Dúsgazdag csávó vagy, hatalmas arccal és egoval, ami miatt nekem a legjobb szórakozásom az, hogy ahányszor megjelensz apád bárjában - ami nekem is munkát biztosít - minél extrább testnedveket próbálok beleturházni az ételeidbe, innivalóidba, mert tényleg utállak, mint a szart. Alapvetően úriembernek neveltek engem, mégis... Minden alkalommal, amikor szerencsém van megpillantani téged, egyszerűen be akarom verni az orrod. Úgy viselkedsz, mintha a csicskád lennék, ez pedig eléggé megviselt az elején. Ugyanakkor egyszerre ironikus és vicces belegondolni abba, hogy az én apámnak sokkal több pénze van, mint a tiédnek, és minden bizonnyal nem lenne probléma eltakarítani téged az útból. Persze, ha ezt elmondanám neked, akkor kinevetnél és még jobban élveznéd azt, hogy folyamatosan csicskáztathatsz. Nem sok esélyt látok arra, hogy mi egyszer össze fogunk barátkozni, de valahol ugyanazt a fiút vélem néha felfedezni a pillantásodban, aki én magam is voltam a szökésem előtt. Emiatt pedig nem tudok teljesen haragudni rád, lényegében azzal fejezem ki feléd a támogatásom, hogy mindig újratöltöm az italodat, és úgy csinálok, mintha figyelnék a részeg szövegelésedre, hiába nincs ez így. Utálom, amikor túl sokat iszol, mert akkor nekem kell hazavinni téged, te pedig sosem vagy elég hálás érte. Egyszer azt mondtad, hogy magányos vagy, és én vagyok az egyetlen barátod. Ez volt az a pont, ahol nem bírtam tovább, és mivel túl sokat ittál, egyszerűen kiütöttelek a pofátlanságod miatt. Ettől függetlenül sem tartalak szimpatikusabbnak, de néha késztetést érzek arra, hogy segítsek rajtad, amiért ilyen lehetetlen helyzetbe kerültél. Mert, ha valaki tud segíteni neked elmenekülni, akkor az én vagyok.