A mai napom is eleg atlagosan indul. Egeszseges reggeli, egy hosszu seta Bustyval, majd johet az edzoterem, ahol nem csak a sport foglal le, hanem nehany ismeros arc is. Ugy masfel oraval kesobb mar otthon zuhanyzom.
Epp akkor setalok ki a furdobol, amikor megszolal a telefonom, a kijelzojen pedig apam neve virit. Egy cseppet sem boldog vigyor huzodik a kepemre, majd gondolkodas nelkul kinyomom az oregemet. Annyira azert meg en sem vagyok orult, hogy valaszoljak neki. Franc tudja, mi futhatott vegig az agyan, amikor megnyomta a hivas gombot. Jol tudja, mi a helyzet, de betudom ezt „atmeneti” agyi defektnek. Nagyot sohajtok, amikor ismet meghallom a megszokott csengohangom. Mar epp kinyomnam az illetot, amikor egy haverom nevet pillantom meg. Egy feloldalas vigyorral az arcomon mar valaszolok is neki.
- Mondd. – szolok bele udvozles nelkul.
- Akkor este?
- Persze. Ott talalkozunk.
- Rendben, szevasz. – szora nyitnam a szamat, hogy en is elkoszonjek, de ido elott kinyom. Vegulis nem szamit.
A hatalmas ablak ele setalok, majd magam ele nezve elbambulok.
- Meg egy seta, pajti? – egy ugatas.
- Ezt igennek veszem. – vonom meg egyik vallamat, aztan egy lazabb szettben utnak indulunk. Szerencsemre setank soran senki sem zavar meg minket, igy vegre elmelkedhetek egy kicsit. Elveszhetek a gondolataimban. A mult, a jelen es a jovo.. Egyaltalan erdemes ezeken agyalni?! Vagy talan
az egesz csak felesleges idohuzas? Fogalmam sincs.
Ha az okosoram nem kezd el vibralni, sotetedesig fel sem tunik, hogy ido van.
- Bassza meg, meg elkesek. – es ez cseppet sem jellemzo ram. Miutan visszarantottak a jelenbe es eszhez tertem, igyekszem jobban belehuzni, hogy keszulodhessek.
Otthon magamra kapok egy oltonynadragot, fekete inget majd egy oltonyt. Sportos oramat elegans Rolexre cserelem, majd elegedetten allok tukor ele. Azon kezdek el morfondirozni, vajon vegyek e fel egy nyakkendot is, de arra a dontesre jutok, hogy inkabb elengedem, hisz lefogadom, draga baratom szerint mar ez is sok lenne. O az, aki ha tehetne, mackot es laza polot hordana mindenhol IS.
Nyakkendom vegul az agyamon kot ki, en pedig elbucsuzom legjobb baratomtol, aztan autoba pattanok es meg sem allok a barig. Maseratimmal pont a bejarat elott parkolok le, majd nehany masodperc es mar laza leptekkel setalok is be az ismeros barba. Biccentek az ismeros arcoknak, utam pedig egybol a VIP boxok fele vezet.
- Whiskyt. – pillantok Stace-re, aki kedves mosollyal veszi fel a rendelesemet. Az italomat mar legalabb ot perce kihoztak, a haverom pedig meg sehol.. Bameszkodni kezdek, hatha megerkezik, de semmi.. Epp a zsebembe nyulok a mobilomert, mikor kiszurok valakit. Valakit, aki egy kellemes kis nyarra emlekeztet. Szinte azonnal vegigmerem, aztan irok egy gyors uzenetet kedves baratomnak, hogy az este lefujva, ugyhogy ne siessen. Poharral a jobb kezemben setalok a no fele, aki a helyet meregeti.
Megkoszorulom a torkom, majd szora nyitom a szamat. - Szep estet, holgyem. - engedek meg magamnak egy aprocska mosolyt, miutan vegre a szemeibe nezhettem.
- Esetleg meghivhatom egy italra? - oszinten meglep, hogy itt latom, bar ha az emlekezetem nem csal, emlitette, hogy itt lakik a batyja. Talan csak latogatoba jott. Remelem, hamarosan kiderithetem.

- Na akkor majd jövök - Mondta Jesus, majd kezében a munkaruhájával becsukta maga mögött a lakása ajtaját. A konyha falának dőlve halvány mosollyal üzentem meg neki, hogy vettem és felfogtam, hogy innentől enyém a lakás. Az ő lakása tulajdonképpen, amit csak pár napja ismertem meg én is, hiszen most járok életemben először New Yorkban és ez egyben azt is jelenti, hogy már öt éve nem találkoztam a testvéremmel. Most se találkoztunk volna, ha csak rajta múlt volna, de ezzel sosem vádoltam őt. Hiába sejtem, hogy itt tényleg valami nagy baj lehet, amit egyelőre nem mond el nekem, nem erőszakoskodom és nem próbálom meg belőle csak azért is kiszedni. Jóformán a csendes gyilkosa vagyok, aki elől nem tud megszökni. Aggódom érte, ennyi az egész. Ha én nem teszem ikertestvéreként, mástól sem várhatom el, hogy foglalkozzon Jesus állapotával.
Pár nap alatt is már nagyjából sikerült kiszagolnom, hogy mit hol tart, nem volt nehéz, az öcsém logikája amúgy sem igényel atomfizikusi végzettséget, de úgy is fogalmazhatok, hogy csak egy tőről származunk és mindkettőnket ugyanaz a két szülő nevelt fel, ismerjük egymás gondolkodását, valamennyire.
Sosem tartottam magam szent lánynak és nem dőlök kardomba csak azért, mert időnként nem Isten értékrendjének megfelelően cselekszem, ahogy ezúttal is tíz perc sem telik el Jesus távozása után, hogy letérdeljek a hálószobájának egyetlen szekrénye elé és a legeldugottabb fiúkban kezdjek el turkálni. Nincs olyan sok cucca, hogy elvesszek bennük. Elsőre nem sikerül eltalálnom a nekem kellő fiókot, de kis nyomozás után csak előbukkannak a papírok. Magam sem tudom, mit keresek, bárhogy is, a fontos iratokat, mint például szerződések, mind egy helyen szokta tárolni, ahogy egyébként a legtöbb ember. Kezeim közé veszek a papírtócot, majd a már eléggé kopottas, régies parkettára ülök le, hogy egyesével nézzem végig azokat. A legelsők között vannak... azok a tetves figyelmeztetések és nem befizetett számlák.
Nem tudom, miért lepődtem meg ennyire, miközben éppen a számlákhoz hasonló papírokra vadásztam. Az igazság az, hogy nem hittem, hogy ennyire súlyos a helyzet, ha sok mindenre nem is telik neki, oké, mi sem úgy nőtünk fel, hogy bármit megkaphattunk, amit csak akartunk, viszont az, hogy néhány hónapja van hátra, hogy elvegyék a lakását több volt, mint hidegvíz számomra.
Annyira nem küzdöttem, hogy eltüntessek minden nyomot magam után, mindössze csak visszatettem a papírokat a fiókba és percekig feküdtem ágyán a hátamon, mire rájöttem, ide most valami erős kell.


A elmúlt napokban többször úgy mentem el a bar mellett, hogy nagyon ismerősnek találtam a nevét, de mivel fogalmam sem volt, hogy mégis honnan lehet nekem ismerős egy New Yorki bar neve, ezért elkönyveltem magamban, hogy biztosan csak azért fogott meg, mert jól cseng a neve. Nem szeretek egyedül inni, de úgy istenesen nem vagyok rest elmenni iszogatni, ha van hozzá kedvem, vagy - mint most is - van egy jó okom, nem kell, hogy mindenképpen találjak egy társat hozzá. Mondanám, hogy végre van miért benyitnom, de bár ne lenne, ne ilyen...
A helyzet ellenére is kiöltöztem, talán túlságosan is a helyiség stílusához képest, de ez gyakran megesik velem, szeretek divatozni nagyobb alkalmak nélkül is. Még nem teljesen szoktam meg Amerikát, ez bizonyára így lenne, ha hónapokat, talán éveket töltenék itt és nem csupán pár napot, azonban próbálok elvegyülni a saját stílusjegyeimet megtartva. A pult felé haladok nagyon lassú tempóban, amikor megérzem, hogy valaki direktben felém tart. Tekintetem kérdőn és meglepetten emelem rá, ám ahogy megszólít és én elidőzök arcának vonásain, már sokkal inkább csak a teljes sokk látszata marad meg szemeimben.
- Szép estét - mosolyodom el enyhén döntött fejjel. - Frank?! - kérdezem is, de főként csak magamat akarom igazolni, miszerint tényleg jól látom, hogy ő az? Sokan mondják, hogy mindenkinek van egy hasonmása, de nem vagyok ostoba. Olyan sokan nem voltak azért az ágyamban, hogy ne emlékezzek mindegyikre nagyon pontosan.
Meghívására egyből nem válaszolok, nem tudok nem visszaemlékezni a legutóbbi és egyben egyetlen találkozunk első párbeszédére, ami szinte pont ugyanígy hangzott, csak arra nemmel válaszoltam, mivel a rendezvényen ingyen volt számomra az italfogyasztás és nem akartam feleslegesen terhelni pénztárcáját.
- Ezúttal elfogadom, köszönöm - reflektálok a nyáron történtekre, jelezvén, hogy nem felejtettem el őt és nyitott vagyok egy újabb iszogatásra és beszélgetésre, még ha nem is pont ugyanúgy, amint Havanaban.
- Szóval ez lenne az a bár, amiről meséltél? - Ahogy megláttam őt, összeraktam a képeket, hogy miért lehetett ennyire ismerős a bár neve. Megállok a bárpultnál, hátamat annak fordítom épp csak annyira, hogy ne legyek teljesen háttal a pultosnak, de a lehető legjobban szemben lehessek Frankkal.

Rebecat meregetve azonnal beugrik nehany emlek: szep es rossz egyarant. Azon a nyaron minden ismerosom azt gondolta, hogy uzleti ugyben utaztam el, csak Isten tudja hova, am nem igy volt. Persze apam parancsa kicsit maskepp hangzott. Egyaltalan nem arra kert, hogy kirandulgassak. Nem azzal valtunk el egymastol, hogy "fiam, pihend ki magad, nehany het mulva talalkozunk". Jol ismerem a tortenetet rola es az apjarol, na meg persze anyamrol.. Tudom, Tomnak milyen elcseszett kapcsolata volt a nagyapammal, mar ha azt kapcsolatnak lehet nevezni. Ne finomkodjunk.. nagy ivben szartak egymasra, az oregem pedig valoszinuleg vegig csak arra vart, mikor patkol el az apja es mikor lehet ove az a kurva hotel. Ocean Drive.. Talan az eletben nem szabadulunk meg tole.
Reszben csodas erzes volt letepni magamrol lancaimat, igy vegre - annyi ev utan - szabadda valva, azonban.. az az oriasi, atkozott epulet anyamhoz is kot, igy pedig mar joval nehezebb dolgom volt/van. Mindig lesz egy szal, mely hozzafuz.
Miert pont Cuba?! Mindig is vagytam oda. Erdekeltek a regies epuletek, jarmuvek, a kubai szivar es rum, na meg az ottani emberek. Talan a kivancsisagom hajtott es en egyaltalan nem banom. Irto jo nyar volt, rengeteg szorakozassal. Havanna elott talan az egyetemen gitaroztam utoljara. Nos, ott ujra elkezdtem pengetni a hurt. Aztan egy csodas napon megpillantottam Rebecat, aki kedvesen - mar ha lehet ilyet - vissza is utasitotta az italt, melyre meghivtam. Aztan persze leesett, miert is mondott nemet, utana pedig igent valami egeszen masra. Ahogy ezekre gondolok, akaratlanul is elmosolyodom a jelenben. Nem tehetek rola, regi szep emlekek.. - Frank. - ismetlem utana a nevemet, mikozben egyenesen a szemeibe nezek. - Rebeca?! - teszem fel a kerdest egy apro vigyorral a szam sarkaban. Termeszetesen tokeletesen tisztaban vagyok a valaszaval. Nem allitom, hogy eddigi eletem soran keves novel lett volna dolgom, de azert altalaban megjegyzem oket. Oke, beismerem.. akadnak olyanok, akiknek a nevukre talan nem emlekszem, de mentsegemre szoljon, hogy veluk biztosan nem tavaly nyaron futottam ossze, hanem valamikor nagyon regen.
- Ennek igazan orulok. - ez pedig a kepemen is abszolut lathato, hisz mosolyom szinte azonnal kiszelesedik. Fel szemmel mar sikerult is megallapitani, hany szabad szek van egymas mellett, ha esetleg nem a VIP reszleget valasztana a holgy, hanem inkabb itt foglalna helyet.
- Igen. Ez lenne az.. - bolintok, majd alig nehany masodperc alatt vegignezek a helyisegen. Vegul nem meglepo, hogy az ismeros szemparnal allapodok meg. - Hogy tetszik? - jol birom a kritikat, foleg ha az epito jellegu, szoval ha a bar nem nyeri el a tetszeset, azzal nem szur sziven. Igazabol meg is ertenem, hisz nem eppen olyan, mint amikhez hozzaszokott. De az is benne van a pakliban, hogy valami masert nem illik az izlesehez, ki tudja. Az evek soran egy valamit megtanultam, megpedig azt, hogy egy no fejebe sosem lathatsz be. Meg csak eselyed sincs ra!
- Na es te? Hogy hogy itt? Latogatoba jottel a testveredhez? - teszem fel a kerdest, melyre igazan erdekel a valasza. Lovesem sincs, mi vagy ki mas vonzhatta pont New Yorkba.
Mit innal? - ha mar a barpultnal acsorgunk, rendelhetnenk is valamit. - Az italokat itt fogyasszuk el vagy esetleg inkabb a valamivel kenyelmesebb VIP reszlegen? - nekem aztan teljesen mindegy, hisz ma este nem ez a lenyeg, ugyhogy barmelyik valasztas tokeletesen megfelel.
Mivel nem akarom lerohanni - hisz az amugy sem az en stilusom -, igy a fontosabb kerdeseket kovetoen be is fogom a szamat es hallgatom, amig csak akarja.

Különösképpen akkor iszom, mikor valami nagyon bántja a lelkem, vagy éppen ellenkezőleg: hogyha valamit szeretnék megünnepelni, ennek ellenére bolondság lenne letagadnom, hogy a válásom időszakában éjszakánként egymagam is felbontottam egy üveg rumot, amiből rendszerint tartok otthon tartalékban. Mindazonáltal közel sem vagyok alkoholista, a húszas éveim elejét leszámítva sosem kellett engem támogatni, hogy hazaérjek a saját lábamon. Most sem az a célom, hogy egyedül egy számomra még személyesen nem túl ismert országban teljesen elbódítsam a tudatomat és az emberek jószándékára bízzam magam. Legalább annyira szeretnék kimozdulni a testvérem, mint kiderült, teljesen eladósodott lakásából, hogy eltereljem a gondolataimat a történtekről és kicsit megnyugodjak. Bennem volt a késztetés, hogy egyből írjak Jesusnak, de a harag és a pánik egyvelege valószínűleg nem vezetne sok jóra, első körben biztosan nem.
Azt hiszem, nem túlzás kijelenteni, hogy meglep amiért egy ismerősbe botlok a kiszemelt bárban, de ez is csak azt igazolja, hogy egyáltalán nincsenek véletlenek, annyi pub, bár és kocsma van Manhattanben, semmi sem kötelezett arra, hogy én pont ebbe térjek be, de Frankot megpillantva fénysebességgel rakom helyére a puzzle nem kevés hiányzó darabját is. Pár másodpercre elgondolkozok, hogy erre a találkozóra ugyan mennyi esély volt, de nem ragadok le ezen gondolatnál, teljesen felesleges is, hiszen ha azt mondom, hogy rettenetesen kevés, akkor is megtörtént.
Mikor Havanaban elköszöntünk egymástól Frankkal, biztos voltam benne, hogy a valódi, avagy a teljes személyét kicsit sem tudtam megismerni. Az emberek teljesen máshogy viselkednek mikor nyaralnak, pihennek egy külföldi országban, mint amikor otthon a mindennapjukat élik stresszes munkakörnyezetükben. Persze nem maradt bennem hiányérzet akkoriban, ellenben most annál inkább válok izgatottá, hogy úgy is megismerhessem őt, amikor én vagyok a vendég és ő a helyi házigazda.
Mintha kérdezve szólítana meg. Ám legyen, nem fogom felelősségre vonni akkor sem, ha nem emlékszik rám, habár hamar sugallani kezdi tekintetével, hogy pontosan tudja, mikor és hol, illetve hogyan találkoztunk.
- Valami olyasmi - próbálok humoros lenni a nevemet illetően, természetesen nem szándékozom megbántani, amiért talán azt merem feltételezni, hogy elfelejtette a nevemet. De nem felejtette el, ez pedig jó érzéssel tölt el.
Tudom, hogyan reagáltam akkor, amikor Havanaban hívott meg egy italra, viszont most nem mondhatom azt, hogy ingyen van az ital számomra, már ami a munkaszerződést illeti, így hát vétek lenne elutasítanom a meghívást. Nem élősködök másokon, én is meg tudnám venni magamnak az italokat, de miért is ne használnám ki a lehetőséget, amit felkínálnak nekem.
Vele együtt én is követem a tekintetét, ahogy körbenéz a helyiségben. Sokan vannak, de nincs olyan érzésem, hogy menekülnék innen, mint hering a vízből, ugyanakkor nagyon hangulatos, érzéki és igényes a hely. Az én ízlésemnek teljesen megfelel.
- Szerintem a látogatók száma önmagáért beszél - dicsérem meg elsőként, miközben újra és újra elpillantok a távolba. - Kellemetlenül érzem magam a borzasztóan kimért, túlmodernizált bárokban. Hozzám ez a stílus közelebb áll, szóval őszintén mondhatom, igazán ízléses és jól kialakított hely. Gratulálok hozzá! – Ha kritikát várt volna, akkor csalódnia kell. Nagyon őszinte ember vagyok, esélye sem lenne menekülni előlem, ha valami nem tetszene, vagy nem elégítené ki az igényeimet, arról nem is beszélve, hogy már rég a szemközti sarkon lévő konkurens bárban kérném ki a koktélomat, ha ez így lenne.
- Így van, pontosan ezért vagyok itt. És ami azt illeti, volt is miért aggódnom érte - húzom el szám sarkát, majd a bárpult felé pillantok, jelezve, hogy ha ennél a témánál maradunk, szükségem lenne egy italra. Pár pillanat erejéig tanakodok, hogy mennyire fejtsem ki a testvérem kellemetlen helyzetét, de abban maradok, hogy teljesen mindegy, hiszen feltehetőleg sosem találkozik vele és nem is lesz rá, vagy ránk hatással a történet. - Tudod mennyire piszkos dolgokra képes a pénz… és hogy mennyire meg tudja nehezíteni az életünket. - Általánosítok félig sejtelmesen suttogva, de kikövetkeztethető a személyes valóság.
Kérdésére az itallapra pillantok és a koktélokat kezdem fürkészni. Szeretem a töményet is, de tisztában vagyok azzal, hogy nő vagyok és nem stílusos, ha egyből olyat kérek. Majd talán pár koktél után.
- Piña Coladat. Rum és ananász, az egyik legjobb kombináció egy magamfajta vendégnek - nézek rá mosolyogva, jelezve, hogy nem hazudtolom meg magam, de a következő – amennyiben lesz következő -, majd az lesz, amit ő ajánl. Felsőtestem jobban kiegyenesedik, mikor meghallom, hogy van VIP részleg is. Egészen felcsigáz ezzel az ajánlattal. Havanaban nem szoktam ilyen bánásmódot kapni, nem is vagyok hozzászokva, hogy VIP-ként kezelnek, úgyhogy annál nagyobb örömmel és kíváncsisággal engedem, hogy lenyűgözzön Frank.
- Oh, hát… - pillantok egyszer a bartengerre, egyszer pedig Frankra – Ez egy olyan kecsegtető ajánlat, amit vétek lenne kihagyni - mosolygok Frankra, majd ujjaim közé veszem az épp elém csúsztatott koktélomat. Testtartásomból látható, hogy én kész vagyok az indulásra, így hát Frankon múlik, hogy ő kér-e valamit és ha igen, akkor mit.
- Köszönöm! -  felelem a bartendernek a koktélomért még indulás előtt, majd amennyiben Frank is úgy dönt, hogy ideje meglátogatni azt a mézesmadzagként belebegtetett VIP részleget.
- És mióta tiéd ez a hely? – nézek rá kezemben a koktélommal, majd követem őt.