A maihoz hasonló esték mindig elgondolkodtattak, hogy mégis milyen irányba tart az életem.
Vajon milyen jövőkép fog elém tárulni öt-, tíz-, vagy akár tizenöt év múlva? Elképzelhető, hogy csak a köntös fog változni, és ugyanezt fogom akkor is csinálni, miközben ugyanezeket a kérdéseket teszem fel magamnak, egy a mostanitól eltérő válaszban reménykedve?
Nem tudhatom, de mindig érdekes ezekbe egy kicsit jobban belemerülni, főleg, mivel nem gondolom, hogy túl sok minden változna. Természetesen bízok benne, hogy már öt év múlva sem kell majd ezt a szakmát űznöm, amihez épp készülődök, de ezen felül… mi más térhetne még el?
Sosem vágytam családra. Biztos megvan ennek is – mint mindennek – a maga pszichológiai magyarázata, hogy nem volt előttem kellően vonzó példa; félek, hogy csalódást okozok; hogy elveszítem a családtagjaimat, és megint egyedül maradok, blablabla… A lényeg, hogy nem akartam, és teljesen mindegy, hogy milyen jelzőkkel magyarázza ezt egy agyturkász.
Ha rajtam múlik, nem leszek senki jegyese, felesége, vagy anyja. Ilyen egyszerű. Igazából, még a barátnő szereptől is irtóztam, és nem csak azért, mert túl sok elköteleződést és megnyílást kívánna, én pedig inkább építeni szerettem magam körül a falakat, nem pedig lebontani őket; hanem mert úgyis véget érne. Nincs a világon olyan kapcsolat, aminek ne lenne egyszer vége valamilyen módon – vagy így, vagy úgy. Ha nem a szakítás (vagy a halál, ha morbidabbak szeretnénk lenni…) választ el titeket, az érzelmek akkor is megváltoznak, mindegy, mennyit hivatkoztok aztán a szeretetre meg a meghittségre. Semmi értelme hát az egésznek.
Talán Nicknek igaza van, és öreg macskás néniként fogom végezni. Nem mintha annyira bánnám, az lenne a legszebb jövő, amiben csak reménykedhetek. Mindaddig, amíg ezt már egy saját otthonban, anyagi biztonságban, és Nick kávéjával az asztalon tehetem, lehetőleg olyan összeaszott korban, hogy már visszaemlékezni se tudjak ezekre az évekre.
Hiába vészjósló az előttem húzódó éjszaka, akaratlanul is elmosolyodok a gondolatra, miközben az ajkaimat rúzsozom.
Újabb este, újabb escort, semmi túl meglepő, az elmúlt hetekben minden harmadik estére ez volt a jellemző. Amitől viszont már azóta görcsben áll a gyomrom, hogy igent mondtam rá, az a mai munka… érdekes kikötései voltak, hogy finoman fogalmazzak.
Abszolúte semmit nem tudtam Robert Hamiltonról, azon túl, amit az ügynökség az ő kérésére a tudomásomra hozott. Azt hiszem, a harmincas évei elején járó, viszonylag fiatal üzletember, a látott fénykép alapján egészen jóképű is… és voltaképpen ennyi.
És ennek az embernek kellett ma este, egy jótékonysági esten a barátnőjét játszanom. Miközben semmit nem tudtam róla. Szép kilátások, mit ne mondjak. Többnyire pont ezen okból nem szoktam ilyen, és ehhez hasonló színjátékkal teli munkákat vállalni, mert nagyobb eséllyel bukhatsz le, mint amennyivel nem, de a mai… erősen kivételnek bizonyult.
Legfőképpen azért, mert dupla annyit ígértek érte, mint egy „szokványos” kísérős buliért, pedig az alapjáraton is a „drágább” lányok közé tartozok. Nem a legdrágábbak közé (nyilván), ahhoz nem vállaltam be eleget, de a kategóriámban az egyik legjobban fizetett voltam az ügynökségnél.
Ez a fajta alkudozás még sosem fordult elő a karrieremben, legalábbis ebben a formában nem. Az megesett már, hogy valakinek annyira megtetszett a portfólióm, hogy jóval többet ajánlott, mint amennyibe kerültem, de azért többet is várt volna el, mint amit nyújtani szoktam, amibe értelemszerűen nem mentem bele; arra is megvannak a lányok.
Itt viszont állítólag nem kell attól tartanom, hogy bármi olyanra kényszerülnék, amiről nem tudok előzetesen, Robert Hamilton ugyanis egy VIP ügyfél, akire még sosem volt panasz. Fantasztikus, tehát ha esetleg most kattanna be az agya, előbb hisznek majd neki, mint nekem. Ez eddig meg se fogalmazódott bennem. Bassza meg, Vane, szőkülsz!
Azt mondták, a pénz inkább a szokatlan kérések kibalanszolására szolgált. Ezek közül is kettőn akadt meg igazán a szemem, az ajánlatot olvasgatva, még az ügynökség egyik tárgyalójában; az első, hogy egész éjszakás melóról volt szó, a jelenlétemre este hattól reggel hatig számított az ügyfél; a második, hogy hiába a „semmi túl intim közeledés” szabály, Mr. Hamilton ragaszkodott hozzá, hogy a csók esetében tegyünk kivételt.
A helyzetre való tekintettel mindkét kikötésnek megvolt a maga logikája; ha azt kell játszom, hogy a barátnője vagyok, gondolom, a hitelesség kedvéért ragaszkodik a csókhoz, ezt megtudom érteni, még ha szerintem felesleges is. Az est helyszínéül pedig egy hotel szolgált, és a buli ottalvós volt, végülis, gyanús lenne, ha barátnőként csak úgy lelépnék.
Mégis, hiába győzködtem magam, hogy mindennek megvan a maga szerepe, összességében az egész gyanús volt. A pénz, a csók, az ottlét hossza… minden porcikám azt súgta, hogy ne tegyem, ne vállaljam el. De megtettem, mert egy idióta vagyok, és az összeg visszautasíthatatlanként hatott. Úgyhogy, most már azért visított minden belső hangom, hogy legyek óvatos. Kösz a tippet, srácok, erre magamtól soha nem gondoltam volna!
Igyekeztem megkönnyíteni a saját dolgom, és előkészülni néhány szabállyal, amiket kőkeményen be fogok tartani magammal a saját testi épségem érdekében, ha úgy ítélem meg, hogy szükséges. A három legfontosabb ezek közül az alkoholfogyasztás minimalizálása, az alvás abszolút elvetése, mert gondolom egy szobában leszünk (hogy még könnyebb legyen betartani, nem is voltam hajlandó semmi olyan öltözetet vinni, amiben kényelmesen aludni tudnék), és egy paprikaspray elrakása a kézitáskámba volt. Elég erős jobb horgom is van, de sose lehet tudni. Csak nehogy a vacsoraasztalnál rántsam elő. Ezt persze csak a legvégső esetben használnám, ha már VIP kliens, meg minden, de… nem az a típusú lány vagyok, aki ne merne megtenni bizonyos dolgokat, ha azok szükségesek. Még ha később seggbe is harapnak.
Nagyot sóhajtok a kicicomázott tükörképem láttán, ami egyben azt is jelenti, hogy már nem tudom hova tovább húzni az időt.
Soha nem szoktuk megengedni, hogy az ügyfél válasszon öltözetet, mert az vélhetőleg kimerülne valami baromi nevetséges, semmit nem takaró gúnyjelmezben, de úgy tűnik, a VIP-sok ebben is kivételt képeztek, Mr. Hamilton (Robert, vagy Rob, el kellene kezdenem rá így hivatkozni) ugyanis megküldte a ruhát, amit viselnem kell.
Az én ízlésemnek kicsit hercegnős és nehéz anyagú volt az ejtett vállú, sötétkék estélyi ruha, de kellemes meglepetésként ért, hogy igazából elég szolid darabnak bizonyult, és nem rakta ki semmimet, amivel problémám lett volna. A fekete clutch táskámat, amibe a meghívómat, tárcámat, a cigarettámat, és a már említett paprikasprayt rejtettem, a tűsarkúmhoz párosítottam, a hajamat hullámosra göndörítettem és a jobb oldalamról előre igazgattam, illetve a sminkemben sem estem túlzásokba; reméltem, hogy a vörös rúzs-füstös szemek kombó elégnek bizonyul. Egy apró, elegáns aranykarórát még a csuklómra csatoltam, hogy tisztában legyek az idővel, és ekkor hívott a taxisofőr is, hogy megérkezett.
A manikűrözött kezeim között szorongatott mobilomra pillantottam. Megfordult a fejemben, hogy írok egy üzenetet Nicknek, a címmel, ahol leszek, és egy filmbe illő üzenettel, hogy itt keressen, ha nem hallana rólam reggel hat után, de… nem. Talán az már tényleg túlzás lenne, és amúgy sem akarom terhelni a problémákkal, amiket csak magamnak köszönhetek. Meg aztán, nincs olyan szerencsém, hogy ilyen hamar megszabaduljak ettől az életnek nevezett valamitől, ugye? Oké, rossz vicc.
Huszonöt perccel később már a hotel előtt szállok ki a taxiból, és az egyik ajtónállónak nyújtom a meghívómat, miközben mély levegőt véve próbálok felkészülni az elkövetkezendő 12 órára. A rohadt életbe, az egy fél nap a felső tízezer között! Ha nem is leszek szexuális abúzus áldozata, az agyhalott állapotot biztosan nem fogom tudni elkerülni.
Nem baj, Valerie, meg tudod csinálni. Nem akarod, de képes vagy rá. Csak ne bambulj el, mert olyankor hajlamos vagy gyilkos szemekkel nézni ki a fejedből.
Már az előtérbe lépve elfog a „tűnjünk innen” érzése, amikor öten ugranak oda, hogy lesegítsék rólam a kabátomat. Az egész hely annyira… flancos, annyira sok, képtelen vagyok idevalónak érezni magam. Ez sem új, majdnem minden munkánál ugyanez történik, de attól még mindig ugyanannyira gyűlölöm.
Még tizenöt perccel a megnyitó előtt vagyunk, ezek a gazdag népek meg amúgy is szeretnek késni, a megbeszéltek szerint valahol itt kell találkoznom Mr. Hamil… Roberttel. Legalábbis azt hittem, nem lesz itt senki, de úgy tűnik, erre az eseményre nem csak a stílusosan későket várták, mert nem csak a hotel személyzete szaladgál jobbra-balra, de egy-két pingvin figura és tervezői ruhakölteményben pompázó hölgy is téblábol a tágas helyiségben.
Mit mondok, ha valaki megkérdezi, hogy miért érkeztünk külön? Hogy a mosdóból jöttem? És aki látta, hogy itt veszik le a kabátomat? Hogy dohányoztam? Fingom sincs, majd meglátjuk. Ez inkább az én hibám, mert természetesen nem akartam, hogy Mr. Hami… a rohadt életbe már, tehát, hogy ROBERT tudja a lakcímemet (és az ügynökség se menne bele soha), szóval ha szóba kerül, valahogy kivágom magunkat a helyzetből.
Csak találnám már meg azt a fickót, mert már vagy két perce ténfergek megjátszott magabiztossággal egyik irányból a másikba. Alig érek a gondolat végére, és ki is szúrom, néhány másik vendéggel cseverészve.
Hát, már késő elfutni. Mint mindig, bitch face le, mosoly fel, kezdjük.
Elegáns léptekkel közelítem meg a kis társaságot, a retikülömet a két kezemből a balba veszem át, hogy a jobb karommal belekarolhassak a férfibe, akivel az elkövetkezendő fél napot tölteni fogom. Ugh. Ügyelek rá, hogy mindezt akkor tegyem, amikor a társaság éppen nevetgél, hogy a jelenlétemmel ne akasszak meg semmilyen beszélgetést. Korai lenne udvariatlannak elkönyveltetni magam.
- Édesem, remélem nem várakoztattalak meg – mosolygok fel a tőlem telhető legelbűvölőbben a férfire. Még mindig nem döntöttem el, hogy Robert, vagy Rob legyen. Ő vajon emlékszik a nevemre, vagy ha véletlenül Susannak szólít, menjek bele? Fogalmam sincs, milyen régóta együtt lévő párt kellene játszanunk, de feltételezem, a legjobb esetben is csak pár hónaposak lehetünk, különben listát kaptam volna a férfi kedvenceiről, és az esetleges tabutémákról. Vagyis gondolom, mert a pontos procedúrát nem ismerem. Megpróbálok hát valami szerelmes pillantást vetni rá (UUUUGH), mielőtt a beszélgetőpartnereihez fordulok. – Elnézésüket kérem, bízom benne, hogy nem szakítottam félbe semmi fontosat.

    A kezemmel unalmamban a kormányon dobolok. Imádlak New York, téged és a veled járó összes istenverte forgalmi dugót, ami megnehezíti az ember hétköznapjait. Elhúzódott egy megbeszélés, 1,9 milliárdot fektettem be részvényekbe a Jack&Jackie nevű ingatlanközvetítő cégbe, persze erre csak azért volt szükség, mert ez a pénzösszeg az egyik tegnapi szállítmányból jött be. Minél többet várunk a pénz eltüntetésével, annál nagyobb a kockázat hogy valakinek szemet szúr és most óvatosnak kell lennünk, a szokottnál is óvatosabbnak. Volt egy besúgónk, aki miatt az FBI is ránk szállt. Nem az első eset, hogy házkutatást tartottak nálam, de ez volt a legneccesebb. Brooke riasztott, amint értesült a dologról, de csak másfél órám volt az otthon lévő összes kézpénzem, fegyverem és minden nálam ragadt maradék drogot egy sporttáskába pakolnom és a lehető leggyorsabban eltűntetnem.
Legszívesebben lemondanám a ma estét, otthon maradnék, bevennék pár szem altatót és kipihenném ezt  a hetet, de nem tehetem. Anyám szervezte ezt az egész jótékonysági bált, az egész családom ott lesz, így ez egy tökéletes alkalom az üzleti problémák elsimításához, ez az egyik indok, de a másik, jóval nyomósabb érv, pedig az, hogy ez az esemény, a Lesoole nevű hotelben lesz megtartva, aminek az igazgatója és egy személyben a tulajdonosa Rebecca Sara Newton. Tartozott nekem egy szívességgel, szóval nála van a sporttáskám, amit ma este vissza kapok.
A lakásom mélygarázsába leparkolok és egy kicsit átgondolom a napom folytatását. 5:24 van, vagyis kurvára el vagyok késve. Bár a hotel innen 10 perc kocsiútra található, nem hinném, hogy időben elkészülök. Beszállok a liftbe, aminek az ajtaja elsőként a földszinten nyitódik ki. Kilépek belőle annyira, hogy szóljak a portásnak, hogy 5:55-re rendeljen számomra egy kocsit és már szállok is vissza a liftbe.
Szerencsére a bejárónőm már a hét közepén elhozta a tisztítóból az öltönyöm, egy gyors zuhany, fogmosás, a borosta még jó, azt meghagyom, arcszesz, kölni, a kezemre teszek egy kis arczselét és megigazítom a hajam.
Fehér ing, fekete nyakkendő és végül a zakó. Futólépésben hagyom el a lakásom. Nem szeretek késni, nem az én stílusom. A kulcsomat és a cigimet a kabátom zsebébe csúsztatom. Este hat van de már korom sötét az ég, köszönhetően a januárnak, a kocsi ablakán kinézve érzékelem, hogy szállingózik a hó.
Szeretek hamarabb megérkezni az ilyen eseményekre, az ilyen eseményekre, amelyekre escort lányt fogadtam magam mellé. Szeretek hamarabb oda érni és átbeszélni a dolgokat, az este menetét.
Úgy három éve lett vége a párkapcsolatom Emmával, szüleink jó barátok voltak, így találkoztunk még a gimis éveink alatt. 16 évesek voltunk mikor összejöttünk és több mint 12 évig voltunk együtt. Ő szakított velem, mindketten tudjuk, hogy ennek mi volt az oka. Az elején mindkettőnk részéről szerelem volt, őrült nagy első szerelem, ami elsöpör mindent, aztán az én oldalamról ez átváltott szeretetté. Szerettem teljes szívemből, de nem voltam belé szerelmes, a szex is egyre ritkább lett, szinte a végére olyanok voltunk egymásnak, mint a legjobb barátok, akik együtt élnek. Szép lassan rájöttem hogy nekem nem ez kell, világ életemben bennem volt ez a tudat, csak jó mélyen elnyomtam, elnyomtam amennyire csak tudtam. De ő tudta, tudta és ezért elhagyott. Egy ideig még tartottuk a kapcsolatot, sokat találkoztunk, aztán ez elkopott. Még mindig pozitívan gondolok rá, hisz része volt az életemnek, fontos nekem és örökké az is marad.
Az elmúlt 3 évben olyan húsz lánnyal találkoztam egy cég által, az első pár alkalom még halálosan furcsa volt számomra, de a lányok profik voltak és diszkrétek, az anyám által feltett összes keresztkérdés alól kidumálták magukat, magabiztosak voltak, még ha én mellettük nem is mindig. Minden szituációt kezeltek, a maguk módján, semmilyen gyanút nem keltettek senkiben.
Nem igazán van a kedvemre ez a színjáték, de feltűnő lenne, ha mindenhol egyedül jelennék meg, szóval már hozzászoktam.
A ma esti partnerem Valerie, vagyis ez az online neve, a való életbe nem tudom, hogy hívhatják. Lassan már VIP ügyfélnek tartanak számon a cégnél, így kaptam hozzáférést a cégnél dolgozó összes lány profiljához és megakadt rajta a szemem. Különleges, egzotikus a megjelenése.  Küldettem neki a cégen keresztül egy ruhát a ma estére,ez segít nekem felismerni őt élőben és mert ez egy nagyon fontos esemény, fontos a jó benyomás. Az egyik alkalommal egy partnerem testhez simulós bőr szoknyában jelent meg, necc harisnyával és egy köldökig kivágott felsővel. Kiderült, hogy a cég hibája volt ez a félre értés, de többször ilyen nem fordulhat elő.
Kipattanok a kocsiból és az ajtó felé veszem az irányt, az ajtóba megmutatom a meghívómat, majd belépek a hotel nagy elegáns fogadó részébe. Rögtön többen ugranak, hogy lesegítsék rólam a kabátom, amiben készségesen partner is vagyok, de a zsebéből még kiszedem a fontos dolgaim, kulcs és cigi. Az egyik pincér tálcájáról leveszek magamnak egy pohár italt. Rám fog férni az este folyamán. A terem végében az unokatestvérem és a barátnője alakját vélem felfedezni. Az lesz a legjobb, ha hozzájuk csapódok.
- Első alkalom, hogy titeket időben ott látlak valahol – mosolygok rájuk és adok egy gyors puszit Carlának, majd kezet fogok Daviddel.
- Egész héten hívtalak, mostanában már válaszra sem méltatsz? – kér számon Dave. – Nagyon nagy szarban vagyok haver! Számítok a segítségedre. – mondja bizalmasan. Huszonnégy-huszonöt év körüli, ugyan abban az iparban van, mint ebben a teremben majdnem mindegyik férfi, csak ő még béna benne. Sikeresen lenyúlt egy olyan szállítmányt, ami nem a mi hatáskörünk alá tartozik, hanem a nagybátyámékhoz, akik pedig nem nézik jó szemmel, ha valaki velük húz gyufát.
- Ezt majd később megbeszéljük – mondom határozottan és belekortyolok az italomba. – túl korán van még ehhez. – beletúrok a hajamba és körbe nézek a termen, hátha kiszúrom a kísérőmet. David és Carla már három éve együtt vannak és Dave nagyon hűséges hozzá. Ami a családomban csodával hatályos.
- Halottad Rob, hogy mi történt tegnap? – néz rám Carla ördögi vigyorral – razzia volt a PeachAndBeauty klubban, és elég  sok fegyvert találtak és a Joe bácsi elrohant a helyszínről.  – Az arcomra egy lájtos mosoly ült, Joe bácsi az anyai ágról a bácsikám, 78 éves és elég rossz kondiban van, a körmérete magasabb szám mint a magassága.
- Pedig az öregnek már az is nehezére esik, hogy a farkát felemelje – szúrta be a gonosz kis megjegyzését Dave, ami egy halk kuncogást váltott ki a társoságunkból.
Hirtelen jobbról belém karol egy női kéz, Valerie. Lenézek a hozzám képest alacsony lányra és már rögtön odahajolok hozzá egy csókot adni a szájára. Olyan természetesnek veszem a tettem, mintha minden reggeli így köszöntenénk egymást. Hisz ez a cél, hogy mindenki ezt higgye.
- Dehogy! – válaszolok mosolyogva a kérdésére, teljesen időben van itt. -  Valerie elsőként is be szeretném neked mutatni, Davidet és a barátnőjét Carlat. – Sokadik alkalomra sem vagyok a legjobb az ilyen dolgokban.  – Ő pedig a barátnőm, Valerie.
- Semmit sem szakítottál félbe -mondom mosolyogva, ahogy végig nézek rajta elkönyvelem, hogy ez a ruha jó választás volt, jól áll rajta. A sminkje és a haja is teljesen tökéletes az estéhez.- viszont ígértél nekem egy közös cigit! Szóval ha megbocsátotok egy kis időre  – improvizálok gyorsan, hogy kettesben lehessünk egy kicsit még a fogadás előtt és áttudjuk beszélni a dolgokat. Mosolyogva rákulcsolok a lány kezére és óvatosan húzom magam után a tömegben egészen a teraszajtóig, ahol kilépve megcsap a hideg januári levegő és New York szmogos lehelete.

Hálás vagyok azért a színészi tapasztalatért, türelemért, és gyors cselekvőkészségért, amit az elmúlt majdnem 4 évben szedtem össze, hála a munkám sötétebbik oldalának. Hiába, abból is tanul az ember, amit a legjobban utál.
Ha ezek nem lennének, nem vagyok benne biztos, hogy meg tudnám állni, hogy ne rezzenjek meg a csókra, vagy éppen ne fagyjak le közben. Hát ha még az agyam nem fogná fel, hogy ez munka; akkor vélhetőleg a kezem is reflexszerűen csattana a kísérendőm arcán. Nagy segítség, hogy valamennyire felkészülten ér a dolog, a praktikusabb énem ugyanis számított rá, hogy ez fog történni, noha valahol mélyen egy másik énem reménykedtem benne, hogy nem ezzel fogunk rögtön nyitni. Tévedtem.
Mindezek összességének köszönhetem, hogy képes vagyok valami olyan egyszerűre, mint fogadni és viszonozni egy csókot, azt is az ennek általában normálisnak megítélt módján. Nem felejtek el levegőt venni, lehunyom a szemem, és az ajkaim akaratlanként megjátszott mosolyra húzódnak, miközben visszacsókolok. Szerencse, hogy volt annyi eszem, hogy étel-, ital-, és csókálló rúzst választottam, ezzel elkerülve, hogy egész este gondos barátnőt játszva addig-addig törölgessem Rob száját, amíg az nem dörzsölődik. Bár, az biztos elvenné a kedvét a további csókoktól. A francba.
Nem ér olyannyira kellemetlenként az érzés, ahogy azt gondoltam volna, és ebben nagy szerepe van azon ténynek is, hogy nem kifejezetten tartom intimnek a csókokat. Vagy bármit, ami szexuális interkurzushoz vezethet. Vagy a szexet magát.
Inkább az a része zavar a dolognak, hogy ez nem a saját döntésem. Túl sok rossz emléket juttat eszembe.
Kedvesnek szánt mozdulattal simogatom meg Rob (elcsíptem, hogy a beszélgetőpartnerei így nevezték, úgyhogy merem feltételezni, ezt preferálja) karját, miközben szétválunk, és mosolyogva fordulok David és Carla felé.
- Örülök a találkozásnak, már sokat hallottam rólatok. – A neveteket, voltaképpen, de ezt a kis semmiséget bátran kimerem jelenteni. Ha rá is kérdeznének a részletekre, ez nem az a kérdés, ami alól ne lehetne könnyen kivágódni néhány abszolúte semmitmondó kliséhalmazzal.
Kezet nyújtok feléjük, és nem szándékozok vezetéknevet hozzábiggyeszteni a keresztnevemhez. A Valerie önmagában pont tökéletes lesz. Általában soha nem használok vezetékneveket, mert túl egyszerű lenne valamilyen formában lenyomozni, noha az ügynökség azon oldala, ahol escortként szerepelek, privát a nagyközönség számára. Ettől függetlenül, ha valamiért mégis rákényszerülnék, általában hazudok. Mára már könnyen megy - talán túlságosan is.
Magamra öltök némi megjátszott büszkeséget, hallva Rob „barátnő” megnevezését, mint ahogy a legtöbb lány bizonyára őszintén tenné, ha egy jóképű férfi, akitől egy csodaszép ruhát kaptak, a barátai előtt, egy ilyen nívós eseményen felvállalja őket. Pláne, ha friss a kapcsolat, és ugyan erről nincs információn, a fejemben az él, hogy még egy rózsaszín ködben tartózkodó párt alakítunk. Legalábbis remélem, könnyebb megjátszani az azzal járó naivitást és tudatlanságot.
Régen hangzott már ennyire csodálatos ötletnek a cigiszünet, így hát „ha ő mondja” módon, továbbra is mosolyogva vállat vonok az újdonsült ismerősem felé, és egy cseppnyi tiltakozás nélkül hagyom, hogy Rob átvezessen a lassan megtelő aulán, ki a teraszra. Szívem szerint elé vágnék, de nem hiszem, hogy az túl jól mutatna.
Kevés dolgot utálok jobban, mint a hideget. Talán csak a hétfőket, az escortozást és a múltamat, de lehet, hogy a hétfő reggeli ébresztők sem tudják überelni a kellemetlen érzést, amikor úgy érzed, a hideg tűvel szurkálja a bőrödet, mígnem megbénulnak a tagjaid. Meglepő, mennyire hasonlít egymásra a hideg és a meleg okozta fájdalom.
Hiába szabad az egész vállam, a karom, és a lapockám, ergo, teljesen ki vagyok téve mindennek, most valahogy jól esik ez az apró kellemetlenség. Segít észnél maradni. Emlékeztet rá, hogy legyek továbbra is óvatos.
A fejem forgatása nélkül körbepillantok, mert nincs is annál gyanúsabb, ha valaki látványosan körbeforog, de egyelőre egyedül vagyunk, nyíltan beszélhetünk hát.  
Előveszem a cigarettatárcám és egy öngyújtót a táskámból. Szívesen megtámaszkodnék az egyik korláton, de az nem illene a szerepemhez. Túl férfias mozdulat; így csak az egyik kezemmel érintem meg a téli időben átfagyott vasat.
- Remélem, nem bánod – pillantok Robra. Nem tudom, hogy ténylegesen dohányzik-e, vagy csak alibiként használta az indokot, de nekem szándékomban áll tényleg elszívni egy szálat. Ha nagyon akadékoskodik, majd bekapok egy rágót. Miután sikeresen előhalásztam azt, tekintve, hogy valahol a paprikaspray alatt kóborol. – Kérsz esetleg? – tartom felé a tárcát.
A válasz után egyből gyújtanék is rá, ha ő is kér, előbb az ő cigarettája felé nyújtom a gyújtót, és csak utána a sajátomhoz. Néhány másodpercig csak élvezem a csendet, és a távozó füst látványát, de tudom, hogy vannak fontosabb dolgaink is ennél.
- Van bármi, amit tudnom kellene? – fordulok lassan a ma esti partnerem felé, és ellenállok a késztetésnek, hogy azzal leplezzem az idegességem, hogy a fülbevalómat kezdem piszkálni. – Ami megkönnyíti a színjátékot, és megnehezíti a lebukásunkat?
Elég biztos vagyok benne, hogy a legtöbb kíváncsiskodó kérdéssel megbirkózunk, és ha kellően oda is figyelünk arra, amit a másik mond, és összejátszunk, nehezen szoríthatnak minket sarokba. Ettől függetlenül nem árt bizonyos dolgokat leszögezni, legalább az alapokat.
- Mióta vagyunk együtt? – kérdezek rá a legfontosabb támpontra. A kérdés közben szórakozottan felszalad ugyan a szemöldököm, de az vesse rám az első követ, aki nem érezné szürreálisnak ezt valaki olyantól megtudakolni, akivel ma találkozott először.

    Ahogy kiérünk automatikusan bújok ki a zakómból és ráterítem a lány fedetlen vállára kérdezés nélkül.
- Robert Hamilton – nyújtom felé a kezem – örülök, hogy végre személyesen is találkozunk – varázsolok az arcomra egy mosolyt, biztos vagyok benne, hogy ő is tudja, hogy ez egy hazugság. Mint neki, nekem is ez az esemény egy púp a hátamon. A lehető leghamarabb leszeretnék lépni, felvonulni a hotelszobánk nyugalmába. Nem túl feltűnően végig nézek rajta. Jól áll neki a kék szín, a megjelenése teljesen szolid, de mégis lélegzetelállító.
Csípősen hideg a mai este, neki támaszkodok az erkély korlátjának. A kezemben még mindig ott forgatom a pincértől elkért italt. Belekortyolok egyet. A whisky édes íze megtölti a számat. A kérdésére, hogy gond-e, ha cigizik csak megrázom a fejem és én is benyúlok a zsebembe előkeresni a doboz cigim, de ő gyorsabb volt, így inkább abbahagyom a cigim keresését és kiveszek egyet a felém nyújtott tárcából.
- Köszönöm – mondom miután meg is gyújtotta nekem. Hosszasan letüdőzöm az első szippantást, mindig az a legjobb, majd a hajamba túrva fordulok teljesen felé. Kezdjünk neki! Beszéljük meg a dolgokat.
A cigit újra és újra a számhoz emelem, amíg ő kérdez. A lehetséges válaszok pörögnek a fejemben, olyan két hónapja kezdtem el kibújni az események alól azzal a kifogással, hogy egy lánnyal találkozgatom, de egy olyan két hete volt édesanyámnak mersze arra, hogy konkrétan rákérdezzen, hogy nő ügyekkel mi a helyzet.
- Olyan 3 hete, talán egy hónapja – válaszolok a kérdésére miközben elnyomom a cigit és a csikket a két lépéssel arrébb lévő kukába pöccintem. – De igazából rád bízom, azt mondasz, amit szeretnél, senki sem fogja megkérdőjelezni. – az italom a számhoz emelem, belekortyolok még egyet.
- A munkáltatód elért a változásokkal kapcsolatban? – úgy hét közepén megváltozott az esemény. Az eredeti tervben az állt hogy egy álló fogadással kezdünk, majd kilenctől vacsora, közte pedig egy-egy beszéd és előadás, nos az új felállás szerint a vacsora kimarad, csak egy álló fogadás lesz most, olyan este kilencig. Aztán pedig mindenki mehet a dolgára és a holnapi nappal folytatódnak a programok. Ez azért van, mert a hétvége fő szervezője, a kelleténél később ér ide, a repülője csak holnap hajnalban száll le.
Nekem ez teljesen kiment a fejemből, szóval majd fent a szobaszervizen keresztül rendelek magamnak vacsorát.
Nem árulok zsákba macskát kimondom:
-Az este folyamán a kezem végig a derekadon lesz – hogy tudják hozzám tartozik. Nem bízok ilyen téren az itt lévő emberekben. A csapat fele házas, az asszonyt minden jóval elkényezteti és éjszakánként egy-egy prostin vezeti le a feszültségét. Van aki kicsit, van aki nagyon. Nem egyszer történt már, hogy egy halálra vert örömlánytól kellett megszabadulnunk. Rosszkor volt rossz helyen és rajta csattant a felgyülemlett feszültség. Aztán ott van David és Carla esete. Davidnek a szeme fénye az a lány, sohasem csalta meg, tenyerén hordozza. De amikor a Kennedy street-i merénylet volt ellenük (a lakásukat megtöltötték gázzal, csak az volt a szerencse, hogy senki nem gyújtott rá egy cigire, mert akkor az egész hely berobbant volna) Szemtanúja voltam utána, lent a bárba a veszekedésüknek, amit Dave annyival rövidre zárt, hogy visszakézből megpofozta Carla-t.
Valerie-ről leríj, hogy magabiztos, ami jót jelent. Mert én az ilyen esetekben nem szoktam az lenni.
- Valószínűsíthető, hogy megfognak kínálni kokainnal – térek rá a következő fontos pontra. – a társaságban sokan élnek vele - egyszer megesett már, hogy míg elfordultam rátukmáltak egyet, és mást a kísérőmre, akit aztán vihettem haza a kezemben. Kínos szituáció volt ilyet többet nem élnék át. Persze a fiúknak jó poén egy teljesen maga képtelen lányt látni, de jobb az ha nem veszti el a kontrollt maga felett. – kérlek ne fogadd el!
Gyűlölöm ezt az egészet, beszabályozni az embereket. Istenem, kicsit olyan mintha nevelni akarnám, pedig az lenne az utolsó, amit szeretnék. Valószínűleg már most egy utolsó bunkó parasztnak tart, pedig még csak fél hét sincs, jó kis 11 óra elé nézünk. Őszintén az alvás részét várom leginkább az estének, abban legalább nincs kockázat.
Pörög az agyam, hogy mit kéne még tisztázni, de több nem igazán jut eszembe.

Csak éljük túl az estét.

Nem szoktam elvárni az ellenkező neműektől az udvariasságot; ez kivételesen nem a nemük ellen szóló rosszindulat, szimplán csak annyi perverziónak lehettem tanúja az udvariasság átlátszó fátyla alatt a munkám során, hogy ha éreztem is valaha annak a varázsát, hogy ajtót nyitnak előttem, felajánlják a kezüket a kocsiból való kiszállásnál, vagy valaki helyettem is lekap egy pezsgőspoharat egy tálcáról, az már rég a múlté.
Ettől függetlenül engedelmesen húzom össze magamon a zakót. Végül is nem esik rosszul, és ha magamat adhatnám sem feltétlen dobnám le magamról azzal a lendülettel a ruhadarabot. Makacs vagyok, igen, az önfejűséget súrolom, igen, de nem vagyok teljesen bunkó.
- Valerie, úgyszintén. A legtöbben Valnak hívnak – viszonozom a kézfogást. Tudom, hogy semmi értelme elkerülnöm a teljes nevem megadását, vélhetőleg már úgyis tudja, de valahogy megnyugtat, hogy nem tőlem hallja. Biztonságérzetet nyújt, még ha teljesen logikátlanul is teszi ezt.
Legalább a műmosolyával együtt tudok érezni, mert az én arcomon is egy ilyen játszik, a hiteltelenebb fajtából. Van abban valami megmagyarázhatatlanul örömteli – kárörvendő, inkább, hogy látszólag ő is annyira a háta közepére kíván engem, mint őt. Nem tudom, miért kötelező olyannyira ezekben a körökben a partner, hogy sokan inkább escortok fogadás mellett döntenek a felvállalt szingliség helyett, de hé, technikailag nem kéne panaszkodnom, ebből keresem a kenyerem. A gyakorlati részével meg igyekszek nem foglalkozni – az már az én egyéni szociális problémám, hogy nem tudom őszintén értékelni a lehetőséget, és undorodom attól, amit csinálok, de hát… edd meg, amit főztél.
Mindenesetre örülök, mind a cigiszünetért, mind pedig a sztorink egyeztetésére jutó időért. Nem mondom, végig lehet vinni egy ilyen estét egy halom improvizációval és semmitmondó közhelyekkel, de az emberek mindig a részletekben hisznek igazán. A hihető sztorink egyik alapkövetelménye lehetne akár „három haszontalan faszság a másikról” névre is keresztelve.
- Jó lesz az az egy hónap – bólintok a javaslatára, egy kis hamut kocogtatva a korláton túlra. – Ha valamiben nem vagyunk biztosak, kicselezhető vele a válasz. „Még nem volt időnk megismerni egymást”, vagy ilyesmi, de ez mindenképp kizárja annak a lehetőségét, hogy barátok voltunk előtte. Szerintem a legokosabb, ha azt mondjuk, hogy egy közös ismerős mutatott be minket egymásnak. Kellően sablonos, hogy hihető legyen, kevés beleköthető felületet ad.
A beszélgetés előrehaladtával ismét bólintok. – Igen, idefele kaptam meg az sms-t. Vacsora helyett állófogadás; így talán még könnyebb is lesz a dolgunk.
Egyrészt, mert hamarabb túlleszünk rajta, másrészt, ha nem ülünk huzamosabb ideig három-négy ember folytonos társaságában, ahogy azt egy ülővacsoránál tennénk, kisebb valószínűséggel lesz lehetőségünk bárkivel is mélyebben beszélgetésbe elegyedni – ezáltal a kapcsolatunkról való faggatás mértéke is csökken. És hamarabb végzünk is, reményeim szerint.
Helyzetanalizálónak kellett volna mennem, az az érzésem.
- Rendben – egyezek bele a derékfogásba, nem mintha mondhatnék rá úgy igazán nemet. Az a dolgom, hogy szép legyek, megnyerő (vagy csendes, mikor hogy), és az adott ügyfél mellett álldogáljak, a kezükkel a derekamon; vagy egy kicsit lejjebb. Különben is, a derekam érintésével van itt a legkisebb problémám. A csók és az alvás zavar, ettől függetlenül előzetesen ugyanúgy beleegyeztem mindkettőbe, úgyhogy szavam sem lehet. A rinyálástól való jogomat viszont senki nem veheti el.  – Van bármiféle kérésed a testbeszédem kapcsán az estére a már előre egyeztetetteken kívül?
Egy utolsó füstfújás után elnyomom a cigarettámat és egy közeli kukába hajítom a csikket. Éppenhogy célba találok, hála a csuklóm rándulásának, amit a szavai okoznak bennem.
- Megbocsáss? – szalad fel a szemöldököm. Szeretem mindig azt feltételezni, hogy mindent (is) láttam már, de néha akadnak újabb és újabb meglepetések; mint most. Nem mintha ne feltételezném a felső tízezerről, hogy isznak és drogoznak, mintha kötelező lenne, na de egy ilyen eseményen? – Mármint, biztosíthatlak róla, hogy helyén tudom kezelni az estét, tekintve, hogy munka, így természetesen nem fogok semmilyen tudatmódosítóval élni, alkohollal is csak az udvariasság szintjén, de azért meglep, hogy ezt egyáltalán szóba kell hozni. Ez egy… olyan jellegű összejövetel, ahol erre számítanod kell? A rokonaid szeretnek kirúgni a hámból? – kérdezem meg, összefonva magam előtt a karomat. Még annál is érdekesebb este előtt állunk, mint amire előzetesen számítottam volna.
- Tehát, egy hónapja vagyunk együtt, voltaképpen teljesen jogos, hogy nem ismerjük egymást túl jól, de azért megkérdezném, hogy pontosabban mivel foglalkozol, ha nem okoz problémát. Csak hogy ne nézzek ki teljesen tudatlannak melletted, ha esetleg szóba kerül – mondom, miután észhez térek a meglepettségből. – Az én hivatalos munkám a fotómodellkedés, de nem hiszem, hogy túlzottan én kerülnék a középpontba.
Legalábbis remélem. Ha rajtam múlik, Rob felé terelgetem majd a témát minden egyes alkalomnál, elvégre kettőnk közül neki van köze az eseményhez, előnyei is csak neki származhatnak belőle.
- Ha mindennel megvagyunk, részemről visszamehetünk. Édesem – teszem hozzá egy gyorsan felvarázsolt mosoly kíséretében, és kibújva felé nyújtom a zakóját, hogy visszavehesse, míg én megigazítom a hajam.

    Amikor gyerek voltam imádtam az ilyen összejöveteleket. Az összes unokatestvér, barátok, akikre szinte testvérként tekintettünk, mindenki ott volt. Apáink hajnalig szivaroztak, míg anyáink egy pohár bor mellett pletykáltak. Akkoriban még csak ennyit láttam belőle, de aztán évről-évre egyre több betekintést nyertem, ami már annyira nem volt ínyemre. A szivar mellett állandó téma volt a drog-, fegyver-, embercsempészet, a banda háborúk, az elveszített emberek száma. Míg anyáink körében az altató és nyugtatószerek nevének cserélgetése ment, hogy ki mivel vészeli át azt az időszakot, amikor 12 FBI-os emberke túrja fel a házát töviről-hegyire. Mára ez a szeretet átalakult közönnyé, sőt inkább valami kötelező hülyeséggé, amit havi egyszer át kell élni.
-Én szerintem maradok a Valerie-nél.- szívok bele még egyszer a cigarettámba. Egyszer volt egy Val nevű lány az általános iskolás osztályomban, aki folyamatosan mellém ült és megfogta a kezem. Furcsa volt.
-Ha rákérdeznek az ismerős nevére mond azt, hogy Mike. De reményeim szerint nem fog senki se kérdezősködni – ellököm magam a korláttól és belehamuzok a tőlünk 2 lépésre lévő kukába – Az édesanyám rendezte ezt a mai estét, de sajnos az időjárási viszonyok miatt a keleti parton ragadt. – ha ezt hamarabb tudom el sem jövök a ma. – Van egy öcsém és egy húgom. Brooke nem jár ilyen rendezvényekre, szóval vele nem találkozhatsz, még esetleg Mike-al összefuthatsz, de kicsi rá az esély. – Az esetek többségében az első fél óra után inkább átpártol egy közeli kocsmába a haverjaival, aminek én személy szerint nagyon örülök, mivel így kevesebb a valószínűsége, hogy illuminált állapotban a személyzetet molesztálja, de még így is benne van a pakliban. Brooke régebben oszlopos tagja volt ezeknek a rendezvényeknek, de mivel bekelett épülnie a zsarukhoz, így ezek a dolgok már nem összeegyeztethető. Teljesen kiesett a családi életből, szerintem egy kicsit ő is erre vágyott, de nekem hiányzik.
Csak bólintok egyet a megállapítására.
-Szerintem is! – belekortyolok egyet az italomba. Én csak azt várom, hogy végre aludhassak, a mai nap teljesen kivette az energiámat. Ha minden jól megy kilencre már a szobánk nyugalmában pihenhetünk.
- Nincs semmi – válaszolok a kérdésére. A derékon a kéz és a csók is csak ilyen alap elvárás egy friss kapcsolattól, ha rajtam múlna kihagynám, de hitelesnek kell lennünk, hisz végül is ezért van itt. A félre értés elkerülése végett, nem arra gondolok, hogy percekig tartó csók párbajt szeretnék vele vívni, mert ilyenről egyáltalán nincs szó, sőt nálam a csók fogalma ki is merül annyiban, hogy az ajkaira lehelek egy gyors puszit. Ezekben a dolgokban én nem találok élvezetet, ha találnék, akkor azt már kurvázásnak hívnák.
A hangjából és kicsit a testbeszédéből is érzem, hogy már a feltételezés is mélyen sérti, hogy ő valaha is kábítószert fogadna el. A szemöldöke felszalad, a szeme kitágul.
-Volt már rá precedens, hogy ez egy-két lánynak nem egyértelmű. – Mondom ki nyíltan, őszintén, ezzel felfedve magamról azt a tényt, hogy nem ő az első ilyen escort lány az oldalamon. – Nem szerettelek volna ezzel megbántani, sajnálom ha úgy jött le – kérek bocsánatot illedelmesen, majd vissza támaszkodok a korláthoz úgy, hogy New York panorámája felé forduljak. – Sok itt a munka kapcsolat és igen, sajnos sokan nem érzik hol a határ a kulturált és a kulturálatlan szórakozás között. Jobb, ha számítasz rá, mint ha meglepetésként ér. Csak távolabbi rokonaim vannak most itt jelen, de főleg üzlet társakkal van tele a hall – Végül is ez hazugság is meg nem is, mert az igaz, hogy üzletelünk, de nem igazán legális dolgokról. Inkább abba hagyom a beszédet és belekortyolok az italomba.
-Nem fog senki se a munkámról kérdezni – rázom meg a fejem egy kis mosollyal az arcomon, az itt lévőek között mindenkinek tiszta, hogy miből él a nagy Hamilton család. Nem is tudom mivel ártanék többet, ha annyiban hagynám vagy ha pedig valami kamu hivatást hitetnék el a lánnyal, maradjon a jobbik rossz, a második.
– De egyébként az üzleti befektetéseket és részvényeket menedzselem apám cégében. – Ismét egy félig-meddig igaz dolog. Hisz én vagyok felelős a bejövő pénz eltüntetéséért, amit kis részben ilyen tárgyalásokkal intézek.
Fotómodell. Vajon ez a tényleges igazság? Vagy ez csak az alibi munkája, amit ilyen esetekben felhoz? Mi vihet rá egy fiatal lányt, hogy escort legyen? Hagyja, hogy pasik csókolgassák és fogdossák egy éjszakán keresztül. Persze egyszerű a válasz. Pénz.
-Szerintem menjünk, igyunk valamit!

Elveszem a lány kezéből a zakóm és magamra veszem, megvárom, hogy befejezze a haj igazítást majd közösen vissza indulunk. Udvariasan kinyitom előtte az ajtót, majd odabent felé nyújtom a kezem, hogy belém tudjon karolni és a bár felé vesszük az irányt. A bárpultnál nincs zsúfoltság, köszönhetően a pincéreknek, akik fel-le rohangálnak egész este. A csapos rögtön felénk kapja a tekintetét és egy kedves mosollyal, meg is kérdezi, hogy mit adhat. Kérdőn a kisérőm felé fordulok.
-Mit szeretnél inni? – gondolkodok, hogy a végére biggyesztek egy Drágám vagy egy Édesem megszólítást, de inkább hanyagolom, ez nem az én stílusom. Minután mondta kikérem neki és magamnak is kérek egy whisky-t jéggel. A pultos villámgyorsan ki is tölti az italokat.
-Köszönjük – csúsztatok oda 20 dollár borravalót. Majd Valerie felé fordulnék, valami átlagos beszédtémát feldobni, amikor is egy kéz ér a vállamhoz, felé fordulok, hogy megnézzem ki az.
-Robert! Egész este téged kereslek – szólalt meg a magas hang, akihez egy szőke hajkorona társult és már csattant is két puszi az arcomon. – Elveszett bárány – Szerintem valahogy most tűnt fel neki a mellettünk álló lány.
– Oh, mi szerintem még nem találkoztunk – lép Valerie felé - Rebecca Sara Newton vagyok! – nyújtja a kezét – de szólíts csak Becki-nek! – a kézfogás után óvatosan, megigazítja a haját és már folyatja is a locsogást.
-Te vagy Rob régóta rejtegetett barátnője? – kérdezi mosolyogva. Nos, ennyit arról, hogy senki sem fog kérdezősködni. Szépen aranyosan mosolyogva végighallgatja Valerie válaszát, majd időt sem hagy a levegővételre, már rögtön folytatja a mondandóját.
-Elrabolhatom Robertet egy pillanatra? – költői kérdésnek szánja, ugyanis a keze már az alkalomra kulcsolódik és már húz is magával, egyre távolabb a kísérőmtől.
-Mond gyorsan – szólalok meg, amikor egy viszonylag eldugottabb helyen a fal mentén megállunk. A keze elindul az arcom felé, mire a szemöldököm automatikusan összehúzom, de csak a nyakkendőmet kezdi igazgatni, vagyis úgy tesz, mintha azt csinálná. De közben csak kihasználja azt, hogy így a megszokottnál közelebb vannak a fejeink egymástól és halkan suttogva elkezd beszélni.
-Nagyon nagy a gáz, kellenének nekem emberek. Megloptak, több mint húszmillióval és ezzel a pénzzel nekem el kell számolnom. – mondja és az arcán már nincs rajta az a mű vigyor, amit eddig villogtatott. – Sürgősen kellenek nekem emberek, olyan öt-hat, megbízhatóak.
-Épp hogy most jöttünk egyenesbe, te már megint tartozni akarsz nekem? – nézek rá kérdőn, kicsit feszélyez a közelsége - Nehéz jó embereket kapni, vagy drogosok, vagy félnek az igazságszolgáltatástól, vagy fiatalok és önfejűek. Én is hiányban vagyok. – rázom meg nemlegesen a fejem. – De majd meglátom, mit tehetek. – megragadja a nyakkendőmet és ránt rajta egyet, hogy szemmagasságba kerüljünk, majd az egyik kezével tartja, a másikkal meg végig simít az arcomon.
-Drágám, elég sok értéked van most a kezemben, ajánlom, hogy ne kockáztass. – A szavakat szép lassan tagolja, majd elenged, vissza varázsolja a műmosolyát az arcára és már indul is a dolgára. Én is indulok vissza Valerie-hez, remélhetőleg ezalatt az idő alatt, semelyik idióta sem találta meg magának