------------------------------------------------------ c'est la vie, darling -----------------------
STRONG LANGUAGE 18+
Felfedezés, akció, izgalom! Imádta ezeket a kis túrákat. Amikor titokban kellett a kocsmákban járnia, meglesni a tömegből a bandákat, beolvadni a kis huszonéves finom kis testek közé mint egy láthatatlan, komoly árny melynek célja és küldetése van. Olyannak kellett volna lenni mint Mata Harinak, a csábos és mégis oly távoli idegennek aki egy pillantásával elcsábít. Ez volt a terve. Tényleg ez volt.
Pár órával a buli előtt
Az irodájában, szokás szerint, üvöltött a zene, ő pedig a tükör előtt igazgatta a frissen festett haját. Az egyik boltban talált egy olyan hajfestéket ami pár mosás után kiment, azt a napot pedig valahogy kéknek érezte. Ráadásul volt egy olyan világmegváltó ötlete hogyha befesti a haját akkor könnyebben elvegyülhet a fiatal csitrik között. Végülis... Jól tartotta magát, egy tíz évet simán letagadhatott volna, nade húszat?! Azt nem feltétlen. Pedig valahol ez volt a terve. Ha a Claires boltok nem zártak volna be akkor talán fel is ruházza magát pár ilyen-olyan kiegészítővel. Ahogy jobban végiggondolta, végülis akár keríthetett volna arra is időt. Nade milyen a vásárlás egy barátnő nélkül? Egyedül ez tartotta vissza, nem lett volna olyan vicces ha posztolja instagramra. Hirtelen kivágódott az irodája ajtaja, Jamie rontott be mindenféle előzetes bejelentés nélkül. Akár álombélinek is lehetett volna nevezni de ahogy a hajvonala egyre feljebb kúszott és a ruhái is valamilyen más korban ragadtak... A magassága és az apró gödröcskéi csak nehezen felejtették el a dolgot. Ő volt az irodavezetés feje, nem foglalkozott művészekkel. Ez meg is látszott rajta, állandóan a hülye szabályokat követtette mindenkivel. Még vele is.
- Eli, halkítsd le azt a kurva gépet... - lépett az asztalához és tekerte lejjebb a hangszórók gombjait, dühösen fordulva vissza a nő felé. Vett egy mély lélegzetet, szinte hallotta ő is ahogy elkezd visszaszámolni öttől mielőtt újra megszólalna.
- Mit beszéltünk meg a hálóingekről? - három évvel ezelőtt, amolyan csapatépítő jelleggel, az egyik pénteken pizsama napot tartottak. Mindenki megjelent az unalmas flanel vagy kezeslábas együttesében és még ha nem is mondták ki, egyértelmű volt a legtöbbeknek hogy nem vesznek fel túl kirívó darabokat. Sajnos Elinek ezt a memót senki sem küldte el, ami kivételesen nem az ő hibája volt, hiszen mindig kis lenge csipkés vagy selyem hálóinkegben aludt. Nem is nagyon volt faroklohasztó darabja otthon. Ennél több megjegyzés pedig meg nem volt a dress code-nál... Ha úgy vesszük sikeres volt a nap, minden férfi és leszbikus kollégája körülötte lebzselt, nagyon sokakat ismert meg az emeletről. Meg a többiről. Ezután az ominózus eset után Jamie mindig kétszer ellenőrzi hogy a dresscode pontosan megvan-e adva, képekkel ábrázolva hogy mit illik és nem illik viselni az irodai környezetben. Sajnos Elinek el kellett mennie egy ilyen szexuális zaklatós tréningre is ahol átvetették vele milyen szabályok vonatkoznak rá. Azon a napon tudta meg hogy a baráti fenékmarkolászás, még ha régóta is ismerik egymást, szigorúan tiltott. Akkor is ha egy meleg férfi a másik. Mondanám azt hogy egy világ tört össze benne, de ő Eli, megrázta magát és talált másik módot hogy megtartsa a testi kontaktot.
- Péntek van. Tudod... - Eli azóta is tartotta ezt a péntekeki szokást, már amikor beszédült az irodába, leginkább azért hogy Jamie-t idegesítse vele. Jamie közben az ablakhoz lépett és úgy mérte fel a terepet, mint egy aggodalmas nagy testvér aki próbál a hugába egy kis illemet nevelni. Persze a legtöbb ablaknál ott lógtak a férfiak, bele sem mert gondolni hogy egyik-másik mit csinálhatott ezután a vécén. Behúzta a függönyöket és enyhe pírral az arcán fordult vissza a nő felé aki még mindig a hajával bíbelődött.
- Az Isten szerelmére Eli, legalább egy nadrágot vegyél fel! - kerülte meg újra az asztalt míg a kijárathoz tartott, századjára is megismételve a dorgálást.
- Így sosem fognak komolyan venni és nem kerülsz ki innen.
- Én teljesen komoly vagyok! Főleg ha üzletről van szó. Egyébként is, van nadrágom, ha kopogtál volna akkor felveszem... Tudod hogy házasokkal nem kezdek... Nekem is vannak elveim. - fordult felé tettetett dühvvel, halovány huncut mosollyal emelve ki az elveket, nem erősítve meg hogy komolyan gondolja-e vagy sem. Bár nem is ragadt le a témánál sokáig, hiszen végre kifundálta hogyan tud a feje két oldalára egy-egy pici kontyot varázsolni. - Na, milyen vagyok? Mint egy húszéves, nem igaz? Csináljunk egy szelfit!
- Mint egy kétségbeesett ötvenes. - zárta rövidre a vitát és hajtotta be maga mögött az ajtót, fancsali képpel hagyva a másikat maga mögött. Oda ütött ahol a legjobban fáj. Nem mondta ki mennyire cuki a felszerelésében. Gonosz férfiak...
Újra a buliban
Maga sem tudja mikor és hogyan jutott el arra a pontra amikor szinte egyedül dobálta magát a tánctéren, merthogy inkább elkerülték azon a ponton, a melltartója meg valahol a zenészek lábainál heverhetett. Pontosabban, de... tudta. Új volt, elromlott a kapocs, nem tudta normálisan megszerelni, pedig már kétszer is elment a mosdóra vele, ezért amikor harmadjára is kioldódott akkor felment benne a pumpa. Ahelyett hogy eltette volna a táskájába, mint egy érett felnőtt nő, inkább látványosan megpörgette a levegőben és a színpad irányába hajította, a lehető legegyszerűbben szabadulva meg a számára idegesítő ruhadarabtól. Végülis a fehér színű selyem takarta a melleit, jó volt a lányok tartása, szóval... Ő meg nem volt szégyenlős. Az extrovertálton túl a szégyentelen mellett is ott lehetett volna a boldogan vigyorgó képe abban a bizonyos képes lexikonban. Ahogy melltartó nélkül ropta a színpadtól picit távolabb, ahol sokan gondolták már azt hogy egy nagyon jó anyag üthetett be nála, azon gondolkozott milyen kellemes így élni az életet. És milyen jó buli lehetett volna elégetni az összes melltartóját!? Igen, rendezni egy jó kis feminista bulit ami után ollózhatnak a lányokkal! Fel kellett hívnia Bertát az ötlettel. Az afterparty gondolatának a mellőzésével, még a végén megint eltiltják a klubtól.
Egy fekete rövid farmerben, hálóingnek tetsző felsőben és egy rövid, igen vékony műbőr dzsekiben bulizott, tényleg próbálva belesimulni a korosztályba. Nyilván annyira nem lehetett sikeres, nade már a próbálkozás is mennyire megérte! Egyedül azt sajnálta hogy hosszú hajú rockereket alig látott a parketten. Lehet hogy rossz bandákat akar menedzselni? Inkább a death metal irányába kéne húznia? Agya hátsó szegletében, mely ténylegesen törődött a jövőjével és az üzlettel, boldogan konstatálta hogy nem is adtak olyan rossz bulit a fiúkák. Neki is sikerült pár kellemes emléket előcsalogatni. Még drogok nélkül is! Talán ez volt a legszebb az egészben. Ezért is maradt még tovább, a The Drunken Rats váltása után is, hogy levezesse a felesleges feszültséget ami a héten felgyülemlett.
Sok minden landolt már a színpadon a lába előtt, sokszor neki címzett ruhadarabok, sokszor Chace-nek, csak hát az alkoholmámorban a célzóérték is jelentősen megzuhan, így kapott már a két szeme közé fehérneműt és óvszert is. Sosem vette magára, hiszen épp az volt a célja, hogy a közönség jól érezze magát, és amíg nála kötöttek ki a dolgok, nem pedig jóképű és igencsak őrült énekesüknél, addig féltékenykednie sem kellett, hogy utána hogyan juttatja vissza legjobb barátja a felhajított tárgyakat egy színpad mögötti, gyors körbevezetés kíséretében. Nem mintha Pat nem kereste volna már meg egy dildó tulajdonosát, akivel aztán behúzódtak a mosdóba egy kellemes, szagos és legfőképpen gyors légyottra... De az mellékes volt. Chace sosem lett volna ilyesmiért féltékeny, így aztán Patricknek válogatnia sem kellett, kit és hova visz el. Azért az meglepte, mikor egy melltartó kötött ki a gitárja nyakán, de nem esett ki a ritmusból egyetlen pillanatra sem. Egy gyors pillantással felmérte, melyik irányból jött a támadás, aztán újra a zenének és a bandának szentelte minden figyelmét. A fehérnemű egyszer leesett ugyan a földre, de mielőtt elhagyták volna a színpadot a taps és a füttyszóáradat végén, még felkanalazta onnan. Az illem mégis csak úgy kívánta, hogy visszajuttassa a tulajdonosának, habár csak egy azúr villanást és egy bőrdzsekit figyelt meg belőle, ez mégsem riasztotta el attól, hogy leváljon a fiúktól és belevesse magát a tömegbe. Az utánuk következő banda legalább olyan jól zúzta, mint ők, így néha megállt és elvegyült a táncolók közt. Egyrészt nem akarta túl gyorsan megrohamozni a nőt, másrészt nem is nagyon tudta volna, az ugráló, mulató fiatalok ugyanis jelentősen megnehezítették a dolgát. Egyfajta morális krízisbe került, mikor egy határozottan merész öltözködésű srác felé hullámzott és oldalról hozzádörgölőzött, de aztán végül a kötelessége győzött és hátat fordított a lehetőségnek, meg az úriembernek is. - Ne haragudj - Kellő óvatossággal és udvariassággal érintette meg a kékhajú vállát, hogy felhívja magára a figyelmet. Igyekezett túlkiabálni a zenét és éreztetni, hogy nem akar semmi rosszat. Ha sikerült szembekerülnie a nővel, egy pillanatra meglepődött, mert a futó pillantások és az egyéb jelek alapján fiatalabbnak hitte, ellenben határozottan tetszett neki a látvány; a kékhajú eléggé jól nézett ki. Patrick tekintete egy pillanatra el is kalandozott, mintha csak azt ellenőrizné, jó embert talált-e meg az elvesztett ruhadarabbal. Végül a pillantása visszatért illő magasságokba, és a dzsekije alól előhúzta a kérdéses melltartót is. - Azt hiszem, ez a tiéd. A gitáromon landolt, de tahóságnak éreztem megtartani. - Bár azt nem látta, hogy szánt szándékkal hajították-e felé, vagy csak véletlenül került a repülő fehérnemű útjába, mégsem faggatózott, inkább fülig érő mosollyal átnyújtotta a nőnek azt. Egy pillanatra azért megint elkalandoztak a gondolatai. A kékhajú határozottan jól nézett ki, ők meg a fellépés előtt, alatt és után is folyatták magukba erőteljesen az alkoholt; ilyenkor nehezére esett tisztán gondolkodni. - Ha már a fehérneműk szelleme így összehozott minket, meghívhatlak egy italra? - kérdezte végül, és hogy az ajánlat ne vesszen el a gitárszóló hátterében, célzón a bárpult felé bökött, konkretizálva az ötletét. Körbelesett, de sem Ronnie-t, sem Chace-t nem látta hirtelen a tömegben, így nem is nagyon foglalkozott a hollétükkel; feltételezte, hogy vagy isznak, vagy nőznek, vagy megint vitatkoznak valamin. Esetleg mindhármat egyszerre. Őket ismerve sosem lehetett tudni...
------------------------------------------------------ c'est la vie, darling -----------------------
Jamie szavai csak nem hagyták nyugodni. Ahogy rázta magát a színpad előtt, nem törődve azzal hogy nekiütközik-e másoknak vagy sem, félig a férfi dühös képe lebegett lelki szemei előtt. Az a megrovó pillantás ami valakire emlékeztette és mégsem merte kimondani az illető nevét, még csak fel sem akarta idézni milyen eseményt juttatott az eszébe. Komolytalan... Nevetséges. Ők nem voltak eléggé felszabadultak. Csak irigyelték tőle a szabadságot melyet megízlelt és azóta sem tudott elengedni. Vagy valahol a lelke mélyén tudta hogy még mindig fut? Még mindig nem találta meg a lelki békéjét mi valahol ott volt a távolban. Nem new york szívében, nem is a pap lábai előtt, valahol. Valahol máshol. Csak nem tudta megragadni, megfogalmazni hogy mi lett volna mely lecsillapítja a tüzet mely oly sok évtizeden át lobogott a mellkasa mögött. Miért nem tudott megállni, miért nem lehetett olyan mint akárki más a tömegből? Miért nem tudott megálljt parancsolni amikor mindenki más képes volt rá, egyszerűen elhallgatni és legyőzve a félelmét. Csak tovább lépdelni egykor az apja mellett és akár halkan, akár ordítva de igent mondani az egyetlen embernek aki valaha igazán szerette? Annyira bosszantotta. A kép ami hirtelen mardosta belülről és szinte elhomályosította a jó kis bulit ami körülvette.
Az egészet Jamie hibájának tekintette. Ő volt az aki ezt a rossz óment rábocsátotta az okvetlen viselkedésével. Pedig ő tényleg csak jól szerette volna magát érezni és lazítani. Ez miért volt olyan érthetetlen? Úgy érezte hogy egy idegen az ismerősnek tetsző arcok tömegében. Csak egy hazugság melyet a múló évekkel egyre nehezebben tart fent. Talán le kellett volna nyugodnia? Találni valami békésebb életformát amit tud követni majd idősebben is? De mi lett volna a következő lépés? Mit kezdett volna magával az unalmas arcok között akik még csak nem is kíváncsiak a legújabb pletykákra? Olyan egyedül érezte magát. Még ha a telefonjára folyamatosan jöttek is az értesítések és mindenki kereste a társaságát, legbelül mélyen tudta, csak egy színház az egész és ő a legnagyobb színész mind közül. Megalkotott és finomít egy szerepen melyet magáénak tud érezni és mégis megfoghatatlan mások számára. Senki sem akar egy ribanc mellett ébredni reggelente, a mosolyokat, a törődést egy újabb cselnek vélik amivel valamit el akar érni. Ami sokszor igaz is, de amikor nem... Amikor csak azt szeretné hogy megérintsék. Nem csak a mellét vagy a seggét de a lelkét mely egy őszinte szóért kiált a magányos világban. Küzdött magában hogy ezek a gondolatok minél hamarabb röppenjenek tova mert nem volt rájuk kíváncsi. Ezért kellett mindig a zene és a tömeg ami elvonhatta a figyelmét. Nem akarta hallani ezeket az undok ám kegyetlenül őszinte szavakat melyeket józan esze suttogott folytonosan.
Amikor a férfi keze finoman a vállához ért kibillentette a gondolatmenetéből, kíváncsian pillantott fel a testrész gazdájára. Végre, egy megmentő! Boldogan mosolyodott el és fordult felé, már mi sem maradt a józan percekből mely az alkohol hiánya okozott. Nem hallotta hogy pontosan mit mondott, honnan szerezte meg a ruhadarabját, viszont amazt határozottan felismerte.
- Köszi mate! - tört fel belőle a tipikus angol, azzal a velős falusi kiejtéssel amiért az amerikaiak odavannak. Miután elvette a darabot egy elegáns mozdulattal a háta mögé dobta, mely mozdulattal egy másik csaj fejére sikerült dobnia a csipkés semmiséget.
- Szóval, jöttél megnézni illik-e hozzá? - utalt itt a mellére, aznap sem hazudtolva meg önmagát. Ha a férfi nem húzódott el vagy lépett hátrébb akkor mind a két kezével megragadta a kabátja szélét és ellentmondást nem tűrően húzta közelebb magához. Fejével a füléhez hajolt, ugyan egy sexi suttogás abban az esetben jobban illett volna a szituációhoz ám valahogy a zenét csak túl kellett úgy harsognia. Mindenesetre, még kicsiny kótyagossága ellenére is próbálta úgy művelni hogy a másik ne süketeljen meg míg kommunikálnak.
- Pixie. A nevem Pixie... - nos, az ilyen estéken nem feltétlen szerette megmondani a saját nevét. Mint ahogy egyéb alkalmakkor is szeretett alteregókat használni. Nem tervezte túl hosszúra az éjszakát és semmi pénzért nem találkozott volna kétszer a legtöbb férfival. Nem volt férfigyűlölő, sőt. Egyszerűen tudta hogy mit szeretnének és azt is hogy ő mit, abba pedig az állandó kapcsolat semmiképp sem fért bele. Belesimult volna az érintésbe és a dalba mely felpörgette és elvarázsolta, ám olyan hamar nem szeretett semminek sem a végére érni. Talán a másik gondokhatta volna azt hogy ott akar maradni a tánctéren és valami igen felnőtteknek való műsort rendezni, ám az ajkai épp csak érintették a másik fülcimpáját, azt csak egy eltévesztett mozdulatnak állította be, mely csupán a véletlen művének tudható be. Ha a férfi nem állította meg akkor a kezei finoman lecsusszantak a kabátjáról és ellépett mellette, hívogatóan pillantva vissza a másikra. Hiszen a másik előző mozdulatából úgy tűnt hogy meghívta volna egy italra. Egy ilyen ajánlat pedig... Nem tudta volna visszautasítani. Átvágva a tömegen, gyakorlott mozdulatokkal kerülve ki a részegeket és drogosokat, hátra sem pillantva hogy a másik ténylegesen követi-e, állapodott meg a pultnál. Szorított helyet magának a többi fiatal között csak egy édes mosollyal kérve elnézést ha véletlen, bár inkább direkt, könyökölte ki a körülötte lévőket.
- Két sört, szűretlen barnát! - ordította bele a semmibe, persze a pultosnak címezve azt, még csak le sem egyeztetve a másikkal hogy amaz szereti-e az italt. Igazából magának rendelte, nem fordult meg a fejében hogy esetleg elhappolnák előle.
Bárgyú mosolya, mely az angol akcentus hallatán kúszott arcára - ki tudna ellenállni a brit nőknek, főleg, ha még idősebbek is? - egyből kisimult arcán, ahogy pillantásával lekövette az elrepülő melltartó útját. Ahogy valaki más fején landolt, felszisszent, ám egyből elfordította a fejét, hiszen irányukból érkezett a dobás és nem akarta, hogy perverzséggel vádolják. Egy pillanatra mondjuk elgondolkodott, hogy talán rossz emberhez hozta vissza a fehérneműt, úgyhogy csekkolta még egyszer a bőrdzseki alól kivillanó kebleket, és ekkor érte szinte vádként a kérdés, melytől enyhén összerezzent. - Mihh? Nem, én... - kezdett volna magyarázkodásba, bár elég rossz helyzetből indult abból ítélve, hogy épp a nő melleit bámulta, ám ahogy két határozott kéz kapta el a felsőjét, a fizika törvényeinek engedelmeskedve közelebb dőlt. Mellkasuk összesimult, Patrick pedig komisz mosollyal és enyhe pírral realizálta, hogy nagyon is jó helyre hozta az elvesztett fehérneműt. Jobb keze öntudatlanul megpihent a nő derekán, mintegy kapaszkodási pontként, hogy a hirtelen rántás következtében ne sodorja magukat odébb. - Pixie - visszhangozta a kék fürtökbe, inkább csak magának, mielőtt ajkait enyhén a nő füléhez nyomta. - Patrick vagyok - Ahogy elhúzódott tőle a másik, kissé megkönnyebbült. Nem mintha ellenére lett volna a közelsége, épp ellenkezőleg, csak ezt az estét nem tervezte idegenek ágyában folytatni, és abban sem volt biztos, hogy a nő az esete volna. Vagánynak tűnt és dögösnek, olyannak, aki fél perc alatt felzabálná őt, és ez a zabolázatlannak tűnő energia vonzotta, tetszett neki, ugyanakkor tiszteletet is ébresztett benne iránta. Természetesen gondolkodás nélkül követte őt, átvágta magát a tömegen és felzárkózott mellé. Szinte ráesett a pultra, ahogy lendületén mit sem fékezve megérkezett Pixie-hez. Mivel rendelt, így csak megtámaszkodott a pulton és a nő felé fordult kisfiúsan széles, érdeklődő mosollyal. - Szép neved van. Különleges a hangzása. Olyan... Tündéres. Tudod, mint a Pán Péterben. Jól is állna neked a zöld ruha. Menne a hajad színéhez. Azt hiszem. Elég megosztó dolog a divat, az én ízlésemet általában nem sokan kedvelik, főleg egy rock bandához mérve. - Kedvére, kötetlenül csacsogott, a zene itt már nem tűnt olyan hangosnak, hogy kiabálnia kelljen, de azért kiszáradt torka nagyon is szomjazott a kirendelt sör után. A fellépés keltette adrenalin még ott pezsgett a vérében, úgy érezte, kicsattan az energiától és képtelen volt csomót kötni a nyelvére. - De csak azért, mert valakinek sötét a lelke és brutál zenét játszik, még öltözhet elegánsan, nem? - Mert ha a nő szerint sem kell szoros összefüggést húzni az öltözködés és a zenei stílus között, akkor legalább Chace orra alá dörgölheti, hogy egy vad idegen nő az oldalára állt a vitában. Már ha Chace egyáltalán emlékszik majd még rá, miről vitatkoztak. Vagy Patrick, aki kezdte úgy érezni, ma istenesen be akar rúgni akár a kékhajúval, akár egymaga. Készen állt egy újabb, őrült éjszaka elé nézni. - Egyedül vagy itt? - Érdeklődése hátsó szándékoktól mentes volt, épp csak annyi rejtett üzenet húzódott mögötte, hogy felmérje, mennyire szabad flörtölgetnie. Foglalt nőkkel, sem pedig férfiakkal sosem kezdett ki. Annyira nem volt erkölcstelen, és ha ez Pixie-ről is kiderült volna, akkor nem is tervezett nagyon udvarolgatni, beérte egyszerű barátkozással. - Na és, élvezed a zenét? - Nem akart felvágni és rögtön a saját bandájára terelni a szót, ezért egyelőre általánosságban puhatolózott, kíváncsiskodó mosolya azonban elárulta, nagyon is érdekelte, a jó zene késztette-e arra a nőt, hogy lekapja a melltartóját, vagy azt remélte, fejen találhatja valamelyiküket és abbahagyják a kornyikálást.
------------------------------------------------------ c'est la vie, darling -----------------------
A pici fiú követte, mely... Meglepő lett volna? Pontosan látta maga előtt az este végét, végre egy olyan forgatókönyvhöz nyúlhatott melyet szeretett és unosra gyakorolt. Érintések, sötétség, ellopott szavak és gondolatok. Csak ennyi kellett neki és más semmi, azt szerette volna ha elrángatják ebből a valóságból és sikerül egy másik ágyban ébredni a következő reggelen. Vagy pár óra múlva? Amint a másik mellé ért már beszélt is, ami nagyon szórakoztatta. Aranyosnak találta ahogy magyarázott, sanda mosollyal figyelte a vonásait, gesztikulációját és arcjátékát. Próbálta leszűrni belőle vajon ki lehet és honnan érkezhetett aznap este.
- Van otthon zöld ruhám. Csak sosem tudom felhúzni a cipzáramat... - szélesedett a mosolya, ujjai finoman a sörre simultak amint eléjük rakták, persze nem nyúlt a tárcájáért, teljes lelki nyugalommal várta meg hogy a másik fizessen. Hiszen, meghívták, nem?! Akkor az a minimum hogy tartsa is be az ígéretét. Míg a másik rendezte a cehhet, megköszönve az italt, ivott pár kortyot az italból, kicsit lelkesebben tekintve az éjszaka elébe. Mikor már azt hitte volna hogy csak fáradtan haza uberezik és a macskákkal tölti az estét! Tetszett-e neki igazán a másik? Nem. Csak kellett neki valaki aki képes volt elterelni a gondolatait, egy új medret talál mely a nyugodtsághoz, nem a régmúlt árnyaihoz vezet.
- Micsoda?! Nem jó az ízlésed? Hiszen itt vagyok, nem?! Most meg kellene sértődnöm... Tudod? - nevetett a saját viccén, szabad kezével a másik kabátjának a cipzárjával játszott, le és felhúzva a darabot.
- Sötét és brutál lelke?! - ismételte vissza a férfi szavait, azt széles mosollyal és hangos nevetéssel jutalmazva. Oh, a drága. Ha tudta volna. Egyáltalán nem tűnt olyannak mint akitől félni kellene, mégis mire célozhatott? Csak mert olyan zenét hallgat amit? Akkor vajon mit gondolt volna Eliről? Egy nagymama aki még élőben is hallgathatta a királyt? Nem akarta hogy a másik rosszul érezze magát de mégis, annyira gyerek volt ez a kifejezés hogy nem tudott mellette szó nélkül elmenni. Mégis, mit reagálhatott volna erre? Szórakoztatta. Más, komoly felnőtt nőt lehet nem érdekelődött volna, akkor ki is fordul azon a bizonyos ajtón. Nade azok az asszonyok nem is léptek volna be abba a kis lebújt kocsmába hogy feltörekvő kis zenekarok után kémkedjenek. Ezért volt más és különleges, kirívó. Életveszélyes? Vagy köz és önveszélyes? Kifúrt másokat és helyet teremtett kettőjüknek, ám nem érdekelte hogy idegen férfiak érdeklődnének, szemeznének vele a távolból. Az ő tekintete csak a férfiét kereste abban a pillanatban. Nagyon kíváncsi volt rá hogy a pici fiú vajon mi mindennel tudná szórakoztatni az éjszaka alatt.
- Mostmár nem. Hiszen itt vagy, nem? - húzta meg hirtelen a kabátot, magához közelebb, (hacsak a férfi nem húzódott el vagy fejtette le kezét az anyagról), tekintetével csalfán és kacéran méregette szemtelen közelségből a vonásait.
- Ugye nem hagynál magamra? Vagy mással vagy itt? - kérdezte sejtelmesen, melyet csak a dübörgő zene tört meg kissé, hiszen nem tudta oly búgó édesen megkérdezni mint ahogy azt ő eredetileg szerette volna. Csak a félig kiabálás és elharapott szavak, elnyomott gondolatok maradtak meg kettőjüknek, olyan környezetet teremtve kettejüknek mely egyikőjük számára sem lehetett idegen. Persze nem csókolta meg, ha amaz közelített volna akkor eltolta s eleresztve a darabot és visszahajolt, majd kortyolt újra a söréből.
- Imádtam! - lelkendezett, őszinte örömmel tekintve Patrick-ra. Hiszen így is volt, nagyon jól bulizott a többi fiatallal. Ráadásul ez pont olyan téma volt amiről nagyon szívesen beszélt másokkal. Nem számított a kor vagy kultúrárlis különbségek, a zene mindenkit összekötött. Legalábbis szerinte. Így csak nagyon remélte hogy a férfinak van valamilyen komolyabb háttértudása, legalább addig töltsék ki az időt míg nem mennek fel egy lakásra.
- Te mit keresel itt drága? Hol vannak a haverjaid? Csak nem magányosan bulizgatsz? - vigyorgott kacéran, nem eresztve addig sem lélektükreit míg feltornázta magát a bárszékre és lassan, kínos lassúsággal keresztezte hosszú lábait, csak tovább ingerelve a kocsa férfi közönségét.
A nő igazán otthon volt a flörtökben, azt meg kellett hagyni. A zöld ruhára tett megjegyzés széles vigyort csalt Patrick arcára, amit még a pultnál sem volt képes letörölni onnét. Természetesen fizetett, amint megkapták a két italt, a kártyája felett pedig a pultossal is ártatlanul összemosolygott. Szeretett jól kijönni mindenkivel, akár flörtölve, akár csak barátian, nála nem számított. Pixie magabiztossága ellenben zavarba hozta kicsit, de volt annyi rutinja, hogy ne adja túl sok jelét. A farzsebébe tűrte a tárcáját, majd a nőhöz fordult, maga elé húzva az egyik poharat. - Csak az öltözködésre értettem. Partnerek terén nem is lehetne jobb az ízlésem. - duruzsolta engesztelőn, még ha csak viccnek is szánta a másik a sértődést, azért tényleg nem akarta megbántani. Nem zavarta a cipzárjával játszó kéz, megszokta, hogy közvetlen másokkal és mások is azok vele, szerette áthágni a személyes tereket, szeretett megérinteni embereket és azt is szerette, ha őrá nyomultak. Épp ezért idegesítette halálra a legtöbb barátját, hiszen szó szerint folyton rajtuk lógott. - Na jó, lebuktam - tárta szét megadón a kezét, nevetve. Nem vette magára a nő jókedvét, igazából bárki ugyanígy reagált volna, aki igazán ismerte őt. - Az én lelkem vattacukorból van. Rózsaszín, csillámporos vattacukorból. De kérlek, ez maradjon köztünk, tudod, az imidzs, meg minden... - Megjátszott komolysággal, drámaian forgatta a szemét, mintha annyira fontos lenne, mint gondolnak róla mások. Őszintén szólva a legkevésbé sem érdekelte, egyedül a banda és a többiek érdekeit tartotta szem előtt. Őket semmiképpen sem akarta lehúzni, ezért is volt olyan óvatos azzal, kivel flörtölt előttük. A rántás váratlanul érte, de engedett neki és közelebb botlott a nőhöz, még időben megkapaszkodva mellette a pultban, hogy ne essen rá. Mosolya karcsúsodott, szembogara mögött játékos fények pattogtak, ahogy lepillantott a hosszú szempillákról a kék fürtök által leárnyékolt, telt ajkakra. - Egy ilyen nőt? Soha. A tiéd vagyok, ameddig rám nem unsz. - Képzeletbeli órája viszont elindult, tizenkettőtől számolt visszafelé. Ugyan nem tervezett semmi komolyat az est hátralévő részére, de inkább töltötte a nővel az időt, minthogy Ronnie és Chace veszekedését hallgassa. Hátrébb húzódott annyira, hogy elérje az italát és kortyolt egy nagyot a söréből. Az énekléstől kiszáradt torkának jól esett a hűsítő folyadék, Pixie válaszától pedig egészen felderült az arca. Kisfiús rajongással fordult vissza hozzá. - Tényleg? Máskor is el kéne jönnöd, a fellépők errefelé nagyon királyok. Nagyjából ugyanaz a zenei stílus, mégis valahogy mindnek megvan az egyedi hangzása. Nem tudom megunni. - Talán konkurenciát kellett volna látnia más bandákban, de nem így volt, kifejezetten élvezte megfigyelni őket, ihletet meríteni belőlük, megismerni más és más stílusokat, újabb és újabb trükköket, technikákat. Amúgy sem volt egy féltékeny típus, abban hitt, hogy önerőből és tehetségből kell feljebb törniük, nem mások eltiprása által. - Nos, a srácok valahol... - körbenéztem, pár pillanat alatt felmértem a tömeget, de hirtelen nem láttam Chace-éket sehol. Vagy megölték egymást a színfalak mögött, vagy elvegyültek és buliztak. - Franc tudja. Mi is felléptünk ma. Basszusgitáron játszom. És most már nem, hiszen itt vagy, nem? - idézte vissza a nő korábban hozzá intézett válaszát a magányos bulizgatást illetően egy cinkos félmosollyal. Felhajtotta a pohara maradékát és intett a pultosnak, hogy szeretne kérni még egy kört nem csak magának, hanem Pixie-nek is, ha befejezte az övét. Tekintete természetesen elkalandozott lefelé és odatapadt a kereszteződő combokra, aztán amint úgy érezte, túl sokáig és túl illetlenül bámulja a kékhajút, megpróbált a szemébe nézni inkább. - Sokszor fellépünk itt, ez úgymond a törzshelyünk. De a hely igazából nem számít, bárhol el tudnék zenélni. A lényeg, hogy a gitár ott legyen a kezemben, az énekesünk meg mellettem, és más nem számít. - Egy pillanatra elrévedt az üres pohara felett, majd az egyik szemét lehunyva Pixie-re bökött. - Oké, ezt ne mondd el a dobosunknak. Nyilván ő is számít. Csak tudod, eleinte ketten voltunk, dob nélkül, és onnan kezdtük el kinőni magunkat valami... Nagyobbá. - Két tenyere távolságával imitálta a távot, nem mintha ne lett volna egyértelmű, mi az a nagy, csak a sör és a zenélés előtt bedobott rövidek már kezdték megtenni a hatásukat. Végül legyintett, mintha nem számítana. - De nem akarlak untatni. Sokat beszélek, rossz szokásom. Mások szerint, legalábbis, mert én szeretek sokat beszélni. Meg igazából a szép emberek előtt is folyton csak össze-vissza dumálok, te pedig nagyon szép vagy. Ez a kék szín rohadt menőn áll neked, mondták már? Lehet, nekem is kékre kéne festenem a hajam... - töprengett félhangosan, és közben megkapták a második körüket is, amit megköszönt a pultosnak, majd a teli poharát koccintásra emelte. - Rád. Meg a zenére. - Hirtelen el sem tudta volna dönteni, melyik nagyobb szenvedélye: a futó ismertségek vagy a gitár. Persze ha józanul kérdezik, habozás nélkül előbbit mondja. Mindegy, mennyire szerelmes a gitárjába és milyen fontos részévé vált az életének, sosem felejti el, ki miatt kezdte el és nélküle hol tartana most.
------------------------------------------------------ c'est la vie, darling -----------------------
| 18 + |
Egy pillanatra szerelmes lett. Egy gondolatba, érzésbe, szituációba mely olyan rövid életűnek tetszett. Tudta ő is, sosem áltatta magát és mégis annyira eltudott merülni az érzésbe. Mintha másnap nem is létezett volna, csak kettejük. A környező világ lassan elmosódni látszott. Legszívesebben megragadta volna a másikat és nem ereszti, hogy pár órára szórakoztassa és elfeledtesse vele a mogorva várost mely odakint várja. Azok a szemek és az ajkak... Az alkohol mondatta ezt vele talán? Ahogy egyre részegebb lett úgy lett kívánósabb itt. Ezen pont alatt pedig a szerző nem az ételekre céloz.
- Vattacukorból... Szerinted nekem miből lehet? Tündérpor, nem igaz?! A jó öreg angélus földön tudjuk ám ki mit rejteget! - imádta előhozni azt az undorító angol akcentusát. Annyira jól mulatott amikor látta a hitetlenkedést, csodálkozást, olykor felhőtlen örömöt mely mások szemeiben kigyulladt. Ezek az amerikaiak, se velük, se nélkülük nem tudott volna létezni, lelkesedésük mindig átragadt rá is. A kisfiúval pedig annyira kellemes volt a játék mit űztek untalan. Egy tánc volt, ördögi, romlott lépések hada melyet nem lehetett kiszámítani vagy előre megjósolni.
- Igen? Lehet hogy szavadon foglak. Ugye tudod? - kérdezte édesen, egy pillanatra közelebb húzódva a másikhoz, majdcsaknem felfalva őt a kékjeivel. A pohár pedig csak emelkedett és emelkedett, már nagyon szomjas volt a sok táncikálástól. Amit nem feltétlen alkohollal kellett volna tompítani, nade abban a pillanatban nem volt más kéznél. Viszont annyira nem látszott meg rajta, csak orcái lettek egyre pirosabbak s a szemei kacérabbak, mely csak jót jelenthetett a másiknak arra az estére, melyet olyannyira nem is titkolt előtte. Miért tette volna? Végülis, neki is kellett a társaság.
- Tényleg?! Zenélsz? Van ügynökötök? - csendült fel önkéntelenül is a megszokott kérdés tőle, melyet már abban a pillanatban meg is bánt. Hiszen azon az estén nem egy ügynök volt! Arra nem emlékezett pontosan hogy milyen szerepet talált ki magának... Egy irodista manhattan szívéből, vagy egy unatkozó háziasszony aki épp csalja az urát? A Pixie név honnan is jött? Pörögtek az agytekervényei, viszont egyre lassabban. Ez természetesen nem akadályozta meg abban hogy ne nyúljon az újabb pohárért melyet nyújtottak felé. Élvezettel hallgatta a másikat, a fecsegése olyan jó hatással volt rá. A boldog, lelkes izzás a szemében. Mintha saját magát látta volna húsz évvel azelőttről. Amire persze maximum ötöt mondott volna, ha a korát kérdezik és húsz éves önmagára akarnak utalni. Imádta amikor zenészekkel futott össze, egyszerűen más volt velük beszélni, élni, létezni, egy olyan kisugárzásuk volt, ami megunhatatlan csodálattal töltötte el. Ez volt az a varázslat melyet minden egyes nap keresett és próbált átadni másoknak is, még ha legtöbbször az eszközei megkérdőjelezhetőek voltak.
- Te egy nagyon cuki kisfiú vagy, ugye tudod? - kérdezte cinkosan, míg térdével, hacsak a másik nem lépett el tőle túl messzire, az ágyékát kezdte el finoman nyomás alá helyezni. Azt épp annyira érintve hogy a másikból, remélhetőleg, lassan egy erekciót váltson ki. A tekintetével nem eresztette a másikat, teljesen úgy viselkedett mintha a világ legtermészetesebb dolga folyna kettejük között és nem épp egy közszeméremsértést követne el a kocsma sötétjében.
- Szóval, mit is csinálsz ezután? Vannak már... terveid? - hacsak a másik nem akadályozta meg, akármilyen módon, akkor tovább folytatta az aljas műveletét, teljes lelki nyugalommal kortyolgatva a sörét melyet egyre jobban élvezett. Körözött, kicsit nyomott, eltávolodott, nem feltűnően helyezte hosszú lábait Patrick lábai közé, mik oly sok férfit megőrjítettek már.
Ahogy kortyolta az italát és próbálta eltervezni a fejében hogy mikor is kíván lelépni a helyszínról, egy nagyon... aggasztó kép kezdte el belopni magát a kis kék fejecskéjébe. Gitáros. Banda. Eddig hányan léptek fel? Mivel is ment oda hozzá? Mikor is vesztette el a melltartóját? Pontosabban, mikor is vált meg tőle? Épp egy korty közepén volt amikor bevillant, az ő kis fiúkái száma alatt szabadult meg a kérdéses ruhadarabtól. A lába hirtelen leesett, vissza a maga jól megérdemelt helyére, az ital pedig sikeresen félre is ment, szóval majdnem megfulladt míg próbálta összeszedni magát és nem bepánikolni.
~ UGYE NEM?! Csak nem lehetek ennyire szerencsétlen... ~ - szidta magát és a helyzetét míg a félig teli poharat visszarakta a pultra és elfordult a másiktól, kicsit kétségbeesetten kapkodva levegő után. Ha tényleg igaz lett volna a félelme... Mármint, ha nem jön össze a szerződés akkor nem is lett volna baj a jelenettel. Viszont szánt szándéka volt megfűzni a kis cukikákat, ami csak egyet jelentett. Nincs sex a tagokkal. Ami egy fájdalmasan szigorú szabály volt, beismerte. Valahol azonban kénytelen volt meghúzni a határt, még ha a világ legédesebb kis szexbombáiról is volt szó. Tényleg képes lett volna azt az egy szabályt áthágni, akár akaratlanul is, amire tényleg büszke volt és betartotta?! Nos, rendben. Nem mindig. De általában sikerült igazodni hozzá.
- Mit is mondtál, melyik bandából is vagy? - krahácsolt kissé kevésbé kétségbeesetten, félig könnyes szemekkel tekintve fel a másikra. Miután ez a gondolata nagyon faroklohasztóra sikeredett, fel is állt a bárszékről és kicsit eltávolodott a pulttól és Patrick-tól. Abba még félig megkapaszkodott, hogy legalább az egyensúlyát és méltóságát nyerje vissza míg valahogy kikeveredik az egész kínos szituációból. A másik, számára sokkal szimpatikusabb terv az volt hogy hazaviteti magát, a remélhetőleg az ismeretlen zenésszel, aki majd meggyógyítja a kis alkohol mámorából. Nagyon reménykedett hogy a második forgatókönyv fog bekövetkezni, mert még csak végig sem merte gondolni hogy mi lenne ha tényleg a patkányok közül van a kis cukra.
Oda meg vissza volt a nő akcentusától, egyszerűen imádta a britek sznobul elharapott hangjait és túlzón fontoskodó nyújtásait. Habár alapesetben nem feltétlenül lett volna esete a nő, a környezet összjátéka és az apró részletek mégis érezhetően összehangolták kettejüket. Patrick imádta az érdekes, izgalmas, frissítőn újszerű embereket, és Pixie pontosan ilyennek látszott. - Ó, nekem aztán nincsenek titkaim. - somolygott, mert részben igaz volt, részben meg nem, és pont ettől volt olyan izgalmas. Ahogy a nő közelebb hajolt, egészen belefeledkezett a kékekbe és elkönyvelte, hogy ha kicsit magasabban szállna most az elfogyasztott szerektől, beléjük tudna fulladni. Szívesen beléjük fulladna. - Micsodánk? - Egy pillanatra összezavarodott, nem értette, mi szükségük lenne ingatlanügynökre, aztán persze hamar leesett neki a tantusz. Megvilágosodásában elkönyvelt egy mentális homlokpacsit magának, mert ilyen idióta, mégis egyszerű és logikus következtetésre általában Chace szokott eljutni, nem ő. Ezek szerint itt tartanak már? Idáig fajultak? Lakótársa és legjobb barátja hülyesége már tényleg fertőző? Valószínűleg elfogta volna a pánik a kérdés miatt, hiszen nem tudta, a nő ügynök-e, és ha igen, promotálnia kéne-e éppen magukat, vagy beszervezni őt valami komolyabbra, vagy csak hagynia kéne, hogy elússzon a pillanat, mert ez nem az ő hatásköre, hanem Chace-é. Ahogy megérezte az enyhe nyomást az ágyékán, átfutott a fején a gondolat, hogy talán most jött el az a filmes, drámai pillanat, hogy a bandájuk érdekében le kell feküdnie a nővel... Ám aztán arra is ráeszmélt, hogy nem igazán bánná, sőt, szívesen feláldozná magát, ha ilyen áldozatot kellene hozni. - Mondták már, de nem hiszek a pletykáknak... - Ajka a tervezettnél szélesebbre rándult, halk, kikívánkozó sóhaját köhintés mögé rejtette. Nem tett semmit, amivel megakadályozta volna a kékhajú játékát, de azért láthatóan jobban kapaszkodott a poharába és egészen elpirult. - Az nagyban függ attól, neked mik a terveid... És hogy melyikünk lakik közelebb - dobta be kissé pimaszul, de hát csak nem vette Pixie tolakodásnak, ha közben épp az ágyékát masszírozta a térdével... Már érezte azt az ismerős, jóleső forróságot, mely lávaként öntötte el az egész altestét, ám mielőtt túlságosan belelovalhatta volna magát, a kontaktus váratlanul megszűnt köztük és a kékhajú lejátszotta előtte a Titanicot két percben. - Jól vagy? - Egyből lepattant a székéről és a nő mögé húzódva gyengéden veregetni kezdte a hátát, remélhetőleg rásegítve arra, hogy újra levegőhöz jusson. Közben végig aggódva fürkészte, őszinte ijedtséggel, a legkevésbé sem bosszúsan a félbeszakadt játékuk miatt. A másik egészsége fontosabb volt. - Ja, azt nem mondtam. Mi vagyunk a patkányok. The Drunken Rats. - Büszkén kihúzta magát, mint mindig, ha a szedett-vedett bandájukról volt szó. Bármennyire is jártak még az elején a zenélésnek, élvezte minden percét és nem cserélte volna el semmi másra. - De te biztos, hogy jól vagy? - toldotta hozzá aggódva, hagyva közben, hogy eltávolodjon a nő pár lépést. Nem követte, de nem is ült vissza a helyére, inkább kérdőn és értetlenül pislogott rá, nonverbálisan kérdezve, segíthet-e valamit.
------------------------------------------------------ c'est la vie, darling -----------------------
| 18 + |
Minden egyes lassan kibontakozó kapcsolatnak az volt a legszebb része. A könnyed játék, ártatlan flörtök, édes semmiségek melyek egyre közelebb vonták a két könnyed alakot. Az volt az az érzés amibe igazából szerelmes volt és nem tudta elereszteni. Kapaszkodott az illúziókkal terhes álmokba mik oly szabadon és vidáman lengték körbe az egész teret, nem is sejtve hogy vajon a másik mit gondolhat vagy érezhet. Nem számított a következő perc vagy óra, csak a pillanat mely oly gyorsan pergett ki az ujjai közül. Csak mosolygott mint egy szerelmes tini, aki egy negyvenéves nő szexuális étvágyát tudhatta magának.
- Oh, felejtsd el. Semmi. - legyintett gyorsan a kérdés után, mintha tényleg semmiség lett volna az egész. Nagyon remélte hogy minél hamarabb eltudja terelni az ügynök témáról a szót, hiszen egyáltalán nem szerepelt az aznapi tervei között hogy üzletről beszéljen. Az végképp megölte a hangulatot melyet annyira élvezett abban a pillanatban.
- Hmh. Akkor biztos kitalálunk valamit. - mosolyodott el szélesen a lakhely megemlítésére, amit természetesen egyáltalán nem vett sértésnek. Már épp eléggé egyértelmű volt az hogy mit akar. Egyébként sem volt egy szégyenlős alkat, majd mindenféle tréfát ellőhettek mellette, a legtöbbször ő is csatlakozott. A férfiak kemény világában élt és kellett helyt állni, ott nem fért bele hogy minden egyes semmiségre az ember elmorzsoljon egy könnycseppet a szeme sarkában. Bárcsak minden abban a mederben folyhatott volna tovább…
Jól esett neki valahol hogy a férfi felállt és próbált segíteni, ez a legtöbbtől nem lett volna elvárható. Viszont ahogy kimondta hogy melyik bandából vannak… Önkéntelenül is elkezdett káromkodni az orra alatt.
- Oh, hogy a jó büdös k*rva élet b*szná mostmár meg… - lehet a zene és a hangzavar elnyelte a kifakadást és ő sem volt nagyon hangos, viszont érezhető volt a változás a testében. Ezt nagyjából lehetett arra fogni hogy a félrenyelt sör zavarta meg. A köhögés egy-két perc múlva félbeszakadt, kicsit nyugodtabban vette tudomásul hogy a kaszás nem aznap megy érte de a félrement estéért még mindig nagyon dühös volt. Miért nem olyan tudta leszólítani akinek semmi köze nem volt a bandához? Jamie hülye kommentje után egyáltalán nem akart aznap egyedül lenni! Nem tudta hogy egyáltalán lett volna kedve akárki máshoz odamenni vagy felhívni valamelyik kis barátját pár lopott órára. Valamiért egyikük sem szerette ha a hajnali órákban kereste őket ilyen vagy olyan módon. Szerencsére arról már pár éve leszokott hogy csak úgy megjelenjen a szingli haverok lakásánál. Ehhez egy távolsági végzéssel való fenyegetés és néhány dühös, új barátnő kifakadása is kellett persze. Nomeg, legfontosabb, a cicuskái úgyis hiányolták volna. Egyébként sem kellett senkinek sem a támogatása vagy a segítsége, mindent megoldott magától. Még ha ez azt is jelentette hogy a magányosság aurája lengte körbe láthatatlan mód, szívére súlyos pecsétet nyomva ezzel.
- Köszi drágám, jól vagyok… Csak a kurva sör. Biztos rosszul vagyok. - kezdett el magyarázni és próbálta magát rávenni hogy az agytekervényei végre beinduljanak. Meglepetten vette tudomásul hogy fáradt, pedig az nem fordult elő vele sokszor. - Lehet az is a legjobb ha hazamegyek. A legjobb bandát már úgyis hallottam… - fordult a másik felé, szélesen elmosolyodva, ezzel is mintha csak azt szerette volna kifejezni hogy tényleg nincs semmi baj, neki már távoznia is kell. Amiben igen egyértelműen, persze szavak nélkül, a másik tudtára adta hogy az aznapi utat egyedül fogja megtenni a macskákkal túlzsúfolt kis lakásába.
- Tök jó volt találkozni, IG-n megkereslek! - hátrált egy lépést, míg valami egész furcsát nem érzett…
~~~Lucien unottan körözött a teremben. A haverjai leléptek csajokkal vagy pusztán felszívódtak, ő meg egyedül sétálgathatott a nem túl zsúfolt kocsmában hogy valami szórakoztatót műveljen. A zene… Tetszett neki. Nem volt olyan mint amit minden nap hallgatott volna de néha meg kellett felelnie a többiek elvárásainak is. Ami persze már önmagában is egy nevetséges gondolatnak tartotta és mégis. Ott volt és figyelte ahogy dobálták magukat és próbáltak mindenféle ostoba csajt befűzni, mintha bármi esélyük is lett volna náluk. Finom félresodorta hosszú, fekete tincseit míg újra körbejáratta tekintetét a kocsmán, a tekintete egy kék hajú nőn akadt meg aki nem messze iszogatott egy pasassal. Már korábban is látta, valahogy… Mintha ismerős lett volna neki de nem tudta elsőre megmondani hogy honnan is. Ahogy azonban felegyenesedett és volt alkalma jobban szemügyre venni már rájött hogy kit is takart az ostoba jelmez. Ha lehetett annak nevezni a furcsa hajszínt és a vadító felszerelést. Halovány mosoly játszott ajkain, a komoly goth fiú egy pillanatra eltűnt ahogy a felismerése egyre bizonyosabbá vált. Nyugodt, ruganyos léptekkel közelítette meg a nőt, pont kapóra jött a számára hogy megfordult, így úgymond hátulról „támadhatta” meg. Miután legalább egy fejjel magasabb volt a nőnél, ezzel mintegy egy óriásként emelkedve ki a tömegből, gondtalan fonta át karjait a másik körül és vonta magához közelebb, ellentmondást nem tűrően fúrva arcát a kék tincsek közé mely furcsamód instant merevedést is okoztak nála. Pedig sokkal inkább mondta volna saját magát egy pirosnak mintsem kék figurának.
- Eli… Végre. - suttogott a fülében melyre már a másik sem ficánkolt a karjai között, mégsem tarthatta örökre a fogságában. Kicsit engedett a szorításon és hagyta hogy a nő megforduljon és szembenézzen vele, mosolyogva fogva közre Eli arcát és lehelve finom csókot az ajkaira. Úgy gondolta megteheti, hiszen nagyon régóta ismerték már egymást és… Ő Eli volt. Mindenkié és senkié egyszerre. Ami sokszor bosszantotta persze de nem nagyon tudott ezzel mit kezdeni. Csak kiélvezte a perceket amikor magának tudhatta, nem is nagyon véve tudomásul hogy más is van a társaságukban.
- Azt hittem már sosem látlak viszont. - sodort félre finoman egy kósza tincset a másik arcából amire amaz csak egy fintorral, egy sikertelen hátrálási kísérlettel próbált válaszolni, ám azt nem vette figyelembe hogy hosszú karjai még mindig ott pihentek nyurga testén, így nem engedte hogy túl messzire szökjön tőle, újra magához vonta és széles, mezítelen mellkasához szorította védelmezőn.
- Édes, de most komolyan. Tudod hogy imádlak de kopj le, ma nincs hangulatom ehhez. - Eli próbált kedves lenni, nagyjából ennyit tudott magából kipréselni hiszen szabadulni szeretett volna minden áron. Lucien rosszat jelentett és ő neki arra az estére, meg egyáltalán az életébe, nem kellett több bonyodalom. Főleg ha jutalommal sem párosult.
- Milyen gyereket szedtél már össze megint? - kérdezte hangosan, hogy még véletlenül se hagyhassa figyelmen kívül a másik míg újra magához vonta és pillantott kis az alacsony kis figurára aki látható merevedés maradványaival feszengett nem túl messze. Terelte a témát, nem is akarta meghallani hogy álmai asszonya nem akarja a közelében tudni. Abszurdnak gondolta, az alkoholnak melytől messziről bűzlött majd mindenki.
- Oké, ez csúnya volt! Meg egyébként is, mégis hogy a francba kerültél ide? - ezért szerette és akarta hogy újra az ügynökük legyen. Mindent tudott róla. Neki nem kellett megmagyarázni hogy miért nem szerette a helyet vagy mit akar enni vacsorára. Mindent tudott. Vagy csak ő fújta fel a dolgot és képzelt sokszor olyat a másikba mely a valóságban talán nem is volt ott? Elmosolyodott a másik kifakadására, főleg hogy előjött az angol akcentus amit ő mindig csak imitált, sokszor nem sikeresen, arra sosem szeretett kitérni.
- Téged kerestelek Angyalom.
- Oh, hagyd a bullshitet. Már megint lemondtál egy fellépést vagy csak nem engednek bulizni a Lyukban? - nem látta de a nő megforgatta a szemeit és kicsit kétségbeesetten tekintett ki Patrickra. Ami alapvetően talán nem is volt annyira meglepő hiszen a majdcsaknem két méteres magasságával, mindegy mennyire csábítóak voltak a fekete szemei, kicsit félelmetes látványt tudott nyújtani. Ám valószínűleg Eli fejében inkább az járt hogy olyan infót köphet el amit ő akkor nem szeretett volna hogy Patrick megtudjon róla.
- Te, kisfiú. Távozhatsz! ~~~
- Lucien, menj vissza a többiekhez, de most komolyan… - volt egy szánalmas próbálkozása hogy kibontakozzon a karjai közül, mintegy haszontalan, hiszen Lucien amikor a fejébe vett valamit azt végig is vitte. Eliért pedig mindennél jobban rajongott, amit ő sem tudott normálisan megmagyarázni. Így egyszerűen nem tudta ott hagyni, főleg azért nem mert jobb dolga egyébként sem volt arra az estére.
Nem mintha a melltartódobálós nyitás után egy kifinomult, prűd nő képe alakult volna ki a fejében Pixie-ről, az istenes káromkodása hallatán mégis láthatóan meglepődött. Két röpke pislantásig megilletődve meredt a kékhajúra, aztán kajánul elvigyorodott az orra alatt. Nem kommentálta a dolgot, bármi is volt az oka a bandájuk neve hallatán történő kiakadásának, Pat annyira úriembernek tartotta magát, hogy ne akadjon fent apróságokon, hagyta inkább elveszni a pillanatot. - Kérsz vizet? - ajánlotta gálánsan, hiszen félrenyelésre és alkoholtúladagolásra is jó lehet, de közben udvariasan odébb húzódott. Érezte a nő auráján beállt változásból, hogy annyira nem díjazta már a közeledését, s habár nem szívesen gondolt arra, hogyan alakul majd az este további része - talán összeszed maga mellé valakit, talán nem, de így is távolról figyelheti majd, ahogy Chace luvnyákkal kavar és nélküle ünnepel -, különösebben csalódott sem volt az elmulasztott numera miatt. Pixie érdekes személyiségnek tűnt, akivel szívesen összegabalyodott volna, de a nem az nem - vele pont nem kellett megértetni az ilyesmit, szerencsére. - Jól van. Szeretnéd, hogy hívjak neked egy taxit? Vagy elkísérjelek egy darabon? - Közben viszonozta a nő mosolyát. Ajánlata természetes volt, egy ilyen rosszullét után biztosra akart menni, hogy más férfiak nem használják majd ki Pixie állapotát. Ha csak a taxiig elkísérhette, már azzal megnyugodott volna. Ekkor aztán felnézett és a gyomra máris belelüktetett a látványba. Egy kibaszott, dark Jézus Krisztus kebelezte épp magába Pixie-t. Nem hallott ő semmit a beszélgetésből, nem látott semmit a nő segélykérő pillantásából, csak az égimeszelő alakot és annak hiányos szerelését bámulta, azzal a szokott, gerjedt, kiskutyára emlékeztető csaholásával. Ha példaképének nem is nevezhette a fickót, de a zenéjüket szerette, ahogyan a hangját is, a stílusáért meg egyenesen odavolt. Kamaszéveire emlékeztette, amikor még azt hitte, hasonló lesz az ő irányzata is és élt-halt a szemceruzákért. Habár hallotta hírét a férfi rossz természetének, éppenséggel odavolt egy másik dögös, aranytorkú és házsártos, hetero vokálosért, így Lucien még csak a megszokott színmintától sem tért el nagyon. És amikor nem túl udvariasan távozásra szólították őt fel, egészen felragyogott az arca az örömtől, mert végre észrevette őt Lucien, így hát egy nyújtott lépéssel melléjük toppant, büszkén kihúzva magát. Lelkesedésében kis híján bebújt Pixie mellé, az ölelő karokba. - Te Lucien vagy, ugye? A Disturbed Angels frontembere. Hatalmas rajongótok vagyok... Egyszerűen imádom a hangod. És a gitárosotok? Uhh, ölnék érte, ha adna néhány leckét! - Gitár vagy szexlecke, minek azt részletezni? Talán jobb is, ha ezt a másik kettő fantáziájára bízza. - Van egy tollad? - Itt a hosszú karok fogságába esett Pixie-hez fordult türelmetlenül, és nemleges vagy nem elég gyors válasz esetén a saját farzsebébe túrt, míg bele nem akadt egy fekete filcbe. Leharapta róla a kupakot, majd megragadta a pólója alját és felrántotta azt a nyakáig, szabaddá téve az egész hasfalát. - Adsz egy autogramot? Péniszt is rajzolhatsz rá, amíg tőled van, nekem mindegy... - A fogai közé csippentett kupak ugyan torzította némileg a kérése érthetőségét, de a felhúzott póló és a srác felé kínált filc kielégítően utalhattak rá, mit akart. - Vagy esetleg, ha ráérsz valamikor, a telefonszámod... - Huncutul megsüllyedt hangszínét megtoldotta egy pajkos kacsintással. Vigyora csak szélesedett, ha arra gondolt, Chace mennyire falnak menne, ha megtudná, kivel flörtölget éppen. Mindeközben gyermekien sugárzó mosolyát Pixie-re is rávillantotta, felvont szemöldökkel kérdezve: te ezt el tudod hinni? Egy ekkora legenda, itt előttem!
------------------------------------------------------ c'est la vie, darling -----------------------
| 18 + |
Szabadulni akart és mégsem, a másik karjai nyugalmat adtak neki akármennyire hihetetlennek is tetszett az számára az est folyamán. Pedig megígérte magának hogy távolt tartja magát és csak egy olyan ismerősként fogja kezelni akinek jó ha szívességet tesz. Nem akart a bűvkörébe kerülni mint más ostoba kislányok és elvesztegetni heteket, akár hónapokat az értékes idejéből hogy egy félresikerült este után lerázza magáról. Mégis ott volt, átkarolta, szorosan ölelte mintha nem is lett volna holnap. Néha azon gondolkozott hogy tényleg nem lehet tudni, hiszen a halál mindig közöttük járt, akármennyire próbálta azt tagadni a széles mosolyával és állandó szövegelésével.
Lucien persze nem is lehetett volna elégedettebb az eredményekkel. Csak az a kis… Ám amikor a másik felismerte rögtön megváltozott a véleménye. Egy rajongó! Egy boldog, halovány szikra csillant meg a tekintetében a másik felismerése által, így már egy kicsit a nőt is sikerült felednie. Leejtette karjait és kilépett a nő takarásából, jobban felmérte az apró figurát aki megszólította. Aranyos gyereknek tűnt, bár a zsánerének nem nevezte volna. Mégis elővette a legszebb mosolyát ahogy hallgatta és figyelte mit művel előtte. Amikor előkerült a toll elvette a másiktól, azt várakozón forgatta az ujjai között míg a másik lélektükreit kereste. Ez volt a taktikája. A másik lelkének a legmélyére szeretett volna látni hogy minden egyes kis titkát elsuttogja bágyatag. Ő és a követői, az angyalok akik követték a pokolba csak hogy hallhassák újra a hangját. Ő legalábbis így szeretett ezekre az édes, naiv lelkekre gondolni akik nem tudtak szabadulni a tekintetétől. Atyáskodó mosoly ült ajkai szegletében, már megint úgy viselkedett mintha legalább hatvan évvel idősebb lett volna a másiknál, pedig lehet hogy épp fiatalabb is volt egy-két évvel. Mindenesetre lassan, kínos óvatossággal lépett közelebb és simított végig a srác oldalán, hosszú körmeivel finoman karcolva végig a sápatag bőrt, mintha csak a legmegfelelőbb helyet kereste volna ahol megörökítheti a nevét. Nem ez volt az első ilyen kérése és tudta, nem is az utolsó. Bár általában az ilyen esetek után az volt a kérése hogy tetováltassák is magukra az aláírását, azt akkor mégsem említette meg. Ahhoz még nem sikerült eléggé megpuhítania a másikat. Felcsusszant az ujjai, magában számlálta a bordákat, nézte az arcot, vizsgálgatta az ajkakat mik olyan édesen közel voltak hozzá. Lejjebb esett a keze, már tudta a számokat, nem kellett megbizonyosodnia róla, akkor a hasfala felé vette az irányt, már-már azt a gondolatot vetítve előre a másiknak hogy meg sem fog állni az ágyékáig. Azonban a köldöke alatt nem sokkal megtorpant a keze, elgondolkozva távolodott el és nézte a helyet.
- Pont tökéletes. - pillantott a másikra míg finoman megfogta a másikat derekát és egy rövid szusszanásnyi idő alatt oda is firkantotta a hosszú, cirádás nevét. Mert ő nem csak egyszerű monogramokat osztogatott.
Eli egyáltalán nem sértődött meg azon hogy a figyelem elterelődött róla, sőt! Ezt tekintette az ő egyetlen, a legjobb esélyének hogy egyszerre megszabaduljon mind a kettőtől és remélhetőleg eszükbe se jusson hogy elkezdjék keresni. Mellette a tömeg szinte egy falat képezett, túl feltűnő lett volna ha ott kezd el tolakodni, ezért ameddig Lucien flörtölt Patrick-al úgy gondolta hogy óvatosan eloldalaz, hátha a férfi nem veszi észre milyen aljas kis cselszövésre készül ellene. Azonban túl lassan jutott elhatározásra, már csak pár lépés választotta volna el a szabadságtól amikor Lucien kettőt hátrébb lépett és már átkarolta a derekát hogy magához rántsa, ezzel mintegy kijelentve, onnan egy tapodtat sem fog megmozdulni.
- Látod Eli, még mindig szeretnek minket. - pillantott rá mosolyogva, mely mondatban több jelentés volt mint amit a külső hallgatóság elsőre felfoghatott. Ígéret, vád, kérés… A múlt felidézése amiben a nő nem akart részt venni.
- Szuper… Akkor miért nem isztok együtt valamit?! Én meg addig… hazamegyek. - hazudhatott volna valamit de túl érettnek és… Najó, részegen nehezebben is ment a hazugság, meg egyébként is. Azt akarta hogy a másik pontosan tisztában legyen vele, nem kér a társaságából.
- Ne legyél féltékeny, tudod hogy csak te vagy nekem. - annyira megforgatta erre a szemeit hogy attól félt úgy is maradnak, míg az erős karok határozottabb szorítása sem győzte meg a férfi őszinteségéről.
- Gyere kicsikém, kapsz te is egy italt. - nem tudta letörölni képéről a mosolyt, hiszen egy rossz partiból ilyen fergeteges szórakozása kerekedett. Míg vonta magával a nőt Patrick vállát is átkarolta, ha az hagyta, miközben közelebb vonta magához. A füléhez hajolt és a maga mély, édes, borzongató hangján suttogott a fülébe.
- A telefonszámot… Azt ki kell érdemelni. - ajkai súrolták a fülét, amit így is tervezett. A csókot, a számot, a figyelmét, mind-mind ki kellett érdemelni és harcolni érte, nem adhatta csak úgy meg mindenféle embernek. A pultnál szerencsére még ott volt a kettő helye, azonban a hely nem volt sokkal nagyobb így Elit maga elé terelte, aki elégedetlen nyögések árán bele is ment, folytatva a kéretlen védelmező szerepet amiből a nő egyáltalán nem kért. Mindössze azért maradt velük mert egyébként sem volt jobb dolga és abban reménykedett hogy az est valamely pontján tényleg egymásba feledkeznek és ő majd letud lépni onnan.
- Három vodkát! - intett a csaposnak Lucien, anélkül hogy bárkit megkérdezett volna, az italokat vizsgálgatva amiket a másik kettő ott hagyott. - Sör? A barbárok itala. Te kérted kiscica? - cirógatta meg Eli fülét aki önkéntelenül is elmosolyodott a mondatra, finoman belekönyökölt a másik oldalába, mintha csak tényleg megsértette volna a gondolat.
- Igaz nem zavar az erős ital kedves? - nézett Patrickra, ha amaz nem húzódott el akkor jobb kezének hosszú, finom ujjaival közrefogta az állát és felemelte hogy láthassa a szemeit, zavarba hozza és magához láncolja, mert annyi csodálat egy pillanatig sem volt elég önző szívének.
Ó, azok a szemek! Kimondatlan ígéreteket rejtettek, baljóslatú vibrálásuk mély, sötét örvénybe csalogatták. Taszítani sem kellett volna, magától ugrott volna fejest bele. A Lucienhez hasonló, lehetetlen alakok voltak a gyengéi, akik kinőttek már a komolyabb dolgokból, vagy csak épp nem nőttek bele még eléggé. Akik nem akartak kedveskedni, cirógatni, babusgatni, nem akarták kihúzni abból, amiben éppen dagonyázott, hanem inkább rátapostak, mélyebbre lökték és összetörték. Az ilyen zuhanásokat szerette a legjobban, és ezzel a sráccal nagyon szívesen zuhant volna aznap éjjel... Talán mert volt benne valami zabolázatlanság, ami valaki másra emlékeztette. Beharapta az alsó ajkát, enyhén kipirulva borzongott bele a veszélyes tempóban egyre lejjebb süllyedő érintésbe, hogy aztán széles mosollyal tudatosítsa a másik játékát. Ezek szerint sikerült tudatnia Luciennel, hogy bálványozza. Helyes. Az önhitt férfiakat a legkönnyebb kezelni. - Csúcs! Köszönöm! - Hálálkodva szemügyre vette az autogramot, mielőtt visszahajtotta volna a pólóját. Sajnálkozó mosolyt küldött a szökésen ért Pixie-nek, akire a férfi valamiért Eliként hivatkozott. Nem az ő dolga volt, így nem kérdezősködött, habár titkon azt remélte, ha sikerül elcsábítania a fickót, a nő is szabadulhat majd. Úgy látszott, ha az önbizalom a fejébe szállt is, becsapni már nem volt ilyen könnyű, amit Patrick kifejezetten értékelt benne. Az már első pillantásra is lejött számára, hogy kettejük közt régebbre nyúlik vissza a múlt, így már épp felajánlotta volna, hogy akkor inkább ő menne, igény esetén kimentve esetleg Pixie-t is, ám a válla köré kulcsolódó kar, az erős férfiillat és a test közelségének melege végül csak elbódították annyira a lábait, hogy engedelmesen a párossal ment. Közelebb hajolt, hogy jobban értse a fülébe suttogott szavakat, bár arra semmi szükség nem volt, Lucien elég könnyen megértette magát. Az érzéki közelségtől ismerős, jóleső meleg zúgott végig a gerince mentén, a szavakra pedig lágyan felnevetett. - Szeretem a kihívásokat. Ha nem vigyázol, többet is kicsalok belőled - Egy része arra vágyott, hogy megdöntse Lucien elvárásait. Egy másik része azt remélte, a bandájának feltűnik majd, hogy nincs ott és megkeresik. Egy egészen kicsi pedig azt is elfogadta volna, ha a kékhajúval ott folytatják, ahol abbahagyták. Fogalma sem volt, hogyan alakul az este, de mindhárom opcióval hajlandó volt kibékülni. Pillanatnyi bambulásából a vodka szó rántotta ki, elmosolyodott rá. Nem a kedvenc itala volt, de szerette, és ahogy Lucien ujjai végül az állára kulcsolódtak, arra jutott, hogy lónyálat is hajlandó lenne leküldeni a kedvéért. Az igéző szempár és az a rohadt nagy önbizalom... Miért ilyen csábító valaki máson, ha közben meg ki nem állhatja? - Nem vagyok cukorból, hogy egy kis vodka megártson. Az erős... - Itt ujjai pimaszul végigzongoráztak a férfi mellkasán, mintha már nem is az italról beszélne, hanem őt dicsérné. - ...a kedvencem. - fejezte be a mondatot megjátszott ártatlansággal, tenyerét "véletlenül" rajta felejtve a másik derekán, ha nem húzódott el. Tekintete azonban a nőre vándorolt, bűnbánón, amiért kihagyták a beszélgetésből. - Szóóval, régóta ismeritek egymást? Te is odavagy a zenéjükért? - érdeklődött a kékhajútól annak reményében, hogy így jobban megérti kettejük kapcsolatának milyenségét. Habár nem tűnt úgy, hogy a nőt zavarná a flörtölésük, azért mégis csak biztosra akart menni, hogy nem lép át senkinél semmilyen határt és nem épp tiltott területen vadászik.
------------------------------------------------------ c'est la vie, darling -----------------------
| 18 + |
Nem is értette hogy Lucien miért nem engedte el. Hiszen talált más szórakozást arra az estére, semmi indoka nem lett volna arra hogy ott tartsa. Bár ahogy ismerte már sejtette is, ártott a kibaszott nagy önbizalmának hogy nem borult úgy a lábai elé mint a másik, újfent csak bizonygatva milyen nagyszerű is ő. Férfiak és az ő fárasztó dolgaik. Persze mindez nem azt jelentette hogy feladta volna, mindössze átmenetileg fújt visszavonulót míg ki nem talált valamit ami működőképes is lehetett akár. Úgy gondolta az ital majd megoldja mind a kettő nyelvét, Lucien elmerül majd a kis fiatal fiúba, akit nem mellesleg ő szúrt ki először, utána pedig szaladhat világgá a gyerekekhez, akik kis szőrös, puha testükkel vigyáznak az álmaira. Majd keltik fel reggel hatkor hogy már éhesek, amire nem reagál, rá ugranak, ő sikítani fog… Néha komolyan elgondolkozott a macskatartás előnyein. A hajnali keltések nem tartoztak közéjük. Szóval, miután a pillanatnyi csatát elvesztette engedelmesen simult a pulthoz és figyelte a másik kettő enyelgését. Nem volt féltékeny, semmilyen érzelem nem kötötte Lucien-hez. Volt idő amikor zöld szemekkel és bosszúszomjas tervekkel figyelte a volt vagy épp jelen szeretői kalandozásait, azonban azokból az időkből már régen kinőtt. Sokkal egyszerűbb volt csak hagyni őket, kalandozni tovább és élni a kötetlen életet mely mindig is akart magának. Lucien negédes mosollyal fogadta a kommentet, tanulva az elmúlt percek hibáiból nem eresztette a nőt. Mégis, kicsit megingott az elhatározása. Elit válassza az éjszakára partnert vagy a fiatal kisfiút aki éjszakákon át istenítené? Ugyan imádta a nőt, tudta, megtapasztalta milyen jó vele az az elrabolt pár pásztoróra, azonban… Kellett neki hogy lássa a másik szemében a feltétlen imádatot. Ami a kisfiúnál ott volt és csak ingerelte, magához vonzotta.
- Akkor jó. - összegezte halk mosollyal a gondolatot, látszólag mit sem reagálva a kézre mely elindult a maga felfedező útjára. Csak a másik szemeit kereste, próbálta megfejteni a talányt mely ott hevert előtte. Egy igazi, széles mosolyt csalt ajkaira a kérdés, mintegy öntudatlan sodorta le a másik kezét a derekáról míg közelebb húzta magához Elit és belecsókolt a kék tincseibe. Az idő olyan relatív volt, sokszor egy pár perces ismeretség után úgy érezte a másikról hogy már évek óta beszélnek, máskor az évtizedes barátok tűntek el és lettek láthatatlanok. De Eli… Eli más volt. Évek óta ismerte és ott volt, nem veszítette el a lángot mely beragyogta őt is a komor éjszakákon. Mindegy milyen elutasító vagy tüskés tudott lenni, mindig megtalálta az útját a puha párnái közé. Így sosem tudott igazán megsértődni rá, úgy gondolta a nőn kívül senki sem ismeri igazán. Nem akarta elveszíteni azt a kapcsolatot mert akkor úgy érezte hogy a világtól is el kellett volna búcsúznia.
- Nem vagy zenész, igaz? - pillantott ki oldalra, kíváncsian méregetve a másikat. Olyan kis aranyos, buta fiúcska volt, semmit sem tudott arról a világról ami… Ekkor érezte Eli könyökét az oldalában, más másodjára aznap este, ami már nem volt olyan finom kis évődés mint az előző, egy komoly figyelmeztetésnek szánta. Mégis mire szerette volna felhívni a figyelmét? Kicsit felszisszent a váratlan mozdulatra, meg is szólalt volna de a nő rögtön megelőzte.
- Bulikról ismerjük egymást, barátok vagyunk. Semmi komoly. - biztos volt benne hogy az az idióta a munkájával akart előhozakodni, viszont nem volt meg a lehetősége hogy megkérje, ne. Egyébként a férfi esetében az nem is működött volna, ha megérzi hogy van egy titka akkor felhasználja ellene és kicsalt tőle mindent is, mindegy mennyire nem akarja. Szóval valahol a huszonkettes csapdájában vergődött, nem látta a kiutat belőle.
- Nagyon vad vagy cicám. Tetszik. - vigyorodott el szélesen míg ellentmondást nem tűrően fonta át a karjait a nőn, megelőzve hogy megint megtámadja egy valós vagy vélt sérelem miatt.
- Inkább igyál. - bontakozott ki az öleléséből, amit szerencsére hagyott és a vodkához nyúlt. Nem kellett nagyon kéretni, azonnal felhajtotta. Úgy érezte hogy még az sem lesz elég ahhoz az estéhez.
Kezdőlap
