Saffie X Pavel

Talán az egyetemen az egyetlen dolog amit ténylegesen valóban élvezni tudtam, az HÖK-ös munkálataim voltak. Amióta animátor vagyok a csapatban, még több embert ismerhettem meg, lettek barátaim és ennek hatására már kevésbé hiányoztak az otthoniak, akikkel szépen lassan el is távolodtunk egymástól. A régi baráti körömből kevesen tanultakat tovább, a legtöbben inkább a szakmákat választották. Illetve én voltam az egyetlen, aki elhagyta Moszkvát, emiatt pedig megnehezedett a kapcsolataink megtartása. Igazából már megbeszéltük, hogy ha esetlegesen arra hordja majd a soromat az élet, akkor minden bizonnyal megint összejövünk majd egy sörre, de ez nem olyan egyszerű dolog. Elég messze vannak tőlem, én pedig nem kollégiumban lakom, emiatt pedig nehéz ténylegesen hazajárnom. Illetve Polly sem feltétlenül teszi, így én is inkább az Államokban maradok.
Az utóbbi időben pedig igyekeztem minden egyes alkalommal a gólyatáborok szervezésében komolyan részt venni, ami miatt kevésbé volt időm a haverjaimmal foglalkozni. Ők emiatt általában maximum lepuhányoztak. Az egyetlen dolog, amit tényleg komolyan vettem az életemben ,az ez volt. Hiába szerződtem le egy lemezkiadóval, még mindig nem csináltam semmit, ami jövedelmező lenne a számukra, de ez nekik lényegében rendben volt... Hiszen még ők sem tudják azt, hogy mekkora bukás vagy éppen siker lesz a karrierem. Kértem tőlük egy kis időt, amíg egy albumra való dalcsokort össze tudok szedni, ami tényleg igényesen össze van rakva. Pontosan tudom, hogy ezeknek a daloknak nem csak nekem, hanem egy nagyközönségnek is tetszenie kell, de egyelőre még túl makacs voltam ahhoz, hogy bármit alakítsak a dalokon. Illetve ki kell találnom valamit, amivel szert tehetek egyfajta hírnévre, hogy tényleg legyen értelme egy album kiadatásának. Még magam sem tudom pontosan hogyan szeretném csinálni az egészet, szóval mindenképp beszélnem kell a menedzsereimmel... Majd.
Majd, amikor egy fokkal jobb állapotban leszek és nem félrészegen fogok előmászni az egyik pad alól. Valamiért ezek a gólyatáborok teljesen megborítanak engem, pedig én már rég arra kellene figyeljek, hogy a gólyákat itassam le, ne pedig a sorba álljak be melléjük és hasonlóan lerészegedjek velük. Egyelőre a legnagyobb problémám az volt, hogy a hajamba gabalyodott kis cigicsikkeket kiszedegessem onnan, de még mindig furán éreztem magam az állapotom miatt, tehát nem igazán ment a dolog. Úgy néz ki bárhol, bármilyen tematikával tartjuk meg a gólyatábort, én leszek az a személy, aki nemes egyszerűséggel csak a pad alá issza magát. Valószínűleg egy fotóalbumot fogok kapni majd diplomaajándéknak – ha egyáltalán eljutok odáig – ami tele lesz azokka a bizonyos pad alatt fekvős képekkel.
Ahogy kikászálódtam onnan, rögtön elindultam a mi szállónk felé. Nagyjából két napja vagyok itt, de még mindig nem sikerült megnéznem a szobát rendesen, amiben pár napig el voltunk szállásolva. Lényegében ledobtam az ágyamra az utazótáskám, aztán rögtön indultam megismerni a kis gólyáimat, aztán pedig rosszra kezdtem el őket tanítani.
Ahogy betámolyogtam a kis házunkba, néhány srácnak morogtam valami válaszfélét, amikor elmentek mellettem és jól hátbaveregettek röhögve. Lényegében a friss kávé és valami reggeli szerűség illata térített magamhoz, én pedig akár a mesékben, szinte repülni kezdtem abba az irányba, ahonnan ezt érezni véltem. Hamar megtaláltam a büfét, de nem álltam be a sor végére, sokkal inkább az egyik barátőm mellé szegődtem a székbe, aztán egyszerűen csak a vállára hajtottam a fejem.
- Én meghalok – kezdtem rögtön köszöntés helyett, miközben a kezében tartott étellel kezdtem szemezni – Ugye kapok belőle? Csak egy harapásnyit... Esküszöm, hogy ha hazavergődünk innen, majd veled is tartok cserébe egy csajos napot.
Igyekeztem minden bennem lakozó cukiságot a tekintetembe sűríteni, ahogy a lányra néztem. Lényegében annak idején együtt táboroztunk, most pedig mind a ketten előléptünk animátorrá, ami annyit jelent, hogy az újdonsült gólyákat avatjuk be az egyetemi élet legjobb részébe... Azaz a féktelen bulizásba. Lényegében az első lány, akivel összebarátkoztam az  egyetemen az Saffron volt. És ő igyekezett sokat segíteni az angollal, tehát neki köszönhetően annyira már nem durva a szláv akcentusom... Ezeket persze egyszer majd meg fogom hálálni neki, de egyelőre még piócaként fogok viselkedni, amíg nem osztja meg velem a reggelijét. Most képtelen lennék kivárni egy teljes hosszúságú sort azért, hogy valami ehetőhöz jussak.
- Van még vodkám cserébe otthonról – én a magam részéről ezt mindig egy visszautasíthatatlan ajánlatnak gondoltam. Az, hogy ő erről hogyan fog vélekedni... Már más kérdés, de szerintem nem lesznek itt gondok egyáltalán.

Pavel&&Saffron

'A hangover is just your body telling you that you're an idiot.'

Őszintén szólva kezdetben egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy az egyébként is sűrű napjaimba még bele akarom szuszakolni az animátori feladatokat, amelyeket az egyetemi hallgatói élet felpezsdítése érdekében kellene végeznem, na meg az új diákok integrációjáért. Kétségtelen, hogy akartam valamit csinálni, a médialaborba való bekerülés pedig szociológia hallgatóként egyáltalán nem olyasmi volt, ami mindenféle egyéb HÖK-ös tevékenység, vagy kapcsolatok nélkül sikerülhetett volna. Nagyon rosszul hangzik, különösen tőlem, hogy valamit csak érdekből csinálok és azért keresem egy társaságba a bejutási lehetőséget, hogy valamit elérjek ezáltal... De túlságosan tetszett ahhoz a Media Lab-ról tartott kis toborzó előadás, hogy ne akarjak a része lenni. Ráadásul olyan dolgokat is megtanulhatok ott a többieknek hála, amelyeket pusztán az alapszakon való tanulással nem kapnék meg.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy legalább a munkahelyemen nagyon rugalmasan kezelik az óráimat, mindig előre leadom az adott félévi órarendemet és annak alapján csinálnak nekem beosztást. Elég ideje vagyok már a csapatban ahhoz is, hogy ha netán valamelyik napra szükségem lenne, még meg is engedjék nekem, hogy csúsztassam az órákat hétvégére. Épp ezért talán nem is bánom, hogy egy kávézóban dolgozom, mivel bár fárasztó és néha végtelenül idegesítő is, amit néhány vendég megenged magának, de ugyanakkor pörgős is és soha nem unalmas. Nyilván nem az álmom, de jól jön a bevétel az egyetem mellett, így a szüleim zsebeit sem kell állandóan kifosztanom, csak mert épp elvárás, hogy úgy csináljak, mint az egyetem pénzesebb hallgatói, akik a szabadidejüket semmittevéssel töltik és mindent megkapnak.
Az álom munkám tulajdonképpen olyasmi, amivel másoknak és másokon segíthetek. Jelenleg nagyon szeretnék a UNICEF-nek dolgozni, de minden egyéb elfoglaltságom miatt az már nem megy, hogy ott is önkénteskedjek. Helyette a minimális fölös energiát amit legtöbbször csak a bulizásba ölök, már az animátori tevékenységekbe és abba fektetek, hogy a gólyákat segítsem - vagy épp a saját évfolyamtársaimat, akiknek már túl sok volt a piából és az sem megy, hogy egyenesen megálljanak. Mikor melyik a fontosabb.
Jelen helyzetben talán a leginkább magamon szeretnék segíteni, tekintve, hogy bár nekünk kell felelősségteljesnek maradnunk a gólyák mellett és nem túl sokat inni ahhoz, hogy ha baj van, tudjuk kezelni, nos... Vannak olyan pontjai az éjszakának, amelyeket ha fizetnének sem tudnék pontosan visszaidézni és csak remélni merem, hogy a nálam tapasztaltabb HÖK tagok, illetve azok, akik az animátori munkánkat értékelik pusztán csak a lelkesedést látták rajtam és nem azt, hogy mennyi alkoholt is vagyok képes fogyasztani. Arra még én magam sem vagyok mindig büszke, hiszen nem véletlenül mondják, hogy régen a lányok úgy főztek, mint az anyjuk, most meg úgy isznak, mint az apjuk...
- Mmm.. - Csak akkor térek magamhoz a mechanikusan végzett étkezésből, amikor megérzem, hogy valami a vállamra nehezedik. Jelen helyzetben éppen Pavel feje. - Nem veszünk már neked tartós tejet, ne aggódj. - Odanyúlok, hogy meglapogassam a fejét, hátha az együttérzésem javít valamelyest az állapotán.
- Persze, egyél. - Felé tolom a tányért, így kettőnk közé helyezve a korábban kiválogatott ételt, aminek az egyik legjobb része az a zsemle, ami sokkal stabilabb, mint a gyomrom, s gondolom Pavelé is. - Viszont nincs két villám, szóval vagy beéred az enyémmel, vagy... Nem tudom. Egyáltalán kérsz a rántottából? - Az emlegetett étel felé bökök, ami úgy lett odacsempészve a tányérra a kiszolgáló személyzet által, hogy nem is feltétlenül kértem belőle. De gondolom a szemeim alatti karikákból, meg a fáradt pillantásomból az jött le nekik, hogy szükségem van az energiára.
- Én először inkább egy méregtelenítő napot akarok tartani. Esküszöm nem iszom többet! - Csoda, hogy nem szakadt még rám a plafon, amiért annyit ígérgetem azt az univerzumnak és soha nem tartom be...
Mint ahogyan Pavel ajánlatát illetően is már rögtön inkább az elfogadás felé hajlom, mintsem a korábban beígért alkoholmentes élet felé. Mindenesetre az tény, hogy legközelebb legalább nem kellene kevernem. - Fú, figyi... - Távolabb tolom a teás bögrét, ami félig megtöltve hűldögél előttem egy ideje. - Ne most emlegesd a vodkát. Nagyon tetszik az ötlet, de ne most - elnevetem magam, ami remélhetőleg nem fog traumát okozni a mellettem haldokló fiúnak, mivel ha már választhatok, inkább nem szeretnék fokozni a fejfájását, meg a sajátomat.
- Ugye azt a tegnapit nem gondolták komolyan, hogy reggeli torna lesz? Nem is a másnaposságommal van baj, de valamiért Angela is az én ágyamban aludt és emlékeim szerint végig forgolódott. Habár... Nem biztos hogy valósak az emlékek. - Tényleg nem kéne soha többet innom. De talán majd a százegyedik alkalommal be is tartom, amit megfogadtam. - Nem kérsz valami mást is? Nem vagy például szomjas? Ha valaki látná a szádat, összetévesztené a Góbi sivataggal.

Saffie X Pavel

Ami a gólyatáborokat illeti... Azt hiszem, hogy számomra nagyobb szórakozás, egyszerűen nem létezett már egy ideje. Szerettem részt venni elsőéves hallgatóként, és később animátorként is. Ha valami motivált arra, hogy ezen a semmitmondó szakon diplomát tudjak szerezni, akkor az ez volt. Lényegében csak az lebegett a szemeim előtt, hogy egy újabb nyár eljövetelével, a legnagyobb bulin tudok részt venni ismét. Én pedig határozottan egy voltam azon fiatalok közül, akik nem bonyolították túl a dolgokat. Hiába éltem jólétben, meglettem volna egy bizonyos ideig a pénzem nélkül is. Én a magam részéről tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy mennyire erős jellem vagyok, és úgy éreztem, hogy ez bőven elegendő ahhoz, hogy bármiből fel tudjak állni majd, hiszen nyilvánvaló, hogy a jövő egy zord és ijesztő dolog, főleg ha abba próbálunk belegondolni, hogy mennyi fiatal kerül ki munkakeresőként, és milyen kevés lehetőségünk van.
Én sajnáltam azokat a művészetkedvelő, kedves kis diákokat, akikkel minden évben találkoztunk a képzés folyamán. Hiszen ilyenkor mindig a szívemre kellett hallgatnom és eszembe kellett juttatnom azt, hogy nekem sem mondta senki el a szak hátulütőit. Lényegében mehetnek munkanélkülinek egy flancos papírral, ellenben ők okosabbak mint mások... Biztos lesznek olyanok, akik mindezt képesek hasznosítani, de én nem hiszek abban a marketingben, amit az egyetem alkalmaz. Szerintem a szabadbölcsész diploma lényegében vécépapír, és én is csak azért akarok átbukdácsolni és az egyetemen, hogy a papírom meglegyen és onnantól kezdve mindenki békén hagyjon. Hiszen ha így teszek, akkor a szüleim megkapják amit akarnak, ugyanakkor a saját szabályaim szerint, volt csodálatos négy évem, és onnantól kezdve a magam ura vagyok. Tökéletes fegyvert adtak a kezembe, amit úgy fordítok ellenük, ahogy csak szeretném, mivel majd a jövőben megmondhatom nekik, hogy nem tudtam elhelyezkedni, és ezért zenélek... Tehát beteljesítem a saját végzetem úgy, hogy mellé találtam egy csomó barátot is.
Ilyen volt az asztalnál ülő, alapvetően gyönyörű – most kissé elfuserált – Saffron is, aki legalább olyan jó kondícióval rendelkezett a gólyatáborunk második napján, mint én. Annak idején pont ezen a helyen ismerkedtem meg ezzel a perfekcionista lánnyal, aki a fejébe vette, hogy majd jól megtanít angolul, ugyanis sok szót vagy érthetetlenül recsegtem másoknak, vagy pedig egyszerűen csak úgy fogalmaztam meg az anyanyelvem miatt a dolgokat, hogy abból senki nem értett semmit. Ugyanakkor a tény, hogy orosz vagyok, épp elég sztereotípiát szült az ő fejükben, így konkrétan agresszívnak gondoltak sokan, és nem merték kijavítani a mondataimat... Saffie-t kivéve. Aki folyamatosan beleállt mindenbe és elmagyarázta a különbséget a helytelenül használt szókapcsolataim és a nyelvtanilag helyes között. Tehát a barátságunk abban gyökeredzik, hogy ő módszeresen képtelen volt elviselni azt, hogy buta vagyok, és a fejébe vette, hogy az ő felelőssége engem okossá tenni.
- A tej gondolatától is kiráz a hideg – egészen beleborzongtam abba, amit mondtam, ez pedig a lánynak is kellemetlen lehetett, mert ugrálni kezdett a fejem a vállán – Ha azt akarod, hogy lehányjalak, akkor még egyéb különlegességeket hozz fel, kérlek.
Alapvetően kijelenthetem, hogy mi ketten barátok vagyunk. Ugyanakkor annyira jó viszonyt sosem ápoltunk, hogy akár minimális testi érintkezésünk is legyen, ennek pedig elég egyszerű az oka... Lényegében nekem ott volt Polly, Saffron pedig nem annyira nyílt lány, hogy az összes létező fiút elkezdje tapogatni. Viszont ez a mai reggel határozottan másnak tűnik. Most minden természetes, de ennek ellenére sem fogom elkezdeni a combját fogdosni az asztal alatt.
Amikor elém került a tányér, nagy nehezen ugyan, de sikeresen felemeltem a fejem a lány válláról, de amikor szemügyre vettem az elém tolt kaját, akkor a gyomrom forogni kezdett. Még nem álltam készen a döntésre azzal kapcsolatban, hogy az elfogyasztott mennyiségű alkohol kint, vagy pedig bent van jobb helyen.
- Megpróbálkozom vele – hálásan pislogtam rá, miközben elvettem a villáját, és rászúrtam egy falatot a villára. Nem volt túl étvágy gerjesztő a gólyatáboros kaja, de azt hiszem ennél rosszabb is létezik a földön – Szerinted ez még képes felszívni az alkoholt?
Mert én határozottan úgy éreztem, hogy van még annyi a szervezetemben, ami komoly károkat tud tenni bennem. Kifejezetten jó szórakozásnak bizonyult a fejtegetés arról, hogy mi történik a reggelim után, ugyanakkor meg a saját étvágyamat vettem el, ahogyan folyamatosan a hányás körül járt az eszem. Viszont bőven vannak olyan szituációk, amikor a hányás megkönnyebbülést hoz az embernek... Én pedig a mának élek, tehát némi szemezés után, eltűnt a számban a rántottadarab, de rögtön utána fancsali pofát is vágtam.
- Ezt még a háziszellemnek sem adnám oda! – egészen halkan suttogtam a szavakat, mert nem volt kedvem megbántani a nénit, aki mindenkit kedvesen szolgált ki. Meg időközben leküzdöttem a rántotta darabot, és egészen kellemesnek hatott az utóíze, tehát még egy falatot bekaptam.
- Este már megint inni fogsz... Velem. Ezért emlegetem a vodkát. Tudnod kell arról, hogy még mindig van – egy darabot letörtem magamnak a zsemléből, és azt is a két falat rántotta után küldtem. Végül úgy döntöttem, hogy ennyi bőven elég volt nekem, tehát visszatoltam Saffron elé a tányért és csak figyelni kezdtem rá... Illetve a kávéjával szemezni.
- Majd elbújunk valahova a legrosszabb esetben – sóhajtottam fel halkan, de aztán elgondolkoztam – Ránk csak nem vonatkozik a reggeli torna. Ez a tábor a gólyák szívatásáról szól, és nem a miénkről... Mellesleg mit keresett Angela a te ágyadban?
A kérdésre kicsit megemelgettem a szemöldököm, aztán elvigyorodtam. Na ezek a mocskos részletek már határozottan jobban érdekeltek. Mondjuk talán először azt kellett volna kitalálnom, hogy én hol a fenében aludtam, ugyanis már az egyetem alatt megtanultam, hogy az ébredési hely nem mindig azonos az eltöltött éjszakának a helyével. Elég sok furcsa dolgon volt már szerencsém keresztülmenni.
- Hát ha már így megkérdezted... – vetettem rá pár ártatlan pillantást, aztán egyszerűen lenyúltam a kávéját és abba kortyoltam bele – Ez igazán jól esett. És most már elkezdhetjük szőni annak a tervét, hogy hogyan blicceljük el a reggeli tornát. Szerintem vicces lenne, ha ketten akcióznánk.
A fogaskerekek pedig azonnal pörögni kezdtek az agyamban, annyira elgondolkoztam a dolgon, hogy még egy falatot sikerült lenyeletnem magammal abból a szörnyű rántottából.
- Mi lenne, ha nyilvánosan összevesznénk, bokán rúgnál, emiatt pedig muszáj lenne elkísérned a gyengélkedőre? Szerintem ragyogó ötlet! – és tényleg nagyon elmésnek gondoltam magam, pedig szimplán csak annyi volt a nyilvánvaló, hogy még mindig be vagyok baszva.

Pavel&&Saffron

'A hangover is just your body telling you that you're an idiot.'

- Bocs... - vigyorogva igyekszem Pavel felé pislogni. Nem állítom, hogy élvezem a nyomorát, vagy hogy jó őt szenvedni látni, mert ha összevetnénk a kettőnk állapotát, nagy valószínűséggel annak a szintnek a közelében lennék én is, mint ő. A különbség kettőnk között pusztán csak annyi, hogy én hamarabb keltem fel és kicsivel több időm volt hozzászokni ahhoz, hogy túl világos van, mindenki más túl hangos körülöttem és egyszerre vagyok éhes és tudnék visszaköszönni mindannak, ami már lement a torkomon. - Nem gondoltam, hogy ilyen gyenge vagy. - Különösebb tét nélkül cukkolom őt, egyrészt mert sejtem, hogy olyan állapotban van jelenleg, hogy különösebben nem tud visszaszólni, másrészt mert egyáltalán nem gondolom komolyan. Szimplán csak úgy érzem jelen helyzetben jót tenne nekem és mindenkinek körülöttem, ha ilyen és hasonló megjegyzésekkel vezetném le a másnapom és nem valami elfogadhatatlanul undok viselkedéssel. - Ha már hányni akarsz valakire, nem választunk ki mást, aki meg is érdemelné, de legfőképp nem én vagyok? - Furcsa dolog, hogy ilyesmi hagyja el a számat, amikor ez az egész gólyatáborosdi is pontosan arról szólna, hogy építsük a közösséget, ne pedig épp ellenkezőleg, rombolni próbáljuk azt. Ettől függetlenül mondjuk tény és való - ezzel pedig Pavel maga is tisztában van -, hogy egyáltalán nem vagyok az a típus, aki mindenkivel feltétel nélkül kedves és képes szimpatizálni.
Eredetileg talán nem gondoltam komolyan, hogy bármilyen integrációs tevékenységben részt vegyek, ami a HÖK-ben való tevékenykedést illeti, de nagyon is tisztában vagyok magammal és a természetemmel - ha erre nem emlékeztetnének egyébként baromi gyakran a szüleim is -, szóval azzal is, hogy ennyi idősen talán nem kellene hagynom, hogy ilyen természetem legyen másokkal szemben. Főleg mert emberekkel akarok foglalkozni, és lesznek helyzetek, amikor nem minden alakul úgy, ahogyan én azt előre eltervezem, ezen pedig nem szabad fennakadnom. Legalább én magam is képes vagyok elismerni a hibámat és igyekszem is változtatni rajta. Ezt határozott előnynek tartom, főleg mert a változás nem megy egyik pillanatról a másikra, így én sem leszek hirtelen nagyon más ember.
- Szerintem annyi van még benned, hogy azt lehetetlenség lenne bárminek is felszívnia - halkan nevetek a saját szavaimon, majd fürkésző pillantással, összeszűkített szemekkel nézem végig a kálváriát, amit Pavelnek jelent most az evés. - Szerintem ők azt hitték, hogy annyira másnapos lesz mindenki, hogy mindegy milyen kaját raknak elénk. - Kijelentésem teljes meggyőződéssel teszem, hiszen bár az étel nem a legmagasabb minőségű - vagy szimplán csak nem a mi gyomrunknak készült -, attól még lehet igaz. - De ha hibáztatnék valakit, akkor tuti azokat venném elő, akik megszavazták, hogy itt tartsuk. - Tény és való, hogy egy-egy diák pénztárcája nem engedi meg, hogy ennél drágább helyet válasszunk, ráadásul adott körülményeket muszáj biztosítanunk a csapatjátékokhoz, vagy sportnaphoz. Ezeket pedig nem egy több csillagos hotelben fogjuk megtenni.
- Egyébként... - A magammal hozott palackért nyúlok, hogy legurítsak néhány korty vizet a torkomon. - Mi az, hogy háziszellem? - Nem éreztem magam különösebben kellemetlenül, amiért rákérdeztem erre. Mindketten nagyon más szokásokat hozunk magunkkal otthonról és ha önmagában az, hogy közelében sem vagyunk annak, hogy rokonok legyünk, Pavel egészen más kultúrában is nevelkedett. Így más hagyományokat is hoz magával, amiből nem sikerült még mindent megismerni, na meg valószínűleg nem is fogok.
- Teljes mértékben egyetértek veled. - Határozott bólintással igyekszem megerősíteni a szavaim, de elég rossz döntésnek bizonyul, jelzés értékkel pedig ki is adok valami "uff"-ra emlékeztető hangot, miközben a homlokomhoz emelem a kezem. - Ha nagyon őszinte akarok lenni, akkor az a helyzet, hogy a karaoke utáni dolgokra nem igazán emlékszem. Arra sem igazán, hogy hogy kerültünk vissza a szobába, de reggel Angela ágyában Dave aludt, aki nem is velünk kellene, hogy legyen. Gondolom ezért csatlakozott inkább hozzám Angie. - Az én fejemben is csak most, akkor áll össze a kép, amikor megpróbálom kifejteni mi történhetett éjszaka - vagy inkább hajnalban - és mivel szembesültem, amikor felébredtem ezen a szörnyen másnapos reggelen.
- Ha nem lennék most ilyen fáradt, letörném a kezed. - Ezt a kijelentést sem gondolom teljesen komolyan, pont úgy, mint amikor korábban cukkoltam őt, erről pedig a mosolyom is árulkodik, ami az arcomra költözik. - Na jó, valljuk be, téged nem tudnálak bántani, mert akkor hogyan élnél meg a zenélésből? - Az bárkitől rettentő nagy szemétség lenne, ha olyasmiben ejtene kárt Pavelen, amivel pénzt keres, nem?
- Pavel! - Kitör belőlem a nevetés és a szám elé kell kapnom a kezem, hogy valamelyest vissza tudjam fogni magam, na meg hogy ne figyeljen ránk mindenki, aki úgy döntött, hogy ezen a csodás órán költi el a reggelijét. - Szerintem pont az ellenkezőjét kéne csinálnunk. - Eltoltam magunk elől a tányért és az asztal lapjára fektettem egy pillanatra a kezeimet. - Gyere! - Ezen a ponton felálltam, kezeimmel az asztalra támaszkodva, hogy így is segítsem a mozdulatot. Ha Pavel is hajlandó felállni, akkor finoman elkezdem arra tolni, amerre a kijárat van és rövid úton csatlakozom hozzá, hogy mellette sétáljak.
- Keressük meg James-et. Megmondjuk neki, hogy amíg a gólyák reggeli tornáznak, mi felmérjük, hogy született-e bármilyen kár a szobákban. - Kellemetlen lenne ugyanis az egyetemre nézve, ha a diákjaik tönkretennének egy helyet, aztán nem vállalnák érte a felelősséget. Nem tartom problémásnak, ha valami teljesen véletlenül miattunk megy tönkre és fizetünk érte, de szándékosan rongálni ennyi idősen már nagyon ciki. Nekünk pedig animátorként muszáj odafigyelnünk erre. - Lehet, hogy a végén jobb sztorink lesz, mint az, hogy Angie az én ágyamban aludt.

Saffie X Pavel

- Rögösz itt – a hangom alig volt több némi motyogásnál, mert még nem találtam meg. Már a harmadévemet kezdem, és csak azért szeretnék mesterképzésen is maradni, mert sikerült elég sok jó élményt összeszednem a gólyatáborokban. És itt nem feltétlenül csak a sajátomra gondolok, ami természetesen egészen különlegesnek számít az összes többi között, hanem azokra is, amiken animátorként vettem az. Persze elég gáz, hogy mi is legalább annyit iszunk, mint az újdonsült egyetemisták. Minden évben megfogadom, hogy a harmadik napra összeszedem magam, mert ugye ekkor érkezik a dékán és a karunk rektora is, de ezt eddig egyszer sem sikerült betartani. Nyilvánvalóan nem lóg bilibe a keze és pontosan tudja, hogy mi megy itt napokon keresztül, de ettől függetlenül elvileg mi felelünk a kicsikért, tehát legalább akkor nem kellene úgy kinéznünk, mint egy mosogatórongynak.
- Remélem tudod, hogy te is annyira vagy esztétikus, mint én magam. Csak nem mutogatod a mellbimbódat. Vagyis gondolom nem – úgy hadonásztam a lány szeme előtt, hogy abba én magam is beleszédültem. Aztán mivel már amúgy is utaltam az ingemre, ami szabadon hagyta a mellkasom nagy részét, gyorsan összeszedtem magam, és bíbelődni kezdtem a gombokkal. Ha nem lennék még mindig részeg, akkor minden bizonnyal könnyebben ment volna az öltözködés. Arra nem emlékeztem, hogy bárki levetkőztetett volna. Polly nem animátorkodott, de elég egyértelmű volt, hogy részegen is képtelen lennék megcsalni azt a lányt. Magam sem tudom, hogy pontosan mi ütött belém, amikor megismertem őt, de azt hiszem már tehetek olyan kijelentéseket, hogy szeretem őt. Egy gólyatábori kaland pedig egyáltalán nem ér annyit, hogy fájdalmat okozhassak neki.
- Nem én vagyok a gyenge! – olyan szintű sértés volt ez, mintha legalábbis az anyámat szidták volna – Ezek a mai gólyák nagyon durvák! Nem tudom, hogy a te csapatodban milyen emberek vannak, de az enyémek két kör hányás után újra inni kezdenek. Esküszöm egyik sem normális.
Ez pedig az egyetemi évek alatt csak rosszabb lesz. Én még mindig nem voltam képes lejönni a piáról, pedig már elég durván nyomtam az egész egyetem dolgot. Belegondoltam abba, hogy már nincs is túl sok hátra az éveimből, szóval egy kettes államvizsgát össze kellene dobnom annak érdekében, hogy a szüleim megelégedjenek velem. Viszont az utóbbi időben sokkal inkább dolgoztam annak az ügynökségnek, akik debütáltatni akartak. Elég sok ötletem volt és nem egy régi versemet olvastam el újra, amik talán kevesek voltak, de ettől függetlenül is jó alapnak szolgálhattak az elkövetkezendő dalaimnak. Szóltak valamiről, tehát teljes mértékben nem lehet őket szarnak titulálni.
- Ki haragított magadra? Kit kell lehánynom? – a fejemet is alig bírtam támasztani, nemhogy még gondosan megszervezett hányási akciókat lebonyolítani – Az a kínai srác nincs itt, akit annyira utálsz.
Nem biztos, hogy mondjuk kínai volt, de jelen helyzetben lényegében le is szartam a dolgot. Nem akartam belemenni azokba a sztereotípiákba, hogy nekem az összes egyre megy, mert ennyi erővel engem egy kalap alá vonhattak volna az ukránokkal vagy a lengyelekkel, illetve akár a bolgárokkal is. Csak azért, mert mind szlávok vagyunk, még sok közünk nincs egymáshoz, hiába jönnek azzal, hogy példának okáért az ukrán és az orosz nyelv majdnem teljesen ugyanaz. Számomra épp elég különbség volt az ellentét a két nemzet között, bár nem tartottam magam egy sztereotip orosz embernek ennek ellenére sem. Ettől függetlenül, ha a szüleimet nem is feltétlenül, az országot mégiscsak tiszteltem, ahol felcseperedtem.
- Ezzel kár lenne vitatkozni – jelentettem ki határozottan, miközben a bizonytalan külsejű ételt a villámmal – vagyis hát pontosabban Saffie villájával – bökdöstem – Szerinted kinyírna a kínai gyerek, ha elmondanám neki, hogy nyálat cseréltünk?
Minden bizonnyal nem lenne jó ötlet, mivel nekem is van barátnőm és leginkább Pollyt lenne rossz megbántani ezekkel a kijelentéseimmel. Ugyanakkor nem véletlenül cukkoltam az Államokban szerzett, egyik legjobb barátnőmet ezzel az egésszel. Olyan pornós feszültség volt közöttük, hogy én teljesen kibuktam azon, hogy még nem dugtak eddig. Bár az is igaz, hogy én teljesen más helyzetben voltam jelenleg, mivel egy olyan lányhoz volt közöm, aki nem csak lent fogott meg, hanem agyban is.
- Ja, csak az én találmányom – finoman megrántottam a vállam, miközben ismét megküzdöttem egy falatnyi rántottával – Tudod, sokszor nyikorognak a padlók itt New Yorkban is, meg otthon is. Szóval mindig azt mondom, hogy Sergey, a szellemünk látogatott meg minket.
Vicces, hogy pont az apámról neveztem el a padlónyikorgás okát, ami sokkal inkább a házak építéséből adódóan történhetett. Vagy tényleg van egy vadállat, aki folyamatosan követ és az életemet felügyeli. Mondjuk eddig egészen csodának számít az, hogy detoxba se kerültem soha, tehát valami családi szellem tényleg vigyázhat rám néha.
- Volt karaoke? Ez a rész nekem már kimaradt – mondjuk onnantól kezdve, hogy a szobámig nem találtam el, szerintem már az is csoda, hogy egyáltalán valami emlékfoszlányt fel tudok idézni az előző estéből – Azt hiszem én nyolc körül láthattalak utoljára és fél kilenckor Dave-et. De ebben sem vagyok biztos, mert a telefonom is lemerült, plusz egy pad alá csúszva ébredtem.
Párszor átfuttattam az ujjaimat a kócos tincseimen, közben pedig a kávé, cigi zuhany kombón kattogtam folyamatosan. Nem volt jó napom, mivel ezt a rutint el kellett hagynom. Ha most rágyújtok, akkor tuti elhányom magam.
- Helyes – finoman húztam ki egy sötét tincset a lány arcából, ami eléggé rakoncátlannak bizonyult ezen a reggelen – Talán később még henceghetsz azzal, hogy az egyik barátod világhírű lett. Ehhez pedig mindenképp szükséges az, hogy ne törd el a kezem, mert máshogy képtelen vagyok zenéket írni.
Jól esett, hogy végre volt egy közegem, ahol nem kellett megjátszanom magam. Azt hiszem soha életemben nem kaptam annyi biztatást a zenéléssel kapcsolatban, mint itt az egyetemen. Emiatt semmiképp sem találtam időpocsékolásnak az itt töltött időt. Legalább találkoztam olyan értékes emberekkel, akik mellettem álltak és bár sosem lennék képes ilyen nyálas dolgokat kimondani, ettől függetlenül nagyban hozzájárult a jellemfejlődésemhez az, ahogyan hozzám állt a legtöbb egyetemi ismerősöm.
- Most ültem le! – halkan nyöszörögve álltam fel, de amikor a lány taszigálni kezdett a kijárat felé, képtelen voltam megállni azt, hogy ne pillantsak hátra – Ez pont úgy néz ki, mintha azért tologatnál magad előtt ilyen hévvel, hogy megszentségteleníts! Te fogod kimagyarázni az asszonynak a helyzetet.
Ismerték egymást már egy ideje, szóval ezzel nem is lett volna probléma. Néhány gólya már így is rám indult, de hamar tudtam tisztázni a helyzetet azzal kapcsolatban, hogy pontosan kihez is tartozom. Amúgy is megtudták volna idővel, meg így is elég egyértelmű volt az instagram posztjaimból is. Csak a tegnapi nap szereztem plusz 30 új követőt.
- Na hé, te perverz állat! – amikor kiértünk a helyről, inkább Saffie mellé szegődtem és felvettem a tempóját, ami számomra most egészen kényelmes is volt – Nem akarok szexelő, drogos gólyákat látni, ahhoz eléggé reggel van még, nem gondolod? El fogom terjeszteni, hogy ilyen rossz lány vagy, és akkor bebukod Mr. Kínát!
Ezen a ponton már elég pimaszul vigyorogtam rá, amikor pedig kiértünk a napfényes kempingrészbe, akkor némi gondolkodás után a következőt mondtam neki: - Inkább meg kellene keresünk azt, aki miatt megettem azt a bűn szar rántottát. Az ilyeneket muszáj likvidálni, mert jövőre mindenki fosni fog majd. Illetve akarok zuhanyozni is majd, ugye megvársz?
Nem segítségre volt szükségem a folyamathoz, szimplán csak jobb volt együtt lebaszást kapni, mint egyedül. Amúgy is, pasiból vagyok, nagyjából tíz perc alatt teljes look-ot varázsolok magamnak, szóval sokáig elmaradni sem fogunk a többiektől.

Pavel&&Saffron

'A hangover is just your body telling you that you're an idiot.'

- Nekem legalább sikerült eltalálnom egy ágyig, amiben aludni is lehet. - Nem voltak ismeretlenek az animátorok között azok a történetek, amelyek a legdurvább gólyatáborok alatt születtek, így gyakran mi magunk sem maradtunk ki a pletykálásból Pavellel. De úgy hiszem az egészben ez volt a legszebb. Na meg persze az, hogy nem akartuk felhasználni egymás ellen ezeket a történeteket - és valljuk be néha-néha már legenda számba menő sztorikat -, szimplán csak jókat szórakoztunk. Nem túl szép dolog másokon nevetni, de mindig arra lyukadtunk ki, hogy inkább együtt nevetünk. - Valakitől hallottam, hogy csinált rólad képeket, majd keressük meg. Habár az is lehet, hogy már benne van a csoport chatben. - Nem nyúltam a telefonomért, hogy elő is keressem a bizonyítékot - már ha nyilvánossá tették -, ettől függetlenül azonban bíztam a többiekben és abban, hogy legalább nekem megmutatják.
- Én olyat nem csinálnék. Nyilvánosan. - Halkan nevetve rázom meg a fejemet. India biztosan tudna mesélni arról, hogy milyen állapotokban voltam már korábban a közös buliink alkalmával, de szerencsére ő most nincs itt, így a szája sem járhat. Még a végén megbomlana az a nehezen felépített kép rólam, hogy én mennyire felelősségteljes felsőbb éves vagyok.
- Én azt is tudom minek nevezték ezt el! Taktikai hányás. - Előbb büszkén szólalok meg, mert úgy tűnik olyan tudás birtokában vagyok, amit Pavellel nem osztott meg a saját csapata, a tényleges cselekvést emlegetve azonban elfintorodom. - Szerintem több értelme van jól berúgni, mint azon versenyezni, hogy ki bírja tovább talpon. Úgysem fognak rá emlékezni - megrántom a vállaimat, közben azonban megtámasztom a fejemet a tenyeremben és elgondolkodom. Az én méltóságomat sértené, ha direkt elvonulnék egy-egy buli alkalmával a mosdóba hányni, hogy aztán többet tudjak inni. Ugyanakkor nem vagyok senki anyukája, szóval nem az én tisztem eldönteni, hogy hogyan és mennyit isznak. Talán csak annyi a felelősségem, hogy senki nem haljon meg és kerüljön kórházba. Ez a fő szabály.
- Nem is kínai. Ha őt lehánynád amúgy is kitisztíttatná a ruháit és biztos tök drága lenne. - Olyasmi ez, mint parkolásnál neki koccanni egy drága autónak. Nekem nem csak hogy egy autó fényezését nem lett volna pénzem kifizetni, de valószínűleg Ah In ruhái sem abba a kategóriába esnek, amit én megengedhetnék magamnak. Ezért maradtam inkább a metrózásnál és annál, hogy próbáltam tartani az Ah Inról alkotott legelső véleményemet, ami olykor nehezen ment. - Ha kitaláltam kit, majd szólok. Addig fogd vissza magad - vigyorogva pislogtam Pavel felé, habár nagyon is tisztában voltam vele, hogy ezt nem lehet csak úgy irányítani.
- Még mindig nem kínai és neve is van. - Pár pillanatig elgondolkoztam, csak utána folytattam. - Miért nyírna ki? Nekem semmi közöm hozzá... - Megrántottam ugyan a vállaimat és igyekeztem nem komolyan venni a felvetést, de ha már nem csak India mond nekem butaságokat Ah Innal kapcsolatban, hanem Pavel is, aki mégiscsak jobban értheti mi a helyzet, ha már ő is férfi... Nos, akkor nekem magamnak is el kellene gondolkozni azon, hogy pontosan mi is a helyzet. Kár, hogy egy ilyen éjszaka után ez nem megy parancsszóra.
- Te orosz... - nevetve ingattam meg a fejemet, miközben feldolgoztam a kapott információkat. Én utoljára azt hiszem a Fogtündért próbáltam beadni Gage-nek, aki nemes egyszerűséggel közölte, hogy tudja, hogy a szüleink pénzelik és raknak pár dollárt a párnája alá. Amiért szerinte hülyeséget mondtam neki - amúgy sem tudom kitől tanulta meg ezt a szót -, el kellett vinnem fagyizni.
- Aha, azután, hogy átmentünk alapozni Danielékhez a csoportommal, utána meg találkoztunk az előtt az épület előtt azokkal a gólyákkal, akiknek volt az a fura piájuk. - Az emlegetett épület felé mutattam a menza ablakain át. Nekem sem volt meg minden emlékem az éjszakáról és jelen helyzetben nem is akartam nagyon megerőltetni a fejemet, mert akkor csak még inkább megfájdult volna. - Hogy kerültél egy pad alá? - Vannak szülők, akik szerint az a jó, ha a gyerek fiatal korában éli ki magát. Kíváncsi lennék, hogy a mi szüleink mit gondolnak erről. Az én szüleim tiltani sosem tiltottak attól, hogy megpróbáljak élni és igazán egyetemista lenni. Ha csak a munkáról és tanulásról szólt volna minden, az lélekölő lett volna. - Ma össze kellene hoznunk a csapatainkat. - Ez részben azért is tűnt jó ötletnek, mert ha megvan közöttük a kémia és el tudják szórakoztatni egymást, akkor nekünk nincs más dolgunk, mint élvezni a minimális szabadságot.
- Na jó, megkegyelmezek. De csak mert barátok vagyunk. - Meg mert egyébként is roppant viccesen néz ki, hogy egy akkora lány, mint én, egy Pavel kaliberű pasit fenyeget. Szerintem ha akarnám sem tudnám eltörni saját erőmből a karját. Nem mintha tényleg akarnám.
- Már úgyis nyálat cseréltünk - közöltem vigyorogva, de amint kiértünk az épületből, rögtön felzárkóztam inkább Pavel mellé. - Mondd Pollynak, hogy múzeum szabály van. A gólyabálig nem nyúlhatunk az elsősökhöz - ezen a ponton már elnevettem magamat. Elgondolkodtató lett volna belegondolni, hogy pontosan miért is hoznának létre ilyen szabályt és mi lehet az NYU gólyatáborok történetében, amiről mi nem tudunk. De jelenleg nem lett volna túl sok kedvem elrontani ilyesmivel a hangulatunkat, ami még így is kifejezetten jó volt, az elfogyasztott alkohol mennyiségének hála.
- Aki reggel csinálja, amikor még a szomszédban döglődnek a többiek, az meg is érdemli. Én nem akarok tornázni! - Egészen szomorú szemekkel pislogtam Pavel felé, habár nem voltam benne biztos a fényviszonyok között ez most meghatja-e, vagy lát-e már rendesen. - Annyit emlegeted Ah Int, hogy legközelebb bemutatlak neki. - Őszinte kíváncsisággal néztem a srácra, ugyanis tudni szerettem volna, ő honnan veszi, hogy nekem bármi közöm is van "Mr. Kínához".
- Jó, megvárlak. De addig meséld el, pontosan miért akarsz te is összehozni valaki olyannal, akit nem szeretek? - Itt pedig történetesen a szónak nem azon jelentésére gondoltam, amikor valaki gyengéd érzéseket táplál a másik felé. Ah In és az én személyiségem úgy vélem egyszerűen csak nem illik össze, még arra sem, hogy egy csapatban tudjunk dolgozni. Innentől kezdve miért is buknám őt be?

Saffie X Pavel

- Büszke lehetsz rá, mondhatom – finoman nyomtam meg a lány fejét, mivel amúgy sem volt túl sok erő a karomban. Egyébként sem volt a gonosz terveim között az, hogy most jól megfejeltetem vele az asztalt, szóval ennyi bőven belefért, mint revans, amiért túl nagy a szája. A képek említésére csak legyintettem egyet, aztán elkezdtem agyalni valamin, amit végül hangosan is szavakba öntöttem.
- Szerinted, ha debütálok és nagyon fasza zenész leszek, akkor ezek a képek mennyit fognak érni? – nyilván nem volt kérdés, hogy kikerülnek a netre, ami engem túlzottan nem izgatott, mivel ez is én voltam. Lehet, hogy a következő albumom iránti figyelmet azért kapom meg, mert eleget ittam egyetemistaként és ezt leakelik – És inkább jó arcnak, vagy egy köcsögnek tartanának miattuk?
Talán naiv dolog volt olyan álmokba ringatni magam, hogy ha valaki kedvelni fog engem, az majd úgyis a zenémért teszi, ettől függetlenül jól esett elhinni. Tudtam, hogy manapság valakit szinte lehetetlen imidzsépítés és kemény marketing nélkül eladni, emiatt is húztam nagyon a szám a szerződések aláírására. Nem akartam egy kirakatbábu lenni, akivel kurva jól lehet pénzt keresni, ugyanakkor az egyetemi tanulmányaimmal a jövőben rohadtul semmit nem tudok majd kezdeni.
- Mindig azok a lányok a legrosszabbak, akik ennek az ellenkezőjét próbálják bizonyítani – ennek ellenére én most ennek a lánynak a rántottáját bökdösöm. Mindenesetre szinte biztos voltam benne, hogy Saffie-nak is vannak disznóságai, ugyanakkor tiszteletben tartottam azt, hogy ezt ő teljes mértékben próbálta a szőnyeg alá söpörni. Nem vagyok én perverz nagybácsi, hogy mások titkai után kutakodjak, szóval egyszerűen bekaptam még egy falat – már kihűlt – tojásdarabot és igyekeztem megkeresni a józanságomat.
- Az, hogy ilyen információkkal tisztában vagy, valahol azt jelenti, hogy te is egy rossz kislány vagy, lányom – számomra mondjuk ez sosem volt kérdés. Egyértelműen tudtam, hogy Saffie túl jól néz ki ahhoz, hogy igaz legyen az, amit magáról állít. Kedvelem őt egyébként nagyon is, ugyanakkor az a véleményem, hogy néha legalább egy kicsit lazíthatna. Nem tisztem senkinek életvezetési tanácsokat adni, de véleményem szerint unalmas lehet, ha az ember mindig önmaga és túl józan és felelősségteljes. Az én csapatom is életben van annak ellenére, hogy a pad alól másztam ki a reggel.
- Tök mindegy. Annyi ázsiaival futottam össze az egyetemen, hogy már nem tudom megjegyezni, hogy ki milyen nemzetiségű – halkan sóhajtottam fel, aztán kezdtem el röhögni – Egyébként te tudtad, hogy Európa egy kontinens és nem egy ország? Egyszer valakit megszopattam az egyetemen és azt mondtam neki, hogy európai vagyok. Teljesen összezavarodott, hogy akkor miért van orosz akcentusom.
Legalábbis mivel alapvetően undorodtam a keleti eszméktől és a nyugat felé húztam, bátran hívtam magam európainak. Lehet, hogy ezen nagyon sokan megsértődnének, ugyanakkor már teljes mértékben mindegy volt, mivel nem sok közöm van az országhoz, ahol megszületettem. Túlságosan megszoktam a kedvező éghajlatot ahhoz, hogy vissza akarjak menni a hidegbe. Mivel nem feltétlenül tapasztaltam a civil emberek részéről elutasítást azért, mert orosz vagyok, szívesen tartózkodtam az országban. Az meg, hogy tart-e még a hidegháború, vagy már vége van, nem az én bajom.
- Mondd csak, drágám – finoman simítottam ki egy tincset a lány arcából – Te most a vakok vagy az álszentek táborát erősíted? El nem hiszem, hogy nem látod azt, ami körülötted folyik.
Ha tudná, hogy mennyire szórakoztató volt azt nézni, hogy egy olyan srác teljesen belé van esve, aki nem kaphatja meg, egy másik pedig ezt nehezményezi… Sok esetben már csak azért maradtam Saffie mellett, hogy ha az a kettő valamilyen oknál fogva egymásnak esne, akkor szét tudjam szedni őket és én legyek a jó fiú a sztoriban. Nyilvánvalóan nekem már volt valaki, aki tetszett, meg amúgy sem álltam volna be harmadiknak a sorba. Persze talán pont ezért is beszéltem könnyen, mivel nekem viszonozták az érzéseim. A két srác pedig mondhatni zárt ajtón kopogtatott. Mivel nekem Saffie volt a barát-barátnőm és nem ők, így szórakoztató volt ezt a folyamatot végig nézni anélkül, hogy komolyabb empátiát éreztem volna a fiúk iránt.
- Fura pia? – összevont szemöldökkel néztem rá – Elég aggasztó, hogy már a gólyáknál is fura pia van.
Nem beszélve arról, hogy én kicsit sem voltam elememben az ébredést követő időszakban. Talán én is kaptam belőle? Nem tudnám megmondani. Épp elég volt az a vodka, amit sikeresen becsempésztem az országba, mivel az nyilván nem olyan volt, mint ami a polcokra került. Mindenesetre nem tudom mi volt az a bizonyos fura ital, de eléggé megmagyarázta volna az estém további menetét.
- Szerinted emlékszem, ha már a karaoke is kiesett? – nevetve tettem fel a kérdést, aztán kihívással a tekintetemben pillantottam rá – Úgy gondolod, hogy jó ötlet lenne? Én nem vagyok benne ennyire biztos. Ha kiütöm magam, akkor az én csapatom is rád marad, te pedig megutálsz engem.
Nyilvánvalóan ez nem volt ennyire egyszerű történet, de tudtam, hogy Saffie néha hajlamos volt a zsörtölődésre és mindent komolyabban vett nálam. Ő alapvetően jobban figyelt a gólyáinkra, mint én. Ez nem azt jelentette, hogy én végig néztem volna popcornnal a kezemben egy nemi erőszakot, de úgy gondoltam rájuk, mint felnőtt emberekre, akik tudják, hogy mit csinálnak. Ha valaki annyit akar inni, hogy alkoholsokkot kapjon, abban pont nem én fogom majd megállítani az illetőt.
- Nagyon helyes – odanyújtottam felé az öklöm. Mivel barátok voltunk, megengedtem magamnak ezt a gesztust. Manapság már úgyis az egyenlőségért dolgoznak a nők, szóval már lassan ott tartunk, hogy az őskorban a nők vadásztak és a férfiak gyűjtögettek, mert ezt nevezik politikailag korrekt dolognak. Egyébként egyáltalán nem gondoltam a lányt ilyen kis hópihének, de most már azok sem köthettek volna belém, akik ilyenek voltak.
- Sajnálom, nekem nem jön be annyira, mint neked – finoman tettem a tenyeremet a lány feje búbjára, aztán egy tökéletes tervet eszeltem ki – Mivel amúgy is szar a gyomrom, mit szólnál, ha vennénk chipset, meg még mekis kaját? És folytathatjuk az ivást is tőlem, de a tábor területére még pont beesik egy étterem és egy vegyesbolt. Ha eleget időzünk már nem tudnak minket beállítani.
Nem volt szar ajánlat az egyik kiscsajtól, aki a kemping mellé még a mekit is bevette a területre. Jövőre meg kellene fontolnom, hogy ugyanígy tegyünk mondjuk egy dohánybolttal is, mert nincs az a cigi mennyiség, ami elég lenne ezekre a napokra. Nyilván szar, hogy nem lehet kimenni, de valahol érthető is.
- Értelmes srácnak tűnik, azokat meg szereted – úgy rántottam meg a vállam, mintha ez tényleg elegendő indok lenne a járásra – Majd a további okaimat elmondom, a zuhany után. Addig le ne bukj nekem, mert kinyírlak, ha egyedül kell maradnom.
Finoman kaptam el a tarkóját, a homlokomat az övének koccintottam, aztán a szálláshoz érve igyekeztem a lehető leggyorsabban összeszedni valamennyi tiszta ruhát a tusfürdőmmel és a fogkefémmel, meg egy törölközővel. Mivel pasi vagyok, kifejezetten hamar végeztem, ráadásul a hideg zuhany segített is rajtam. Szerencsére van lehetőség mosni a tábor területén, szóval a koszos ruháimat egyszerűen a vállamra dobtam és úgy kerestem meg a lányt ismét.
- Akkor benne vagy a tervemben, ugye? Van egy csomó pasizós tippem, szóval simán lekéssük a reggeli tornát – értem én, hogy szopatni kell a gólyákat, de azért ez bőven ellenünk is megy. Akinek van némi esze, az most bujkál.