A fürdőszoba csempéin öblös horkolás jár rezgő, lüktető táncot, aminek ritmusát csak az időnkénti apnoe szakítja meg. Borzalmasan hangos a férfi, aki hálóhelyéül valamely oknál fogva a legmegfelelőbbnek a fényesre sikált kádat választotta valamikor az első napsugarak érkeztének környékén. A porcelán illemhelyben és  környékén különböző színű és méretű törülközők és ruhák terültek szét, barnás-sárgás foltokkal tarkítva. A kézmosó csapból vidáman csordogált a tiszta víz a lefolyóba, zavartalan aláfestést adva a mélyről jövő rezonáló szerenádnak.
A férfi a kádban hátravetett fejjel aludt, tátott szájjal. Szemei lehunyva voltak ugyan, de ízlésesnek cseppet sem mondható fekete szemceruza-vonalak díszítették, s A homlokán egy nyakkendő volt átkötve, akár Rambonak, a haja kékes-lilás színben pompázott, s a tincsek közül egy félig letört tiara árván kukkantgatott ki. Karján fehér ragtapasz díszelgett, körbe tekerve fóliával, valószínűsíthetően egy kínos vagy érdekes, netán magyarázatra szoruló tetoválást rejtegetett a kíváncsi szemek elől. Testét az előszobaszőnyeggel próbálta védeni az éjszakai hideg elől, két lába közül az egyiken rózsaszín zoknit viselt, másik csupaszon meredt a mennyezet felé. Cipői - noha igazán minőségi lábbelik voltak egykor - , most összekötözve lógtak a zuhanyrózsáról. A férfi feje felett a csempén tíz-tizenkét A4-es méretű fotó volt felragasztva szörnyen imbolygó, cseppet sem szabályszerű hálózatban. Mindegyiken egy gyönyörűszép, fekete hajú szépség nézett a kamerába. Az egyiken egy autó anyósülésén mosolygott, a másikon édes, ártatlan álmot aludt egy hatalmas ágyban, a harmadikon csupán legintimebb testrészeit fedte be a hófehér lepedő, hullámos haja, akár az éjszaka, úgy terült el mellette a párnán, s gerincének gyöngysora a tökéletes formákra hívta fel a figyelmét az arra tévedőnek. Volt olyan is, amin a kádban horkoló férfivel ölelkezik, vagy épp szemüvegben, térdét felhúzva, nyúlt pólóba és feltűzött hajjal ült a konyhaszigetnél és a laptopjára meredt a száját rágva. A férfi pedig ezek alatt egy csinos, piros-fehér csíkos női pulóvert ölelgetve aludta édes álmát.
Talán aludt is volna még ítéletnapig - de detoxikálódásának hajnaláig mindenképp - ha odakintről nem szűrődött volna be valamiféle zaj, amely kiragadta abból az álomból, amely ennyire lefoglalta.
- A kalapos nyúl elvitte a szikéimet! - rázkódott meg kissé és kábán, a világot értelmezve próbált magához térni. Gyomra bukfencezett egyet a hirtelen mozdulattól és ő fintorogva nyomta vissza az öklendezést.
- Gyaaaaaa - nyögte-hörögte szédülve és visszahanyatlott s lehunyta a szemét. Kereste az elillanó álom valószerűtlen képét, amelyben szerepelt egy műtő, a nő, akit szeretett és egy nyúl, kalapban és lila mellénykében. A lényeg mégsem ezen volt, hanem a karjában tartott aprócska, fehér csomagon, amely érzésre alig nyomott pár dekát, mégis úgy húzta le a karját, mintha tonnányi súly lett volna a leplekbe csomagolva. Valószínűleg elzsibbadó keze mosta össze az álommal a valóságot. Ám sajnos - vagy nem -, már nem tudott visszasüppendi a boldog öntudatlanságba, mert kintről újra hangorkánnak ható szöszmötölés nyomta el a víz csobogásának megnyugtató hangjait.
Kinyitotta a szemeit. A sötét szemceruza keretet vont a gyönyörű, világoszöld íriszek köré, amit csak a másnaposság vörös szemfehérje tett csak még hangsúlyosabbá. Kissé úgy tűnt, mint akinek kötőhártya-gyulladása alakult ki, de mivel nem könnyezett, nem is ragadt össze a szeme a sárgás színű váladéktól - függően attól, hogy melyik típusú szembetegséget kapta volna el- ezt elhanyagolható esélynek lehetett ítélni. Maradt a másnaposság mint kiváltó ok.
Zavartan próbálta felidézni az elmúlt éjszaka - vagy évtized - eseményeit, de hiába erőlködött, semmi nem jutott eszébe. Lassan, kimérten, nagyokat nyögve állt fel a kádban, s mikor belenézett a tükörbe ijedtében majdnem kiesett a kádból.
- Váá -áá -áá - kurjantotta, s ijedten rántotta maga elé jobb híján a keze ügyébe kerülő előszobaszőnyeg mohazöld szövetét. Ki a fene állt vele szemben? Ki az, akinek tiara díszeleg a kékre festett hajában, akinek szemei, akár egy Karib-tenger kalózai statisztáé, s aki méltóságának utolsó morzsáit az a csillámos aranyszínű tütü rombolta végleg le, amely a csípője körül lengedezett gyűrötten.
Pillanatnyi ijedelme után a hangok irányába fordult. Odakintről egy ismerős és egy ismeretlen furcsa párbeszédének foszlányai szűrődtek be. Eszébe jutott a macska, aki gyámoltalan kicsiny állatnak volt beállítva, hízelkedő kis bársonytalpú szőrgombócnak, de ádázabb ellenséggel nem is átkozhatták volna meg. Ám az ismeretlen emberi hang tulajdonosáról nem volt semmiféle fogalma.
Mit sem törődve a megalázó kinézetével lassan a kimászott a kádból. Imbolyogva támaszkodott meg a csap szélén, s a még mindig folyó vízsugárral mosta meg az arcát, majd miután kiöblítette a száját is, pár korty erejéig a fémszínű csap alá tartotta a fejét, s nagyokat nyelt a hűs vízből. Ám tudta, hogy ezen az állapoton hivatalosan egy napnyi pihenés és egy jó adag tiszta víz és némi vitamin és ásványianyag pótlás segítene a legjobban, de ő semmi másra nem vágyott, csak arra a keserédes, illatozó csersavas kávéra, amely most életet tudott lehelni élettelen testének kimerült sejtjeibe.
Kinyitotta hát az ajtót, s néhány lépés után azon elborzasztó kép fogadta, amelyről azt hitte, soha többé nem kell látnia.
A macska ugyanis leplezetlen imádattal le sem vette a szemét a túlméretesre nőtt új jövevényről és olyan hangosan dorombolt, hogy még a szomszédos államban is hallották. Jamie tőle megszokott lazasággal tipegett be a nappaliba.
- Látom, megismerkedtél Átokkal - mondta ki nyíltan a tényt, inkább magának, semmint az ismeretlennek, majd a macska felé biccentett - Ő Isten Átka. Hivatalos nevén amúgy Salem, de mikor megkaptam a felügyeleti jogot, többet mondtam, hogy ez a macska Isten átka, semmint a tulajdon nevemet, így rajtaragadt. Igaz, Átok? - kérdezte a férfi kissé ellágyuló hanggal, hízelkedve a macskának, aki erre hátracsapta a füleit, s karmait kiélezve fújtatni és morogni kezdett a gazdája felé. Nyoma sem volt az imént békésen doromboló mivoltának.
Jamie tehát visszavonulót fújt. A meglett férfiember a maga száznyolcvanvalahány centis magasságával, tütüvel és tiarával, kalóznak díszítve vakarta meg nagyot ásítva a tarkóját, s körbepillantott.
- Hát...őszintén megmondom, hogy az arcod ismerős, de a nevedet sem tudnám felidézni. Már meg ne haragudj érte, nem bunkóságból mondom. Jesszus, de szarul vagyok - hörögte és néhány nagyobb lélegzetet vett.
- Üdv. Jamie vagyok. Abból kiindulva, hogy a lakásomban vagy, a kádban ébredtem de jégágy nélkül és még megvan mindkét vesém, feltételezem összecimbiztünk az éjszaka. Ebben az esetben pedig érezd magad otthon nálam. Kösz, hogy nem adtad el a szerveimet. Kérsz kávét? Közben meg elmesélhetnéd, miért ijedtem meg a tulajdon képemtől és talán arra is emlékszel mit varrattam magamra, meg egyáltalán, mi a büdös franc történt tegnap éjszaka, mert nekem tök homály.
A konyha felé intett, és gondosan kikerülve a macskát, aki rajongva mekegett a hosszú hajú, zöld szemű pasasnak elindult kávét csinálni, ha akar az illető, ha nem. Fel kellett ébrednie és megtudni, mi a fenét csináltak. Remélte, hogy nincsenek itt rajtuk kívül mások.

Az ébredés egy átmulatott éjszaka után ritkán meseszerű. Legtöbbször az ember küzd a kiszáradással, a fejfájással, a gyomorégéssel, a hányingerrel és jobb esetben felsejlik valami ködös emlék az exek éjszakai telefonos zaklatásából is.
Nos, jelen esetben emberünk - tütüben és tiarában - egészen valószínű, hogy sokkal messzebb ment el, mint némi telefonbetyárkodás. Agyában ezer és ezer gondolat próbált volna átcikázni a tükörképe láttán, de csak addig jutott el csekély agykapacitását összevakarva, hogy nem szabad többé innia és reméli, a festék kijön majd a hajából. Hogy hol szerezhette a különös kinézetet és a hozzá megszokottan nem illő ruhatárat és kiegészítőket, már nem fárasztotta magát, hogy elgondolkozzon rajta. Előbb-utóbb úgyis minden kiderül. Vagy nem.
Azonban a tény, hogy hónapok óta fejedelmi ellátásban részesítette az ádáz karmos-bundás gyereket, és az mégis egy számára teljesen idegen férfira nézett nem titkolt imádattal, szíven ütötte. Nem nagyon, mint az egykori kedvessel alakult kapcsolata, de mégis megrendítette. Mégsem tudott lemondani róla teljes mértékben. Nem tudta feladni azon reményét, hogy egy nap majd a macsek - ha nem is úgy néz majd rá, mint a nem messze tőle ácsorgó Loreal reklámból kilépett égimeszelőre, de- nem akarja majd alattomban kikaparni a szemét, megkeseríteni az életét és élet-halál harcot vívni a territóriumért, amely jelenleg csak a tulajdoni lapon volt a birtokában.
Figyelmesen próbálta értelmezni az ismerős idegen szavait a macskára vonatkozóan, noha egyre sürgetőbb vágyat érzett, hogy magához édesgesse a kávéfőzőt. Cselekedeteit is ehhez igazította, célirányba állítva magát elindult a konyha felé, s közben megcsóválta a fejét, amit most különösen nehéznek érzett.
-Nem értek teljesen egyet veled ez ügyben. A macska valóban tud otromba, gonosz, alattomos kis bestia lenni. De épp emiatt az önállósága miatt számos rajongója is akad. Állítólag ahol a macska dorombolni kezd, ott negatív energiák vannak, és ezzel ellensúlyozni tudja. Sőt, ha a macska éjjel melletted fekszik és dorombol, oldja a stressz szintedet. Szóval véleményem szerint egyáltalán nem rossz állatok ők, csak inkább...hmmm...büszkék. Nem adják akárkinek a bizalmukat, van akinek többet kell küzdenie érte - utolsó szavainál elmélázva nézte egy kis ideig a bolyhos szobacirkálót, aki leplezetlen unalommal és némi undorral pislogott feléje. Tulajdonképpen egészen valószínű, hogy Átok, aki becsületes nevén Salem volt egykor, csupán azokra a zűrzavaros érzésekre reagált elutasítással, amikkel küzdött amióta csak megismerkedtek. Hiszen Jamie híresen hírhedt volt nehéz, már-már elviselhetetlen természetéről, makacs, hajthatatlan határozottságáról, rettenthetetlen mivoltáról. S csak kevesen merészkedtek ezen állarcok mögé, hogy lássák hatalmas, amúgy kenyérre kenhető szívét, a benne lakozó állandó jóakaratot, a szűnni nem akaró bizonyítási vágyat, s még ezer jó tulajdonságot, amit neki valahogy sikerült újra meg újra rosszkor, rossz helyen kieresztenie. Ám nincs mit tenni, ez betudható az enyhe autizmusának, s megannyi iszonytató, rémisztő vagy épp szemérmetlenül boldog eseménynek, amelyek az elmúlt nagyjából negyven évben érték.
- Alarick. Milyen fenséges, komoly név - bólintott, és máris ezerféle becézési formát eszelt ki számára, mert Jamie különösen szeretett beceneveket adni bárkinek, akivel találkozott, mindenkinek más okból kifolyólag. A gyakornokoknak azért, mert többségük úgyis kihullott rövid időn belül, egyszerűbb volt beceneveket megjegyeznie, semmint teljes neveket. Az csak azoknak járt, akiket kiválaszott, akiket érdemesnek tartott arra, hogy komolyan figyeljen rájuk. Ilyen volt Emma Harrington, akit sajnos korán elragadott az értelmetlen halál. Aztán Olivia Montgomery, aki több is lett, mint az egyik legkíválóbb gyermeksebész Sydneyben. Ilyen Cornelia Jones, aki legjobb baráttá küzdötte fel magát attól a nevetséges jelenettől kezdve, hogy Cinderellaként lett elkönyvelve. Hát lassan kibontakozott Alarick beceneve is, noha jelen esetben pontosan tudta, hogy a szülei milyen névvel áldották - avagy átkozták - meg.
Kösz - húzta el a száját és megpöckölte magát az aranyszínben csillogó tütüt - Pedig imádok így öltözni. Most beletapostál a lelkembe, időpontot kell kérnem a pszichológusomtól - mondta elhúzott szájjal, aztán elvigyorogta magát - De csípem az őszinteséged. Ez tetszik. Végre valaki nyíltan kimondja amit gondol, nem kell órákig azon tépnem magam, mit is akart ezzel mondani. Szarul nézek ki. Ez van - bólintott végül, és végigtekintve képzeletben magán megállapította, hogy ennél ő sem fogalmazhatta volna meg szebben. Igen ó, szarul nézett ki, mert másnapos volt, nagyon durván, mert kékes-lilás színben pompázott a haja és ki tudja ki és mi okból, de kihúzta fekete ceruzával vörösesen izzó zöld szemeit. De egy vad éjjel után Jamie esetében ez nem is meglepő. John gyakran emelget egy bizonyos estét még Anchorage-ben, amikor drága cimboránk egy sztriptízbárban duhajkodott, Jake, aki másik legjobb barátja volt, míg el nem nyelte a föld, egy másikat, amikor is le kellett ütnie, mert el akarta venni a sütijét. A kórházban néha beöltözött a gyerekek kedvéért szuperhősnek, hogy így nyugtassa meg őket, hogy ne féljenek a műtéttől, vagy a fájdalmas kezelésektől. Hisz odabent minden csupa varázslat volt és móka, színjáték, mert ha a gyermek elhitte, hogy meg fog gyógyulni, nagyobb eséllyel lett valóban így.
A férfi újdonsült lakótársára pillantva azonban nem volt nehéz megállapítani, hogy mivel küzd, hisz látványosan szorította össze szemhéját minden lépésnél, amíg közledett felé. Hasogató fejfájás, hányinger...igen, klasszikus 'nememlékszemmitittamdeazsokvolt' szindróma tünetei. A kávét felajánlani szinte semmiség volt, noha tudta jól, ha emberünk elutasította volna, valószínűleg akkor is a kezébe nyomott volna egy csészével.
- Meg kell hagyni, te sem nézel ki valami jól - jelentette ki egyszerűen, majd elindult valóban már a kávéfőző irányába. A macska unottan kezdte tisztogatni a bundáját, s néha ásított egyet, mintha érezte volna, hogy számára itt most nem terem babér, a két simabőrű túlságosan el volt foglalva egymással.
Jamie a hivatás körbeírására azonban felhúzta a szemöldökét.
- Nocsak. Egy yardos - mormolta csendesen maga elé, és eszébe jutott a cseppet sem kíméletességéről, ám annál inkább drasztikus hatékonyságáról és igazságérzetéről híres sógornője, ám nem fejtette ki, hogy mire is gondolt ezzel kapcsolatban, inkább elismerően bólintott - Akkor ezek szerint mindketten a relatíve közjó érdekei mellett tettük le a voksot annak idején. Egészségügyis vagyok - zárta le a kérdést, mert ugyan imádta amikor körberajongják és elismerik, hogy a világ minden tájáról rohannak hozzá életmentő és életminőség javító műtétekre az emberek, valahogy sejtette, hogy a mellé szegődött fiatalembert ez a legkevésbé sem nyűgözné le, főleg nem ebben az állapotában. Nem is volt amúgy itt és most lényeges. Megvakarta állát a füle alatt, sercegve húzta ujjait a viszkető bőrfelületen, aztán elkezdett kávét csinálni, s közben hallgatta a másikat. Csak akkor pillantott felé, mikor kihúzta a zsebéből a piros csipkés aprócska tangát. Szájával ú-t formálva vakon kapcsolta be a gépet, ami zúgva őrölni kezdte a finom egész kávészemeket.
- Catskratch - bólintott értő módon a 'furcsa nevű bár' hallatán, bár megadta az esélyt, hogy valójában valahol egészen máshol fejezték be a duhajkodást, hisz tudta magáról, hogy hajlamos egy-egy görbe este alatt körbejárni a város nevesebb intézményeit, újabb és újabb impulzusok után kutatva.
A falatnyi alsónemű láttán felvonta szemöldökét és sóhajtva beletúrt kékes-lilás hajába, egészen addig, míg bele nem akadtak a félig eltört tiarába az immár haja színeiben pompázó ujjai.
-Auu - nyögött fel és duzzogva szedte ki a csálén és törötten árválkodó hajdíszt. Letette a pultra, és fejével a bordó csipke és selyemcsoda felé bökött.
- Meg tudlak érteni. Nekem vannak felvillanó emlékeim, most, hogy egyre inkább felébredek, kezd derengeni valami az estéből. Leginkább az újra és újra teletöltődő poharakról és egy gyönyörű latina idomairól - imitálta maga előtt a 90-60-90 méretarányait, mintha a szépséges ledér leány most is előtte riszálná formás testét, aztán mélyet sóhajtva a mosogatóhoz lépett, hogy lemossa a kezére ragadt hajszínezőt. A kávégép elkezdte ontani magából a fekete nedűt, Jamie pedig a kézmosás után édesítőszert, cukrot, tejet tett a pultra és két egyforma bögrét.
- Ó, meg talán emlékszel...volt az a szőke csaj...nagyon rád volt kattanva -  röhögte el magát, és ahogy próbálta erőltetni zűrös agyában az emlékezést, úgy szorította össze a szemeit is. Integetett Alarick felé.
- Fúúúú, hogy is hívták? Mindy. Azt hiszem. Vagy Candy. Nem tudom. De akárhányszor csak lehetett, ő hozta neked az italt, meg ajánlkozott, hogy privátban táncol neked. Alig bírtad levakarni. Lehet, hogy ez is tőle van - kacsintott és hüvelykujjával cseppet sem diszkréten mutatott a bíborvörös tanga felé, s leplezetlenül vigyorgott. Ha Alarick erre sem emlékszik, az bizony sajnálatos, mert őrülten mulatságos volt az aprócska termetű cicamaca dorombolása és látványos vergődése, hogy valamiképp megkaparintsa Alarickot egy pásztorórára. Aztán vállat vont. -Meg valami rémlik egy pasasról aki valami komoly dolgot mondhatott neked, mert eléggé felhúztad magad rajta. Csak hozzád lépett, valamit belesúgott a füledbe és már ott sem volt. De utána vagy negyed órát meredtél magad elé. Utána kezdtél intenzívebben felönteni a garatra - vont vállat, lévén, hogy fogalma sincs miről lehetett szó, és adott pillanatban nem is nagyon foglalkozott vele.
- De ha yardos vagy, és nagyon érdekel mit csináltunk, tehetünk egy próbát, hátha megtudhatjuk. Biztos emlékeznek ránk még tegnapról. Eskü, öt perc alatt emberivé tudom formálni a kinézetemet. Na jó...tizenöt perc. - pillantott új cimborájára, és ha nem volt lényeges a dolog, nem is firtatta tovább. A yardosok mindig is a misztikus csoportjába tartoztak a hozzá hasonló közfeladatot ellátó személyek közül. Sosem lehetett tudni kivel miért kezdtek el beszélni. Talán neki is gyanakodnia kéne, hogy Alarick épp vele haverkodott össze? Vagy teljesen feleslegesen aggódik ismét, és ez valóban az aminek látszik? Egy ártatlan estéből indult...hát, a fene se tudja micsoda.