Lottie & Grace

Megannyi harc árán, de megkaptam az időpontot, és bár Shane nem akart részt venni a dologban, de sikerült neki, mert az első alkalom elúszott volna. Dr. Grace Elliot egy elfoglalt kardiológus, a kórház egyik kiemelkedőbb szakorvosa, én meg azt mondtam, hogy nem tartom olyan jónak, mint a főnökét…aki mellesleg az ex vőlegényem. Nem szeretném felfedni ezt a kis összefüggést, ha nem muszáj, mert fogalmam sincs róla, hogy Shane milyen kapcsolatban áll a nővel, és miket mondott rólam. Egy régi ismerős beajánlása egészen más, mintha azt mondta volna, hogy a volt csajom, és mellesleg nincs kedvem megvizsgálni őt, mert utálom. Félek az ítélettől, dr. Stevens már türelmetlenül várja az eredményeket, mert fél, hogy kicsúszunk az időből. Állandóan ez a nyavalyás beosztás, nem vagyok ostoba, elsőre is felfogtam, hogy hónapjaim vannak hátra, ha nem kapom meg a megfelelő kezelést, de ezt a részét még homály fedte a történetnek. A kórlapjaim ott lapultak a legújabb Prada táskám mélyén. A parfümipar nagyban összefügg a szépségipar más ágazatival, így gyakran kaptam promóciós ajándékokat, mint ez a kis csoda is a kezemben. Az időpontomig még fél óra van, de nem szeretnék késni, és rossz benyomást tenni a doktornőre. A kedvem kissé ingázó, megint visszaesőben vagyok, de már nem érdekeltek a tünetek…a gyógyszereimet rendszeresen beszedtem, Shane jajgatása miatt most már, ha leugrottam a boltba, akkor is nálam voltak, nehogy szó érje a ház elejét, de az biztos, hogy ennél tovább már nem fog érni az ő keze. A kinézetem most átlagos, nem sminkeltem, nem öltöztem kihívóan. Egy sötétkék egybe részes őszi ruha van rajtam, harisnyával, és bokacsizmával. A kocsi helyett metróval jöttem át a fél városon, hogy ideérjek, így mikor átlépem a bejáratot már érzem…hogy a gyomrom borsónyi méretűre ugrik össze.
A recepcióra sétálok, ott megadom az adataimat, és felirányítanak a kardiológiára. A liftben két nővérrel osztozkodom a helyen, és a buta párbeszédjüket hallgatom a legjobb orvosokról. Émelygek a steril környezettől, és ez az állapot nem is változik meg, ahogyan közeledem a váróteremhez. Nemsokára már a kész papírokkal ülök le, és várok a soromra. Megtisztelő, hogy itt lehetek….a francokat! Nem érdemlem meg, hogy meghaljak, még élni akartam, annyi teendőm lenne még. A falra kitett négyüregű szervről olvasgatok…az enyémnek több baja is van, de az orvosom konkrétat még nem mondott. Ügyesen jártam el, mielőtt elküldene vérvételre, már elintéztem két nappal ezelőtt, hogy most a friss eredményeimet lássa. Sajnos mással nem tudtam szolgálni, mert szabadság miatt a szívkoszorúér vizsgálatom elmaradt. Nemsokára egy nővér az én nevemet mondja, és kelletlenül állok fel a székről. A rendelőbe lépve még nem nézek az asztal felé, nincs kedvem azonnal a lényegre térni, de hamarosan csak kettesben maradok az ifjú sorstársammal. Éppen elindul felém, így megköszörülöm a torkomat, és illedelmesen nyújtom a kezemet felé.
- Köszönöm, hogy fogadott dr. Elliot. Shane Harper egy kedves jó barátom…a nevem Charlotte Green. – szépen elintéztem magam, hogy egy mondatban említettem a saját nevemet az exemével, de sebaj, lesz ez még rosszabb is. A bemutatkozás után, ha hellyel kínál, akkor élek vele, és lehuppanok. A táskámból kiveszem a papírjaimat, és az egész paksamétát átadom a kezébe.
- Nem tudom, hogy mit mondtak rólam…de talán az elején kellene kezdenünk. Az orvosom, dr. Stevens…ő egy másik kórházban dolgozik. Ő állapította meg, hogy örökletes szívelégtelenségem van, és ennek is az utolsó stádiumában vagyok. Szokatlan az állóképességem, de ez a sportos múltból adódhat. A vizsgálatok eredményeit, az eddigi gyógyszereket is ott találja. Szükségem van egy másodvéleményre, hogy alkalmas vagyok-e a szívtranszplantációra, vagy más műtétre. – fejezem be, és rezignáltan mérem végig a nőt. Tőle függne a jövőm?

Lottie & Grace

A kölcsönös szimpátia felmérése megtörténik az első öt percben, és nem is bánom, hogy ezen hamar túlesünk. A rejtély mindkettőnk számára, hogy mennyit tud a másik, vagy éppen miket mondott Shane. A doktornő fiatalos, és kimondottan csinos is női szemmel nézve, azon se csodálkoznék, ha az exem már bepróbálkozott volna nála, vagy ne adj isten még meg is húzta volna. Nem az én dolgom, hogy mi történik a kórház falain belül, vagy kívül, és nem is azért jöttem el, hogy a közös ismerősünkről beszélgessek, így ha megtörténik a bemutatkozás, és hellyel kínál, mert megteszi, akkor leülök az asztala elé, és a táskámban kutatva terítem elé a kórtörténetemet. Fogalmam sincs, hogy mennyire elfoglalt, egyáltalán mekkora szívesség volt ez Shane részéről…de minek jár állandóan a fejemben Ő? Megnyalom az ajkaimat, és elé csúsztatom a paksamétát. Az idő pénz, vagy éppen életmentés, kinek mi a nézete, de szerintem Dr. Elliot azon orvosok közé tartozik, akiket nem a pénz motivál, hanem a hivatás szeretete. A határozottsága már most szembetűnő, én sem vagyok különb, de más berkeken belül mozgunk. Első megítélésre kedves, de térjünk a lényegre. Elmesélem neki, hogy miképpen állunk, eddig mi történt, és hogy miért is vagyok jelen. Eleinte hümmög, és átfogja a kartotékot, de aztán újabb kérdések születnek, én meg nem akarom válaszok nélkül hagyni, mert tőle függök. A táskámat az ölembe fektetem, és a pántjával játszadozom, miközben egy pillanatra sem tekintek el róla.
- Ez igazán figyelemreméltó. – fűzök ennyit a megjegyzéséhez. Az eddigi bájcsevej megszűnt, és komoly vizekre evezünk. Az ajkaimat harapdálva várom az első hullámot, kicsit izgulok, és érzem, hogy kényelmetlen a bokacsizmám. A napokban elkezdett vizesedni az alsó lábszáram, erre is figyelmeztettek, de már annyi gyógyszert szedek, hogy képtelenség fejben tartani, hogy melyiket mikor és hogyan kell lenyelnem.
- Én elégedett vagyok az orvosommal doktornő, csak az idő sürget. Dr. Stevens remek szakember, talán az egyik legjobb kardiológus, de sokat betegeskedik, és nemsokára nyugdíjba akar vonulni. Találnom kell egy másikat, mielőtt késő lenne. Őszintén tárta fel előttem az aggályait, és a jövőmre való kilátásokat is. Végstádiumban vagyok.. – nyelek egy nagyot, és oldalra fordítom a tekintetemet. A rendelőben lévő vitrint szúrom ki először, és az egyik polcon heverő műanyagszívet. Meg kell hagyni, nem csoda, hogy oktatókórház is ez az épület. Végül összeszedem a szétkuszálódott gondolatmenetemet, és folytatom.
- A kinézetem megtévesztő lehet, de a napokban estem át egy szívkoszorúér görcsön, éjszakánként légszomjam van, nem emelhetek, nem futhatok. A mellkasi fájdalom szinte mindennapos, és most… - lehajolok, és lehúzom a cipzárt a jobb lábamról. A harisnyás lábfejemet tolom kifelé, de így is látszik, hogy sokkal nagyobb a bokám a megszokottnál.
- Elkezdtem vizesedni. Négyfajta gyógyszert szedek, és a kardiológusom szerint ideje lenne tárgyalni a transzplantációs listáról. Nem tudom, hogy milyen esélyeim vannak, a szívkoszorúér vizsgálat is elmaradt. Én csak..élni szeretnék. Ezért jöttem el ide, mert tudnom kell, hogy mi vár rám. Dr. Harper nem hajlandó fogadni, Önt adta meg, így bízom benne, hogy elvállal. – egy pillanatra tekintek rá, aztán visszabújtatom a lábfejem, és megigazítom a bokacsizmámat.