Úgy tűnik, a mai nap Benji ökörségeiről fog szólni. Már reggel azzal ébresztett, hogy felugrott az ágyra és kettőt vakkantott. Hozzáteszem, le van tiltva ágyról, kanapéról, rohamok kivételével, bár általában akkor úgyis padlót fogok, ahogy húgom fejezte ki magát, mikor egyszer rám nyitotta az ajtót egy ilyen alkalommal. Nem várta meg a kávémat sem, amit alapvetően nem lehetne inni, de most úgy éreztem, kell egy könnyed, mentes kávé. És Benji fogta, lelökte! Mellé az ártatlan arc, hogy de nekem kávé, az nem kell, inkább menjünk már! Sejtettem, hogy miért akar kimenni, így egy filtert bedobtam egy termoszba és ráöntöttem a forró vizet, míg Benji elcsattogott a hámért és a pórázért. Még a játék sem kellett neki. Felkaptam a mappát, amiben az esti fellépés kottaanyaga van, hogy legalább addig tanulom, míg a kisasszony le nem higgad és a zsebembe tömtem két adag játékot, egytől úgyis búcsút kell vennünk lassan. Ahogy a parkba értünk, szinte kitépte magát a kezemből, s mivel nem akartam elesni, inkább elengedtem a pórázt. Tudom, mit kéne tennem, megállíthatnám egy finom rándítással, jól kondicionált eb, amitől alapvetően is kiver a hideg víz. Mivel ritkán ennyire kerge birka, tudtam, nem bánt senkit, egyszerűen túlteng benne a nem tudom mi, s majd kirohangássza. Póráz nélkül, mert így egyből felakad valahol. - Legalább azért gyere már vissza, hogy levegyem a pórázt rólad! Jaj. A hattyúk a tavon! Egyenest feléjük szalad, ugatva. A francba! Szaladni kezdek Benji felé, vagyis inkább utána, miközben vagy milliószor kiabálom neki, hogy állj. Nem szabadna futnom, nagyobb esélye van, hogy elesek és beverem a fejem, de nincs kedvem kifizetni nem tudom mennyi összeget, mert energiatúltengésében megkergetett pár hattyút.
Újonnan nagyon is szerettem kijárni a parkba és kiszellőztetni a fejemet, főleg mivel újfent egyre többször éreztem azt, hogy idegösszeomlást fogok kapni. Túl sok gondolat kavargott bennem és bármennyire is jól esett volna valakinek beszélni róluk, nem akartam, hogy gyengének lássanak, ezért hát hallgattam. De aztán könnyen lehet, hogy ez okozza majd a vesztemet... egyszer csak összeroppanok majd a súlyok alatt és senki sem fogja tudni mi történt. Mert ugyebár "Anja mindig is erős volt", "Anja mindent kézben tartott". Valószínűleg hiba volt a problémáimat a szőnyeg alá söpörnöm és mindig csak másokkal foglalkozni. A park viszont megnyugtatott. A madárcsicsergés, a fák suhogása, mind-mind olyan hang volt, ami békességre intette az embereket. Néha ezt az idilli állapotot megzavarta pár sikoltozva futkározó kisgyerek, de szerencsére amilyen hamar bekerültek a képbe, olyan hamar el is tűntek belőle. Én pedig újra egyedül maradhattam a gondolataimmal. Kényelmesen elhelyezkedtem az egyik tóra néző padon, fújkáltam a kezemben gőzölgő teámat és elmerengtem, ahogy a hattyúkat néztem. Mindenhol csend honolt, amit New Yorkon belül elképzelni is alig lehetett, én pedig úgy éreztem magam ettől a rövid pillanattól, mintha épp a menyországban lettem volna. Ám ez a pillanat is hamar szertefoszlott, amikor éles kutyaugatásra lettem figyelmes és már meg is láttam az ismerős ebet, ahogy őrült sebességgel rohan a vízhez. - Hé, Benji! - kiáltottam neki, bízva abban, hogyha meglát, akkor inkább velem foglalkozik majd, mintsem azzal, hogyan kergesse ki a hattyúkat a vízből. - Benji! Nézd! Gyere, nézd mi van nálam! - előhúztam a táskámból egy gumilabdát, amit még napokkal ezelőtt vettem neki, csak nem volt szerencsém még odaadni. De a labda nem túlságosan hozta lázba, mivel pedig hirtelen Thomast sem véltem felfedezni a környéken, nem maradt időm arra, hogy maradék jutalomfalatért turkáljak a táskámban. Meg kellett állítanom a szeleburdi kölyköt, mielőtt úszott volna egyet a tóban. Táskámat a földre dobva siettem oda hozzá és igyekeztem elkapni a pórázát. Sikerült is, de a hattyúk annyira lekötötték minden figyelmét, az enyémet meg az, hogy megakadályozzam abban, hogy bármiben is elakadjon, hogy észre se vettem, ahogy a póráz a lábam köré csavarodott. - Benji, lassíts egy kicsit! - kérleltem, de persze ügyet se vetett rám, hisz közel sem voltam olyan érdekes, mint azok a nagyra nőtt fehér tollasok. Mikor nekirugaszkodott, hogy ő már pedig beugrik közéjük a tóba, rögtön kapcsoltam, hogy ebből én se fogok tudni szárazon kijönni. Végül Thomast is megláttam, viszonylag már elég közel volt hozzánk, amikor Benji épp elkezdte végrehajtani a végzetes manővert. - Thomas! - kiáltottam és a kezemet nyújtottam felé, hátha még időben ide tud sietni és megment attól, hogy a kutyájával együtt a tóban végezzem ezen a szép, ám de kissé hűvöskés délelőttön.
Csak nem áll meg, teljesen a célra koncentrál, azok pedig a hattyúk. Elég bent vannak a vízben, talán ezért is ücsörögnek méltóságteljesen, pedig ha tudnák, hogy Benji piszok jó úszó, már lapátolnának elfelé, még messzebb. És hiába kiabálom neki, hogy állj (név? Ilyenkor? Háh, az kutya fülét sem ér!), csak nyargal tovább. Ismerős hangot hallok, ahogy Benji nevét kiabálja, egy pillanatra oda is kapja a fejét, hogy aztán szaladjon tovább a hattyúk irányába. Felismerem Anját, s látom segíteni akar. - Vigyázz, magával ránt! - Tartok attól, hogy Anját magával sodorja az iram, amivel lendületben van a hattyúk felé. Nem értem, mi ütött ma bele. Szét fogok nézni otthon, mit talált meg éjjel és tömte magába. Ha szólok neki, megáll. - Anja! - Meglátom, mi is történik a pórázzal. Hát pont azt nem gondoltam volna, hogy éppen Anja lesz az, akin fennakad Benji. Szó szerint. Nagyobb iramra váltok, mintha menne. A fejem lüktet, de nem hagyhatom, hogy Anjának baja essen Benji lükesége miatt. - Megvagy! - Kapom el Anját, remélve, hogy így a pórázra is rá tudok lépni. Háh, persze. Anja megvan, rálépni a pórázra nem sikerül, csak bele a lendületébe, Benji is nyög egyet, ahogy megakad a lendületben, én meg kis híján úgy dőlök, hogy ráesek Anjára, muszáj vagyok egyet előre lépni a lábammal, így Anja két lába az én lábaim között van és dőlünk együtt. Nem akarok elesni. Benji húzóereje megáll, és értetlenül néz. - Uhhh... - szusszantok egyet. - Ez nagyon közel volt. Jól vagy? Ekkor érzékelem, hogy is állunk, így kiegyenesedek. A fejem még mindig tiszta piros és lüktet, most pont nem ezzel foglalkozom. - Várj, ezt leszedem rólad - a póráz vége már a kezemben van, szabadon. - Sajnálom, ma Benji.. minden rendben? - Aggódón nézek Anjára, majd a válasz után Benjire tekintek. - Ide gyere! - Mutatok a lábam mellé. Viháncolásnak vége, muszáj megtanulnia, hogy ökörködni jó, de nem így.
Végtére is eléggé felüdítő volt kimozdulni a négy fal közül, távol lenni az emberektől, élvezni kicsit a nyugalmat, ami egészen addig tartott, míg Benji fel nem tűnt és egy őrült nagy káosszá nem varázsolta a békés, pihenő környzetet. Mivel Thomas-t hirtelen nem láttam, így gondolkodás nélkül iramodtam meg Benji után, míg nem a távolból felcsendült a férfi hangja is. - Mi? - visszakiabáltam kérdőn, mivel semmit nem értettem abból, amit aggodalmasan kiáltott az imént. Aztán hirtelen ott termett mellettem, egy pillanatra megállítva ezzel a lökött ebet is, de tulajdonképpen olyan fénysebességgel történtek a dolgok, hogy időm se volt jobban ráeszmélni az esményekre. A póráz a lábam köré tekeredett, Thomas félig rám esett, majd együtt kezdtünk el dőlni a tó felé, de mikor már elfogadtam a sorsom és vártam a vízbe való becsapódást... nem történt semmi. Ekkor mertem kinyitni a szemeimet is - amit valamelyik kiszámíthatatlan mozdulatsor közben reflexből hunytam le az előbb -, hogy felmérjem, mi is történt körülöttünk és persze velünk. - Persze, jól vagyok, nem történt semmi. Hála neked! - mutattam le a pórázra, amire rálépett az imént, ezzel megállítva a kellemesnek nem mondható esetleges csobbanásomat a hideg tóba. Nem voltam kibékülve azzal, ha valaki ennyire közel merészkedett hozzám és kéretlenül belépett az intimszférámba, ugyanakkor jelen esetben ez mégis megbocsátható volt. Bár tény, hogy rögvest jobban éreztem magam, amint nőni kezdett a távolság közöttünk. Ahogy pedig lefejtette Benji-ről a pórázt és az én lábaim is kikerültek az átvitt értelemben vett satu szorításából, még kellemesebben éreztem magam. Thomas ugyan Benji-vel volt elfoglalva, de szavai felém aggodalmat sugároztak és én is hasonlóan viseltettem az irányába. - De inkább magadnak kéne feltenned ezt a kérdést - mondtam ahogy jobban szemügyre vettem az arcát. - Nagyon piros az arcod... jól érzed magad? - kíváncsiskodtam és integettem Benji-nek, nem mintha az jobban meggyőzte volna őt arról, hogy a gazdájához sétáljon és felejtse el a hattyúkat. - Thomas, lehet le kellene ülnöd egy kicsit pihenni. Van a táskámban csoki, kérsz? Hátha egy kis cukorbevitel a hasznodra válna... Benji-t meg hagyd addig, elszórakoztatja magát. - nem beleszólni akartam - vagy talán mégis -, de úgy láttam, szüksége lett volna egy kis szusszanásra. Benji pedig amennyire bepörgött a hattyúk láttán, biztos itt maradt volna a tó közelében és nem rohant volna el a park másik végébe. Ő jól szórakozott és habár némi dorgálás valóban kijárt volna neki, fontosabbnak tartottam, hogy előbb Thomas jobban legyen, mert látszólag eléggé megviselte ez a reggeli torna.
Eljut a kérdése, amit kiabál. - Ma..h - már késő volt, láttam, ahogy nem fog összejönni, nagyobb iramra váltok és még éppen, hogy. Ne-ne-ne-neee! A levegőt kapkodva állok, de nem mozdulunk tovább, Benji végre feleszmél, hogy teljesen átváltott dinkába. - Bo... bocsánat - észlelem a kínos pozíciót, még a dübörgő fejemtől is, és igyekszem egyenesbe hozni Anját és arrébb lépek, megfogva a pórázt, miután elrendeztem. - Hála az égnek! - Még mindig nincs elég levegő bennem, ez legyen a legkisebb bajom. - Gyere ide! - Ismétlem még egyszer, megemelt hang nélkül, határozottan. - Aha - azzal inkább engedek a lábamnak és Anja szavainak is és inkább leülök, továbbra is a kezemben tartva a pórázt. Benji végre odajön. - Rosszat csináltál, ilyet nem szabad! - Tudja, tudja, le is ül és mélységesen szégyelli magát. Én meg, akármennyire is veszélyes volt a mutatványa, legszívesebben magamhoz ölelném, ahogy rámnéz bűnbánó ártatlansággal. - Uh - törlöm meg a homlokom. - Tényleg minden oké? Lábad? Nem fáj? Csoki? - Esik le, hogy még mondott valamit. - Nem, köszönöm, majd iszok valamit, majd, ha levegőhöz jutottam. Megtámasztom a fejemet a két térdemre könyökölve és mélyeket lélegzek. - Már jobb - a pirosság nem, de a dübörgés múlóban. - Nagyon sajnálom, Benji ma úgy döntött, hogy teljesen a feje tetejére állítja a világot. Úgy nagyjából mindenkinél. Csináltál éppen valamit? Nem akarlak feltartani. Még mélyeket lélegzek, utálok gyengének mutatkozni, így aztán végül hátra támaszkodok, úgy nézek Anjára. Aztán elnevetem magam. - Ez kész röhej ez a nap.
Kezdőlap
Úgy tűnik, a mai nap Benji ökörségeiről fog szólni. Már reggel azzal ébresztett, hogy felugrott az ágyra és kettőt vakkantott. Hozzáteszem, le van tiltva ágyról, kanapéról, rohamok kivételével, bár általában akkor úgyis padlót fogok, ahogy húgom fejezte ki magát, mikor egyszer rám nyitotta az ajtót egy ilyen alkalommal. 
