You're here where you should be, snow is falling as the carolers sing. It just wasn't the same alone on Christmas day - Presents, what a beautiful sight || ehelyett: alapozzuk meg a karácsonyi mókát azzal, hogy fürdünk karácsony előtt néhány nappal a Central Park tavában, hiszen nincs is annál jobb móka.

anja and jo

Kis Karácsony, nagy Karácsony, tele van már a kalácsom…
A jobb lábamat a pad szélének támasztva halásztam elő a cigis dobozomat a kabátzsebemből, hogy aztán félkézzel ügyetlenkedve pattintsam le a tetejét és varázsoljam ki belőle az utolsó szálaim egyikét – az esetekben kilencvenkilenc százalékában sosem cigiztem kutyasétáltatás közben, mert nem lehetett tudni, melyikük ránt el hirtelen jobbra, főleg a Central Parkban. Megint más kérdés, hogy most kivételesen nem menhelyes vagy plusz pénzért bevállalt kutyussal voltam, hanem Gordóval, akit mintegy mentsvárként cipeltem el magammal, hogy legalább ideig-óráig ne kelljen asszisztálnom a karácsonyi őrülethez.

Amit – természetesen – még így sem úsztam meg, mert miután anya megelégelte, hogy nem válaszolok az üzeneteire és a telefonhívásaira (pedig kivételesen elmondtam neki, hova megyek), rám szabadította a kettes számú terrorkommandót: Anját. És mivel kivételesen közeledett a karácsony, ebből kifolyólag minden kirakatból egy ízléstelenül kivilágított Santa Klaus integetett feléd egy pedofil mosollyal, úgy döntöttem, kivételesen felveszem neki a telefont, aztán megegyeztünk abban, hogy itt találkozunk a tónál. Hadovált valamit arról is, hogy amúgy sem vette még meg anya ajándékát, ha gondolom, megvehetjük közösen és nyugodtan beleszállhatok valamennyivel, de mivel az „anya” szó hallatán automatikusan bekapcsolt a szelektív hallásom, egy „jó, aha” után kinyomtam a hívást.
Gordo türelmetlenül toporgott a lábam mellett, valószínűleg nem igazán értette, miért fogom percek óta rövid pórázon – az ember azt hinné, a karácsonyi giccs kimerül lila karácsonyfadíszekben, de nem, nekünk pónik által húzott hintó is kell télre, hogy letaposson boldog-boldogtalant –, én pedig a szomszédos fa kivilágítását figyeltem unottan, ahogy az első slukk után kifújtam a füstöt.
A percek kínosan lassan vánszorogtak, főleg, hogy még a tó jegén sem korcsolyáztak az emberek, mert még túl vékonynak ítélték meg a jégpáncélt ahhoz, hogy biztonsággal tudjanak rá embert engedni – ennek ellenére volt egy-két bátor jelentkező, aki 2020 hősének érezve rálépett, bepózolt, aztán el is rohant, mielőtt a parkőr rajtakaphatta volna. Mint mondtam, 2020 hőse.
– Na, jó, kisöreg, szerintem csapjunk egy kört, mert mire a nővérem ideér, olyan jégszobrok leszünk, mint Anna a Jégvarázsból – rántottam meg a pórázt, Gordo pedig örömmel engedelmeskedett neki, farok csóválva indult meg mellettem, le a tó partjára, miután elnyomtam a legközelebbi kuka tetején a cigimet.
Felsóhajtottam, ahogy Gordo közelebb húzott a tóhoz valami érdekes szagnyomra bukkanva, és amilyen jámbor jószág volt egész nap, legalább annyira kitartóan húzott abba az irányba, szóval nem volt más választásom – engedtem neki. Felprüszkölt, ahogy a hóba nyomta az orrát (ráadásul valami sárgába, nem akarom tudni, mitől).
Zizzent a telefonom – ahogy előhúzni készültem a kabátom zsebéből, a szemem sarkából láttam, hogy egy Anja alakú paca áll fentebb, ám azt, hogy az sms-t valójában ő írta-e vagy sem, már nem tudtam lecsekkolni. Gordo hirtelen rántott egyet rajtam, a mobilom pedig kicsúszott az ujjaim között, és surrogó hanggal ért földet… jeget.
– Ó, kurva életbe – robbant ki belőlem, és ahogy próbáltam egy határozott rántással visszatartani Gordót, figyeltem, hogyan csúszik be a jégpáncélon egy-másfél méterre a tavon. – Hát, ez kibaszottul fantasztikus. Na, jó, itt maradsz – parancsoltam rá Gordóra, remélve, hogy kivételesen nem az az egy százalék játszik, amikor nem hallgat az utasításokra. Mert egyébként tojt rá, magasról. – Ül! Marad! Belőlem meg 2020 hőse lesz – forgattam meg a szemeimet, és nem a legnagyobb nyugalommal ugyan, de elengedtem a pórázt.
Vettem egy mély lélegzetet, intettem a közeledő Anjának – valószínűleg magyarázott is valamit, de mint mondtam, az anya szó hallatán bekapcsol a szelektív hallás –, aztán elindultam a telefonomért, szép, lassú, araszoló mozdulatokkal.
Amikor megjelentek az első vékony repedések a jégen a már meglévők mellé, tudtam, hogy vissza kéne fordulnom, azonban én sem tudtam megmondani, miért nem tettem – valamiért végtelenül egyszerűnek tűnt gyorsabbnak gondolni magam holmi fagyott víznél, elkerülve azt, hogy beszakadjon alattam az egész. Az meg a másik, hogy előttem is járkáltak rajta páran.
És ami a legfontosabb: végül is, ki a fene gondolta volna azt, hogy a megkönnyebbült sóhajomnál, mikor lehajolva megkaparintottam a telefonom, már csak a jég megrepedésének a hangja meg a saját sikolyom lesz hangosabb, ahogy belezuhantam a jéghideg vízbe.

nagyon sok szeretettel küldöm neked, boldog és békességes karácsonyt kívánok   | ⚶