felvettem a szemkontaktust egy másik férfival, aki már volt nálam, majd megköszöntem a ma éjszakát, és felálltam.
Mielőtt egyetlen lépést tehettem volna, éreztem, ahogyan a csuklómat olyan erősen fonja át egy kéz, hogy ha ténylegesen rászorított volna, talán el is töri azt.
- Uram – egészen nyugodt maradt a hangom, ahogy hozzászóltam, de a pillantásommal hiába kerestem az előző férfi tekintetét. Fontos voltam neki, de nem annyira, hogy tegyen értem valamit, amikor tényleg bajban voltam – Ennyire fizetett elő. Mennem kell a többi vendéghez.
- Menned egy francot – akkorát rántott rajtam, hogy ismét a puha bőrkanapéra estem – Rohadt kurva. Érsz egyáltalán annyit, hogy befizessek egy éjszakára?
Magam sem tudtam elképzelni, hogy pontosan mi fog történni, viszont mivel a bár érdekei elméletileg engem képviseltek, csak dacos pillantással néztem, ahogyan a férfi bontogatni kezdi a nadrágját, majd, amikor úgy éreztem, hogy egyre kevesebb textília védi a testét, akkor egy jól irányzott rúgással, teljes erőmből eltaláltam őt, majd sietősen elindultam volna a dolgomra. Mivel a férfi még így is erősebb volt nálam, tudott rajtam akkorát taszítani, hogy az asztalnak estem, ahol sikeresen beletenyereltem egy pohárnyi alkoholba.

Tudom jól, hogy egyetlen telefonba kerülne nekem, hogy egy magasabb pozíciójú állásom legyen, hiszen a bátyámnak messze érnek el a kezei, még ide New Yorkba is. Én azonban ettől mindig elzárkóztam. Nekem egyáltalán nincs szükségem arra, hogy bárki is egyengesse az utamat, mint ahogy például neki tették. Én nem vágyom a luxusra, és sokkal jobban szeretem én összekaparni magamnak a pénzt, mint hogy a családom által jussak hozzá. A pankrátor társulat faszán fizet, és a szereléses maszek melókból is bőven megszedem magam, a mellékes dolgokat pedig még nem is számoltam. Mint a mai estét, s az elkövetkezendő napokat.
Voltam már kidobó, így ez a meló egyáltalán nem számít újdonságnak. Örök életemben ugyan nem lennék képes arra, hogy így dolgozzak, néha azonban egészen jó kikapcsolás ez a változatosság. Érdekes emberekre lehet bukkanni az éjszakai élet mocskában.
A mai helyen még nem jártam sosem, de a terveim között sem szerepelt a látogatás. Nem vagyok híve a fizetett hölgy társaságnak, de el sem ítélem azokat a férfiakat, akik viszont igen. Ahányan vagyunk ezen a kicseszett világon, annyi életkörülmény van. Szar házasság, nehéz jellem, ocsmány pofa, amit elkerülnek a nők... Ilyen ez. Nem is azért vagyok itt, hogy megfejtsem, ki miért teszi be ide a lábát, hanem azért, hogy figyeljek az itt dolgozó hölgyekre pár napig, amíg vissza nem tér az, akit helyettesítek.  
A dresscode igazán elegáns, fekete öltönyből és nadrágból, s egy fehér ingből áll, szóval minden bizonnyal ez a hely sem olcsó kurváknak van fenntartva. Nagyjából tizenegy óra előtt sétálok ki, s lényegében ebből fog állni az egész éjszakám, hogy sétálgatok, s figyelem, hogy melyik férfi vagy éppenséggel nő bolondul meg ezektől a szépséges lányoktól. Mert hogy a szexualitás és a visszautasítás bizony csodás dühforrás.
Egy ideig minden csendes. Néhol akad egy-egy hangosabb szó, amit nem követnek tettek, így nem is avatkozok közbe, elvégre felesleges a túlzott szigor. A tetteknek azonban következményeik vannak, és itt bizony az ilyen esetekben a dolgozó lányoknak van igazuk. Különösen akkor, mikor a bár egyik feléhez érve meglátom, ahogy a másikon az egyik alulöltözött férfi az egyik thai lányt egész egyszerűen ellöki. Nekem sem kell több. Igazából ez nem csak munka, mert itt bizony büntetlenül előhozhatom a személyiségemnek a védelmező ösztönét. Így ellépve a lány mellett kérdezés nélkül kapom el a nálam jóval alacsonyabb egyén nyakát, s annál fogva kezdem kifelé húzni.
- Engedj már el baszdmeg, ez a picsa rúgott tökön! - kiáltja vékonyan elhaló hangon.
- Akkor azt minden bizonnyal meg is érdemelted! - az ajtó előtt állva jobban megszorítom a nyakát, majd egy jól irányzott mozdulattal úgy hajítom kifelé a kijáraton, hogy a földön még gurul is egy párat, s az ocsmány teste megpihen egy széles tócsában.
- Ha még egyszer beteszed ide a lábad, eltöröm a nyakadat. - szólok utána, ám a választ már nem várom meg, becsukom az ajtót, s nyargalok vissza a leányzóhoz.  
- Mi történt veletek pontosan? Tudnom kell a részleteket, hogy leadjam majd a jelentést. Nem ütötted meg magad amúgy? - kérdem tőle már lágyabb hangon, s nyújtom felé kezem, jelezve a segítségem.

A szüleim soha és semmilyen körülmények között nem tudhatták meg azt, hogy amikor éjszakai munkára mentem, akkor pontosan mivel foglalkoztam. Nem tartottam magam prostituáltnak, mivel soha egyetlen alkalommal sem kínáltam a testem pénzért, ugyanakkor tagadhatatlan volt, hogy az a munka, amit végeztem nem olyan dolog, amire nagyon büszke lennék. Annak ellenére, hogy hangos, szeretetteljes családban nőttem fel, egyáltalán nem voltunk egymással elfogultak. Mind abban hittünk, hogy egyszerűen meg kell mondanunk egymásnak azt, hogy ha valaki valamit elcsesz. Vic, az egyetlen bátyám különösen szigorú volt velem, mivel úgy érezte, hogy nekem példát kell mutatnom az ikreknek. Pont úgy, ahogyan azt ő is teszi. Priya és Jad pedig hiába felnőtt emberek, mind a ketten, különböző okok miatt igénylik a figyelmet. Amíg a húgom érzékeny, addig az öcsém képtelen kinőni a bajkeverést, így otthon gyakorlatilag én is jó példaként voltam emlegetve a kettő, kisebb testvérem számára. Ez az egész persze addig tartott, amíg Brodyval mivel a szüleim nem kedvelik túlságosan az új barátomat, amit egy kicsit meg tudtam érteni. Én állítottam, hogy rendben vagyunk és majd egyenesbe jön a férfi, akivel gyakorlatilag már a hálószobámat is megosztom és lassan csak a pénzemet és a türelmemet viszi, miközben idegileg kicsinál egyes dolgaival. Az elején nem volt rossz a kapcsolatunk, összességében egyébként most sem volt borzalmas, de jónak sem mondanám. Néha elgondolkoztam azon, hogy minket most a megszokás köt-e össze, vagy tényleg szeretem-e őt.
Mindenesetre már nem tudtam csak úgy elkendőzni a hibám, jelenleg pedig túlságosan féltem attól, hogy ha egyedül lennék, akkor magányosnak érezném magam… Szóval ez a lagymatag szar, amiben benne ragadtam jobb volt a semminél. Nem mondom, hogy mindig minden rossz volt közöttünk, de elég hülyén nézett volna ki, ha egy év után egyszerűen beállítok az exemnél és közlök vele bizonyos tényeket azzal kapcsolatban, hogy nem felejtettem el őt olyan könnyen, mint ahogy azt ő hiszi és szeretném visszakapni. Ha teljesen őszinte voltam magammal, akkor a mostani barátom semmilyen tulajdonságával nem múlta felül Brodyt. Ez pedig épp elég volt ahhoz, hogy a szüleim a későbbiek során ezt az ütőkártyát elővegyék, ha lebuknék a munkámmal. Nekem pedig nem volt hangulatom keresztülmenni egy ezzel kapcsolatos, kellemetlen beszélgetésen velük, illetve azt sem szerettem volna, hogy a testvéreim emiatt másképp nézzenek rám.
Azt, hogy miként fogom megmagyarázni nekik az esetlegesen elszenvedett sérüléseimet, még nem találtam ki. Nem az a fajta család voltunk, ahol az ilyen dolgokat könnyedén titokban lehetett tartani, ráadásul pont a kezem sérült meg, ami jobban aggasztott, mint a korábban kialakult incidens. A gyakorlati óráimon meg kell mutatnom a diákjaimnak azt, hogy mit várok tőlük. Való igaz, hogy a kiskoromban nekem tulajdonított tehetségnek már egyáltalán nem volt nyoma, de ettől még az állásomat nem akartam elveszíteni. Boldog voltam, hogy a festészet iránti szeretetemmel ennek ellenére tudtam kezdeni valamit és örültem, hogy másokat támogathatok. Gyakorlatilag az volt a célom, hogy véletlenül se veszítsék el a művészeti szakokra jelentkezők a szenvedélyüket. Ha a jövőben erre is képtelen leszek…
Vettem egy mély levegőt és a könnyeket, amik a szemembe gyűltek, egyszerűen visszapislogtam. Erősebb vagyok annál, hogy egyszerűen kétségbeessek, most pedig nyugodtnak kell maradnom. Még messze van a műszak vége, én pedig csak reménykedni tudtam abban, hogy nem leszek idő előtt hazazavarva, mert akkor gyakorlatilag a pénzt is buktam és még meg is sérültem.
- Tessék? – talán túlságosan belemerülhettem a gondolataimba, emiatt értetlenül néztem fel a férfire, akit nem ismertem túl jól. Párszor összefutottam vele itt a klubban, de sosem beszélgettünk. Hálás voltam neki, amiért beleállt ebbe a szituációba, mert sokan annak ellenére sem tették volna meg, hogy kidobóként vannak jelen ezen a helyen.
- Jól vagyok – még egy pillantást vetettem a vérző tenyeremre, végül inkább azzal ragadtam meg az ő ujjait, ami nem sérült meg – Egy kicsit elvágtam a kezem, de megleszek.
Ha komolyabb baj történt volna, akkor talán mentőt kellene hívni, mivel gyakorlatilag a kutyánkat nem tudom egyedül megsétáltatni anélkül, hogy ne húzna végig a földön. Emellett pedig a csontjaim is törékenyek voltak, nem egy alkalommal szenvedtem emiatt balesetet kislányként… Vagy kevésbé kicsiként is.
- Egyszerűen lejárt az idő, amit kifizetett nekem, de nem akart elengedni – halkan sóhajtottam fel és megcsóváltam a fejemet. Mindig rájövök arra, hogy hiába tűnik normálisnak egy-egy ügyfél, azoknál kell maradnom, akik tudom, hogy nem fognak nekem ártani. Talán, ha az egyik pultost kinyírnám, akkor tudnék Lanával dolgozni és nagyobb biztonságban lennék, mint kint a „terepen”
- Valahol van valami alkohol? – nem feltétlenül a sebem fertőtlenítésére gondoltam jelenleg, hanem be kellett dobnom egy felest és azért egy ciginek is örültem volna – Illetve van egy zsepid?
Maga a kérdés annyira röhejes volt, hogy egyszerűen elnevettem magam, aztán megcsóváltam a fejem. Ezen a ponton nem akartam azon gondolkozni, hogy a nevemet el kellene-e árulnom neki. A legkisebb gyanúját is el akartam oszlatni annak, hogy valaki tudomást szerez a másik munkámról is.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar és határozottan elintézted – vettem egy mély levegőt, aztán rászántam magam arra, hogy egy kicsit elmosolyodjak – Sajnos nem tudtam végig nézni azt, ahogy kihajítod, csak az ellenkezését hallottam.

Úgy tettem be a lábam a klubba még a koraesti órákban, hogy nem terveltem ki magamban előzetesen semmilyen verziót arra, ha esetleg baj történne, s alkalmazni kellene az erőm. Az ilyesmire úgysem lehet igazán felkészülni, hiszen minden helyzet más, minden ember más szégyentelen tulajdonsággal lett megáldva, így tudni kell spontán dönteni és cselekedni. Eleinte minden csendesnek bizonyult, s remekül elnézelődtem, támasztottam magam a pultnak, s elsétálgattam a klub bódult légkörében, ahol a percek nagyon gyorsan peregtek egészen addig, amíg értelmet nem kapott az ittlétem. Nem mondom, hogy “végre”, hiszen az tisztességtelen lenne, de így legalább megdolgozok a pénzemért, s úgy hajítom ki az agresszív alakot, mint valami mocskos rongyot.  
- Nekem nem úgy tűnik. - pillantok a leányzó vérpettyekkel tarkított tenyere felé, mely számomra kicsit sem úgy fest, mintha jól lenne. A hangomban azonban nem lapul semmiféle túlzott szigor, ami egy magamfajta alaktól elvárt lenne, s ami a sztereotípiákban élhet, hiszen van az az arcom, amivel kidobtam azt a patkányt, s van az, amivel felsegítem a földről a lányt.
- Azért nem ártana lekezelni egy ilyet, mielőtt még kapsz egy szép kis vérmérgezést. Ki tudja, milyen alakok fordulnak meg erre, milyen betegségekkel? És most nem a helyet bírálom, hanem... - biccentek állammal az egyik bőrfotel felé, ahol épp egy igazán hízékony, elsőre disznónak kinéző, nem éppen tisztaságmániás alak terpeszkedik. Elsőre pontosan olyannak tűnik, mint akit nem igazán érdekel, ha elkap valami betegséget vagy terjeszti azt.
- Talán téged is meg akart menteni erről a helyről? Annak a kis szöszinek... - mutatok a távolba. - ...már nem egyszer volt abból konfliktusa, hogy a pénzes alakok úgymond meg akarták venni maguknak, hogy kiszakítsák erről a helyről. Nem csodálkoznék, ha nálad is ez lett volna a cél. Fiatal vagy még, de mégsem kislány, és egzotikus szépség. Jó feleséganyag. - az utóbbit már enyhe viccelődésnek szánom, ezt pedig ajkam enyhe görbülete is tanúsítja. Azért az ilyen helyeken ha csendben van az ember, sok mindent meghallhat és tapasztalhat kívülről.
- Zsepi? - az alkohol még rendben, de ezen azért én is elnevetem magam. - Nekem van egy jobb ötletem. Segítek lefertőtleníteni, és megoldjuk úgy, hogy ne legyen túlságosan feltűnő a sebed, és tudj vele még dolgozni. Az ügyfelek nem biztos, hogy örülnének egy friss sebnek rajtad. Aztán egy kis alkohollal szintre hozzuk a kedved, és még egy olasz cigivel is megkínállak. Na mit szólsz ehhez a visszautasíthatatlan ajánlathoz? - biccentek az öltözők felé. Ha benne van, s majd eltűnünk kicsit, az sem lesz gond, hiszen erre a pár percre a kint ácsorgó biztonsági őr is tud figyelni.
- Velem azért annyira már nem akart kötekedni, mint veled. Viszont a kamerák alapján intézhetek majd egy távoltartásit a klubtól. Az ilyen alakok jobb, ha többet nem teszik ide be a lábukat, mert hajlamosak a bosszúállásra. Az meg kinek hiányzik? - kérdem könnyed mosollyal, ami elveszi egy kicsit a helyzet súlyosságát. S ha már mosoly...
- Könnyek is lapulnak mögötte? - kérdem váratlanul az arca felé mutatva. Igen, még mindig kidobó vagyok, tudom, akinek egy mogorva hústoronynak kellene lennie. Nos, ez a verzió nálam hamar bukott.
- Mehetünk? - kérdem végül tőle indulásra készen.

Olyan helyen dolgozom, ahol nem ritka az a bánásmód, amiben most részesültem, ugyanakkor nem is túl gyakori, hogy tettlegességig fajuljanak a dolgok. Bronxban nőttem fel, ezért láttam bizonyos dolgokat, amiket a közvetlen környezetemben soha senki nem tett meg velem. Volt önbecsülésem, büszke nő vagyok, de ennek ellenére tudom, hogy mikor kell befognom a szám. Ez nem az a környék, ahol az ember a saját elvei mellett állna ki, mert könnyen megégetheti magát egy ilyen helyzetben. Vannak szituációk, ahol egyszerűen csak könnyebb befogni és megvárni azt, hogy mi történik. Akár úgy is fogalmazhatnék, hogy ha az ember hagyja magát, akkor talán kisebb baj történik. Összességében viszont ezt végig lehet gondolni, de az ember nem mindig ésszerűen cselekedik. Talán, ha leléptem volna ezzel a férfival, akkor nem lök neki az asztalnak én pedig tenyerelek bele egyenesen egy pohárba. Ugyanakkor a fejemben mindig azok a dolgok jártak, hogy talán ez csak a kezdet volt. Valószínűleg nem kaptam volna több pénzt és még fájdalmat is okozott volna nekem. Így úsztam meg a legkönnyebben.
Voltak olyan biztonsági őrök, akik nem tettek semmit egy ilyen esetnél. A mai nap más volt, mivel mire kettőt pislogtam a véres tenyeremre, valaki ki is dobta a zavargót. Ez pont elegendő volt ahhoz, hogy az asztalon hagyott ötven dollárt észrevegyem és azt gondolkodás nélkül csúsztassam a melltartómba. A legtöbben nem rám figyeltek és alapvetően nem voltam annyira érdekes jelenség az idejáró vendégek számára, hogy a munkaköri leírásomon kívül komolyabb ajánlatot kapjak tőlük, vagy esetleg a testi épségemért aggódjanak. Cserébe nekem sem jelentettek semmit ezek a férfiak, bár alapvetően nem voltam olyan buta és naiv, hogy várjam a hercegem, aki majd kimenekít innen és gazdaggá tesz. És természetesen a szépségemmel bűvölöm el ennyire azt a bolondot, majd én leszek a történet végén a hercegnő. A gyomrom is felfordult ettől a befejezéstől. Ellenben az elhagyott pénzt a nap végén úgyis begyűjtené a főnököm, ami így vagy úgy, de a saját zsebében landolna. Jelen helyzetben ez az ötven dollár nem volt sok, ellenben veszélyességi pótléknak pont elegendő, amiért ilyen szar helyen kell majdhogynem kurválkodnom azért, hogy meg tudjunk élni a családommal.
- Igazad van – nyilván ezzel tisztában voltam, meg összességében tényleg nem akartam, hogy a vérembe bármi olyan dolog jusson, ami később betegségekhez vezethet. Mondjuk olyanokhoz, amiket egyáltalán nem kívántam volna magamnak, de akár a páromnak vagy a soha meg nem születendő gyerekünknek. Ebbe a világba gyereket szülni kegyetlen, önző, és öngyilkos kísérlet lenne. Arról pedig nem álmodoztam, hogy egyszer eljutok egy jobb környékre.
- Minket általában nem feleségalapanyagnak néznek – nevettem el magam halkan a saját nyomorom miatt. Ugyanez igaz volt a filipinákra is, akik közvetlenül a nyomornegyedből érkeztek – Tudod, ha olyan országból származol, ahol happy finish-t ajánlanak a nők a masszázsok után és egy ilyen helyen futnak veled össze, akkor a nap végén csak egy kurva lehetsz.
Tiszta sor, hogy Thaiföld híres a prostitúcióról. A probléma viszont azzal van, hogy a prostitúció során a nők sok esetben nem kapják meg a pénzt és megalázzák őket. Összességében világszerte igaz, hogy akik rákényszerülnek a szexmunkára, azok hosszú távon megszívják, ha nem tudnak elmenni escortnak. Viszont valószínűleg kevesen vannak, akik élvezni tudják ezt a munkát és nem hánynak attól, hogy saját szexuális életük legyen. Összességében kicsit sem néztem le azokat, akik végül ilyen sorsra jutottak, de én képtelen lettem volna ennél többet bevállalni.
- Szerintem szólnom kellene a főnökömnek – halkan sóhajtottam fel, és igyekeztem nem bizalmatlanul méregetni a férfit, aki amúgy megmentett az előbb. Viszont valójában talán érthető lehet, hogy mivel nem fix kidobókkal dolgozunk, egy kicsit nem bízom benne. Talán ez a hely nem a leglegálisabb volt, de attól még nem fog ártani, ha mondjuk jegyzőkönyvbe veszünk egy sérülést és az éppen dolgozó menedzser eldönti, hogy szükség van-e kórházi beavatkozásra, vagy sem.
- Nem én… Jól vagyok – határozottan állítottam, majd vettem egy mély levegőt és a következőt mondtam – Köszönöm a kedvességed, de a kezemet magamnak kell megoldanom. Talán a többi lánynak is szüksége lehet a segítségedre. Szerintem én szólok a főnökömnek és meglátjuk, hogy mi történik ezek után. Van egy barátom, aki tud segíteni.
Még mielőtt meggondoltam volna magam, egyszerűen vettem egy mély levegőt és hátat fordítottam neki, majd elindultam az ellenkező irányba. Út közben Lanához kértem magamnak egy üveg rumot, amivel most már csak szimplán elvonulni terveztem. Ekkor ütköztem vállal egy idegen férfinek, aki összességében túl nagy volt hozzám képest, én pedig a cipőim sarka miatt megbotlottam. Hálás voltam, mikor megéreztem a tenyerét a derekamon, viszont a szemeim egészen elkerekedtek, mikor megláttam, hogy pontosan kinek mentem neki.