Lauren & Allegra

“My mama always said, ‘Life was like a box of chocolates. You never know what you’re gonna get.” - Forrest Gump

Bár még egy kicsit újnak érzem magam a városban, de máris sikerült összebarátkoznom néhány emberrel. Próbálok beilleszkedni, ismerkedni, barátokat szerezni. A többséget vagy a pékségből, vagy a szakács suliból ismerem, de persze én is eljárok helyekre, piacra, edzőterembe, kreatív hobbi boltokba és ilyesmi, így lassanként azt mondhatom, hogy nem panaszkodhatok, van már bőven akit felhívhatok, ha unatkoznék. Amúgy sem vagyok az az unatkozós típus, feltalálom magam.
Egy valami okoz csak nehézséget, az pedig a gyakorlás. A külön bejáratú szoba amit bérelek nekem pont tökéletes is lenne, de sajnos konyha nem jár hozzá, kicsit olyan mint egy rosszul felszerelt apartman egy panzióban. Így viszont más megoldást kellett keresnem, hogy miként végezzem el úgymond a házifeladatom, és hogyan szerezzek rutint egyes dolgokban. Amit meg lehet csinálni egy kis villanyos rezsón, azzal elboldogulok, de sütő… na az nagyon is hiányzik. Gyakran kéreckedek át a nagypapámhoz, hogy nála süssek canellonit, vagy minden mást, amihez sütő kellene, és még gyakrabb, hogy a szabad napjaimon is bejárok a pékségbe, hogy ott foglaljak el egy fél asztalt és egy sütőt alkalomadtán.
Szerencsére ezek a sütemények se mennek kárba, sőt, mondhatni Nonno még örül is nekik (néha), mert ahogy közösen kitaláltuk, amolyan exkluzív “napi ajánlatként” bekerülnek a pultba amiket ő is finomnak ítél, így lényegében az alapanyag sem megy kárba. Többnyire. Ez hivatalosan egy pékség, én azonban eltöltöttem még otthon Syracuse-ban két évet egy cukrász iskolában is, és az egyik legjobb helyi olasz cukrászdában töltöttem a gyakorlatomat, majd ott is dolgoztam további egy évig. Így aztán, rendelésre már születésnapi tortákat is vállalunk, amiket én készítek el. Úgy tűnik, ez az üzletág is kezd fellendülni, a nagyapám vicceskedve meg is jegyezte a múltkorjában, hogy ha így folytatom a végén még kiszorul a saját boltjából, és a friss forró ciabata helyett fagylaltot lesz kénytelen árulni.
Bár ma hivatalosan nem dolgozom, gyakorolni mégis bejöttem, és az egyik barátnőmet is meghívtam. Szeretem, ha barátok is kóstolnak, ha ők is tesztelik az ételeket, mert egy vélemény nem vélemény. Lauren pedig aranyos, kedves lány, és hála égnek szerintem máris vagyunk olyan viszonyban, hogy udvariasságból semmire sem mondja azt, hogy jó, ha egyszer nem ízlik neki. Elvégre a kóstolás egy őszinte műfaj, őszinteség nélkül nem is igazán lehet csinálni.
Már csak pár perc van a találkozónk megbeszélt időpontjáig, így én az egyik félreeső kis asztalkára elkezdem kipakolni a három tortácskát, és némi teasüteményt, hogy legyen mit falatozgatnunk kávézás és beszélgetés közben. Mert lássuk be, annál nincs is jobb, mint egy jó süti mellett csajosan csacsogni!
- Pisello! El fog olvadni az a csokoládés torta, ha már most oda teszed. - figyelmeztet kedvesen a nagyapám, mire én csak megrázom a fejem.
- Nem... Lauren mindjárt ideér. - mosolygok felé, majd megigazítom a torta szedőt és a desszert villákat az asztalon. - Szerinted ízleni fog neki?
- Si. Mindenkinek ízlik amiket csinálsz, Cara. - nyugtat még meg egy megengedő mosoly kíséretében, én pedig egyre izgatottabban lesem az ajtót. Amúgy is kedvem lenne már beszélgetni a barátnőmmel, mert nagyon is érdekel, hogy mi van vele. Sokkal izgalmasabbnak tűnik az élete mint az enyém, hiszen én gyakorlatilag a suli, a pékség és a lakás közt ingázok szakadatlanul

  | ⚶