Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Pént. Márc. 25 2022, 18:43
Jade & Lana
"More than Santa Claus, your sister knows when you've been bad or good."
- Akkor kit? Visszajött a magas barátod? - Nyilvánvalóan tisztában vagyok a nevével is, de hívhatjuk ezt egy tesztnek is. Ha a húgom heves tiltakozásba, vagy védekezésbe kezd, akkor legalább meg tudom állapítani, hogy milyen viszonyban vannak jelenleg és tartják-e még egyáltalán a kapcsolatot. Én rendszeresen lájkoltam a legidősebb Yoo képeit Instagramon azóta is, hogy nem tartjuk szorosabban a kapcsolatot, de hiszek benne, hogy kevesen tudnak ellenállni egy olyan szép bicepsznek, mint amivel ő is rendelkezik - és akkor a többi tulajdonságáról vagy testrészéről még szó sem volt. Egésze sértett fejet vágtam Jordan helyében is, amikor Jade megvádolta lopással. - Szerintem ha láttad volna hogy dobták ki, még te is megsajnáltad volna. Ráadásul a macskájával együtt... - Négy kerek másodpercig sikerült együttérző kifejezést erőltetnem az arcomra, aztán a visszatérő emlékképek és maga a szituáció miatt gyakorlatilag elnevetem magamat. - Jobb fej, mint Austin. - Ezen nincs mit magyarázni. Megrántom a vállaimat, miközben a hajamhoz nyúlok, hogy egy tincset kezdjek csavargatni az ujjaim körül. Nem állítom, hogy én jobb lennék a párjaim kiválasztásában, de szentül hiszem, hogy olyan ámokfutóval azért még én sem voltam, mint Jade középiskolás pasija. Annak a srácnak a szeme sem áll jól, és hiába nem ismerem annyira, mint a húgom, attól még megvan róla a véleményem. - Bronx nem neked való. Ééés nem akarom hallani, hogy nekem sem. - Ezen a ponton tartottam fel a mutatóujjamat, hogy megelőzzem a bajt. Eszemben sincs belemenni abba a témába, hogy ki hova költözött és mit dolgozik. A ki alatt pedig egyértelműen saját magamat értem. - Te sosem nézted meg Zade hátsóját? - Nem kifejezetten hatna meg, ha megtette volna, mert tény és való, hogy amikor bemutatjuk a párunkat otthon, nem csak a viselkedését vesszük figyelembe, hanem a kiállását is. Jade mellé például határozottan nem illene egy olyan termetű és súlyú srác, mint Zade, vagy az idősebb Yoo fiú. - Te kis kocka - mosolyogva néztem a lányt. Volt, hogy nem tudtam elképzelni milyen testvérrel rendelkezni, de manapság, ha a kettőnk kapcsolatán jár az agyam, nem is tudnám másképp elképzelni az életemet - és nem is akarom. - Az egy dolog! - Ugyanolyan hevesen válaszoltam neki, mint ahogyan ő felhasználta ellenem az egyetlen, és legerősebb érvet, amivel le lehet engem rúgni a magas lóról. - Tudod... Azt csak mondják, hogy az iskola nem tanít semmire, meg ilyenek. Tényleg van egy csomó felesleges dolog, amit meg kell tanulni, de utána ha tovább akarsz tanulni, vagy azt szeretnéd hogy emberszámba vegyenek, kellenek a jó jegyek és a végzettség. - Persze van a világnak egy olyan oldala is, ahol baromira nem az intelligencia számít, de ha valamit kívánok Jadenek, akkor az határozottan az, hogy ne kelljen beleszállnia az olyan dolgokba, amelyek Bronxban talán mindennaposak. - Na szép, én meg bíztam benne. - A fejemet rázom, csak hogy valahogyan kifejezzem a rosszallásomat a bánatos arckifejezésemen túl is. - Ez pont olyan, mint ahogyan Jordan magyaráz nekem a játékairól. - Fájdalmas arckifejezéssel gondolok vissza ezekre az alkalmakra, mivel volt már legalább kettő ilyen és én legalább ugyanannyira tudtam megjegyezni mindazt, ami elhagyta a lakótársam száját. - Ennyire szeretnéd, hogy visszajöjjön? - Nincs ezen mit szégyellni, én bevallom, hogy kifejezetten szeretek pletykálni. Ki mással tenném meg, mint épp a húgommal? - Nekem te ne... - Úgy fintorgok rá, mint egy igazi óvodás. Jordan most valószínűleg olyan fejjel nézne rám, mintha rögtön azt is közölné akarná, hogy ő aztán megmondta, hogy vannak nők számára veszélyes dolgok. Hiszen pont ugyanazt csinálom Jadievel, mint ő velem, és el is várom, hogy a húgom elfogadja a dolgot, míg én nem teszem meg. Lehet, hogy nekem is hallgatnom kellene Jordanre. - Akkor csak a szája nagy. - Nem szeretném azt éreztetni a kutyával, mintha csalódtam volna benne, mégis olyan pillantást vetek rá. Nem mintha én otthon jobban jártam volna az újdonsült macskával a lakásban, de róluk egyébként sem mondta senki, hogy alkalmasak a gazdájuk védelmére. Ha valamit, akkor előbb okozza a halálunkat Jordannel, amiért éjszaka az arcunkra akar feküdni. De ha már itt tartunk, Lucifer Jordan macskája, remélem csak őt nyírná ki. - Honnan tudod? Mondtam olyat, hogy a seggén kívül más is jól néz ki rajta? - Butaság lett volna azt állítani, hogy Jordan csúnya, mert nagyon is az ellenkezője igaz rá. De ezt nem most terveztem Jade orrára kötni, amikor egy komoly és jelentőségteljes dilemmát próbáltam a saját oldalamra fordítani. - Valakivel úgysem lehet, hogy rendszeresen lefekszel vele - elnevetem magamat, amikor hangosan is kimondom. Lehet akármilyen jó a szex, ha minden más tényező nem működik jól az együttéléskor. Mióta Bronxban lakom, valahogy könnyebben mentek ezek a dolgok és egy-két hétig még lakott is nálam férfi, aztán rájöttünk hogy nem működik. Sokkal egyszerűbb, ha nincs egy rendőr is a házban - vagy a tudat, hogy lakik ott egy. - Nem felejtem ám el. - Egyébként is túl gyakran vásároltam ruhát, a postásunk nagy valószínűséggel már utált is amiatt, hogy állandóan hozzánk kellett járnia, de kénytelen vagyok változatosan öltözködni a bárba, ha pedig nem is mindenből kell új darabokat vennem, mindig kell néhány újdonság, amivel kombinálhatom a régi ruháimat. - Az is. - Ezt határozottan tudtam mondani. Jordan velem ellentétben még egyetemre is járt, hiába nem fejezte be. Így mondhatjuk, hogy mindketten ismerjük azt az érzést, hogy valamit félbehagyunk. Ő a diplomaszerzést, én a sminkes "karrierem". - De szerintem ne akarj minket annyira összeboronálni, szoktunk összekapni is. Egyébként meg nem akarom még gyerekeket szülni, csak mert neked babázhatnékod van. Majd keress olyan munkahelyet, ahol sok a gyerekes ember és beviszik őket a munkába. - Nem tudom meddig kellene keresgélni egy ilyet, de hiszek benne, hogy létezik. A saját gyerekvállalással kapcsolatos terveimet - vagy nem létező terveimet - pedig talán jobb nem emlegetni, amikor még a saját húgom is azt várja tőlem, hogy utódaim legyenek. - Miért? Te meg akarod játszani magadat a párod mellett? - Én úgy gondolom, hogy túl sok energiát igényelne valaki olyannak lenni, aki nem én vagyok. Lehet, hogy nem fog mindenki kedvelni, de nem is alszom rosszul csak azért, mert valaki nem kedvel túlzottan. Akkor nincs szükségem arra az illetőre az életemben. Ennyi. - Ha visszajön még New Yorkba akkor simán. Itt a bátyja. A távkapcsolatok sosem működnek - megrántom a vállaimat. Egyébként is ki akarná magát azzal szivatni, hogy fél évente egyszer lehet a párjával? Azt hiszem én féltékenyebb típus vagyok annál, hogy kibírjam az ilyesmit. - Honnan tudod? - Ebben senki nem lehet biztos, főleg mert meggyőződésem, hogy a húgom nem a legjobb barátnője pasiját figyelte kitüntetett figyelemmel, amikor éppen nekik szurkolt. - Simán megmondom neki. Magasabb vagyok Isánál, úgyhogy nem tudna olyan könnyen megtépni. - vigyorogva vonom meg a vállaimat. Lehet, hogy nem kellene ennyire általánosítanom, de nem tehetek róla. Valójában amikor kimondtam a dolgot, sokkal inkább gondoltam Austinra, mint Louis-ra, de ennek már Han tudatában egyébként sincs jelentősége. Hiába akarnám elverni őt, amiért megcsinálta a húgom matek feladatait, legalább nem egy buta focista. - Tudod, a bokszolók is tök buták, mert van akinek annyi fejsérülése lesz a karrierje során, hogy elgurul néhány kereke. - Talán csak városi legenda, de én látom benne az értelmet. Akkor miben különbözne egy amerikai focista? - És? Én is legyek olyan, mint ők? - Őszintén szeretném megérteni azokat, akiknek a legfőbb vágya, hogy huszonévesen egy gyerek után kelljen rohangálniuk, de én nem tartozom közéjük. Sőt, ha már itt tartunk abban sem vagyok biztos, hogy akarok egyáltalán gyereket. Az egyik legfőbb kérdés ugyanis, hogy egyáltalán kinek szülöm meg, a másik hogy min kellene ahhoz keresztülmennem, hogy a karjaimban tartsam azt a gyereket. - Te legalább kitűnsz a tömegből. - Nekem valószínűleg platinaszőkére kellene szívatnom a hajamat, hogy hasonlóan utánam kapják a fejüket az emberek és azt mondják, van valami különleges a színeimben. - Ha én vörös lennék, tuti örökre az akarnék maradni. - Vörösről vörösre fejtetni semmi értelme nem lenne. - Hanról? - A szemem sarkából nézek csak rá, mert sejtem a választ. Ezért is mondom tovább olyan magabiztosan. - Mondtam. Ha visszajön, ne engedd el. De ha nem... Neked lenne kedved egy távkapcsolathoz? - Jade fiatal még ahhoz, hogy átlásson bizonyos dolgokat, de ha ennyire foglalkoztatja a fiú, talán még annak tudatában sem kellene elengednie, hogy milyen távolságra vannak egymástól. Azt viszont, hogy mit érez, csak ő tudja megmondani. Onnantól kezdve pedig elég, ha a szívére hallgat. - Sephora, vagy Forever21? - A sorrendjüket tekintve nekem teljesen mindegy, ezért is hagyom a húgomra, hogy válassza ki, amelyik szimpatikusabb neki. A pénztárcánknak úgysem hiányzik egyik sem. - Egyáltalán mi lenne, ha visszajönne? Akarnál vele lenni? - Visszatérek a korábbi témára. Két félen múlik egy kapcsolat, de jó lenne tudni, hogy mit gondol erről most Jade. Ha nem látja magukat együtt, akkor felesleges búslakodnia és inkább másra kellene koncentrálnia. Valaki elérhetőbbre.
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Kedd Jan. 18 2022, 10:05
Lana && Jade
Nyilvánvalóan megvolt az előnye annak, hogy egyedül éltem otthon. Nem ellenőrizte senki, hogy mit csinálok, lényegében akkor jöttek mentek a barátaim, amikor azt én úgy akartam. Ha mondjuk hasonló aktuális lett volna, akkor kedvem szerint hozhattam volna haza férfiakat is, nem kellett volna attól tartanom, hogy Lanának vagy apának valaki nem lesz szimpatikus. Ugyanakkor mégsem élveztem annyira a magányt, mert világ életemben olyan ember voltam, aki szívesen vette körül magát másokkal. Amióta Lana elköltözött, itt hagyott a fiú is, aki korábban nálunk lakott, apa pedig még mindig a nagyobb ünnepek folyamán fordult meg itthon, kifejezetten magányosnak éreztem magam. Mivel a barátaim nagy része már egyetemre járt, a suliba se olyan volt bejárni, mint korábban. Valahol tudtam, hogy ez egy átmeneti állapot és amint munkába állok, már sokkal könnyebb dolgom lesz sok mindennel kapcsolatban. Ennek ellenére mégis hosszúra nyúltak a napok, én pedig ott találtam magam, hogy lassan háziasszonnyá is előléphetek. Főzni nem tanultam meg az alapokat leszámítva, de a háztartásra nekem kellett odafigyelni, ami máris egy negatívum volt az egyedüllétben. Könnyebb lett volna egy ekkora házat valaki mással együtt rendben tartani. - Nem egy idegent költöztetnék a szomszéd szobába – finoman vontam meg a vállam – Egyébként neked ez eszedbe jutott, amikor beköltöztetted magadhoz a macskás srácot? Lehet, hogy ő már meg is lopott téged és észre sem vetted. Határozottan csak vicceltem vele, de túl magas labda volt ahhoz, hogy ne akarjam lecsapni. Szívesen megnéztem volna, hogy ki az a pasi, aki most már egyben a nővérem lakótársa is volt. Minden bizonnyal nem a főzőtudása volt a mérvadó azzal kapcsolatban, hogy elfoglalhatta a szomszéd szobát, emellett abban is teljesen biztos vagyok, hogy nem az utcára kerüléstől akarta megmenteni. Mindenkinek van családja, akihez mehetne… Bár, ha jobban belegondolok, talán mégsem. Bronx az nem Manhattan, lehet nehéz lenne új otthont találnia a fiúnak. Talán én sem cselekedtem volna másképp. - Miért akarnám felszedni? – abba már nem mentem bele, hogy nekem annyi szerencsém van a pasikkal, mintha legalábbis lottón próbálnám megnyerni a tökéleteset – Nézegesd csak te. Úgysem engedsz Bronxba, szóval teljes mértékben lehetetlen lenne felszedni. Ráadásul, ha megtörténne, akkor folyamatosan az járna a fejemben, hogy a seggét nézed. Ez pedig már éppen elég ok volt ahhoz, hogy lemondjak róla így látatlanban is. Alapvetően nyugodtabb is voltam, hogy egy férfivel él együtt Bronxban, szóval, ha valaki betörne hozzájuk, vagy bántalmazni akarná őt, akkor lenne kinek vigyáznia rá. Ezt persze nem akartam az orrára kötni. Ugyanakkor meg jó lett volna, ha Zade után talál valakit, aki szereti. Pontosan tudtam, hogy miért nem állapodott meg, szóval kifejezetten haladásnak tűnt az, hogy együtt tud élni valakivel, akinek a fenekét bámulja, közben pedig nem akarja kihajítani ugyanez miatt őt. - Nem baj – rántottam meg a vállam – Én legalább nem hagyom el a telefonom. Az kellene még. Nem mintha bármi olyat tárolnék benne, ami valamilyen okból kifolyólag veszélyt jelentene mondjuk a jó híremre, vagy rendőrségi ügyet kreálhatnának belőle. Ha jól emlékszem, még bikinis képeim se nagyon voltak és szükségét sem láttam, hogy telepakoljam olyan dolgokkal, amikből később bajom lehet. Ennek ellenére ragaszkodtam a tárgyaimhoz és nem lettem volna hajlandó egy új készüléket megszokni. Hiába vehettem volna magamnak egy újabb IPhone-t, nem voltam hajlandó lecserélni azt, amivel most rendelkeztem. - Te sem tanultál jobban a gimiben! – nem mintha ez feljogosított volna engem arra, hogy én is hasonlóan tegyek, de jó ütőkártya volt – Olyan dolgokra szeretnék koncentrálni, amik fontosak. És építenek az életemben. A matekfeladatok nem ilyenek, mert feltalálták már a számológépet is. Ami meg a történelmet, vagy az irodalmat illette… Sosem voltam annak a híve, hogy mások mondják meg azt, hogy miként kellene gondolkodnom, illetve a jövőbe akartam nézni, nem pedig a múlton rágódni. Onnantól kezdve, hogy volt egy alapvető ismeretem a témából, és ha szóba került egy társaságban valami, akkor nem égtem be, mire lett volna szükségem? Sokkal inkább próbáltam az utóbbi időben még jobban kiélni a kreativitásom, mert a jövőben olyan munkám lesz majd, ahol ezt kell kamatoztatnom, nem pedig a Thálesz tételét. Alapvetően csodának számít az, hogy egyáltalán megjegyeztem, hogy létezik ilyen. - Dehogynem írta! – ezen a ponton már nem volt mit titkolni a témával kapcsolatban – Volt, hogy az egészet lemásoltam róla. Hiába magyarázta el, nem értettem az anyagot. Mondjuk ez pedig minden bizonnyal azzal játszott közre, hogy nem tudtam odafigyelni arra, hogy mit mond. Az volt a lényeg, hogy ő beszél. Hiába mutogatott nekem azon a papírlapon, esélyem sem volt megjegyezni az összefüggéseket, mivel az arcát figyeltem. A húgát pedig akkor sem fogadtam volna matektanárnak, ha muszáj lett volna. Nem volt kedvem megfejelni az asztalt és mínusz kettes önbizalommal élni az életem csak azért, mert nem értek valamit, ami egy mérnöki szakon tanulónak teljesen egyértelmű. - Hát, ha szerencsém van, akkor Han valahogy megjelenik a vizsgákig – halkan sóhajtottam fel. Nyilvánvalóan nem a vizsgák lettek volna lényegesek. Én is nagyon jól tudtam, hogy ennek az esélye egyszerűen a nullával egyenlő. Ideje lett volna elfogadnom azt, hogy többé nem fogunk találkozni, de nehéz volt kivernem a fejemből egy olyan fiút, mint amilyen ő volt. - Mindig Isával megyek, hagyjál már – finoman löktem meg Lana fejét. Sokkal inkább volt ez egy apró nyomás lökés helyett. Annak idején apa elég sok energiát fektetett abba, hogy elmagyarázza nekünk a biztonságos szórakozás szabályait, ami sokkal kevésbé volt kínos, mint a felvilágosítása. Valószínűleg tudhatta, hogy soha az életben nem fog tudni eltiltani minket attól, hogy éljünk, ezért inkább arra sarkalt minket, hogy próbáljuk meg elkerülni azt, hogy bajba kerüljünk. Onnantól kezdve, hogy egyikünk sem volt szőke, egy bizonyos, veszélyes réteg már nem érdeklődött irántunk. - Szerintem sosem volt alkalmas rá. Maximum valakinek a bokájába tudna harapni, aki azzal a lendülettel fel is rúgná – halkan nevettem el magam a gondolaton. Minden bizonnyal, ha valaki megpróbálná a kutyámmal ezt csinálni, azt minimum ki akarnám nyírni, aztán elásni a hátsó kertbe, hogy jó humusza legyen a növényeinknek. Ennek ellenére a gondolat valahol mégis vicces volt, mivel Aztec inkább nyalogatta volna meg a betörők lábát, minthogy tényleg bántalmazni tudja őket. Arról pedig Lanának nem is beszéltem, hogy volt rendőri őrizetem ilyenkor. Azon sem lepődtem volna meg, ha ő is kapott volna hasonlót, csak nem tűnt volna fel neki. Az biztos, hogy apát nem tudta átverni és pontosan tudja, hogy hol tartózkodik most és mit csinál… Még akkor is, ha ezt Lana minden áron titokban akarja tartani. - Dehogy nincs! Ezt pont az én példámból kellene tudnod – elvégre én is úgy álltam a dologhoz, hogy egy iskolatársam bátyját befogadni normális dolog – Majd azután mondd ezt, hogy lefeküdtetek, oké? Nem fogtok tudni úgy együtt élni, hogy ne történjen köztetek semmi, ez egyszerűen csak lehetetlen. Sosem hittem a fiú lány barátságban. Annak ellenére is így gondoltam, hogy Lanának volt egy olyan barátja a gimiben, akivel nagyon össze volt nőve. Mivel mind a kettejüknek párja volt, gondolom nem tápláltak egymás iránt érzelmeket, de lehet másképp alakult volna az egész, ha valamelyikük szingli lett volna… Jelen helyzetben pedig ő és a lakótársa az volt. Szóval szinte láttam magam előtt, hogy mi lesz ennek az egésznek a vége. - Még – helyesbítettem azzal kapcsolatban, amit mondott. Nem csak Lanára volt igaz az előző álláspontom. Szinte biztos voltam benne, hogy a srác lesz az, aki még kevésbé fog bírni magával. Örültem volna neki, ha nem nekem kellett volna szembesíteni őt azzal kapcsolatban, hogy mi fog történni, de ettől függetlenül érzékeltem, hogy talán egy kicsit hazudik most magának. Szóval tényleg jobb volt az, ha fel van készülve mindenre. Egyáltalán nem arról szólt ez, hogy én megmondjam neki a tutit. Szimplán nem akartam, hogy megsérüljön feleslegesen. - Jó – kicsit elmosolyodtam azért az ajánlatán. Ezen a ponton már rég megbocsátottam neki, hogy elhanyagolt egy kicsit, és nem a felajánlása miatt volt ez – Ha látsz valamit, amiről úgy gondolod, hogy a stílusom lehet, akkor majd küld el. Mi ketten azért eléggé más ruhákat részesítettünk előnyben, de kifejezetten más adottságokkal is rendelkeztünk. Én kevésbé voltam formás, mint ő, de az alakom volt az utolsó dolog, amire panaszkodhattam. Kicsit már vártam azt, hogy kialakíthassak magamnak egy egészségesebb étrendet, de pontosan tudtam, hogy már csak pár hónapig szurkolhatok, ami egy kicsit szomorúvá tett. Egyszer úgyis vissza kell vonulnom, ezért most még mindent bele akartam adni. - A leírásod alapján intelligensnek tűnik a srác – finoman rántottam egyet a vállamon – Ha tényleg így van, akkor meg akar majd magának tartani. Amennyit láttam a nővérem párkapcsolataiból, meg amit ismertem belőle, egyértelműen azt mutatta nekem, hogy teljesen jól járna vele a srác. Nyilvánvalóan megvoltak a maga hibái, de még alapvetően már abban is jobb lenne az exénél, hogy szerintem Lana egyszerűen sosem lenne képes azzal megalázni, hogy a cuccaival együtt hajítsa ki. - Ez annyira bullshit – halkan sóhajtottam fel – Vagyis nekem annak hangzik. Nyilvánvalóan csalódott voltam, mivel egyszer már találtam egy srácot, akivel működtünk volna és úgy tűnt, hogy ő is kedvel engem, aztán az egészből nem igazán lett semmi. Vagyis, pont csak annyi, amennyi ahhoz volt elég, hogy magam mellett akarjam tudni annak ellenére, hogy ez lehetetlen volt akkor. Most pedig ott tartok, hogy igyekszem kiverni a fejemből, de a gondolataim állandóan visszatérnek rá. Talán ki kellene követnem Instagramon, Szar érzés, amikor csak úgy előttem van, de elég szánalmas lenne a létező összes platformról letörölni. - Nem. Lenne értelme szerinted? – már többször gondolkoztam azon, hogy talán keresnem kellene. Ugyanakkor meg úgy voltam vele, hogy ő ugyanezt megtehetné. Teljesen felesleges volt azzal kapcsolatban mosdatni, hogy elfoglalt lehet, mivel pontosan tudtam, hogy valakinek írni két sort a szülinapján kívül nem nagy időbefektetés. - Lou nem köpködött – éreztem, ahogyan mosoly kúszik az arcomra – Nem lett volna merszed Isának azt mondani, hogy undorító a pasija, mi? Ezt valahol egy kicsit sajnáltam, mert vicces lett volna megnézni, ahogyan ezen összevesznek egy kicsit. Az már jóval kevésbé, hogy oldalt kellett volna választanom az egyik legjobb barátnőm és a nővérem között. Ha most zavarnák le ugyanezt a beszélgetést… Nem tudom mi lett volna a vége. Nem gondolom, hogy Isa bármikor gusztustalannak tartotta volna azt a fiút. - Biztos van olyan volt osztálytársad, aki megszült már! – azt sem zártam volna ki, hogy valaki az én osztályomban, ballagás után rögtön nekiállt volna a baba projektnek. Volt egy kettő nagyon gusztustalan párocska, akik három éve össze voltak ragadva a folyosón. - Még nem tudom – halkan sóhajtottam fel – Miért ne merjem? Tudod mekkora szívás ezzel együtt élni? Nem beszélve arról, hogy nem csak a hajam, az egész bőröm vörös volt, ráadásul szeplős is. És nem a szép módon szeplős, hogy mondjuk csak az orrom körül, hanem konkrétan a kislábujjamtól a fejem búbjáig voltam az. Nyilvánvalóan nem használtam az egész testemre alapozót, mert a legtöbb helyen nem verte ki az ember szemét ez. Az arcomon is általában az orrom körül nem használtam egyáltalán alapozót, nyáron pedig egyáltalán nem. Így is volt elég probléma a bőrömmel. - Le kellene mondanom róla már végre, ugye? – magam sem tudom, hogy pontosan miért bukott ki belőlem a kérdés ilyen szinten, de azonnal próbáltam is terelni a témát – Nézd, megjöttünk. Mit mondtál, hova is akarsz először bemenni?
All or nothing, let's just trust the night, burning down the street, no left right, left right, I don't wanna see no red light, red light, fast lane on the beat, go ten-five, ten-five, You right next to me, feel the heat
Your face on my ceiling, I fantasize You keep makin' it harder to stay, but I still can't run away, I gotta know, why can't you, why can't you just let me go?
♫ :
And everything he showed me, had to fuck it up before I let you get to know me Shout out to the old me
★ családi állapot ★ :
When you're close to me, I can't breathe Let's fuck up the friendship, come get in my head, baby, cut the tension, I'm hung by a thread, maybe it's somethin', but let's not pretend, or maybe it's nothin', and this is the end
★ lakhely ★ :
Manhattan - upper east side
★ :
★ foglalkozás ★ :
tanuló, barista
★ play by ★ :
Abigail Cowen
★ hozzászólások száma ★ :
138
★ :
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Hétf. Aug. 09 2021, 22:23
Jade & Lana
"More than Santa Claus, your sister knows when you've been bad or good."
Sokkal nehezebb volt teljesen saját magamra hagyatkozni ahhoz képest, ahogyan abban a házban éltem, amiben felnevelkedtem. Nem mondanám, hogy olyan nagy szükségem volt apára - ez persze így nem teljesen igaz, mert nagyon is kellett a védelme és az, hogy egy talpraesett felnőtt legyen mellettem. Sokkal inkább úgy értem a dolgot, hogy hiába volt apa a férfi a háznál a szülő, aki mindenfélére nevelt engem - és idővel Jade-et is -, nehéz lett volna azt mondani, hogy ott volt életünk minden pillanatában. A kortársainkhoz képest mi sokkal hamarabb voltunk kettesben itthon hagyva, mert neki dolgoznia kellett és nem is feltétlenül azért, mert annyira szükségünk lett volna a pénzre. Nem merném őt munkamániásnak nevezni, de az azért tény és való, hogy jelenleg is elég sokat tartózkodott házon kívül munka miatt, hiába volt annyi idős, amennyi. Na, persze leöregezni sem akartam az apám, mert mindenki annyi idős, amennyinek érzi magát, de mégis... Mikor szoktak leszázalékolni egy zsarut? Oké, talán nem is leszázalékolásról van szó, hanem arról, hogy kedvezménnyel mehetnek nyugdíjba. Mindegy, úgysem tudom most megkérdezni tőle, mire megint találkozunk pedig úgyis el fogom felejteni, hogy ez érdekelt vele kapcsolatban. - És mi van, ha valami tök idegbeteg embert költöztetsz be a szomszéd szobába? - Nem vagyok az a típus, aki állandóan csak a negatív oldalát látja a dolgoknak, de egy lakótárs megválasztása mégsem olyan dolog, mint amikor az ember a boltban válogat ruhákat. - Vagy mi van, ha az illető elkezd lopni? Szerintem nem jó ötlet. - Megrázom a fejemet, mellé pedig olyan arckifejezést is vágok, mint egy duzzogó óvodás. Még csak nem is arról van szó, hogy búcsút kellene mondanom a régi szobámnak, mert van ebben a házban épp elég szoba, hogy minimum egy egész családot be tudjunk fogadni... Ami egy ponton majdnem meg is volt, még amikor Tao képben volt. De jobb nem gondolni olyan dolgokra, amik nem tesznek boldoggá, nem? - Miért, csak nem fel akarod szedni? - Mosolyogva nyomom meg Jade orrát, amikor közelebb hajol hozzám, aztán el is nevetem magamat és nem felejtek el gyorsan hátrébb hajolni, hogy cserébe ne törje be az én orromat. Lehet, hogy a húgom vékony, de attól még van rajta annyi izom, hogy képes legyen hasonlóra. Én pedig ki is nézem belőle. - Egy olyat, akinek annyira jó a hátsója, hogy csak én akarom nézni nulla-huszonnégyben. - Olyan határozottsággal adtam elő az érvelésemet, hogy még én magam is hinni kezdtem a saját szavaimnak, holott korántsem úgy állt a dolog, mint ahogyan azt a húgom elképzelte. Jordan és én nem jöttünk ki mindig, sőt voltak időszakok, amikor legszívesebben megdobáltam volna valamivel, vagy napokig nem szóltunk egymáshoz... Másrészt meg amikor jól voltunk akkor nagyon jó volt, mert úgy viselkedtünk, mintha ezer éve ismernénk egymást. Nyílt volt velem és jófej, amitől én is úgy éreztem, hogy lehetek teljes mértékben önmagam. Amíg rám nem rúgta a fürdőajtót, mert szerinte túl lassan készülődtem. Lehet valami velem és azzal, hogy milyen pasikkal osztozom egy lakcímen, mert eddig mindegyik csak fejfájást okozott nekem. - Inkább neked kellene néha leraknod egy kicsit. Jadie-baby, nem lehet mindent a képernyőn keresztül nézni, a végén elfelejted, hogy milyen a való élet. - Mondom ezt én, aki magam sem mindig két lábbal áll a földön. De mivel én vagyok az idősebb, jogom van ahhoz, hogy olyan dolgokat mondjak a húgomnak, amit egyébként én magam nem feltétlenül tartok be. Ez a nővérek dolga, én pedig nem akarok rossz nagytestvér lenni. - Jaaade! - Rosszalló pillantást vetettem rá, közben a szemöldökeim is összehúztam, amitől apró ráncok formálódtak a homlokomon. - Most komolyan beérnéd azzal, hogy kettesekkel nyomják tele a bizonyítványodat? Az csak az egyetemen menő, ha nem tanulsz! - Legalábbis nekem ezt mondták. Tapasztalatom az nincsen és nem is én leszek az, aki arra ösztönzi majd a kis vörös ördögöt, hogy tanuljon tovább valamelyik felsőoktatási intézményben. - Han nem írta meg helyetted a dolgozatokat, az te voltál. Csináld meg a lehető legjobban a vizsgáidat, utána azt csinálsz, amit csak szeretnél. Apa is büszke lenne és én is. - Ezen pedig nem is feltétlenül volt mit ragozni tovább. Nem szabadott volna csak azért elengedni az utolsó jegyeket, amiket a középiskolában szerez, csak mert jelenleg úgy gondolja, hogy nem fog tovább tanulni. Micsoda szakértő lett belőlem, komolyan lehetnék karriertanácsadó. - Azért csak a bulikkal is óvatosan, mert szétrúgom a segged. - Egészen más volt az, hogy én mennyit ittam egy kolléganőmmel a lakásomban, meg az, hogy Jade ennyi idősen már olyan helyekre jár, amit egyébként törvény meg sem engedne. - Hogy fog akkor így vigyázni rád? - Nem mintha az állatot éppenséggel azzal a céllal szereztük volna be, hogy komoly házőrző szerepet töltsön be, de attól még jó lett volna tudni, hogy az idegenekkel valamelyest távolságtartó. Nem igazán értettem egyébként a kutyák betanításához, az utóbbi időben egyébként is inkább macskásnak mondtam volna magamat, hiába szeretem mindkét fajt. - Na és? Annak semmi jelentősége, hogy férfi vagy sem! - Legalábbis szerettem volna ezt elhitetni másokkal. Hogy Jordan annyira nem érdekel, hogy puszta kedvességből fogadtam őt be. Amíg ez lehet, hogy igaz volt abban a pillanatban, amikor kinyitottam akkor az ajtót, annyira nyilvánvaló az is, hogy kezdettől fogva tetszett nekem. De foglalt pasikra még én sem másznék rá, viszont mióta nem áll fenn ez az állapot. - Nem szedtem fel... - Olyan bizonytalanra sikerült a hangom a végén, hogy éreztem, hogy nincs tovább. Jade most már tudja mit gondolok az új lakótársamról és ez... Tulajdonképpen nem is probléma. Csak mert jóképűnek és jófejnek tartom Jordant, még nem jelenti, hogy össze is fogunk jönni. Kinőttem már abból a korból, hogy a nevét írogassam a füzeteimbe és rajzolt szivecskékkel vegyem körbe. - Hm, jóó, akkor talán majd rendelek tőlük. Ha kell valami, majd írjál. - Gátlástalanul próbáltam elterelni a témát arról, hogy egy férfival lakom, aki egyébként határozottan jóképű? Igen. És bántam egy kicsit is? Nem, nagyon nem. - Honnan veszed? - Ezt a kérdést már a rágómat rágcsálva tettem fel neki. Minél hamarabb el szerettem volna érni azt az állapotot, hogy tudjak belőle buborékot fújni, azt viszont nagyon el akartam kerülni, hogy félresikerüljön és a végén az egész az orromra ragadjon. - Mindig legyél önmagad. Ha tettednek kell, hogy valami olyan vagy, ami valójában nem is... Az csak felesleges energia pazarlás. Ha valakinek tetszel, akkor azért fogsz, mert olyan vagy, amilyen. - Én például mindig akkor éreztem magamat a legkomfortosabban, amikor ugyanúgy megjelenhettem valaki előtt kócos hajjal és smink nélkül, vagy épp rövid ruhában és bulira készen. Azt, hogy milyen személyiséggel rendelkezem, gyakorlatilag soha nem tudtam volna annyira palástolni, hogy teljesen más embernek nézzenek, mint aki vagyok. Ezért is volt ez az egyik legjobb tippem a húgomnak. Legyen csak önmaga. - Akinek nem tetszel úgy, ahogy vagy, az meg rábaszott. - Nem épp a legillendőbb befejezést választottam ennek a témának, de attól még igaz volt. Akinek nem jött be Jade, az hülye volt. - És vele tartjátok még a kapcsolatot? - Tettem fel a kérdést puszta kíváncsiságból. - Aha. Tudod, ha egy pasi hülye volt, akkor mind az. Ha egy focista gyökér, akkor mindegyik az. Amúgy is undi, ahogyan a pályán köpködnek. - Jó, hogy nem már egy vadnyugati kocsmának nézik az egész világot és kedvükre köpködnek ott, ahol épp rájuk jön a dolog. Az orrfújási technikájukról ne is beszéljünk, habár az éppenséggel nem az amerikai focira jellemző, hanem a futballra. Ezen a ponton egyébként számomra ez már teljesen mindegy volt, mert a foci az foci, tök mindegy, hogy melyikre gondolunk. - Az nem jelenti azt, hogy nem is lesz - jelentettem ki bölcsen, miközben bólintottam néhányat. Jade szép lány, tehát nem csodálkoznék, ha sorban állnának érte a jelentkezők. Az már teljesen más kérdés, hogy mit gondolnék ezekről a fiúkról és hogyan dönteném el, hogy megfelelőek-e a húgom mellé. Amikor folytatja a mondandóját, az történik velem, amit egyébként soha senki nem hisz el. Félrenyelem a levegőt - és kis híján a rágót is, amit korábban a számba vettem. - He? - Nem a legértelmesebb formámat mutatom, de jelen helyzetben köpni nyelni nem tudok. - És azt pontosan hogy is gondoltad, hogy én huszonöt évesen elkezdek gyerekeket potyogtatni? Inkább veszünk neked még egy kutyát, jó? - Úgy ráztam a fejemet, mintha éppen azt közölte volna, hogy olyan helyre visz el, ahová soha nem akarnék önszántamból menni. Valahogy így voltam egyébként a gyerekekkel; ha nem is futottam el tőlük a másik irányba, de határozottan nem tudtam elképzelni, hogy legyen egy sajátom. Inkább nevelek macskát. - Az attól függ, hogy mennyit akarsz belőle vágatni. - El tudtam volna képzelni őt akár vállig érő hajjal is, de a helyében tuti megsirattam volna a hosszú tincseket. - Be ne merd festetni! A vörös a legkülönlegesebb hajszín, miért akarod egyáltalán megváltoztatni? - Talán ideig-óráig jó ötletnek tűnhet a hajfestés, de sosem tudja majd visszahozni az eredeti hajszínét - ami ahogyan már említettem is neki, nagyon különleges. Persze ez az ő döntése lesz, mint ahogyan egyre inkább minden más is, ahogyan felnő, de ha már az én véleményemre kíváncsi, akkor kendőzetlenül meg is mondom neki. - Ki vele, mi nyomja a kis szívedet? - Nem kellett lángésznek lenni ahhoz, hogy az ember meglássa, hogy Jade valamin gondolkozik, ugyanakkor nem jelentett hátrányt, ha az ember történetesen a leányzó nővére volt.
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Kedd Jún. 15 2021, 17:59
Lana && Jade
- Én is meg tudom húzni a tiéd – még az ujjammal is megfenyegettem, de az arcom teljesen komoly volt. Egyébként is, még haragszom rá egy kicsit, amiért késett és időről-időre elfelejt engem. Más kérdés, hogy mivel mégiscsak testvérek vagyunk, erről a dologról hajlamos vagyok megfeledkezni minden alkalommal, amikor újra találkozunk. Szerintem sosem lennék képes tartósan haragudni rá, nyilvánvalóan azért szólalkozunk össze többször, mert mind a ketten nők vagyunk. A fiúknak valahogy mindig könnyebb kijönni egymással, illetve vannak olyan barátaim, akik határozottan állítják, hogy egy fiú tesóval szinte lehetetlen veszekedni, mert rövidre zárják annak a tárgyát és egyenesen megmondják, hogy mi van. Nekem ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatom, de nem is cserélném el a nővéremet egy fiútestvérre. Főleg nem kisebbre, azokkal tényleg csak a baj van. - Nem akarok gondot okozni senkinek – halkan sóhajtottam fel, aztán megcsóváltam a fejem – Nem lenne jó ötlet keríteni valakit, aki ki tudja venni a vendégszobánkat? Te is tudod, hogy soha nem jön hozzánk vendég, vagy ha mégis, az úgyis nálam alszik, szóval az én szobámat használjuk ilyenkor. Akkor legalább nem nekem kellene takarítani. Tényleg egyszerűbb lenne az életem. Még, ha egy egyetemista lány is költözne be hozzánk, akkor is tök jó lenne, mert legalább nem teljesen egyedül lennék. Jó környéken élünk egy szép házban, szóval egy ilyen szobáért olyan árat tudnánk kérni, amivel könnyen megszűrhetjük az embereket. Tehát minden bizonnyal kisebb eséllyel költözne hozzánk egy pszichopata, aki legyilkolna álmomban, nem? Főleg, ha ismeretségi körből választjuk az illetőt… Bár néha már ez sem jelent garanciát. - Kár, hogy olyan napot akarsz találni – kicsit lebiggyesztettem, aztán csillogó szemekkel hajoltam bele Lana arcába, és úgy tettem fel neki a kérdésemet – Miféle férfit rejtegetsz te a lakásodban? Miért ne láthatnám? Azt már nem akartam hozzátenni, hogy alapvetően ő volt ott először, tehát nem feltétlenül csak neki kellene igazodnia a sráchoz. Azt sem gondolom, hogy Lana olyan valaki lenne, aki pont tőlem féltené a kiszemeltjét, szerintem szimplán csak nem akarja, hogy szagot fogjak, aztán majd beáruljam apának. Viszont, mivel nekem is épp elég rejtegetni valóm volt, lényegében szerintem ez egy csodás kezdete lehetne egy szövetségnek. Ami csak úgy működhet, ha ő is szolgáltat nekem információkat. Lényegében ez is úgy jó, ha ketten vagyunk apa ellen. - Értem, de pont a telefonodat? Az lenne a legjobb, ha mindig a kezedben tartanád, mint mi. Ha tényleg elveszíted, az nagy baj lehet – főleg azért, mert ezek a készülékek már baromi drágák, én magam is csak azért tudom időről időre cserélgetni őket, mert apa megveszi nekem. Viszont lehet Lana furán érezné magát, ha huszonöt évesen arra kellene vetemednie, hogy apától kérjen pénzt telefonra. Az meg, hogy a korombéli lányok és fiúk állandóan a kezükben hordozzák a készüléket, már csak a generációs különbséget jelzi, nem? Mindenesetre ez a legjobb módja annak, hogy ne veszítsük el. Főleg, ha valaki olyan szinten szeleburdi, mint az én testvérem. - El is akarom, csak kettesekkel! – ezt pedig olyan komolyan osztottam meg vele, hogy szerintem kétségbe fog esni tőle – Most minden energiámat az utolsó edzéseimre akarom fordítani. Tudod, Han már nincs itt, szóval… Nem fejeztem be a mondatot, csak lesütöttem a szemeim, és megráztam a fejem. Ő is tudta, hogy a hirtelen kapott jó jegyeknek az egykori barátom – nevezhetem egyáltalán annak? Hiszen megfogta a kezem az utcán! – érdeme volt, mert sokat segített az anyaggal. Eléggé megviselt, amikor hazament, pedig felkészülhettem volna rá, de már azt hiszem kezdtem jól lenni és megszokni a hiányát. Soha nem akartam kimutatni azt, hogy ez megviselt, mert Lana egykori barátja úgy tűnt el, hogy nyoma sem maradt. Apával meg mégsem beszélhetem meg azt, hogy miért hallgatok szakítós számokat. - Nincs. Talán jobb lenne egy ideig szinglinek maradni nem? – tettem fel a kérdést neki – Kavartam valakivel egy buliban, de az megint más volt. Már nem is emlékszem a srác nevére, pedig tuti, hogy elmondta. Minden bizonnyal ennek inkább az volt az oka, hogy valamit belekevertek az italomba, ami miatt az arca is kiesett. Isát biztos meg tudnám kérdezni, hogy kicsoda, de szerintem elég trauma lehetett az, ami megtörtént abban a helyzetben, szóval talán jobb, ha annyiban marad a dolog. Meg nem is gondolom, hogy egy éjszakánál többet kaphatnék tőle, azt pedig nem akartam megkockáztatni, hogy egy ilyen miatt elfelejtem Hant és beleszeretek valaki másba, aki nem érez irántam semmit. A legtöbb, amit ebben a helyzetben tenni tudok annyi, hogy kerülöm a bulikat meg a pasikat is. Talán Austin után egyből a barátnőimre és a saját fejlődésemre kellett volna gondolnom, meg levágatni a hajam, aztán akkor most minden rendben is lenne. A kérésére oda is sétáltam a hátsó ajtóhoz, amit amúgy is kapargatott már Aztec. Jobban szeretett velünk bent lenni, mert kint egyedül hamar elunta magát, éppen ezért nem is lepett meg, hogy úgy nyargalt oda Lanához, hogy majdnem elestem benne, amikor egyet léptem. - Nem fog megenni – jegyeztem meg határozottan – Újabban elkezdett velük haverkodni. Szerintem, ha valaki betörne hozzánk, még arcon is nyalná, úgy örülne neki. Teljességgel elrontottuk ezt az állatot, lényegében olyan szeretetben neveltük fel, hogy kikopott belőle a házőrző véna. Legalábbis úgy vettük észre, hogy ez történt meg… Aztán lehet, hogy ha tényleg komolyan ránk támadna valaki, akkor meg le lennénk döbbenve azon, hogy mennyire ügyesen védelmez minket. Bár szerintem a méretéből adódóan hamar elbánnának vele. Ez még egy érv amellett, hogy legyen valaki, aki kiveszi a vendégszobánkat. Mert legalább egy ártatlan kutyát meg tudunk védeni. Nagyon szomorú lennék, ha valami történne vele. - Tudtam én! Kit akarsz te átverni? – finoman koppintottam a nővérem orrára, aztán megcsóváltam a fejem. Mert engem aztán nem tud! Lehet, hogy nem voltam a legokosabb lány a világon, de ettől függetlenül a szívügyekhez értettem. Persze akkor, ha nem a saját párkapcsolatomról volt szó mondjuk. Viszont, amit az előbb mondott, az épp elég volt ahhoz, hogy felvonjam a szemöldököm, és egyszerre elvörösödjek. A nővéremet egyáltalán nem világosítottam fel arról, hogy milyen helyzetbe kerültem Hannal, mert akkoriban nagyon stresszelte a munkakeresés meg alapvetően kimaradtak dolgok neki. Nem feltétlenül bántam például azt, hogy arról a bizonyos verekedős estéről sem feltétlenül szerzett tudomást. - Szóval nincs rá szükséged? – némi torokköszörülés után feltettem a következő kérdést – Felszedted a szomszéd srácot? Legalább jó lett volna tudnom, hogy kit kellene elfogadnom sógorként. Nem értem, hogy Lana miért akarja ennyire rejtegetni, de most már egyre inkább vágja maga alatt a fát, ami miatt nagyon látni akarom azt a bizonyos lakótársat. Az én nővérem, aki ennyire szép, mégsem lehet együtt bárkivel. - Nézegettem már – válaszoltam – Rendelni még nem rendeltem soha, mert nem nagyon találtam olyan dolgot, ami tetszene, de egyébként az értékeléseik elég jók, meg ha jól láttam vissza is térítik a pénzed, hogy ha valami nem jó. Nyilván elég sok ilyen oldalt meg appot ismertem, de én mégis sokkal jobban szerettem az offline vásárolgatást már az élmény miatt is. Meg én olyan szempontból szerencsés voltam, hogy legalább a tükörtől nem kellett félnem és így pont a ruhapróba volt az egyik kedvenc részem. Sajnáltam azokat a lányokat, akiket az ilyen alkalmak el tudták kedvetleníteni, mert nehéz dolog lehet elfogadni magad, ha sehogy sem tetszik, amit a tükörben látsz. - Aha kérek – nyújtottam a kezemet is, de végül inkább visszahúztam, mert Lana más megoldást választott erre – Értem. Úgyis össze fogtok majd jönni szerintem. Legalábbis én mindig azt éreztem, hogy ha a nővérem meg akart kapni egy férfit, az pedig pont őt nem akarta, akkor hát… Enyhén szólva is butának nevezhető. Lana kedves volt, szép és szeretett gondoskodni másokról. Én már tényleg nem tudom, hogy mi az isten kell még a férfiaknak ezen kívül. - Senkit, csak érdekelt, hogy mi van a te sikereid mögött – finoman rántottam meg a vállam. Tartottam magam annyira romantikus lánynak, hogy engem bántsanak az eddigi félrement kapcsolataim – Nem, jézusom Lana nem. Han óta nem… Ezen a ponton haraptam a nyelvembe, és hála az égnek amúgy is fékeznem kellett, mert más esetben lehet, hogy az előttünk levő autóba rohantunk volna. Én magam is éreztem, hogy mennyire ég az arcom, de tudtam, hogy valamit mondanom kell majd, így nekem is az utolsó esélyem az volt, hogy gátlástalanul elkezdtem terelni a témát. - Most diszkriminálod a focistákat azért, mert én kifogtam egy rosszat? – arra már nem volt szívem, hogy emlékeztessem őt arra, hogy neki is focistája volt annak idején, mert egyáltalán nem célom az, hogy összetörjem őt. Bár a szemeim egyre inkább csak kerekedtek. Az a szerencséje, hogy jelenleg elég forgalmas volt az út, ezért tudtunk állni egy kicsit, de folyamatosan figyelnem kellett az útra, emiatt pedig nem verhettem el őt. - Erre nincs semmi szükség, nincsen senkim – határozottan jelentettem ki, mert én is úgy éreztem, hogy ennek egy darabig így is kellene maradnia – Inkább neked kellene megtalálnod a sógorom és szülni néhány gyereket, akikkel játszhatok. Én még ráérek az ilyenekkel bőven. Nem is szándékoztam hozzászólni az út hátralévő részében, de minél többet gondolkoztam, annál inkább jutott eszembe egy bizonyos ember. Ilyen szempontból tudtam irigyelni azokat a barátnőimen, akiknek voltak ambícióik a tanuláshoz, mert ismerkedni biztosan könnyebb és jobb az egyetemen. Vagy talán csak az én elvárásaim irreálisak? Szerettem volna megérteni a dolgok mechanikáját, de nem feltétlenül volt egyszerű. - Szerinted le kellene vágatnom a hajam? – magam sem tudom, hogy miért bukott ki belőlem a kérdés, mivel korábban sosem jutott eszembe hasonló. Viszont a napokban olvastam valami Cosmo cikket arról, hogy milyen pozitív hatással van az ránk, ha valamit megváltoztatunk a külsőnkön – Vagy be kellene festetnem? A szőke talán még egész jól is állna, mivel inkább kékesek a szemeim, mint zöldek.
All or nothing, let's just trust the night, burning down the street, no left right, left right, I don't wanna see no red light, red light, fast lane on the beat, go ten-five, ten-five, You right next to me, feel the heat
Your face on my ceiling, I fantasize You keep makin' it harder to stay, but I still can't run away, I gotta know, why can't you, why can't you just let me go?
♫ :
And everything he showed me, had to fuck it up before I let you get to know me Shout out to the old me
★ családi állapot ★ :
When you're close to me, I can't breathe Let's fuck up the friendship, come get in my head, baby, cut the tension, I'm hung by a thread, maybe it's somethin', but let's not pretend, or maybe it's nothin', and this is the end
★ lakhely ★ :
Manhattan - upper east side
★ :
★ foglalkozás ★ :
tanuló, barista
★ play by ★ :
Abigail Cowen
★ hozzászólások száma ★ :
138
★ :
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Pént. Ápr. 02 2021, 16:06
Jade & Lana
"More than Santa Claus, your sister knows when you've been bad or good."
- Nagyon vicces vagy. Meghúzzam a hajad? - Jade meg én sosem voltunk rossz gyerekek, mivel a gyerekkorunk nem is volt közösnek nevezhető. Kislány volt, amikor hozzánk került, de apa elég szájbarágósan elmagyarázta nekem, hogy miért is kell vele kedvesnek lennem, nehogy még inkább elszomorodjon a helyzete miatt. Gyerekként nem ugyanúgy érzékeljük ugyan a körülöttünk végbemenő eseményeket, így abban sem lehettem akkoriban biztos, hogy Jade teljes mértékben felfogta, hogy mi történt a szüleivel. Ettől függetlenül én sem viseltem jól, hogy nincs anyukám, neki pedig még apukája sem volt akkoriban. Sosem szerettem, ha körülöttem szomorúak az emberek, ezért is határoztam el régen, hogy megpróbálom őt felvidítani, hátha akkor megszokja majd, hogy én vagyok neki, meg apa. Lecserélni soha nem tudtuk volna neki a szüleit, de attól még szerethettük úgy, mintha mindig is a családunk tagja lett volna. Megértettem, hogy morcos rám, amiért nincs már mindegy úgy, mint régen, ugyanakkor szerettem volna neki azt is megmagyarázni, hogy mit érzek én pontosan. A körülöttem élő emberek, a barátaim, az ismerőseim és gyakorlatilag mindenki, akivel akár csak egy kis időre is összesodort az élet, mind úgy élték az életüket, hogy idővel valamilyen mértékben hátra hagyták azt a közeget, amit az otthonuknak tekintettek a családjukkal együtt, hogy újat tudjanak kialakítani maguknak. Ez tűnt az élet rendjének, és ezt szerettem volna én is elérni. - Az egészen más, ha csak egy szimpla nap van, vagy ha a húgomnak van szüksége rám. Ezt te is tudhatnád. - Fordított esetben nyilván nem kértem volna azt a tinédzser húgomtól, hogy vegye a nyakába a várost, és jöjjön át hozzám, abba a bronxi lakásba, ahol jelenleg lakom. - Ha sokat vagy egyedül, amúgy is átjöhetek, hogy ne félj annyira - vigyorogva pillantottam rá, mellé pedig a szemöldökeimet is megemelgettem, pusztán kötekedési szándékkal, mert tisztában vagyok vele, hogy Jaden milyen szinten képes megállni a saját lábán és mennyire nincs szüksége arra, hogy gyengének vagy félősnek higgye bárki is. - Jöhetnél - Az államat az összecsukott öklömre támasztottam, miközben gondolkodó üzemmódba kapcsoltam. Nem tehettem meg a családommal, hogy teljes mértékben kizárom őket az életemből. Nyilván arról senkinek nem lett volna illendő beszélnem, hogy hol dolgozom heti négy napot és épp elég is volt, hogy az újdonsült lakótársam tisztában volt vele. Az viszont, ha azt sem hagyom apának, vagy Jade-nek, hogy átjöjjenek a lakásomba, már túl gyanús lett volna. Egyébként sem volt mit rejtegetnem ott a ruhatáram felén kívül. - Találunk majd olyan napot, amikor nincs otthon a lakótársam és akkor együtt elmegyünk. - Vannak, akik még engem is féltenek egyedül a bronxi utcákon, akkor a húgomról ne is beszéljünk. - Nagyon sok dolog történt egyszerre, és szimplán ott felejtettem. Ha sietek, akkor hajlamos vagyok az ilyesmire - nevetgélve magyaráztam neki. A konkrét körülményeket nem szívesen vázoltam volna fel, de épp elég volt, ha ennyit tud. Nem csináltam persze semmi illegálisat, de milyen ember lennék, ha a húgomnak népszerűsíteném az ivást? Én elég idős vagyok már hozzá, Jade esetében pedig vannak dolgok, amelyekről jobb, ha apa egyszerűen nem tud. Én sem fogom megdicsérni, ha butaságot csinálnak a barátnőivel, de megtiltani sosem fogom tudni. - Tudom, hogy nem akarsz. Attól még el kell majd végezned a gimit. - Egészen fura volt belegondolni, hogy én magam is nagyon hasonló hozzáállással rendelkeztem pár évvel ezelőtt. De hiába találtam olyasmit, amit szerettem volna csinálni, végül egyszerűen nem mertem vele elhelyezkedni. Mostanra pedig talán már teljesen felesleges is abban reménykedni, hogy valaha foglalkoztatni fognak sminkesként. - Szóval ha a kosarasok nem, van olyan srác, aki tetszik? - Csípőből teszem fel a kérdést, közben pedig a húgomra pislogok. Nyilvánvalóan nem apa volt az az ember, akivel az ilyen jellegű témákat kibeszélheti, ezért is érkeztem meg én, hogy kihúzzam belőle a részleteket. Különösen most, hogy megtudtam mi történt Austinnal. - Persze, nyugodtan. Úgyis olyan régen láttam már - mosolyogva bólogattam. - Remélem nem esz meg, amiért nekem macska szagom van. - Abba nem is feltétlenül gondoltam bele, hogy akár teljesen más állatok szagát is megérezheti rajtam, lévén egy állatorvosi rendelőben dolgozom. - Hmmm... - Összeszűkítettem a szemeimet és nagyot sóhajtottam, amíg azon vacilláltam, hogy mit feleljek Jade kérdésére. - Igen, végül is ezt. - Idővel úgyis megtudná, hogy pontosan ki a lakótársam, különösen ha beváltja azt az ígéretét, hogy átjön hozzám valamikor. Még ha úgy is szervezném a dolgot, hogy Jordan ne legyen otthon, hogy jobban elférjünk, már-már egészen nyilvánvaló nyomai vannak annak, hogy férfivel lakom együtt, tehát felesleges lenne tagadni. - Helyes, akkor megyünk mindkettőbe. - Bólogatva vettem tudomásul, hogy nagyon sok helyet kell még bejárnunk, mielőtt vége lenne a napnak. - Nekem arra amúgy sincs szükségem, te meg ne fanyalodj rá, csak mert Austin személyisége megegyezik a farkával. - Viszonylag komoly hangon kértem ezt tőle, de a szemeimben akkor is ott bujkált az a jókedv, amit amiatt éreztem, hogy Jade végre nem tűnt egy morcos kismacskának. - Egyébként is csak a Fashion Nováról akartam kikérni a véleményed, te meg rögtön egy kis mocsok vagy. - A szónak abban az értelmében, hogy pillanatok alatt a ruhaboltok helyett a szexnél kötöttünk ki. De megint csak olyan témának gondolom ezt, amit jobb, ha velem beszél meg, mintsem hogy apával kelljen leülnie egy rettentő kellemetlen beszélgetés erejéig. - Szerintem igen. - Ezt egészen határozottan jelentettem ki. Jordan határozottan más volt, mint Zade, de ami igaz, az igaz. - Miért érdekel? - Turkálni kezdtem a táskámban, majd amikor a kezembe akadt a rágó, amit kerestem, Jade felé is meglengettem. - Kérsz? - Ha igennel válaszolt, akkor nemes egyszerűséggel benyomtam egyet a szájába, hogy ne kelljen másra koncentrálnia a vezetésen túl, ha pedig nem, akkor csak magammal ejtettem meg ugyanezt. - Nem azért ajánlottam fel neki, hogy lakjon velem, mert azt szeretném, hogy valaki természetben fizesse nekem a lakbért. De nem mondanék neki nemet, az tény. - Ezt sem tartottam érdemesnek arra, hogy hazudjak róla. - Nem hiszem, hogy van ennek titka - megrántom a vállaimat, majd a fejemet is finoman hátra billentem. - Miért? Kit akarsz felszedni? Ismerem? - Csak úgy záporoztak a kérdéseim Jade felé, ráadásul mosolygás nélkül sem bírtam ki az egészet. - Ugye nem valami focista megint? - Tisztában vagyok azzal a ténnyel, hogy én is képes vagyok rengeteg hibát elkövetni ilyen téren, de attól még ha szerettem volna valamitől megkímélni Jade-et, akkor határozottan az olyan barmok voltak, mint Austin, meg a fajtája. Azzal a fiúval is sok baj volt, ami első pillantásra nem lehetett senki számára egyértelmű, talán épp ezért kellene inkább valamilyen más tényező alapján, és nem a kinézet alapján válogatnunk. - Ha valamikor tutira nem akarod, hogy apa otthon legyen, csak szólj és intézkedem - vigyorogva pislogtam a húgomra. Ebbe az ígéretbe pedig gyakorlatilag bármi belefért onnantól kezdve, hogy apja-lánya napot akarjak tartani az öreggel, vagy éppenséggel neki magának kelljen kihoznia a börtönből, mert határozottan hittem, hogy képes lennék olyasmit elkövetni, amiért meg kellene tennie.
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Kedd Feb. 23 2021, 23:35
Lana && Jade
- Én örülök, hogy egyáltalán idetaláltál, komolyan már kezdtem kételkedni – pontosan tudtam, hogy ebben a pillanatban nagyon is undok és hálátlan módon viselkedtem Lanával, amit nem érdemelt meg. Hiszen az ő és apa – aki leginkább az ő apukája – jóindulatán múlott az, hogy egyáltalán most van hol élnem, és nem lettem agyonlőve kislány koromban… Vagy nem kötöttem ki végül egy gyermekotthonban. Nem emlékeztem a szüleimre, mégis volt egy apukám és egy nővérem, én pedig jó körülmények között nőttem fel. Ezért pedig nagyon hálásnak kellene lennem többek között a lánynak is, aki mindig kedvesen bánt velem. Bár erről soha nem beszélek velük, de emlékszem arra, amikor idehoztak. Nem nagyon akartam beszélni velük és sokat sírtam, nehezen ettem, Lana pedig kifestette a körmeimet valami gusztustalanul rózsaszín lakkal, hogy jobb kedvem legyen. Talán bután hangzik, de mindez működött és onnantól kezdve tényleg elválaszthatatlanok voltunk… Talán pont ezért visel meg annyira az, ami most történik velünk. - Azok után, hogy ezt mondtad, mégis hogyan szólhatnék neked? – a korábbiaknál már jóval lágyabb, kedvesebb hangon szóltam a nővéremhez a fejemet csóválva. A szám sarkában bujkált némi mosolyra hajazó valami. Nem felróni akartam neki, viszont ugyanakkor kicsit fájt, hogy nem avatott be teljesen az életének azon szegletébe, ami a munkát illette. Kicsit úgy éreztem ilyenkor, hogy minden alkalommal parkolópályára vagyok rakva mind nála, mind másoknál. Hiszen apa rengetegszer elmegy otthonról a munkája miatt, Isát egyáltalán nem akartam terhelni a saját dolgaimmal, mivel neki épp elég baja volt azzal, hogy Lou-val mennyire viharossá vált a kapcsolata. Austin esetében már kicsit összetettebb volt a helyzet, ő teljes mértékben kihúzta a gyufát és ennek ellenére nem volt hajlandó leakadni rólam. A lányok pedig úgyis szét fognak széledni az egyetem miatt. Mivel Lana Bronxban van, a végén én egyedül maradok… Hiába tudom, hogy mennyire hiperérzékeny tudok lenni, ennek ellenére is furcsa volt belegondolni ebbe. Minden bizonnyal azért lehet ilyen a hangulat, mert azt hittem, hogy Lana cserben fog hagyni, de mindezt nem terveztem a fejéhez vágni. Mivel itt van, és még sütit is hozott nekem, teljesen felesleges lenne a továbbiakban hisztizni. - Akár én is mehetnék hozzád – ez csak egy felvetés volt a részemről. Ha nemet mondana rá, minden bizonnyal ma nem hoznám elő még egyszer a témát. Azt már nem mertem megfogadni, hogy máskor sem, mivel az ilyen dolgokat soha nem voltam képes betartani. Túlságosan is szerettem ahhoz Lanát, hogy elengedjem a kezét. Nem hittem benne, hogy emberi kapcsolatokat csak úgy meg lehet szakítani, szóval minden bizonnyal ez a dolog még fel fog merülni közöttünk. - Hogy lehet elveszíteni egyáltalán egy telefont? – minden bizonnyal ez egyfajta generációs különbség lehetett közöttünk. Én még vécére sem tudok elmenni a mobilom nélkül és bár társaságban nem nyomkodom, ettől függetlenül vacsora közben is rá szoktam nézni, hogy írt-e valaki… Folyamatosan azt várom, hogy emberek írjanak nekem. Persze igyekszem azért valamennyire odafigyelni arra, hogy mindez ne menjen a személyes kapcsolataim rovására, de néha nehéz volt. Főleg, amikor egyedül voltam hagyva itthon. Nem igazán tudtam mit csinálni amikor nem jött át hozzám senki, így jobb híján örültem egyáltalán annak, ha történt valami, amiről lehetett beszélni. Ha csak a Netflixet nyomom, mindig bűntudatom van. Persze a bujo-mban minden alkalommal van mit rajzolgatni, illetve elég könyv van a polcaimon is, de azokhoz sincs mindig kedve az embernek. - Úgy nézek ki, mint aki memóriaserkentőkön akar élni? – ezen már hangosan nevettem fel, aztán összeborzoltam a nővérem tincseit – Tudod jól, hogy éppen csak annyira tanulok, hogy ne rakjanak ki a csapatból. Nem szeretnék a jövőben egyetemre menni. Pontosan tudtam, hogy mivel szeretnék foglalkozni a jövőben, ehhez pedig nem kellett tovább tanulnom. Nagyon örültem ennek a ténynek, mert soha az életben nem volt kedvem ilyenekkel elütni az időt. Szerintem nem is vagyok elég okos ahhoz, hogy elvégezhessek egy felsőoktatási kurzust, az pedig kifejezetten kellemes volt, hogy erre itt és most rájöttem, nem pedig akkor, amikor már több évet csúsztam. - Összekeversz a vérebünkkel – pillantottam rá, miután a villát végül csak sikerült a mosogatóba juttatnom, magamnak pedig kivettem egy újat – Nem tehetek róla, hogy a sulink kosárcsapata ennyire szar. Egy helyes kosaras srác sincs, aki javíthatna a dobótechnikámon. Meg alapvetően a csapatban nyújtott teljesítményem miatt gyakran el voltam kérve a testnevelés órákról, mert egyszerűbb volt akkor tartani az edzéseinket. Mivel a csapatunk hírnevét én magam is egy nem mindenki által végezhető pozícióban öregbítettem, lényegében a tárgyból biztosítva volt a jó jegyem. Az már más kérdés, hogy a délutáni edzéseim miatt nem igazán maradt időm arra, hogy tanuljak is. Mert ha így tettem volna, a sorozataimmal és a könyveimmel, esetleg a bullet journallel maradok el, amik mind fontos, szabadidős tevékenységek voltak. - Egyébként beengedjem a kutyát? – néha lehetett a házban is, de szigorúan csak az előterekben – Két kilót hízott, amióta nem láttad. Ennek mindössze annyi oka volt, hogy Aztec a világ leglustább állata volt, aki inkább döglött a napon, minthogy kergesse a farkát, vagy játsszon. Apának ennek ellenére annyira tudott örülni ha hazatért, hogy szerintem az ugrándozással kimerítette a havi testmozgását. Ő az a fajta kutya volt, akinek ha eldobtad a botot, akkor minimum hülyének nézett és úgy süttette a kövér hasát a napon, mintha strandon lenne. - Mihez képest, hogy? – mindkét szemöldökömet nagyjából a hajtövemig költöztettem fel, aztán egy elég gonosz vigyor terült szét az arcomon – Azt akartad mondani, hogy férfi, ugye? Mert mi más lehetett volna a mondat befejezése… Lanának nem volt szerencséje a pasikkal. Az első barátja fogta magát és eltűnt, mint szürke szamár a ködben, Noel pedig – akivel sokáig azt hittem, hogy majd össze fognak jönni – szintén lelépett az egyetem miatt. Nem igazán bíztam benne, hogy ez az újonnan összeszedett lakótárs annyira jó fej lehet, de egy kicsit reménykedtem benne, hogy majd nem lesz igazam. Egyelőre úgy éreztem, hogy mi ketten igazi analfabéták vagyunk, ha pasikról van szó. Fura, mert nálunk sokkal butább és csúnyább embereket is ismerek, akik párkapcsolatban élnek, de mindennek ellenére sem akartam rosszindulatú lenni. Attól nekem egy fikarcnyit sem lesz jobb, ha mindezt szavakba öntöm és ezzel keresem a saját igazamat. - Jöhet mind a kettő is akár – egy széles mosoly terült szét az arcomon, és már egyáltalán nem is voltam bánatos amiatt, hogy kevesebbet foglalkozott velem az elmúlt időben – Szoktam igen. Miért vágsz ilyen fejet? Ez nem olyan, mintha vibrátort rendelne az ember. Kezdett sok minden gyanús lenni Lana körül, amiről talán beszélnem kell apával, ha végre hazatolja a képét… Vagy legalább megragadhatnám az alkalmat, hogy kihúzzam a nővéremből azt, hogy mi ez a nagy titokzatosság újabban körülötte. Nem tudtam pontosan azt se, hogy hol lakik, és mivel telnek a mindennapjai. Mintha egy falat emelt volna közénk, ami miatt én automatikusan az emlékezetemben kutattam olyan helyzetek után, amikor talán túlzottan szemtelen voltam és kihúztam nála a gyufát. Képtelen voltam nem elnevetni magam viszont a sztoriján, ugyanakkor mindeközben igyekeztem figyelni az útra is. Egyáltalán nem volt a terveim között az, hogy majd jól kinyírom Lanát, főleg nem úgy, hogy talán még kapás is van nála. - És jó pasi? – mert mindenekelőtt ezt tudnom kellett ahhoz, hogy további, amúgy teljesen felesleges tanácsokkal láthassam el a nővéremet – Lefeküdtél már vele? Ez szimplán a kíváncsiságomról szólt. Hála az égnek időközben a lámpa is zöldre váltott, így nem verhetett el a pofátlanságomért, mert az bizony az életünkbe is kerülhetne ebben a helyzetben! - Igazán megoszthatnád velem a titkodat, amiért ennyire ragadnak rád – elég volt visszaemlékeznem a nővérem gimis éveire, és lényegében mindig lógott vele valami srác, aki vagy a barátja volt, vagy éppenséggel a pasija.
All or nothing, let's just trust the night, burning down the street, no left right, left right, I don't wanna see no red light, red light, fast lane on the beat, go ten-five, ten-five, You right next to me, feel the heat
Your face on my ceiling, I fantasize You keep makin' it harder to stay, but I still can't run away, I gotta know, why can't you, why can't you just let me go?
♫ :
And everything he showed me, had to fuck it up before I let you get to know me Shout out to the old me
★ családi állapot ★ :
When you're close to me, I can't breathe Let's fuck up the friendship, come get in my head, baby, cut the tension, I'm hung by a thread, maybe it's somethin', but let's not pretend, or maybe it's nothin', and this is the end
★ lakhely ★ :
Manhattan - upper east side
★ :
★ foglalkozás ★ :
tanuló, barista
★ play by ★ :
Abigail Cowen
★ hozzászólások száma ★ :
138
★ :
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Hétf. Nov. 16 2020, 23:25
Jade & Lana
"More than Santa Claus, your sister knows when you've been bad or good."
- Akkor még jó, hogy épp ideértem, mert hoztam neked enni én. - Erre pedig jelen helyzetben kifejezetten büszke vagyok. Mióta ugyanis elhagytam a szülői házat, nem jut annyi lehetőségünk találkozni Jadievel, mint előtte. Egyrészről sajnálom, hogy így alakultak a mindennapjaink, másrészről pedig azzal is teljesen tisztában vagyok, hogy nem lehetek mindig mellette, mert neki is kell, hogy legyen saját barátiköre és olyan elfoglaltságai, amit tőlünk - apától meg tőlem - távol végez és amibe belevetheti magát. Tulajdonképpen, ha nagyon konkrétan akarok fogalmazni, talán azt mondanám, hogy a húgom abban a korban van, amikor épp fel kell fedeznie önmagát, ebben pedig nem jelenthetünk visszahúzó erőt mi "idősebbek" - még ha egyébként úgy is gondolom, hogy én egy évvel sem lennék hajlandó öregebbnek vallani magamat húsznál. De mivel terapeuta sem vagyok, vagy pszichológus, tulajdonképpen lehet, hogy teljesen rosszul gondolom. Annak ellenére azonban, hogy a város két egymástól távoli pontján lakunk, Jade meg én, mindig igyekszem szánni rá a szabadidőmből. Néha napján egyszerűen csak túl sok együtt a két munkahelyem és a tény, hogy teljesen új lakótársam van. Akivel nem jövünk ki száztíz százalékosan, de úgy érzem soha nem is fogunk, mert ő férfi, én meg nő vagyok és a két nem közötti megértés valahogy sosem ment igazán senkinek. Soha. Ha úgy vesszük, tulajdonképpen érthető, nekünk kettőnknek nagyon más az életmódunk, s míg én lehetőséget látok abban, hogy a bárban dolgozhatok dupla annyi pénzért, mint amennyit a "normális" állásomért kapok, addig Jordan képtelen ezt elfogadni. Hiába emlékeztetem minden alkalommal, hogy én voltam az, aki befogadta, miután a barátnője kidobta őt a macskával együtt, ő még mindig úgy érzi, hogy joga van kritizálni. Talán ez is valami olyasmi, amit csak férfiként lehetne megérteni. - Nekem is szólhatsz nyugodtan, majd megoldom valahogy. Csak tudod nehéz innen utazni, ha dolgoznom kell, mert utálok korán kelni. - Nem akarom mentegetni magamat, de nem véletlenül ott vállaltam munkát, ahol lakom. Azt pedig bárki beláthatja, hogy nem túl kellemes egy csomó időt tölteni a tömegközlekedésen. Habár nyilván Jade miatt megérné, mégiscsak egy fiatal lány, aki teljesen egyedül van hagyva egy nagy házban. Ami, ha már itt tartunk, lényegében apa hibája! - Szívesen jövök, ha hívsz. - Eredetileg azt akartam mondani, hogy jöhet ő is hozzám, ha szeretne, de épp elégnek gondolom, hogy én Bronxban lakom, nem kell, hogy Jaden is azokat az utcákat járja, amelyeket én. Nekem talán már épp eléggé megvan a kialakult ismeretségi köröm a környéken, ahol lakom, hogy ha esetleg bajom esne, valaki a segítségemre siessen, de a húgom teljesen más eset. - Mondtam, hogy egy ismerősömnél maradt a telefonom. Legközelebb megpróbálom nem ott felejteni. De tényleg azt hittem, hogy lehet el is hagytam, ami elég gáz lett volna. - Ugyanis egy új készülék vásárlása már határozottan olyan kiadásnak számított volna, amire nem voltam felkészülve. - Csak ne vegyétek túl komolyan. Nem ezek a vizsgák az élet legfontosabb részei. - Nem mintha pár évvel ezelőtt ne izgultam volna azon én is valamelyest, hogy végül sikerül-e egyáltalán teljesíteni őket. Nem állítom, hogy azért szenvedtem volna akkor, mert ne lenne meg a magamhoz való eszem, szimplán csak mindig is képes voltam jobb szórakozásra lelni, mint a tanulás. - Nem akarom megtudni, hogy mindenféle agyserkentőt, meg... Mit is szoktak szedni az orvosi karon tanulók? Mindegy, valami teljesítményfokozó. - Hadonászva magyarázok, különösen amikor nem jut eszembe a megfelelő kifejezés arra a vitaminra, vagy gyógyszerre - vagy tulajdonképp ötletem sincs pontosan hogy hívhatnám -, amire gondolok. - Hát, ha van kedved a földről enni, felőlem oda is rakhatod - magyarázok nevetve. - Kell neked itt dobálózni. Mikor láthatóan a gyakorlás sem segít. - Vigyor kúszik az arcomra, de csak remélni merem, hogy Jade nem fogja túl komolyan gondolni, mivel nem is szántam annak. Azt sem terveztem például, hogy ennyit kések, így talán nem okos ötlet piszkálódni a lánnyal, de egyszerűen képtelen vagyok visszafogni magam. Másrészt jó indokom volt, és egyébként is helyettesítenem kellett, szóval még csak nemet sem mondhattam arra, hogy be kell mennem. Innentől kezdve pedig a fennmaradó időből kell kihoznunk a legtöbbet, plusz nem vagyok hajlandó kihagyni, hogy lássam a húgomat enni a süteményekből, amiket hoztam neki. Ha csak kicsit is kiengesztelhetem ezáltal, már örülök neki. - Megígértem, hogy jövök, ne butáskodj. - Ha most felháborodnék, tulajdonképpen nem lenne jogos, mivel ha nem ismernénk egymást elég jól, a telefonom elhagyása és a mai munka is puszta kifogásnak tűnne. De nem azok. - Komolyan, már én is várom, hogy elvégezd a gimit, akkor végre olyan dolgokat ehetsz, amit csak akarsz majd. Egyszer meg kell kóstolnod, amit a lakótársam főz. Ahhoz képest, hogy... Szóval irtó jól főz. - Velem ellentétben. Pusztán csak azért nem fejezem be a korábbi mondatomat, mert úgy érzem, ha kimondom, hogy Jordan annak ellenére főz jól, hogy férfi, kapok néhány szúrós pillantást a húgomtól, amiért megint a férfiakon jár az agyam és történetesen be is fogadtam egyet. Pedig én tényleg csak átmenetileg segítek neki! Még csak hátsószándékom sem volt vele. Azt hiszem. - Ebben határozottan egyet tudunk érteni. - jegyzem meg nevetve. Jadievel ellentétben viszont engem sosem vonzott a vezetés, így nem is igen töröm magam azért, hogy mindennapossá tegyem a tevékenységet. Nem mintha szükségem lenne rá. Amíg más elvégzi helyettem az oroszlán részét én csak élvezem az anyósülés kényelmét. Pont, mint ezúttal is. - A Sephorába én is szeretnék. Benézhetnénk mondjuk a Forever21-ba is. Vagy mondjuk Hollister? - Kérdőn pislogok a húgomra, már-már lenyűgözve attól, hogy nem csak nagy a szája a vezetéssel kapcsolatban, hanem megy is neki. - Jade, te milyen gyakran szoktál a netről rendelni ruhát? - Teszem fel a jelenlegi legfontosabb kérdést, majd pár pillanatig az ajkamat rágcsálom, amikor ő is nekem szegezi a fontos kérdést. - Hát... - Mondhatnám azt is, hogy elfelejtettem, vagy hogy kiment a fejemből, de a fontos dolgok valahogy sosem felejtődnek csak úgy el. - Igazából csak annyi, hogy lett egy lakótársam. - Jelentem be végül könnyedén. Lehet, hogy korábban nem akartam feltétlenül megosztani, de jobb ha tudja, mintsem ha titkolózom. - Képzeld, tök gáz helyzetből mentettem meg - prüszkölve nevetek fel. - A barátnője kidobta. Szóval alapból szomszédok voltunk, ők laktak szemben. És most figyelj! A csaj a macskájával együtt dobta ki! Mint tudod... Ahogy mondani szokták - nevetek fel hangosan. Én kifejezetten szórakoztatónak tartom, ráadásul végig is hallgattam az egészet az ajtóm mögül. Néha viszont azt kívánom bárcsak a saját szememmel is láttam volna.
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Csüt. Okt. 15 2020, 23:25
Lana && Jade
A magam részéről határozottan tudtam haragudni apára, amiért képtelen volt egy kicsit kevésbé kapzsi lenni. Hiába szeretem őt nagyon, pontosan tisztában vagyok olyan dolgokkal, hogy a karrier és a család bizonyos pontokon teljes mértékben megütköznek. Én csak egy dolog voltam, ugyanakkor Lana is jelen volt az életében, mint vér szerinti lánya. Haragudtam rá, mert vigyáznia kellene magára. Nem fiatal már, pont ezért gondoltam úgy, hogy ideje elengednie a munkája oroszlánrészét és érvényesülni hagyni a többieket. Biztosan nagyon sok tehetséges rendőr, ügynök, nyomozó meg tudom is én mifélék vannak még a szakmában... Tehát úgy gondoltam, hogy apának egyszerűen csak le kellene tennie a lantot és végre ránk figyelni. Hamarosan amúgy is nyugdíj közeli állapotba kerül, tehát ígyis úgyis le fogják szerelni. Lényegében ha akarja, ha nem. Ugyanakkor egy dolog az, hogy önmagát veszélybe sodorja és se Lana se én nem lennénk képesek feldolgozni, ha őt is elveszítenénk. Ezért tartottam önző dolognak tőle azt, amit jelenleg csinál. Ugyanakkor egyrészt nem sok közöm volt az egészhez, ami mondjuk nem jogosít fel arra, hogy a jelen szituációval kapcsolatban befogjam a szám... Az sokkal inkább számított, hogy bármilyen körülmények között is vált azzá... Ő egyszerűen az apukám. Ezért szeretem, és ahányszor hazatér semmissé válnak azok a pillanatok, amik most is történtek. Hogy egy villával a kezemben nyitottam ajtót a nővéremnek. Ha nem tudtam volna, hogy ténylegesen jön, akkor meg is próbálom beleállítani a vállába az evőeszközt... Minden bizonnyal nem örült volna neki, de legalább apát is haza tudtuk volna valamivel csábítani. - Csak... szerettem volna – finoman megrántottam a vállam és úgy hazudtam az arcába, mintha ennél semmi sem lenne jelenleg természetesebb. A villát pedig egyszerűen megfogtam és egy jól irányzott mozdulattal a konyha felé hajítottam. Természetesen nem sikerült beletalálnom a mosogatóba, de apa nincs itthon, tehát senkit sem érdekel, ha a földön lesz addig, amíg haza nem érek... Legalábbis az a terv, hogy egyszer elindulunk. Reménykedtem benne, hogy Lanának nem fog közbejönni semmi már, mert akkor azt hiszem tényleg igazán megharagudnék. - Majd áthívom Isát, ha valami olyasmi van – vontam meg a vállam végül. Egyrészt nem akartam túl könnyen adni magam, ugyanakkor azt sem éreztem helyesnek, hogy a nővéremet ugráltassam. Bármennyire is meg tud bántani néha, attól még a testvérem marad és nem feltétlenül kell mindenáron revansot vennem rajta. Azért már alapból hálás voltam neki, hogy úgy fogdosta a fejem, hogy nem tette tönkre a hajam vele. Az utolsó alkalom, amikor vásárolni mentünk, elég feszültre sikeredett... A mostani kezdeti helyzet is a legjobb szóval szörnyűnek mondható, de nem én akarok annak az útjába állni, hogy ezt képtelenek legyünk áthidalni. Kislány korom óta kéretem magam, ha valaki tényleg megbánt, de ezt ő tudja. - El akartam mondani, csak nem értelek el – egészen halkan ejtettem ki a szavakat, amíg elhelyezkedtem a bárszékben. Lényegében az is meglepett, hogy mennyire könnyedén át tudtam őt verni, amikor történt az a bizonyos incidens, ami végül a szakításunkhoz is vezetett. Nem mondom, hogy azóta könnyű nekem Austinnal, hiszen ugyanúgy stíröl a folyosón, csak éppenséggel már ő is megunta, hogy nem állok vele szóba és bolondot csinál magából mindenki előtt egy lány miatt. Egyszer hajlandó lettem volna elnézni azt, hogy megütött, de a második eset az már nem ment ennyire egyszerűen. - Mindenki teljesen megőrült – talán ez volt az első mondatom, amit úgy jelentettem ki, hogy volt is benne némi élet. Határozottan feldühített, hogy az összes osztálytársam gondolata csak a hülye vizsgák körül jártak és senkivel nem lehetett a tanuláson kívül másról beszélgetni. Isa helyzete Louval határozottan más kategória volt, hiszen a barátnőm nehéz időszakon ment keresztül, nem beszélve a balesetéről is. Sok minden történt, amiről Lana az utóbbi időben lemaradt, de hát... Mit tehetnék? Nem a konyhapultnál fogjuk ezeket megvitatni, hiszen elméletileg előttünk áll az egész nap. - Ezzel? – nevetve kaptam fel a földről az evőeszközt, aztán most már egy határozott mozdulattal tényleg beletaláltam a mosogatóba, aztán megkerültem a pultot és kivettem egy másikat a konyhaszekrényből – Sosem voltam túl jó a kislabda hajításban. Viszont tesiből a csapatban nyújtott teljesítményem miatt biztosítva volt a jegyem. Tehát hiába dobtam összesen tíz métert a gyenge kis karjaimmal, mindenképpen ötöst kaptam. Persze a tanárunk sosem volt rest megjegyezni azt, hogy az én sportomban erősnek kellene lennem. Sosem értette meg, hogy nem tartóemberi pozícióban vagyok, tehát könnyűnek kell lennem és az izom nehezebb a zsírnál... Szóval lényegében ha komolyabb testedzést végeznék, akkor csak a csapatot hátráltatnám, mert mindent újra kellene gondolni és én is a tartók közé kerülnék... Amihez minden bizonnyal úgy is túl gyenge és pici lennék, tehát magammal csesznék csak ki. Az pedig senkit sem érdekel, hogy egy középiskolás felmérésen hogyan teljesítek. Pont ezért is kerültem nehéz helyzetben, amikor Lana végül kipakolta elém a sütiket. A gyümölcsösökért alapvetően odavoltam, viszont lattéból mindig a karamellás volt a kedvencem. Ami a duplacsokit illette... Kifejezetten imádtam, ha éppen olyanom volt. Tisztában voltam azzal, hogy lényegében egyet sem választhatnék, viszont semmiképpen se akartam Lanát megbántani, így végül némi tépelődés után megkóstoltam a karamellásat... Ami tényleg nagyon finom volt. - Nincs ötletem még – letöröltem a szám sarkába kenődött karamellöntetet, aztán folytattam – Azt sem hittem egy ideig, hogy el fogsz jönni. De Sephorába majd mehetünk. Mind a ketten eléggé rajongunk a sminkekért, én pedig akartam nézni egy tökéletes pink rúzst, amit el tudok adni a szezon színének. Az részletkérdés, hogy nagyjából csak ilyeneket tartottam itthon... Hiszen a hétköznapokra jobban szerettem a visszafogott árnyalatokat. - A karamellás nagyon finom volt – kicsit elmosolyodtam, miközben leugrottam a bárszékből – A többit majd megkóstolom máskor. Hiába vagyok vékony, sajnos nem szabad. Valamilyen szinten vigasztalt az, hogy hamarosan tényleg ehetek rendesen. Hiszen amint otthagyom a gimit, már nem kell többet az alakommal foglalkoznom. Ugyanakkor viszont nem akartam az utolsó pár hónapot elhanyagolni. Szerettem volna, ha az én tablómat is felfüggesztik a többi szurkolólány közé, tehát ehhez mérten kellett viselkednem. Én azon diákok közé tartoztam a suliban, akik a közösségi munkájukkal akartak kitűnni a tömegből, mert a tanulás nem érdekelte. Nem akartam viszont az egészségem kérdését most a konyhánk közepén megvitatni, szóval inkább elindultam kifelé. - Szerintem még mindig jobb, ha én vezetek, mint te – határozottan pörgettem az ujjamon a kis Fordom kulcsát, majd miután kinyitottam a volán felőli ajtót, rögtön be is ültem – Van olyan hely, ahova te el szeretnél menni? Illetve van valami, amit el szeretnél nekem mondani? Szándékosan tettem fel a másik kérdést, ugyanis tényleg nem találkoztunk régóta. És szerettem volna, ha legalább lehetőséget kap a magyarázatra. Mert minden bizonnyal van mit mondania nekem.
All or nothing, let's just trust the night, burning down the street, no left right, left right, I don't wanna see no red light, red light, fast lane on the beat, go ten-five, ten-five, You right next to me, feel the heat
Your face on my ceiling, I fantasize You keep makin' it harder to stay, but I still can't run away, I gotta know, why can't you, why can't you just let me go?
♫ :
And everything he showed me, had to fuck it up before I let you get to know me Shout out to the old me
★ családi állapot ★ :
When you're close to me, I can't breathe Let's fuck up the friendship, come get in my head, baby, cut the tension, I'm hung by a thread, maybe it's somethin', but let's not pretend, or maybe it's nothin', and this is the end
★ lakhely ★ :
Manhattan - upper east side
★ :
★ foglalkozás ★ :
tanuló, barista
★ play by ★ :
Abigail Cowen
★ hozzászólások száma ★ :
138
★ :
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Kedd Júl. 28 2020, 15:03
Jade & Lana
"More than Santa Claus, your sister knows when you've been bad or good."
Nem lett volna szükségszerű, hogy huszonpár évesen költözzek el otthonról, tekintve, hogy semmi nem késztetett különösebben a függetlenedésre. Nem mentem egyetemre, nem költöztem másik városba, egyszerűen csak túl nagynak éreztem a vágyat arra, hogy a szülői háztól távol, egymagam is megpróbálkozzam az élettel és bizonyítsam, hogy meg tudok állni a két saját lábamon, mégpedig teljesen rendben. Nem volt mitől menekülnöm, mert apát és a húgomat is nagyon szeretem és jobb híján most is igyekszem velük tartani a kapcsolatot, amikor van rá kapacitásom. A saját családomra pedig miért is ne lenne? - Mi ez a villa nálad? Eszel épp? - teszem fel a kérdéseket hadarva, egymás után, miközben óvatosan megsimogatom a szőke hajacskáját, ügyelve rá, hogy véletlenül se bontsam ki a gondosan hanyagra kreált kontyot, ugyanis nem akarok kapni miatta a kezemre. Másrészt meg tudom, mennyi időbe telik összehozni egy olyat, szóval nem is szívatnám meg annyira Jade-et, hogy ezt most elrontsam neki. Csak remélni merem, hogy a második kérdésemre nemmel felel, mert bizony én sem érkeztem üres kézzel, még pedig a frissen szerzett lakótársamnak hála, aki férfi létére valljuk be igenis előnyökkel jár számomra és nem csak azért, mert egy macskája is van, akit jobb napjain babusgathatok. Tisztában vagyok vele, hogy jöhetnék többet, vagy hogy el sem kellett volna mennem, de az ilyen döntések meghozatalához mindig jóval több idő kell, mint a tornácon való öt perces álldogálás. - Nem félsz egyedül? Ha szeretnéd, jöhetek gyakrabban is, vagy maradhatok. - Persze nem fogok a falnak menni, ha azt mondja, hogy egyáltalán nincs szüksége a társaságomra. Sokkal inkább azon lepődöm meg jelen helyzetben, hogy apa nem igazán szólt rám, hogy figyeljek oda jobban a húgomra, mert teljesen egyedül hagyja őt a családi házban. Máskor mindig a lelkemre köti, ami egyébként sem kötelesség, hiszen szeretem Jade-et és ténylegesen is a húgomnak tekintem, ami egyenesen azt eredményezi, hogy meg akarom őt védeni minden rossztól, ami csak a világban érheti. - Miiicsoda? Miért nem mondtad? - pislogok rá leesett állal, mikor a szakítását emlegeti. Nyilván nem követtem minden másodpercét a kapcsolatának, azzal viszont nagyon is tisztában vagyok, hogy mennyire odáig volt azért a fiúért. Nagyon szeretek meghallgatni másokat a saját dolgaikról, legyen szó épp valami boldogságról, vagy problémáról, így Jade szerelmi élete is olyasmi volt, amivel inkább szerettem tisztában lenni és kiélvezni a kivételes helyzetemet, amiért kamasz létére hajlandó megosztani velem a gondolatait, ahelyett, hogy elzárkózna. - Hű... Egészen durvára veszitek az utolsó évet, nem? - nevetve vonom fel a szemöldökeimet, miközben a cuccaimat lepakolom a konyhapultra, csak úgy mindenféle meggondolás nélkül. - Igenis, főnökasszony - mondom vigyorogva, miközben a lányra pillantok. Aztán már azzal vagyok elfoglalva, hogy a korábban beszerzett - na jó, kapott - sütiket Jade előtt sorakoztassam fel. - Na most használhatod azt a villát, amivel meg akartad védeni magad - magyarázom jókedvűen, s közelebb lépek hozzá, majd finoman megsimogatom a hátát. A sütikre mutatok sorban, s közben magyarázok: - Az áfonyás, vagy fekete szedres, már nem emlékszem... A középső karamellás és a másik ott, na az dupla csokis. Válassz! Én meg mindjárt jövök... - Azzal puszit nyomok a hajába, és ténylegesen is eleget teszek a korábbi kijelentésemnek, na meg az ő utasításának és meglátogatom a mosdót, ahol már kézmosás után még szánok néhány másodpercet arra, hogy valamivel üdébbé varázsoljam a megjelenésemet és megigazítsam a sminkemet, amit egyébként sem vittem túlzásba, mivel a kisállatok sosem dicsérik meg a klinikán, a főnökömről meg ne is beszéljünk. - Na? Megkóstoltad mindet? - Térek vissza jókedvűen a konyhába, Jade-hez. - Kitaláltad már milyen üzleteket szeretnél meglátogatni? - Személy szerint nem feltétlenül merek olyan üzleteket emlegetni, amelyekbe én mostanában járok, mivel a legtöbbet a sztriptíz bárba "munkaruhaként" kinevezett darabokra költök, amelyek épp annyira egyensúlyoznak a jó ízlés határán, hogy elegendő borravalót hozzanak minden este, amikor viselem őket, hogy ne panaszkodjak a pénz miatt, amiből ki kell jönnöm minden hónapban. Az állatklinikán gyakorlatilag a felét alig keresem meg annak az összegnek, ami sokszor egy este alatt összejön a bárban - ez is csak pusztán azért lehetséges, mert igen rendes főnökkel áldott meg a sors. Az életem ezen részét viszont határozottan nem szeretném reklámozni a húgomnak, na meg különben sem tehetem meg, akár családtagról van szó, akár nem. Csak azután vagyok hajlandó nekiindulni és kifelé venni az irányt a házból, hogy Jade mondott valamilyen véleményt a süteményekről. - Megint nagyon vékony vagy - jegyzem meg rosszallóan, habár tudom, hogy a súly kérdés számára a cheerleading csapat miatt állandóan ellenőrzés alatt van és valószínűleg már amiatt is kinyírna az edzője, mert képes vagyok megetetni Jadennel a sütiket. - Aztán ne üssünk el senkit! - Rávigyorgok a lányra, mert tisztában vagyok vele, hogy nem csak hogy szeret vezetni, de jó sofőr is. Egészen olyan számomra, mint egy kis tinisorozat szereplője, amikor bevágódik a kormány mögé és ténylegesen is vezet. Szokatlan, hogy a húgom ennyire felnőttnek látszik, amikor még én magam sem érzem úgy, hogy felnőttem volna.
Re: it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Kedd Jún. 30 2020, 22:59
Lana && Jade
Mindig jó viszonyt ápoltam a nővéremmel, azonban néhány dolog teljesen megváltozott, amikor ő is elköltözött. Lényegében ennek hála lettem önálló lány, bár főzni még mindig nem tanultam meg, így nem lehetett elég nagy a nyomás a vállamon. Ami azt illeti, kifejezetten örültem annak, hogy Lanának végre eszébe jutottam, viszont ugyanakkor dühös is voltam rá. Egyáltalán nem akartam elhinni, hogy ez ennyi ideig tartott... Ő nem egy buta lány, mégis nagyon sok mindenről lemaradt és nem ő, hanem Isa volt mellettem abban az időszakban, amikor határozottan rá lett volna szükségem. Ez pedig nekem rosszul esett. Nyilvánvalóan hagynom kell, hogy élje az életét, azonban magam sem voltam biztos benne, hogy jó úton halad. Nem hívott még meg az otthonába, illetve azóta, hogy nyáron az ominózus partikor éppenséggel itthon volt, egyszerűen nem is láttam a lányt. Én emiatt szerintem jogosan haragudtam rá, hiszen hónapok teltek el, de ennek ellenére sem keresett. Én meg otthon ültem, mint egy kis buta, és a szabadidőmet, amit egyébként olvasásra szántam, egyszerűen feláldoztam rá. Elvánszorogtam zuhanyozni. Megmostam a hajam, még a testápolóról sem feledkeztem meg, ami állandó szokásom volt. Megtisztítottam a bőrömet, szépen felöltöztem. Kutyafuttában betömtem egy banánt a számba, majd felhasználtam az amúgy teljesen feleslegesen vásárolt, új kedvenc termékeimet arra, hogy egy természetes és hétköznapi sminket készítsek magamnak. Apa nem volt itthon, jó ideje New Yorkban sem tartózkodott, így a legtöbb napomon egyedül voltam. Igazából ehhez már egészen hozzászoktam, hiszen a tesóm a továbbtanulás helyett hát... Igazából isten tudja mit választott. Nem igazán szoktunk beszélni a költözéséről, de ha annak idején jobban hallgat apára, akkor minden bizonnyal még mindig velünk élne. Hozzám hasonlóan neki is lenne autója, ő sem szorulna meg anyagilag... Bár sosem mondja, hogy ilyesmiben lenne része. Ismerem a tesómat és tudom feltételezni, hogy nem ment simán a költözés dolog az elején. Persze ki vagyok én, hogy csak úgy kioktassam ilyen dolgokról? A családban is csak azért vagyok jelen, mert ha nem itt lennék, akkor minden bizonnyal egy nevelőintézetben kötöttem volna ki. Talán egy kicsit csalódott voltam ,amikor az órámra tekintettem, hiszen Lana késett. Viszont ugyanakkor nem éreztem meglepettséget. Lényegében számítottam arra, hogy nem fog ideérni időben, ezért el is kezdtem unottan lefelé görgetni az Instagrammot. Vártam fél órát, de még mindig nem történt semmi. Pont ezért vettem elő végül az egyik újonnan beszerzett könyvemet, és most már immáron díszbe vágva, tisztán, tökéletes kócos konttyal a fejem tetején várakoztam. Az ajkaimat csak egy kicsit préseltem össze, amiért arra kényszerültem, hogy az amúgy értékes Victoria’s Secret parfümömet pazaroltam. Mert Lana nyilvánvalóan nem fog jönni. Legalábbis ezt hittem egészen addig a pillanatig, amíg lentről meg nem hallottam a dörömbölést és a csengetést. Apa munkája miatt elővigyázatosságból azért a konyhában felkaptam egy villát – jobbra nem tellett – és azzal sétáltam az ajtóhoz... ... Ami mögött természetesen a nővérem volt... Kissé fáradtan, gyűrötten, de így is ragyogó mosollyal az arcán. Még mielőtt bármit kinyöghettem volna, Lana elkezdett szorongatni én pedig elfelejtettem levegőt venni, ami miatt kissé kipirult arccal álltam előtte, amikor elengedett. - Szia... – alig kaptam levegőt, amikor végre sikerült kinyögnöm valamit, de utána engedelmesen beljebb sétáltam a házunkba – Egyedül vagyok igen. Apa még két hónapig távol lesz. Persze ez megszokott volt a munkája miatt. Mindettől függetlenül sem tudtam haragudni rá, hiszen értünk tett mindent... De hát ezzel nem igazán tudott mit kezdeni. - Sok mindenről nem. Szakítottunk Austinnal... Isa és Lou veszekednek, a többiek meg el vannak tűnve az érettségi miatt. Minden barátom a továbbtanuláson stresszel. Soren meg... Ő csak iszik. Mint mindig. Viszonylag könnyed hangon meséltem el a történetet, majd helyet foglaltam a konyhában. Egyelőre nem mondtam semmit a kajára, nyilván fogok belőle enni, ha nem is túl sokat. Még mindig betegesen oda kell figyelnem a súlyomra. - Igazából készen vagyok – motyogtam az orrom alatt, miközben átsimítottam a lelógó tincseimet – Megkóstolom azt, amit hoztál, te pisilsz és igazából mehetünk is... Én fogok vezetni. Az utolsó mondatot nagyon szigorúan jelentettem ki. Tény, hogy nem túl drága az autóm, de ettől függetlenül nagyon vigyázok a kis Fordomra. És ha valaki, akkor Lana semmilyen körülmények között nem ülhet a volán mögé... Mert akkor mindenki meghal, aki az utakon van.
All or nothing, let's just trust the night, burning down the street, no left right, left right, I don't wanna see no red light, red light, fast lane on the beat, go ten-five, ten-five, You right next to me, feel the heat
Your face on my ceiling, I fantasize You keep makin' it harder to stay, but I still can't run away, I gotta know, why can't you, why can't you just let me go?
♫ :
And everything he showed me, had to fuck it up before I let you get to know me Shout out to the old me
★ családi állapot ★ :
When you're close to me, I can't breathe Let's fuck up the friendship, come get in my head, baby, cut the tension, I'm hung by a thread, maybe it's somethin', but let's not pretend, or maybe it's nothin', and this is the end
★ lakhely ★ :
Manhattan - upper east side
★ :
★ foglalkozás ★ :
tanuló, barista
★ play by ★ :
Abigail Cowen
★ hozzászólások száma ★ :
138
★ :
it hurts to be alone... so don't be | the Fosters
Vas. Május 31 2020, 20:21
Jade & Lana
"More than Santa Claus, your sister knows when you've been bad or good."
Nem mondanám magamról, hogy kifejezetten szétszórt lennék. Ugyanakkor meg azt is tudja mindenki, hogy az állásinterjúk és minden hasonló témájú beszélgetés legrosszabb része, amikor arról kérdeznek, hogy milyen rossz tulajdonságaimat ismerem el, és mit gondolok hogyan tudok ezeken javítani. Hát honnan tudnám? Ha tudnék rajtuk javítani, akkor nem lennének rossz tulajdonságok, mert akkor már nem lennének... Ennyi baromságot. Pedig nekem még diplomám sincs, ami alapján elvárják tőlem, hogy okos dolgokat mondjak, mégis néha úgy érzem könnyebben képes vagyok átlátni bizonyos helyzeteket, mint olyanok, akiknek állítólagosan ez a foglalkozása és kiokosították őket az egyetemen. Mindegy is. Már csak azért is fogalmazódik meg bennem annak kérdése, hogy történetesen nevezném-e magamat szétszórtnak, mert ez az egész nap nem úgy alakult, ahogyan én azt elterveztem. Úgy volt, hogy nem kell dolgoznom, reggel mégis egy telefonhívásra keltem, amiben a főnököm - az egyik - arra kért, hogy ugorjak be a hétvégés ügyeletes recepciós helyére, mert Gretchennek az unokájára kell vigyáznia valami hirtelen családi ügy miatt. Morogtam ugyan egy sort emiatt - még véletlenül sem a telefonba, nehogy a végén veszélybe kerüljön az egyébként is rosszul fizető részmunkaidős állásom az állatklinikán -, de mégis bementem. A hirtelen jött munkával töltött órákat követően viszont amikor dél körül hazaértem, egyszerűen képtelen voltam talpon maradni. Talán az időjárás is rásegített arra, hogy a kanapén fekve, egy Jordannel folytatott beszélgetés közepén egyszerűen elaludjak. Ez főleg azért bizonyult végzetes hibának, mert úgy volt, hogy a húgommal találkozom és már a legelején is alig akart belemenni a találkozóba, így meg valószínűleg az orromra fogja csapni az ajtót. Már ha egyáltalán hajlandó lesz nekem kinyitva, mert hogy.. És itt jön az a része, hogy lehetséges, hogy mégis szétszórt vagyok, szóval elfelejtettem elhozni a saját kulcsomat, amivel történetesen magam is bejuthatnék a szeretett családi fészekbe. Ezért is döntöttem úgy, hogy előbb ráfekszem a csengőre, aztán amikor úgy húsz másodperc végtelen zörgés után még mindig nem nyitja ki előttem senki az ajtót, váltok arra, hogy a tenyeremmel dörömbölök rajta, hátha attól gyorsabban előkerül Jade - vagy rejtett ninja képességeimnek köszönhetően így majd ki tudom nyitni... Végül azonban mégsem nekem hála tárul fel az a szerencsétlen bántalmazott ajtó, hanem a húgocskám áll velem szemben, akit nem is restellek megszorongatni - már ha hagyja magát az után, hogy olyan morcos volt velem üzenetben. És aki nem hiszi el, hogy üzeneten át is éreztem, hogy haragszik rám, annak nem volt soha lánytestvére. Az ilyesmi megérzés. - Csak hogy végre kinyitottad! Hiányoztál kisbogár! Ne haragudj a késésért, de ma mégis be kellett mennem dolgozni. - Távolabb hajolok és igazgatni kezdek néhányat Jade szőke tincseiből. - Egyedül vagy itthon? - Úgy pislogok befelé, mintha bármelyik pillanatban megjelenhetne még valaki a háta mögött - aki történetesen most már csak apa lehetne. - Hoztam neked enni, majd elmesélem honnan van, de előbb téged akarlak hallani. Szóval! Menjünk szépen beljebb és kezdd el szépen mesélni, hogy miről maradtam le. - hessegető kézmozdulatokkal igyekszem befelé terelni őt, mert bár neki fogalma sem lehet róla pontosan mi mindent rejtegetek, én izgatott vagyok azt illetően, hogy mit reagál majd. Egy része meg amúgy is kaja - egészen pontosan süti -, annak ki ne örülne? Akkor is megkóstoltatom vele, ha épp nem szabadna ilyesmiket ennie a szurkolócsapat miatt. - Tudom, hogy vásárolni megyünk, de fogadjunk úgysem vagy még teljesen kész és amúgy is pisilnem kell. Plusz nem mehetek úgy haza, hogy nem kóstoltad meg, amit hoztam. - Tudom, épp az előbb kértem, hogy ő meséljen nekem és még mindig én dumálok, de ezúttal be is fogom a számat és látványosan odafigyelek a kedvenc kis szőkémre, mert mi más lenne egy nővér dolga? Előbb meghallgatni, amit a húgom mond, aztán attól függően, hogy valaki megbántotta-e, hívni a megfelelő embereket, akik elteszik az illetőt láb alól. Az én Jadie babámat senki nem bánthatja meg. Még úgy sem, hogy egyébként nagyon rég volt, hogy utoljára találkoztunk és valószínűleg tényleg van miről mesélnie.
Kezdőlap
- Akkor kit? Visszajött a magas barátod? - Nyilvánvalóan tisztában vagyok a nevével is, de hívhatjuk ezt egy tesztnek is. Ha a húgom heves tiltakozásba, vagy védekezésbe kezd, akkor legalább meg tudom állapítani, hogy milyen viszonyban vannak jelenleg és tartják-e még egyáltalán a kapcsolatot. Én rendszeresen lájkoltam a legidősebb Yoo képeit Instagramon azóta is, hogy nem tartjuk szorosabban a kapcsolatot, de hiszek benne, hogy kevesen tudnak ellenállni egy olyan szép bicepsznek, mint amivel ő is rendelkezik - és akkor a többi tulajdonságáról vagy testrészéről még szó sem volt. Egésze sértett fejet vágtam Jordan helyében is, amikor Jade megvádolta lopással. - Szerintem ha láttad volna hogy dobták ki, még te is megsajnáltad volna. Ráadásul a macskájával együtt... - Négy kerek másodpercig sikerült együttérző kifejezést erőltetnem az arcomra, aztán a visszatérő emlékképek és maga a szituáció miatt gyakorlatilag elnevetem magamat. 
| 
✮✩
