Vidáman dúdolgatott magában ahogy készülődött az estére. Annyira sokat nem törődött minden egyes részlettel, csak bizonyos dolgokkal szöszölt sokat, szerette volna ha az első benyomása a másiknak nagyon… kedvező legyen. Oké? Nehéz egy egyedülálló indiai fiúként randizni a városban. Don't judge him!
Egészen meg is lepődött amikor valamelyik nap összefutottak Patrickkal a folyosón és Ő felvetette az italozás ötletét. Az agyában mindenféle ötlet és vágy indult be, nem beszélve arról a háborúról ami épp a gyomrában dúlt a sarki török kajáldában tett látogatása után. Az nem egészen a boldog hormonok elszabadulása, mintsem a kétes eredetű hús utózöngéje volt a kis habtestében. Miután a lassan erősödő hangok arra engedtek következtetni hogy azt az estét egy romantikus könyv társaságában, mint a Basics of Dermapathology; fogja tölteni, inkább egy más, alkalmasabb időpontra tolta a… Randi, ismerkedős, hookup, az esküvő előtti első éjszaka?! Oké, a házasság gondolatával talán kicsit előrerohant, de ha megtudta volna hogy pontosan mikor és hol született akkor már felállíthatta volna a képletét! Biztos volt benne hogy gyönyörű kisbabákat tudtak volna ketten örökbe fogadni. Az esküvői beszédében még a fűszerest is megemlítette volna, akinek a szörnyű étke visszatartotta attól hogy abban a másodpercben a másikra vesse magát. Talán erre szokta Chrissy barátnője azt mondani hogy nagyon tud nyomulni? Ilyenkor mindig csak legyintett. Ő nem pofátlan volt, mindössze lelkes. A jóslata sajnos nagyon is bevált, viszont a könyvben talált egy nagyon érdekes passzust ami épp illett az egyik esetéhez. Úgy érezte az istenek duplán rámosolyogtak aznap, ha nem triplán! Hiszen lett egy randija, több hónapja először, választ talált egy fontos kérdésre, valamint a belei is makulátlanok csillogtak másnapra! Miután Eva barátnőjével alaposan megtárgyalta a dolgot, aki a lelkére kötötte hogy nem fogja elöl hagyni az esküvői magazint, úgy határoztak hogy indít egy könnyed előétellel majd főfogással, ami azt mutatja hogy készült, de azért nem annyira. Azt nem említette meg a másiknak hogy koktélt is fog keverni, ahol majd megmutatja milyen jó kis trükköket lehet csinálni az italokkal. Lehet ez a rész megint olyan lett volna amit szigorúan a tiltólistára tesz.
Fakadt hangosan dalra amikor az egyik kedvenc számához ért a lejátszási lista, boldogan engedve el magát és csak jobban rázva magát, mintha már legalább három koktél csordogált volna az ereiben. Természetesen nem volt jó hangja, amit nem volt hajlandó elismerni. Úgy gondolta van azon a világon valaki azt értékeli. A felső, alsó… A jobb és bal oldali szomszédjai nem azok voltak, de a szemben lévő! Vagy ő volt a süketnéma srác a két testvérével akik mindig ferde szemmel méregették? Mindegy, annyira nem gondolkozott el a kérdésen, csak üvöltette tovább a Jonas Brothers-el a dalt míg egészen elvetemült táncmozdulatokat produkált. Rendkívüli hangulatban volt, örült az új pozíciónak, érdekes eseteket raktak elé, valamint megismerkedhetett másokkal is. Az sem tudta letörni a lelkesedését hogy még mindig Brooklyn egyik leglepukkantabb épületében, hiányos bútorok és közbiztonságban kell meghúznia magát a tetemes tartozások végett. A szülei ugyan felajánlották hogy maradhat otthon de úgy érezte hogy az idegei tropára mennének ha ott élt volna. Akkor inkább választotta a kétes szomszédságot és éttermeket. Azok legalább nem zaklatták fel annyira.
A szomszédok szerencséjére megcsörrent a mobilja, szóval lekapcsolta a zenét és felvette azt, boldogan konstatálva hogy Eva barátnője jelentkezett be.
- Szia, mi újság, ott van már?! - zúdította rá a kérdéseit miután köszönt, Nishi még azt az ártatlan sziát is alig tudta befejezni. Elmosolyodott magában, mélyen megérintette milyen gondoskodó emberek veszik körül.
- Oh nem, még nincs! Kitakarítottam, vettem olyan kis cuki tortilla chipset meg csináltam cheddar sajtos szószt, a kaja a sütőben… Az italok is behűtve. - sorolta büszkén az addigi működését, elégedetten nézve végig a szegényes berendezésen. Miután folyton anyagi problémákkal küzdött a bútorai nagy része kirakott, törött, általa megjavított kis remekek voltak. A lakása egy szobából állt, amiben volt egy viszonylag nagyobb ágy, egy kanapé ami az ajtó felé nézett, valamint egy kis pult ami előtt egy fekete bárszék volt, híven reklámozva a Cicamica sztriptíz klubot. Azt a bizonyíték raktárból szedte, mint kiderült nem azzal ütötték le az áldozatot, a klub vezetőségének meg nem kellett. Szóval úgy döntött hogy átvállalja magára a terhet és vigyáz rá. Nagyon büszke volt rá mert az egyetlen olyan darab volt a lakásban ami szinte újnak tetszett. A hozzá tartozó sztorit már többször nem meséli el mert Chrissy kiakadt rajta. Pedig értékelhette volna a leleményességét. A lakás ugyan nagyon kicsi volt de tiszta, nagyjából rendezett. Leszámítva hogy a pici, szintén guberált könyves szekrény roskadozott a könyvektől és különböző folyóiratoktól, az elé is kifolytak, értékes centiket foglalva el az ígyis szűkös térből. Szeretett volna néhányat kirakni de… Sosem tudhatta melyik jöhet jól! Ő és az érzékeny kis szíve. Szóval próbált mindent megtenni hogy barátságos környezetet alakítson ki. Még azt a szép nagy, szivárványos kötött takarót is leterítette amit a lányoktól kapott a szülinapjára. Ha esetleg nem lett volna elég nyilvánvaló a másik számára hogy ő mind a két pályán játszik.
- A magazin? - csendült fel a nő gyanakvó hangja, amire csak halkan felnevetett, mintha hatalmas ostobaságot mondott volna a másik. Míg így tett, mintha csak azt érezte volna hogy a másiknak valahogy telepatikus képességei vannak és figyeli, a kanapé előtt elhelyezkedő kis apró dohányzóasztalhoz lépett és óvatosan felemelte a vastag folyóiratot. Azt akkor találta amikor egy menő Brooklyn-i háznál kellett helyszínelni. Valaki csak úgy a postaládák tetején hagyta… Az távol volt a tett helyszínétől, neki meg amúgy sem lett volna felesleges tizenöt dollárja megvenni. Szóval megmentette a sanyarú sorsától hogy a szemétbe kerüljön és hazahozta. Azóta is nagy boldogságban élve kettecskén. Unalmas estéin, amikor épp nem volt kedve egy brutálisan eltorzított hulla fényképét nézegetni, azt lapozgatta és jelölgette kis post-itekkel hogy mi állna neki a legjobban.
- Elraktam! - körülnézett, azt sem tudta hova süllyeszthette volna el. Az ágy alatt már nem volt hely a sok lom miatt, a földre egyébként sem akarta tenni, ha pedig a könyves szekrénnyel próbálkozott volna akkor lehet hogy kibillentette volna a kényes egyensúlyából és minden borult is volna a földre. Ha pedig jól emlékezett mintha régi ügyekből megtartott volna pár fényképet… Csak az volt a baj hogy sosem tudta pontosan hogy mely könyvek közé csúsztatta azokat. Az a szekrény az ő gordiuszi csomója volt, tudta hogy egyszer meg kell küzdenie vele. Szóval kicsit kétségbeesetten toporgott a hóna alatt az igen vastag újsággal, kétségbeesetten próbált valami nem feltűnő helyet találni neki. Bár alkudozhatott volna…
- Szerintem egyébként ha meglátná itt akkor tudná, hogy… - kezdett bele a magyarázatba amiben Eva abban a pillanatban meg is állította. Egy percig sem volt hajlandó hallgatni a bullshitelését.
- Tudtam! Annyira tudtam! Rakd el, nem érdekel hova! - érezte hogy a férfi már megszólalt volna, szóval gyorsan fojtatta is. - Nem normális ha valakit áthívsz italozni és rögtön egy esküvői magazint tolsz a képébe! Ne legyél creepy!
- Ez nem egy leány… fiúkérés! Csak egy magazin. Persze ha akarná…
- Oh basszus Nishi, ne legyél olyan mint egy baszatlan leszbikus, rakd el azt a kurva magazint. - ez azért fájt neki. Őt mindig meghatotta hogy a leszbikus barátnői milyen hamar összeköltöztek. Persze a veszekedések aztán annál nagyobbak voltak de… A kezdeti időszakban mindig nagyon cukik voltak. Akkor jutott eszébe hogy voltaképp a takaró alá is elrejthetné. Csak meg kell jegyeznie hogy a kanapé jobb oldalára kell ülnie. Minden áron.
Miután kicsit civódtak, mint a húsz éves házasok, elrendezte a maradék árulkodó jelet. Újság, I’m single átvethető szalag és kitűzők, síkosító és már apróságok amik lehet nem tüntették volna fel a legjobb színben. Pedig ez is a személyisége részét képezték, nem is értette miért kellett annyira izgulni miattuk. Amikor akart volna még egy kört tenni, csak hogy a biztonság kedvéért még egyszer ellenőrizzen mindent, kopogtak az ajtón. Izgatottan fordult a bejárat felé, gyorsan megigazította a haját és az ingét, ellenőrizve magát a tükörben ami az ajtón lógott. Tökéletes. Mielőtt a másik férfinek nagyon sokat kellett volna várnia már ki is tárta az ajtót, persze miután a kukucskálóból megbizonyosodott arról hogy róla van szó.
- Hello! Patrick! Annyira örülök hogy itt vagy! - szélesedett a mosolya ahogy meglátta, kérdés nélkül áthidalta a kettejük közt lévő távolságot és nyomott két puszit egyik meg másik oldalára a pofijára, persze ha amaz hagyta. - Gyere be! Már minden kész. Pont jókor jöttél. - amikor a másik belépett akkor behúzta mögöttük az ajtót és bezárta, hiszen pont nem azon a környéken voltak hogy azt csak úgy nyitva hagyják, továbbra is lelkesen teremve mellette hogy körbemutasson mindent.
- Ez lenne a mi casa ami most pár órára a tu casad is lesz! - mosolygott rá míg hevesen gesztikulálva vezette le a lakás bemutatását. - Ez itt a nappali, dolgozó, a vendégek fogadására szánt szórakoztató központom, ott láthatod a személyes könyvtáramat… - ami a sarokban omladozó kis szekrényt jelentette – … nem kell sokat mennünk hogy elérjünk a konyhába, - egy két lépésnyi kis hely a sarokban ahova nagy nehezen berakott a főbérlő egy sütőt, sok hónapos sírás után. - ... valamint ha balra nézel akkor ott a személyes buduárom. Mellette pedig a fürdő. Kicsit erősebben kell megnyomni a lenyomót, ha furcsa hangot adni ki… akkor csak szaladj. Ahogy eddig számoltam nagyjából 3.5 másodperc előnyünk van a vécével szemben ha megmakacsolja magát. - mosolygott rá nagyon kedvesen míg hozzáfűzte nyugtatónak szánt jelleggel. - Persze ha véletlen vizes lennél akkor nyugodtan lehetsz itt ruha nélkül is. Engem nem zavarna. - pislogott nagy bociszemekkel míg kicsit oldalra döntötte a fejét és összekulcsolta ujjait maga előtt, nem tudva hirtelen mit is kezdhetne kalimpáló testrészeivel.
Hogy lett a magánélete ekkora káosz? Ott volt az a rengeteg kimondatlan szarság Chace-szel. Willel. A szüleivel. Az egész menedzseres dolog. Jelenleg Ronnie-val ápolta a legsimulékonyabb és leginkább problémamentes kapcsolatot, így hát nem csoda, ha rajta lógott az idő nagy részében, vagy teljesen idegenek lakásán dekkolt. Szex nélkül. Nem igazán kívánta mostanában a fizikai kontaktust, aminek aggasztania kellett volna őt, mégis valahogy megnyugtatta inkább. Ha simán csak társaságot keres, kisebb eséllyel keveredik a fentiekhez hasonló, kaotikus helyzetek egyikébe. Így hát áttért az egyéjszakás, másoknál lerészegedős csövelésre, ami eddig remekül működött, főleg, hogy a legújabb partneréhez messzire sem kellett mennie. Nincs is jobb, mint házon belül bulizni! El is könyvelte magában, hogy végre lazára veheti a dolgot, iszogatnak, esetleg rendelnek egy pizzát, az talán még az ő keretébe is belefér. Nem szívesen nyúlt apuci bankkártyájához, sem a saját félretett összegéhez, szeretett minden ízében lepukkadt, csavargó kölyöknek látszani, ha már annak az életvitelét élte. Egyáltalán nem bánta, ha nélkülöznie kellett, persze azt már annál inkább, ha Chace-nek is; ilyenkor szívesen megszegte a szabályait és mélyebben a zsebébe nyúlt, érte. Most azonban alig várja, hogy minél messzebbre jusson a lakástól. A kontaktlencséjét tusolás előtt kivette és már nem volt kedve azzal bajlódni, így a ritkán és általában csak otthon használt szemüvegét vette fel helyette. Kinyúlt, kulcs- és vállcsont villantós trikójára pedig egy elegáns kardigánt vett. Fésülködés helyett inkább összeborzolta félig még vizes fürtjeit, hogy aranyos kócban álljanak szanaszét a tincsek, papucsba bújt és már indulhatott is. A folyosóról persze visszafordult, mert rájött, hogy az üveg vodkát, amit az estéjükhöz való hozzájárulásaként szánt, a konyhapulton hagyta. Csodálkozott rajta, hogy Chace nem repült egyből rá, de másfél perccel később már vidáman szedte a fokokat. Az ajtó előtt azért még ellenőrizte a házszámot, majd túrt egyet a séróján és bekopogott. Amíg arra várt, hogy beengedjék, a folyosón nézelődött, majd a nyíló fa hangjára visszakapta szembogarát az ajtóra és széles mosollyal üdvözölte a mögüle előbújót. - Szia, Nishi! Jó újra látni! - Vidáman ráreppent a puszikra, viszonozta mindkettőt, majd az invitálást megköszönve belépett az ajtón. Finom illatok ütötték meg az orrát, amit egy kicsit furcsállt, hiszen nem várta el, hogy Nishi bármivel is készüljön, közben pedig érdeklődve nézegette a lakást. Próbálta összehasonlítani a sajátjukkal, bár nyilván a férfié tágasabbnak tűnt úgy, hogy nem osztozott rajta mással. Főleg nem egy trehány zenésszel. - Aa, muy bien! - nevetett, bevetve igazán hiányos, ám annál sármosabbnak vélt spanyol tudását, amire persze semmi szüksége nem lett volna, csak a vérében dübörgő adrenalintól, amit az izgalmas helyzet szült, kezdett megint túlpörögni. Valószínűleg az anyjának igaza volt és tényleg érdemes lett volna kivizsgáltatnia magát ADHD-ra, de akik számítottak a környezetében, ők még éppenséggel el tudták így viselni, így annyira nem érezte szükségét. Míg ezen töprengett, lelkesen követte a nagyon is egyedi körbevezetés minden állomását. Jókat mosolygott egy-egy ponton, a wc-s incidens hallatán pedig felnevetett. A hozzáfűzés csak picivel lassabban nyert értelmet a fejében, akkor aztán kissé értetlenül hunyorgott rá, mintha azt próbálná leolvasni az arcáról, mit is érthet ezen, de aztán egy mosollyal tovább is hessentette a gondolatot. Nem volt fontos, csak az, milyen felejthetetlenül jó este előtt álltak. - Azt mondják, a jóképű férfiaknak nem árt a víz. Meg aztán a miénk is hasonló, ismerem sajnos a ház rejtett szolgáltatásait. - Sajnálkozón csóválta a fejét, de semmiféle neheztelés nem bujkált a hangjában. Szeretett itt élni, dacára annak, mennyire szűk és lerobbant környék volt. Egészen hozzánőtt, kötődni kezdett az öreg, roskadozó épülethez. Meg a fura szomszédokhoz. - Oh, jut eszembe. - Az eddig maga mellett fogott és lóbált üveg vodkát ezúttal alátámasztotta a tenyerével és a férfinak nyújtotta. - Egy üveg semmiség, előjátéknak, csak hogy könnyebben csússzon a többi. - Plusz nem akarta azt éreztetni, hogy egyedül Nishire bízná az iszogatás költségét. A finom illatok viszont nem hagyták nyugodni, így a szomszédja akár átvette a piát, akár nem, Pat végül a konyha felé settenkedett. - Hé, te főztél? Oooh, igazán nem kellett volna, rendelhettünk is volna valamit! Ha ezt tudom, hozok legalább egy zacskó chipset, vagy ilyesmi. - A fejét csóválta rosszallása jeleként, hiszen az már most egyértelmű volt számára, hogy Nishi többet készült az estére, mint ő. Ő csak a problémáit hozta, két nagy marék panaszkodni valót, néhány vicces történetet és egy üveg vodkát. - Minek van ilyen finom illata?- Ennek ellenére nem tágított a konyhából, hacsak a másik nem rángatta el, kíváncsian leskelődni kezdett, lefedett tálak, fedők alá nézett be, még a sütőbe is, ha rajta múlt, hogy kiderítse, minek van olyan jó illata és mi mindennel készült számára a kedves vendéglátó.
~ Oh. ~ – kúszott az első gondolat a fejébe, ahogy meglátta a másikat. Kialvatlan, rendezetlen, szomorú? Vagy azt csak ő képzelte be magának? Igen hamar sikerült rájönnie hogy a másik, a legnagyobb valószínűség szerint, nem ugyanarra készült mint ő. Nem akarta magát kiadna, szomorúan lebiggyeszteni az ajkait és úgy nézni a másikra mint akinek nem is lesz másnapja. Hiszen voltaképp nem is volt semmi baj! Ő jól érezte magát, remélhetőleg az étel is jól sikerül majd, dolgoznia sem kell bemennie…! Remélhetőleg. Minden csodálatos volt, még társasága is akadt arra az estére, az nem számított milyen minőségben. Szóval nem lohadt le a mosolya vagy a lelkesedése, nyitottan állt a másikhoz és az elkövetkezendő pár órához is mely rájuk várt. Megint ugyanabba a bűvös körbe esett amiből sosem tudott szabadulni. Ugyan alapvetően is egy optimista természete volt, próbálta mindennek a virágosabb oldalát nézni, ám olykor túlzásba ment ezzel a hozzáállással. Hagyta hogy mások gúnyolódjanak rajta és nem mondta el a saját érzéseit, mindig csak az számított hogy mi volt a másikkal. Az ő érzései, az ő gondolatai, a múltja egy hét pecsétes titok volt amit addig csak egy ember ismerhetett meg igazán. Az ember aki végül elhagyta. Talán ez ösztökélte napról napra arra jobban hogy csak tartsa fent az álmokból szőtt fellegvárat mi megvédheti minden negatív gondolattól. Csak azt nem vette tudomásul hogy a falak felhőkből voltak. Nem a legtartósabb anyag.
- Haha! Ezt még nem hallottam, ezt megjegyzem! Ez ennek a háznak a je ne sais quoi-ja, ha nem ilyen lenne már nem is lenne jó. Mégis melyik más new york-i ingatlan jön opcionális medence és a blattidae családjával?! Aki emiatt utálkozik az csak irigy lehet! - néha eldobott egy-két idegen szót, ezt azonban nem amiatt mert mindenképp fel szeretett volna vágni, egyszerűen megszokta már hogy a legtöbben, főleg az orvosok között, megértenek mindent amit mond, így még csak számításba sem vette hogy Patrick esetleg nem ismeri a csótányok családjának latin megfelelőjét.
- Oh, milyen kedves vagy! - vette el az üveget csillogó tekintettel, az a megjegyzés kicsit visszacsempészte a reményt halkan repdeső szívébe. Nem nevezte volna szerelemnek, inkább… Több hónapos önkéntelen cölibátus. Igen, ez volt a kifejezés amit keresett és illett a jelenlegi szituációjához. Nem nap mint a cuki kis rendőrök között lebzselni, próbálva visszafogni a nőies megjegyzéseket… Mintha a mennyország és a pokol keresztezte volna magát, Murphy egyik legjobb tréfáját elsütve. Valamiért úgy érezte hogy az a hapsi tényleg rá van akadva.
- Jaj, csak egy lasagna-t csináltam. Meg van egy kis tortilla chips egy kis sajtszósszal. - lépett ő is a konyhába míg az üveget a pultra rakta. Nem akart feltétlen szemtelen közelségbe kerülni a másikkal, viszont a hely szűkös volt ő pedig elfelejtette előkészíteni a szalvétákat. Így míg Patrick a sütőt nézegette, hiszen a fazékban akkor nem volt épp semmi, megállt mögötte és felnyúlt a felső szekrényekhez, onnan kivett pár vörös szalvétát, amit szintén egy éttermi helyszínelés során szerzett. Valamiért úgy érezte ez a sztori sem lett volna a legjobb az est kezdetére.
- Menj csak és ülj le, hozom az italokat! - tette öntudatlanul a másik oldalára a kezét futólag, mintegy jelezve merre is vegye az irányt. Azt persze elfelejtette megjegyezni hogy pontosan HOVA is kellene ülnie, hogy az esküvői magazin fiaskót mindenképpen elkerülje. Annak ellenére hogy úgy gondolta a síkosítót semmiképp sem kell elővennie azon az éjszakán azért tartotta magát a tervekhez.
- Oh, várj, várj! - mielőtt a másik leült volna eszébe jutott hogy valamit mutatni akart. - Maradj még! Oda ülj inkább! - mutatott a bárszékre míg gyorsan megfordult és elkezdett az alsó szekrényben matatni, egyik és másik italt pakolta ki a szabad felületre ami még akadt. - Megtanultam egy új receptet, koktél, remélem szereted… Imádni fogod! Az ételnek úgyis kell még vagy húsz perc. - magyarázott alulról miközben hangos csörömpölések közepette pakolt és kutatott, ám végül sikerült mindent elővennie. Még hosszú poharakat is talált, a kevés dolgok egyike ami maga vásárolt. A bolhapiacon. Mikor felállt akkor teli vigyorral fordult szembe a másikkal és nézett rá, megigazította kósza fekete fürtjeit melyek valószínűleg már megint össze vissza álltak.
- Üdv Nishi bárjában, mit adhatok?! Magic coctail, jól hallottam?! Pont erre gondoltam én is! - egész jól tudott koktélokat keverni, azért is volt rengeteg piája otthon, meg más okok végett, viszont aznap az új játékát akarta bemutatni, nem szívesen szöszölt volna mindenféle egyszerű, unosra begyakorolt kreációkkal.
- A koktélkészítés, mint egy tudományos kísérlet! Csak sokkal jobb végeredménnyel. - kacsintott a másikra miután elővette a jeget is a hűtőből és nekiállt az italok elkészítésének. - Amivel tisztában kell lennünk amikor hozzáfogunk ehhez, az anyagszerkezet, az anyagok reakcióival és állaguk formálhatóságával valamint persze az ízkombinációk végtelen lehetőségeivel. Namármost… - jól begyakorolt mozdulatokkal vette elő a kanalat és teremtette meg az első, a vörös színt, míg tovább oktatta a másikat a koktélkészítés csodáiról, még ha amazt lehet nem is érdekelte volna a dolog, csak csapdába esett a nagydumás srác mellett, aki megint nem tudta mikor kell befogni. - Ha az általános rendszertani elméletét vesszük akkor a szerkezet az, ami az elemek kapcsolódásából felépül. De az anyagszerkezeti hiearchia mutatja be, hogy a gazdagon tagolható az elemszintekre fölbontott anyag. Általános rendszertani értelemben tehát minden szerveződési szinten beszélhetünk az anyagszerkezetekről. - felpillantott a másikra, abban a pillanatban kicsit zavarban érezte magát. Már megint olyan témát hozott fel ami valószínűleg csak őt töltötte el csodálattal, szóval be is fejezte a magyarázatot, hiszen az első koktél is gyorsan elkészült. Sajnos nagyon fancy díszítést nem tudott rá tenni de azért egy papír szívószálat gyorsan belecsúsztatott mielőtt a másiknak adta volna.
- Na, hogy tetszik?! Igaz milyen klassz? Készíthetek mást is. - támaszkodott a pultra míg kicsit közelebb hajolt, megint bevetette a nagy bociszemes támadást, látni akarta mennyire tetszik/ízlik a másiknak az ital.
- Je ne... Oké, a franciám viszont már kicsit rozsdás - nevetett, egy pillanatra sem akadva fent saját értetlenségén. Épp ellenkezőleg, igencsak lenyűgözte, hogy Nishi ennyi mindenhez ért. Bár Patrick szülei igyekeztek jó munkát végezni a neveltetése és az oktatása terén, amint elég idős lett hozzá, hogy lázadozzon, mindent megtett, hogy ne kelljen plusz munkákat a nyakába vennie. A nyelvtanulás, mivel sosem szándékozott elhagyni az államokat, annak tűnt. - "Csak"? Ez máris több, mint amivel én készültem! És a lasagne-dnak egyébként isteni illata van. - szippantott bele a sütőbe, majd érzékelve a mögé húzódót kíváncsian hátrasandított, mi történik éppen. A szalvéta láttán elmosolyodott, ám ahogy felegyenesedett, képtelen volt megállni, hogy ne billentse enyhén hátrébb a testsúlyát, megnehezítve picit Nishi kijutását a háta mögül. - Máris udvarolsz? Éhgyomorra? - A válla felett vigyorgott hátra a srácra, de második próbálkozásra már hagyta menni. Nem gondolt bele semmi többet, egyszerű ugratásnak szánta, ahogy Chace-t és Ronnie-t is folyton meleg poénokkal és megjátszott nyomulással szokta fárasztani. Nishi helyzetéről ugyan semmit nem tudott, de nem is számított neki, hiszen csak viccelt. - Köszi - toldotta még hozzá, röviden megpaskolva az oldalán pihenő kezet, aztán kisurrant és körbenézett, hova ülhetne le. Nem volt válogatós, a föld is ugyanúgy megtette, de ha már több szabad hely is akadt, kinézett magának egy kanapét. Az első lépés után azonban meg is torpant, mikor Nishi arra intette. Kíváncsian hümmentve fordult vissza hozzá, várva, miről van szó, és közben engedelmesen helyet foglalt a mutatott bárszéken. - Úúú, imádom a koktélokat! Van egy bár, két sarokra innen, olyan szivárvány italokat kevernek, tök hamar beállsz tőle. Van Amerika Kapitány is, mármint italban, tudod, kék-piros. Majd egyszer megmutatom, szeretek oda járni. - Bár a férfi nem kérdezte, ezt fontosnak érezte hozzáfűzni a témához, miközben ujjaival a pulton dobolva figyelte, hogyan pakolászik a másik. Fel akarta ajánlani, hogy segít, de úgy érezte, a szűk konyhában és az ügyetlen két kezével csak útban lett volna. A vicces felvezető hallatán röviden felnevetett, majd megemelte képzeletbeli kalapját. - A magic cocktail egészen varázslatosan hangzik, köszönöm - Jót vigyorgott saját, gyenge szóviccén, miközben letámasztotta egyik karját a pultra. Figyelemmel és nagy érdeklődéssel hallgatta a koktélkészítés rejtelmeiről tartott kiselőadást, habár a szerkezeteknél meg elemeknél kicsit elvesztette a fonalat. Sosem volt az a tudományos elme, ellenben a koktél láttán úgy felragyogott az arca, mint kisgyereknek, ha lufit kap. - Szivárvány! - Ujjongva megtapsolta a mutatványt, számára ez ugyanis felért azzal. Amint megkapta az italt és illedelmesen meg is köszönte azt, rögtön rácuppant a szívószálra. Az első korty édeskés, fűszeres ízvilágot küldött le a torkán, amitől rögtön a mennyekben érezte magát. - Felejtsd el azt a helyet, amit mondtam. Nishi bárja az igazi. Ez egyszerűen tökéletes lett. Nézd! - fogta a poharat, meg a szívószál végét, és a férfi orra alá tolta. A szájához igazította, hogy a másik is meg tudja kóstolni, már ha hajlandó volt beleinni Patrick italába. Ő a legkevésbé sem bánta, azért is ajánlgatta. - Nagyon finom, tényleg. Nem tudtam, hogy ennyi mindenhez értesz. A koktélkeverés nekem mindig varázslatnak tűnt. Elképzelni nem tudom, hogyan nem keverednek össze a különböző színek egymással. Tiszta Harry Potter. - A maga szájába irányította vissza a szívószálat, hogy újabbat kortyolhasson a koktélból. Volt egy olyan érzése, hogy nagyon ketté fognak ma állni, ha a koktél és a vodka mellett még valami más is lecsúszik az este folyamán, kaja ide vagy oda. - Nem gondoltál rá, hogy tényleg nyiss egy bárt? Nem emlékszem, mit is dolgozol most pontosan. - Itt tartott egy szünetet, kérdőn felvíve a hangsúlyt, hogy a megállapításon túl jelezze, egyfajta választ vár erre is. - De a bár mindig jó üzlet, főleg a koktél. Főleg, ha ilyen kedves kiszolgálást is nyújtasz mellé. - Hozzátett volna még valamit arról, ahogy a konyhában mögé húzódott, hogy ez az extra bánásmód talán csak neki járt, de nem tudta, tart-e ott az ismertségük, hogy ilyesmivel ugrassa. Egy idegen számára sokszor sértő Patrick bensőséges humorvilága. Még ha elsőre is lát valakit, rögtön azt feltételezi, hogy legjobb barátok az illetővel, és ezt sokan személyeskedésnek veszik, pedig ő tényleg csak jóindulatúan viccelődni próbál.
- Ha a hamburgeremet kóstolnád! Majd legközelebb. - nevetett fel bár az ajánlatot véresen komolyan gondolta. Szerette volna még sokszor, nagyon sokszor látni az édes kis testét és elveszni a szempárban mely oly sok jót… Nem, próbálta magát nem belelovagolni a történetbe. Borzalmas tudott lenni néha, a barátnőinek igazuk volt! Már az egyszerű viccektől is egy egész kapcsolatot látott kibontakozni maga előtt, miközben abban a közösségben nem az volt a módi. Csak szálltak egyik virágról a másikra, élvezték az életet és harcoltak a jogokért mit még mindig nem kaptak meg egészen. Ő is olyan volt, még ha nem is vallotta be egészen saját magának. Kereste az igaz szerelmet és közben akár száz békát is megkóstolt a biztos siker érdekében. Viszont kezdett már lassan ahhoz a korhoz közeledni amikor annyi… Nem volt elég. Ahogy teltek múltak a napok, hetek és hónapok, többre vágyott, valami tartalmasabbra. Csak valahogy annyira elérhetetlennek tetszett az számára.
- Oh kicsim, ha udvarolnék az nem így nézne ki. - állt meg egy pillanatra a mozdulatban míg közelebb hajolt hozzá és finoman megérintette egy pillanatra a derekát, mintha csak azt akarta volna elkerülni hogy a másik esetleg megsérüljön egy véletlen mozdulattól. A hangjában nem volt nyoma a tétovázásnak vagy félelemnek egy rossz választól. Vagy ő is csak viccnek szánta volna, játszva a játékot mely Patrick számára oly egyértelmű volt? Mindenesetre nem ragadt meg ott sokáig, már ment is tovább, nem fejtegette mégis mit gondolt a kimondott szavak mögött. Nem hazudott, nála az udvarlási időszak jóval rosszabb volt egy összeütött vacsoránál. Virágok, romantikus filmek, három fogásos műremekek, a másikon való folytonos lógás mert nem tudott betelni a személyével. Intenzív, nehéz, nyálas, olyan… Végülis, mint amilyen tudott volna lenni ha valaha megengedte volna magának hogy úgy viselkedjen ahogy szeretne. Hallgatva a vágyakra és bolond dallamokra mik mindig zakatoltak a szívében. Örült neki hogy a másik is javasolt ötleteket a további találkozókra, így már nem érezte magát olyan rosszul hogy a randi nem is az volt aminek ő gondolta elsőre. Végülis nem volt semmi baj, gyakorolhatta a mixerkedést és még a másik életébe egy kicsit beláthatott. Ha persze amaz megengedte. Bár úgy gondolta hogy Patrick pont olyan lehet aki boldog boldogtalant beavat az életébe ha szépen kérdezik.
- Az a bár ahol az a cuki fiú van? Ott már mis voltunk a csajokkal. Sajnos Eva barátnőm nagyon rámászott a drágára, lehet egy darabig nem kellene visszamennünk. Hmh… - gondolkozott félhangosan, nem merülve jobban el a témában. Sajnos arról a fiúkáról szinte ordított hogy hetero volt, amit nagy veszteségének tartott a világnak, de nem volt mit tenni. Be kellett érnie hogy távolról csodálja és csak akkor kerüljön intim közelségbe hozzá amikor az egyik nagy pityókás barátnőjét próbálja leszedni a pultról. Mindegy mit mondanak a többiek, neki tetszett az este. Egyébként sem az volt az első eset amikor hangosan felszólították őket a távozásra. Ahogy ismerte a baráti körét valószínűleg nem is az utolsó. Annyira aranyosnak találta a másikat, legalább olyan nyitott és közvetlen volt mint ő, ami nagyban egyszerűsítette a dolgát, nem kellett zavartan kerülgetni egymást és megfelelni az udvariassági köröknek mit a legtöbben elvárnának. Így amikor a másik felé nyújtotta a poharat gondolkozás nélkül közelebb hajolt, szabad kezével finoman megfogta a másik, poharat tartó kezét és beleivott az italba melyet már oly jól ismert. Barna lélektükreivel a másikét kereste, a szempár mélyén huncut vidámság rejlett, egy kimondatlan titokkal melyet akkor a másik már nagyon jól sejthetett.
- Igen, varázslatos. - mosolygott rá szélesen amikor elengedte a kezét és kicsit visszahajolt, boldogan figyelve mennyire ízlik neki az ital és milyen jól érzi magát a társaságában. Azt nem kezdte el ecsetelni hogy az a varázslat mindössze fizika, inkább rápillantott a lasagna-ra aminek már egyre erősebb, kellemesebb illata volt.
- Bár? Oh, nem! Anyám biztosan megölne ha az éjszakai életmódra adnám a fejem. - nevetett hangosan a saját poénján míg az étellel vacakolt, ahogy megállapította már készen volt a tálalásra. Így gyorsan fel is kapta a rózsaszín kesztyűit és kivette, lerakva a tálcát arra a piciny kis helyre ami még megmaradt a pulton az italok társaságában. Gyorsan megfelezte az elkészült műremeket, egy igen méretes adagot varázsolva a fekete tányérra, melyet a férfi felé nyújtott végül. Egész büszke volt magára, az öreg sütő megint kitett magáért, az étel is jól nézett ki, ahogy megfelezte nem tapasztalta azt hogy bárhol nem lett volna átsütve. Megérte a lányoknak adott vacsorák tömkelege, lassan kezdte kiismeri az öregfiút. Mármint a sütőt, a rendetlen, édes, örök támaszát aki remélhetőleg minden nadrágba bejuttatja majd.
- Nem mondtam még? Érdekes. Patológus vagyok. - emelte maga elé a saját tányérját, persze miután adott Patricknak kést és villát és sétált a kanapéhoz. - Itt kényelmesebb lesz! Sajnos nincs normális asztalom… - húzta közelebb a kis dohányzóasztalt és tette le a tányért, megvárva hogy a másik leüljön mellé, vagy ha a széken akart maradni hát az sem bánta.
- Te mit dolgozol? Azzal a morcos fiúval laksz együtt? Tőletek szokott jönni mindig a zene, nem? Bár az nálam is szokott lenni. - nevetett míg megvonta a vállát, hamar bevallva, ő sem a leghalkabb a körletben. Nem igazán tulajdonított annak jelentőséget mi is a munkája, teljesen természetesen jelentette be, pedig a csajok már ezerszer megmondták hogy inkább hazudjon valamit. Bármit. AKÁRMIT.
Kezdőlap
