Andrii&Ris

kőből van a szíved, nagyot tévedtem, mikor elhittem, hogy te lehetsz a végzetem...

Milliónyi dolgot fel tudnék sorolni, amikről mindig azt hittem, hogy tök jó lesz, végül Bridget Jones filmeket is megszégyenítő módon baltáztam el őket. Ilyen volt, amikor tavaly összejöttem azzal a kétes kinézetű, tőlem legalább egy húszassal idősebb fószerral. Vagy amikor a súlyos, asthmás rohamokba torkolló macskaszőr allergiám ellenére haza csempésztem egy sziámit. Felettébb gyötrelmes érzés volt, amikor Weston apu a seggembe szúrta az Epipent. Még jó hogy combba való... No mindegy! Aztáááán ott van az a fura állatkertes vakrandim azzal a fura félénk csajjal, akiről csak ott derült ki, hogy valójában nem is az, akire számítottam. És mégis... mind közül a legnagyobb szög az agyamban a lakótársam. Ma már persze áldom az alkesz felmenőimet, hogy annyira durván ki tud ütni a pia, mint azon a bizonyos estén ott kari előtt. Ha nem hányom össze a szőnyeget -ügyelve arra, hogy a nappali fala is kapjon belőle-, biztos, hogy megtörtént volna az, aminek soha nem szabadna... Az agyam persze másnap egy orbitális migrénnel revanzsot vett az előző este történtek miatt, én meg kihasználva az Eletriptan jótékony hatását, gondoskodtam róla, hogy soha ne beszéljünk a történtekről. Soha. És így is lett...
   J. Torres: Mizu?
A titokzatos J. Torressel egy hónapja dumálok. Nyugodtan forgathatod a szemed, de...nos...igen. Újfent beleestem az online társkeresők ótvar bűvkörébe. Ismétlődő bukásaim után megfogadtam, hogy soha többet, vagy ha mégis, semmi komoly, puszta unaloműzés. De J.T felülkerekedett az elvárásaimon. Kevés túlzással azt is mondhatnánk, hogy álompasi. Okos, intelligens, vannak kitűzött céljai, ÉS -ez nagyon lényeges!-, még nem küldött képet a királyi ékszerről. A borzasztóan gelly illatú, mézes habok között elmerülve egyszer csak arra eszmélek, hogy szivecske alakúvá formálódott pupillákkal vigyorgok a telefon kijelzőjére. O-óóó...!
   dr.Szöszi 2.0: Pancsi.
Pancsi? Baszki... Jobb tenyeremet a homlokomhoz csapom, hogy aztán végig nyúzhassam vele az egész képemet.
   J. Torres: Hmm... és mit használsz? Fürdősó, olaj, habfürdő...?
  Szívesen csatlakoznék.
Neteddneteddnetedd! Izgatottan harapom be alsóajkam, fogszabályozóm drótjai szinte lyukat vájnak az ínyembe, mialatt megfontolatlanul megnyitom a mobilom kameráját. Annyiszor pórul jártál már. Muszáj megint? Csak egy kép a meztelen térdemről, körülötte sok habbal. Nem nagy ügy! Mantrázom magamnak, ujjam mégis megremeg, amint rányomok arra a bizonyos küldés gombra. Eltelik egy perc. Kettő. Három. Négy. Öt...
    J. Torres: Dögös habok. Nem akarok tolakodónak tűnni, de szívesen látnék belőled egy kicsit többet is. Nyugi, nem egész alakos aktot kérek! LOL.
De azt hiszem, hogy nem fogom kibírni keddig, hogy lássalak. Tudnánk tenni
valamit?
Neteddneteddnetedd! Most még cuki meg aranyos, tökéletes apajelöltje a jövőbeli hat gyerekednek, de mi van, ha holnap róla is kiderül, hogy valami perverz, vén fószer, aki egyetemista csajokra bukik?
    dr.Szöszi 2.0: Beszélhetünk róla...
Idióta! Kiherélt csivavához hasonlóan felnyüszítek, mobilomat a fejemhez ütve párszor. Az ereimben szétáramló adrenalinnak hála alig érzem, hogy a víz már csaknem kihűlt, a bőröm pedig teljesen kiázott, s úgy nézek ki, mint valami szottyadt vénasszony. Remegő lábakkal szállok ki a kádból, bújok bele a Minnie egeres köntösömbe, aminek a kapucnijára fülek vannak varrva. Mint egy rakás szerencsétlenség, támaszkodok meg a mosdón, óráknak tűnő percekig bámulva a lefolyót, ami sanszos, hogy újfent eldugult a hajamtól, szal' Morgótól majd kapom az újabb lebaszást. Tök mindegy! Holnapra nagy eséllyel úgyis kinyúlok, mivel bele fogok halni a szégyenbe. Kivéve persze akkor, ha elküldöm az ígért képeket J.T-nek.
-Találj ki valamit te buta picsa! - Lihegem kétségbeesett tükörképemnek, majd gomolygó gőzáradatot húzva magam után, kirontok a fürdőből, egyenesen a konyha felé véve az irányt. Ha feszkós helyzetbe keveredek, ennem kell. Nem tehetek róla, ilyen furán működik a testem. Kutakodva nyitom ki a mosogatógépet. Jobban mondva, csak egy bizonyos edény után kajtatok. Ez pedig nem más, mint a Csipkerózsikás műzlis tálam. Nem vagyok hajlandó másból megenni a Nesquik gabonapelyhemet. Csaknem színültig töltöm a csokis golyókkal. (Vannak olyan pszichopaták a világon, akik először a tejet öntik bele?!)
Tejből -szigggorúúan növényiből!-, már alig fér bele egy kevés, de én így szeretem. Gondolkozz!
Idegesen vágom be a hűtő ajtaját, s ekkor -mintha csak én lennék Einstein, akinek a fejére esik az a bizonyos alma-, valami lyukat vés a fejembe. Szó szerint. Pontosabban egy képkeretbe foglalt oklevél. Na, nem az enyém! Hohóóó. Nehogy azt hidd már, hogy Andrii tömérdek mennyiségű, az egoját fényező díjai mellett elférnek az én pitiáner kis sikereim...
-Baszki... - Sziszegve dörzsölöm meg a fejem, s teszem vissza a helyére a flancos  fotós oklevelét. Jepp, jól sejted. Most jön az Einstenes, megvilágosulós rész... A hangsúly itt most tök egyértelműen azon van, hogy FOTÓS.
-Heuréka! - Mormogom csak úgy magamnak, egy adag Nesquikkel a számban, majd célirányosan, trappogó léptekkel megindulok a szobája felé. A tiltott zóna. Egy időben még egy behajtani tilos tábla is ki volt rakva az ajtajára. Ma már csak  annyi van kiírva: Kopogj Kingston! És én így is teszek.
-Hé, szükségem lenne egy szívességre! Cserébe szerzek a kórházból szteroidot, mert tuti, hogy nem az edzéstől ilyen izmos még a kislábujjad is. - Ne gondolj az izmaira. A testére meg főleg ne! Ha sikerül bebocsájtást nyernem, hátammal nekidőlök az egyik ajtófélfának, jobb lábammal feltalpalva a másikra, kínosan ügyelve arra, hogy semmilyen kényes rész ne ficcenjen ki a köntös alól.
-Lősz rólam egy pár képet? - Térek a lényegre teliszájjal, ugyanis a stresszoldó gabonapelyhet egy pillanatra se raktam le a kezemből.
-Na nem meztelen képekről van szó, fúj! Csak olyan... nem is tudom... hogy dögösnek tűnjek. Érted? - Szégyenlősen kavargatni kezdem a tejben úszkáló golyókat. Már megint ezt csinálom!

Andrii&Ris

kőből van a szíved, nagyot tévedtem, mikor elhittem, hogy te lehetsz a végzetem...

Furcsa mód úgy kalapál a ketyegőm valahol a bordakosaram védelmében, hogy egy percig eskü azt hiszem pitvarfibrillálok. Először akkor érzem a dübörgést odabentről, amikor szabad, meglehetősen izzadt tenyerem a kilincsre kúszik, aztán meghallom a hangját, és paff! Mindennek vége. Mintha teljesen elvesznék. Már épp elgondolkozom, hogy inkább visszavonulót fújok, bezárkózom a szobámba, hogy kicsit egyedül legyek én és a jobb kezem... ha érted mire gondolok... aztán meglátom mit művel azzal a nyomorult könyvvel, s hirtelen kialszik a tűz, ami az alhasam tájékán gyúlt.
-KÖNYVJELZŐ! K-Ö-NY-V-J-E-L-Z-Ő! - Ha nem lettem volna elsőre elég egyértelmű, le is betűzöm neki, majd ahogy beljebb tipegek, nem vagyok rest kitépni egy zsebkendőt az éjjeli szekrényén lévő tartóból, hogy jelzésértékűen az arcába toljam. Mondjuk jobb lenne, ha visszavennék a gázból, hiszen még mindig én kérek szívességet tőle. Viszonylag nagy szívességet, nem vagyok túl fotogén, szóval izzasztó melót varrtam a nyakába. Izzasztóbbat, mint kiporszívózni a birkaszőr utánzat szőnyegből a hajszálaimat.
Okés, figyelj! Lenne hozzád egy kérdésem. Dobtak már fejbe tesiórán kidobós közben? Tudod, azzal a színes, rohadtul büdös gumilabdával, ami akkorát csattan, hogy hetekig megmarad a nyoma. Paff! Ez most betalált. Nem kicsit, nagyon. Tudom, hogy a testem nem tökéletes. A mellem kicsi, ha kitömöm zoknival a melltartóm, az se sokat dob a latba. A lökhárítóim laposak, mint a föld, de ez akkoris erős volt! Mindenesetre úgy teszek, mint akit egy cseppet sem érintett rosszul a piszkálódó megjegyzése. Az azért még rémlik, amikor álló micsodával hozzám simultál?!
-Sose felejtsd el, hogy a gumimacik nagyon rugalmasak. - Nem várom, hogy erre bármit is visszavágjon, a győzedelmi induló már üvölt is 5.1 Dolby digitalba a fejemben, s én bátorkodom egy kacsintással egyetemben kiölteni rá a nyelvem.
A csokis golyó egészen addig jóízűen ropog a fogam alatt ameddig rá nem ébreszt, mennyire gáz is a jelenlegi szerkóm. Akkorát nyelek, hogy félő, még a szomszéd lakásban is hallják. Félkézzel máris szorosabbra húzom magamon a köntöst, legalábbis a béna mozdulataim, s közben az orrom alatt elmorgott szitokszavak erről adnak tanubizonyságot. Aztán mint aki jól végezte dolgát, invitálására beljebb is lépek, úgy nézve körbe, mintha a Szent Péter bazilikába csöppentem volna. Még soha nem voltam a szobájában. A látvány nem áll messze az elképzelésemtől. Leszámítva a szétdobált, több hetes szennyesruhák, és a plafonig felsorakoztatott koszos edények hiányát. Már-már makulátlan. Nem tudom mennyi ideig nézelődök tátott szájjal, akárcsak egy katasztrófa túrista, de azért reménykedem, hogy még nem aludt meg a tej a számban. Kezdeti zavartságom szerencsére hamar elillan, leteszem a tálat az éjjeliszekrényre, és máris otthonosan elnyúlok mellette az ágyon. Felé fordulok, egyik kezemmel megtámasztom a fejem, másikkal pedig a kettőnk közé tett telefonom kijelzőjét pörgetem.
-Először is, nem negyvenes! Másodszor pedig, a plüssállat tabu téma, szóval csitt! - Korholom le, tekintetemmel végig követve a mozdulatot ahogy a gép után nyúl. Eddig fel se tűnt, hogy milyen hosszúak és csontosak az ujjai. Biztos nagyon puhák is. Khmm... Ne nézd a seggét! Akkor se, ha olyan kemény, mint egy kosárlabda.
-Mih?! Ahajjj... Ez nem ér! - Vinnyogva hanyatt dobom magam az ágyon, mindkét kezemmel kinyújtózok oldalra, akárcsak Krisztus a kereszten.
-Hétköznap? De tudod, hogy mennyit melózok, és ebben a hónapban bazi sok az ügyeletem. - Ha eddig nem lett volna elég egyértelmű mennyire nem vagyok partner a feltételeiben, az ágy végében lógó lábaimmal toporzékolva meg is rugdosom a matracot.
-Bahh legyen! Megsürgetem apuékat az új mosogtógép vásárlással. A régit nekünk akarják adni. - Jegyzem meg, mintegy tök mellékesen. Ideje visszakanyarodni az eredeti témához.
-Haha nagyon vicces! Most kell nevetni? - Bosszankodva forgatom körbe szemeimet, ám sértettségem hamar elillan. Már fel se veszem ezeket a rosszindulatú megjegyzéseit.
-Átmegyek pár ruháért. Mindjárt jövök. - Izgatottan pattanok fel, ügyelve a köntös alatt rejtőző kényes részletekre, s már-már szökdécselve térek vissza saját lakosztályomba. Tipikus nőhöz hűen persze azonnal túrni kezdem a szekrényem, nincs egy rongyom se, amit felvehetek felkiáltással, mígnem aztán mégis csak találok valamit. Útközben felnyalábolom a sminkes neszeszeremet is, s mint a tornádó, vágódok be a szobájába.
-Oké, neked kell döntened, mert én nem tudok. Van EZ, mondjuk ez lehet, hogy túl gyászos. A papa temetésére vettem. - Vállfástul magam elé tartom az említett ruhadarabot.
-Éééés van még EZ is. - Könnyedén félrehajítom a fekete ruhát, ezennel a pirosat mérve magam elé, olyan kérlelően, mégis pironkodva pislogva rá, akárcsak egy szégyenlős kislány.  
-Hoztam pár smink cuccot is. Nem tudom, a hajam így legyen... - Kezeimmel lófarokba fogom, majd visszaengedem a vállamra.
-Vagy inkább maradjon így? - Össze-vissza csapongok, mint valami tini lány.
-Amúgy J.Torresnek hívják. Vagyis.. hát nyilván nem ez a neve, de az oldalon ahol megismertem, így van fent. Már... nem is tudom... kb egy hónapja beszélünk, és eddig tök pozitívat csalódtam. Mármint, nem kért meztelen képeket, meg azt sem, hogy masztizzak neki kamera előtt. Szóval, ja, eddig tök jó minden. Jövőhét kedden lesz az első tali. - Hadarva csacsogok össze-vissza, miközben egymáshoz méregetem a ruhákat.
-Szerinted? - Térek vissza az eredeti témához.
-Akármelyiket választod, a cipzárral majd segítened kell. - Kérlelően kapom el a tekintetét, hangom szinte teljesen elhalkul, és már fogalmam sincs, hogy azért csinálom ezt a felhajtást, mert J.T-nek akarok tetszeni, vagy inkább neki...
-Van amúgy Sailormoon-os cosplayem is. Meeeg Super Woman, sőt! Talán még a Trónok harcás Daeneryses is. Csak parókám nincs hozzá.

Andrii&Ris

kőből van a szíved, nagyot tévedtem, mikor elhittem, hogy te lehetsz a végzetem...

Utálok mosogatni! Az egészet ahhoz tudnám hasonlítani, mint az aknakereső játék. Rettegve, forgó gyomorral turkálsz a vízbe és soha nem tudod előre, hogy mihez fogsz hozzáérni. Bleee totál kész vagyok tőle! Pedig amit az intenzíven, vagy éppen a sürgin tapasztalok és látok nap, mint nap, messze túlszárnyalja a gyomorforgató kifejezést. Valami tökre nem stimmel válltól felfelé. Azt meg erősen kétlem, hogy élmény lesz, ha végre valahára Weston apu beszereli azt a csúcsszuper masinát, ami minden háztartásbeli nő álma. Előre látom, ahogy Andrii fenyegetően ráz a fejem fölött egy nádpálcát és ukránul, katonásan karattyol arról, hogy mit hova pakoljak. Mert ő egész egyszerűen ilyen. Kezeltetni kellene a beteges rend és tisztaság mániáját. De jobb ha nem folyok bele mélyebben a dologba, inkább egy elégedetlen szemforgatással le is zárom a témát. Még a végén büntiből a jövőhetet is elmosogattatja velem. Az igazság az, hogy amennyire jelenleg fel vagyok pörögve, még örömmel meg is tenném. Világéletemben utáltam a fényképezőgépet, főleg azokat a kötelező karácsonyi fotózásokat ahova apuék minden évben erőszakkal elcitálnak én meg igyekszem jópofit vágni az egészhez abban a szúrós kötött pulcsiban, ami évről évre egyre csúnyább. Szerinted?! Na de kanyarodjunk vissza a családi rémtörténetektől a jelenbe.
Valahol ott tartottam, hogy totál fel vagyok pörögve. J.T álompasi, Andriit pedig egész egyszerűen jó napján sikerült elkapnom. Meg nyilván ő is jó pasi, de ettől most igen jó lenne elvonatkoztatni. Nem úgy, mint a ruha választástól. A fotózásokon is így szokták, nem? Csak ott a ruha mellé jár profi fodrász és smink is. Azt hiszem.
Látom az arckifejezésén, hogy a feketével koránt sincs megelégedve, így inkább behúzom a kéziféket, nem éppen türelmesen végig hallgatva atyai prédikálását erről az egészről. Többször is megnyikkanok, mint egy útszélén haldokló macska, amin már átment legalább három autó, végül csak csendben maradok.
-Kikérem magamnak! - Pöffeszkedve fújom fel a fejem, mint egy piton. Mégis mi köze van ahhoz, hogy nálam honnan indul az a bizonyos "mérce"?!
-Hölgyeim és uraim! Ritka jelenségnek lehetnek szemtanúi. Kérem csodálják meg, ugyanis először és utoljára tekinthetik meg színpadunkon a szűziesség egyetlen mintapéldányát Andrii Vas... Vasi... Va...Va...Vasu...Mindegy! - Úgy adom elő magam, akárcsak egy cirkuszi porondmester, még a képzeletbeli kalapomat is megemelem egy mély meghajlás keretein belül, s csak akkor szakad félbe kínosan a színjáték, mikor a nevével kezdek bajlódni. Így mégis hogy akarnám felvenni a nevét? Ha valaki megkérdezné, nem is tudnám helyesen kiejteni Rosaline, Diego és Mathias vezetéknevét. Ja, igen... ők a gyerekeink lesznek. Hapfú...
Törpilla. Törpilla? Tényleg azt mondta? Máskor ki nem állhatom, ha így szólít. Az ilyenkor az agyamat elöntő égető forróság most valahol az alhasamban összpontosul, és egész kellemesen kezd bizsergetni. Mintha a hangja is valahogy... más lenne. Ohhh Mi Amor! Szeretkezzünk hajnalig, tegyél belém egy egész foci csapatnyi ukrán kissrácot! Be vagyok tépve?! Koncentrálj te buta liba!
-Mi van akkor, ha... egy picikét hazudtam neki. Sőt! Nem is hazudtam. Az nagyon szarul hangzik. Inkább egy icipicit füllentettem. Talán... - Ártatlan ábrázattal, mégis kissé idegesen kezdem piszkálni a körmeimet.
-Na jó... hazudtam. - Bűnbánó sóhajjal karöltve lerogyok az ágyára, úgy lóbálva meztelen lábaimat, mint egy kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre.
-Szóval az van, hogy leheeeet, hogy... nem mondtam el neki az igazságot, amikor a munkámról kérdezett. - Félve sandítok fel rá. Mi van, ha elítél majd? Egyáltalán mikor kezdett el érdekelni, hogy majd pont ő mit gondol rólam? Hisz Morgó sem épp makulátlan. Tudom. Hallottam már egyet, s mást arról a mexikói menekült srácról, akivel egy buliban gabalyodtak össze és másnap reggel pénzt kért tőle az a bevándorló.
-Azt mondtam neki, hogy modellkedem egy nem túl neves cégnél. - Kínos, fogvillantós mosoly, és persze a végeláthatatlan magyarázkodások sorozata.
-Senki nem izgul rá egy stréber, disney imádó kocka csajra, aki ráadásul orvosit végzett. - Egy ideig szexinek gondolják. Jönnek a hülye, szokásos sablon dumákkal: Leápolna doktornéni? Be kéne venni húsz centit a gatyámból. És blaaablaaablaaa. Aztán találkozunk élőben, vagy küldök nekik egy képet magamról és már megy is a tiltás. Tessék, színt vallottam végre. Legalább ezt már lehúzhatom a bűnlajstromomról. Meglepő, hogy még ezek után is partner ebben az egészben. Habár őt ismerve, tőle akár azt is hazudhattam volna J.T-nek, hogy én leszek az első ember, akit holnap bikiniben kilőnek a holdra, csak végezzünk már.
-Oké, benne vagyok. Tetszik! Akkor nem porolom le a cosplayem. - Jókedvűen elnevetem magam, majd követve az utasításait, kissé szégyenlősen hátra vetődöm az ágyán. Mintha az előbb nem itt fetrengtem volna. A kezdeti zavaromat aztán elég hamar levetkőzöm. Mintha világ életemben ezt csináltam volna, máris igazgatni kezdem magam alatt a még nedves hajamat. Hogy minél kevésbé tűnjön beállítottnak az egész, össze vissza szórom a gyűrött ágyneműn a fejem körül, térdeimet sejtelmesen behajlítom. Épp csak annyira, hogy a fürdőlepedő egy hangyányit feljebb csusszanjon, megvillantva így a combomból egy keveset.
-Te még soha nem próbáltad a netes randit? - Elképedve hüledezek fel rá, igyekezve úrrá lenni a testemen, hogy mialatt Andrii a köpeny pántjánál matat, semmi félreérthető reakciót ne produkáljak. A libabőrön azért nehéz úrrá lenni.
-Most komolyan. Mégis hol ismerkedjek amikor a napjaim kilencven százalékát a kórházban töltöm? Őszintén, egy Vigil kómás beteggel elég nehéz lenne ismerkedni, pláne randira menni. Habár biztos jó hallgatóság lenne, és tuti nem kotyogná el senkinek a piszkos kis titkaimat. Hogy én is próbáltam már neten szexelni egy Kansas cityben élő sráccal, aki felvette az egészet és aztán kipakolta a netre... - Unottan megforgatom a szemeimet. Ez már egy rohadt régi sztori. Alig voltam tizennyolc. De annál naivabb. Jobb híján apuékhoz mentem bőgni, ők felvették a sráccal a kapcsolatot, megfenyegették és másnapra el is tűnt a videó. Hát, tanulópénznek ez is jó volt.
-Így jó? - Szinte csak pisszenek félénken. Oldalra fordítom a fejem, hogy sejtelmesen csak az arcom egyik fele látszódjon az ágynemű rengetegben, egyik kezemet meztelen kulcscsontomra simítom.
-Te még soha nem ismerkedtél a neten? - Hogy megtörjem az esetleges kínos csendet, teszem fel kíváncsiskodó kérdésemet a kamera kattanása után.
-Amúgy, ha azt akarjuk, hogy selfienek tűnjön, meg lehet oldani. Csak fölém kell térdelned, úgy hogy én is elérjem a kamerát és látszódjon a képben mondjuk az alkarom. - Villan be az ötlet, ami valahogy sokkal jobbnak tűnt ameddig még csak a fejemben létezett.

Andrii&Ris

kőből van a szíved, nagyot tévedtem, mikor elhittem, hogy te lehetsz a végzetem...

Mondjuk ki őszintén, nem számítottam rá, hogy bedobja ezt a kérdést. Még én magam sem tudom rá igazán a választ. Azért valamit csak nyökögni kéne. Még a végén azt hinné, hogy kifogott rajtam, s előnyt élvezhet. Na neeeem! Azt biztosan nem! Szeretem, ha az én ügyetlen kezeim közt van az irányítás és fölül vagyok. Az élet több területén is... Khm...
-Hé, te ukrán félisten! Orvos vagyok, nem pedig takarító! És igazán lenéző, hím soviniszta dolog, hogy sok ember az orvosokról, ápolókról azonnal a szexi egyenruhára asszociál. A szoknyás, harisnyás, köpenyes, fityulás őrület úgy kábé a hetvenes években volt divat és elvárás utoljára. De lehet, hogy már akkor sem. Szóval nincs semmiféle hófehér, nővérkés pornókból kiragadott rövid, csöcs kidobós köpeny, ami alatt "A la nature" minden. Ellenben vannak mindenféle mintás tunikák, amikből nehéz kiszedni a kávé, vér és egyéb nem épp gusztusos emberi testnedveket, valami hosszúszárú nadrág, és a műtőssapka. Na, melyiket mondanád ezek közül a legizgatóbbnak? - Vonom fel szemöldökeimet kérdőn, észre sem véve, hogy csaknem teljes felháborodással nyilvánítottam véleményt a társadalom által a nyakunkba aggatott szexista megbélyegzések végett.
-Egyébként szeretem a munkámat. Soha nem csinálnék mást. - Szúrom még oda a végére olyan hangon és arckifejezéssel, ahogy csak a sértett kislányok képesek.
A szégyen, mint forgószél, dönt le a lábaimról. Egyszeriben elönt az a fura, hülye, utálom érzés. A tarkómon lévő összes babahaj, pihe az ég felé mered, a képem lefő, mint a rák, céltalanul keresem a megfelelő szavakat.
-Ez nem egy kapcsolat. Vagyis, senki nem beszélt kapcsolatról. Még. Majd meglátjuk néhány személyes találkozó után, hogy adunk-e esélyt egymásnak valami... komolyabbra. - Minden erőmmel azon vagyok, hogy határozottnak, eltökéltnek tűnjek a dolgot illetőleg, de a szégyenérzetem mostanra már olyan méreteket öltött, hogy bármennyire is próbálom, képtelen vagyok megjátszani magam. Igazából totál veszett ügy. Andrii meg úgyis átlát rajtam, szóval fölösleges is lenne tovább magyarázkodnom. Csak jobban belegabalyodnék. Lehet ezt még tetézni?
Egyszerre leszek izgatott és kíváncsi, amint kattintgatni kezd a géppel. Őszintén szóval, nem fűzök túl nagy reményeket a dologhoz. Még egy egyszerű selfien is úgy nézek ki, mint egy... nem is tudom mihez hasonlítani önmagam. Az már elég gáz, nem?
Azért próbálok a feladatra koncentrálni, és nem arra, hogy mennyire jól áll neki még a tréning nadrág, itthoni, kinyúlt, a mosásban színét vesztett póló is. Mindez aligha megy könnyen, amikor folyton azon kattogok, hogy itt fekszem az ágyában, és hogy mennyire rohadtul szeretem annak az öblítőnek a illatát amit használ. Néha megteszem neki azt a szívességet, hogy a ruháit átpakolom a szárítógépbe, de csakis azért, hogy pár percig egyedül lehessek az illatával. Olyankor magamhoz ölelem egy-két ruha darabját, hogy utána még órákig érezhessem. Ez de beteg, te jó ég!
-Ezt azért megtudnám cáfolni. De akkor nézzük csak! Te hol keresnél magadnak párkapcsolatot? Nem hiszem, hogy egy fülledt, részegekkel teli bár jobb, biztonságosabb opció, mint a netes randik. - Vonom fel szemöldökeimet ahogyan rápillantok, még egy fölényeskedő, sejtelmes félmosoly is megbújik szám szegletében. Közben persze kiélvezem közelségét. S ahogy arra gondolok, hogy utoljára milyen helyzetben kerültünk ennyire szokatlanul közel egymáshoz, úgy szégyenlősen összepréselem ajkaimat mielőtt zavaromban valami hülyeséget csinálnék, vagy mondanék. Mondjuk azon az idióta hangomon elkezdenék fejhangon röhögni. Mintha egy szamár épp a haláltusáját vívná. Rém ciki! Az elcsöppenésen meg már rég túl vagyunk...
-Haha... az biztosan nagyot dobna a már így is minimum az Empire State building fölé magasodó egódon, igaz?! - Szúrom oda nem kevésbé gúnyosan, mint ahogy ő is kedveskedett az imént, majd elfogadom a felém nyújtott jobbját és engedem, hogy hihetően igazgassa a kezem, mindvégig csak és kizárólag őt, az arcát, annak markáns vonásait fürkészve. Csak a szemembe villanó vaku az, ami egy-egy pillanatra kizökkent.
Vágyakozóan harapom be alsóajkam, szinte elfehéredésig, mikor arra utasít, hogy a lencse helyett inkább rá koncentráljak. Hát, én állandóan rád koncentrálok te öntelt barom! Kár, hogy nem látsz túl az egódon! Hogy nem veszed észre a totál nyilvánvalót.
-J.T. A neve J.T. - Javítom ki, érthetően, célzás értékűen megnyomva azt a két, ártatlan betűt, hogy végre képes legyen megjegyezni. De mégis mit számít? Hiszen jobban belegondolva, én se gondolom ezt az egészet túlságosan komolyan. Annyi ilyen netes ismerkedős sztoriba belebuktam már, hogy ez se lesz több puszta szórakozásnál. És mert valami idebent nem is nagyon akar zöld jelzést adni egy komolyabb, érzelmekkel együtt járó dolog iránt...
-És mi van akkor, ha mondjuk tényleg csak szexet akar? Mi van akkor, ha belemegyek? Vagy manapság már csak a hímneműek tehetnek ilyet büntetlenül, anélkül, hogy a társadalom ne húzna rájuk valami szégyenteljes stigmát?  - Tényleg kíváncsi vagyok a véleményére. Bár őt ismerve, tuti biztos, hogy nagy ívben tojik rá, hogy kivel, mikor és mit csinálok.
-Sose gondoltam volna, hogy ezt fogom mondani egyszer, de igazad van. Elfogom mondani neki az igazat. - Sóhajtom gondterhelten.
-Ez könnyű. Akkor csak úgy kell néznem, ahogy általában szoktam. - Oké, tény, hogy ez a fejemben sokkal jobban hangzott, de hát baszikuli! Történt, ami történt. Részegen smároltunk a kanapén azon a karácsonyon. Jelentenie kellett valamit. Ha csak a túlzásba vitt whiskeyt okolja miatta, akkor is megtörtént, már nem mehetünk vissza, hogy változtassunk rajta.
-Csak poén volt! Remélem nem vetted be, még a végén azt hinném, hogy többet látsz ebbe az egészbe, mint amiről valójában szó van. A szívemre venném. Bár, te biztosan tudod, milyen ha egy csaj, vagy pont egy srác, úgy néz rád. - Vágom ki magam, legalábbis igen keményen küzdök, hogy ez sikerüljön, bár valahol már kezdem elengedni a dolgot...
Hogy a kínos pillanatokat valamelyest elűzhessem, csak olyan Irisesen bohóckodni, kacérkodni kezdek a kamerának. Csücsörítek, kacsintok, majd zavaromban csak nevetek. Jóízűen, teliszájjal, nem foglalkozva azzal, hogy mennyire látszik a fogszabályozóm, hogy a hajam rendezetlenül az arcomba, szemembe lóg, vagy épp a számba, hogy a combomról újabb millimétereket feljebb csúszott a fürdőlepedő, hogy meztelen térdem hozzáér Andrii combjához, és hogy eme érintés útján az egész testem forró bizsergésbe kezd. Na, de még mielőtt kitörnék, mint a vulkán, inkább emlékeztetem magam, hogy miért is vagyunk most itt. A képek.
-Milyenek lettek? - Őszinte izgatottság cseng hangomban, egy-két oktávot talán még emelkedett is, már ami a normál, amúgy sem túl mély hangszínemet illeti. Rúdtáncosokat megszégyenítő rugalmassággal fordulok ki alóla, ügyelve közben arra, hogy a fürdőlepedő ne engedjen látszatni olyan dolgokat, amik nem épp az ildomos kategória alá sorolhatók.
-Tudsz retusálni meg szerkeszteni is? Áh tuti tudsz! Van olyan dolog amihez nem értesz? - Cukkolom kicsit, majd mögé térdelek az ágyon, kezeimmel vállaira támaszkodom, államat egyik kézfejemen pihentetve, várva, hogy végre felvillanjon a gép kijelzője az eddig lőtt képekkel. Közben nem bírok nem arra gondolni, mennyire közel vagyok így, ebben a pozícióban a nyakához, akár bele is haraphatnék a fülcimpájába. Azt vajon szereti? Te beteg állat!