Namaste Princess!

Ignorance of all things is an evil neither terrible nor excessive, nor yet the greatest of all; but great cleverness and much learning, if they be accompanied by a bad training, are a much greater misfortune.

Nishi mosolyogva hallgatta Eva és Gigi önfeledt csacsogását, szinte elfeledtette vele a rohanó mindennapokat melyek mintha csak a halálról szóltak volna. Voltaképp ha jobban belegondolt az ő esetében tényleg az állt élete középpontjában. A végleges pozíciójával mintha egyszerre minden valósággá vált volna és kitapinthatóvá. Hiszen tizenöt éven keresztül csak tanult és gyakornokoskodott, egyszer sem volt ő az ember, a szakember akihez mennek és tanácsot kérnek. Megijedt volna ha egy egyszerű állásról lett volna szó ahol nem lehet fejlődni, ott viszont azt tervezte hogy tanul tovább. Doktori, csak épp melyik témában? Nem sikerült még egy komoly elhatározásra jutnia. Csak azt tudta hogy újra az iskolapad mögött akar lenni, persze akkor már a normál munka mellett. Valahogy megnyugtatta a tanulás, a szabályok, az apró versengés mely számára mindig ott volt a levegőben. Ez volt az élete, szerette megmutatni mit tud, gondolkozni, teljesíteni, olyan eredményeket nyújtani amit talán nem is várnának el tőle. Vagy mindenki sejtette hogy milyen, már csak a bőrszíne miatt is? Mosolyogva simított végig a pohár szélén ahogy körülnézett a teremben, egy alkalmas randipartnert keresve a tömegben. Csak reménykedve hogy szerencsés lehet a lányok mellett. Nem mintha ez olyan sűrűn előfordult volna vele.

~ A szőke, piros miniruhás lány unottan dobolt ujjaival a pulton, az itala már elfogyott és úgy tűnt hogy az előző balek nem szeretne egy újabbra meginvitálni. Keresett és kutatott, azonban lassan már ő is elvesztette az érzékei fölött az irányítást, nem volt olyan egyszerű a megfelelőt megtalálni. Persze nem messze látott néhány lúzert, azonban mindegy volt mennyire kacsingatott az irányukba, a kis kötött mellényes idióta még csak a közelébe sem akarta menni. Nem is értette. Félresimította rövid szőke tincseit az arcából és beletúrt a kitett magvak közé, próbálta húzni az időt. Kezdte már idegesíteni hogy a pultos csaj annyira kitartóan bámulta. Miért volt olyan nehéz megérteni hogy ő nem fizet a saját piájáért?
Egy hirtelen gondolat következtében meggondolta magát, azt remélte több esélye lesz ha meglibbenti hosszú lábait és tesz egy kört a helyiségben. Viszont annál rosszabb pillanatot nem is választhatott volna a felállásra, hiszen az egyik kidobó pont mellette hurcolt ki egy részeges alakot, ami azt eredményezte hogy ő fel lett lökve. Persze nem a kidobó hanem a másik kocsmatöltelék által, csak épp ez őt semmilyen szinten sem érdekelte. Ahogy a kis feneke földet ért sikerült is beletenyerelnie egy üvegszilánkba ami persze hangos sikítást eredményezett a részéről, így akkor már minden egyes vendég rájuk figyelt aki összegyűlt azon az estén.

- Fellökött! Az a nagydarab állat lelökött a székemről! - sikított fejhangon, elszörnyülködve látva ahogy egy apró, ám lassan erősödő vörös vérsugár elkezdett lefolyni a kézfején. Egy másik férfi odalépett mellé és felsegítette, amit persze észre sem vett, könnyes szemmel szorongatta a kezét míg tovább ordibált. Nem volt konkrét személy akinek intézte a szavait, inkább csak kiordította a fájdalmát a világba hiszen a látványtól, a gondolattól hogy megsebesült már lassan szédülni is kezdett.

- Beperlem ezt a kurva helyet! Mérget vehet rá! - elég komolynak hangzott a fenyegetés, mely… Abban a világban talán lett is volna esélye rá hogy nyerjen. Hiszen hányan látták hogy pontosan mi történt? Vajon tényleg csak a részeg alak volt vagy az őr? Az üveget miért nem takarították fel?

- Hölgyem, nyugodjon meg… - egy biztonsági őr persze ott is termett és próbálta megnyugtatni, mielőtt teljesen tönkretette volna a hangulatot a bárban, viszont a nőt ennyivel nem lehetett megnyugtatni. Hiszen az életére törtek! Legalábbis az ő fejében.

- Ne nyúljon hozzám! Orvost akarok, most azonnal! - ahhoz képest hogy a rosszullét kerülgette a hangjával még nem volt baj, csak annak kerülhette el a figyelmét aki süket és vak is volt egyszerre.

- Van itt egy… - kezdett volna bele a biztonsági őr de a lány abban a pillanatban félbe is szakította.

- Ott, az indiai! Az biztos hogy orvos! ~

Pedig mennyire szeretett volna kimaradni az egész jelenetből. Úgy érezte hogy a baj a nyomában jár mindegy hogy merre megy. A barátnői persze azonnal felháborodtak a feltételezésre, hiszen elég rasszista kijelentés volt azt feltételezni hogy pusztán a bőrszíne miatt orvos. Az ami jelzőt nem is említve. Nishit azonban igazság szerint szórakoztatta, sőt, kis büszkeséggel töltötte el. Végre a változatosság kedvéért nem csak egy hülye külföldinek gondolták hanem olyannak akinek egy komoly tudás áll a háta mögött. Úgy vette hogy a nő nem csak őt hanem az egész Indiát dicséri azzal a kijelentéssel ami igazán jól is esett neki. Egy bocsánatkérő mosollyal el is búcsúzott a lányoktól, akik a legszívesebben még több üvegszilánkot tettek volna a hülye liba karjába, nem törődve a szörnyű hangulattal mely lassan betöltötte a teret. Voltaképp nap mint nap ezzel kellett szembesülnie, nem igazán hatotta meg.

- Vagy mérnök! - lépett közelebb míg összetette kezeit és köszönt a körülötte állóknak, már csak a vicc kedvéért is kihangsúlyozva a gyökereit. Az akcentust is tudta volna utánozni ha lett volna kedve de ahhoz már kicsit pityókás volt. - Namaste barátaim!

- Akkor nem orvos? - kérdezte felvont szemöldökkel, egyáltalán nem egy barátságos tónusban, annak ellenére sem hogy voltaképp ő kérte első körben a másik segítségét.

- Oh, de, orvos lennék. - hajtotta félre a fejét és mosolygott a másikra aki valamiért nem értékelte az előző megjegyzését csak lehuppant a bárszékre és a kezét nyújtotta felé, némán utasítva hogy tegye a dolgát. A kidobó, aki nem szeretett volna még nagyobb felhajtást a dologból mint ami addig keveredett belőle, megfogta a csaj könyöke alatt a kezét és ellentmondást nem tűrően felállította a helyéről.

- Elvisszük egy… nyugodtabb helyre. Itt túl sokan vannak. - Nishi kérdés nélkül a hóna alá csapta az orvosi dobozt amit a pultos nyújtott neki és követte a két másikat, nagy nehezen még a szőke is beleegyezett abba hogy ne ott hajtsák végre a kezelést. Talán megijedt a nagydarab alaktól vagy csak tényleg arra lett volna szüksége hogy valahol kényelmesen, halk környezetben tudjon leülni?

Pár perc múlva a kis csapat a Amara irodájába érkezett meg, egy elég érdekes látványt festve le a főnök elé. Egy igen rövid ruhában, vérző kézzel szipogó szőke liba, az indiai alak széles mosollyal, meg a bosszús őr aki mindenhol máshol lett volna csak épp ott nem.

- Főnök, az egyik vendég megvágta magát. Tele van a hely. De találtunk egy orvost. - magyarázkodott a férfi, a szemével jelezve Amara felé, a szőke nem lesz a legegyszerűbb eset.

- ÉN találtam egy orvost. - javította ki rögtön a másikat, ezzel szinte abban a másodpercben alá is támasztva a férfi néma, segélykérő pillantását. A vendéglátás örömei.

- Az orvos! - emelte fel Nishi a kezét, nem mintha arra nagy szükség lett volna csak épp nem akart kimaradni a társalgásból. A nő lemondó pillantással forgatta meg a szemeit míg kérdés nélkül beljebb lépett és levágta magát a kanapéra, nem igazán törődve azzal hogy a másik megengedi neki azt vagy sem. Hiszen az iroda sem volt a műveletre a legalkalmasabb helyszín, viszont abban a felállásban szinte semmi sem működött volna, ha mindenképpen sterilen szerettek volna eljárni.

- Namaste, namaste! Hogy van? Nagyon tetszik a bár! Olyan ha… - Nishi nem vette igazán komolyan a vágást, már első pillantásra egyértelmű volt hogy nem halálos. Az elvesztett vér mennyisége és a seb elhelyezkedése nem azt indikálta. Legfeljebb a gyulladásoktól és fertőzésektől lehetett félni, nade egyébként is azt javasolta volna hogy menjen el egy kórházba az elsősegélynyújtás után. Viszont a nő egyre mérgesebb és idegesebb volt, egy percig sem tűrte el hogy az Ő orvosa mással kezdjen el foglalkozni.

- MEGSÉRÜLTEM ÉS VÉRZEK! Ide gyere! - újra csak szórta az utasításokat, amire a biztonsági őr jobban befeszült a nőtől mint Nishi, aki csak egy legyintéssel intézte el a dolgot. Ráérős mód megfordult és lehuppant a nő elé, elgondolkozva vizsgálva a kis orvosi doboz tartalmát. Miután felvett egy pár gumikesztyűt a kis pakkból már hozzá is látott a seb ellátásához, első körben megszabadulni minden felesleges szilánktól amit a nem túl jó megvilágítású helyen kitudott venni.

- Semmi baj Miss, minden rendben lett. Nem olyan nagy a bubu. - mosolygott rá biztatón, egyszerű, gyors, szakavatott mozdulatokkal végezve a dolgát a másikon míg az feltűnően, színpadiasan szenvedett gyakorlatilag a semmitől.

Néha tényleg nem értem, hogy miért nem költözöm már be a bárba. Elvégre sokkal több időt töltök itt el, mint bárhol máshol. A lakásomat csak éjszakára látogatom, de néha még akkor sem. Lehet tényleg itt lenne az ideje annak, hogy berendezzek magamnak valamit, akkor legalább nem kellene arra pazarolnom az időmet, hogy hazautazzak, meg reggel vissza. Sok időt tudnék megspórolni, bár nem szívesen szabadulnék meg a lakástól sem, hiszen szükségem van a kényelemre. Vagyis szükségem az nincs, de igényem bizonyára van, hiszen sikerült igen jól hozzászokni az évek alatt. Aztán ha valaki megtapasztalja mi az igazán jó, már nehezen válik meg tőle, főleg ha nincs rákényszerítve. Elvégre ki tudja mennyi ideig élvezhetem még ezt a fajta életet, bármelyik nap betoppanhat valaki, aki majd mindent elvesz tőlem. Elég egyetlen rossz lépést tennem és mindennek vége. Mondhatni pengeélen táncolok, mint ahogyan mindenki, aki az efajta életet választja magának.
- Hé főnök! - Kukucskál be Henry az ajtómon, csak résnyire nyitja azt, mintha valami lenne mögötte amit nem szabad látnom. - Van egy kis... Probléma. - Érdeklődve tekintek fel rá, holott egyáltalán nem tetszik amit mond. Valljuk be, ha a probléma olyan nagy, hogy nem tudja saját maga megoldani és szükség van rám is, az sosem jelent túl jót. Nekem pedig van már így is elég gondom-bajom, nincs szükségem további nehézségekre.
- Nem várhat egy ki...? - Kérdezném is már vissza, ám mielőtt még a mondatom végére jutnék, ő már tárja is ki az ajtót, hogy beengedjen egy cseppet sem jó kedvében lévő hölgyet, meg egy... Orvost. Elég hamar kiderül, hogy kinek mi is a szerepe, a kis hiszti után már nem túl nehéz rájönnöm. Nagyszerű! Pontosan erre volt most szükségem, egy hisztis libára.
Egy nem túl kedves pillantással díjazom Henry ötletét, amiért idevezette őket, majd mielőtt még felnyársalnám őt a tekintetemmel, csak igyekszem magamra erőltetni a lehető legkedvesebb mosolyom, hogy előadhassam a kedves tulajdonost, aki természetesen segítségre készen áll. Az irodában lévő kanapé felé intek, hogy a kis színes társaság helyet foglalhasson, ami minden bizonnyal felesleges is volt, elvégre a szőkeség máris kényelembe helyezte magát, nem túlzottan illedelmes módon.  
- Hölgyem, nyugodjon meg, minden rendben lesz! - Mondom a már jól begyakorolt szöveget, miközben egy mosollyal válaszolok a férfi kedves szavaira. Szemmel láthatóan ő nincs annyira bepánikolva, sokkal nyugodtabban kezeli a helyzetet.
- Az őr fellökött! - Válaszolja a nő, amire legszívesebben csak egy szemforgatással válaszolnék, de nagyon igyekszem nem elküldeni őt a fenébe, nincs szükségem felhajtásra. Ez a nő pedig nagy valószínűséggel, képes lenne ostobaságokra.
- Biztos vagyok benne, hogy nem akarattal tette, elnézést is fog kérni, ha még nem tette meg. - Ekkor nézek fel Henry felé, ösztökélve arra, hogy megtegye a lépést, amire szemmel láthatóan nem igazán viszi rá a lélek. Mondjuk ezen nem is csodálkozom túlzottan, gondolom mindkettőnknek ugyanaz jár a fejében, abban pedig semmilyen bocsánatkérés nem szerepel.
- Köszönöm a közreműködését. Mit gondol, megmarad a hölgy? - Fordulok ezúttal az orvosunkhoz, aki már nagyban a seb tisztogatásával foglalatoskodik. A fickó valahogy sokkalta szimpatikusabbnak tűnik, mint a nő. Na nem is tudom miért. A tény pedig, hogy orvos, extra figyelmet igényel, hiszen soha nem lehet elegendő orvos körülöttem, én pedig mint mindig, hát most is már azon kezdek el gondolkozni, hogy vajon mi hasznom is lehet majd belőle.
- Szükség lesz még valamire? - Kérdezem végül, bár magam sem tudom, hogy azért mert valóban segíteni szeretnék, vagy éppen mert azt akarom, hogy a nő mihamarabb elhúzzon innen. - Milyen szerencse, hogy épp egy orvos volt a környéken. Elnézést, hogy még ilyenkor is munkára fogjuk. - Hát nem is tudom mi történt volna ha ő nincs itt, bár ezt megpróbálom inkább kihagyni, aligha sikerülne cinikusság nélkül, amit a hölgy talán nem értékelne. Harmadik világháború törne ki.

It is easy

to be a good person when times are good.

Namaste Princess!

Ignorance of all things is an evil neither terrible nor excessive, nor yet the greatest of all; but great cleverness and much learning, if they be accompanied by a bad training, are a much greater misfortune.

Egészen jól érezte magát az irodában. Kicsit távol lehetett a tömegtől, megismerkedett új emberekkel és még egy élő emberen is dolgozhatott! Nem is emlékezett hogy mikor tapintott utoljára meleg bőrt, ha épp egy betegéről volt szó. Egy kicsit rossz is volt, olyan értelemben hogy a másik… Beszélt. Nem kicsit, sokat. Ráadásul össze-vissza. Ahogy elnézte vékony alakját és üres tekintetét újra megfogalmazódott benne hogy miért is szereti annyira az ő néma, kedves betegeit. Nem feleseltek vissza és mindig vevők voltak minden egyes poénjára. Kellett volna ennél több? A csaj nagyon feltűnően puffogott, ugyan nem akadályozta a műveletben de érezhető volt hogy egy rossz kérdés és robbanni fog az a bizonyos bomba, csak percek vagy másodpercek kérdése volt a történet. Ajjaj, mibe keveredett már megint…

- DIREKT csinálta! Vagy csak ennyire ostoba, nem… - kezdett volna fennhangon bele a vitába amikor Nishi leállította, egy picit aljasul hatva az enyhén hipochondernek tetsző nőre.

- Ajjaj, habibti! Így el fog vérezni… - ez persze egy arab szó volt, amit neki nem is kellett volna használnia, viszont amiatt élvezte nagyon az amerikai kultúrát mert fogalmuk sem volt arról hogy bizonyos szavak honnan eredeztethetőek, főleg ha egy egzotikus vidék nyelve került a porondra. Ő pedig, mint általában, gonoszul kihasználta a tudatlanságát, nem csak a könnyeden elejtett szavak, hanem információk tekintetében is. Persze a kiabálástól nem nagyon változott volna a helyzete, csak a saját maga dolgát szerette volna megkönnyíteni. Szerencsére ügyesen tippelte meg, a nő azonnal el is sápadt a megjegyzésre, nagyon komolyan vette a felszólítást. Szerencséjére nem röhögte el magát, pedig nagyon közel állt a lebukáshoz.
                                                     
- Minden rendben lesz, egy pici bubuka lett a tenyerén de hamar rendbe fog jönni. - fejezte be a kötözést és fordította meg a kezét ahogy barátságosan meglapogatta a kézfejét, ezzel is kifejezve, semmi szükség az aggodalomra. Ezzel mintegy válaszolt némán Amara második kérdésére is, hiszen nem volt semmi másra szüksége. Egy gyors elsősegélyhez minden adott volt, bár az nem váltotta ki az esetleges gyógyszeres kezelést hogy megelőzzenek bármilyen fertőzést vagy gyulladást. A testtartása és általános viselkedése alapján akár gyerekorvosnak is lehetett volna hinni, hiszen úgy beszélt a másikkal mintha egy öt éves kislány lett volna. A valóságban pedig az általános intelligencia szintjét nem is tartotta többre, szóval inkább megmaradt az egyszerű szavaknál és kifejezéseknél, még véletlen sem zavarva össze a kis szőke fejecskéjét.
                             
- Akkor most… - a haragját felváltotta a félelem, hiszen elsősorban persze saját magáért aggódott. Még ha nagyon szívesen is folytatta volna a veszekedést, az előző megjegyzést némi félszt ültetett a szívébe. Vajon annyi kezelés elég volt?!

- El kell szépen menni a legközelebbi kórházig, ott adnak pár szurit és kutya baja sem lesz pár nap múlva. - türelmesen magyarázott, ugyan neki sem volt ínyére a nő de ez egy pillanatig sem látszódott meg a viselkedésén. Ez egy mintha egy pici nyugalmat csempészett volna a másik szívébe.

- Akkor gondolom kifizetik a kórházi kezelésem. - ez persze nem kérdés volt hanem kijelentés, élesen pillantott ki Amara-ra, tőle várta a válaszokat. Ha már az ő biztonsági őra volt olyan ostoba hogy fellökje. Nishi miután nem akart egy ilyen beszélgetésben részt venni már arrébb is csúszott és felállt, készen arra hogy hamar elhagyja a helyiséget. Hiszen aznap nem mint orvos látogatta meg a helyet. Az elsősegélyben is csak amiatt vett részt mert kötötte az eskü, ha nem lett volna… Akkor lehet már a második koktélra hívatta volna meg magát pofátlanul valamelyik barátnőjével. Ám amikor felállt, készen arra hogy kiosonjon mint egy kis indiai nindzsa, a nő megragadta az inge szélét és közelebb húzta, őt majdnem kidöntve az egyensúlyából.

- Vigyen abba a kórházba ahol maga dolgozik! Ott kell lennie. Az ügyvédek miatt is. - az ügyvédek résznél persze Amara-ra nézett, ha nem lett volna már épp elég egyértelmű hogy ebből a kis incidensből nagyon nagy ügyet akar kavarni.

- Oooh, nagyon szívesen tenném. De nem biztos hogy oda szeretne jönni ahol én dolgozok...- döntötte oldalra a fejét míg azzal próbálkozott hogy valahogy kiszabadítsa magát a nő műkörmös vaskarmai közül. Btw, a manikűrjét nagyon szépre megcsináltatta, azt el kellett ismernie.

- Miért nem? Elvisznek taxival. - vajon kinek a költségére?                                                                    

A nő újabb megszólalására, szinte minden erőmre szükségem van, hogy ne egy szemforgatás legyen a válaszom, elvégre ha azt kellene eldöntenünk, hogy azok közül, akik az irodában tartózkodnak, ugyan melyikünk is az ostoba... Mondanom sem kell, hogy semmiképp sem Henry felé néznék. Dehát ez mindig így van, az kiabál akinek a háza ég. Ám a mi kis orvosunknak igencsak jól vág az esze, talán ő viseli el legjobban a fruskát, akit szerencsére sikerül elhallgattatnia, mielőtt még alkalmam adódna kivágni innen a fenébe. Normális esetben a tűrőhatárom eléggé magasan helyezkedik el, viszont egyszerűen képtelen vagyok elviselni a nyivákolást, amit ez a hölgy produkál. A tény, hogy elhiszi amit az orvos mond, miszerint el fog vérezni, egy aprócska kis vágástól, máris bizonyítja, hogy milyen agyi szinten is van ő. Ami pedig nem éppen magas.
- Tudja... Balesetek megtörténnek. De ha gondolja visszanézhetjük a kamera felvételeit is. Aztán meglátjuk mihez kezdjünk. - Dobom fel kegyesen az ötletet, amihez ugyan nem túl sok kedvem van, kétlem, hogy bármi jelentősége is lenne, de hátha ez majd megnyugtatja a kicsi szívét. Nem mellesleg, azon igencsak jót mosolyognék, ha kiderülne, hogy tulajdonképpen a hölgy hibája volt, még csak nem is a biztonsági őré. Bőven ki tudnám nézni belőle, hogy a figyelemfelkeltés céljából hasonló ostobaságokhoz folyamodjon, éppen ezért is intek Henry felé, hogy intézkedjen, még mielőtt választ is kapnék a kérdésemre.
- Ha a felvételekből kiderül, hogy valóban a mi hibánk, természetesen fizetünk mindent. - Mosolygok rá kedvesen, holott tekintetemmel szívesebben nyársalnám őt fel, minthogy bármit is fizessek neki. Ám mivel nagyobb felhajtásra nincs is szükség, nem fogok belehalni ha tényleg úgy hozná a sors. Így viszont már nem is kérdés, hogy látni akarom mi történt. Ha esetleg kiderülne, hogy a hölgyike hazudott az esettel kapcsolatban, valószínűleg egy centet sem fog látni, plusz én magam fogom kivágni innen. Oké, talán azt nem, de nagyon szívesen megtenném.
- Gondolom az ügyvédekre arra a célra lesz szüksége, amiért éppen most támadta meg az urat? - Vonom fel a szemöldököm a kis jelenetre, amint a nő megragadta a férfit és akárcsak egy bábút, visszarántotta. Nem feltétlen kell, hogy támadásnak minősüljön, de valahol remélem, hogy az orvos veszi az adást és nem fogja csak a fejét rázni rá. Méghogy ügyvédek... Előbb veszem fejét neki, minthogy ismételten kimondja a szót.
- Nézze hölgyem! Ha akarja fizetem a kórházat, fizetem a taxit is, de valóban szükség van erre? - Persze csak abban az esetben, ha tényleg megbizonyosodhatunk igazáról. - Arról nem is beszélve, hogy az úr is csak szórakozni jött ide, kétlem, hogy sok kedve lenne magával menni, már így is bőven eleget tett, nemde? - Nagyon igyekszem megtartani a hidegvérem, ennél többet már nem is tehetek, de ha továbbra is játszadozni akar... Nos, akkor meglátjuk ki húzza tovább. Nagyon rossz emberrel készül ujjat húzni, bár ezt még ő sem tudja.
- Megvan? - Pillantok most az éppen megérkező Henry felé, akinek már a kezében van a kért felvétel, amihez egy laptop is társul. Én pedig egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi is lesz rajta. Mit meg nem adnék azért, hogy jól pofára essen a nő.

It is easy

to be a good person when times are good.