Mikor az ereidben szétárad az adrenalin, a szer, amit az imént szívtál magadba, az leírhatatlan érzés. Csak szállsz, és nem érzel mást, csak hogy ezerrel pörögsz, és nem érdekel senki és semmi. Te mindenki iránt szeretet érzel, és hihetetlen boldogságot. Amit mindig is akartál... Nem egyszerű dolog olyan családban felnőni, ahol mindig mindent a segged alá tolnak. Ha hiszed, ha nem, ez nem vezet sehova, főleg nem a végtelen boldogság felé. Egészen addig éreztem ennek értelemét, mikor egyszer össze nem sodort az élet Wyattel. Ő mutatta meg, hogy az nem élet, ha csak a szüleink elvárásának élünk. És mennyire igaza volt. Lehetett volna belőlem híres ruhatervező. Az álmom mindig ez volt, s máig ez. Anyámék csak tolták a pénzt felém, én pedig megvettem az anyagot, rajzoltam, varrtam. A barátnőim az általam tervezett ruhákat viselték. Nagy vágyam volt örökké, hogy egyszer eljussak odáig, hogy esküvői ruhákat tervezzek, varrjak. Nos, a sztori ott ért véget, hogy Wyatt Bennettel egyre többet lógtam együtt. Vagyis ott kezdődött. Ott kezdődött az életem...


Az események mindig olyan gyorsan történnek. Csak iszogatunk, aztán azon kapom magam, hogy felszívom kérdés nélkül az elém rakott csíkot. Onnantól Wyatt iszonyat vonzóvá válik számomra, mint ahogy most is. Csak nézem, és mosoly ül az arcomra. Halkan nevetek az orrom alatt, mert olyan őrült ötletem támad, hogy valószínűleg az egész családom rám förmedne, mikor kiejteném a számon, de szerencsére már mélyen alszanak, mi pedig az utcáról közelítünk a házunk felé. Anyám úgy elzavart otthonról a legutóbb, mikor rajtakapott azon, hogy a fürdőben éppen betépni készülök, hogy alig értem földet. Nem bánom, azóta nem is beszéltem velük. Nekik szégyen, hogy a lányuk idáig süllyedt, nekem pedig nem kell, hogy így érezzék miattam magukat.  
Wyatthez fordulok, és megállok a ház előtt.
- Kocsikázzunk egyet! – suttogom, miközben a másik két haverja felé nézek, s meglebegtetem a nálam felejtődött garázskulcsot. – Apámnak kurva jó Jaguarja van, minden pasi álma, hogy egy ilyet vezethessen. – jegyzem meg, és meg sem várva a választ indulok meg a garázsajtó felé, megnyomom a gombot, és az ajtó halkan, lassan elindul felfelé, s elénk tárul a nagy fehér autó látványa. Több sem kell nekik, elindulnak utánam, én pedig kiveszem a pótkulcsot a kisszekrényből, s Wyatt felé hajítom egy kacsintás kíséretében. Bepattanok az anyósülésre, s mikor elfordítja a kulcsot, nagy mosoly ül ki az arcomra.  
- Gyerünk, jó buli lesz! – mondom, és már fordulunk is ki az udvarból.  
- Remélem, Aaron nincs kint a városban, mert amilyen pechünk van, megint belefutunk. – mondja Wyatt, hisz a múltkor is összetalálkoztunk a bátyjával és abban nem volt köszönet. Szerintem engem kifejezetten utál, azt gondolja, hogy én viszem bele az öccsét a hülyeségekbe, pedig... ha tudná, nem is én vagyok a ludas. Általában ő találja ki a balhékat, nem én, kivéve a mostani esetet. Na jó, meg néhány egy-kettőt, ami eddig volt, de nagy részük az ő sara.  
A fák suhannak mellettünk, elmosódnak, az ablakok lehúzva, és mi kábultan ülünk az autóban, hangosan üvöltve egymásnak ezt-azt. A szembe jövő kocsi reflektora elvakít, eltakarom a szemeim, semmit nem látok. Hallom, ahogy a szembe jövő autó hangosan dudál, Wyatt pedig aprót ránt a kormányon, de már nem látok, hallok mást, csak a hatalmas csattanást...
- Frontális ütközés. A sofőr a helyszínen az életét vesztette, az anyósülésen lévő lány bordája eltört, és a tarkója is vérzik. A hátsó ülésen ülő két srác ült, közülük az egyiket szintén nem sikerült megmenteni, a másik kisebb sérülésekkel megúszta. - Hallom, ahogy izegnek-mozognak körülöttünk, és ha tehetném, üvöltenék. A fájdalomtól, és a ténytől, hogy Wyatt halott. Meghalt, nem létezik többé.  
- Mr. Bennett? Ismeri a lányt? - kérdezik, de a szemem sem tudom kinyitni. Jaj ne, Aaron az. Úristen. A büdös életbe nem fogja ezt elnézni nekem. De nemhogy ő, azt hiszem ezt én sem fogom tudni feldolgozni, hiszen az öccse nagyon közel állt hozzám, és az egész az én hibám... Miattam ült be a kocsiba. Miattam halt meg...

 

Tudod, amikor ott állsz az út szélén és nincs senkid, és semmid, az azért elég embert próbáló. Mikor anyádék kitagadnak véglegesen, mert átverted őket ott, ahol tudtad egy fiú miatt, és rájössz, hogy nem is volt az olyan rossz,
amikor mindent neked adtak. Már csak azért sem megyek oda. Nem adom meg azt az örömet egyikőjüknek sem, hogy könyörögjek nekik. Azt már nem.
Annyira sosem voltam rájuk szorulva. Viszont kezd rohadt hideg lenni, és egy hátizsáknyi ruha nem sokra futja. Bentley meghalt, Wyatt meghalt, Taylor pedig eltűnt, ahogy kijöttünk a kórházból. Komolyan nincs senkim. A picsába,
Cher, itt fogsz megdögleni.
- Bocs, ne haragudj, nincs egy cigid? Fontos lenne, mert kurvára fázok, és a barátom nem rég halt meg egy autóbalesetben, és teljesen kivagyok. - Megállítom a mellettem gyors léptekben elhaladó embert, akinek az arcát a sötétben nem tudom kivenni.
Nagy szükségem lenne egy cigire, hátha az kicsit felmelegít. Megfagyok,
az istenért... És egy kis alkoholt sem vetnék meg, amit azt illeti... Az ismeretlen alak rám pillant, és a vonásaiból felismerem. Ezt nem hiszem el, hogy New York lakossága, mindössze 8 és fél millió ember közül, pont a halott barátom bátyja áll előttem... Picsába! Hova süllyedhetek még?!