You're not single if you're still in a relationship with your past.
A bár meglepően tömve van hétköznap estéhez képest, de ez nem riaszt vissza, sőt, épp ellenkezőleg. A lehetőségeken felbuzdulva még lelkesebben vetem bele magam a tömegbe. Mióta nem járok annyit autóval (az autó idővel elromlik, és ami elromlik, azt idővel meg kell szereltetni, és amit meg kell szereltetni... jah, inkább nem), némileg szabadabbak az estéim olyan értelemben, hogy olykor-olykor belefér egy ital. Lehetőleg csak egy, hogy a cukorbevitelre ügyeljek és ne csesszem szét a diétámat, viszont valami hosszabb, ami elodázza a hazamenetelt. Így hát egy szokásos rövid-hosszúra keresek éppen helyet magamnak valamelyik félreeső asztalnál, amikor feltűnik az ismerős figura a pultnál. Azzal a lendülettel sarkon fordulnék, viszont hosszabban is megakad rajta a pillantásom és úgy tűnik, elég mélyen van a poharában ahhoz, hogy a világáról se tudjon. Akkor meg minek meneküljek, egyébként is? Ez egy szabad ország, szabad város, és ezek szerint rohadt kicsi ahhoz, hogy ne fussunk újra és újra egymásba... Megiszom az italomat és lelépek, ha észre is veszi, hogy itt vagyok, akkor sem kötelező egymáshoz szólnunk. Egy kicsit mégis csalódott vagyok, erre kell rájönnöm a whiskey-m kortyolgatása közben. Egyszer sem néz hátra. Kiégeti a hátát a tekintetem, a jelenlétem beragyogja az egész kocsmát, már legalább hárman próbáltak meg felszedni ma éjszakára, és ő rám sem hederít... Szétitta az összes radarját? Ez eléggé sértő. Az alkohol felbátorít, kedvem támad odamenni és jól az orra alá dörgölni a jelenlétemet, de valami visszatart. A legutóbbi kínosra sikerült találkánk emléke még túl élénken él bennem... Meg aztán valami hapsi amúgy is ott legyeskedik körülötte. Hát igen, szakmai ártalom, jegyzem meg magamban cinikusan, felhajtva a poharamból az utolsó kortyot. Eljátszadozom a gondolattal, hogy kérek még egy kört, ürügyet keresek, hogy oda kelljen mennem a pulthoz, de aztán csak megcsóválom a fejem a saját gyerekességemen. Ennyire vágyom a figyelmére? Emlékezz az önfejlesztő könyveidre, Andrii; nincs szükséged drámára és problematikus emberekre az életedben. Ezzel a végszóval csapom le magam elé az üres poharat, még egy sértett pillantást vetve a páros felé. Szinte már beájult a pulton... Szerencsétlen fószer, ha fel is szedi, Hugo biztosan telerókázza a kocsiját. Ez azért enyhe elégtétellel tölt el, és már épp indulnék, akkora a nyüzsgés a pult körül amúgy is, hogy semmi szükség rá, hogy foglaljam a jelenlétemmel a helyet, amikor elcsípem. Épp csak a szemem sarkából. Az agyam fel sem dolgozza elsőre a képet, pillanatokkal később rakom össze és kapom vissza a fejem. Az a gyors, rutinosnak látszó, jelentéktelen mozdulat a pohár felett... Meg egy nagy frászt. - Ejnye, kicsim... - állok meg mellettük, a tenyerem felkúszik Hugo tarkójára, birtoklón megszorítom. - Nem otthon vagy, hogy csak úgy akárhol eldobd magad. - A fickóra villan a tekintetem, enyhén kihúzom magam, szembefordulva vele. Elsőre ért az arckifejezésemből, elég gyilkos hozzá, hogy még csak eszébe se jusson ellenkezni, épp csak egy oldalpillantást vet a kezemre Hugón, és már fordul is kifelé. Helyes. Csak azért nem dugtam fel a cipőmet a seggébe, mert akad jelenleg nagyobb problémám is... Futólag beleszagolok a poharába, majd enyhe fintorral intek a pultosnak, elég pár jelzés, hogy értse és elvegye az italt, így végre vissza tudok fordulni az azóta is kitartóan szorongatott tarkó tulajdonosához. Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára ennyire kiütve. - Mi a halál van veled? - A kérdés félig számonkérő, félig aggódó. Tudom, hogy felnőtt férfi és a világon semmi közünk nincs már egymáshoz, de fene tudja, mi van a szervezetében, ivott-e abból a szarból korábban vagy csak simán tajrészeg... Ha még nem tolta el a kezem, a tarkójáról a hátára siklik, a homlokomat ráncolva mellé húzódom, a pultra támaszkodom. - Úgy festesz, mint akire ráfér egy fuvar - jegyzem meg félhangosan, főként magamnak, azon morfondírozva, hogy hívnom kéne egy taxit. - Meg egy detox - toldom még hozzá.
Talán nem pont így kellett volna eljárnom. Talán most az egyszer hallgatnom kellett volna Mámára. Talán kellett volna, hogy legyen egy B terv. Mindig kell lennie egy B tervnek. Még akkoris, ha úgy tűnik, hogy végre megtaláltad a számításaidat az életben, van egy biztos(nak) tűnő melód, és nagyjából sínen van a magánéleted is. Már ha nem számolunk a bajos exekkel. Abban az esetben valódi őskáosz az egész. De most nem ezért vagyok itt. Sokkal inkább azért, hogy eligyam a minden bizonnyal utolsó fizetésemet. Talán jobb lett volna, ha inkább otthon maradok és meghúzom magam, bújom a netet valami normális meló után, holnap reggel pedig józanul regisztrálom magam a munkaügyi központban. Túl sok a talán. Egyszerűbb volt kikérnem öt kör tequilát -természetesen éhgyomorra-, és kábé majdnem öntudatlan állapotig inni magam. A srác lehetett úgy húsz éves. Ez még bőven liliomtiprásnak számít, de végülis nem leszarom? A helyzetem ennél rosszabb már aligha lehetne. Ő kezdte a flörtölést. Már ha jól rémlik a dolog. Úgy a harmadik feles után kezdett elhalványulni a kép, a történések felgyorsultak én meg le... Az arca, a haja, a testfelépítése mind egy bizonyos illetőt juttattak eszembe, amikor megállt mellettem a bárpultnál és kiéhezett tekintettel végig mért. Nem kellett több, nekem még egy shot, neki meg egy... tököm se tudja mit hajtott fel, de a következő percben már kéz a kézben indultunk el a férfi mosdó felé. Én inkább csak vonszoltam magam utána. A budiban pislákoló, vakító neon észhez térített, de épp csak annyira, hogy ujjaim utat találjanak maguknak valahol tarkóján meredező tincseibe, így húzva el őt a nyakamtól, rabolva rá durván, erőszakosan, mindenféle finomkodást mellőzve a szájára. Tompán dereng valami arról, ahogy lehúzza a sliccem, a farkamra meg fel a gumit. Bezárkóztunk az egyik vécé fülkébe, rákönyökölt a tartályra, a többi meg már történelem. Nem éreztem semmit. Az égvilágon semmit. Mintha egy üres térben lebegtem volna, ahol nincsenek színek, szagok, hangok. Mesterkélten eljátszottam ahogy az orgazmus gyorsvonatként végig hasít a testemen, majd illedelmesen megköszöntem a nagy semmit, a gumit lehúztam a klotyón és visszatántorogtam a pulthoz, folytatni áldásos tevékenységemet a tequila, s szánalmas önsajnálat társaságában.
***
Hány óra lehet? Ki volt az a srác? Még a nevét se tudom. Hogy a picsába jutok innen haza? Egyáltalán, hol a pokolba vagyok?! A valahonnan mellőlem érkező hangból, s a tulajdonosához társuló bűzből ítélve, pontosan ott! -Aaaahaaa... - Csak hallom, hogy löki a dumát, de képtelen vagyok értelmezni a szavakat. Minden összefolyik, valódi káosszá alakul. Mintha egy 5.1 lenne a fejembe építve, pont úgy dübörög az agyam. A kép néha teljesen elsötétül, a következő pillanatban pedig élesebb, tisztább mint valaha. Már-már fájdalmasan hasít bele retinám közepébe. Ez a fasz meg csak mondja és mondja mellettem. A ki tudja mitől ragacsos bárpulton pihentetett államat nekifeszítem a munkalapnak, feltett szándékomban áll elroppantani az állkapcsomat. Mintha bármit is éreznék. Mintha számítana bármit is... -Puta madre[Kurva anyád]! - Motyogom elkent beszéddel, arra számítva, hogy érti amit mondok, hogy mérgében mindjárt felugrik a helyéről, meglengeti az öklét és megkínál egy jobb egyenessel. Vagy ballal. Mit bánom én?! Csak végre érezzek már valamit! Ám ehelyett csak löki tovább a mézes-mázas dumát, én meg komolyan elgondolkozok rajta, hogy a tequilához kapott sót bele kéne szórnom a szemgolyóimba. Ekkortájt érzem meg az enyhe szorítást a tarkómon, ami beteg módon jóleső borzongást kelt bennem. Ezt a hangot, ezt a határozott érintést még így is felismerem. Rá se kell néznem. Helyette inkább fanyar vigyor szökik arcomra, ami csak egyre szélesebb lesz, hallva gyenge próbálkozását amivel le akarja rázni a csávót. Sikeresnek tűnik. -Követsz engem? - Bárgyú vigyorom letörölhetetlenül ráfagyott az arcomra, lapos pislogásommal együtt meglehetősen szürreális párost alkotnak. Valószínűleg ő is ugyanígy vélekedik amikor felnézek rá. Valami ráragadt a homlokomra... -Sztem' a buli... nekem itt ér véget... - Csoda, ha elkent beszédemből bármit is megért. -Figyuzz haver... haza kéne... mennem. Eltudsz dobni? De ha mást terveztél, akkor megoldom. Megyek is és... hívok egy taxit. Vagy Ubert. Asszem. Arra talán még van pénzem. - Ezzel feltápászkodom a helyemről, kezét ügyetlen mozdulatokkal lehámozom nyakamról, és a következő pillanatban egy határozott mozdulattal bedőlök a bárszékek közé.
You're not single if you're still in a relationship with your past.
- Csakis téged... - viszonzom a bárgyú vigyort, ami szétterül a képén, és a fizetésem harminc százalékát rátenném, hogy nem hallja ki a hangomból az iróniát. (Azért hülye nem vagyok, az albérlet felét meg valamiből fizetni kell, azért csak harminc.) Habár mentségére szóljon, nem jogtalan a feltételezés, hiszen mindig tök véletlenül és tervezetlenül futunk mostanság össze. Ellenkező esetben az én fejemben is megfordulna, hogy talán követ engem, és még csak nem is okolnám érte. Nehezen felejthető személyiség vagyok. Gyengéden lefejtem a homlokáról az odaragadt poháralátétet - elllképesztően bájos! - és próbálok valami értelmeset kihámozni a szófosásból, amit felhány magából. Hazamenni... Nahát, egy értelmes ötlet! Az állapotát tekintve igencsak meglepő, de azért serényen bólogatni kezdek. - Isten ments, hogy kétségbe vonjam a képességeidet, de azért fene nagy jóindulatból inkább elviszlek. - Aztán csak figyelem, ahogy feláll és eldől a székek között, mint egy zsák krumpli, és önkéntelenül is arra gondolok: hölgyeim és uraim, az ízlésem férfiak terén. Végül nagyot sóhajtva lehajolok érte és a karja alá nyúlva felkanalazom a földről. - Kösz - csapok le egy friss bankjegyet a pultra a csapos srác elé, aztán kifelé kezdem vonszolni ezt a szerencsétlent. Ügyesen utat vágok magunknak a tömegben, ügyelve rá, hogy őt se hagyjam el félúton, habár a belőle áradó alkoholszag hatására többször is elfog a kísértés. Amint végre sikerül kilöknöm a bár ajtaját és a friss, esti levegő arcon csap minket, rögtön letüdőzöm az éltető oxigént. Megszorítom a csípőjét egy kicsit, hogy biztos ne vágódjon le rólam, míg a másik kezemmel elengedem a nyakamban lógó karját és a zsebembe túrok a mobilomért. Akad néhány Uber a közelben szerencsére, úgyhogy le is csapok az egyikre. - De komolyan, mi van veled, bobo? [bolond] Nem szoktad így kiütni magad. - Míg a kocsira várunk, nekitámasztom az épület falának és egy kicsit fellélegzem a súlya alól. A tekintetem kettőnk közé esik és pislogok párat, ahogy felfigyelek valamire... Végül kelletlen fintorral és egy határozott mozdulattal felhúzom a sliccét, ami eddig tárva-nyitva volt. Már kezdem bánni, hogy olyan hősiesen felkaroltam a székek közül. - Inkább ne mondj semmit. Egyetlen dolog szeretném, ha elhagyná a szádat, és az egy jó nagy adag hányás. - lépek végül vissza mellé, ismét megragadva a derekát. - Gyerünk, inkább most, mint a kocsiban vagy a lakásodon... Válassz egy szimpatikus bokrot és essünk neki. - intek el a közeli bokorkínálat felé. Nem tartozik a top 5 kedvenc időtöltéseim közé mások meghánytatása, de később borzasztó hálás lesz, amiért segítettem neki megszabadulni az alkohol egy részétől. Plusz így engem is megkímél tőle, hogy az ágyából kelljen kipucolnom majd a foltokat...
Made a wrong turn, once or twice. Dug my way out, blood and fire. Bad decisions, that's alright, welcome to my silly life!
Nem tudom mi történt volna az éjszaka hátralévő részében, ha nem esik be a képbe a szöszi. Józan ítélőképességem az erkölcseimmel együtt elhúzott nyaralni valahova a Bahamákra. Bahh... bárcsak engem is becsomagoltak volna a bőröndjükbe és most ott terpeszkedhetnék egy szál pöcsben a forró homokban. Ott nem lenne gondom a hazajutásra. Asse' tudom merre induljak. Egyetlen esélyem van épségben hazajutni. Ő pedig nem más, mint John Smith élethű mása, aki könnyedén rángat fel a felborított bárszékek béklyójából. Asszem valami beleállt az oldalamba. Puttta! -Kösz! De tényleg. Holnap majd... visszahívlak. - Karattyolom totál artikulálatlanul, kábán biccentve a bárpult felé, ahol az imént nem kevés zöldhasú landolt a szőke jóvoltából. Szerintem több, mint amit ma este benyakaltam. Mi a piccsha?! Amikor be vagyok nyesve mint a gerely, brutál az akcentusom. -Jövök neked egyel! - És a main kívül még megszámlálhatatlanulkibaszott sokkal, de ha kést tartanának a nyakamhoz, se tudnám most felidézni a nekem tett szívességeit. Ahhoz túl hosszú a lista. Talán még józanul se érnék a végére. Azt se tudnám hol kezdődik... Lábaimat szinte csak vonszolom magunk után, teljes testemmel rátámaszkodva. Ahogyan mindig is tettem. Amikor még együtt éltünk. Olyanok voltunk, mint egy német, arisztokrata nyugger házaspár. Ő kereste a lóvét, én meg otthon ültem, mint egy jó háztartásbeli asszony. Fényesítgettem a nagymama örökségül hagyott ezüst étkészletét. Akkortájt indultunk el a lejtőn, és mivel behalt a kézifék, nem volt megállás. Wow! Milyen költői vagyok néhány -egy tucat-, tequila után. Annak ellenére, hogy mennyire gusztustalan volt az elválásunk, a belőlem áradó pia émelyítő szagán is áthatoló ismerős, semmivel összetéveszthetetlen illata régi, kellemes emlékeket idéz fel bennem. Önkéntelenül elmosolyodom. Amint a józanító, éjszakai szellő fejbe vág, megkönnyebbülten felsóhajtok, hátamat erőtlenül nekivetve az épület falának. Nem maradok túl sokáig azonban ennyire stabil, kótyagos fejem visz mindenfelé. Hamar pozíciót váltok, és ameddig ő a mobilját nyomkodja, én stabilabbnak érzem előre görnyedve megtámaszkodni a térdeimen. Kérdése elgondolkodtat. Aztán eszembe jut, hogy be vagyok állva, így képtelen vagyok értelmes párbeszédbe elegyedni. -Ha elmondanám, meg kellene, hogy öljelek. - Sejtelmes, gyanítom koránt sem vonzó vigyorral felsandítok rá. Végül el is röhögöm magam. -Nah jó. Elmondom. Talán megkímélem az életed. - Ne mondd el! Őrizd már meg a maradék becsületedet. Legfőképp vele szemben! -Munkanélküli csöves lettem. Megint. - Gratulálok te agyhalott alkoholista! Igazából sorolhatnám napestig az okokat, amik bőkezűen asszisztáltak abban, hogy ide jussak, de a sliccemnél matató keze elvonja a figyelmemet. -Itt és most? Hát jó. De előre szólok, nem lesz egy maratoni menet. Lehet fel se áll így... - Én aztán nem vagyok semmi rossznak elrontója! Kezeimet nadrágom derekába csúsztatom, hogy megmaradt gátlásaimat is a földbe taposva, letoljam bokáig a farmerom. Asszem' valamit félreértettem. Ahelyett, hogy lehúzná a cipzárt, épp az ellenkező irányba mozdulnak rajta ujjai. Még időben! -Be ne csípd. - Kacsintok rá egészen elhalkulva, és viccből még fel is szisszenek. -Nem kell hánynom. Még... - Értetlenkedve pislogok fel rá. A józan embereknek ez valami beteges fétis? Összekaparnak egy csatak részeg ombrét valami klubból, és akkor az már rögtön egyenlő is azzal, hogy az illető bármikor belefulladhat a hányásába? Ismerhetne már annyira, hogy tudja, bármennyit is vedelek, némi fejfájással megúszom a másnapokat. Amigo, mexikóból jöttem! -És te? Mármint... hogy hogy itt? - Hogy a kínos csend még kínosabb csevejjé alakuljon, úgy érzem muszáj feltennem eme költői kérdést. Na, mégis miért jött ide? Nyilván nem azért, mert bekapcsoltak a Hugo faszságot csinál, kaparjuk ki belőle gyorsan radarjai. Mit szoktak csinálni egy klubban az emberek? Estúpido! Látott ő már máskor is lerobbanva, most valahogy mégis zavar az egész kialakult helyzet. Szinte hallom, ahogy magában kárörvendően röhög rajtam. Mióta kidobott, egyszerűen nem tudok úrrá lenni az életemen. Mint a bolygóhollandi. Nem akarom, hogy ezt tudja. Nem akarom, hogy öntelten azt gondolja, nélküle képtelen vagyok boldogulni. Hogy azért vagyok ennyire szétcsúszva, mert ő nincs mellettem, hogy a víz felszínén tartson. Ez egyre rosszabb. -Ez nem a mi fuvarunk? - Intek fejemmel kábán a felénk közeledő, egyre inkább lassító kocsi irányába. Fekete merci sötétített üvegekkel. Vagy Uber, vagy a maffia. Majd csak kiderül. -Ti kértetek fuvart? - A csóka kiszáll a kocsiból, zsebre dugott kezekkel, szájából kilóg egy agyonrágott fogpiszkáló, amit legszívesebben keresztbe lenyomnék a torkán. -Remélem nem fogja összehányni a verdát! Felnyalatom vele, és a fuvar dupláját fizettetem ki. Csak hogy előre letisztázzuk a dolgokat. - Kezeim ökölbe szorulnak, és bár komoly kihívást jelent, de inkább meghúzom magam, s úriember módjára hagyom, had intézze a srácot John Smith. Elég higgadt, és ami még fontosabb, józan. Amennyiben sikerül megtalálniuk az aranyközéputat, már vágódok is be a hátsóülésre. Ha Andrii esetleg segíteni akarna, egyszerűen csak lerázom magamról a kezét. Független, biztos lábakon álló férfi vagyok! -Merre? - Hangzik a rendkívül unott, mégis türelmetlen kérdés. -Haza... - Dörmögöm csak magam elé, bízva abban, hogy Andriinak még remélik a pontos cím. Amint kifordulunk az útra, lecsúszok az ülésben, pofátlanul elterpeszkedem, fejemet pedig a szőke vállára hajtom, elnémultan figyelve közben a mellettünk elsuhanó város fényeit.
You're not single if you're still in a relationship with your past.
Ha a szemforgatásnak léteznek különböző fajtái - és léteznek! -, akkor a kifejezetten számára kifejlesztettet dobom be, ahogy elkezd poénkodni. Annyira jellemző rá, mindig mindennek el kell ütni az élét valahogy, annak is, aminek már amúgy is teljesen tompa. Viszont ahogy kiböki annyira nem is nehezen, miről van szó, azért egy kicsit meglepetten pislogok rá, mert hát tudtommal tök jó melója volt, amit jól csinált és szeretett is. Vagy hát a fene tudja, szerette-e. A fene tudja, szeret-e ez a srác bármit is. A szemöldököm az aggodalom leghalványabb jelével fut össze, de a kérdéseimet meghagyom későbbre. Majdhogynem ijedten kapok a kezére, ahogy le készül tolni a nadrágját, mert az kéne még, hogy valaki feljelentsen minket közszeméremsértés miatt. Hogy tud ennyi hülyeséget összehordani? Még csak arra sem foghatom, hogy részeg, józanul is pont ugyanennyire értelmes. Megtisztelem hát egy újabb adag szemforgatással. - Ne reménykedj. Nem pazarlom a testem alkoholistákra - heccelem. Úgysem fog rá emlékezni holnap. - Meg aztán tudod, hogy nekem bármikor felállsz... - toldom hozzá egy fokkal halkabban, a szám sarkában játszó, pofátlan félmosollyal, ahogy felrántom a sliccét és még rá is kacsintok, hogy a teljes Andrii-csomagot kaphassa. Mondanám, hogy ha be is csípném, nem lenne nagy veszteség, de azzal azt feltételeznénk, hogy ennyire amatőr vagyok, a saját káromra meg nem vagyok hajlandó bárkit is sértegetni. A kérdésre érdeklődve hümmentek, jelezve, hogy figyelek. Csak ennyire futja, ugyanis épp a mobilomat nyomkodom az uber miatt, meg próbálok figyelni rá, hogy többnyire a függőleges tengelye mentén maradjon és ne boruljon megint el nekem. - Melóból jövök. Néha meg szoktam állni egy italra, tudod, csalóeste, meg minden - Biztosra veszem, hogy a diétám és az egészséges életmódommal járó, mindenféle dilim alaposan az agyába égett, veszekedtünk is eleget annak idején, mikor teljes kiőrlésű liszt helyett fehéret hozott a boltból, vagy az orrom előtt tolt be egy big macet. Követem a pillantását, ahogy az autóra bök, és elfintorodom. Újgazdag gyerek, csodás - jól ismerem a fajtáját, hiszen én is pontosan ilyen vagyok, és nincs sok kedvem egy hozzám hasonlóval kezdeni. A zsebembe túrok, ahogy közelebb lépek hozzá tárgyalni. - Nem lesz vele semmi gond - Azzal a srác tenyerébe nyomom a fuvar árának tripláját, legalábbis saccra annyi, nem kezdem el a vastag bankjegyeket számolgatni. - Ha mégis, majd kinyomom a fejét az ablakon - teszem hozzá, de ennyi pénzből igazából új ülést is tud magának vásárolni, szóval pont letojom. Besegíteném Hugót az autóba, de gyerekesen - bocsánat, férfiasan - elutasítja a segítségem, mert egyedül akarja bebizonyítani, mennyit ivott, szóval hagyom és a fejem csóválva beszállok mellé. Azok után, mennyit fizettem, nem akarom megkockáztatni, hogy tényleg idehányjon. Lediktálom a címet, elengedve a fülem mellett az unott hangszínt és az exem megjegyzését is, aztán némi béke és nyugalom reményében kibámulok az ablakon. Végre egy kis csend... Az a jó a tapló sofőrökkel, hogy legalább nem kell bájcsevegni velük út közben. Ahogy valami illatos súly kerül a vállamra, érdeklődve oldalra sandítok és elmosolyodom. Erős a csábítás, hogy átkaroljam, de nem hiányzik, hogy felpiszkáljuk valamivel a drága sofőrünk lappangó homofóbiáját, úgyhogy csak tartom neki a vállam, hadd használja párnaként, és az ellenkező irányba bámulok. - Mi történt? - Halkan érdeklődöm csak, de mivel a fejem az övé felett van, nem szükséges kiabálnom. Remélem, olvas a sorok közt és kibogozza, hogy a munkanélküliségéről szeretnék többet tudni, de ha mégsem, hozzáteszem: - A melóval. - Mert ezek szerint az elmúlt hetekben totál feleslegesen kerültem messziről a szerelőműhelyeket, szóval úgy érzem, jár nekem némi magyarázat, csak amolyan engesztelésként.
Made a wrong turn, once or twice. Dug my way out, blood and fire. Bad decisions, that's alright, welcome to my silly life!
Bármikor? Ja, igen, végülis... bármikor... mondhatjuk. Amúgy, gőzöm sincs, melyik volt az a pont a több száz közül, ahol az életem félrecsúszott. Rá lehetne az egészet húzni a múltamra, vagy a ritka szarul sikerült szakításunkra, de nem hibáztathatok mindig mindenért másokat. Egy ideig tök jó, úgy érzem magam tőle, mintha valaki mázsás terheket pakolt volna le a vállaimról, aztán Isten gondol egyet, unatkozik, vagy nem is tudom, és a világ összes terhét a nyakamba zsúfolja, nem foglalkozva azzal mennyit bírok el. Ezt nevezik úgy, hogy önsajnálat? Aha, egész biztos! -Hpff... Naná, hogy tudom! A veszekedéseink több, mint fele mindig egymás... "CSALÓESTÉIRŐL" szólt ahova egyedül zúztunk el... Már hooogy a phicsába ne emlékeznék rá Mi Amor?! - Elkent beszédem, s a kevésbé vidám pillanatainak felidézése megmászhatatlan, áttörhetetlen falat von kettőnk közé. Hirtelen újra ott érzem magam, az akkor még közös lakásunk küszöbén toporogva, ékes anyanyelvemen átkozva őt egyszál alsógatyában, mialatt Andrii izomból hajigálja hozzám a ruháimat. Kiemelendő, azokat a ruháimat, amiket Ő VETT nekem. -Hpff... Mi Amor... Emlékhszel? Mindig így hívtalak, amikor már naon felkúrtad aaaz... agggyamat. Aztááán dugtunk. Többnyire. Akkoriban állandóan egymásnak feszültünk... úgyhogy állandóan dugtunk. Kivéve amikor felvontad az orrod, mint egy hisztis phicsa és leléptél napokra. Olyankor lehet, hogy mást kúráltál... na mindegy! - Laposakat pislogva, bárgyú, seggfej vigyorral a pofámon legyintek egyet. -Csodálom, hogy akkoriban nem kopott el a farkunk. - Ezt már a kis suttyó luxi kocsijának hátsóülésén búgom kettőnk közt, pofátlanul felvigyorogva Andriira, majd egyszerűen csak visszahajtom súlyossá vált fejem a vállára. Kíváncsiskodó kérdését elég sokáig hagyom válasz nélkül lógni a levegőben. Egyrészről azért, mert nem tudom hogyan kezdhetnék bele, másrészről pedig azért, mert lehet érik lassan, hogy Andrii kinyomja a fejem az ablakon. Vakon, bénán tapogatózva rátenyerelek az ablaknyitó gombra, hogy engedjek be némi levegőt, hangosan tolva vissza torkomon a felkívánkozó keserű epét. -Bezárt a bolt. Ezen nincs mit... raguzni... ragozni. Addie a fejébe vette, hogy... hozzám cuccol, mert kiderült, hogy a szentfahzék ahnyánk a sógorát is felpróbálta, és a húgom tőle van. De mit mondhattam volna?! - Hangom egész elkeseredetté válik mire mondandóm végére érek. Egyetlen pozitívum ebben az egészben, hogy a kocsi lassítani kezd, és befordul egy ismerős ház tömbhöz amiről nem tudnám megmondani, hogy az ő lakására megyünk, vagy hozzám. Mindenesetre, amint kiszállok a kocsiból és megérzem az egyik sarki hamburgerestől érkező olajszagot, már rogyok is térdre, hogy megküldjem a ház oldalát. -Már jobb is! - Állok fel támolyogva, kézfejemmel törölve meg a számat. -Most kinél vagyunk? - Nézek végig hunyorogva a több emeletes épületen, s amennyiben támogatni kíván, nem utasítom vissza a segítségét. Ha hozzá jöttünk, a falnak dőlve várom, hogy kinyissa az ajtót, amennyiben viszont nálam kötöttünk ki, nagy nehezen előtúrom farzsebemből a kulcsot, hogy aztán a küszöböt átlépve kiterüljek a földön, mint egy gyalog béka. -Jól vagyok. Kurva jól! - Csukom be szemeimet, nosztalgikusan vigyorogva a plafon felé.
Kezdőlap
A bár meglepően tömve van hétköznap estéhez képest, de ez nem riaszt vissza, sőt, épp ellenkezőleg. A lehetőségeken felbuzdulva még lelkesebben vetem bele magam a tömegbe. Mióta nem járok annyit autóval (az autó idővel elromlik, és ami elromlik, azt idővel meg kell szereltetni, és amit meg kell szereltetni... jah, inkább nem), némileg szabadabbak az estéim olyan értelemben, hogy olykor-olykor belefér egy ital. Lehetőleg csak egy, hogy a cukorbevitelre ügyeljek és ne csesszem szét a diétámat, viszont valami hosszabb, ami elodázza a hazamenetelt.
Talán nem pont így kellett volna eljárnom. Talán most az egyszer hallgatnom kellett volna Mámára. Talán kellett volna, hogy legyen egy B terv. Mindig kell lennie egy B tervnek. Még akkoris, ha úgy tűnik, hogy végre megtaláltad a számításaidat az életben, van egy biztos(nak) tűnő melód, és nagyjából sínen van a magánéleted is. Már ha nem számolunk a bajos exekkel. Abban az esetben valódi őskáosz az egész. De most nem ezért vagyok itt. Sokkal inkább azért, hogy eligyam a minden bizonnyal utolsó fizetésemet. Talán jobb lett volna, ha inkább otthon maradok és meghúzom magam, bújom a netet valami normális meló után, holnap reggel pedig józanul regisztrálom magam a munkaügyi központban. Túl sok a talán. Egyszerűbb volt kikérnem öt kör tequilát -természetesen éhgyomorra-, és kábé majdnem öntudatlan állapotig inni magam. 
