when the lights go out

Nice to meet ya, what's your name? Let me treat ya.

A fények őrült vibrálásától émelyegni kezdtem. Véletlenül sem a negyedik koktéltól, amit a bárpultnál magamba döntöttem - és koktél alatt itt nem a napernyős, szirupos, koktélcseresznyével díszített finomságokat kell érteni, hanem a vodkám, a mellettem ülő maradék baracklevének és egy kis jägernek az összemixelését, amit aztán felöntöttem kólával. Gyönyörű hangokat láttam és meseszép színeket hallottam a végére, bár még mindig elég józannak éreztem magam ahhoz képest, a körülöttem lévők mennyire el voltak ázva. Némelyikükért komolyabban aggódni kezdtem, így eloroztam a slusszkulcsokat és a farzsebembe tömtem, a pénztárcám mellé, ami az utolsó italok kifizetése után ösztönösen oda került.

Jóleső, csiccses szédüléssel köszöntem el a pultnál tanyázó, ismerős arcoktól, és egy bontott üveg sörrel megindultam a táncparkett felé. Többre vágytam, felszabadulásra, őrjöngésre, és legfőképpen mások figyelmére. Jobban szomjaztam bármi másnál. Ki akartam üríteni a gondolataimat és beleveszni a tömegbe; nem, nem csak egyszerűen beleveszni. Eggyé akartam vele válni, aztán fölékerekedni és uralni, magam alá hajtani mind. Részeg-nárcisztikus gondolataim néha meglepő végletekig sodortak, de szerencsére az alkohol nem hogy a harciasságomat nem hozta meg, hanem pont hogy elvette és sokkal szelídebbé, könyebben kezelhetővé tett. Legalábbis az ismerőseim azt mondták, ilyenkor könnyebb elviselni - és persze nagylelkűbb is voltam olyankor, ami kifejezetten jól jött, ha együtt mentünk inni. Józanul már megkérdőjeleztem olykor a kapcsolati hálóm.

Most azonban nem akartam semmin sem agyalni. Kiválasztottam magamnak egy szimpatikus pontot, ahonnét felmérhettem a szórakozóhely kínálatát. A belépőjegy árából és a felhozatalból ítélve minőségi társaságot reméltem. Akadt is bőven, többféle formán és alakon megakadt a pillantásom, ahogy a testek hullámzását figyeltem. Néha kortyoltam az üvegemből, néha csak élveztem mások cirógató szellemérintését, de azt sosem hagytam, hogy túl közel kerüljenek hozzám. Műalkotás voltam, ami arra teremtetett, hogy távolról gyönyörködjenek benne. Ezzel valószínűleg nem volt tisztában az a valaki, aki a fenekem környékén matatott. A testem gyorsabban kapcsolt az alkoholtól eltompult agyamnál: mire felfoghattam volna, hogy a pénztárcám eltűnt, egyetlen mozdulattal megragadtam a visszahúzódó csuklót és szembefordultam a sráccal. Hát igen, nem osztogatnak olimpiai díjakat akárkinek! Az italtól ugyan egy pillanatra beszédültem, így a tetten érésen túl fókuszpontként is használtam a kis tolvajt, de amint kitisztult a fejem, egyből a hangomra találtam.
- Hello, legalább vacsorázni vigyél el egyszer, mielőtt be akarnál oda jutni. - A kezében fogott tárcámra esett a pillantásom, majd vissza fel rá. Egy kibaszott ninjának éreztem magam, annyira önelégülten vettem tudomásul a győzelmem, hogy még csak ki sem akadtam a tényen, hogy éppen kizsebelni próbáltak. - Természetesen én állom. Valami olasz jó lesz, és pénteken ráérek. - Nem állt szándékomban feldobni a biztonságiőröknek, de mivel abban sem lehettem biztos, hogy nem lép le egyből, ha elengedem, ezért nem engedtem el, makacsul fogtam a csuklóját. Ha nagyon szabadulni próbált volna, akkor esetleg csavartam rajta egyet, csak hogy kicsit kedvét szegjem és meggyőzzem, beszélgessünk inkább, mindketten jobban járunk vele.

hohó, micsoda tapi | ⚶

when the lights go out

Nice to meet ya, what's your name? Let me treat ya.

Határozottan meglepődtem. A srác a legkevésbé sem nézett ki úgy, mint a zsebtolvajok és egyéb utcai rablók, akikkel eddig találkoztam. Nem mintha olyan sokszor próbáltak volna már az életemre - és a tulajdonaimra - törni, azért egy száznyolcvan pluszos, tetovált, szőke ukrán gyerek, akiről lerí, hogy a deszkát is fejjel aprítja (költői túlzás, sajnos), szerencsére ritkán válik célponttá odakint. De előfordult már, és a mostani kapásomról nem mondtam volna meg első pillantásra, hogy ezzel keresné a kenyerét. Mielőtt azonban elkönyvelhettem volna, hogy csak szórakozik, a pillantásom egészen a talajig ért és kiszúrtam a tornacsukáját. Oké, ez határozottan több, mint egy divatficam.

- Most, hogy mondod, én sem - Lehet, hogy félholtan és legmélyebb álmaim közepén is leszerelek bárkit, aki a fenekem körül tapogatózik, de hogy milyen nap volt ma, ahhoz én is sokat ittam már. Szombat? Akkor választhattam volna valami közelebbi napot a vacsorameghíváshoz. - Hm, mit szólsz inkább a keddhez? - Teljesen figyelmen kívül hagytam a tiltakozását és a meghívásom keltette döbbenetét, nem azért, mert annyira telibe akartam szarni a véleményét, hanem mert fel sem tűnt, hogy beszél. Egyrészt a zene kellően hangos volt, ő kellően halk, én meg kellően egocentrikus. Ez a szentháromság együtt nem neki kedvezett.
- Hát figyelj, ha le akartál taperolni, akkor el kell vinned vacsorázni. Ha meg nem taperolni akartál, úgy veszem, a tárcám kellett neked, ami... -Bajos, fejeztem be csak gondolatban a mondatot, úgy számolva, érezni fogja magától is, hova akartam kilyukadni. Mindenesetre nem tettem semmiféle kísérletet rá, hogy elrángassam a legközelebbi őrig vagy visszaszerezzem tőle a tárcámat, épp ellenkezőleg, hagytam, hogy fogja, én meg arra koncentráltam, hogy őt ne eresszem.

Az arcát fürkészve azonban nem hagyott nyugodni valami. Ahogy megrántotta a kezét, óvatosan ellentartottam, ügyelve rá, hogy a nagy hadakozásban ne fordítsa ki a saját csuklóját. Az olyasmi elég lassan és fájdalmasan gyógyult. - Mondd csak, elmúltál már huszonegy? - Kétkedő homlokráncolásom jelezte, nem igazán hittem ebben. Nem mintha a kora visszatarthatta volna abban, hogy bejusson a bárba, de azért mégis csak érdekelt, kivel volt dolgom és milyen következményei lettek volna, ha odalöktem volna a hatóságoknak. Egyébként nem terveztem.
- Mondták már neked, hogy elég bénán zsebelsz? Nem lettél volna gondban, ha ismersz pár trükköt, amivel leszerelhetsz. Például, ha valaki megfogja a csuklód úgy, mint most én, akkor először is fel kell tartanod a kezed, így... - Közelebb léptem hozzá, hogy ne kartávolságra legyen, és a másik kezemmel, amiben a sör volt, pontosabban két felszabadított ujjammal eligazítottam a lefogott kezét, feltartattam vele úgy, hogy a tenyere az arca felé nézzen. - Így, látod, a csuklóm hogy kifordult? Most aláfogsz a tiéddel... Amúgy meg, ha az olasz kajával van bajod, tőlem mehetünk más irányba is. Thai? Odavagyok a csípősért. - tettem hozzá a kéretlen önvédelmi lecke közben, egy kicsit már elvesztve a fonalat, hogy akkor most kedd vagy péntek vagy mi legyen.

when the lights go out

Nice to meet ya, what's your name? Let me treat ya.

- Az attól függ, milyen nap van ma, de abban biztos vagyok, hogy... - Ezen a ponton rám fért egy rövid, taktikai szünet, míg letisztáztam magamban, hogy igazából semmiben sem lehettem biztos. - A hétfő után. - vágtam végül rá, azt remélve, ezzel letudtuk a napok feletti eszmecserét és nem kell többet azon gondolkodnom, ami most úgysem fog eszembe jutni. Ebbe egyébként sem köthetett bele, hiszen igazam volt. Végül azonban képtelen voltam csendben maradni, és egészen halkan, talán meg sem hallotta, olyannyira félszegen és duzzogva még elmormogtam:
- Szombat van. - Nem azért, hogy őt győzzem meg, hanem hogy saját magamnak bizonyítsam be, nem áztam el túlzottan és még mindig képben vagyok. Nem állt túl közel a valósághoz, de rá lehetett fogni, hogy a lelkiismeretem megnyugtassam.

A huszonkettő egész hihetőnek tűnt, nekem meg semmi kedvem sem volt a koráról vitatkozni, úgyhogy csak egy megfontolt biccentéssel elkönyveltem, hogy szerencséje van. - Akkor jó. Huszonegy alatt nem szerencsés errefelé bulizni. - Az még véletlenül sem merült fel bennem, hogy huszonegy alatt mások pénztárcáját lenyúlni sem túl szerencsés. Jelenleg jobban aggasztott, hogy kijátszotta-e az őröket és csak úgy besurrant ide, vagy igenis volt létjogosultsága itt lenni. Annak tudatában, hogy nem kellett a kora miatt atyáskodnom felette, már rátérhettünk a következő napirendi pontra: a rabláshoz.

Talán a szakmai ártalom vezetett, hogy megpróbáljak önvédelmi leckét nyújtani neki, talán csak az ital és a meleg kezdett összeérni bennem, de én tényleg építő jelleggel segíteni akartam neki, mikor egyszer csak közelebb húzódott hozzám. Felvontam a szemöldököm, mintha azt jeleztem volna, ez a trükk nem feltétlenül olyan hatásos, mint amit én mutogattam az imént, de azért adtam neki egy esélyt. Az alkohol tényleg kedvesebbé tett.
- Persze, hogy nincs, mert nem figyelsz... - morogtam az orrom alatt. Igenis azt vártam tőle, hogy igya minden egyes szavam és istenítsen, amiért ilyen kegyes vagyok, hogy ingyen és bérmentve, az estém kellős közepén rááldozok az időmből és a figyelmemből. - Te mi a francnak nem akarsz velem kajálni? - Thai kaja és még csak nem is neki kell fizetnie. Ennél jobb ajánlatot elképzelni sem tudtam volna. Erről eszembe jutott, hogy jótékonysági rendezvényeken kellene árulni a társaságomat; nők és férfiak tucatjai licitálták volna túl egymást csak azért, hogy velem lehessenek.

Ez a gondolatmenet valahogy összekuszálódott a fejemben, ahogy átkarolta a nyakam és megcsapta az orrom az illata. Vanília és csoki? Édes... Persze nem olyan szexi, mint az enyém.
- Kiskorú vagy sem, csak ne fogdosson! Bár megértem, hogy az embereknek állandóan ingerük van rá. Néztem már tükörbe, tudom, hogy nehéz ellenállni. - megvontam a vállam, mintha erről az egészről nem tehetnék, hanem csakis a felmenőim hibája lenne, hogy ilyen tökéletes géneket örökítettek tovább nekem. Persze a kemény munkát már én fektettem bele, de hát senki sincs oda az önfényező majmokért, nem igaz? - És kiskorú vagy sem, neked sem kéne másokat fogdosnod. - Fogalmam sem volt, mit kezdjek a sráccal, zavart a közelsége, de annyira nem, hogy eltoljam, úgyhogy végül a derekára tettem a kezem, az egyikben még mindig a sört fogva, és az arcára lestem, hogy nonverbálisan lewtf-eljem a helyzetet. Ha már ennyire odavolt tőlem, hogy a nyakamba akart mászni, legalább ne bámészkodott volna másfelé! Mi érdekesebbet láthatott egy ukrán félistennél?

- Hé - szólítottam meg végül, hogy magamra vonjam a hangommal a figyelmét. Fel sem tűnt, hogy a testem automatikusan mozog vele a zene ütemére közben, igaz, kissé koordinálatlanul, de azért egészen ritmusra. Rá akartam parancsolni, hogy engem bámuljon, ha már kilopta magának ezt a táncot tőlem, végül azonban teljesen más dolog csúszott ki a számon. - Süti illata van a hajadnak. - Azt már őrá bíztam, mit kezd az információval, engem csak az érdekelt, hogy ide fókuszáljon. Nem akartam perverz állatnak tűnni és a haját szaglászni, de olyan közel volt, hogy nehezen húzódtam volna másfelé. A sörömmel megtámasztottam a derekát, a másik kezem pedig lassan feljebb vándorolt a hátán, a lapockái között pihent meg valahol, és közben arra gondoltam, mennyire szánalmas kondiban van és milyen keservesen el fogják verni egyszer, ha mások farzsebénél próbálkozik majd.

when the lights go out

Nice to meet ya, what's your name? Let me treat ya.

Mentségemre szólhatott talán, hogy a véremben tangózó alkoholmennyiségnek köszönhetően nem igazán voltam képben bizonyos dolgokat illetően. Igaz, hogy azoknak józanul sem feltétlenül, de ne rontsuk el az imidzsem... Legyen elég annyi, hogy az agyam lassabban pörgött az átlagnál és kicsit nehezebben raktam össze az orrom előtt sorakozó jeleket. Meg aztán onnan, ahonnét én jövök, a szegénység nem igazán ismert szó. Hazudnék, ha azt mondanám, csak filmeken láttam igazán lerobbant csókákat, de ezen a téren a tapasztalatom tényleg igen szegényes. Anyámék úgy óvtak mindenkitől, aki társadalmilag nem felelt meg a számukra, mintha leprások lennének. Ezt a mentalitást nem vettem magamra, ugyanakkor hajlamos voltam elfelejteni, hogy nincs mindenki olyan vastag pénztárcával megáldva, mint én.

Látványosan elszörnyülködtem azon, hogy fogalma sincs a thai kajáról. Az, hogy nincs gönce étterembe menni, annyira már nem lepett meg, hiszen ez a megállapítás a lakótársamra is igaz volt, pedig neki még pénze is lett volna rá, éppen csak igénye és stílusérzéke nem volt. - Hogyhogy nem ismered a thai kaját? - csodálkoztam rá nem éppen empatikusan, a srácnak viszont sikerült ezzel felébresztenie a részegségben fürdő lovagiasságomat. - Oké, ezen változtatnunk kell. Nem élhetsz úgy, hogy nem ettél még thai kaját. - Itt és most el is indultam volna, csakhogy ekkor tudatosult bennem, hogy a karjai még mindig a nyakam körül voltak, meg aztán újabb dolog vonta el a figyelmem vele kapcsolatban.

Úgy pislogtam a srácra, olyan csodálkozással meredtem rá, mintha igazoltan földönkívüli lett volna. Nem elég, hogy nem evett még thai kaját, de a teste is süti illatú? Valahogy képtelen voltam összerakni, az hogyan lehetséges, mármint belehempergett, vagy...? Nem hittem neki, kétkedve közelebb hajoltam és a nyakába szimatoltam, csak hogy meggyőződjek róla, tényleg a bőre is ugyanazt az édes illatot árasztja.
- Persze, hogy tetszik. Ez süti, ember. Kinek ne tetszene az illatod? - Még csak nem is flörtölni próbáltam, hanem tényeket közöltem. Jól esett, ahogy a hajamban matatott, viszonzásul a hüvelykujjammal cirógatni kezdtem a hátát.
- A-am, elsősorban azért akarok veled kajálni, mert nem tudod, mi az a... Tényleg! - Erről eszembe jutott az imént elfeledett küldetésem, határozottan hátranyúltam és megfogtam mindkét kezét. - Menjünk! Elviszlek kajálni. Mit mondtál, szereted a csípőset? De tudod, a thainak nem feltétlenül kell csípősnek lennie. Szerintem találni fogsz olyat, ami ízlik. A Buddhába vagy a Dentbe menjünk? Nyugi, egyik sem kiöltözős hely. Talán a Dent közelebb van... Vagy van kedved néhány háztömböt lesétálni? - A kezénél fogva elindultam a kijáratot keresni, udvariasan és kevésbé koordináltan utat törve magunknak a táncolók között, már ha nem állt ellen a vontatásnak.