Cavill rám emeli smaragd színekben pompázó íriszeit, melyek a haragtól elködösülten igyekszenek felvenni velem a szemkontaktust, hogy ily módon is tudtomra adják a következő küldetésemet. Keményfedelű aktát csúsztat át az asztal másik felére hozzám, rajta egy címmel: Swing-est. - Szó sem lehet róla. – teszek egy lépést hátra, és felháborodottságomat kifejezve dobom le a papírokat az asztalra. A fejemet ingatom, tiltakozásom szinte gyerekes lázadásnak tűnik a részemről főnököm irányába, akit kevésbé szórakoztat hirtelen felindulásból történő kiakadásom. Kifújja a levegőt, homlokán elmélyülnek a gondterheltségtől kirajzolódott ráncok, végül csak ezután méltatja véleménnyel ellenkező hangnememet. - Márpedig elmész, és nem ez nem kérés volt, hanem parancs. A szervezők egytől egyig mihaszna bűnözők, akik ilyen estekkel próbálják tisztára mosni az ügyleteiket. Már csak karnyújtásnyira állunk az elkapásuktól, és ha az akció miattad bukik, te is repülsz, Cavanough. Világos voltam? Veszek egy mély levegőt, tarkómon összefűzött ujjaimmal pedig tompítom a dühömet, hogy ne verjem szét Cavill egész irodáját, majd utána őt is. Nagy szenvedélyem volt a terepmunka, de nem akkor, mikor bohócnak kellett öltöznöm valami elmeháborodott miatt. Párszor végigfuttatom fejben mantraként is értelmezhető nyugtatómat, végül ezután nyögöm ki beleegyezésemet a velem szemben álló férfi irányába. - Mint a nap. – kapom fel az aktát, és mielőtt bármit is hozzátehetne az így is röhejes helyzethez, kiviharzok az irodájából. Nem túl lelkesen igazgatom meg a tükör előtt bordó csokornyakkendőmet, mely díszítésül szolgál az egyszerű fehér inghez, a fekete nadrághoz, és a fehér cipőhöz. Úgy nézek ki, mint akinek elment az esze, és még ez nem is mutatja be teljesen a valóságot. Vegyüljek el. Legyek körültekintő. Figyeljek minden apró jelre. Véletlenül ne boruljak térdre a szervező előtt, és kérjem meg a kezét csak úgy ráadásként? Morogva hagyom el a lakásomat, és taxiba szállok. Alkohol nélkül biztos nem bírom ki a ma estét, vezetni meg nem fogok annak mámorában. Térdeim idegesen járnak a hátralévő úton, és többször is a karórámra tekintek abban reménykedve, hogy valamilyen csoda folytán átugortuk az este azon részét, amikor részt kell vennem ezen az őrültségen. Minél közelebb érünk a megbeszélt helyszínhez, annál inkább érzek késztetést arra, hogy visszaforduljak, mégsem teszem. Egy estét kibírok, a munkám meg túlságosan fontos, és biztos az életemben ahhoz, hogy eldobjam egy ilyen kellemetlenségért. A kiszállás előtt nyújtom át a sofőrnek a pénzt, majd zakóm belső zsebéből szedem elő a meghívót, és adom át az ajtónál álló pasasnak, aki tüzetesen végignézi, majd jó szórakozást kíván, és visszaadja a ’beléptető kártyámat’. Kétlem, hogy a szórakozás ezen fajtája majd jól fog érinteni, de sosem lehet tudni. A zenék hangulata már most a kezdetekben is megadja az alapját az estének, én viszont csak egy pezsgőt emelek le az egyik tálcáról, mert ugyan munka közben nem iszunk, viszont másképp nem fogom ezt az estét végigcsinálni. A célpontnak még nyoma sincsen, és a színpad is még üres. Egyedül egy mikrofon áll rajta, mely majd segítségül szolgál a maszlagos szöveg leadására. Többen is táncolnak már, nevetgélnek a helyszín egyik pontján, vagy éppen újabb italok hadát fogyasztják el a pultnál. Én is inkább afelé oldalazok, mert lendületben, és ébren kell tartanom magamat az estére, azonban mielőtt odaérhetnék, belebotlok valakibe. Nem telik bele sok időbe, hogy egy ismerős arc fogadjon, meg a hosszú szőke haj, amellyel már korábban találkoztam. - Ella. Kicsi a világ, nemde? – emelek el egy pezsgőt újra, és a lány felé nyújtom. Kemény egy estém lesz, az már biztos, főleg ha még őt is társaságomnak fogadom.
A nyáron mégis elutaztunk, csak éppen azt nem felejtettem el, hogy egy goromba rendőrnek köszönhetően másfél héttel később jutottam el a Dominikai-köztársaságba. A nyaralásból semmit nem vont le a későbbi időpontban érkezés, és pont ennek a kellemes szerencsének köszönhettem, hogy összeismerkedtem a milliárdos Daniel Gordonnal, akivel a repülőúton elmés beszélgetésbe keveredtem. A közel egy hónapos ott tartózkodásom alatt a szüleim jó szemmel nézték a kibontakozó románcot közöttünk, és bevallom, hogy szükségem is volt már efféle kalandra. A nyár végével együtt közeledett a búcsúzkodás ideje is, de Dan nem mondott le rólam, és megígérte, hogy az egyetem alatt is írni fog. A kislányos naivitásom nem múlt el, de hála az égnek, hogy ez a férfi végre betartotta a szavát, és egykettőre elcsavarta a fejemet. Kedveltem őt, és ennél már jóval többet jelentett nekem. A távolság ellenére is hetente írt nekem, néha meglepett azzal, ha éppen a városban volt elintéznivalója, akkor elvitt vacsorázni. A drága szüleim is áldásukat adták a kapcsolatunkra, és én izgatottan vártam az őszi szünetet. Még nem sokat árult el, de előjáróban elmesélte, hogy egy meglepetés vár rám. A szívem szárnyalt, és alig vártam, hogy érten jöjjön. A nagy találkozásunk előtt egy nappal derült fény a titokra…a kedvemért szervezett egy Swing-estet. Ily módon akart bemutatni a barátainak, és a legközelebbi rokonainak is, mint az újdonsült barátnőt. Az alkalom miatt még elmentem vásárolni is, és egy tűzpiros ruhában készültem az estére. Anya a fodrászát házhoz hívatta, és a korszak nagy frizurái közül a konty mellett maradtam, nem akartam agyon fújt loknikkal megjelenni, és meg kellett hagyni az összhatás önmagáért beszélt, amikor begurult a kabriójával értem. A gengszter stílus illett hozzá, a grafitszürke öltöny, meg a hozzáillő kalap, és természetesen a ballonkabát. Az édesapám még behívta az ilyenkor szokásos körre, hogy megérdeklődje a szándékait. Nem voltam buta, de az biztos, hogy kemény nevelést kaptam, mert a női dolgokat illetően…hogy is mondjam, de a konzervatív értékek domináltak. A házasságig várnom kellett a szex-szel, ami nem gond, de mégis érdekes lehetett azon fiúk számára, akik udvarolni kezdtek nekem. Apám ilyenkor elmondta, hogy ne lepje meg, ha kissé tartózkodó vagyok, és hosszú távon csak akkor engedélyezte a találkozókat is, ha a férfi kimutatta a komolyabb szándékát felém. Dan átment a vizsgán, és boldogan bújtam mellé a kocsiban. A fejem búbjára adott csók után belepirultam a kedvességébe, és az előzékenységébe. A ház előtt átadta a személyzetnek a kocsi kulcsokat, és a kezemet fogva indultunk befelé. Eleinte csak a nyakamat nyújtogattam, túl sok volt a megjegyezendő név, és a társaság nagy részét nem ismertem, nem csoda az átlagkorosztály egy tízessel több volt, mint én. Dan is közelebb állt a harminchoz, mint a húszhoz, de mit sem látszott rajta, ha velem töltötte az idejét.
Az este előrehaladtával lassan összeállt a kép. Sajnos elszólította néhány ügyfél, de megígérte, hogy hamar visszajön. A nyakamat nyújtogatom, és a táncparkett szélén álldogálok, amikor egy kellemetlen ismerős tűnik fel a semmiből. A felém nyújtott szesszel nem élek, és eltolom a kezét. Kéklő íriszeimet ráemelem, magasabb egy fejjel, mint én, még úgy is, hogy egy öt centis magassarkú van rajtam. - Nagyon kicsi a világ Owen. Mit keres itt? – idegesen pillantok oldalra, a zenekar éppen most hangol, és kezd rá a zenélésre. A táncolás nem az erősségem, főleg nem ebben a műfajban, de Dannel még ez sem lesz akadály. - A nyár óta kedvesebb lett, vagy százával zárja hűvösre az ártatlanokat? – nagy szempilláim tövében pislogok fel az úriemberre, és egy másik pincértől a puncsot elfogadva kortyolok bele.
Az est helyszíne nem sokban különbözik azoktól a szórakozóhelyektől, amelyek manapság már minden utcában fellelhetőek, azonban a régies stílus miatt valamennyire elüt tőlük. Az épület főcsarnokában párokba rendeződve mutatták be tánctudásukat az emberek, mit sem sejtve arról, hogy amíg ők egy ártatlan estét élveznek, addig a háttérben milliós összegek kerülnek terítékre. A leírásban nem szerepelt az adománygyűjtéssel kapcsolatos téma, viszont a belépő egészen borsos árat követelt, ami gondolom nem éppen valami nemes célra, sokkal inkább zsebbe megy. A pezsgős poharam pereme felett mérem végig a helyszínt, igyekszem memorizálni a helyszínt, a jelenlévő embereket gyanús személyek után kutatva. Emlékeimben tisztán él a szervező képe, és annak csatlósai, így nem lesz nehéz kiszúrnom őket. A közelükbe kerülni annál inkább. Nem állíthatok oda hozzájuk csak úgy indokolatlanul, mert azzal gyanúba keverem magamat, és az ilyenek nem szeretik a kétes alakokat. Cavill utasítása szerint el kell vegyülnöm az ittlévő emberek között, úgy kell tennem, mintha az este élvezetet nyújtana számomra, majd sittre vágni a rohadékokat. Egyszerű terv, de több helyen nem kidolgozott. Ezeket a réseket nekem kell kitöltenem a leleményességemmel, és az odafigyelésemmel. Ha valahol hibádzik a terv, az egész küldetés bukik, akkor pedig kezdhetjük az elejéről az egészet, csupán nehezebb körülmények között. Az sem biztos, hogy később lesz lehetőségünk az elkapásukra, és most, hogy erősítés nélkül tettek ki ennek, kissé érzem a vállamat súlyként nyomó terhet, melyet Cavill a vállamra helyezett. Nem mintha nem bíznék a képességeimben, csupán a több szem-többet lát elv még mindig segítő szándékkal toppant be az életembe. Most sem lenne utolsó dolog a segítség. Percenként özönlik be a tömeg a nyílt duplaajtón keresztül, és vetik bele magukat az éjszakába. A tekintetem először az ajtónál álló férfire siklik, és most jobban is felmérem őt. Kétlem, hogy ne lenne köze az egészhez, mégis úgy döntök, hogy csak megfigyelem őt az este folyamán, aztán mikor rossz helyen járkál, lecsapok rá. A pult felé veszem az irányt, de mielőtt kikérhetnék magamnak egy erősebb italt a pezsgőnél, Ella jelenik meg a semmiből, én pedig véletlenül nekiütközik. Az estéhez híven van felöltözve, szőke tincsei kontyba rendeződve vannak most eligazítva. Különösen gyönyörű most, de nem szokásom dicséreteket osztogatni, így most sem teszem. Megjegyzem neki az egész találkozásunk véletlenségét, mire csípős kérdéssel válaszol. Elfojtok egy mosolyt, végül egy arra járó kezébe nyomom a pezsgőt, ami neki nem kellett. - Akiket lecsuktam, egytől egyig bűnösök voltak. Soha nem kapok el ártatlanokat, és ez alól maga sem kivétel. – jegyzem meg neki válaszként, de most nem hagyhatom, hogy elterelődjön a figyelmem. Minden egyes félrenézés egyet jelent a küldetés bukásával. - Egyedül érkezett? – pillantok körbe, de nem látom itt a szüleit, és ha partnere is lenne, akkor sem tudnám igazán beazonosítani. Eltelt egy kis idő legutóbbi találkozásunk óta, és az sem sikerült fényesen. Eszembe jut az akkor keletkezett seb, és most akaratlanul is a homlokára nézek, melyen még halványan, de meglátszik a baleset okozta heg. - Jól sikerült az utazás? – próbálok beszélgetést kezdeményezni, és Cavill utasítása szerint elvegyülni. Előbb csevegek értelmetlen dolgokról egy emberrel, mintsem táncolni kezdjek. Nem mintha nem tudnék, egyszerűen nem fogok. Gyerekkoromban anya elrángatott olyan igazi anya-fia táncoktatásra, amelyet az elején utáltam, végül egészen jó csapatot alkottunk. A kötelék szoros volt közöttünk, de sajnálatos módon pár rohadék úgy döntött, hogy elragadja tőlem. Ő volt az első, és utolsó nő, akivel táncoltam, és nem áll módomban ezen változtatni. Beleiszok a pezsgőmbe, és miközben a válaszára várok, a tömeget pásztázom, mely egyre inkább sűrűsödik, mégsem látom még a célszemélyeket. Nagyon remélem, hogy minél előbb véget vethetek ennek az őrültségnek, és az este végeztével mással is foglalkozhatok, mint rongyrázással.
Danielnek sürgős dolga akadt, és az egyik főszervezőként nem csoda, ha néha magamra kell hagynia, mégis úgy érzem, hogy jobban szeretnék a közelében lenni, mint idegenek között elvegyülni. A személyiségem egy fokig nyitott, de ebben a társaságban, a tízes korosztállyal magasabb szinten még én is elveszve érzem magam. A harmincas emberek már családot alapítanak, saját céget visznek, aztán én még az egyetemet se fejeztem be. Szünetem van, a családommal élek, és a legnagyobb problémám, hogy tegyem a szépet az ittenieknek. Kissé felszínes a történet, de jó célt szolgál az est. Dan elmesélte nekem, hogy azért is szerette volna, ha jelen vagyok, mert én inspiráltam őt az adománygyűjtésre. Olyan fiatalokat akar támogatni, akiknek nincs esélyük egyedül talpra állni, vagy elindulni a nagybetűs életbe, és ezt szeretné megkönnyíteni. El voltam ragadtatva tőle, és ha még lehetséges jobban beleszerettem, mint előtte. Nyíltan nem mutattuk ki, de gyengéd volt, soha nem erőszakoskodott velem, és mindig az én igényeimet tartotta előtérben. A legtökéletesebb választásnak bizonyult. Elmélázok, és a tekintetemmel keresem, de helyette egy kellemetlen meglepetésben lesz részem, hála a férfinak, aki nekem ütközik, és a bocsánatot se ismeri hírből. Owen a nyaram megrontójaként lett elszámolva, de valamilyen úton-módon neki köszönhettem, hogy összeismerkedtem Dannel. A faragatlan stílusa mit sem változott azóta, és megint olyasmit tesz, amivel ne nyeri el a szimpátiámat. A pezsgőt automatikusan utasítom vissza, és a kérdésére merő gúnyban felelek. Idegesít a puszta jelenléte, de már azon se csodálkozom, hogy a meghívottak között szerepel. A munkája megköveteli, hogy ne csak a háttérben játsszon szerepet, de a látottak alapján nem lennék benne olyan biztos, hogy sima rendőr. Leütötte a férfit, aki rám támadt, aztán meg a kormányhoz bilincselte. Lappang benne egyfajta agresszió, és ettől kiráz a hideg. A tekintete kis időre téved rám, aztán máris a tömeget pásztázza, mintha egy dísztárgy lennék neki, vagy muszájból szólított volna le. - Bűnösnek tart, mert lefújtam egy kis gáz spray-vel? Igazán felemelő, hogy ilyen emberek vigyázzák a civilek álmát. – vágok egy fintort, és a közeledő pincértől csenem el a puncsot. Sokkal kellemesebb az összetétele, és egy ideig azzal foglalom le magam, mert a hatásszünetekkel, meg a beálló csönddel semmi sem változott a legutóbbi találkozásunk óta. - Éppenséggel nem egyedül érkeztem. – válaszolok unottan a kérdésére, és a mellettünk elhaladó házaspárt figyelem, de Dant nem látom sehol, és kezd zavarni, hogy Owennel kell ilyen semmiségekről csevegnem. A sarokban álló tuja is nagyobb szórakozást nyújtana, mint ez a férfi. A szüleim nem felejtették el, többször kérdeztek felőle, de állandóan hárítottam. Szerencsére az udvarlóm minden kételyt elsöpört. A homlokomat bámulja, és vörössé válok, így odaérintem a kezemet, de semmi sem jön le. A sminkem tökéletes, akkor mi a nyavalyát tud ennyi mindent lesni? - Tökéletesen. Magának hála megismertem… - nem tudom befejezni a mondatot, mert hátulról ölelnek át, és a nyakam peremére hintett csóktól elakad a lélegzetem. - Ella…itt vagyok drágám. – illedelmesen fogja meg a kezemet, és egy puszit hint rá. Totál úriember. Sandán pillantok a mellette állóra, aki végre egy kis érdeklődést tanúsít az irányomba. - Nem akarsz bemutatni kedvesem? – hát éppenséggel nem akarok többet időzni a „megmentőm” társaságában, de köt az etikett. - Dan hadd mutassam be neked Owent. A vezetéknevét sajnos nem árulta el nyáron, amikor megismertem egy véletlen baleset által. Az úr egyébként rendőr, és az a mániája, hogy ártatlanokat juttasson rács mögé. – mosolyodom el negédesen, de Dan csak hümmögve válaszol. - Igazán érdekes. Owen honnan érkezett ide? – védelmezően csúsztatja az egyik kezét a derekamra a párom, és most én is kíváncsi vagyok, hogy a két mondatnál tovább jut-e.
A hely lassan telik meg újabb, és újabb emberekkel, akik a szórakozás eme fajtáját választottak ma estére. Nekem a legnagyobb szórakozás az lenne, hogyha megtalálnám azokat a mocskokat, majd lecsukhatnám őket, hogy vége legyen ennek az egésznek. Ez viszont még egyelőre úgy tűnik, hogy nem nagyon akar megtörténni, hiába nézelődök, vagy vagyok résen az ügy érdekében. Cavill kérései néha borzalmasak, és egyáltalán nem tetszenek. Miért nem ő épül be, rám pedig hagyja a verőember szerepet? Sokkal jobban tetszene az a verzió, hogy legyűröm őket a végén, vagy a kihallgató szobában megpuhítom őket, minthogy itt ácsorogjak díszgálában, és éppen igyekezzek beszédet fent tartani Ellával, akinek sosem voltam a szíve csücske, és nem is igazán leszek. A legutolsó találkozás alkalmával nem váltunk igazán kedves emlékké egymásnak, hiszen kereszteztük egymás terveit, de őszintén nem is akartam egy puszipajtást vagy egy életre szóló barátságot szerezni magam mellé. Egyedül dolgoztam. Egyedül éltem, és ezzel nem volt semmi gond. Alkalmazkodni egy emberhez macerás, a szeretet pedig túlértékelt. Ha nincs senkid, nem kell felelned senkiért sem. Nem zsarolhatnak vele, vagy hathatnak az érzéseidre. Ha egyedül vagy, legyőzhetetlenné válsz. Beszélgetésbe elegyedek a szőkeséggel, mint beépülésem egyik módszere, és olyan kérdésekről kérdezem, melynek a válaszára nem is igazán vagyok kíváncsi. Igaz, valamiért elviselem a társaságát, melyet nem igazán tudtam megfejteni még, de nem fogok belemenni. Minél kevesebbet gondolkozok felesleges dolgokon, annál több időm marad a munkámra. Egy erőltetett mosollyal jutalmazom, mikor gúnyos megjegyzést tesz a munkámra, mert nem egy átlagos zsaru vagyok, de ezt neki nem kell megtudnia. Meg sem kellett volna állnom, mégis megtettem, az pedig, hogy miképp fejezte ki a háláját, már más kérdés. - Higgye el, engem sem igazán lelkesít a felhozatal, ha a maga viselkedésére gondolok. – hümmögök egyet, miközben ő belekezdene abba, hogy milyen volt a nyaralása, a válaszra, amit megadott, már nem igazán tudok figyelni. Feltűnik az egyik személy, pontosabban a szervezője az estének, a kezem pedig ökölbe szorul, amikor megindul felénk. Már éppen azon vagyok, hogy végrehajtsam a küldetésemet, amikor odalép Ella mellé, és közelebb vonja magához. Ez most komoly? Valaki biztos szórakozik velem. Ella még azzal is fokozza az amúgy is plafont verdeső idegeimet, hogy benyögi a mellette állónak a foglalkozásomat. Nagyon nehezemre esik visszafogni magamat, amíg a bemutatkozás folyik. - Mindenkinek meg kell találnia az utat a saját maga szórakoztatásra, nem? – teszem fel a kérdésemet. - Valaki abban találja meg, hogy felesel és meggondolatlanságokat művel, valaki a bűnözésben. – folytatom tovább, de már a következő lépés jár a fejemben. Most, hogy tud a jelenlétemről, azzal fog foglalkozni, hogy minél előbb kitegyen innen. Nekem pedig azzal kell törődnöm, hogy ezt megakadályozzam. - Phoenix. Az én munkám változó. – jegyzem meg tartva vele a szemkontaktust, miközben körbetekintek. Biztosan közelében vannak a többiek is, ezért először velük kell elbánnom. Az egyiket a terem másik felében észre is veszem, így megiszom a pezsgőm tartalmát, majd az üres poharat leteszem. - Megyek, felkérem azt a nőt a sarokban. Egy tánc nem fog ártani. További jó szórakozást. – kacsintok egyet, és elindulok a kiszemelt nő felé, majd egy mosoly, pár szó, és már benne is van egy táncban. A sarok felé oldalazok vele, és egy ideig ott táncolok, majd mikor szembekerülök a pasassal, a derekánál tartva a csajt bedöntöm, és kihasználva az alkalmat hatástalanítom az egyik fedett helyen álló bűntársat hangtompító fegyveremmel, amit a vissza is csúsztatok a helyére mire újra egyenesbe hozom táncpartneremet. Háromból egy. Így már mindjárt élvezetesebb táncolni.
Az este érdekes fordulatot vett attól kezdve, hogy táncba vittem ezt az ismeretlen nőszemélyt csak azért, hogy elterelésnek használjam, amíg hatástalanítom az egyik rosszfiút. Muszáj volt meggyorsítanom a folyamatot. Miután Ella úgy döntött, hogy elcsacsogja a neki említett foglalkozásomat a főszervezőnek, akire vadászok, nem volt megállás. Ő is valószínű mihelyst elszakadt a szőkeségtől, már ment is volna szövetkezni ellenem, ezt pedig nem engedhettem meg. Túlerőben vannak, és ha nem egyenként iktatom ki őket, akkor nagyon sok sérültet vonzhat magával ez az akció. Cavill ezt is világosan kikötötte: civilek ne sérüljenek. A nő nem látott semmit az egészből egészen addig, amíg valaki a vendégek közül ki nem szúrta az élettelen testet a függöny mögött, így hirtelen a swing-este valami egészen másba fordult. Valamibe, ami most egyáltalán nem kellett volna, és bár az óvatosság itt már nem játszott, azért elkerülhettük volna az egészet. Időm viszont nincs ezen gondolkozni, mert a tömeg pánikolni kezd, és mindenki fejvesztve rohan az egyik, majd a másik irányba, hogy minél előbb kijussanak az épületből. Elengedem a nőt, aki rémülten pillant körbe, majd már siet is ki a tömeggel együtt. Én is elvegyülök, mintha egy lennék a menekülők közül, majd tekintetemmel a másik alakot keresem, aki gyanúsan viselkedett, és láttam Cavill mappájában. Rá is akadok nem messze a másiktól, és van egy sejtésem, hogy engem kereshet, mert ugyan nem tart a többiekkel, de a helyiséget pásztázza. Nem tudom miért, de elmosolyodok ezen, majd mögé lépek, és könnyűszerrel őt is hatástalanítom. Észrevétlenül vegyülök el ismét, de a főszervezőnk jelenleg sehol. Ekkor veszem észre, hogy az ajtón keresztül indul el a tömeggel, így átverekedve magamat az emberhullámon veszem üldözésbe. Az erdő felé halad, és miután én is beérek, a fegyverét elővéve céloz rám, majd meghúzza a ravaszt. Utolsó pillanatban sikerül egy fa mögött megbújnom a golyó elől, majd mikor tovább halad, folytatom tovább az üldözését. Egyre sűrűbb lesz a terület, amikor egy sikoltásra leszek figyelmes, így meggyorsítom a lépteimet. Ekkor veszem észre Dant, aki túszul ejtette a lányt, és azt magyarázza, neki mennyire sajnálja, meg hogy a munka, az munka. Egyenesen Dan fejére célzok, de mocorog, és nem tiszta a célpont. Alig észrevehetően szívom be a levegőt, de a célpontra koncentrálok. Nem érdekel a szövegelése, amely arról szól, hogy Ellát elteszi láb alól, ha egy rossz mozdulatot is teszek, mert túlságosan is elszánt vagyok. Cavill nem mondta, hogy élve kell a tagot leszállítanom. Ha most lábon lövöm, lesz annyi lélekjelenléte, hogy megsebesítse Ellát, ezt pedig nem hagyhatom. Látom, ahogyan a kezében a fegyver mozdul, amivel arra hívja fel a figyelmemet, hogy ő sem szórakozik. Valószínű Ella nem az egyetlen lány, akit ily módon ültetett fel, de most nem is ez a fontos. Utoljára mérem be őt, de már nem várom meg, hogy tovább magyarázzon. Meghúzom a ravaszt, amitől a keze lefejtődik Elláról, majd a földre rogy. A helyére visszacsúsztatott fegyveremmel indulok meg a lány felé, aki túlságosan sokkos állapotban van jelenleg. Nem is gondolkozok, amikor egyszerűen a karjaim közé zárom, majd mikor próbál eltolni magától, szorosabban ölelem magamhoz, ámbár kissé sután teszem meg ezt, hogy lenyugodjon. Nem vagyok az emberi ölelések híve, nem is sokszor alkalmazom, most mégis úgy érzem, szüksége van erre. - Vége van Ella. Már nem bánthatja. – beszélek halkabban, de most nem engedem el őt, csak ha látom rajta, hogy valamennyire megnyugszik. - Veszélyes ember volt. Bánthatta volna. – teszem még hozzá, miközben egyre jobban halkul el az esthez tartozó emberek nyüzsgése. Nem szoktam panaszkodni, nem arra neveltek, hogy mások előtt terítsem ki a magánéletemet, és szűkszavúan igyekszem tálalni a nyaralás részleteit, de minek is vesződöm vele, ha nem figyel rám? Újabb strigula vagyok a rendőr úr életében, és roppantul udvariatlan, ahogyan kezel, de egy erőtlen mosolyra még futja tőlem. Faragatlan fráter, ki nem állhatom, nem is értem, hogyan menthette meg az életemet az erdőben, ha ennyire semmibe veszi a személyemet. Lúdbőrözöm a puncs kellően alkoholos, és kicsit meg is szédülök tőle, de a legnagyobb meglepetés Dan ölelésével talál rám. Az illata bódító, és oldalra is döntöm a fejemet, hogy jobban odaférjen a nyakam ívéhez. Imádom az érintését, nem rendelkezem tapasztalatokkal, de úgy hiszem a hasamban ficánkoló lepkék biztos jelei annak, hogy készen állok szintet lépni a kapcsolatunkban. Nem akarok a házasságig várni az első együttléttel, nem vagyok prűd, a szüleim meg nyugodtan maradjanak abban a hitben, hogy érintetlenül állok az oltár elé. Nem kapkodnám el a döntést, de ez most annyira ösztönből jön, hogy egy halk sóhaj is elhagyja az ajkaimat, és akkor a pillantásom összekapcsolódik a velem szemben állóéval, aki jóízűen a pezsgőjét kortyolgatja. Pironkodva csúsztatom a nedves tenyeremet a pároméba, és bemutatom Owent, amit feleslegesnek tartanék, de a szerelmem figyelmét felkelti a munkája. A kis párbeszédre süket leszek, csak akkor nézek fel a szemébe, amikor egy másik hölgy társaságát keresi, és hátat fordítva most Dan mellkasára simítom a tenyeremet. - Te nem akarsz táncolni? Már régóta várok rád, és állandóan elszólít valaki. – szólalok meg az ajkaimat harapdálva, mire lesüti a szemét, és elmosolyodik azzal az édes, és egyben csibészes stílusával, amivel levett a lábamról. - Ella, nem hagylak egyedül, csak tudod rengeteg a teendő az adományok gyűjtése miatt. – a szájára tapasztom az ujjamat, hogy ne magyarázkodjon, és lábujjhegyre állva puszilom meg az arcát. - Nem kell mondanod semmit. Egy tánc Dan. – könyörgően lesek fel a hosszú szempilláim alól rá, és a kérésem révbe ér. A kis kacsómat megfogva a táncparkettre kísér, de nem a szokásos swing kerül terítékre, hanem egy kicsit lágyabb vonulat. A szívem a torkomban dobog, amikor felnézek rá. Szerelmes vagyok ez már bizonyos. A derekamnál tart meg, és lassúzva csábít a tömegbe, de a közelemben feltűnik egy szőke üstök, és szó szerint belém fagy a szó. Nem érdekelne Owen tánca, de amint bedönti a csajt, és előkerül a fegyver, körülöttem megáll a világ, és alig kapok levegőt. Nem igaz, nem lehet fegyver a kezében. A durranást várom, és amint eldördül, össze is rázkódom, de hang nem kíséri a lövést. - Ella…Ella minden rendben? – rázza meg a vállamat Dan, én meg, mint egy szellem úgy vezetem rá a kék szivárványhártyáimat. Megölt egy embert. Az összecsuklást már nem követem nyomon, elegendő két perc, hogy a feje tetejére álljon a világ, és simán kezdetét vegye a káosz. - Összesett…segítsenek. – a pillantásom a sarokra siklik. A zenekar leáll, Dan védelmezően lép elém, és ketten is felsikítanak. - Meghalt… - a sárszínű szemek nyugalmat erőltetnének rám, és még mond valami olyasmit az alkaromat átfogó Daniel, hogy bújjak el, de csak kókadtan állok, és majdnem elsodornak, amikor magamra hagy a tömegben. Kifele tekintgetek, de visz az ár, és csak nagy nehézségek árán jutok ki az egyik falhoz. Az oldalsó bejáraton többen passzírozzák át a másikat, én meg a tekintetemmel egy ismerőst keresek. Owen egy gyilkos. Végül feltárul a dupla szárnyú ajtó, és kirohanok rajta. Ez a férfi veszélyes, mi lesz Dannel? Meg fog ölni? A cipőmet is elhagyom, de nem izgat, és az erdő felé veszem az irányt. Több ág akad az utamba, a hajam is szétbomlik.
Az este érdekes fordulatot vett attól kezdve, hogy táncba vittem ezt az ismeretlen nőszemélyt csak azért, hogy elterelésnek használjam, amíg hatástalanítom az egyik rosszfiút. Muszáj volt meggyorsítanom a folyamatot. Miután Ella úgy döntött, hogy elcsacsogja a neki említett foglalkozásomat a főszervezőnek, akire vadászok, nem volt megállás. Ő is valószínű mihelyst elszakadt a szőkeségtől, már ment is volna szövetkezni ellenem, ezt pedig nem engedhettem meg. Túlerőben vannak, és ha nem egyenként iktatom ki őket, akkor nagyon sok sérültet vonzhat magával ez az akció. Cavill ezt is világosan kikötötte: civilek ne sérüljenek. A nő nem látott semmit az egészből egészen addig, amíg valaki a vendégek közül ki nem szúrta az élettelen testet a függöny mögött, így hirtelen a swing-este valami egészen másba fordult. Valamibe, ami most egyáltalán nem kellett volna, és bár az óvatosság itt már nem játszott, azért elkerülhettük volna az egészet. Időm viszont nincs ezen gondolkozni, mert a tömeg pánikolni kezd, és mindenki fejvesztve rohan az egyik, majd a másik irányba, hogy minél előbb kijussanak az épületből. Elengedem a nőt, aki rémülten pillant körbe, majd már siet is ki a tömeggel együtt. Én is elvegyülök, mintha egy lennék a menekülők közül, majd tekintetemmel a másik alakot keresem, aki gyanúsan viselkedett, és láttam Cavill mappájában. Rá is akadok nem messze a másiktól, és van egy sejtésem, hogy engem kereshet, mert ugyan nem tart a többiekkel, de a helyiséget pásztázza. Nem tudom miért, de elmosolyodok ezen, majd mögé lépek, és könnyűszerrel őt is hatástalanítom. Észrevétlenül vegyülök el ismét, de a főszervezőnk jelenleg sehol. Ekkor veszem észre, hogy az ajtón keresztül indul el a tömeggel, így átverekedve magamat az emberhullámon veszem üldözésbe. Az erdő felé halad, és miután én is beérek, a fegyverét elővéve céloz rám, majd meghúzza a ravaszt. Utolsó pillanatban sikerül egy fa mögött megbújnom a golyó elől, majd mikor tovább halad, folytatom tovább az üldözését. Egyre sűrűbb lesz a terület, amikor egy sikoltásra leszek figyelmes, így meggyorsítom a lépteimet. Ekkor veszem észre Dant, aki túszul ejtette a lányt, és azt magyarázza, neki mennyire sajnálja, meg hogy a munka, az munka. Egyenesen Dan fejére célzok, de mocorog, és nem tiszta a célpont. Alig észrevehetően szívom be a levegőt, de a célpontra koncentrálok. Nem érdekel a szövegelése, amely arról szól, hogy Ellát elteszi láb alól, ha egy rossz mozdulatot is teszek, mert túlságosan is elszánt vagyok. Cavill nem mondta, hogy élve kell a tagot leszállítanom. Ha most lábon lövöm, lesz annyi lélekjelenléte, hogy megsebesítse Ellát, ezt pedig nem hagyhatom. Látom, ahogyan a kezében a fegyver mozdul, amivel arra hívja fel a figyelmemet, hogy ő sem szórakozik. Valószínű Ella nem az egyetlen lány, akit ily módon ültetett fel, de most nem is ez a fontos. Utoljára mérem be őt, de már nem várom meg, hogy tovább magyarázzon. Meghúzom a ravaszt, amitől a keze lefejtődik Elláról, majd a földre rogy. A helyére visszacsúsztatott fegyveremmel indulok meg a lány felé, aki túlságosan sokkos állapotban van jelenleg. Nem is gondolkozok, amikor egyszerűen a karjaim közé zárom, majd mikor próbál eltolni magától, szorosabban ölelem magamhoz, ámbár kissé sután teszem meg ezt, hogy lenyugodjon. Nem vagyok az emberi ölelések híve, nem is sokszor alkalmazom, most mégis úgy érzem, szüksége van erre. - Vége van Ella. Már nem bánthatja. – beszélek halkabban, de most nem engedem el őt, csak ha látom rajta, hogy valamennyire megnyugszik. - Veszélyes ember volt. Bánthatta volna. – teszem még hozzá, miközben egyre jobban halkul el az esthez tartozó emberek nyüzsgése.
Rohanok, ahogyan a lábaim bírják. Ez nem lehetséges…hiszen még én is ott voltam vele nyáron. Már akkor éreztem, hogy valami nem stimmel vele, de itt, és most simán lelőtt egy embert? Mit keres itt, mit akar tőlem, vagy éppen az itteni emberektől? Össze vagyok zavarodva, alig kapok levegőt futás közben, de nem állok meg, nehogy a markára akadjak Owennek. Hidegvérrel puffantotta le egy tánc közben, és a vele együttműködő ebből nem is vett észre semmit? Milyen világot élünk? Aggódom Dan miatt, nehogy bántódása essen, de ő tanácsolta, hogy meneküljek el. Az egyik tervem az, hogy felmászok a legközelebbi fára, de majdnem elesem kétszer is. Az egyik cipőmet már útközben elhagytam. A kezemen, az arcomon a becsapódó ágak miatt kis horzsolások keletkeznek, de az életemért futok. Az egyik vaskosabb fa közelében merek csak egy kis szünetet tartani. Idefelé már nem is hallatszik ki a káosz, így fogalmam sincs, hogy mi történhetett. Hátrapillantok, de nem látok senkit, amikor valaki hátulról befogja a számat, és egy apró sikolyra futja csak. - Ellám…de jó, hogy megszöktél. – suttogja a fülembe Daniel, és már megnyugodnék a karjaiban, amikor az oldalamhoz egy fegyvert nyom. - Hümmmm – fészkelődöm, és csak mikor már tiszta a terep..akkor kezd el vonszolni még beljebb az erdőbe. - Sajnálom, hogy éppen ide jöttél ki. Nem akartam, hogy belekeveredj, de a kis barátod elintézte az egyik társamat. Megölte őt, és most neki is meg kell halnia. Miért nem mentél a többiek után Ella? Nem akarom, hogy megsérülj..és legfőképpen nem akarlak megölni, ha nem muszáj. – szagol bele a nyakamba, és egy csókot nyom a peremére. Fel se fogom, hogy miket mond. Szerelmes vagyok ebbe a férfiba, én tényleg szeretem őt…és hazudott? A sötétben nem sokat látok, de meghallom egy másik személy közeledtét is, és alig fél méterrel a fejünk fölött suhan el a golyó. A torkomban dobog a szívem, kövér könnycseppek gördülnek le az arcomon, de Daniel úgy rángat, mint egy rongybabát. Nem érdekel, hogy ki a másik, amikor egy nyílt harcmező közepén vagyok. Fától fáig megyünk…aztán hirtelen kerül a látóterünkbe Owen. Őrület, én csak álmodom. Nem zúg a fülem, nem lövöldöznek, és ha felébredek, akkor Daniel mellett fogok felkelni. A rántástól én leszek a közvetlen célpont, és egymás torkának esve szidalmaznak. Szédülök, nincs senki, aki megmentene? Nem akarok meghalni, lehunyom a szemhéjamat, és a fejemhez tartott csőtől a rosszullét kerülget. Nem kell sokat számolnom, felkészülök, de helyette egy nagy puffanás, és lehanyatlanak rólam az eddig fogva tartott kezek. A levegővétel is nehezemre esik, a gyomrom liftezik, de rám vetődik egy másik ember…pontosabban, akit gyilkosnak hittem egy órával ezelőtt. Ki szeretnék szabadulni a karjainak a fogságából, de erősebb nálam, és a mellkasára von. A testem minden részletében reszketek, észre se veszem, hogy a fák takarásából két árny lép ki. - Cavanaugh…kiiktattad az összeset, szép munka. A főnök látni akar, majd mi megtisztítjuk a terepet. A lány szemtanú…ez nem fog tetszeni neki. – félve nézek ki a karjai közül. A szemfestékem elmosódott, és az égvilágon nem tudom, hogy kik ezek az emberek. Az egyik társa, vagy kije halad el mellettünk, és a szemébe néz. - Célponttá tetted Owen. Nem lehet biztonságban. – hangsúlyozza ki a végét, én meg kilépek a karjai közül, és körülnézek. Hirtelen látom meg a holttestet, és a fejét. A szám elé kapom a kezemet, és ismételten megriadok. Felnézek Owenre, de nem érzem, hogy bíznom kellene benne. Célpont? Megölte…veszélyes. - Te…te ölted meg, és a másikat is. – hebegek, és néhány lépés hátrálás után a legcélszerűbb, ha lelépek. Futásnak eredek, a táj összemosódik. Még hallom a hátam mögül a zúgolódást, de félek. Én nem értem, hogy mi történt.
Az események fényében nem volt más választásom. Amúgy sem bírtam a mocsoknak a hörcsög képét, mégsem érzem azt, hogy repesnék az örömtől, mert lyukat égettem a fejébe, vagy hogy fájdalmaim esetleg bűntudatom lenne. Nem érzek semmit sem, csupán azt, hogy oda kell mennem a rémült lányhoz, és magamhoz ölelném. Noha kétlem, hogy az én suta próbálkozásom segítene enyhíteni a fájdalmát főleg azok után, hogy én voltam az egész felfordulásának a gyújtószikrája, mégis megteszem. Őrület mit hoz ki az emberből, ha éppenséggel civilek is belekeverednek az aktuális akcióba. Mert nekem ez csak az volt. Egy újabb küldetés melyet vagy így, vagy úgy, de el kellett végeznem. Meg kellett szabadítanom az utcákat az ilyen emberektől, és most kevésbé érdekelt, hogy egy cellában hagyom rohadni őt, vagy a föld alá küldöm. A végeredmény a megszabadítás volt, az pedig bárhogy is nézzük, megtörtént. Magamhoz szorítom, és úgy tartom, mintha számítana a lelki világa. Valami motoszkál bennem, valami, amit nem tudok nevén nevezni, csak érzem, hogy ott van, és ha nem látom nyugodtabbnak, csak még jobban elterjed. Ez a rohadt parazita késztetett arra, hogy úgy tartsam őt, mintha nem lenne holnap, csak ez a kudarcba fulladt éjszaka. Mégsem engedem, és nem tudom miért, és nem is akarom megmagyarázni. Egészen addig hagyom, hogy lenyugodjon, amíg ágreccsenésre, és azokat követő nem túl bíztató zajokra leszek figyelmes, és egyből megérintem a fegyveremet, majd még közelebb tartom magamhoz a lányt, hogy biztonságban legyen. Ugyan ez csak ösztönös védekezés a részemről, mégsem tudok arra koncentrálni, hogy a helyzet hevében mégis mit teszek. Azonban a fák mögül előtűnő alakok ismerősek, és mikor közelebb érnek, csak még inkább megerősítenek az ismeretségben. Engedek Ella szorításán, már nem tartom őt görcsösen, de a közelemben szeretném tudni. Elismerésüket fejezik ki Cavill emberei, aztán olyan információt nyögnek ki, ami egyáltalán nem tetszik. Célpont. A kurva életbe. Idegessé válok, és bár legszívesebben még bele is rúgnék Dan élettelen testébe, mégis visszafogom magamat. Egyrészt a mellettem álló nő miatt, másrészt pedig Cavill emberei miatt. Nem akarom, hogy a dühkitöréseimre utaló jelek fényében levegyenek az ügyről, vagy éppenséggel ne engedjenek dolgozni, mert az biztos, hogy tombolni kezdek. Már egy jó pár ideje figyelek arra, hogy ne legyen erre példa, de olykor átlépek egy határt, és olyankor vissza kell tennem pár lépést a következmények elkerülése végett. Ella természetesen menekülőre fogja a dolgot, előtte viszont össze-vissza hadovál, és zavartan viselkedik. Futásnak ered, az egyik tag pedig a fejével biccent, ezzel is jelezve, hogy ideje feltakarítanom minden szempontból magam után. Utána sietek, ahogyan csak a tempóm bírja, és hamarosan meg is látom őt. Hátulról kapom el a karját, és nem engedem. - Beszélnünk kell, de nem itt. – beszélek a füléhez közelebb, de mihelyst kiérünk az erdő sűrűjéből, egy autó vár ránk. Megtorpanok, egyből a hátam mögé tartom Ellát, hogy a testem takarásában legyen, de mikor lehúzódik az ablak, Cavill néz vissza ránk, majd kinyitja a hátsó ülés ajtaját. - Beszállni. – mondja nyugodt, ámbár parancsoló hangon, én pedig odavezetem a kezeim között ficánkoló hölgyeményt, és besegítem az autóba, majd én is beülök, és csak ezután indul el csak a jármű. Érzem, hogy a protokoll szerint fognak eljárni, amely egyikünknek sem lesz túlságosan kellemes, főleg a sok együtt töltött idő miatt mely következik, meg a felügyelete miatt, ahol valószínű én leszek kiküldve, ha már én okoztam a problémát. Utálom a swing-esteket.
A félelem elszorítja a torkomat, alig értem meg a körülöttem történt eseményeket. Az egyik pillanatban még azért aggódtam, mert Daniel elzavar, és a káosz kézzel tapintható. A szemem láttára öltek meg egy férfit, aztán az erdő felé rohantam, hogy megmeneküljek, de arra nem számítottam, hogy a partnerem ered a nyomomba, de nem azzal a szándékkal, hogy megmentsen. A halálomat kívánta, éreztem a vér ízét, ahogyan a nevemet ejtette ki, és a képletbe még bejött egy másik ismerős, akiről azt hittem a gyilkos. Owen és Dan játékában én vagyok a bábu, és oda-vissza adogatnak a másiknak, mint valami trófeát, míg a végén megáll az idő, és a koponyámba ékelődő golyót várom, de helyettem más kapja meg. Owen egyetlen kétely nélkül puffantja le az áldozatát, én meg zavartan, és halálra váltan állok a holtteste mellett. Kérdéseim vannak, a rettegés elönti az összes érzékszervemet, és megbénulok. Nem ellenkezem az ölelést illetően, Owen magához ránt, és azt mondogatja, hogy veszélyben voltam. Ki ez az ember, és mit akar tőlem? Nagyot nyelek, és eltávolodok tőle, a mellkasomhoz érintem a kis tenyeremet, és összeráncolom a homlokomat, amikor a semmiből tűnnek fel újabb férfiak, a karjukon fegyverekkel. Ismerik ezt az embert, és valószínűleg azokat is, akiket lelőtt. Értetlenül pislogok körbe, nem értem, hogy miért lennék célpont, de rájövök, hogy nincsen maradásom az ő közelében sem. Nem hiányzik ez a dráma, vissza akarok menni az egyetemre, újra írni akarok, és tanulni, és elfelejteni ezt a rémálmot. Futásnak eredek, nem nézek hátra, már nincs miért. Hallom még ugyan a nevemet, de nem állok meg a kedvéért. Owen az első találkozás alkalmával elérte, hogy megijedjek tőle, most már tudom, hogy nem volt alaptalan a félelmem. Bűntudat nélkül öl meg másokat, és ennek éppen ma este voltam a szemtanúja. Nem jutok messzire, szinte a nyakamban liheg, és hirtelen ránt vissza az erdős területre. A szemeimbe pillant, és a kezeimet fogva tartva közli, hogy beszélnünk kell, de nem itt. - Haza akarok menni, engedjen már el. Én nem szeretnék beszélni. Megölt egy embert, megölte a szerelmemet. Miért kellene érdekelnie a válaszoknak? Daniel múltja nem érdekel, nem szövetkeztem vele. – hiába rángatom, erősebb nálam, és hirtelen egy kocsi fékez le a közelünkben. Owen a háta mögé húz, de a kibukkanó férfi arca, és a kérlelése még őt is csendre inti. Kinyitja előttem az ajtót, és betuszkol, aztán beül mellém, és lefogja a két kezemet. - Cavanaugh nem így kellett volna elvégeznie ezt. Szemtanúk nincsenek, nem ez volt az elsődleges kérésem? – néz mélyen a szemébe, aztán rám tekint. - Ms. Remington nagyon sajnálom, hogy belekeveredett ebbe, de innentől kezdve csak úgy nem engedhetjük el. – ijedten méregetem az idősebb tagot, aki egy mély sóhaj után int a sofőrnek. - Bevisszük önöket a központba. A főnökeim jelentést várnak Cavanaugh, addig majd én beszélgetek a kis hölggyel. A történtek fényében a tanúvédelmi program alá helyezzük. – forog velem a világ, elhúzom a jobbomat, és az ölembe fektetem. Idegen emberek társaságában utazom egy ismeretlen hely felé. Még az is lehet, hogy ők a gyilkosok. Otthon kellett volna maradnom határozottan, és nem bedőlni egyetlen hímneműnek sem. Reszketek, de az útból nem látok semmit, mert sötétítettek az ablakok. Egy kis idő elteltével lefékezünk, átmegyünk egy kapun, aztán kinyitják az ajtót, és két fekete öltönyös pasas segít ki. - A kettes kihallgatóba vigyék. – nem ellenkezhetek, de erőm se lenne már.
Egyszerű. Micsoda szó, megannyi helyzetre ráhúzva. Azt az élethelyzetet nevezzük ennek, mikor a dolgok könnyedén mennek. Amikor egy csettintésre a célnál vagyunk, vagy mikor gondolkozás nélkül alkotunk valami megfelelőt. A munkám sosem volt ez. Mikor a kezedbe kapod a következő küldetésed, az mindig bonyolult, szinte már átláthatatlan. Okosnak, ravasznak kell lenned. Nem engedheted meg, hogy hibázz, mert második vagy harmadik lehetőséged már nem lesz. Akkor, abban a pillanatban mikor a terv körvonalazódik a szemeid előtt, azokat a pontokat kell követned. Nem állhatsz le, nem keverhetsz. Alkalmazkodnod kell, követned az utasításokat, hogy a végeredmény kihirdetésekor a papírodon a sikeres küldetés felirat szerepeljen. Ella menekülése nem lep meg, ugyanakkor nem mondanám, hogy boldoggá tesz. Kissé ésszerűtlennek érzem az egészet tekintve arra, hogy ennél nagyobb biztonságban, hogy velünk van, nem is lehetne. Miután elmondtuk neki, hogy célponttá vált, miből gondolja, hogyha futásnak ered a város másik végében vagy a világ végén nem lesz az? Rezzenéstelen arckifejezéssel hallgatom végig, ahogyan az igaz szerelemről vagy ehhez hasonló baromságokról beszél, amit az áldozat iránt érzett. - Lehet, hogy hagynom kellett volna, hogy szívszerelme megölje magát. – förmedek rá, mert nem tetszik ez az állandó hisztériázás, hogy kit és mikor nyírtam ki. Hogyan mondhatja azt, hogy a szerelme volt a pasas, amikor még pár perce a tag golyót eresztett volna a fejébe? Mostanában erre buknak a nők vagy mi a franc? Cavill nincs elragadtatva, és miután Ellával együtt a kocsiba szállunk, ki is fejti felém a véleményét. A fejemet támasztom, magam elé bámulok, majd csak ezután véleményezem elégedetlenségét. - A küldetésem az volt, hogy így vagy úgy, de megszüntessem a problémát. A probléma megszűnt, bárhogy is nézzük. A célpont meghalt, és ha átgondolod, szemtanúk nélkül ezt nem lehetett volna kivitelezni. Perceken múlt, hogy ne legyen ennél is nagyobb botrány. – mormogok, mert bár valójában akadtak szemtanúk, pontosabban egy jelentős, akit céltáblává avanzsáltam, mégsem érzem úgy, hogy sikertelen lenne a küldetés befejezése. Olyan helyzetbe került, ahonnan máshonnan nem jöhetett volna ki. Daniel hidegvérrel húzta volna meg a ravaszt, mert nem hinném, hogy az igaz szerelem csókja megfertőzte a rohadékot beszéljünk egyik vagy másik nőjéről. Nem tudom milyen dolgokkal hülyítette Dr. Szöszit, de eléggé jól elhitte az egészet. Kifújom a levegőt, az utat figyelem, és mikor megérkezünk a helyszínre, Ellát az egyik kihallgatóba kísérik, így külön választanak minket. Őszintén megvallva egyik tagban sem bízom, sőt egyetlen emberben sem. Amíg egy lényt megáldottak a létezés érzésével, plusz érzelmekkel, egyszerűen megbízhatatlanná válik, akárhogyan is bizonygatja az ellenkezőjét. Nem túl jókedvűen sétálok végig a folyosón, hogy beszámoljak az esetről. A válasz ugyanaz, pontosabban Cavill szavait kapom meg ismét, más köntösbe bújtatva, de a küldetés sikeressége miatt elsiklanak a körülmények felett. Azonban a lány már más tészta. Túl sokat látott, túl sokat hallott, csak így nem sétálhat el. A főnök drasztikus lépésekről, pontosabban következményekről magyaráz, majd a kihallgatóba küld, hogy szedjek ki minden információt abból a nőből, akivel nem ez volt az első találkozásom. Veszek egy mély levegőt, és megindulva a terem felé szedem össze a gondolataimat. Ő sem másabb azokhoz a személyekhez, akik néha bekerülnek a kihallgatóba, ugyanakkor mégis különbözik. Embernek ember, de nem bűnös. Nem azért került be oda, hogy végül a sittre vágják őt, hanem mert olyan dolog részese volt, amire ő sem készült fel eléggé. Meglazítva a nyakkendőmet lépek be a kihallgatóba, és tekintetem a lányra siklik. A rémület még mindig ugyanúgy meglátszik a kék szempárban, de most kizárok minden zavaros gondolatot, ami miatt egyszerűen fognám magamat, és kisétálnék az épületből. - Ms. Remington. – mondom ki a nevét kimérten, majd a zakómat a vele szemben lévő székre akasztom, én pedig megtámaszkodok annak támláján. - Feltennék pár egyszerű kérdést Daniel Gordonnal kapcsolatban. – folytatom tovább, majd felveszem vele a szemkontaktust. - Kezdjük is azzal, hogy milyen kapcsolatban állt a férfivel? Szeretném, ha mesélne róla. A foglalkozásáról, a családjáról. Mit mondott önnek? – vezetem fel kezdetnek az első pár kérdést.
Meg vagyok rémülve, nincs bennem semmi különleges, egy átlagos egyetemista vagyok, aki véletlenül rossz férfiba szeretett bele, de ha ez akkora főbenjáró bűn, akkor meg kellett volna halnom az erdőben. Nem osztom Owen véleményét, nem vágytam arra, hogy megmentsen, mert részben az ő hibájából kerültem oda, hogy valaki pisztolyt tartson a fejemhez. Megölt egy embert, nem nézte, hogy kik vannak körülötte, és felbolygatta az itteni népséget. Nem állítom, hogy Danielt védeném ezzel, de ha reálisan kellene az alapokból kiindulnom…miért éppen akkor szánja el magát rá, amikor én is ott vagyok? Mi lettem én a szemében..valami csali? A velem szemben ülő férfit nézem, a szavai félelmet generálnak bennem, és attól tartok, hogy ennek nem lesz jó vége. Mit kell még csinálnom, hogy visszatérhessek a szüleimhez? Nem érzem biztonságban magam a szőke hajú férfi mellett sem, akiről kiderült, hogy nem egy sima rendőr, és valószínűleg egy bevetés kellős közepére csöppentem. Mi van, ha végig én voltam a csali? Az első találkozásunk sem a véletlen műve…a rendőrség színjátékként kiválasztott, hogy összehozzon vele? Meg volt előre írva, hogy ismerjen meg Danielt, és csőbe húzhassák rajtam keresztül? Lúdbőrös vagyok, befogom a számat, de alig áll meg az autó, máris ketten rám vetik magukat, és nincs megállás. Egy kihallgató szobába visznek, nem mondanak semmit, csak leültetnek a székre, és az egyik őr fölém áll, hogy ne menekülhessek el. - Egy pohár vizet kérhetnék? – remegnek meg az ajkaim, már nem tudom, hogy ki vagyok lassan. A szüleimmel akarok beszélni, egy ügyvéddel. Vannak jogaim, és nem bánhatnak így velem, még a rend őrei sem. Nem értem, hogy mi az, ami miatt még jelen kell lennem. Célponttá tett Owen, mert úgy dobta neki a sors? Megölt két embert, és csak simán elválasztanak tőle? Gyilkos, nem érdekel, hogy ki bízta meg, de a szemem láttára ölt meg két férfit, és az egyiket szeretem…igen már arra készültem, hogy odaadom magam neki, és lepuffantják előttem, mint egy állatot. A vízre legalább nem mondanak nemet, és megkapom az áhított poharat is. Ki vagyok száradva, és lassan kortyolok néhányat, de amint leteszem az asztal lapjára az italt, máris megérkezik a szerencsétlenségem záloga, és a sírás kerülget. - Ó, hirtelen Ms. Remington lettem? Két órával ezelőtt még Ellának nevezett, de szorítkozzunk nyugodtan a lényegre. Haza akarok menni. – a tenyeremet az asztalra fektetem, és remegve pillantok fel rá. - Mi ez, valami kihallgatás? Mit vár tőlem? – Daniel neve csak a sebeket szakítja fel a szívemen, és a rémképeket játssza le újra a fejemben. Már nem bírom ki, és egész testemben reszketek. Átölelem magam, és ellesek oldalra a sarokba. A falon túl ki tudja, hányan hallgatóznak, és mint az éhes hiénák várnak egy kis hírmorzsára. Nem vagyok beszédes hangulatban, sőt semmilyen társalgási formát nem akarok folytatni a jelenlévő férfival. A következő kérdése azonban szíven talál. - Milyen kapcsolatban álltam az érintettel, akit megölt? – átalakítom a feltett kérdését. - Hány embert hallgatott itt ki, hány ember felett döntött, hogy bűnös? Maga egy aljas gyilkos, és most válaszokat vár tőlem? Menjen a bús picsába Owen. – förmedek rá, de a könnyeimmel már nem tudok küzdeni, és kibuggyannak, mindkét oldalán az arcomnak. - Szerettem azt a férfit, akit megölt. Nem érdekel, hogy milyen élete volt. Nem fogok egy szót sem szólni az ügyvédem, és a szüleim jelenléte nélkül. Nem kényszeríthet rá. Amennyiben megérkeztek, akkor jelezze, és folytathatjuk ezt a kínvallatást, de addig hagyjon békén. – tolom el magam az asztaltól, és elfordulok a széken. A térdeimet felhúzom, és ráfektetem az arcomat. A hajam szétbomlott, nagyon fázom, és az egyetlen kívánságom, hogy ne zargassanak tovább.
Nem vagyok elragadtatva a kialakult helyzettől, főleg már csak azért sem, mert pontosan tudom, mennyire felesleges köröket kell majd futnom a kihallgatóban lévő hölgyeménnyel, nekem pedig erre sem türelmem sem pedig időm sincs. A fejesekkel való beszélgetés után nem marad más választásom, mint társaságommal szórakoztatni Dr. Szöszit, aki még mindig túlságosan zaklatottnak tűnik a történtek után. Mondanám, hogy megértem, de Daniel egy rohadék volt, és azt kapta, amit érdemelt. Nem fogok álmatlanul forgolódni a létezése nélkül, ahogyan attól sem fogok felriadni este, hogy én húztam meg a ravaszt. Egyel kevesebb mocsok a földön csak jót tesz a környezetnek, de nem oszt, nem szoroz. Így is van belőlük még elég ahhoz, hogy az ember belefulladjon. Kezdetnek felteszek pár egyszerű kérdést, amelyekre a válaszát várom, azonban mint ahogyan azt sejteni lehetett, megint másról kezd el beszélni. Kifújom a levegőt, és igyekszem hidegvéremet a leggondosabban megőrizni. Ilyen feleselést mástól már nem tűntem volna el, de ahhoz, hogy nyomra vezessen, muszáj együttműködni, és figyelmen kívül hagyni az időhúzást, amit művel. - Akkor már ketten vagyunk, Ella. – hangsúlyozom ki enyhe éllel a hangomban a keresztnevét, ha már megjegyzéssel élt ennek az irányába, de továbbra sem szórakozok jól. Már csak azért sem, mert hirtelen nagy lesz a szája, és ahelyett, hogy normálisan, és épeszű ember módjára válaszolna a feltett kérdésekre, ismét az ellenkezést választja. Pont ez a nagy probléma az emberekkel: ha normálisan megtudnának felelni egy kérdésre, amit feltesznek, és nem támadásba lendülnek az első adandó alkalommal, amikor valami nem felel meg nekik, akkor többre jutnánk. Csak hát ez az apró változás képtelen eljutni sok ember tudatáig, így inkább feleslegesen magyaráznak, és játszanak a türelmemmel. Más esetben ez szórakoztató lenne, most azonban egyáltalán nem az. Aprót mozdul az állkapcsom, majd hirtelen csapok rá az asztalra, miközben közelebb lépek hozzá. - Okos nő maga, ezért én azt ajánlom, hogy eszerint is viselkedjen. Nem tűröm el ezt a hangnemet, és az egyetlen, aki jelenleg itt kérdezhet, az én vagyok. Világos? – nézek vele farkasszemet, majd elrugaszkodok az asztaltól. - Daniel Gordon egy gyilkos volt, maga pedig naiv. Azt hiszi, ha elhullajt pár könnyet az iránt a féreg iránt, majd hagyom, hogy kisétáljon? Több ember életét vette el, mint amibe csak bele mer gondolni, és még mindig azt hiszi, hogy az a férfi szerette magát? Maga lett volna a következő, akinek golyót repít a fejébe, és ha nem kezd el beszélni, ugyanez a sors várja majd odakint. – bökök mutatóujjammal az asztal lapjára, és egyáltalán nem nyugodt hangnemben adom tudtára a szövegemet. - Mi még meg tudjuk védeni, de ahhoz az kell, hogy abbahagyja ezt a színjátékot, és mondjon valamit. - folytatom tovább, viszont ahelyett, hogy együttműködne, egyből megmakacsolja magát. Kifújom a levegőt, ujjaimat pedig összefűzöm a tarkómon. - Még valamit esetleg a kisasszonynak? Pezsgőfürdő, egy kis masszázs? A nagyanyámat ne hívjam teázni véletlenül? Hátha ennél nagyobb értelmet ver a fejébe. Magának okozza a problémát Ella, még ha nem is látja át az egészet a büszkeségétől, de most már legalább tudom, hogy minden tiltakozása ellenére tud valamit, és ki fogom deríteni. – mérem végig még egyszer, majd elhagyom a termet. Fel tudnék robbanni, és az csak enyhe kifejezés ahhoz képest, amit valójában érzek.
A farkasbőrbe bújtatott bárány lennék egyelőre, és nem szimpatizálok a kihallgató emberemmel, aki egyszer már ugyan megmentette az életemet, de ma ismételten egy olyan helyzetbe sodort, amivel kockára tette azt, és a játékszert látta bennem. A belépő zakós úriember a velem szemben lévő széknél áll meg. Hetykén emelem meg az államat, hogy jobban lássam, és máris a rendőr álcát felvéve kérdésekkel bombáz. Nem tartom jogosnak, hogy egyből a részletek után loholjon, amikor előttem ölt meg valakit, és még azt se árulta el, hogy miért tette. Beszélnünk kell…ez volt az utolsó értelmes mondata felém, de abban nem szerepelt egy négyzetes alapú szoba, egy őr mellettem, aki ha csak egy fél centit is elmozdulnék, akkor a vállamba marna, és persze szemtanúk. A börtönnel fenyeget megint? A rosszullét kerülget…fiatal vagyok, az életem romokban, és most árultak el. A szívemet törték össze, de jobban aggaszt az elém táruló véres kép. A koponyája szétroncsolódott maradványai, és az ölelése a szőkés árnyalatú pasasnak. Minek is lett vége? Bíznom kellene benne? Nem tudok, és nem is akarok. A hisztéria, és a sírás vékonyka határán egyensúlyozom, félek soha nem lesz vége már ennek az estének. Egy vörös estélyiben feszítek, a hajam fele a vállamra lóg, az arcomon, és a kezemen is horzsolások, és még beszéljek is? Megtagadom a válaszadás lehetőségét, és szembemegyek a reális utasítással, amit együttműködésnek neveznek. - Döntse el melyik oldalt képviseli, mert játszhatunk úgyis, hogy Ms. Remington vagyok, de akkor… - elcsuklik a hangom, a szitokszavak félúton elakadnak, mert rácsap az asztalra, és a frászt hozza rám. Alig kapok levegőt, a pupilláim kitágulnak, és a félelem erős hulláma kísért meg. Veszélyes ez a férfi, a közelsége hátrálásra késztet, aminek aztán az lesz az eredménye, hogy majdnem eldőlök a székkel együtt. Nagyokat pislogok az ordításra emlékeztető hanglejtésére, meg a mondandójára. - Világos… - könnyáztatta szemekkel fürkészem ezt a fenevadat, és csak félig jutnak el az információk az agyamig. - Daniel Gordon halott, mert megölte. Honnan kellett volna tudnom, hogy gaztevő, vagy rossz ember, ha velem úgy bánt az erdős incidensig, mint egy féltett nővel? Ha meg is ölt embereket, azért miért én lennék a felelős? Nem ismertem őt olyan jól ezek szerint Mr. Cavanaugh, de bűn szerelmesnek lenni? – eltörik a mécses, nem bírom jól a kínvallatást, és ha az a célja, hogy keresztülvigye a feladatát, akkor közel jár. - Nem színészkedem. – vonom össze a karjaimat a mellkasom előtt, és átellenesen ölelem át a testemet védekezve a felhozott vádak ellen. Nem bántottam senkit, csak szerelmes voltam, hát nem értik? Rázkódom meg a zokogástól mire befejezi a pocskondiázást. - A probléma az, hogy nincsenek itt a szüleim, és az ügyvédem. – zárom le az ügyet, és mikor kimegy, már a másik oldalamon a két combom közé fogva az arcomat áztatom a földet a könnyeimmel. A másik őr hangtalanul lép oda hozzám, és a vállamra tenné a kezét, de megijedek tőle, és felállva a sarokig hátrálok. - A szüleimet akarom, értsék már meg…. – mutatok az ajtó felé, de az zárva marad. - Kisasszony nyugodjon meg. A szülei már értesítve vannak. Nem akarjuk bántani. Hozhatok Önnek valamit? – megingatom a fejemet tagadólag, és visszasétálok az asztalhoz kibontva a hajamat. Az őrület határán vagyok már, ha nem történik semmi, de a kijelölt őröm nem mozdul mellőlem, és így telnek el a percek. Teszek két, vagy három kört, de senki nem jön be, nem zaklatnak tovább, és az idegeim is lenyugodni kívánkoznak. A nyílászáró elől hirtelen egy pattogósabb beszélgetésfoszlányai csapják meg a fülemet, mire feltárul az ajtó, és az édesapám jön be Owennel a társaságában, meg az ügyvédünkkel Liam Stanley-vel. - Ella… - rohannék a védelmező karok közé, de a kijelölt rendőr úr, akiben nem bízok meg…úgy néz rám, hogy menten rosszul leszek, és akkor eszembe jut valami. - Apa… - csuklik el a hangom, és Owen még be is állna közénk, amikor egyszerűen visszatartom a levegőt, nem túl feltűnően kezdek el számolni, és összeakad a pillantásunk. A sírástól feldagadtak a szemeim, és a szédülés azonnal jelentkezik. Még egy fél perc kell…aztán néhány bizonytalan lépés után apa helyett Owen előtt csuklom össze, ha nem fog meg. - Én csak szerelmes voltam… - suttogom a fülébe erőtlenül, ha utánam kap, mielőtt elájulnék.
Eltelik pár másodperc, hogy sikerüljön feldolgoznom a szavaimat, melytől legszívesebben a falra másznék. Nem érdekel a nyálas rész vagy a meghazudtoló érzelmek, a száraz tények érdekelnek, amelyek segítségül szolgálnak majd, hogy elkapjuk a többi mocskot is, aki Gordonhoz volt hűséges. Természetesen Ella Remington nem az a nő, aki megkönnyíti az ember dolgát, hanem még nehezít is rajta, nehogy jól is végződjön ez a nap. Sóhajtok egyet, teszek egy átívelő sétát a terem másik felére, mégis túlságosan kérdően vonom fel a szemöldökömet a szavaira. - Maga pedig él, mert megmentettem. Játszhatunk így is felőlem. Az éremnek két oldala van, Ella. – szólalok meg, mert most már kezd az agyamra menni ezekkel a válaszokkal. Nem erre vagyok kíváncsi, hanem arra, amiket mondott neki Daniel. Elcsípett telefonbeszélgetések, félreérthető szavak, gyanús alakok. Mit nem lehet ezen felfogni? - A felfogási képesség hiánya nagyobb bűn, és ebből több van jelen, mint az állítólagos szerelemből. – vetem oda enyhe gúnnyal, de megrekedünk a beszélgetésben, és olyan kártyákat játszik ki, amiket utálok. Ha valaki ártatlan, nyögje ki, amit tud. A bűnös úgyis mindig segítséggel takarózik. Habár bizonygatja itt a tudatlanságát és az ártatlanságát, egy szavát sem hiszem el. Most meg már végképp nem. A falnak támaszkodva kell lenyugtatnom plafont verdeső idegeimet, mielőtt besétálhatnék a kihallgató melletti helyiségbe, hogy szembesüljek Cavill rosszalló arckifejezésével, és a többiek nemtetszésével. A picsába…nekem sincs igazán ínyemre, hogy egy szót sem szólt Danielről, csak fújta a saját maga hülyeségét. Kit érdekel, hogy szerelmes volt? Elmúlik, de a bűn hallhatatlan. Látszik mennyit ért a nagy rózsaszín köd meg szegény megboldogult anyám tudja még mivel jellemzik ezt a kórt. Most mégis az próbálja kihúzni a kisasszony seggét a pácból, akit gyűlöl. Egy pont ennek a gyönyörű, és összetett érzésnek, mely sokkal szenvedélyesebb bármelyik illúziónál, amivel hitegeti magát. Cavill nem boldog, és ezt a tudomásomra is hozza. Belemegy Ella kérésébe, engem viszont addig kispadra ültet, hogy ne tegyek meggondolatlanságokat. Ismert már, mint a rossz pénzt. Tudta mikor kell jegelnie engem, mert olyankor semmit sem ér el velem. Tisztában volt vele, hogyha bármit el akar érni, tiszta fejjel kell nekivágnom, különben az egész kudarc lesz. Azt viszont jól titkoltam, hogy kezelhetetlen dühkitöréseim vannak, melyeket csak én vagyok képes megfékezni. Jártam orvoshoz, kibeszéltem én a problémámat pár szóban, de mit segített? Ablakon pénzkidobás volt az egész, mert mihelyst betettem a lábamat lakásomnak ajtaján, az egész a nyakamba szakadt. Túl sok mindent nem lehet az életben feldolgozni, és néha rá kell jönnünk, hogy az egyetlen, aki képes segíteni, az saját magunk. Egyetlen kívülálló személy sem ismeri a belül megvívott csatákat, szavakba önteni pedig lehetetlen. Mellesleg kinek van arra kedve, hogy egy kényelmetlen bőrkanapén zsibbadjon, és az érzéseiről magyarázzon, mikor odakint annyi görény vár még elkapásra? Nekem biztos nincsen. Nem kell sokat várnom a szülők megérkezésére, ahogyan az ügyvédére sem. Felállok, hogy odasétáljak, a viszontlátás azonban a legutóbbi alkalomhoz képest sokkal kellemetlenebbre sikerül. Olyan dolgokat vágnak a fejemhez, amit más esetben megérdemelnék, én viszont nem tartom helyesnek. Bárhogyan is nézzük, még mindig megérdemlem azt a tiszteletet, amit megkívánok a rangomat illetően, ennek elhagyása pedig cseppet sincs ínyemre. Nem túl kedves beszélgetésbe elegyedünk, majd csak ezután sétálunk be a kihallgatóba. Megtörténik a nagy öröme a viszontlátásnak, én azonban csak rezzenéstelen arccal nézem végig az újabb műsorát a kisasszonynak. Annyit láttam már ebből a mai nap folyamán, hogy kezdett unalmassá válni. Mikor válthatnánk? A következőre viszont nem számítok, mert mire észbe kapok, Ella járása instabillá válik és szinte az utolsó pillanatban kapom el őt, hogy nehogy a földön kössön ki. - Ó, hogy az a… - fojtom vissza a kikívánkozó szitokszót, majd veszek egy mély levegőt, és a karjaimba kapom, Cavill pedig az épület egyik terme felé irányít. Távol áll tőlem az orvososdi, így a továbbiakat a szakemberekre bízom, én pedig kisétálok a felzaklatott apához, aki egyből nekem ront. - Ne érjen hozzám, Mr. Remington. – nézek vele farkasszemet, megállítva a felém lendülő kart, majd elengedem. - Nagyon meg fogja ütni a bokáját ezért Owen, figyelmeztetem. – fenyeget meg, én pedig most először a mai nap folyamán elmosolyodok. - Alig várom. – kerülöm ki őt, mert nincs hangulatom a további beszélgetésekhez, és fontosabb dolgom is van annál, hogy felesleges köröket fussunk. Az viszont nem hagy nyugodni, amit az ájulás előtt láttam Ella szemeiben, mintha az egészet megjátszotta volna. Bárhogy is volt, lényegtelen, mert a kihallgatást nem fogja megúszni. Ha nem most, hát később vesszük előre újra.
Mr. Remington és Mrs. Remington nem repesnek az örömtől, hogy a rendőrség hívta fel őket, és ott sem konkrétan az ősre kellett menniük egy szem lányukért, hanem egy másik bázisra, aminek a címe helyett koordinátákat kaptak. Az ügyvéd egyeztetés még nagyobb rémületet keltett, hogy mibe keveredhetett a huszonegy esztendős lányuk, de valójában tudták, hogy Ella nem lehet bűnös, így más állhat a háttérben, és talán Daniellel kapcsolatban van valami. A swing-estről nem kaptak további híreket, egyenesen a megadott helyszínre mentek, ahol átmotozták őket, és csak az ügyvéddel együtt látogathatták meg a lányukat a kihallgatóban. Ella összezavarodott és az édesapja után akart nyúlni, de összeesett és az ismerős, de idegen férfi nyalábolta fel. Mr. Remington keménykezű üzletember volt, és nem szerette, ha az egyetlen gyermeke körül legyeskedtek. Kitűnően nevelte fel, nem akarta, hogy bántódása essen, ezért meg is fenyegette Owent, hogy rossz vége lesz, ha nem fejezi be a kihallgatását. Az orvosi szobában megindul az ellátás, és repülő sót adnak az ifjú lánynak. A terem mellől Cavill is hallgatózik, aztán elkapja Owen alkarját, és magával ráncigálja a folyosó végére. - Beszélnünk kell…most. – int a másik üres terem felé, aminek kinyitja az ajtaját, és betessékelni az alkalmazottját. - Ella Remington koronatanú, és ha elájul, azzal semmilyen információ birtokába nem kerülünk. A szülei közbenjárása csak ront a helyzeten. Tudja ki az apja? Az egyik legnagyobb üzletember a városban, és ha a lányáról van szó, akkor még kétszer olyan vehemens is. Nem tarthatom vissza, ha haza akarja vinni, de jó lenne, ha tisztában lennének, hogy mit tesznek kockára. Beszélnem kell velük. Ella a maga problémája…egy gyémántkereskedő lányaként a rivaldafényt eddig elkerülte, de a hírek szárnyra kaptak. Már többen arról papolnak, hogy Daniel el akarta jegyezni, hogy megkaparintsa az örökségét. Ella nagy várományos, még ha nem is tud az apja minden lépéséről, és üzletéről. Maga szerint hányan fogják a fejét akarni? Emberrablók…és a többi. Daniel sok mindent mesélhetett neki, vagy már elő is készítette a terepet. Ez a lány innen nem mehet el védelmi őrizet nélkül. Elcseszte Cavanaugh…ajánlom, hogy hozza helyre. A kis ajánlatom, és a főnökök is belementek már. Alibi kell, és egy új személyazonosság. A maga menyasszonya lesz az ifjú hölgy. Tegyen meg mindent, hogy megértesse vele, hogy ez már nem csak róla szól. Ha nem működik közre, fenyegesse meg, zárja be, mint bánom, de innen jegyespárként távoznak, értette Owen? - és ez a titok egyelőre a falakon belül maradt, ahogyan a válasz is.
>> >> >>
A kellemes almazöld szoba közepén fekszem, többen állnak körbe, és beszélnek hozzám. - Ella kincsem ébren vagy? – valaki megszorítja a kezemet, és egy kis idő elteltével bírom csak kinyitni a szememet. Kótyagos a fejem, és idegen a környezet, de anya jelenléte segít. - Mi…történt? – tudom ám, hogy mi történt, mert én generáltam az ájulást. A tekintetem körbejártatom, de Owen nincs itt, és ez megnyugtat. - Hazamehetünk? – kérlelően nézek a szüleimre, mire apa bólint egyet, és az orvossal diskurál az állapotomról, de az csak annyit felel, hogy kimerültem, és lelkileg nem vagyok stabil. Köszönöm ebben van igazság, de az ajtó ismét kinyílik, és a beteg ágyam mellett megjelenik az emlegetett szamár, és a főnöke, ha nem tévedek. - Mr. és Mrs. Remington fáradjanak velem. Egy kis papírmunka, és távozhatnak a lányukkal. – hamiskásan mosolyodik el, miközben anya homlokon puszil, és kettesben hagynak Owennel. Fekve maradok, és ijedten szemlélődöm. - Még szédülök… - kell egy kapaszkodó, egy mentőöv, bármi, amivel kiváltom magamat.
Nem vagyok az a jó kedélyű pasas, akivel hétvégenként beülsz egy sört meginni vagy beszélgetsz vele az élet nagy dolgairól, mert ahogyan magamat ismerem, egy percen belül elhagyom a helyszínt minden egyéb megjegyzés nélkül. Végtelenül egyszerűen működök, kívülállók számára azonban ebben rejlik a bonyolultság. Nem tartozik rám másnak a magánélete, ezért nem hallgatom végig őket. Gyűlölöm a kifogásokat, a haszontalan magyarázkodást. Két szemlélet szerint élek: bűnösök, és ártatlanok. Olyan nincs, hogy egy ember mindkettő csoportban jeleskedik. Ha valakinél észreveszem az egyikre utaló jeleket, feleslegesnek érzek minden más mellébeszélést. Nem kenyerem a kedveskedés, a jópofizástól pedig felfordul a gyomrom. Magamnak való alak vagyok, a múltam pedig rányomta a bélyegét az életem további szakaszaira. Nem fogom minden egyes elkövetett hibámra ezt ráhúzni, de nagy részben hozzájárult ahhoz, hogy milyen ember vagyok manapság. Ezért sem tűröm el Ella mellébeszélését, erős szenvedését annak irányába, hogy elhitesse velem ártatlanságát, miközben egy gyilkost véd és a szerelemmel címkézi fel tetteit. Mennyire hinne a szavaimban, ha azt mondanám a fogtündér javasolta szívszerelmének kiiktatását? A kettő ugyanaz lenne. Az érzések csupán mellékágak, az emberek pedig azért küzdenek, hogy nehogy a mélybe zuhanjanak róla. Az ág azonban egyszer leszakad, ha túl sok súly nehezedik rá, és mindegy milyen erősen kapaszkodunk az egyetlen hitünkbe, az kegyetlenül a mélybe ránt. A terem elhagyása után az idősebb Remington fenyegető szavai köszöntenek, percekkel később pedig Cavill vágja a fejemhez tetteim következményét. Érdekelnie kellene, hogy ki ez az alak vagy milyen szerepet tölt be az emberi táplálékláncban? A befolyásos alakokkal mindig csak a probléma van, holott ezt könnyen el lehetne kerülni, ha nem próbálnának minden egyes apróságért hatalmas drámát szítani, és a világ végéről is embereket előhúzni csakhogy a hátsójukat védjék. Tény, lehetett volna diszkrétebben is megoldani a küldetést, de ha finomkodok, mostanra Daniel a csapatával már rég a bezsebelt milliókkal a markában tette volna tönkre még több ember életét, mi pedig duzzoghattunk volna magunkban. Cavill pedig ezt nem látja át. Lépnem kellett, mert szükség volt rá. Ha tudom, hogy van más lehetőség, könnyebb út mely nem vonzz magával szemtanúkat, - ez esetben élő céltáblákat, - akkor megteszem. De természetesen most, hogy olyan taggal van dolgunk, akinek pénz van még a bőre alatt is, egyből hosszabbra nyúlik a nyelve az átlagnál, és ezt unom. Amint azonban ezután mond, teljesen kifordít önmagamból, és mielőtt észbe kapnék, nevetésben tör ki. Jegyezzem el? Most már biztos vagyok benne, hogy teljesen elment Cavill esze, mert az tuti, hogy én nem fogom összekötni az életemet Dr. Szöszivel, még ha neonként villogó feliratot is raknak a hátára Ide kell lőni felirattal. Miért pont én? Ott van az a szerencsétlen Hamilton a harmadikon, simán belemenne az egészbe, én meg végezhetném a munkámat. Cavill azonban nem veszi jó néven a szórakozásomat, sőt mi több idegesíti az egész, és már megint engem nyúz a történtek miatt, ezen tervét viszont esze ágában sincs eldobni. Az idegességem most már az abszurd fázisba ment át, és bár kedvem támad szétverni valamit, ugyanakkor nevetni is akarok. Őszintén nevetni, amit még sosem tettem. Hogyan értessem meg vele, amikor egy egyszerű kérdést nem bír felfogni anélkül, hogy ne fordítsa ki teljesen a szavaimat vagy esne drámai túlzásokba? Kettesben lépünk be Cavillel a terembe, ő pedig elhívja a szülőket, hogy most egyedül maradjak Ellával, aki természetesen az állapotáról kezd el beszélni. - Nem kérdeztem. – felelem kifejezéstelenül, majd az ablakhoz lépek, karjaimat pedig összefűzöm mellkasom előtt. - Beszélnünk kell, és nem fog tetszeni. Ne aggódjon, nem kell újra előadnia az elájulós műsorszámot, ez nem kihallgatás. Bár miután végeztünk, azt kívánná, bárcsak az lenne. – fordulok felé, majd sóhajtok egyet, és végül belekezdek, nem kertelve. - Kezdjük elölről, mert könnyen lehet, hogy valahol lemaradt az egész sztoriban, de maga célponttá vált, mihelyst Rómeó meghalt. Ez fix, melyet kezelni is tudnánk, ha nem éppen valami királyi pár vagy valami ehhez hasonló örököse lenne, ami egészen megnehezíti a dolgunkat. Tudom, nem szokott hozzá ehhez, de amit most mondok, az nem csak magáról fog szólni. Szóljon, ha túl sokat kell megemészteni egyszerre, de lesz ez még jobb is. – figyelmeztetem, azonban eszem ágában sincs leállni, ha már belevágtam. - A családi háttere miatt maga lett minden egyes elmebetegnek az egyetlen célpontja, akit próbálnak majd levadászni minél előbb. Tudja ez a szezon érdekes szokott lenni, és sok mindent hozhat magával. Vannak olyanok, akik bérgyilkosokat fogadnak, esetleg vérdíjat tűznek ki a szép pofijára, de ne aggódjon, mert maga előtt áll a balek vőlegénye, akinek meg kell védenie a fenekét. Jól hallotta, jegyesek leszünk, ez pedig új személyazonosságot kísér magával, meg egy feltételek szerint kiszabott életet, amit élnünk kell, ha életben akar maradni. Természetesen dönthet úgy, hogy kisétál, de nem fog sokáig jutni. Van egy sejtésem, hogy most azt próbálja majd bemesélni nekem, hogy apuci meg tudja védeni, de nincs így. Csak mi menthetjük meg magát, senki más. Így ha tetszik, ha nem, jegyesük leszünk. Nem ajánlom az ellenkezést, sokkal inkább örülnék, hogyha egyszer végre felfogná a helyzet súlyosságát, és együttműködne. Máskülönben nincs más választásom, mint belemászni a családja ügyleteibe, ami nem tenne jót egyikőjük életének sem. Mindenkinek lapul egy csontváz a szekrényében, Ella, és ezzel a kis alkuval maga biztonságban tarthatja a családját, mi pedig biztonságban tarthatjuk a kisasszonyt. – fejezem be úgy a mondandómat, mintha csak az időjárásról csevegtem volna vele.
A megjátszás, és a félelem ösztökélek arra, hogy bevonzzam az ájulást, és ne legyek képben a következő pillanatokban, amíg eldöntik a sorsomat. Nem akartam a kihallgatást, nem voltak olyan információim, melyeket várt tőlem Owen, de az sem tetszett, ahogyan bánt velem. Egy közönséges bűntársnak nézett, aki tisztában volt Daniel összes fekete üzletével, holott erről szó sem volt, csak szerelmes lettem, és mindenáron szintet akartam lépni. Ma este határoztam el, hogy lefekszem vele, és odaadom a legdrágább kincsemet, de a szemem láttára ölték meg, és most azt követelik, hogy valljak róla. Mit kellene? Az együtt töltött időt, a rengeteg sétát? Nem említette, hogy a rosszak közé tartozna, ma este is azért hozott el, hogy bemutasson a barátainak, és kibe botlottam bele? Az állítólagos rendőrbe, akitől felbolydult a fél bálterem, és az erdőben kioltotta egy szemrebbenés nélkül a partnerem életét. A magamhoz térés után kicsit megnyugszom, hogy anyáék itt vannak mellettem, de nem sokáig élvezhetem az idillt, és a biztonságot, mert egyedül hagynak a gyilkossal, aki a jófiúk közé tartozik, és aki miatt itt kell lennem. Kavarodnak a gondolataim, és képtelen vagyok összetett mondatokban beszélni. Anya utolsó szavai vernek visszhangot a fülemben, amikor egy olyan férfival nézek farkasszemet, aki már egyszer majdnem lecsukott. A szédülésre hivatkozom, de csak annyit tesz, hogy bezárja az ajtót, és kinyitja az ablakot. Az ágyon fekszem, de a két alkaromon megtámaszkodva végül felülök, és a falnak vetem a hátamat, aztán a térdeimet is felhúzom, és az apától kapott gyémánt medálommal kezdek el játszani, hogy oldjam a feszültséget. - Nem fog kihallgatni, és miről szeretne velem beszélni? – remeg meg a hangom, és még jobban összehúzom magam, hogy aztán befogadjam a rám zúduló információmennyiséget. - Ezt szajkózták a barátai is. – sejtheti, hogy nem kedvelem a bajtársait sem, de őt aztán végképp nem, még a hideg is kiráz, ha arra gondolok, hogy bűntudat nélkül ölt meg valakit. A könnyeim még ott csillognak a szemem sarkában, és valószínűleg napokig nem fogok aludni a látottak miatt. - Nem egy királyi pár…ne beszéljen így a szüleimről. – tűröm a fülem mögé a szétcincált hajamat, és egy percig se veszem le róla a szememet, mert félek, hogy akkor nekem támad, vagy felrángat, és elvisz egy rosszabb helyre, hogy kiszedjen belőlem valamit. - Micsoda? – az első sokk máris utolért, mert egy mondatba sűríteni a bérgyilkosokat, a családi hátteremet, és a vőlegény szót nem a legjobb párosítás. - Nincsen mit takargatnom…maga..ez hazugság. – ez az első velős reakcióm, nem hiszek neki, de még mondja, és mondja, aztán a végén burkoltan megfenyeget, amit már nem bírok szó nélkül hagyni. Az ajtóra siklik a pillantásom, és az ő arcára, ami nem tükröz semmilyen humort. - A családi hátteremnek mi köze van ahhoz, hogy megölte Danielt? Semmit nem tudok róla, és emiatt lennék veszélyben? A személyazonosság mire kellene? Hogyan vegyem komolyan, ha ennyire elvicceli az életemet? – csuklik el a hangom, és némán tapogatózva állok fel az ágyról, de nem vagyok benne biztos, hogy jó ötlet volt. A nyílászáró felé haladok, de beáll elém, és nem enged el. Most kerülök vele ennyire közeli helyzetbe először, de nem rettenek meg, sőt dacosan, igaz ott van bennem a kétely, de farkasszemet nézek vele, és felszegem az államat. - Mi köze van Danielnek az apámhoz? Miért kellene, hogy célpont legyek…és maga, mint a vőlegényem, Owen? Nem tud megvédeni, én nem hiszek magának. Soha nem egyezem bele, kutasson nyugodtan, nem talál semmit. Álljon félre. – halkan, de annál határozottabban kérem, holott belül igenis be tudnék szarni ettől a férfitól, de nem leszek hülye, és nem próbálok meg erőszakosan fellépni, mert tuti, hogy eltörné a kezemet. - Bérgyilkosokról halandzsál, de fogalma sincs semmiről. Haza akarok menni…álljon félre. – nyúlnék a hóna alatt a kilincshez.
Sokat hallottam már életem során arról miképp kell viszonyulni az emberekhez különböző szituációkban. A nyugtalanságukat kezelni, a haragjukat csillapítani, a jókedvükön osztozni. Ugyanakkor a hírekről is szó volt, és annak beadagolásáról. Minél kegyetlenebb, annál óvatosabban kell eljárni. Én viszont ezeket sosem tartottam be. Nem különösen érdekelnek az emberi érzelmek, vagy azoknak a mellékhatásai. Én csak leadom az információt, már nem az én dolgom a feldolgozása vagy mások lelkivilágának pátyolgatása. A munkám a legfontosabb az életemben, és az ezzel járó körülmények általában kellemetlenek, és sosem az, amire az ember azt mondaná, hogy szórakoztató. Most először életemben azonban jól szórakoztam a munkahelyemen Cavill bejelentése után. Még hogy feleségül venni a szőkeséget, aki minden egyes együtt töltött alkalommal próbára teszi az idegeimet? Hogyne. Mert az ember istenadta természeténél fogva az oroszlán ketrecébe rakosgatja a karját szórakozásból, és arra vár, mikor harapja le szerencsétlen állat a balfék kezét. Jobb néhány dolgot nem bolygatni, és hagyni, hogy a saját maga módján rendeződjön. Cavill azonban nem szórakozik, és most először az én arcomra is odafagy az a bizonyos szórakozott vigyor, mely nem is igazán eltűnni onnan egészen a terembe lépésig. Most először mérem végig úgy igazán az ágyban fekvő hölgyet. Ilyen lenne az esetem? Jó alak, ártatlan arc, hosszú szőke haj? Legyen az ember észnél, aki nyomon tudja követni a mai nőszemélyek stílusának sorozatos váltakozását. A magamfajta kevésbé válogatós ilyen szempontból, és az időm sem engedi meg olykor, hogy a kihasználásukkal oldjam a bennem lévő feszültségét. Néhány ital, egy görbe este, és olyankor már nem számít, hogy szőke, barna vagy esetleg fekete, mert pár órával később egyikünk sem fog emlékezni a másikra, és ez így van rendjén. Erre itt van ez a nő, és elvárják, hogy gyűrűt húzzak az ujjára, csak mert veszélybe forog az élete? Ezért kellene hozzákötnöm magamat? Micsoda abszurd, és nevetséges felvetés, azt viszont én sem vitatom, hogy talán hatékony lehet a körülményeket tekintve. Egy panaszos sóhaj után vágok bele mondandómba, Ella pedig kevésbé értékeli a szövegelésemet. Egyből támadni kezd, sőt mi több menekülőre is fogná a dolgot, ha nem lennék én, aki útját állja. Állom a szemkontaktust, a kérdéseit azonban eszem ágában sincs válasszal méltatni. A feladatom az volt, hogy tudatára hozzam ezt az információt, és megértessem vele. Ez a része megvolt, az már más probléma, hogy nem látja át a helyzet fontosságát, és inkább értelmetlen, és felesleges kérdésekkel bombáz, mintsem értelmes nőként viselkedne. - Befejezte? – kérdezek rá, mert már kezd unalmas lenni ez a sorozatos faggatózás, majd csak ezután folytatom. - Nem tudom megvédeni? Miért, akkor ki tudja, ha nem én? – veszem át tőle a kérdező szerepet, de még nem végeztem. - Esetleg megvédi saját magát? – pofátlanul végigmérem, és nem bírom ki, hogy ne mosolyodjak el ezen a nevetséges feltételezésen. - Drámázik egy sort, pityereg is mellé vagy esetleg nekik is bejátssza majd az ájulós számot, meg a naiv dívát, akinek életében először megdobbant a szíve egy férfi iránt? Tökéletes biztonságban lesz, ezt már most garantálom, ha így gondolkozik. – vágok egy grimaszt megjátszva elismertségemet, majd sóhajtva egyet csökkentem le minimálisra a közöttünk lévő távolságot, és megragadva a karját mélyedek a szemeibe. - Nem én vagyok az kettőnk közül, aki nem fogja fel a helyzet súlyosságát, hanem maga. A helyében nem művelnék meggondolatlanságokat. – vezetem vissza az ágyhoz, és nem túl kedvesen segítem le őt a bútordarabra. - Mellesleg úgy veszem észre egészen jól érzi magát, tekintettel a visszabeszélésre, ezért talán a kihallgatóban is folytathatnánk tovább ezt a beszélgetést. Ha fele ennyit beszélne Gordonról, amennyit a felesleges dolgokra fordít, már rég túl lennék az egészen. Ami pedig az elviccelődést illeti: Maga elvicceli a munkámat, én az életét. Úgy gondolom, kvittek vagyunk. – lépek el az ágyától, de a termet nem hagyom el. Ne várja el, hogy én tisztelettel bánjak vele, ha fordítva ő nem adja meg ugyanazt. Vágom, a hercegnő életmóddal ez nem jár, hiszen mindent megkaphat, amit csak akar, de velem ez nem így fog menni.
Owennel kettesben maradni olyan, mintha az ördöggel kellene teáznom a pokolban. Az első találkozás alkalmával még hittem abban, hogy van benne egy kis jóra való, mert megállt, és segített a bajban, de a stílusa már magyarázatra szorult volna, és ez a hónapok elteltével, és a mai este viszontlátása tükrében sem változott meg. Nem kedvelem a pasast, egyáltalán nem repesek az örömtől, hogy bezártak vele, és olyan hírekkel tetézi meg az amúgy is labilis hangulatomat, hogy nem tudom eldönteni…vonuljak diliházba, vagy szimplán kérjem meg, hogy lőjön fejbe? Mindegy is, hogy én mit akarok, mert az eltervezett jövőképünktől a hányinger kerülget. Nem vagyok hozzáillő, nem akarok úgy egy férfinak a jegyese lenni, hogy semmilyen háttértartalom nincs abban a kapcsolatban. Egyetemre járok, most ölte meg azt a férfit, akivel el tudtam volna képzelni az életemet, és tegyek úgy, hogy az neki is jó legyen, meg ennek az egész kibaszott épületnek? Nem tudom, hogy hol vagyok, és mivel foglalkozik valójában, de az elsőre lejött, hogy nem sima rendőr, és sokkal magasabban áll, mint amiről hajlandó lenne mesélni. A meggondolatlansága miatt jutottunk idáig, de azzal is tisztában kell lennem, ha nem lövi le Danielt, akkor most én is a helyszínelők martaléka lennék. A nemtetszésemet nem bírom véka alá rejteni, és fel is állok, hogy kimenjek a szüleimhez, mert ez képtelenség. Az ajtóban utamat állja, és bármerre lépek, biztosan arra mozdul ő is, ezért muszáj a szemébe néznem. - Be. – felelek kurtán a nem kívánt kérdésre, de még továbbszekíroz, és láthatólag élvezi is, hogy erőfölényben van felettem. - Maga nem tud megvédeni engem. Nem az adottságai miatt… - villan a szemem, de aztán nevetség tárgyává tesz, és jól elszórakozik a kis műsoromon, amitől gombóc nő a torkomban. Bárki kérdezné, egyben biztos vagyok…rühellem ezt az embert. - Maga szemét… - indulna meg a kezem, de túl közel lép hozzám, és megragadja a feltartott tenyeremet. Erősen szorít rá, és hátrálásra kényszerít. A mellkasomban dobogó szívem negyedik sebességbe kapcsol, és a félelem járja át minden porcikámat. Nem beszélek vissza, mert tartok tőle, és ezt bizonyítja az is, hogy keményen lök le az ágyra. A kezemmel fékezem az érkezésemet, és hatalmasra tágult kék íriszekkel fürkészem őt. - Nem vicceltem el a munkáját. – fordítom el az arcomat, mert könnyek égetik a szemem sarkát. Nem akarom elfogadni az ajánlatát, legyek inkább áldozat egy nyavalyás golyó által, mintsem elviseljem a hátralevő életemben, hogy ez a férfi a tulajdonának higgyen. Süt belőle az arrogancia, a mások érzelmeivel való játék, miközben ő mélyre elássa a sajátját. Szerencsémre az ajtó hamarosan kinyílik, és a szüleim jönnek vissza Owen felettesével. - Úgy látom sikerült meggyőznie a kisasszonyt az ajánlatról. – pillant rám a Cavill nevezetű öreg fószer, amitől kiráz a hideg. Pontosan tudja, hogy mire lenne képes a beosztottja, sőt talán emiatt választotta erre a szerepre. Nem szeretném azt feltételezni, hogy a főnök keze benne van. A pillantásom az édesanyámra siklik, aki mintha nem is itt lenne, apa ezzel ellentétben teljesen le van sújtva. - Kincsem nem tudlak megvédeni…el kell jegyeznie. – tudják, vannak azok a szekundumok az életben, mikor érzed, sőt bizonyosságból tudod, hogy gyökeresen megváltozik az addig eltervezett életed, a jövőd. Az édesapám méri rám az utolsó döfést, nem ellenkezem, csak nézem őket, mint két idegent, végül Owenen állapodik meg a tekintetem. Zsigerből gyűlölöm, nem egyszerűen nem kedvelem, hanem utálom. - A jegyesség alatt nem fogok vele lakni, és be akarom fejezni az egyetemet. – a hangom jéghideg, dacolok az elkerülhetetlennel, de aztán nem is ő, hanem Cavill válaszol helyette. - Rendben Ms. Remington az egyetemmel nem lesz gond, megoldjuk valahogyan, de az összeköltözés nem vita tárgya. Még ma este beköltözik Mr. Cavanaughoz. A szülei háza nincsen messze, ne aggódjon. – a sírást majd akkora tartogatom, ha egyedül maradok…most csak azt érzem, hogy elárultak.
Ella minden mozdulata a rémületről, aggódásról árulkodik. Minden egyes sejtjével ellenzi ezt a kényszeres jegyességet, ahogyan én is. Azt hiszi nekem olyan szórakoztató lesz a nap 24 órájában őfelségére vigyázni? Gondolja, élvezni fogom minden percét ennek a felesleges, ámbár kétségtelenül szükséges lépésnek? Egyáltalán nem! Őszintén szólva előbb vetném magamat önként és dalolva golyózápor elé, mintsem egy percet is töltsek még ennek a szőke szeszélyes nőszemélynek a társaságában. Már az első percben kiderült, hogy nem leszünk jóban, ez pedig azóta sem változott. Makacs, öntörvényű és nem mellesleg imád drámázni. Ezzel ellentétben én gyűlölöm, ha valaki megtagadja a parancsomat, és nem ért a szép szóból. Hogyan gondolhatta Cavill azt, hogy mi ketten majd jól kijövünk egymással, és egy hiteles házasságot fogunk eladni a külvilágnak? Beleborzongok még az összeköltözés gondolatába is. Nekem a lakásom az a hely, ahova a nap végeztével visszatérhetek, és elmerülhetek az aznapi gondolataimban, tevékenységeimben. Eljátszhatok a lehetőségeimmel, a következő nap menetével, de itt a bökkenő: teljesen egyedül. Egy nő mellett erre nem lesz egyáltalán lehetőségem, főleg egy olyan mellett nem, akinek figyelnem kell minden egyes lépését, nehogy valami őrültséget kövessen el. Mert abból már láttunk tőle eleget, szóval hajlamos erre a viselkedésre. Én nem tűrök el holmi hisztérikát, de a küldetésem elvégzése érdekében kénytelen leszek rá. Így fogok tekinteni Ellára is; egy küldetésre, ami nem kellemes, de a végeredményért megéri. Ha így csinálom, talán nem bukok bele teljesen, és a türelmemmel való határjáték is a megfelelő szinten marad. Figyelmen kívül hagyom a mondandóját, mert csak az idegeimre megy ezzel. Értelmesen elmondtuk neki minden oldalról, hogy ez az ő érdekében történik. Nem az enyémben, nem a szomszédéban, sem a város végén lakó közösségében, hanem az övében. Azért ez a nagy felhajtás, hogy életben maradjon, csak mert az érzelmei olyan emberhez láncolták őt, akihez nem lett volna helyes. Hibáztatom érte? Hogyne tenném. Az érzelmek legyengítnek, irányítanak. Ha nem tartjuk őket kordában, képesek átvenni felettünk a hatalmat, és olyan döntések meghozatalára hajszolnak, amiket józan fejjel meg sem gondolnánk. Már rég nem alapozok erre a felesleges reakciójára a szervezetemnek. A dühkitöréseim miatt meg kellett tanulnom fékezni a tetteimet, a ketrecükbe tartani azokat a fenevadakat, amelyek belülről marcangolnak szét. Ez sem egy szórakoztató játék, de ha mellé még hagyom, hogy a felesleges rózsaszín köd, meg a szeretetnek álcázott romlottság beköltözzön a szívembe, végképp irányíthatatlanná válok. Egyszer már megtettem, még egyszer nem engedhetek ugyanennek a hibának. A szülők megjelenése után biztossá válik Ellában is, hogy nincs más választásunk. Csendben tűrök, bár még mindig bennem van a késztetés, hogy pofán röhögöm a főnökömet, majd kiviharzok az épületből, és legurítok pár pohárral a nyugalmam érdekében. Ehelyett megvárom, amíg a kisasszony elkészül, és Cavillel közrefogva őt indulunk el a lift felé. A szülők nem jöhettek velünk, így a búcsúzásra sem maradt sok idő. Szótlanul jutunk el a földalatti garázshoz, és nyitom ki Ellának az ajtót, majd megállok az autó mellett, amíg Cavill szólásra nyitja a száját. Szívesen beverném most a képét, ehelyett szorosan magam mellett tartom a kezemet ennek elkerülése érdekében. - Tudja mi a teendője, Owen. A továbbiakkal kapcsolatban később egyeztetünk. Miss Remington fontos.. – folytatná tovább, de közbevágok. - Felfogtam. – nyitom ki a kocsi ajtaját, majd miután felnyílik a garázs ajtaja, szótlanul hagyjuk el a létesítményt. Csendbe burkolózva telik el a hazafelé vezető út, és eszem ágában sincs ezt az áldott állapotot megtörni felesleges fecsegéssel. Nem érzem, hogy bocsánatkéréssel tartozom, vagy újabb kört kellene futnom a dolgok megmagyarázása érdekében, de az tény, hogy pár dolgot tisztáznunk kell, azt viszont nem itt. Utunk végeztével egy átlagosnak tűnő, kertvárosi ház előtt állítom le az autómat. Kinézetre ugyanolyan, mint az összes többi a feltűnés elkerülésének érdekében, belülről azonban más a helyzet. - Még ne szálljon ki. – fordulok Ella felé, én viszont helyette megteszem. Körülnézek a környéken, de semmi gyanús nem akad. Egyedül egy másik autó követett minket, az pedig Cavill volt, és mikor összeakad tekintetünk, biccentek egyet. A garázsajtót felnyitva szállok vissza az autóba, majd állok be a garázsba. Az ajtó lecsukódása után ellenőrzöm az ajtón lévő zárakat, majd kinyitom a ház belsejébe vezetőt. - Helyezze magát kényelembe, Ella. Cavill gondoskodik a szülei segítségével, a többi cuccaival kapcsolatban, de egy ideig muszáj lesz meghúznunk magunkat. Este még hosszabban beszélgethet a szüleivel. Nézzen körül, nekem még el kell intéznem egy telefont addig is. – emelem fel a készüléket, de mielőtt bárki is tárcsázhatnék, megállok egy pillanatra és kifújom a levegőt. - A környék a maga módján biztonságos, de senkiben nem bízhat meg. Ugyan mindenki ellenőrizve van, sosem tudható kinek adták el magukat egy alku érdekében, szóval nyitva kell tartanunk a szemünket. Az első pár napban fokozott biztonság lép érvénybe, amíg fel nem mérünk mindent. Nekem sem melengeti a szívemet ez a dolog, de ez az egyetlen esélye. – indulok el a hátsó udvar felé, de még mielőtt tovább haladhatnék, visszaszólok neki. - A szökés eszébe se jusson. Többszöri zárral védett minden egyes ajtó, ablak, és riasztóval üzemel. Szóval egy kis feszegetés és pár percen belül egy egész csapatot hoz a nyakunkra. Mondjuk úgy, én vagyok a kisebbik rossz. – vonok vállat, majd pár percre elhagyom a nappalit, amíg az udvarra sétálok ki.
A kocsiban ülve az előbbi jelenet játszódik le újra és újra a fejemben. Szorosan simítok végig a felkaromon, és pillantok le a vörös ruhám végére, ahol a csipke elázott, zúzmara, és sár borítja a felét, az alsó része elszakadt, a cipőm orra végig avaros. A hajam leomlóban van, egy-két hullámcsat tartja még egyben, mert nem sikerült szétszednem…az egyetlen, ami emlékeztet a régi életemre a nyakamban lógó gyémántmedál. Nem túl feltűnően szorítok rá, és forgatom meg az ujjaimat között, hogy egy kis nyugalmat erőltessek a gyenge idegzetemre. Daniel halott, a szüleim most adtak el egy ügynöknek, és a hajnal első köszöntőjével egybekötve még vőlegényem is lett. Minden nő álma lenne, hogy férjhez menjen, nekem is ez volt, csak közbejött egy árulás, a szívem összetörése, és az a bizonyos tudat, hogy kitagadtak az Édenkertből, és már soha nem leszek boldog. Owen Cavanaugh a rémálmaim betestesítője, a szemében égő tűzzel, a veszéllyel, amit minden a mozdulatai örökítenek meg, és a félelemkeltés, melynek nagy mestere. A kocsiban hátradőlök, nem beszélek, csak bámulok ki a nagy semmibe. Az éjfélt felváltotta a szürkület, a csípős reggel, ami nem tisztaságot hozott, hanem egy leágazó élet elhamvadását. A kékjeimmel szüntelen követem a szembejövő járművek fényszóróit, de Owen olyan gyorsan hajt, hogy nem bírom megjegyezni az útvonalat. Érzéketlen vagyok a hidegre, és a hátam ide-oda csapódik az ülésen, mert buckákon hajtunk át, mégsem jelzem a volán mögött ülőnek, hogy ez kényelmetlen lenne. A ma estére gondolok, arra, miképpen adtam volna oda a testemet egy idegen férfinak, aki nem szeretett, és már nem lesz olyan, aki viszont fog. Egy normális kertvárosi ház előtt parkolunk le, még látom a visszapillantóban elsuhanó másikat, és már nyúlnék a fogantyú után, de megállásra késztet, ezért visszadőlök, amíg zárt térségbe nem érünk. Perceken belül vele együtt lépem át a leendő otthonom küszöbét, és a nappali elején állunk meg. Most jönnek az instrukciók, akik a szabályok, amikre figyelnem kellene, de nem tudok, mert leköt a tágas nappali tér, a krémszínű bútorok látványa, és a hívogató meleg, de aztán kénytelen vagyok felvenni a fonalat, és helyeslően bólogatni. - Hajnal van, és csak este beszélhetek megint a szüleimmel? – újabb leforrázásként ér a parancs, és a felkaromat simogatom, mert elzsibbadt. Fura hangulatba kerülök, szinte már lecsukódnak a szemhéjaim, de nem bírok leülni, mert szóval tart még. - Igen, persze…minden az én érdekemben van Mr. Cavanaugh. – kerülöm a tegeződést, mert ő sem használja az irányomba, és le szeretnék ülni, a lábaim alig tartanak meg, miközben megfenyeget. - Hogyne…rosszabb magánál? Kötve hiszem. – hosszan nézek még utána, aztán úgy döntök, hogy felmegyek inkább az emeletre. Nem teketóriázok, az első szobába benyitva már szédelegve jutok el az ágyig. A cipőmet lerúgom a lábamról, és eldőlök az ágyon. Félve menekülök a biztonságot jelentő párnák közé, és magamra húzom a hatalmas takarót. Magzati pózba kuporodom, és sírva fakadok. A feszültség ilyen módon távozik belőlem, átölelem a térdeimet, és reszketve zokogok. Nemsokára lépések zaja üti meg a fülemet, de nem türtőztetem magamat. Hangosan ripakodok rá, de nem nézek ki a pléd alól. - Takarodjon ki…egyedül akarok maradni, nem szeretném, ha itt lenne. Menjen ki… - sikítok, így elérve a célomat lassan kimegy a szobából, és egyedül maradhatok ezzel a hatalmas súllyal a mellkasomon. A könnyeim egy idő után elapadnak, és kitakarózva a sötétbe bámulok. - Anya… - csuklik el a hangom, aztán elszenderedek. A másságot nem érzékelem, ahogyan az álom magába szippant, és a rengeteg alagút, és névtábla jelenik meg a szemeim előtt….kikelek az ágyból. Nem vagyok tudatában a tetteimnek, csak alva járva lépdelek előre, és kutatok egy toll után. A felkelő nap sugarai biztosítanak fényt, miközben a szoba másik végében lévő falhoz sétálok, és elkezdek rajzolni rá. Egy kör, aztán még egy, és az idő múlásával párhuzamban festem le a Pentagon épületének alaprajzát…
Együtt dolgozni Cavillel sosem volt egy játszótéri móka, sokkal inkább egy kiképzésnek számított, amivel egyszer sem volt problémám. Szó nélkül végeztem el a rám szabott munkát, a panasz pedig mindvégig elmaradt. Azonban néha befurakodtak az életébe olyan emberek, akiktől átkattant neki valami, és nem viselkedett normális ember módjára. Ismer már jól. Tudja mennyire feszélyeznek az emberek, akiknek közelségét csak még inkább nem tudom elviselni, ennek ellenére belekényszerít egy házasságba, amelynek legfőbb alappillérje az intimitás, még ha azt színlelve is kell megtenni. Ella külsőleg rendben van. Talán, hogyha érdekelne is az egész felhajtás a házasság meg az emberi kapcsolatok szokásai körül, akkor minden egyes zokszó nélkül rábólintanék a tervre, de itt van egy kis bökkenő: nem érdekel. Az érdektelenséget pedig elég nehéz lesz színlelni, hogyha a partnered az őrületbe kerget. Nem vagyunk jók együtt. Még azt sem mondom, hogy képesek vagyunk elviselni egymást, mert akkor oltári nagyot kamuznék. Ella gyűlöl, mert azt tettem, amit tennem kellett. Én pedig csak szimplán nem vagyok vevő az állandó hisztériára, meg a drámára, amely ezt a nőt olyan erősen körüllengi, mint még semmi más. Éljem le vele az életemet? Tegyek úgy, mintha a férje lennék minden egyes áldott nap, mert védelemre szorul? Cavill sem gondolhatta ezt komolyan, ahogyan senki sem. A fenébe is, az első alkalommal le fogunk bukni, a veszteség pedig garantált lesz. Mihelyst beérünk a házam biztonságába, pár információt megosztok vele. Égnek emelem a tekintetemet, ahogyan megkérdőjelezi a szavaimat, és csak annyi pillanatra állok meg következő tevékenységem felé vezető utamon, amíg tisztázom vele a továbbiakat. - Mi nem volt világos a szavaimban? – förmedek rá nem túl kedves hangnemben, de sem türelmem, sem hangulatom nincs ahhoz, hogy papagáj módjára ismételjem ugyanazt a szöveget, mert elsőre, másodikra és immáron tízedik alkalomra sem volt képes felfogni, hogy mindez azért van, hogy az elkényeztetett hátsója biztonságba legyen. Szó sincs arról, hogy elvárom a megértését. Minek is tenném? Egyedül az dühít fel, hogy folyton felhozakodik vele, ezt pedig ha a közeljövőben is folytatja, valószínű még ennyire sem leszünk jóban. Minek is védeni? Dobjuk oda a rosszfiúk elé, hagyjuk őket kérdéseket feltenni, majd várják meg a választ. Elég valószínűnek tartom azt a végkimenetelt, amikor is önként, és dalolva vetnek véget a saját életüknek, csakhogy megkönnyítsék a saját dolgukat. Nem is pazarolok rá több szót, ahogyan elhagyom az épületet, és a hátsó udvar felé veszem az irányt. A telefonálás egyszerű parancsokkal érkezik Cavilltől, amelyeket csendben végighallgatok ugyan, de az nem azt jelenti, hogy egyet is értek velük. Ennek ellenére enyhe egyetértésszerű morgással adom a tudtára, hogy világosak voltak az utasításai, majd mikor bontom a vonalat, alaposan bezárom magam mögött az ajtót. Ella eddigre már nincsen a nappaliba, ezért az emeletre megyek, hogy felkutassam őt, de a fogadtatása kevésbé pozitív, mégsem váratlan. - Ha ezt azt jelenti, hogy abbahagyja ezt a hisztérikus viselkedést, akkor örömmel. – teszek két lépést hátra, és már ott sem vagyok. Ez nekem még egyelőre sok, és minden egyes perc múlásával egyre több és több lesz. Már éppen azon vagyok, hogy felhívom Cavillt az akció lefújását kérve, mégsem teszem. Ehelyett lesietek a földszintre, és azzal ütöm el az időmet, hogy beosztást állítsak össze hamis jegyességünk minden egyes percére. Időközben eszembe jut a gyűrű gondolata, de arra majd ráérünk. Ha az érzelmek nincsenek meg, egy karika ékszertől sem fognak megjelenni. A fejemet fogva folytatom tovább a jegyzetelést, amikor lépésekre leszek figyelmes az emeletről, ezért leteszek mindent a kezemből és újra bepróbálkozok Ellánál. Amit viszont bent látok, sokkal abszurdabb még a holtakat is felébresztő sikítozásánál is. Eleinte nem lépek beljebb, mert a végkifejlet kíváncsisággal tölt el, aztán mégis engedek ennek a késztetésnek, és elindulok felé. - Mi a fenét művel? – teszem fel a kérdésemet, de mintha nem hallana. Tovább rajzol, és a tekintete sem arról árulkodik, mintha ébren lenne. Kezdetben meglengetem előtte a kezemet, de ez sem zökkenti ki. Egyedül akkor érzem, hogy jelen van, amikor megragadva a két vállát fordítom magam felé, majd arra kényszerítem, hogy a szemeimbe nézzen. Ekkor már úgy tűnik jobban uralja a helyzetet, így kihasználom az alkalmat, és felteszem a bennem megfogalmazódott kérdést vagyis inkább kérést. - Ugye megmagyarázza nekem, hogy miért firkálta össze a falat. Mégis mit jelentsen ez? – biccentek fejemmel a tervrajz felé, amely még mindig enyhén sokkos hatással lát el, tekintve arra milyen körülmények között készült el.
A félelmem nem alaptalan, egyszerűen nincs időm se végiggondolni, hogy mi történt egy este leforgása alatt, és hogy mennyire megváltozott az életem. Jegyese lettem egy rendőrnek (?), mindketten tudtuk, hogy ez hazugság, de tartotta magát ehhez a magyarázathoz, és nem mertem felülbírálni. Ócsároltam eleget, de nem tudtam elképzelni, hogy belement. Szent meggyőződésem volt, hogy feladja, és szakértőkre bíz, de a főnöke szava megmásíthatatlan volt, és úgy követte, mint egy pincsi. A rendszer egyik kiváló embere, de csakis az ukázok értelmezésében, mert az érzelmi intelligenciaszintje siralmas. Lejött, hogy távolságot tart, a rövid párbeszédekre törekszik, kiborul, ha valami nem úgy teljesül, ahogyan a fejében elképzelte. A dühe kezelhetetlen, és ehhez elegendő volt a hónapokkal ezelőtti este, és a mostani. A nappaliban ültem, és az élet nagy kérdésein merengtem. Egy irodalom szakos diák vagyok, aki szabadidejében verseket ír, a szüleivel sokat utazik. Nem voltam feleségnek való, még soha nem szexeltem, nem szerettem igazán. A kényszer nem az igazi énemből fakadó felszólítás, nem fogok megfelelni az elvárásainak. Egy kertvárosi kellék leszek az életében? Azt se tudom majd, hogy éppen merre jár, mert nem mondja el. Nem mehetek ki az engedélye nélkül az utcára sem. Megválogatja a barátaimat, az ismerőseimet, talán még a fehérneműm színét is….mert beleszerettem egy Daniel nevezetű pasasba? Nem tudom, de nem hallgattam tovább a kifakadását, megvártam, hogy kimenjen az udvarra, és felmentem az emeletre. Az erőm szélére értem el, és a zokogás által távozott belőlem a feszültség. Kizavartam, nem volt maradása az én szobámban, mert az tudtam, hogy ma ahol aludni fogok, az lesz később a mentsváram. Az ajtó becsukódása után lenyugodnak a kedélyek, és a könnyáztatta kékjeimre álom borul. Zaklatott a lelkivilágom, a kérdések nem hagynak békén, hogy miért éppen én kellek neki, vagy másoknak, de aztán a nap első sugaraival átlényegülök egy másik személlyé. Apa már rájött, hogyan is működöm, egyszerűen a nyomomban járt, ha alva járkáltam a házban, és célirányosan adta ki a parancsokat. Sebezhető vagyok ezekben a percekben, de a tudatom nem tiszta, nem vagyok magamnál, és nem Ella szól belőlem, hanem a Suttogó. A tollal egy alaprajnak láttam neki, szépen kidolgozott formákkal, és átjárókkal. A koordináták megadása maradt volna hátra, de valaki erőszakosan megragadott, és maga felé fordított. Érzékeltem az idegességet a hangjában, de még úgy működtem, mint egy robot. - A Pentagon 5. osztály, a Margaréta terv életbe lépett. A vezető neve Joel Cavill, az azonosítója 1765423. Az alaprajz a bejutási pontokat jelzi kolléga. A nevem… - ekkor következett be a képszakadás, és nem emlékeztem semmire. A teljes memóriatörlés állapotába kerültem, és csak pislogtam magam elé, és arra vártam, hogy kitisztuljon a kép. - Owen….mi…történt? – félve kérdeztem rá, mert úgy nézett a kékjeimbe, mint egy szellem. Nem tudom, hogy miről beszélgettünk, de a vállam felett tekintettem hátra a térképre. - Ez mi? Maga rajzolta? Mit keres a szobámban? Miért tart így? – ömlöttek kifelé a számon a kérdések, de egyelőre csak erősen szorította a vállamat, és értetlenül bámult. - Mit néz rajtam? Engedjen el. – remegtek meg az ajkaim, és a frászt hozta rám. - Nem bántottam senkit, én nem ártottam magának, sem Danielnek. Én nem ismertem őt olyan jól, elvitt randizni, a Dominikai köztársaságban találkoztunk, meg a repülőúton. Ezután meglátogatott az egyetemen, de nem ismertem őt igazán. Megölte, és tőlem várja a válaszokat. Nem vagyok a menyasszonya, nem lehetek. – kirántottam a vállamat, mert sejtettem, hogy az előbb valami történt, de nem mondott semmit, és futásnak eredtem a lépcső felé, de amint elértem a lépcsősor tetejéhez, máris a hátam mögött hallottam a lépteit. - Ne…bántson. – toltam el a kezét, de megbotlottam az utolsó pillanatban, és ha nem kapott utánam, akkor legurultam a lépcsőfokokon.
Egyszerűen nem tudom mire vélni ezt az egész helyzetet, ahogyan Ella tetteit sem. Sosem tapasztaltam még ehhez hasonlót, mert az biztos, hogy öntudatlanul végezte el az egész rajzolós mizériát, ez pedig több mint nyugtalanító. Vajon Cavill tud erről az egészről? Mert ha tud, akkor kutya kötelessége lett volna említeni, hogy: Bocs balfék, de a jövendőbelid néha összefirkálja a faladat tervrajzokkal, titkos küldetésekkel, meg hasonló dolgok. Esetleg többszöri alkalommal is megesik az ilyesmi? Annyi kérdés fogalmazódik meg bennem, mint még sohasem az elmúlt cirka húsz évem során, ezekre pedig az előttem álló nőtől kaphatnám meg csak a választ. Ez pedig minden bizonnyal elmarad. Ami viszont még inkább szöget ütött a fejembe, az a mondanivalója. Cavill említése, a terv. Valahogy nem áll össze. Az egész lehet csupán kitaláció, de mi történik, ha igazságalapja van a dolgoknak? Ez esetben nem dörgölhetem Cavill orra alá az egészet, és adhatom el neki mintegy fontos információt, ami bárhova vezethet. Ha olyan, úgyis minden módon azon lesz, hogy leállítson. Kimagyarázza valami olcsó kifogással, rávágja, hogy titkos és nekem nincs meg a megfelelő szintem, hogy többet tudjak róla, stb. Nem egyszer esett meg az ilyesmi, nem is utoljára fog. Ha Ella szavai igazak, akkor egyedül kell utánajárnom, kihagyva belőle a főnökömet. Az első épeszű gondolatom, hogy igyekszem felébreszteni. Mit tehet ilyenkor az ember? Az emberi kapcsolatok, reagálások nálam rég kiestek, így a józan eszemmel próbálok tervet kovácsolni. Nem mondom, hogy nem hozza rám a frászt, és gondolkoztat el egyszerre, amit Ella művelt, melyet valószínű a tekintetem is pontosan tükröz, amikor összeakadok a kék szempárral. - Pont ugyanezt akartam én is kérdezni. – szólalok meg, de mintha neki több megválaszolatlan kérdése lenne, mint nekem. Ez pedig azt hittem a helyzetünk fényében teljesen lehetetlen. - Naná, hogy én rajzoltam, ki más? – tárom szét a karjaimat, amikor kiszabadul fogságomból, de szokásához híven ismét menekülőre fogja a dolgot. - Ella, magyarázza meg! Mi ez az egész? – folytatom tovább kíváncsiságom táplálását, de hasztalan. Pont nem azt kezdi el kimagyarázni, amire én kíváncsi vagyok, hanem azokról beszél, melyekről órákkal ezelőtt kellett volna. Ez pedig mi tagadás, nincs igazán ínyemre. - Ez mind szép és jó, de pont nem érdekel most Daniel. Ella, várjon már.. – szólok utána, de mintha a falnak beszélnék, csak meggondolatlanul siet el előlem. Az utolsó pillanatban sikerül őt elkapnom, mert a figyelmetlenségének következtében majdnem a lépcső alján kötött ki, és úgy tartom, hogy még véletlenül se kerüljön erre sor. Annyira jó lenne, ha nem ficánkolna össze-vissza, és viselkedne úgy, mint egy öt éves a játszótéren. Felnőtt nő a francba már! Vagyis annak tűnik. Ezzel a folyamatos fogócskával fog a diliházba kergetni előbb-utóbb. A következő mi lesz? Számoljak százig, majd kutassam fel őt a lakásban? Őszintén nincs ehhez türelmem. - Ella, nézzen már a szemembe! – követelem tőle, majd mikor nagy nehezen ez megtörténik, tovább folytatom. - Nem akarom bántani magát. – hangsúlyozok ki minden egyes szót külön-külön, hogy ő is megértse, de még itt nem végeztem. - Csak szeretném tudni miért van egy tervrajz a falamon, ha már volt olyan kedves, és felvázolta. Emlékszik egyáltalán valamire? – válik nyugodtabbá a hangom a körülmények fényében, a szemkontaktust azonban egy percre sem szakítom meg vele. Tudni akarom mi a fene ez az egész, ha már a vőlegényét kell játszanom, és az a küldetésem, hogy megvédjem. A titkolózás itt már nem fog működni, el kell számolnunk egy-két dologgal egymásról, ez pedig bőven az a kategória, ami hosszas magyarázatra szorul. Már ha lesz benne annyi, hogy megtisztel vele.
Kezdőlap
Cavill rám emeli smaragd színekben pompázó íriszeit, melyek a haragtól elködösülten igyekszenek felvenni velem a szemkontaktust, hogy ily módon is tudtomra adják a következő küldetésemet. Keményfedelű aktát csúsztat át az asztal másik felére hozzám, rajta egy címmel: Swing-est.
A nyáron mégis elutaztunk, csak éppen azt nem felejtettem el, hogy egy goromba rendőrnek köszönhetően másfél héttel később jutottam el a Dominikai-köztársaságba. A nyaralásból semmit nem vont le a későbbi időpontban érkezés, és pont ennek a kellemes szerencsének köszönhettem, hogy összeismerkedtem a milliárdos Daniel Gordonnal, akivel a repülőúton elmés beszélgetésbe keveredtem. A közel egy hónapos ott tartózkodásom alatt a szüleim jó szemmel nézték a kibontakozó románcot közöttünk, és bevallom, hogy szükségem is volt már efféle kalandra. A nyár végével együtt közeledett a búcsúzkodás ideje is, de Dan nem mondott le rólam, és megígérte, hogy az egyetem alatt is írni fog. A kislányos naivitásom nem múlt el, de hála az égnek, hogy ez a férfi végre betartotta a szavát, és egykettőre elcsavarta a fejemet. Kedveltem őt, és ennél már jóval többet jelentett nekem. A távolság ellenére is hetente írt nekem, néha meglepett azzal, ha éppen a városban volt elintéznivalója, akkor elvitt vacsorázni. A drága szüleim is áldásukat adták a kapcsolatunkra, és én izgatottan vártam az őszi szünetet. Még nem sokat árult el, de előjáróban elmesélte, hogy egy meglepetés vár rám. A szívem szárnyalt, és alig vártam, hogy érten jöjjön. A nagy találkozásunk előtt egy nappal derült fény a titokra…a kedvemért szervezett egy Swing-estet. Ily módon akart bemutatni a barátainak, és a legközelebbi rokonainak is, mint az újdonsült barátnőt. Az alkalom miatt még elmentem vásárolni is, és egy tűzpiros ruhában készültem az estére. Anya a fodrászát házhoz hívatta, és a korszak nagy frizurái közül a konty mellett maradtam, nem akartam agyon fújt loknikkal megjelenni, és meg kellett hagyni az összhatás önmagáért beszélt, amikor begurult a kabriójával értem. A gengszter stílus illett hozzá, a grafitszürke öltöny, meg a hozzáillő kalap, és természetesen a ballonkabát. Az édesapám még behívta az ilyenkor szokásos körre, hogy megérdeklődje a szándékait. Nem voltam buta, de az biztos, hogy kemény nevelést kaptam, mert a női dolgokat illetően…hogy is mondjam, de a konzervatív értékek domináltak. A házasságig várnom kellett a szex-szel, ami nem gond, de mégis érdekes lehetett azon fiúk számára, akik udvarolni kezdtek nekem. Apám ilyenkor elmondta, hogy ne lepje meg, ha kissé tartózkodó vagyok, és hosszú távon csak akkor engedélyezte a találkozókat is, ha a férfi kimutatta a komolyabb szándékát felém. Dan átment a vizsgán, és boldogan bújtam mellé a kocsiban. A fejem búbjára adott csók után belepirultam a kedvességébe, és az előzékenységébe. A ház előtt átadta a személyzetnek a kocsi kulcsokat, és a kezemet fogva indultunk befelé. Eleinte csak a nyakamat nyújtogattam, túl sok volt a megjegyezendő név, és a társaság nagy részét nem ismertem, nem csoda az átlagkorosztály egy tízessel több volt, mint én. Dan is közelebb állt a harminchoz, mint a húszhoz, de mit sem látszott rajta, ha velem töltötte az idejét. 
