Kor: 29
Magasság: 190cm
Haj: Szőkésbarna
Szem: szürke
Tetoválás: sok

Én egy teljesen átlagos srác vagyok. Normális szülőkkel. Semmi különleges nincs bennem... Jó, most éppen AAA ülésekre kell járnom és pszichológushoz mert van egy kis... dühkezelési problémám. Egyébként minden fasza. Lehet néha nem én vagyok a legválasztékosabb valaki a földön de a barátaim szeretnek, az edzőm is bírja a fejem. Persze volt egy-két rendőrségi ügyem, most épp próbaidőn vagyok, de ez bárkivel megeshet. Egy bandában zenélek és a szüleim boltjában dolgozok. Amit nagyon remélem hogy minél hamarabb abbahagyhatok. Milyen a jellemem? Fasza. Igaz évek óta nem volt egy barátnőm sem és a gyerekkori szombámban alszok... De biztos hogy kibaszottul bájos vagyok mert mindenki töri magát hogy megismerhessen. Egyébként meg utálom az ilyen kibaszott kérdéseket. Milyen lenne? Mint egy kibaszott homo sapiense.

Pozitív: néha kedves, a szüleiért megtenne mindent, kitartó és elkötelezett tud lenni. Van benne elég akaraterő hogy letegye az alkoholt. Legalábbis próbálkozzon vele.

Negatív: indulatkezelési problémák, úgy beszél állandóan mint egy kamionos, agresszív tud lenni, sokszor direkt lovalja bele magát a vitákba. Könnyen megsértődik és nagyon haragtartó, kifejezetten türelmetlen.

~ szj példa

Az üzlet mögött ülök és már a harmadik cigire gyújtok rá. Kellemes meleg van, nem az amikor úgy beizzadsz hogy a golyóidról is folyik a víz, nem. Amikor még tudsz élni a betonrengetegben mint egy működőképes ember és nem kell hatvanöt kabátot magadra rántanod hogy vegyél egy doboz cigit a sarkon. A rózsaszín kötény megfeszül a mellkasomon, a kis zsebéből árulkodón lóg ki a lassan kiürülő cigisdoboz. Ez lennék én, itt vagyok huszonkilenc évesen és az anyám boltjában dolgozom mint egy kibaszott eladó. Ennél szánalmasabb már nem is lehetnék. Lehet nem kéne ilyeneket mondanom, még a végén megjelenik Murphy hogy a pofámba röhögjön.
Matt finoman belebokszol a vállamba, kérdőn pillant rám. Matt a szponzorom. Mármint nem futtat vagy ilyemi, az AAA-ban osztozzák ki mellém. Ő már öt éve tiszta és úgy vélik, tudja majd kezelni az én kis... hangulatváltozásaimat. Nem tudom mit gondoljak a dologról, egyelőre sok ez az egész. Hiszen nem vagyok alkoholista. Jó, tudok inni sokat, nem tehetek róla hogy végre van egy kibaszott istenadta tehetségem! Ő meg... Egy vékony kis művészlélek aki az életében egyszer sem pogózott egy koncerten sem. Nem tudom elképzelni miből gondolták azt, hogy hosszabb távon mi kitudnánk jönni egymással.

- Minden rendben lesz. - csiripel türelmesen, én meg csak szippantok még egyet a cigimból. Lehet hiba volt felhívni. Mégis mi a faszomat tudna kezdeni velem? Remeg a kezem és érzem, egyre idegesebb vagyok. Legszívesebben letépném a kötényt magamról és megkeresném a legközelebbi kocsmát hogy takony részegre igyam magam. Csak ilyenkor mindig Anya szomorú arca tűnik fel előttem. Ez az egy dolog ami visszatart attól hogy ott hagyjam az egész kócerájt a faszba és inkább másik államba költözzek pár évre.

- Szóval, mit szól a banda... az üzlethez? - bök fejével látványosan a bolt felé, próbál szóra bírni. Ez nem épp a legjobb téma.

- Kibaszottul nincs közük hozzá. - morgom dühösen, amit ő fel sem vesz. Más ilyenkor már rég a kijáratot keresné.

- Azt hittem a barátaid. - hangjából érdeklődés csendül ki, ez minden egyes alkalommal megtud lepni. Semmit sem tud a férfi barátságokról. Felvont szemöldökkel pillantok rá. És? Mármint az az idióta Chace nem a haverom, Patrick esetleg. Ha még így is lenne, mi közük lenne ehhez a szarhoz? Mit kezdhetnének vele? Üljünk össze a kibaszott próbateremben és sírjunk együtt mert szegény kis Ronnie jól rábaszott és most bekerült a szopórollerbe az idióta természete miatt?! Vagy majd szolidaritásból ők is felhúznak egy kis rózaszín kötényt hogy együtt osztogassuk a virágokat, a sok hülye picsának akinek egyébként is túl sok gaz van a lakásában? Nagyon sok mindent tudnék mondani de inkább nem teszem. Ha ezt a szponzort is kiidegelem magam mellől akkor lehet megint másik csoportba passzolnak át. Semmi kedvem új emberekhez.

- Jah, azok.

- Tudnak az AAA-ról? Az utadról? - oh de utálom azokat a kibaszott gyűléseket. A sírás, a Bibliából való idézgetés meg a nagy sztorik, mennyire tönkretette az életüket a pia. Nem lennék oda való. Nem vagyok alkoholista. Csak amiatt járok hogy ne kerüljek be börtönbe, ezt mindenki tudja és elfogadhatná. Nem tartozom közéjük.
Valószínűleg sejti a választ mert kicsit hátradől és a hátsó kertben kezd el gyönyörködni megint. Kíváncsian ugrál tekintete egyik növényről a másikra, próbálja magába befogadni a látványt. Tényleg olyan mint egy tündérkert, már régen is szerettem és most is. Nem érdekel hogy anyám minek állítja be, valamiért megnyugtat. Főleg ha vicces cigit tekerek mellé. Úgy a legjobb a hatás. Könnyű alakja teljesen elveszik mellettem, tényleg nem tudom mi a fenéért gondolják azt hogy ő jobban bírja majd mint mások. Nagyon kevesen tudnak dűlőre jutni a személyiségemmel.

- Nem biztos hogy velük kéne lenned, nem? - töri meg a csendet de nem pillant rám, a lába mellett lévő aloe verával barátkozik éppen.

- Nem vagyok alkesz. Leszarom ha mások isznak mellettem. - ez félig igaz. Bár mostanság elég jól csinálom, még ha megy is a folyamatos baszakodás a viselkedésem miatt.

- Hmh. - nyugtázza a gondolatot és nem vitatkozik. Ezt kifejezetten értékelem. A sok hülye picsa után kibaszottul nincs kedvem még ezt is elmagyarázni. - Akkor miért hívtál? - a mai nap kérdése.
Olyannak indult a nap mint általában. Locsoltam, kipakoltam az árut, kasszáztam, segítettem ha kellett. Nem mintha lett volna akkor tudásom mint apának vagy anyának de egyik-másik sötét még a címkét sem képes meglátni ami rá van kötve a cserépre. Szóval egész jól viselkedtem. Leginkább magamhoz képes. Akkor jött be az üzletbe, minden eladó rémálma, egy Karen. Már a feltúrt szőke tincsei miatt tudtam, ez nem lesz egy egyszerű eset. Konkrétan az volt a baja hogy az egyik levél megszáradt pár napon belül, annyira a képembe dugta a kibaszott cserepet hogy azt hittem azt várja hogy egyem is meg a növényt, ha már ilyen szarra sikeredett. Én természetesen, mint egy rendes alkalmazott megkérdeztem, mi a faszom közöm van hozzá? Utólag végiggondolva lehet nem erre a válaszra várt. Volt egy kis vita, lehet kicsit feljebb emeltem a hangom mint ahogy az kellett volna, végül Anya mentette meg a helyzetet és zavart ki hátra. Akkor került elő a mobilom és hívtam fel Matt-et.
Megint csak előadja magát, nem hívtam ide. Oké, lehet egy kicsit creepy voltam mert feltárcsáztam és csak nehezen lélegeztem a vonalba. Lehet ezért is ijedt meg az előző szponzor? Akkor ide teszek egy mentális note-ot, ilyet többet nem csinálunk. Mindegy, végülis idejött magától. Amit nem bánok. Nem tudom elmondani neki mi jár a fejemben de jó hogy itt van mellettem és tud csendben lenni. Ez megnyugtat.  

   

ET ~

Mindig én voltam a kicsi gyerek. A kicsi Ronnie akinek hülye ruhái vannak és a szülei sem tudnak normálisan viselkedni. Soha nem hívtak meg sehova sem, a fél gyerekkoromat a szobám mélyén töltöttem a játékaimmal. Fura voltam, ezt mondták de nem tudtam eldönteni, miért? Miért látnak ennyire másnak a többiek? Megvizsgáltam magam a tükörben, megnéztem minden porcikámat, megkérdeztem Anyut és Aput, azt mondták minden rendben van velem. Akkor mégis mi lehetett a gond? Egyszerűen nem tudtam felfogni az egészet.
Egyik nap, az iskola után, odamentem Tonyhoz és a srácokhoz. Azt reméltem majd választ tudnak adni a kérdésemre. Anyu és Apu is mindig azt mondták hogy a legtisztább az egyenes beszéd. Ők is arra bátorítottak hogy nyugodtan mondjam el, valljam be minden érzésem, a többiek ezt biztosan értékelni fogják. Surprise, surprise... Nem értékelték. Elcsaltak az iskola mögötti parkba és addig vertek ameddig nem kezdtem el sírni és össze nem hugyoztam magam a félelemtől. Azután mindenki csak Hugyos Ronnie-nak hívott. Fogalmazzunk úgy hogy az elkövetkezendő három év sosem tartozott a kedvenceim közé. Ami még ennél is fontosabb volt, akkor jöttem rá hogy a szüleimnek nincsen mindig igaza. Hiszen ők találták ki azt a hülyeséget, hogy mint egy szivárványgyermeknek, ki kell tárni a szívemet és elfogadni minden bántást és sértést... Akkor kezdett el bennem érlelődni valami. A gyomrom tetején éreztem azt a dolgot ami a mai napig nem tűnt el, csak egyre kitapinthatóbb. Mármint nem fizikailag, ez valami elbaszott hasonlat annak  az érzékeltetésére hogy felkúrtam az agyam.
Minden megváltoztatott attól a naptól kezdve. Egyre gyakrabban szakadt el a húr és kiabáltam, az érzelmeket melyek addig gyűltek bennem már nem tudtam visszanyelni. Inkább mindent kiokádtam a másikra hogy nekem egyszerűbb legyen a dologom. Erre meg én lettem a rosszfiú?! Elvittek egy pszichiáterhez aki gyógyszereket akart felírni, apám szerint meg csak egy chipet akartak a fejembe rakni hogy követhessék a mozgásomat és befolyásolják a jövőben leadott szavazataimat. Most mit mondjak erre? Addig a pontig csak azt hittem hogy fasza fantáziája van, tök jó meséket mondott a fekete öltönyös emberekről és a mindenféle titkos szervezetekről amik irányítják a világot. Azt nem gondoltam volna hogy komolyan is veszi... Anyám meg csak széttárta a karját és azt mondta flower power, majd aromaterápiával megoldják a dolgot. Nekem meg mindegy volt, nem akartam többet visszamenni, szóval nem ellenkeztem. Jó pár hónap után azonban be kellett látniuk, csak a levendula gyertyák és az alufólia sisakok nem fogják visszafordítani a viselkedésemet. Miután sikerült beszélniük egy... Dobpergés! Gyerekorvossal? Pszichológussal? Ápolóval? Esetleg... A tanárokkal? Nem. Egyik sem talált, ha ezekre tippeltél volna. A kibaszott virágkötő barátnője azt mondta hogy járassanak valami sportra. A jógáról az első tíz perc után kitiltottak, a táncnál a lányok szoknyáját emelgettem, foci... A focit hagyjuk, nem fogok rohangálni egy kibaszott labda után mint valami hülyegyerek. Hónapok teltek el a próbálkozásainkkal, már lassan kezdték feladni a reményt, amikor rájöttem hogy a virágbolttal párhuzamos utcában van egy box edzőterem! Tökéletes. Először nem akarták elfogadni az ötletet, miszerint a nirvanahoz vezető utat nem erőszak kövezi ki, ám amikor pár nappal később megint összevertek, ott valami megtört anyámban. Anélkül hogy leápolta volna a sebeimet, vagyis rám kente volna a sok büdös dzsuvát amit a kertjéből szedett össze, megragadott a karomnál fogva és végigrángatott jó pár utcán keresztül mire elértünk Big Al edzőterméhez. A világ legszebb látványa tárult elém aznap. Kellemes félhomály, a zsákok egyenletes püfölése, nagy, magabiztos férfiak akikkel senki sem baszakodhat. Én meg úgy néztem ki mint valami kis hugyos kölyök. Oké, végülis az voltam... Akkor nem csináltam épp magam alá. Ott álltam, anyám a karomba kapaszkodva, az összetépett kis szivárványos mellénykémben és kordbársony nadrágomban amit a saját vérem és verejtékem, a föld mocskolt be. Szerintem ennél szánalmasabb látványt még egyikük sem láthatott. Anyám könnybelábadt szemekkel kezdett el könyörögni az edző bának hogy tanítson mert már az életemért sír éjszakánként. Imádom az anyám de komolyan, elnézett volna balra és ott a kurva iroda, csak be kellett volna regisztrálnia a nevem és kész... Ehelyett felhívta ránk a fél terem figyelmét és meg vörösödhettem el még jobban. Ha nem lettem volna annyira fáradt és összetört akkor biztos valamit leművelek. Al bácsi megsajnált, főleg amikor látta hogy mennyire zavarba hoz Anya, elvezetett minket és ott előadhatta a műsor további részét. Hogy én mennyire jó gyerek vagyok, leszámítva amikor összetöröm a tányérokat, de a világ mennyire gonosz velem. Pedig én egy szivárványgyerek vagyok, már az ezoterika klubjában is megmondták, sokkal többre vagyok hivatott... Ekkor belekezdett az elméletébe az árny emberekről és gonosz entitásokról ahol elvesztett mind a kettőnket. Ahogy később az edző bevallotta, azért is vett fel hogy normális felnőttek is legyenek az életemben. Ezzel a kijelentéssel nem nagyon tudok vitatkozni.  
A terem az életem részét képezte és képezi, Al bácsival heti rendszerességgel találkozunk. Ám tizenéves korom környékére már annyira belejöttem az egészbe, hogy kevéssé vált. Kérdezhetnéd azt hogy mi van a versenyekkel meg ilyenekkel. Nos... Pár ilyenen részt vettem, nem is szerepeltem annyira rosszul. Viszont egyszer egy csávó legyőzött, még ott voltunk a ringben, amikor konkrétan kiröhögött. Ott állt, karjai a magasban, erre engem bámult és röhögött. Ott valami elszakadt bennem. Amikor a bíró elengedte a karját akkor odaléptem és tökön rúgtam. Tudom hogy azt mondják hogy belé is haraptam, ami nem igaz! Ugyan kiköptem a fogvédőt és leköptem de nem haraptam meg! Az buzis lenne. Mindegy, végülis egy életre eltiltottak a versenyzéstől. Szegény Al bácsi nagyon csalódott volt... Egyedül emiatt bánom az egész dolgot. Apám azt mondja hogy a fehérje szeletekbe csempésznek tesztoszteront és ezért ilyen a természetem. Azt nem veszi számításba hogy kb kilenc éves korom óta tart ez... Ilyen vagyok. Nem a kormány áll lesben mögöttem hogy minden lépésemet megfigyelje és irányítva.
Szóval, tizennyolc éves koromban, amikor végre megszereztem a hülye érettségit, úgy döntöttem hogy lelépek otthonról. Anyám azt szerette volna ha a virágboltjában dolgozok, amitől kivert a víz, apám meg főiskolára küldött volna. Persze nem valamelyik menőre, nem. Valami eldugott kis szarba ami a komcsi ismerősei szerint nincs megfigyelve. Sok volt belőlük. Igen, imádom és szeretem mind a kettőt, meghalnék értük ha kéne, de ennyi pont elég is volt az egész történetből. Említettem hogy a kis félrelépés után, a harapá... Úgy értem a rosszul sikerült meccs! Szóval elkezdtem dobolni. Volt egy banda amelyik keresett egy dobost, jártak mindenféle fesztiválra, a termetem miatt félig még kidobó is lehettem. Minden nagyon király volt, imádtam életem azon periódusát. Viszont miután sokat utaztam nem edzettem, a dobolás nem fárasztott le annyira mint kellett volna. Megint visszatértek a dühös periódusaim amit csak alkohollal tudtam igazán elfolytani. Kialakult egy kis... egy icipici ivási problémám. Csak az ősök fújják fel a dolgot, nagyon jól elvoltam vele. Jó pár évig.
Anya már nagyon utálta hogy sosem vagyok otthon, nekem is hiányoztak. Meg Al bácsi is. Szóval megszakítottam a vándorló életmódot és visszaköltöztem a városba. Természetesen külön albérletbe... Dolgoztam egy teremben, zenéltem és éjjelente kidobóskodtam. Ez igencsak elbaszta a bioritmusomat de nem bántam, tudtam vigyázni anyáékra és a régi haverokkal is felvehettem a kapcsolatot. Egy darabig jól ment minden. Nagyon jól ment! Amikor egyszer beütött a krach. Egy kocsmában voltunk, már nem is tudom mit ünnepeltünk éppen... Szóval, egyébként sem volt jó a kedvem mert az egyik paraszt haverom lenyúlta a csajt akit kinéztem, aztán meg valami idióta még le is öntött sörrel. Felálltam, lehet nem túl bizalomgerjesztő módon és azt hittem a pofám leszakad. Az a srác állt előttem akivel annakidején bunyóztam... Felismertem mert Al bácsi állandóan baszogat azzal hogy lehetnék olyan is mint a ő. Mert neki adtak ösztöndíjat és tanult, nem tör-zúz mint valami baromállat. Szóval ott állt teljes magasságában, majdnem akkor volt mint én. Ami kifejezetten imponáló, kevés 195cm magas emberrel hoz össze a sors. Nem akartam semmit. Isten lássa lelkem tényleg nem akartam bunyózni, legfeljebb párszor megütni, amikor felröhögött. Elkezdett a pofámba vigyorogni és azt mondta hogy egy kis harapós buzi vagyok. Ott volt az első képszakadásom.
Konkrétan másnap a fogdában ébredtem fel és azt mondták hogy szétszedtem a helyet. Pedig az egyik kedvencem volt... Aminek persze lesznek következményei és bla-bla-bla. Egyedül szegény anyám sápadt arcát utáltam az egész dologban. Nem lett volna arra a szemét helyre való. Apám meg persze nem kísérte el mert szerinte nem csak ujjlenyomat hanem a megfigyelő kamerák által is rendszerbe veszik az ott megforduló embereket. Mindegy, nem érdekelt. Szégyenkezve elkullogtam vele és tényleg meghallgattam volna minden sértést. Akartam hogy dühöngjön! De ő csak megértően megsimogatta a vállam és azt mondta, minden rendben lesz. Basszus, Anya! Ettől csak még szarabb lett... Találtunk egy ügyvédet és elintézték hogy ne kerüljek sittre, viszont volt pár feltételük. El kell járnom terápiára, még ha a legnagyobb ellenzője ennek az apám, valamint vissza kellett költöznöm a szüleimhez, járni AAA gyűlésekre és lemondani a piáról, feladva minden más állásomat. A megállapodás szerint jelenleg az üzletükben kell dolgozzak és zenélhetek, merthogy az gyógyító jellegű.
Faszom.

~ szj példa

*** napjainkban

A padlón ülünk már egy fél órája és Greenwald kopasz fejével szemezek. Nem értem a gyakorlat lényegét és nem is érdekel. Fel akarok állni mert elgémberedtek a tagjaim és kibaszottul nem érzem át az izlandi luvnyák sikongatását sem a magnóban. Még senki sem mondta neki hogy egy kibaszott két méteres faszt ne akarjon törökülésbe kényszeríteni? Az ujjaim megfeszülnek a térdemen, legszívesebben megfognám a plüss baseball ütőt és elkezdeném folyamatosan verni a fejét. Lehet valamit megérzett a pillanatnyi hangulatváltozásomból mert kinyitja a szemét és felkúszik a szemöldöke a magasba. Értetlenül áll ahhoz hogy nem élvezem ezt a tortúrát amit ő kezelésnek mer nevezni.

- Mi a baj Ronnie, nem érzi jól magát? - hangja kedves, nekem viszont olyan mintha a szöget végighúznák a táblán. Egyszerűen nem bírom a pasast.

- Mikor állhatok fel? - kérdem türelmetlenül, próbálnám megmozgatni az izmaim de szerintem így maradtak. Lehet hogy a kurva irodában én leszek a legújabb látványossága. A toronymagas, szétvarrt fasz aki batikolt rongyok, cserepes növények kaotikus kuszaságábá szorult.

- Ronnie... Most épp a föld csakrával akarunk egyesülni... - itt már kezd elveszteni.

- Doki, én legfeljebb egy szőke pinával akarok egyesülni és nem a kurva kibaszott...

- A-a-a! Mit beszéltünk meg? Nincs káromkodás a kezelésen! Mit mondunk ilyenkor? - itt már tényleg végem.

- Nem mondom ki.  

- Én kivárom.

- Oké. - farkasszemet nézünk egymással. Biztos hogy nem fog rávenni a kibaszott terápiás jellegű mondatára. Nem érdkekel. Inkább találjanak itt meg és törjék le a lábaimat mert nincs bennük elég vér, nem fogok úgy ugrálni ahogy ő fütyül. Tekintetem újra a játék baseball ütőre téved. Legszívesebben beletennék egy fémcsövet és úgy használnám. Bár ezt megint olyan gondolatoknak mondaná amik nem illenek a béke szigetéhez.

- Addig nem állunk fel. - töri meg a csendet, óvatosan megfogva a játékot és eltéve a közelemből. Valamit lehet megérzett a gondolataimból.

- Azt csak akkor kell mondanom ha ideges vagyok. Most kibaszottul nyugodt vagyok. - feszülnek meg még jobban az ujjaim a térdemen, már lassan elfehérednek az ujjpercek. Valamiért nem veszi be a dolgot, összefont karokkal vár. Oh de utálom. Ha van valaki akit megölnék... Ő áll a lista élén. Egy kis 150 centis vakond. Csak felállok, megfogom a nyakát és...

- Ha akarod együtt is elmondhatjuk... - megfeszül az állkapcsom, biztos hogy nem veszek részt a hülye játékában. Ekkor viszont megrezzen a mobilon. Nem valahol máshol kéne lennem? Tekintetemmel az órát keresem... Oh igen, a próba... A kurva életbe! A doki órákig eljátssza ezt velem ha kell, nincsen másik betege. Ami önmagában elég árulkodó de nem érdekel, Anya örül hogy idejárok. Veszek egy mély lélegzetet és hálát adok az összes fenti dolognak hogy erről most senki sem fog tudni.

- Egy boldog kismadár vagyok... Nagyon békés vagyok. Szeretek mindent és mindenkit. Magamhoz ölelem a világot... - szűröm ki a hangokat a fogaim közül, talán annyira így nem meggyőző számára a mantra. Helyeslőn bólogat míg beszélek, kezével jelzi, hangosabban. Egyszer megölöm. Egyszer tényleg megölöm. Fogom azt a kurva játékot és feldugom a...

- Akkor most hangosabban!

- A faszomat fogom hangosabban mondani! Ennyi elég volt, mennem kell! - nagy nehezen feltápászkodok, a vér már kifutott a lábaimból de bennem van a vadak túlélési ösztöne. Nekem most innen le kell lépnem vagy különben olyat teszek amit örökre megbánok. A doki, egy sajnálkozó mosoly kíséretében figyeli a távozásom, nem próbál megállítani. Úgy érzem ahogy kilépek az ajtón már fel is hívja anyámat hogy tájékoztassa a meghiúsult kezelésről. De ha megint elküldenek arra a kibaszott jógára én tényleg nem tudom mit csinálok...

Rohantam a városon keresztül hogy elérjek a próbateremhez. A másik kellemes dolog ami a magasságomból jön hogy kevesen szoktak az utamba állni. Lehet úgy néztem ki mint egy félőrült ahogy vérben forgó szemekkel szakítottam fel minden egyes ajtót ami elém került és kerülgettem, oké, néha félrelöktem az embereket. Jó-jó, pár percet késtem. Nem mintha nagy ügy lenne. Kivágom az ajtót és bevonulok, aznap mindenki tiszteletét tette, még Patrick is ott vigyorog a hülye fejével. Micsoda kellemes meglepetés. Kivéve persze a gitárost, az még work in progress. Látom Chace tekintetében hogy megakarna ölni, én próbálom kifejezeni a sajátjaimmal, most aztán meg ne próbáljon beszólni.

- Kösz hogy megjelentél, végülis csak fél órája tart a... - kezd bele a hegyibeszédbe amit rögtön meg is akasztok. Ha valamikor, hát ma pont nincs szükségem egy nagyokos újabb előadására. A mantra meg az eszembe sem jut, elkezdek teli torokból ordítani vele.

- Oh, mert csak én szoktam késni?! Megszólalt vezérünk és királyunk aki azt sem tudja mit kéne ezzel a hugyszaros bandával kezdeni! Bocsánat felséges Chace nagyúr hogy egyszer az életben sikerült nekem is késnem! És akkor most mi a faszomat csináljak? Szopjak végig mindenkit?! - Patrick tekintetében látom, tetszene neki az ötlet de leállítom, hogy még csak meg se merjen szólalni mert az csak jobban felkúrna aznap.

- Akkor mit csináljak? Menjek el és tekerjem vissza azt a kibaszott órát mert egy kibaszott nagyvárosban élünk ahol néha, képzeld, dugók is vannak?! Eljöttem, itt vagyok, játszunk. Szóval szálljál le a magas lóról és fogd be a pofád mert már kibaszottul unom! - vajon mit hagytam ki? Ledobom a kabátom és a dobokhoz sétálok. Ha jót akar akkor nem jön felém mert tényleg szétszedem. Levágom magam a dobokhoz és kérdőn nézek a másik kettőre.

Akkor most mi van, csináljuk vagy sem?!