Sonja & Hailee

A cégjog egy olyan terület volt, amit egyetemista koromban minden bizonnyal rohadt unalmasnak gondoltam volna. Az, hogy én cégjoggal foglalkozzak, a 22 éves énemnek teljes mértékben elfogadhatatlan volt. Nem igazán tudtam volna szavakba önteni azt, hogy a jogi szakvizsgám után pontosan mivel szeretném elütni a mindennapjaimat, de voltak olyan ambícióim, amikkel talán akkoriban kevés volt osztálytársam tudott azonosulni. Nem tudom, hogy az anyakép hiánya tett-e ilyenné, vagy alapvetően apám próbált túlságosan talpraesettnek nevelni, de amikor a gimiben megírtuk a levelet 10 évvel későbbi fejjel, akkor sok barátom nézett rám ferde szemmel. Én nem akartam gyerekeket, hanem karrierre vágytam és arra, hogy kitörhessek abból, amiben benne voltunk. Sokakkal ellentétben én mertem merészeket álmodni, aminek őszintén meg is lett az eredménye egy idő után, de ha az ember nem követi el a maga hibáit, akkor azokból sosem fog tanulni.
Nem gondolkoztam családban sokáig, aztán jött Noel, jó kapcsolatunk lett, eljegyzett, most meg gyakorlatilag ott vagyok, hogy elegem lett mind az izgalmas munkából, mind a férfiakból egy jó időre. Nyugodtnak, biztosnak éreztem az életem, és ez alapján jöttem rá arra, hogy mennyire megváltoztam az évek során. Most, hogy Henci velem él, gyakorlatilag felelősséget kell tudnom vállalni érte minden körülmények között. Ebbe pedig egyáltalán nem fér bele az, hogy fogom és lepuffantatom magam azért, mert meg akarom váltani a világot. Az életben a legfontosabb dolog, amit megtanultam az az volt, hogy egyetlen dolgot kell birtokolnunk. Ez az elég. Sikeres vagyok a karrieremet illetően és egy halvány esélyt láthattunk arra is, hogy visszaszerezhetjük a házat, amit elveszítettem miután Noelt kidobtam. Ez már a több, mint elég kategória volt, hiszen időközben az autómat is sikerült lecserélni.
Pont a munkám volt annak az oka, hogy nem nagyon jártam az ügyészségen még, emiatt abban sem voltam biztos, hogy pontosan hol kellene keresnem Dale főügyész helyettes haverját. Nem feltétlenül értem, hogy miért engem küldtek, amikor a két férfi elvileg igen jóban vannak, de az is igaz, hogy nekem még kevesebb dolgom van, mint neki, mert alacsonyabb beosztásban dolgozom. Ami miatt nyilvánvalóan nekem is voltak üresjárataim, emellett pedig rengeteg időt töltöttünk az akták között, mert Dale annak ellenére nem engedte el teljesen a kezem, hogy sikeres szakvizsgát tettem. Mindezt el is mentünk megünnepelni, és összességében jól éreztem magam mellette, mert kényelmes volt, hogy nem kell amiatt aggódnom, hogy nem ismerne bizonyos határokat. Én is sokat tanultam és változtam 24 éves korom óta, és már egyszerűen nem tudott lenyűgözni egy férfi, aki mellett valamennyire biztonságban éreztem magam. Onnantól kezdve, hogy ezt már ketten is kihasználták a környezetemben, szinte biztos voltam benne, hogy két jogi területen dolgozó személy nem élhet harmonikus párkapcsolatban. Mondjuk ezt a témát alapvetően hosszú időre elengedtem azok után, amin mostanában keresztül mentem. Jó nekem a cégjog, meg az, hogy az egykori mentorom vele egyenrangú szinten kezel és barátok lehetünk.
- Akkor valami biztosan közbejöhetett neki – halkan sóhajtottam fel – Időigényes az ügy, amiben keresi?
Nyilvánvalóan ezt azért szerettem volna tudni, mert nekem csak egy papírtömböt kellett áthoznom, amit odaadni durván számolva is maximum két perc lehet és még akkor is sokat mondtam. Nem arról van szó, hogy nagyon sietnék és ne tudnék várni, szimplán csak nem szívesen tettem, mivel nekem is voltak még feladataim a mai napra. Igyekeztem szigorúan az iroda nyitvatartására korlátozni az időt, amit a munkával töltöttem, illetve most még nem annyira a pénz, sokkal inkább a tapasztalatszerzés volt a mérvadó nekem, ami miatt kevesebb ügyet vállaltam, amiket biztosan végig tudtam vinni. A fizetésem fix volt, maximum a bónuszom kevesebb így, viszont ajtóstul rontani a házba nem lett volna túl kifizetődő. Henrynek is mindig ezt mondom, de ő általában nem hisz nekem ezzel kapcsolatban.
- Hát ez van – mosolyodtam el és jobban magamhoz szorítottam a mappát, amibe az iratokat tettem. Enélkül terveztem átnyújtani a főügyésznek, mert valószínűleg nem tart igény a napsárga dossziéra. Szerintem még professzionális is voltam, amiért nem a lilát vettem magamhoz. Sokan talán komolytalannak gondolnák azt, hogy odafigyelek az ilyen részletekre, ugyanakkor én jól ismertem magam és azt is tudtam, hogy egyenesen megőrülnék, ha nem venném körbe magamat színekkel a munkámat illetően. A hivatalos dokumentumokba nem másztam bele a filctollaimmal, de szívesebben készültem fel a saját jegyzeteimből és használtam színes, öntapadós jegyzettömböt a megszokott fehér helyett.
- Értem. Akkor gondolom nem hivatalos ügyben keresi – ez valahol megnyugtató volt, mert akkor biztosan nem kell várakoznom feleslegesen. A naptáramba csak egyetlen ügyfél volt beírva késői időpontra, részben ez az oka annak is, hogy ma én vagyok itt. Ugyanakkor holnap jönnek hozzám, és egy másik eset előkészületein is dolgoznom kell. Nem tragédia, ha ma meg kell nyújtanom a munkaidőt, csak az öcsémmel nem beszéltem meg a dolgot és nem akartam megkockáztatni, hogy majd megharagszik rám emiatt.
- Előfordul, hogy együtt dolgozunk, igen – bólintottam egyet – Én még nem találkoztam vele, de ennek részben az az oka, hogy nem olyan régóta vagyok ügyvéd.
A szakvizsgámat nagyjából fél éve csinálhattam meg, azelőtt pedig az irodán belüli munkára koncentráltam. Gondolom úgy gondolták Joanék, hogy az ottani terepet már eléggé ismerem ahhoz, hogy átküldjenek néha ide is. Biztos fogok majd még együtt dolgozni Sonja bátyjával a jövőben.
- Rendben – halkan nevettem el magam – Akkor mit szólnál hozzá, ha meginnánk egy kávét amíg az ügyészúrra várunk? Szerintem nem fog előbb megérkezni azért, mert jót állunk magunkért.
És itt egyáltalán nem a frusztráltságomat akartam szavakba önteni azzal kapcsolatban, hogy várakozásra kényszerültem. Csak tényleg kényelmesebb lenne, ha nem kellene egyikünknek sem magassarkúban állni még húsz percet.
- És te mivel foglalkozol? – az öltözéke nagyon csinos volt, de meglehetősen informális, emiatt biztos voltam benne, hogy nem jogi berkeken belül dolgozik. Mondjuk ma én sem voltam a formalitás mintapéldája, de Joan megengedte, hogy az irodai napokon a nők ne ugyanabban az egy, fekete kosztümben töltsék a mindennapjaikat. Valószínűleg ennek az volt az oka, hogy ő is kedvelte a divatot.

Sonja & Hailee

- Mi ez? – amióta ténylegesen alkalmazott ügyvédként dolgozom, nem félek annyira beleütni az orromat olyan dolgokba, amik nem biztos, hogy rám tartoznak. Pontosan ez volt az oka annak is, hogy lábujjhegyre mertem emelkedni, és az aktába pillantottam, ami Dale kezében volt. Ugyanezt mondjuk Joannel már lehet, hogy nem csinálnám meg ennyire szívesen, viszont a kettőnk közötti viszonyt már éreztem elég közvetlennek ahhoz, hogy ennyit megengedhessek magamnak. Emellett irodán belül volt szó egy-egy ügyről, Dale pedig túl sokat dolgozott, szóval, ha úgy volt, szívesen vállaltam át a feladataiból. Néha egyszerűen lehetetlen megértenem azt, hogy mivel képes ilyen szinten karban tartani magát, de talán erre a kérdésre a válasz a rutin lehet. Elég régóta csinálja már a dolgokat ahhoz, hogy a fáradtságát könnyen el tudja rejteni. Nekem ez még sokkal nehezebben ment, ugyanakkor egyáltalán nem lehetett okom a panaszra, mivel nekem volt a legkevesebb feladatom egyelőre.
- Ez? Át kell adnunk az ügyészségnek. Majd valamikor át kell vinnem, de hamarosan lesz egy tárgyalásom, utána meg… - amíg a telefonjában kezdett el kutakodni, addig én kihasználtam az időt arra, hogy kivegyem a kezéből az aktát, és összezárjam rajta mind a két karom. Nem mintha nehezére esne elvenni tőle, de pontosan tudtam, hogy nem fog próbálkozni és csak egy kérdő pillantást kapok tőle.
- Hozzám csak fél háromkor jön egy ügyfél – sokszor megesett az, hogy lényegében nézelődtem az irodában és a többieknek intéztem el olyan dolgokat, amikre nekik nem feltétlenül jutott idejük. Ha nem volt nálam senki, akkor végül is volt időm rendet rakni az aktáink között, vagy a papírokkal szórakozni, elvinni dolgokat a-ból b-be, ezáltal pedig gyorsabban tudtunk reagálni dolgokra. Voltak természetesen jogi asszisztensek, de egy ilyen helyen az ember mindig talál magának valami tennivalót, én pedig nem akartam tétlenül ülni és Ry-vel chatelni, akinek amúgy is az óráira kellett volna figyelnie… És hát mindennap találkozunk, szóval kibírjuk egymás nélkül azt a kis időt, amíg nem beszélgetünk annyit.
- Ebédelned kellene…
- Majd eszek valamit út közben. Sok sikert – finoman bokszoltam bele a vállába, aztán eltűrtem a fülem mögé az arcomba lógó, fekete tincset, ami minden alkalommal kiszabadul a tarkómon összefogott kontyból. Talán az volt az oka ennek, hogy nem volt elég szoros az, viszont nem akartam, hogy az összes hajhagymám idő előtt elhaljon. Az pedig, hogy éhes voltam, hát istenem… Majd valamit bekapok az ügyészség közelében, mivel lesz rá időm. Csak a papírokat terveztem odaadni az illetékesnek, akinek megkaptam a nevét üzenetben, és ennyi.
Elég jól kiismertem már magam Manhattanben, viszont ennek ellenére szerettem GPS-t használni. Teljesen biztos voltam benne, hogy elsőre semmiképp sem találtam volna meg az ügyészséget, ahol bent is eléggé elvesztem az aktával a kezemben, de ennek ellenére igyekeztem összeszedni magam és a kellő útbaigazítás után megkeresni a főügyész helyettes irodáját. Magam sem tudom miért hittem azt, hogy majd egy ekkora ember ráér arra, hogy tőlem vegyen át papírokat és nem lesz elfoglalt, viszont ennek ellenére is meglepett az, amikor zárva találtam az iroda ajtaját. Kopogni nem mertem, szóval csak egy halk sóhaj kíséretében csóváltam meg a fejem és foglaltam helyet az egyik székben. Nem volt túl fontos a mai ügyfelem, szóval tudtunk volna tolni rajta, de nem szívesen tettem volna. Emiatt jobb híján csak a szintén várakozó nőre számíthattam, akihez egy határozott mozdulattal fordultam oda, majd szólítottam meg őt.
- Elnézést – az arcomon egy barátságos, de visszafogott mosoly volt, miközben a lábaimat szorosan összezártam ahelyett, hogy keresztbe tettem volna – Ön is az ügyész úrra vár? Tudja esetleg, hogy mikor végez? Ezeket haladéktalanul át kellene adnom neki.
Nem tudtam, hogy itt dolgozik-e, ezért egyszerűen csak átnyújtottam a névjegykártyám, de mellé be is mutatkoztam.
- Hailee Marsh vagyok. Egy kollégám helyett jöttem. Úgy hallottam, hogy át kell adnunk az ügyet – ennyi még akkor is belefért volna, ha nem az ügyészségen dolgozna a nő, mivel semmi olyan információt nem osztottam meg, ami már nem kerülhet ki az épületből. Ugyanakkor meg elég egyértelmű volt, hogy a nő valószínűleg itt dolgozhat, mivel kétlem, hogy bárki csak úgy engedély nélkül tartózkodhatna az ügyészségen.