♤ How you feel about yourself: Justice
- Mindösszesen százötvenkettő centi magas, és negyvenhat kiló (magához képest túl nagynak tartja a fenekét, mint minden második lány az ő korában).
- A kedvenc színe a citromsárga, a kedvenc állata a méhecske, a szerencseszáma a 11, a kedvenc évszaka a tél, a kedvenc virága pedig a nárcisz.
- Allergiás az almára és a répára.
- Őszinte és pozitív embernek tartja magát. Szeret megmosolyogtatni másokat, könnyen teremt kapcsolatot teljesen idegenekkel.
- A kedvenc előadói Taylor Swift, Zara Larsson és Lauv

♧ What you want most right now: The Hierophant
- Kifejezetten önálló, ha pedig segítségre van szüksége, nem fél másoknál kopogtatni érte. Ha valakitől támogatást, segítséget kap, jellemzően szereti vissza is adni azt. Az önállósága ellenére egyébként ha teljesen magára lenne utalva, megmutatkozna, hogy bizonyos dolgokban nem eléggé felnőtt még.
- Nem gyanakvó típus, könnyedén megbízik másokban, habár nem feltétel nélkül. Ha nem is arra van szüksége, hogy az illető bizonyítson neki, de amikor sikerül komolyabb kapcsolatot kialakítania valakivel, nagyon odafigyelő tud lenni.
- Kifejezetten hidegfejű és nyugodt tud maradni olyan helyzetekben is, amikor más talán a tíz körmét is lerágná.
- Igazi csapatjátékos típus. Szeret és jellemzően akar is csapatban dolgozni. A középiskola után például néhány barátjával elhatározta, hogy óceánjáró hajón fognak dolgozni - ezért is végzett mixer tanfolyamot.
- Valójába ezt a döntését az is befolyásolta, hogy nem tudta eldönteni, mi akar lenni pontosan, nem volt konkrét terve a középiskola utolsó éveiben. Ezzel egyébként most sincs előrébb, de nem ül tétlenül, au-pairnek is azért jelentkezett, hogy idő közben kitalálja, merre induljon tovább. (Plusz, mert így néhány hónapot az Államokban tölthet, a kedvesével, akit a hajón ismert meg.)

♢ Your fears: The Sun
- Fél kellemetlen helyzetbe kerülni, mert nem tudja ezeket kezelni. Ha mégis ilyenben találja magát, egyszerűen lefagy és azt sem tudja, hogy mit mondjon.
- Könnyedén tudja kezelni a gyerekeket, akármilyen kicsikről is legyen szó. Idővel ő is szeretne majd családot, de egyelőre szeretné megtalálni azt a dolgot, amit igazán szeretne csinálni az élete hátralévő részében.
- Előfordult már vele, hogy hiába tervezett meg valamit aprólékosan, a végére elveszítette a motivációját és nem fejezte be az adott dolgot. Jellemzően azért alakult ez így, mert az út, amit kigondolt helyes volt ugyan, de túlságosan körülményes. Egyszerűen türelmesebbnek kellett volna lennie saját magával.
- Nem szeret mások előtt összetörni, ezért ha véletlenül előtted sírja el magát, több időt tölt azzal, hogy emiatt szabadkozzon, mint hogy megpróbáljon megnyugodni.
- A származásából adódóan diplomatikus és mindig igyekszik úgy fogalmazni, hogy a szavaival ne bántson meg másokat.

♡ The likely outcome: The Lovers
- Hűséges és csupaszív természet, nem fél kimondani, hogy mit érez és különböző módokon kimutatni azt.
- Nem tud sokáig haragudni senkire - egyébként nem is könnyen érez ilyesmit másokkal szemben. Ha hibázott, azt képes elismerni, néha csak idő kérdése.
- Ha Svédország szóba kerül, gyakran feljön, hogy milyen jólét van az országban. Ez a tény azonban nem sokat számít Janni számára, ő egy teljesen felszerelt és otthonos környezetben is ugyanúgy jól tudja érezni magát, mint egy lecsupaszított, mondhatni hiányos környezetben.
- Boldog és vidám típus ugyan, de nem minden körülmények között cserfes. Egyedül a szerelmével kapcsolatban képes arra, hogy hosszan és sokat beszéljen róla másoknak.
- Nem csak a szerelméről szeret beszélni, hanem a szerelmével is, aminek köszönhetően egyébként Daniel hangját valószínűleg ezer közül is megismerné.
- Húsz perc és pakolhatunk, oké srácok? - Biztató szavak ezek Robin részéről, aki a pult mögül valószínűleg látja az egész társaságon, hogy már fáradtak vagyunk és épp akkor próbál meg motiválni bennünket, amikor többen is odagyűltünk köré, hogy vagy feltöltsük a tálcáinkat, vagy cseréljük azokat, a vendégek asztaláról beszedett poharakkal és italos üvegekkel. Tudom, hogy neki sem volt megállás az elmúlt órákban - egyedül talán a megtett lépések számában különböznének nagyon az adataink az övétől -, mégis mosolyogva fogadom a biztatását. Úgy érzem, hogy nekem is szükségem volt erre a minimális energia löketre, hogy ne érezzem úgy, hogy le akarok ülni az első székre, ami szembe jön. - Janni, hogy van a lábad? - Ezúttal közelebb jött hozzám, a karjával a pultra támaszkodik, amikor pedig megemelem a fejemet, az ő pillantásával találom szemben magamat.
- Történt valami a lábaddal? - Daniel fordul oda hozzám, nekem pedig megáll a kezem a sörös üvegek pakolása közben, amelyeket igyekszem felegyensúlyozni a tálcámra. Ő közelebb csúsztatja a saját, üres poharakkal teli tálcáját Robinhoz, közben pedig végig rajtam tartja a szemeit.
- Új cipőt vettem fel és feltörte a sarkamat. - Nehezen szakítom el a pillantásomat az övétől, ami újabban mindennapos eset. Butaság lenne kimagyarázni a dolgot, egyszerűen túlságosan jóképű fiúról van szó. Most mégis úgy csinálok előtte, mint egy komplett idióta, mert megrántom a vállaimat, miközben a sarkam felé bökök az állammal. - De túlélem. - Ezúttal mosoly telepszik a szám sarkaiba, s vidám tekintettel pillantok újra fel rá.
- Húsz perc múlva beszéljétek ezt meg légyszi. Most még várnak a vendégek.
Robin hangja úgy szakítja meg az egyébként is törékeny pillanatot, hogy egészen elszégyellem magamat, mert jó eséllyel nem kellene akkora feneket kerítenem egyetlen röpke kérdésnek, amit bármelyik másik kollégám is intézhetett volna felém, ha történetesen ott állnak mellettem. Egy épeszű ember valószínűleg egyébként sem gondolkodna bármilyen kapcsolatban olyanokkal, akikkel egy hajón dolgozik, mert ha túl hamar véget ér a kapcsolat, csak ciki lesz végig dolgozni a leszerződött időszakot, ha pedig kitart a kapcsolat, ugyanolyan nehéz lesz távkapcsolattá alakítani azt, amikor elhagyjuk a hajót. Ha pedig működne és úgy kell elválnunk...
A gondolataimba merülök a műszakunk végéig eltelő további tizennyolc és fél percben, a takarításba és a teljes nap utáni pakolásba pedig már mechanikusan szállok be, mert minden este így ér véget. Rutinná vált.
Kérdőn pillantok fel, amikor megérzek egy kezet a felkaromon, s már a nyelvem hegyén van a kérdés Niel felé, hogy miben segíthetek neki, de helyette ő irányít, és visszatol abba a raktárba, ahonnan kiléptem, hogy leültessen egy dobozra.
- Melyik lábad fáj? - A keze a jobb bokámra simul, miután felelek neki, majd olyan finoman húzza le róla a cipőt, mint ahogyan én sem bánok magammal néha. A zsebéből sebtapasz kerül elő, amit óvatosan a bokámra simít, én pedig képtelen vagyok abbahagyni a mosolygást, hiába beszéltem meg magammal, hogy nem kellene a barátságon túl bármilyen érzelmet táplálnom felé.

Érzékelem, hogy Niel mély levegőt vesz mellettem, mire az én szemeim kinyílnak és megpillantom őt az ablakon keresztül beáramló napsugarak fényében. Nem tudom mikor aludtunk vissza, öt, tíz, vagy talán negyven perccel ezelőtt már beszélgettünk, még ha nem is pihentük ki magunkat. Aki a vendéglátás bármely területén dolgozik, valószínűleg tudja, hogy a kipihentség nem a szótárunkba tartozó tétel. Lassú mosoly formálódik az ajkaimon, az ujjaim finoman érintik a bőrét, amikor a kezem fentebb csúsztatom a mellkasán. Az ő szemei is kinyílnak, ahogyan pedig a pillantásunk találkozik, egy pillanatig levegőt is elfelejtek venni.
Azt kívánom, bárcsak a következő néhány napunk is ugyanilyen nyugalomban és együtt telne el. De ez az utolsó szabadnapunk, amit együtt tölthetünk és nem kell a munkánk miatt rohangálnunk, mint a mérgezett egerek, hogy közben egy-két percünk se jusson egymásra.
- Szia - féloldalas mosolya szíven talál, de még épp időben tudok parancsolni a látásomat elhomályosító könnyeknek és ahelyett, hogy megerednének, visszapislogom őket. Az én arcomon is mosoly kezd formálódni, a hangomban azonban még jó pár másodperc erejéig nem bízom eléggé.
- Neked is szia. - A hangom halk, szinte suttogás csupán, de nincs is szükség másra. Igazából képes lennék örökké itt maradni ebben az ágyban, ha mindig ő mellette feküdnék.
- Nincs kedvem felkelni. - A szemeimben ott van a válasz, hogy én is így érzek, mégis teljesen mást mondok neki:
- Én nem hiszem, hogy működnek már a lábaim. - S most nem arra gondolok, hogy túl sok volt a munka és a fel-alá járkálás, ezt pedig ő is tudja. Együtt nevetünk fel, amikor pedig közelebb húz magához, a fejem a mellkasára billen, szinte hallani vélem a szíve dobogását is, amikor pár másodperc múlva csend telepedik ránk. - Nem szeretnék hazamenni. - Nem szeretnék elválni tőle, talán így sokkal igazabb a kijelentésem.
- Tudom. - Pedig mindkettőnknek hiányzik a saját családja, a barátai, az otthona... A fiú keze a tarkómra simul, óvatosan simít végig a hajamon, én pedig úgy érzem, hogy az otthon teljesen új fogalommal bír az én szótáramban, mint bárki máséban. Itt van, vele.

Az ajkamba kell harapnom, hogy ne nevessek fel hangosan, a többi utas pedig ne nézzen teljesen bolondnak. Pedig magamat nevetném ki és a korábbi butaságomat. Egészen pontosan azon a napon, amikor megkaptam az emailt azzal kapcsolatban, hogy megkaptam-e az au-pair helyet New Yorkban.
- Csak nyisd meg. - Michaela olyan határozottsággal kért erre, hogy még távolabb toltam magamtól a telefonomat.
- Mi van, ha nem kaptam meg? - Még most is úgy érzem, hogy teljesen jogos kérdés volt ez a részemről. Annyi dolog lehetett volna, ami miatt elromlik az egész és kútba esik a tervem. Tekintsünk el attól, hogy a jelentkezésem akár el is veszhetett volna, vagy kerülhetett volna olyan család elé, akiknek első pillantásra sem vagyok szimpatikus. Akkor kezdődött volna elölről az egész, heteket, talán még hónapokat is kellett volna várnom azért, hogy egyáltalán New York közelébe kerüljek - és nem csak gondolatban, vagy a Niellel folytatott videohívásoknak hála.
- Ne várakoztass már tovább, én is kíváncsi vagyok! - Második alkalommal már erélyesebbnek éreztem a hangját, de mégsem ugrottam a telefonért, helyette úgy fűztem össze a kezeimet, mintha épp imádkozni készülnék.
- Nézd meg te! - Úgy éreztem, hogy minden lelassul - vagy szánt szándékkal nyúl csiga lassúsággal a korábban elé tolt készülékért. A képernyő fénye még fehérebbé tette az egyébként is porcelán bőrét, az arckifejezése pedig leginkább a jégre emlékeztetett: meg volt fagyva. Nem tudtam leolvasni róla semmit, hiába akartam belelátni bármit is, nem lehetett. - Na? Mondjad már. - Előre csúsztam a széken és valószínűleg akkor fordult meg a fejemben először, hogy elkapom őt a gallérjánál és megrángatom, ha nem válaszol rögtön.
- Janni... - Mély levegőt vett, én pedig szinte vele szinkronban tettem ugyanígy. Megkaptam a helyet. A család szimpatikusnak talált és megbíztak a programirodában és bennem is annyira, hogy rám merjék bízni a gyerekeiket. Abban a pillanatban viszont nem a lehetőség miatt izgultam annyira, vagy azért, mert akartam azt a rövid időszakot, amit a munkaszerződés lejárta után a saját kedvem szerint tölthetek az Államokban. Niel miatt volt. Őérte sóvárgott minden porcikám, már azóta, hogy leadtam a jelentkezést. Akkor vált igazivá a lehetőség, hogy tényleg újra együtt legyünk. Akárhogy is sikerült megoldanunk a külön töltött időszakot, semmi nem übereli azt, amikor együtt vagyunk, egymás mellett. Most pedig, a repülőn ülve, az utolsó perceket szinte tűkön ülve töltöm, mert legszívesebben rohannék innen, szaladnék a kedvesem karjaiba. Hiába tudom, hogy még le kell szállnunk, ellenőrizniük kell az irataimat, a csomagjaimat, a vámot... Valószínűleg csak az könnyíti meg a dolgot, hogy mi svédek nagyon jók vagyunk sorban állásban. De komolyan. Legalább hatféleképpen képzelem el Nielt, ahogyan ott vár engem. Megpróbálom megtippelni, hogy mi lesz rajta, vagy hogy lesz-e olyan hajtincs, ami engedetlenül hullik majd a homlokába. A valóságban az egész teljesen másképp alakul.
Amikor megpillantom őt, megfeledkezem arról is, hogy hogy hívnak, vagy hány éves vagyok. A lépéseim automatikusan gyorsulnak fel, a következő pedig amit észlelek, hogy az övének koccan a testem, s úgy ölelem őt, mintha soha többet nem akarnám elengedni. A kezeim az arcára csúsznak és a szánk is egymásra talál. Kevésnek érzem a szavakat, amikor képes vagyok megszólalni: - Nagyon hiányoztál.

---