Jesie & Isabel

Soha nem telt még annyira szabadon a nyaram, mint ez az idei. Sőt, talán soha nem volt olyan, hogy annyira tudatában lettem volna a szabadságomnak, mint ezúttal, a gimiből való ballagást követően és az egyetemi évek előtt állva. Kétség kívül örömteli pillanat volt a felvételi levelem olvasása és a jó hír; hogy szeptembertől a Columbia hallgatója leszek. Ugyanakkor számos olyan részlet is volt, ami elvett a felhőtlen boldogságból. Legfőképpen a tény, hogy három év után Lou és én szakítottunk és nem is feltétlenül a legjobb körülmények között. Habár butaság lett volna azt gondolni, hogy barátok maradhatunk és őszintén szólva ilyesmit a jelen állapotok szerint el sem tudtam volna képzelni. Nem akartam önző módon csak a saját boldogságomat kergetni és úgy csinálni, mintha minden rendben lenne és ne fájna az elvesztése. De épp eleget sírtam ebben az évben miatta, na meg a családban dúló egyéb konfliktusok miatt, hogy most emiatt a szobámban depressziózzak. A barátaim egyébként sem hagytak volna a könnyeim között, szobanövényként poshadni a négy fal között, amiért végtelenül hálás vagyok nekik. Szükségem volt arra, hogy igenis élményekkel töltsem meg ezt a nyarat, még ha ezúttal nagyon más felállásban is kellett gondolkodnom, mint korábban, még egy baráttal gazdagabban.
Eszemben sem lenne panaszkodni a Sorennel közösen töltött napok miatt, sőt, hazudnék ha azt mondanám, hogy a frissen megváltozott viszony közöttünk kicsit is zavart volna. Jade, Soren és a húgom olyan pontjai voltak ezen a nyáron az életemnek, akik azt hiszem igenis sokat segítettek abban, hogy ne adjam fel azt az Isabelt, aki mindig is voltam. Holott el kell ismerni, hogy igenis megváltoztam, habár ez a változás még a tavalyi évnek és annak a ténynek köszönhető, hogy kiderült az a dolog a szüleimről. Próbálom úgy felfogni az egészet, hogy ennek az időszaknak most valóban a változásról kell szólnia. Sokakat visszafog a gimis kapcsolatuk az egyetem alatt, nos, nekem emiatt már nem kell aggódnom. Tiszta lappal indulhattam azokban a bulikban is, ahová már a Columbia nyílt napján megismert embereknek hála keveredtem el.
- Én ide akartam bemenni! - Szinte nyafogva bökök a túloldalra, kis híján torkon vágva apámat - nem a vér szerintit -, aki a kelleténél is jobban túldramatizálva a helyzetet az anyósülésben, két kézzel kapaszkodik a biztonsági övébe.
- Jó, jó, de a vezetésre figyelj inkább, rendben? - Hangja nyugodt, habár a pillantásában vélek felfedezni némi pánikot.
- Semmi baj a vezetésemmel. Te akartad, hogy használjam a jogosítványom, most megtettem. Mondtam, hogy jövök inkább taxival. - A szemeimet forgatom, miközben a fejemet visszafordítom az út felé, ahol időközben zöldre váltott a lámpa, én pedig a többi autó után sorolva jobbra indexelek, hogy be tudjak kanyarodni a parkolóba és végre megszabaduljak a BMW kulcsaitól.
- Csak gondoltam ha már egy irányba megyünk, vezethetnél te is. Hát nem volt jó gyakorlás? - Kérdő pillantást vet rám, én pedig válasz helyett egyszerűen egy hatalmasat sóhajtok. Pusztán csak akartam egy kis időt egyedül, amit vásárlással tölthetek, mondjuk abból a célból, hogy az egyébként is zsúfolt szekrényemet még inkább megtöltsem - na meg valójában egészen pontosan azért, hogy legyen pár új darabom, mire megkezdődik az egyetem. Oké, ez hazugság, mivel az én szekrényemben nincsenek ilyen időszakok, állandóan kész vagyok egy-egy vásárlással töltött délutánra.
Ezúttal például rögvest egy luxus termékeket áruló boltba tévedek be, ahol a kirakatban látott cipő keltette fel az érdeklődésemet. Szinte azonnal meg is kérek egy alkalmazottat, hogy nézze meg nekem, van-e a méretemben a cipőből, s amíg várakozom, kénytelen vagyok a kirakat közelében kiállított darabok között lézengeni és várni a mesés cipőimre.

573 | cicahaarc  | outfit

Isabel & Jesie

"To be successful you need friends and to be very successful you need enemies."

Hogy őszinte legyek, sosem voltam oda a tesós programokért. Egyrész talán azért, mert nem sok közös van bennem és a testvéreimben, amit akár együtt is csinálhatnánk, másrészt mert sosem voltunk olyan jóban, hogy ezt olyan sűrűn kivitelezzük. Tény, hogy néha Monaval el-el megyegetünk shoppingolni, de az sem olyan izgi ám, mert előtte meg játszanom kell a jókislányt. De most nem is vele, vagy Brayvel töltöm a mai napot, hanem a legkisebb és legújabb testvéremmel, Skylerel. Bár, kissé még fura őt az öcsémnek nevezni, kénytelen leszek ehhez hozzászokni. Ha úgy vesszük, ő nem tehet semmiről, de akkor is idegesítő látni, hogy anya miatta szenved. Ám mivel ma nagyon mehetnékem volt és nem akartam megint egyedül mászkálni, ezért gondoltam elhozom magamnak. Majd jó lesz lóti-futinak vagy holdárnak. De az is lehet, hogy a sminket is tudom tesztelni rajta, mert igazából hasonló a színtónusunk is. Aztán mivel neki sem volt jobb dolga – vagy tudom is én miért bólintott erre rá – vállalta, hogy elkísér. Igazából, ebből a szempontból még talán hasznosabb is, mint a bátyám, Skyal legalább még lehet is mit kezdeni.
Mivel jön az ősz, így jobbnak láttam lecsekkolni az új kollekciókat a kedvenc boltjaimban. Legalább az öcsikém is látja, hogy innentől honnan kéne a ruháit venni, ha a családban tervez maradni. Hihetetlen ez a fiú, de látszik, hogy eddig turkálóból öltözött, mert nagyon nincs képben a mai divattal. Már csak az én szettjeimre is csak nagyokat pislog, holott azért szerintem már elég sok helyen láthatott hasonlót. Tény, hogy mondjuk abba a kis étterembe, ahol dolgozik, nem sok olyan ember jár, aki egy kicsit is jobban lenne öltözve. Egyszerűen nem is értem, hogy tudnak ott enni az emberek. Ha alaposabban megnéznénk biztos kész fertő lenne az egész kínai büfé. Apa egyáltalán, hogy engedi ott dolgozni? Na, nem mintha most túl sok beleszólási joga lehetne bármibe felénk. A tettei után nekem mondhat bármit, én ugyan már semminek sem hiszek és nem is tudok úgy tekinteni rá, mint eddig. Most is csak azért tűröm aránylag csendben, mert azért nem szeretném, hogy letiltsa a számlámat. Előbb beszeretném indítani a karrieremet és majd csak utána szeretném kiverni a balhét, mikor már nem lesz olyan fontos.
A kocsit letéve – ah, igazán meghozhatnák már az újat, amit Detroitba nagy nehezen kiválasztottam, már kéne az iskolakezdésre, a mostani már túl megszokott és mivel ruhatár frissítés lesz, ezért nem is fog nagyon a képbe passzolni – pedig már mutatom is az utat az újonc Yangnak, hogy kezdetét vegyük a szenvedésének. Ami azt illeti egész jól tűri a várakozást és a cipekedést, így, hogy hasznát is érezze a dolognak az utolsó boltba kifejezetten miatta térünk be. Leszek olyan nagy lelkű és hagyom neki, hogy magának is válasszon valamit, ami jobban illik a családunk képéhez, mert a mostani gönce elég eh… Ki is választok neki pár nekem tetsző darabot és küldöm is be a próbafülkébe, hogy megtaláljuk a neki megfelelőt. Viszont mivel már nagy fiú, ezért nem fogok ott toporogni a próbafülke ajtajában, inkább visszajövök addig az előtérbe és kicsit én is nézegetek magamnak. Na meg itt van fotel és kanapé, hogy kényelembe helyezve magam élvezzem a divatbemutatót.
Már elég sok ruhán túlvagyunk, mire felmerül az a probléma, hogy az egyik bevitt darab jóval nagyobb, mint a kis szeplős átlagmérete. Nem is tudom, hogy gondolta, nem ismeri a saját méretét? A probléma orvosolás érdekében szólok is az eladónak, hogy nézzen utána a megfelelőnek és hát míg várakozunk rá, addig gondoltam teszek egy kört. Úgy is kéne valami ajándék anyának, a közelgő születésnapja miatt. Annyira elvagyok mélyülve a gondolataimban, hogy észre sem veszem, hogy új vendég lépett be a boltba és mivel végig háttal állok neki, ezért nagy ügyet nem is fordítok rá. Egészen addig míg össze nem érünk az egyik táskánál, amit mindketten egyszerre ragadunk meg. S kit látnak szemeim, ha nem azon ember egyikét, akit a hátam közepére sem kívántam volna. – Meg ne haragudj édesem, de megtennéd, hogy elereszted? Szeretném úgy megszemlélni a terméket, hogy nincs rajta az izzadt kezed. Úgy biztos jobban mutatna. – ejtek meg egy nem túl barátságos mosolyt Isabel felé és igyekszem kiszedni a mancsa alól. Hiányzik itt, hogy tönkre tegye, így sincs sok belőle.

Ruha ¦ 685 ¦  

Jesie & Isabel

Más esetben talán határozottan igényelném valamelyik barátnőm társaságát, aki nem csak hogy szóval tartana, de legalább tudna véleményt is mondani egyes darabokról, amelyekre rábökök. Az elmúlt időszakban azonban talán a még elviselhetőnél kelleténél kicsit jobban is odafigyeltek rám, így inkább arra van igényem, hogy teljesen egyedül legyek. Nyilvánvalóan jól esett a barátaim törődése és én is szívesebben kerestem a társaságukat, minthogy otthon egyen a penész, vagy unatkozzam egész nyáron. Mindenesetre a figyelmük nem feltétlenül volt száz százalékig jól eső és teljesen felhőtlen, sokszor igenis úgy éreztem, hogy igyekszenek átlátni a jókedvem és a bulikban való energikus kiállásom repedésein, annak a jeleit keresve, hogy az elmúlt időszak és a giminek, illetve a kapcsolatomnak való búcsúintések igenis megviseltek.
Megfordult az is a fejemben, hogy a leadott egyetemi jelentkezéseimtől függetlenül, talán nekem is tartanom kellene egy gap year-t, amikor van időm arra, hogy ... Nos, gyakorlatilag azt csináljak, amit csak akarok és kitaláljam, hogy tényleg az egyetem-e az, ami vonz, vagy éppenséggel a sport- és rekreációszervezés. Kicsi koromtól kezdve viszont túlságosan is beágyazódtam ebbe a világba, hogy eszembe jusson elhagyni, mivel lehet, hogy pénz tekintetében lett volna lehetőségem egy évig azt csinálni, amit csak akarok és teljes mértékben feladni a sportot, majd kitalálni valami teljesen mást, amivel foglalkozhatok. De a szüleim hazugsága és a származásom miatt érzett bizonytalanság ide vagy oda, szeretem amit csinálok és bőven van még időm negyven évesen életközepi válságot tartani azt illetően, hogy mivel is foglalkozom épp.
A Columbia nyílt napján szerzett új ismeretségek különben is túl fontosak lettek, miután megkaptam a felvételi levelemet és azóta szinte rendszeresen kapjuk a meghívásokat a különböző egyetemistáknak szervezett bulikra, amelyeknek nagy részére igyekeztem elvonszolni magammal valakit, habár lényegesen megkönnyítette a dolgom, hogy Sorent is felvették, így együtt várhattuk a szemeszter első napjait. Jade-nél persze nem is volt tervben ilyesmi, így bár ő nem mint leendő Columbiás, de mégis szívesen csatlakozott - rá is fért, mióta szakított Austinnal. Legalábbis az én meglátásom szerint.
Kifejezetten szükségem volt most a saját meglátásaimra a vásárlás kapcsán is, az pedig lényegesen megkönnyítette a dolgomat, hogy miután leparkoltam, apa elhúzott és magamra hagyott. Így legalább nem kellett feszes időkorlátot betartanom, amiért a férfiak három percen túl egyszerűen lényegi késztetést éreznek arra, hogy mehetnékjük legyen. Egyáltalán találni olyan pasit a Föld kerekén, aki képes kibírni egy vásárlást és nyugodtan tűrni amíg más nézelődik? Hogy veszik meg a saját ruhájukat? Csukott szemmel?
A magányom pusztán addig volt élvezhető, amíg össze nem ért a kezem valakivel, az ujjak tulajdonosa láttán pedig rögtön grimaszba torzul az arcom. Most inkább azt kívánom magamnak bár mással jöttem volna, aki talán más boltba húzott volna be és nem kellene ügyet csinálnom abból, hogy valami csoda folytán egyezni látszik a stílusunk. - Nem kellene ilyenekben gondolkodnod, biztosan úgysincs elég pénzed rá... - mélyet sóhajtok, s előbb a plafonnak emelem a szemeim, majd látványosan végigmérem őt. - Ugye csődbe mentetek? Látom a nagymamád függönyét kellett kölcsönkérned. - Finoman magam felé húzom a táskát és csak remélem, hogy hajlandó lesz elengedni, mivel egyértelműen én fogtam meg először. Így nyilvánvalóan az enyém is. - Ha visszaadod neki a függönyt, talán megfontolom, hogy elengedjem ezt. Akkor legalább becsomagoltathatod nekem a táskát. - Kedves, de gyilkos mosolyt küldök felé, szemeimmel pedig szinte ölni tudnék. Miért van az, hogy csak egy, de tényleg egyetlen egy nyugalmas napot szeretnék, erre épp Jessabell-el sodor össze a szél?

549 | cicahaarc  | outfit

Isabel & Jesie

"To be successful you need friends and to be very successful you need enemies."

Nálam mindig is a vásárlás volt a megoldás, bármiről is volt szó. Ilyenkor jobban végig tudtam gondolni a problémát, vagy éppenséggel kiszellőztethettem a fejemet. Ha nem is éppen vásárlás, nézegetés szintjén sokszor megfordulok a bevásárló központokban, hogy mindig napra kész legyek és némiképp inspirálódni is tudjak a saját munkáimhoz. Kivételesen most az öcsémet is magammal hoztam, hogy kicsit kinyissuk a látóterét. Nem szeretném, hogy ilyen göncökben gyalázza meg a családot, ha már apám amúgy is ilyenen ügyködik. Érdekes módon, kezdem azt észrevenni, hogy a kezdeti nehézségek ellenére Skylerel sokkal jobban ki lehet jönni, mint a bátyámmal bármikor is. Így némiképp fejben már alakul a rangsor, hogy kit hova helyezzek el a családi pont listán jelen helyzet szerint. Sajnálatos módon, így Bray elég mélyre csúszott, de egyszer majd csak jó lesz még valamire a mi ismeretségünk is.
Azért valljuk be, néha ezen a kis szeplősön is kitudok borulni. Valahogy az ő logikáját sem tudom követni. Az már biztos, hogy a méretekkel nincs tisztában, ami számomra több mint furcsa. A túrkálós ruhákból kivágják a címkéket vagy mi? Mindenesetre igyekszem is orvosoltatni a problémát az egyik kisegítő hölggyel miután tisztáztuk pontosan Sky méreteit. Esküszöm, ránézve megtudom mondani, hogy mekkora a válla vagy a dereka, nehogy már ő meg annyit se tudjon benyögni, hogy M-es vagy S-es ruhát hord átlagban. Férfiak, csak a baj van velük.
Míg várjuk vissza a hölgyet a megfelelő mérettel, addig unaloműzés képpen teszek egy kört. Ideje lenne már ajándékot nézni anyának. Remélem a srácok nem felejtik el, hogy közeleg a szülinapja. Monaban megbízok, mert ő sosem szokta elfelejteni, de Sky még új, Bary meg csak….hát önmaga. A picurnak talán még be is segítek, hogy legalább egy kicsit javítani tudjon a helyzetén, de ahhoz neki kell kérnie, különben nem tudhatom, mennyire szándékozik ilyesmikre költeni. A nagy nézelődésemben meg is pillantok egy egész jó kis táskát, ami illene anya személyiségéhez is talán. Boldogan emelném is fel, hogy közelebbről is átnézhessem, mikor valaki kezét sikerül megfognom a kiegészítő helyett. Felvont szemöldökkel nézek is fel a tulajdonosára, de kész vicc, hogy kit látnak szemeim. -Ha csődbe is mentünk volna, akkor is több pénzünk lenne, mint ami neked valaha is lesz. – horkanok fel. Még ilyen feltételezést, hogy nincs pénzem! -Tudod, legalább az én nagyimnak jobb az ízlése. A tiéd csak egy szúnyoghálót tudott rád adni, ezzel a förtelmes gönccel. Ha nem lenne elég szemsértő ez a mű kígyóbőr ruha rajta magában… Egyébként is, ki hord velúr csizmát egy bőr ruhához? Hol élsz te, a kilencvenes évek végén? – mérem is végig szörnyülködve. Hát, hogy mehetett el így otthonról?! -Bár, ezek alapján meg is értem, hogy miért hagyott el Lou. Csoda, hogy eddig bírta melletted károsodás nélkül.-  vigyorodom is el és én is magam felé húzom a táskát, mert engem illet, én fogtam meg előbb! Ilyen borzalmas stílus mellett inkább ne is vegyen ilyen táskát. Még azt sem tudja pontosan, hogy mit mivel jó hordani. -Remélem, ha egyszer az én üzletembe tévedsz majd, akkor megtanulsz öltözködni is a jelen kornak megfelelően. – dobom hátra a hajamat a szabad kezemmel, mert lássuk be, van esély arra, hogy a tudta nélkül az én ruháimat veszi majd.

Ruha ¦ 517 ¦  

Jesie & Isabel

A húgom és közöttem állítólag mindig az volt a különbség, hogy bár kinézetre én tűntem a hidegebbnek, a végére ez az egész megfordult és Ana tanúsított olyan viselkedést, amit jégkirálynőknek szokás. Ha viszont bárki kérdezné, biztosan azt mondanám, hogy Anának köze sincs ahhoz a róla alkotott képhez, amit nem csak másokkal, de néha kicsit saját magával is próbál elhitetni. Szó sincs róla, hogy rideg lenne, vagy nehezen megközelíthető. Az embernek csak tudnia kell, hogy melyik oldalról közelítsen. Nem hiszem, hogy akár csak egyikünkre is biztosan kijelenteném, hogy valóban rideg habitussal rendelkezünk, sokkal inkább vagyunk olyanok, mint a parázs, ha valamin felpaprikázzuk magunkat, akkor aztán nincs menekvés. De ez valószínűleg öröklődik, s ha jobban belegondolunk nálam csak félig van meg igazán. Viszont a környezet, amiben felnőttem nagyon is befolyásolt és mivel nehéz olyan pillanatot találni a Marquina háztartásban amikor teljes és igazi csend van, így olyan lettem, amilyen.
Nem feltétlenül élvezem amikor számító, agyatlan libának néznek, ha viszont gimiről van szó, valószínűleg a világ bármely pontján azzal találná szembe magát az ember, mint egy átlagos amerikai középsuliban is. A klikkesedéssel, ami attól függetlenül is jelen van, hogy adott iskola mennyire mondja magát elitnek - így a miénkben sem volt ez elkerülhető. Én mondhatni eléggé a határmezsgyén mozogtam, ami a csoportokat illeti, mivel sportolóként a többi sportolóval együtt kellett volna lógnom, de ha nem tűnik túl nagy pofátlanságnak, mindig is inkább a népszerű és szép lányok kategóriáját igyekeztem erősíteni. Ebben a címben pedig nem egy olyan ember fog elbizonytalanítani, mint Jesie Yang.
- Ugyan kérlek, a kisujjamon több biztosítás van, mint amennyibe az egész ruhatárad került - drámai sóhajjal forgatom a szemeim, s igyekszem nem túlságosan adni a lovat az érzelmeim alá, mert annak egészen nagy kiakadás is lehet a vége. Bármihez volt kedvem, csak ahhoz nem, hogy ezzel a lánnyal fussak össze.
- Veled ellentétben nekem nem a nagymamám ad öltözködési tanácsokat. - A kijelentésem után a szám elé kapom a kezem, majd finoman, leheletnyit hajolok közelebb. - Atyaég, ki mesélt neked a kilencvenes évekről? Azt hittem csak egy napnyi információ fér meg a fejedben - határozott mosollyal az arcomon fejezem be, majd egyenesedek ki. - Ideje lenne továbblépned azon, hogy mit olvastál a múlt évtizedben a Vogueban. 2020 van, nem te fogod nekem megmondani, hogy szerinted mit kellene hordanom és mit nem. - Halkan nevetve csóválom meg a fejemet, majd újabb sóhaj kíséretében a táska felé bökök az állammal.
- Megtennéd, hogy leveszed róla a kezed? Én voltam itt előbb, téged amúgy is vár a... ő kicsoda? - Ezúttal az őt kísérő srác felé pillantok. Nyilvánvalóan keringenek pletykák a Yang családról, női körökben pedig ezek képesek úgy terjedni, mint a futótűz - habár én továbbra is kiállok amellett a vélemény mellett, hogy a férfiak sokkal pletykásabbak, mint mi.
- Melletted egy pasi sem bírja fél napnál tovább, szóval a helyedben nem dumálnék. - Lou még kifejezetten érzékeny pont számomra, így épp nem egy Jesie félétől várom azt, hogy erről kezdjünk beszélgetni. Sőt, ha már itt tartunk, egyáltalán nem is akarok vele beszélgetni, így jó lenne már rendezni ezt a kellemetlenséget és ideadhatná végre a táskát.
- Ne aggódj, a közelében sem akarok lenni egy üzletednek sem - fintorogva küldök felé egy lesajnáló pillantást. Ha csak kicsivel kedvesebben állna az egész szituációhoz, valószínűleg én sem viselkednék így vele, de azt hiszem nála határozottan alkalmazhatom azt az elvet, hogy csak azt adom vissza, amit kapok is. - Nem kellene hagynod a kis hordárodnak, hogy mindent összetapogasson. Úgy néz ki, mint aki soha nem járt még ilyen boltban. Honnan szedted össze, az utcáról?

584 | cicahaarc  | outfit