“I wish it need not have happened in my time," said Frodo.
"So do I," said Gandalf, "and so do all who live to see such times. But that is not for them to decide. All we have to decide is what to do with the time that is given us.”  

Gondolataiba merülve ült a kocsiban és nézte az elsuhanó tájat, New York éjszakai arcát mely oly sokan szerettek és istenítették. Csillogás, mesterséges fények és boldogan nevető emberek, kisebb nagyobb csapatokban, látványosan évelődő párok, egy nyüzsgő város hű képe mely nyugalmat adott  az átlagos embereknek. Hiszen ha tömegben voltak, nem egyedül, akkor semmi sem történhetett, nem igaz? Bárcsak tényleg úgy lett volna.

Aznap este egy szórakozóhelyre hívták a rendőröket, egy fiatal lányt találtak holtan a diszkó vécéjében, a halál okát nem tudták megnevezni. Csak annyit tudott hogy húszas évei elején lehetett és a kiérkező mentősök szerint külsérelmi nyomokat nem találtak rajta. Milyen szomorú és értelmetlen eset. Szomorúság honolt a szívében ahogy figyelte a fiatalokat, akkor az jutott eszébe hogy legközelebb melyik fölé kell majd hajolnia egy elhagyatott sikátor mélyén. Amikor megállt a kocsi lelkiekben megrázta magát, nem akarta hogy borús hangulata a kollégáira is ráragadjon. Nem bírta a csendet és halk gyászt mely folyton követte, még ha tudta, az volt az odaillő érzelem.

- Jó estét fiúk! Milyen meleg az este, nem?! - intett a járőröknek, akik már jól ismerték bolondos, csacsogó természetét szóval meg sem lepődtek, csak barátságosan intettek egyet míg próbáltak visszatartani a bámészkodó tömeget és a lassan megjelenő dögkeselyűket, akik csak újságíróknak hívták magukat a jobb napokon. Ha voltak emberek akiktől kirázta a hideg hát azok ők voltak. Gyorsan besietett hatalmas táskájával mielőtt bárki is megállíthatta volna, mintegy fellélegezve amikor a kihalt épület végtelennek tetsző folyosóin haladt előre.

- Hé, doki. - egy ismerős hang zökkentette ki nyugalmából, majdnem meg is ugrott olyan váratlan volt hirtelen. Az egyik járőr lépett oda mellé, barátságosan a vállába bokszolt míg senki sem figyelt. Nem akarta hogy bármelyik felettese félreértse a gesztust, hiszen tőle is más mozdulatokat, általános hozzáállást vártak el. - Kösz a tippet, a múltkori. Tudod, Becca. Teljesen odáig volt érte. Nem gondoltam volna… - vigyorodott el míg zavartan megvakarta a tarkóját. A legtöbbek kettős érzelmekkel álltak hozzá Nishihez. Valaki szerette mert könnyen megközelíthető volt és semmit sem vett a szívére, mindig szívesen segített ha arról volt szó. Mások bosszantónak találták mert nagyon sokat beszélt, általában nem a nyomozásról szóltak a monológjai és még az ezoterikus faszságaival is fárasztotta a szerencsétleneket akik ott ragadtak vele. Ő személy szerint szerette, nem volt olyan mint általában a beképzelt orvosok vagy nagyzoló nyomozók akik még csak a járőrök szemébe sem néztek, annyira nem vették őket emberszámba sem. Így egész jó kapcsolat kezdett kialakulni kettejük között, nem csak egy szimpla munkatársi kínos beszélgetés az időjárásról és New York borzalmas közlekedéséről.

- Más is megmondta volna. Egy jó kis meditáció és bor mindig verhetetlen kombó, mindegy miről legyen szó. - mosolygott rá kedvesen, próbálta nem mutatni hogy mennyire fájt neki az ütés. Mégis mit gondolt?! Ezért nem szeretett férfias férfiakkal barátkozni, azt hitték hogy törhetetlen a finom kis indiai testecskéje.

- Viszont, megnéztem kettőtök képletét… Az alapján később problémák lehetnek a kommunikációval kettőtök között. Erre nagyon kell figyelned. Ráadásul Becca halak, labilisak érzelmileg. - ingatta meg a fejét, azon a tipikus indiai módon ami számukra egyértelműen az aggodalmat fejezte ki, mások meg csak jót nevettek az önkéntelen gesztuson amit még ő sem tudott magáról levetkőzni.

- Jah, azt tapasztalom… - erősítette meg a másikat míg gyorsan észbe is kapott, ha feltartja a másikat akkor biztos kiakad majd a nyomozást vezető tiszt. Gyorsan lekapta a válláról a táskát és intett hogy haladjon, így legalább neki is volt indoka hogy egy darabig elkísérje s még mielőtt a másiknak lett volna lehetősége hogy megint belekezdjen valami hülyeségbe, mert már látta a tekintetén hogy önmaga asztrológiai jegyét is elemezni kívánta fennhangon, az esetet kezdte elemezni.

- Pár órával ezelőtt értesítettek minket, fiatal lány, drogok? Nem tudjuk. Alig tudtunk mindenkit kiterelni, még a hátsó szobákban is találtunk egymásba gabalyodott párokat. Ahová elvileg be sem léphettek volna. - magyarázta halkan míg mutatta a másiknak az utat és biccentett a kollégáknak, jelezve, Nishi is oda tartozik. - Az egyik nyomozó azt mondta hogy az egyik bandához tartozik a hely… Nem tudjuk még mennyire komoly az ügy. Az egyik kolléga azt mondta hogy látta már valahol a csajt. Lehet valamelyik rohadék csaja? - Nishi elgondolkozva hallgatta a másikat. Ray kéretlen információja, amiből már párral tisztában is volt, nagyon árulkodóak voltak. Ahogy beszéltek lassan átkapcsolt a helyszínelő üzemmódba, az érzelmeket háttérbe helyezte. Nem kezdett el azon vitázni mi jelentősége van annak hogy kit ismert a lány vagy sem, pusztán a tények érdekelték, a bizonyítékok melyekből addig még egy kézzel tapasztalhatót sem forgathatott az ujjai között.
Mikor a mosdó elé értek, ahol már a legtöbben várakoztak, felvette a kötelező védőruha utolsó darabjait és a számára legfontosabbat, a zacskó gumicukrot ami mindig hű társa volt a helyszínelések során. Ahogy kinyitotta a zacskót és megcsapta a gyomorforgatóan édes illat már egy egészen más világban találta magát gondolatban. Persze mielőtt vett volna a másikat is megkínálta, aki visszautasította azt, szóval pár darabot kivett és egy gyors köszönés után már be is lépett a helyiségbe, ahova persze azonnal utat engedtek neki.    

“I wish it need not have happened in my time," said Frodo.
"So do I," said Gandalf, "and so do all who live to see such times. But that is not for them to decide. All we have to decide is what to do with the time that is given us.”  

Egy pillanatra beleborzongott a látványba ahogy beljebb lépett a helyiségbe. Még mindig nem tudta csak úgy, érzések és sajnálat nélkül megközelíteni a vékony, törékeny testet. Szerette volna szólásra bírni a lányt, még így is hogy már átkelt azon a bizonyos folyón mely semmi jót nem ígér senkihez sem. Azt akarta hogy rebegje el neki minden titkát, a szörnyű eseményeket melyek… Ahhoz vezettek. Végigfuttatta fejében a protokollt és tartotta magát a lépésekhez melyeket oly sok év alatt vertek belé és a társaiba. Megőrizni a bizonyítékokat, dokumentálni mindent, nyitott elmével állni a terephez mely oly változó és nehéz volt a legtöbbször.
A lány a mosdók alatt, a sarokban ült, első pillantásra úgy tűnt mintha csak megpihent volna, ám a gyakorlott  szemeket nem csaphatta be, a lelke már rég nem volt közöttük. Lefényképezett mindent ami csak érdekes lehetett vagy később segíthette a nyomozást, csak azután lépett a testhez a fényképezőgép nélkül amikor már úgy érezte hogy nem tud újabb nyomokat rögzíteni. Egy egészen más elmeállapotba kényszerítette magát mert tudta, nem kesereghet a hirtelen véget vetett sors fonala fölött, azzal senkinek sem segített. Abban a pillanatban neki a hangjának kellett lennie, hogy a lelke ne rekedjen azon a csúf világon. Csak a gumicukor ütemes rágása és az émelyítően édes illata volt az mely megőrizték hidegvérét és segítették az agyát hogy gyorsabban pörögjön és észrevegye azt is amit talán a nyomozók nem. Ott guggolt a test mellett, lassan, kínos lassúsággal vizsgálta meg, először nem mozdítva meg semmijét sem. A színeket, sérüléseket, árulkodó jeleket kutatott melyek elregélhették mégis mikor, milyen körülmények között kerülhetett oda. Első pillantásra különös külsérelmi nyomokat nem látott a testen mely arra utalt volna hogy az akarata ellenére hurcolták oda vagy épp harcolt volna valaki ellen. Persze túl hamar semmilyen következtetést nem akart levonni hiszen ő is tévedhetett. Csendes elmélkedéséből a nyomozó zavarta meg, amikor már neki címezte a kérdését.

- Hmh. Elsőre úgy tűnik. Valaki rossz drogokkal kereskedne? - tette fel félhangosan magának a kérdést míg hozzáért a vékony kézhez mely még pár órája a pénzt adhatta át a dílerének. - A tesztekből többet tudok majd mondani. Értelmetlen lenne találgatni a nyomozás ezen szakaszában. - nézett fel a másikra míg elengedte a lány kezét és felemelkedett a férfihoz.

- Mi még nem találkoztunk! Nishikant Bhattacharyya, új vagyok a körzetben! - nyújtotta a kesztyűs kezét, felvéve a megszokott kedves, türelmes birka mosolyát. A kézfogása határozott volt ám nem hivalkodó, ő nem vett részt a férfiak azon játékában hogy ki szorítja meg a másiknak erősebben a kezét.

- Mindenesetre furcsa nekem az eset. A nők ritkábban esnek általában áldozatul a túladagolás ilyen… formáinak. Inkább élnek altatókkal és más legálisan is beszerezhető szerekkel. A speed pedig nem feltétlen vezet ezekhez az eredményekhez. Persze pontosabbat csak a boncolás után fogok tudni mondani. Milyen fiatal… - fordult el a férfitől és guggolt vissza a testhez hogy tovább vizsgálja, valamint begyűjtsön minden fizikai, apró bizonyítékot ami a testen lehet. Gyorsan és magabiztosan dolgozott, megnézett minden kis helyet amit lehet mások figyelmen kívül hagytak volna. Érezhető volt a mozdulataiból és a tekintetéből, ha kellett egész nap ott maradt volna csak hogy alapos munkát végezhessen. Nem sietett vagy kapkodott mert estére járt és úgy tűnt hogy a lány csak egy drogos aki épp rossz embertől fogadta el a mérget. Számára olyan volt mint mindenki más, az áldozat akinek meg kellett hallani a hangját mert senki más nem segíthetett rajta.

- Biztos hogy a lakása átvizsgálásánál megnézném a gyógyszeres szekrényt is. Nem tűnik olyannak aki nem tudta volna megfizetni az orvosi kezelést, remélhetőleg a háziorvosánál találunk egy alaposan vezetett aktát az egészségügyi múltjáról. - gondolkozott félhangosan míg folytatta a dolgát, mikor eszébe jutott milyen udvariatlan is volt a másikkal szemben. Amikor egy újabb kis szövetdarabot csomagolt be és tette el a táskájába, hogy az biztonságban legyen, akkor újra felállt és előhúzta a gumicukros zacskóját amit a másik felé nyújtott.

- Cukorkát?!