Saját magam jellemzése lenne talán a legnehezebb feladat. Amikor tükörbe nézek nagyon szeretném azt hinni, hogy még az a szende, törődéssel teli menekülő nő vagyok, mint aki voltam 15 évvel ezelőtt. Ha valaki nem ismer valószínűleg ez az amit ma is lát... Csak egy nő aki felvergődte magát a porból egy Manhattani medencés tetőlakásba. Alapvetően nem tartom magam gonosznak vagy kegyetlennek. Mindig csak azt teszem amit muszáj a túléléshez. Egy túlélő vagyok már azóta, hogy tizenévesen az utcára kerültem. Egy szegény családban születtem Mexikó egyik városában ahol az emberek nagy része drogkereskedelemmel foglalkozik. Miután a szüleimet eltették láb alól nem volt túl sok választásom az életben. Ahhoz, hogy én életben tudjak maradni nem egy embert kellett átvernem, lefeküdnöm velük vagy éppen megölnöm. Ez mind meghagyta rajtam a nyomát a mai napig. Évekkel ezelőtt még nagyon lelkiismeretes voltam, próbáltam csak azt tenni amit nagyon muszáj, de egy idő után megkeményedik az ember. Ma sem vagyok lelketlen, viszont ma már szemrebbenés nélkül tetetek félre bárkit aki az utamban áll. Ha üzletről van szó, ott nem tünhetek egy pillanatra sem törékenynek, hiszen abban a pillanatban kihasználnak és sajnos egy nőtől mindig azt várják, hogy mikor törik össze, mikor tudják jól hátbaszúrni. Amit én semmiképp sem engedhetek meg. Tudom jól, hogy előbb vagy utóbb eljön az én időm is. Egy szűk börtöncellában fogok kikötni, vagy éppen a föld alatt. Az én foglalkozásom sajnos sohasem hosszúéletű hiába csinálok mindent diszkréten és tüntetek el minden nyomot magam után.
A hétköznapi életben igyekszem nem feltűnően viselkedni. Publikusan csak autókkal kereskedem, valamint bártulajdonos vagyok, amikkel természetesen csak pénzmosás történik a háttérben. A tekintélyem fenntartása érdekében sűrűn rendezek bálokat, adományozok pénzt árva gyermekeknek vagy állatmenhelyeknek. Igazság szerint nagyon is a szívemen viselem a gyermekek sorsát, hiszen semmiképp sem szeretném, hogy bármelyikük is átmenjen valami olyasmin amin nekem is át kellett mennem. Soha semmilyen körülmények között nem tennék olyat amivel ártani tudnék nekik... Legalábbis nem közvetlen, tudatosan.


A saját véremben fulladozva igyekszem mást sem tenni csak az időt húzni. Az én szakmámban szinte minden szorult helyzetben az idő lesz a legjobb barátom. Tudom jól, hogy ha okosan tudok minden perccel gazdálkodni és nem rögtön megöletni magam akkor nagy eséllyel rám fognak találni és szerencsém lesz egy újabb napot megélni. A hosszú utam során sok-sok ellenséget szereztem be magamnak, így aztán soha nem tudhatom, hogy megélem-e a következő napot.   - Puta madre... - Köpöm ki a szavakat miután a nyomozó úr egy újabb ütést mér le az arcomra. Igazából teljesen ellehetetleníti, hogy bármit is mondani tudjak ha bébipépet csinál az arcomból. Soha nem értettem, hogy miért verik agyon az ember arcát ha szóra akarják bírni. Sokkal egyszerűbb és  effektívebb néhány törött ujj, szétzúzott térd, vagy bármi más, mint ez. Ebből is látni, hogy semmi tapasztalata nincs a szóhozbírásban és csakis a bosszúvágy vezényli. Nekem pedig eszem ágában sincs tippeket adni neki. Ahogyan a meggyónáshoz sincs túl sok kedvem.
- Szerinted mit fog szólni a felettesed ha megtudja mit művelsz itt? - Pillantok fel rá, miközben újabb próbálkozást teszek a csuklóim kiszabadítására a hátam mögött. Persze esélytelenül, hiszen a bilincs szinte teljesen a húsomba vág, esélyem sincs kiszabadítani a kezem anélkül, hogy ne tegyek csak nagyobb kárt saját magamban. Jack egy pillanat erejéig sem gondolkozik a válaszán, nagyon magabiztos és tényleg elhiszi, hogy majd itt beszélni kezdek ő pedig boldogan rácsok mögé csukhat végre. Azzal pedig nincs tisztában, hogy én előbb halok meg minthogy börtönbe menjek. Még akkor is ha előtte jól megkínoz... Már megtanultam, hogyan kell tartani a számat, bőven akadt rá lehetőségem. Senki sem kerül hatalomra anélkül, hogy letesztelték volna vagy tízezerszer. A drogüzletben semmi sem számít jobban, mint a bizalom. Nem születtem hatalommal a kezemben, az évek során rengetegszer dolgoztam másoknak, akik próbáltak megtörni különböző trükkökkel, hogy kiderítsék mennyire könnyen török meg. Szóval ha akkor nem sikerült senkinek egy szót sem kiszednie belőlem, hogyan is sikerülhetne most, mikor ténylegesen a saját életemről van szó. Ez a szakma veszélyes, nem hiába nincs családom, saját gyerekem, férjem, senkim... Csakis bizalmasaim akik az életület adnák értem.
- A feletteseim valószínűleg örülni fognak amint megszerzem a vallomásod. - Egy apró mosoly szalad végig az arcomon, de csak egy pillanatra hiszen az apró mozdulattól fájdalom hasít az arcom minden egyes kis pontjába. Annyira naív. Fogalma sincs róla, hogy mibe ásta magát. Fogalma sincs arról, hogy egyáltalán nem ajánlott magánakciókba kezdeni olyasvalakivel mint én. A bosszúvágy sajnos mindig nagy úr. Ő elvesztette a feleségét és szent meggyőződése, hogy az én kezem volt az ügyben. Mondjuk nem áll messze az igazságtól. Nagyjából két évvel ezelőtt lekapcsolták az egyik pilótámat. Én pedig nem hagyom cserben a hűséges embereimet, így hát a szállítása során egy mentőakciót rendeztünk meg. A felesége pedig rosszkor volt rossz helyen... Járulékos veszteség. Azóta Jack a nyakamban lohol és igyekszik szinte bármi áron bizonyítékot szerezni és lecsukatni. A mosolyomra a válasza egy újabb hatalmas erejű ütés az arcomba. Még érzem ahogyan egy újabb adag vér folyik le arcomról aztán elsötétül minden.
'Remegve lapulok meg az egyik bokor alatt, az izzadság és vér keveréke szárad meg a testem szinte minden porcikáján. Normális esetben semmi más nem járna a fejemben csak egy jó forró fürdő. Viszont most ez az utolsó amire vágyom. A kezem a számra tapasztva, nem akarom, hogy meghallják a szuszogásomat, vagy éppen az elfolytott fájdalomtól való nyögéseket. Az egész testem remeg a félelemtől, jól tudom, hogy most túlzásba vittem. Ráhívni a drogosztályt a társamra miközben az átadást intézi, olyan mintha a saját halálomat írtam volna alá. Viszont ő átvert, ezzel elveszítve minden bizalmamat. Ha valaki eljátssza a bizalmam, nincs visszaút.
- Tiszta! - A férfiak hangos léptei távolodni kezdenek. Várok még néhány percet, majd kimászok a koszból és menekülésbe kezdek. Mint ahogyan már máskor is tettem. Ezúttal viszont nem üres kézzel teszem, nem a megélhetésért rohanok, hanem azért ami engem illet, hogy elfoglaljam a trónt ami végre az enyém, valamint, hogy megbosszuljam azokat akik megpróbáltak az utamba állni.'
- Amy? - Rázza meg valaki a vállam. Kábán pillantok fel Zach-re. Legszívesebben megölelném a már kiszabadított karjaimmal, kétlem, hogy bármikor is jobban örültem a látványának. Zach már az eleje óta mellettem van, gyerekként legjobb barátok voltunk, számtalanszor mentette meg az életem, olyan mintha a testvérem lenne. Ő a legjobb és leghűségesebb emberem, akire bármikor és bármiben számíthatok. - Mit tegyünk vele? - Int jobbik kezével Jack felé, akinek már nem az önbizalomtól csillognak annyira a szemei, sokkal inkább a halálfélelemtől. Lassan állok fel, igyekszem megtartani az egyensúlyom majd közelebb sétálok a földön térdelő nyomozóhoz. Megérintem az arcát miközben fölé tornyosulok.
- Semmi közöm nem volt a feleséged halálához, de ha még egyszer találkozunk, esküszöm neked, hogy a tiédhez viszont sok közöm lesz. - Hátrébb lépek majd bólintok egyet a két emberemnek, akik azon nyomban elengedik a nyomozót. Szívem szerint én magam eresztenék egy golyót Jack fejébe, de nem tehetem meg, hogy egy újabb nyomozó életét veszem el, már így is túlságosan szorul a hurok a nyakam körül. Így hát azt teszem amiben jó vagyok, a szemébe hazudok és reménykedem a túlélésben, miszerint ő hisz nekem ha másért nem akkor azért mert meghagyom az életét.
Miután kilépünk az épületből beülök az út szélén parkoló Jeep hátsó ülésére. Zach elfoglalja a vezető ülést majd felém nyújt néhány törlőkendőt amivel letörölhetem az arcomra száradt vérem egy részét. - Mi a helyzet a mexikói szállítmánnyal? - Kérdezem folytott hangon miközben szemibe nézek a visszapillantó tükrön keresztül.
- Gond nélkül beérkezett, ne aggódj. Hívjam az orvost? - Aggódva pillant vissza rám. Tudom, hogy aggódik. Az életét adná értem ha úgy hozná a sors, ahogyan én is az enyémet adnám érte.
- Jól vagyok. - Rázom meg lassan a fejem. Csak egy kis pihenésre van szükségem, meg talán némi sminkre amivel majd eltakarhatom a zúzódások legalább egy részét.