részeg álmok

**Isabel Marquina**

Soren & Belle

- Nem mindenki bírja egyébként, hogy felül legyen. - Továbbra is olyan nyugodtsággal kezeltem a témát és vontam meg a vállamat, hogy az mások számára talán arcpirító lehetett volna, sőt abban is biztos vagyok, hogy a nagyszüleim elmormoltak volna egy Miatyánkot ha hallják. Jómagam korántsem láttam ebben akkora problémát, mint amekkorát egy konzervatív gondolkodással rendelkező ember csapni tudott volna belőle. Mindig is kifejezetten élveztem, ha a barátaimmal közvetlenek lehettünk egymással és nyíltan beszéltünk azokról a dolgokról, amik minket érdekeltek. Nem fogok mindenkinek arról beszélni, hogy pontosan hogyan élem a magánéletemet, vagy milyen jellegű élményeim vannak a szexel, de attól még rettentő mód nevetségesnek tartottam volna, ha Soren és én nem tudtunk volna ebben a témában évődni.
A körülöttem lévőkkel ellentétben én soha nem gondoltam bele többet a Sorennel való kapcsolatomba. Barátok voltunk és ez rendben is volt így, főleg mert Louis mellett nem kellett másokról fantáziálnom. Amíg rendben volt a kapcsoltunk, addig úgy érzem nagyon is rendben volt, és most, hogy vége sem tudnám azt mondani, hogy felül fogják őt múlni. Van, aki valószínűleg abban hisz, hogy egy ember első igazi, hosszú kapcsolata nem lehet az utolsó is, elvégre nem tapasztal meg sok mindent, ami a szakítással, összetört szívvel és az önállósággal jár. De ha most kérdezne valaki, biztosan azt mondanám, hogy ha minden körülmény ideális lett volna nekem és Louis-nak, akkor kitartunk egymás mellett. Arra is foghatom, hogy emberek lévén mindkettőnknek vannak hibái, de egyikünket sem lehetett hűtlenséggel vádolni. Talán ezért tolul most minden olyan gondolat a fejembe Sorennel kapcsolatban, ami eddig eszembe sem jutott. Vagy talán az alkohol az oka, hogy képes vagyok komolyan elgondolkodni azon, hogy vágyom-e arra, hogy ő fojtogasson.
- Nem én mondtam, úgyhogy ne fogd rám! - nevetve ráztam meg a fejemet, mintha azzal tagadhatnám a saját bűnösségemet. Pedig igenis élveztem a helyzetet, a beszélgetést és azt, hogy Sorennel csinálom ezt. Én magam is teljesen meglepődtem ezen az érzésem, de volt már bennem annyi alkohol, hogy ne akarjam tagadni.
- Jelents fel, ha nem tetszik. - Vigyorogva dőltem előrébb, a szék szélén egyensúlyozva, miközben egy nagyon is kacér pillantással feleltem Soren mosolygó tekintetére. - Várj, várj... - tiltakozásul megemeltem a kezeimet, azonban nem számoltam azzal, hogy amíg finoman nemet intek velük, kis híján kibillenek az egyensúlyomból, illetve azzal sem, hogy a széken maradásom érdekében egyszerűen Soren mellkasába kapaszkodom majd. - Szóval van valaki, aki miattad.. Nem, szóval miattam... - Összeszűkített szemekkel pislogtam néhány másodpercig a fiúra, csak hogy megbizonyosodjak róla, hogy jó irányba tapogatózom. - Aki miattam nem akar kikezdeni veled? Ki az? Miért nem meséltél még róla? - nevetgélve billentettem újra oldalra a fejemet, miközben addig mocorogtam a bárszéken, amíg úgy nem éreztem, hogy most már nem fogok onnan szimplán lecsúszni.
- Szerinted van értelme annak, amikor valaki, aki nem ismer, meg akarja fejteni, hogy miért nem vágysz kapcsolatra? - Nem tudom, hogy feltettem volna-e neki ilyen kérdést, ha nem iszunk mindketten. Valószínűleg nem beszélgettünk volna arról, hogy ki vágyik párkapcsolatra és ki nem, de most itt voltunk és mégis megtettük. - Csak mert szerintem annyira felesleges más életébe beleszólni ebből a szempontból. Ha valaki szereti az életét, miért változtassa meg más miatt? - Kicsit talán azon akadtam fenn az elmúlt időszakban, hogy az én életstílusom nem mindig volt összeegyeztethető mondjuk Louiséval, vagy akár a saját húgoméval sem. Ana és Lou sem buliztak annyit mint én, és ha nem is akartam engem megváltoztatni emiatt, de biztosan volt alkalom, amikor nem értették egy-egy döntésemet.
- Úgy nem is szeretném, ha közben elvérzel nekem. - Pár másodperc kellett csak, hogy már válaszoljak is a megjegyzésére, amikor azonban ráfogott a derekamra, hirtelen bennem ragadtak a szavak. Már-már szédültem a közelségétől és az illatától, amihez hozzá kellett volna már szoknom, mégis újra meg újra bódítóan kúszott az orromba. Egyetérthettem volna vele abban, hogy nincs már szükségem több alkoholra ma, de határozottan az volt a véleményem, hogy nem csupán attól vagyok ilyen izgága. - Többet mit? Alkoholt, vagy egyáltalán? Mi lesz velem, ha kiszáradok? - nevetgélve tettem fel neki a kérdéseimet, amelyekkel kapcsolatban minimum vártam egy nem túl elragadtatott pillantást tőle, mert kifejezetten csak én tartottam nagyon viccesnek ezt az állapotot.
- Én szeretem az állati éned. - Együtt nevettem vele. - Mi az, amit a legjobban szeretnél, de nem lehet, mert valaki megtiltotta? - Amint feltettem a kérdést, máris csücsörítve gondolkodtam a saját válaszomon. Nehéz lett volna megmondani, hogy a tömérdek kavargó elképzelés közül melyik az, amelyiket valójában legjobban szerettem volna kiválasztani. Talán ezért is engedtem el ezt és figyeltem oda talán kicsit túlságosan is Soren ajkaira, várva a válaszát.
- Nagyon nehéz lenne visszafognom magamat, de ha arra kérsz, akkor nem mennék - úgy bólogattam, mintha teljes mértékben elhinném, amit mondok. Nem vagyok azonban biztos benne, hogy nem vagyok kíváncsibb annál, mint hogy megtartsam ezt az ígéretemet. - Persze, hogy jobban szeretek. - Nevetve értettem vele egyet, az arcomra kapott puszitól pedig lényegében a vigyorgást is csak nagyon-nagyon nehezen tudtam volna abbahagyni. Nem tudom mit mondott volna ránk jelenleg Ana, vagy Jadie akiknek megvolt a véleménye arról, hogy Soren mit érez velem kapcsolatban, de most nem szerettem volna egyikük én-megmondtam pillantására sem gondolni.
- Most feltenném azt a kérdést, hogy akkor vajon nem érdemelted-e meg, hogy elkényeztessenek, de úgy gondolom, hogy igen, szóval... Nem teszem fel a kérdést. - Mosolyogva vontam meg a vállaimat, miközben a pultra támaszkodtam a könyökeimmel. Őszintén sajnálni tudtam azokat az embereket - pontosabban gyerekeket -, akiknek nem adatott olyan család, mint a Sorené, vagy az enyém. Nyilván voltak pillanatok, amikor túl szigorúnak gondoltam a saját szüleimet, de lecserélni azért nem szerettem volna őket.
- Neem, csak... Nem tudom, sosem utaztunk még csak ketten együtt. - A pillantásom az arcára fókuszált - igazság szerint úgy érzem már jó pár perce nem is koncentráltam másra, csak rá. - Hol voltunk legutóbb együtt? - Kérdő szemeimmel az ő pillantását kerestem, miközben a kezeimmel az ingébe kapaszkodtam, a derekánál.
- Nem szeretném, mert a végén lefotózol és felhasználod ellenem. - Lehet, hogy csak az én gondolataim indultak el ilyen irányba, Soren pedig csak nevetni akart rajtam egy jót, nem pedig kihasználni a helyzetet.
- Valami szépet... - Legalább olyan halkan feleltem neki, mint ahogyan ő beszélt hozzám, egy pillanatra pedig az alsó ajkamat is beharaptam. Az illata, a közelsége, a tény, hogy a pillantásom újra meg újra a szájára tért vissza, mind-mind egyre inkább összezavarták a fejemet és csak egy dologra koncentrálták a gondolataimat. Nem kellett nagyon noszogatnia, hogy szétnyissam a combjaimat, azt pedig képtelen voltam tagadni, hogy én magam is közelebb akartam lenni hozzá, ezért is simultam az érintésébe.
- Hmm, Japán nem sokkal szebb tavasszal? Na ééés... - Arcpirító lett volna, ha pusztán ebből a néhány országból állt volna a földrajz tudásom, de jelenleg volt egy egészen más dolog, amire foghattam a rettentő lassan forgó fogaskerekeket az agyamban. - Thaiföld? - Valójában csak dobálóztunk a jobbnál jobb helyszínekkel, dönteni pedig úgysem jelen állapotunkban fogunk.
- Meg fogok rád haragudni, ha nem tartod be. - Semmi komolyság nem volt a hangomban. Valójában egész mást szerettem volna vele közölni, amit nem is igazán fogtam vissza, csak átgondolatlanul jöttek kifelé a szavak a számon. - Szívesen leápollak akár most is. - Nagyon is tisztában voltam azzal, hogy mennyire félreérthető mindaz, amit mondtam neki, ez pedig a pillantásomban is tükröződhetett, mert nagyon határozottan - legalábbis én annak éreztem magamat - néztem Sorenre.
Az arcom mégsem attól kezdett vörösödni, mert kétértelmű megjegyzéseket ettem neki, vagy mert úgy csókoltam meg őt, hogy arra egyikünk sem számíthatott igazán. A combomra simuló kezének és az újabb, elmélyülő csóknak sokkal több köze volt ehhez. Az egyik karomat a nyaka köré fontam, miközben én magam is próbáltam közelebb lenni hozzá, a mellkasom az övének nyomódott, az ajkaim pedig egyre hevesebben követelték az övéit, egészen addig, amíg úgy nem éreztem, hogy elszédülök és levegőt kell vennem. - Ne állj meg, kérlek. - Volt valami esengő és egyben vágyakozó él a hangomban, de muszáj voltam hangot adni az érzésnek, ami előbb a mellkasomban gyülekezett, aztán sokkal lentebb összpontosult. Kínzásnak tartottam volna, ha most itt maradunk, vagy ha nem kapok többet belőle.
- Téged - feleltem szinte rögtön, amivel magamat is megleptem. Egy pillanatig az ajkaimra nyomtam az ujjaimat, amelyekkel kapcsolatban úgy éreztem, még duzzadtabbak lehetnek, mint eredetileg. - Én sem szeretnék itt maradni, menjünk. - Képtelen lettem volna kivárni amíg hozzánk érünk haza, ott különben is meglett volna az esélye, hogy kéretlen társaságba botlunk, annak a gondolata pedig, hogy van egy lakás, ahol csak ketten lehetünk... Nos, nem ok nélkül kellett pár másodperc, hogy biztos legyek benne, hogy talpon maradok, amikor végül leszálltam a bárszékről.
A nappali felé menet már a szoknyámat igazgattam a helyére a szabad kezemmel, a pillantásommal pedig épp a Soren által emlegetett táskámat kerestem. - Igen, itt kell lennie valahol... - sóhajtva pásztáztam végig a helyiséget, végül megkönnyebbülten engedve le a vállaimat, amikor megláttam a fekete YSL darabot.
- Mivel megyünk? - Nem tudtam felmérni a távolságot a jelenlegi tartózkodási helyünk és Sorenék otthona között, pont úgy, mint a saját és a srác teste között sem, ami azt eredményezte, hogy a hátsóajtó felé menet neki koccant a vállam az övének. Talán egy kicsit tartottam attól, hogy a friss levegő mindkettőnkre józanító hatással lesz és a végén nem kapom meg, amit fél perccel ezelőtt annyira akartam. Másrészt pedig nagyon is tisztában voltam vele, hogy milyen hatással voltunk egymásra, és hajlandó lettem volna út közben újabb meg újabb apró kisüléseket okozó csókokat váltani vele út közben, amihez nyilván nem kellett senki más társasága. Csak az övé. Jobban, mint gondoltam.

1559 | drága szívecske

| outfit

☆

**Soren Liu**

Bellie & Soren +16

- Elég szomorú – a hangszínem pont az ellenkezőjéről árulkodott – Nem szeretem a passzív lányokat.
Most komolyan nem mennék bele abba, hogy engem is dugtak már meg, szóval tudom mennyire jó érzés, emiatt pedig azok az eseteim, akik néha hajlandóak bevállalni ezt az esetet. Valószínűleg, ha valamennyi alkohollal kevesebb lenne bennem, akkor nem ez alapján akarnám meghatározni a párválasztási szokásaimat, de maga a tény, hogy itt vagy Isával, ő pedig már szingli és utalásokat tesz arra, hogy ki pontosan hogyan gondolja azt, hogy ráfeküdjek, egy olyan egyveleget alkot, amivel kapcsolatban elég nehéz összeszednem magam. Mindig igyekeztem a lehetőség szerint tényleg csak a barátja lenni a lánynak, viszont ez nem feltétlenül volt egyszerű feladat. Ott van Kara, akit nagyon szerettem – szeretek – de mégsem tudta teljesen kiverni a fejemből Isát… Valójában, ha teljesen őszinte voltam magammal, akkor jelenleg két nő volt a szívemben, ami azt is jelenthette volna, hogy két csajom van. Az egyikkel olyan hirtelen szakítottam, hogy még nem volt lehetőségem teljesen túllépni rajta, a másik meg… Soha nem is volt az enyém, mégis olyan érzésem van, mintha mindig hozzám tartozott volna.
Már készültem volna egy frappáns válaszra, amikor a pillantásommal sikeresen végig tudtam követni azt, ahogyan Isa nyakából eltűnik a haja. Természetesen ezt valószínűleg túl feltűnően követtem el, ezért gyorsan visszavezettem az arcára a tekintetem, mert azt egy fokkal biztonságosabb volt nézni. Vagyis lett volna, ha Belle nem született volna ennyire szépnek.
- Most felkínáltad magad egy fojtogatásra? – nem szexuális értelemben értettem a dolgot egészen addig, amíg ki nem mondtam ezt – Te perverz!
Ennek ellenére úgy kezdtem el vihogni, mintha nem is épp az előbb vádoltam meg a legkedvesebb lány barátomat azzal, hogy rá akar venni a megrontására. Én pedig, ha eleget gondoltam a nagymamámra, meg legfőképpen Joan kutyájára, akkor el tudtam magamban nyomni az érzést, hogy megpróbáljam becsábítani az osztálytársunk otthonának egyik szobájába mondván, hogy túl nagy a hangzavar. Alapvetően nem arra készültem, hogy valakivel az oldalamon távozok innen, a szüleim pedig megtanítottak arra, hogy fegyvertelenül nem mászkálunk az utcán. Miért gondolok egyáltalán a szüleimre? Mindegy.
- Most már simogatsz is? – enyhén felvontam a szemöldököm, ahogy ránéztem, a szemeim mosolyogtak – Nem kell sajnálnod. Fontosabb vagy nekem valakinél, aki miattad nem akar kikezdeni velem.
Amúgy se nagyon tudtam felmutatni – Karát leszámítva – tartós párkapcsolatot, ami önmagában eredményezte azt, hogy talán alkalmatlan is vagyok rá. Abban pedig, amiben most voltam, lényegében kényelmes volt nekem, mert én magam hoztam meg a saját szabályaim és nem sokszor kellett szembenéznem azzal, hogy valaki, aki iránt amúgy nem érzek semmit, a végül a nyakamon marad.
- Csak nem akarok – egyszerűen megvontam a vállam, mintha ez lenne a természetes. Lényegében egy kicsit az is volt, mert sok olyan korombéli van, aki hasonlóan gondolkozik. Legalább most élem ki magma, és majd nem a házasságomban fogom. Ez az a mondat, ami rendszeresen elhagyja a szám, mikor a családom kérdezi, hogy miért nincs olyan barátnőm, akivel nem csak akkor találkoznak, ha reggel a szobámból settenkedik ki.
- Nem tudok úgy főzni neked, hogy közben állandóan arra kell figyelnem, hogy ne ess le innen, hé! – mind a két kezemmel határozottan fogtam meg a derekát és úgy segítettem neki visszaülni a székbe – Az előbb még te ugrattál, amiért nem tudok állni, de neked még az ülés sem megy. Nem ihatsz ma már többet Isabel.
El kellett harapnom a mondat végét, ugyanis valami olyan jutott eszembe a fenyegetés folytatásaként, amit egyszerűen nem vághattam a fejéhez. Bár az előbbi flörtölése után, amit lenyomott nekem, nem tudom mennyi jelentősége lenne ennek, viszont mégse akartam átlépni bizonyos határokat.
- Dehogynem, csak próbálok intelligens tizenkilenc évesként viselkedni és elnyomni az állati énem – most viszont pont nem úgy nevetgéltem, mint egy intelligens ember – Tudod ez a freudi faszság.
Ezzel biztosan nem az előbb felvázolt, magamról alkotott képet kezdtem el erősíteni, de mindegy is volt. Mivel magunk mellett találtam egy elhagyott shotot, gyorsan lehúztam. Nem arról volt szó, hogy nem voltam elég részeg, pont ellenkezőleg… Túlságosan is észnél voltam. Ez pedig nem tetszett, mivel egyre nehezebben bírtam elviselni, hogy Isa szingli és fogdos.
- Miért, ha megtiltom, akkor nem jössz? – a tenyeremmel finoman nyúltam a tarkójához, úgy húztam közelebb magamhoz, pontosabban a mellkasomhoz – Te is jobban szeretsz olyan dolgokat tenni, amik valójában tilosak.
Egy apró puszit nyomtam az arcára, aztán tovább folytattam a kutakodást a konyhában. Komolyan vettem a feladatomat a rántottát illetően, bár abban már nem voltam teljesen biztos, hogy most tényleg jó ötlet lenne tőlem bekapcsolni a gáztűzhelyt. Valószínűleg se az otthon tulajdonosa, se én, se anyám nem lennénk boldogok, ha ki kellene fizetni a helyet, amiért felgyújtottam, mivel nem voltam elég elővigyázatos.
- Persze, hogy vigyázok rád – halkan nevettem el magam, miközben megcsóváltam a fejem – Én is kedvelem őket. Egytől egyig elkényeztettek.
Általában meg is kapom anyától, Joantól és még apától is, hogy kicsit túlságosan jól vagyok tartva gyerekkorom óta, ezért nem bírnak velem most. Én pedig ezzel ki tudok egyezni cserébe azért, hogy a felét sem tudják annak, hogy pontosan mennyi van a rovásomon. Nagyon sok, nyilvánvalóan, de mivel Joan is elég sokat iszik, könnyen meg tudok egyezni vele arról, hogy mi az, amit nem osztok meg a szüleimmel róla, cserébe ő is tartja a hátát nekem. Párszor be kell segítenem a kávézóba, és el van intézve a dolog.
- Persze. Miért, szerinted hazudok? – ezen a ponton már az úszószemüveg nélkül támaszkodtam meg a combja két oldalán, és nekem is csak utólag tűnt fel az, hogy mennyire az arcába hajoltam. Ha még egy shotot találnék ezen az asztalon, akkor talán meg is csókolnám őt.
- Rád tudom adni fordítva, ha arról van szó – elég határozottan állítottam a dolgot, főleg az előbbi akcióm miatt ez teljes mértékben hihető volt. Viszont az agyam ezen a ponton már egyre inkább kezdett teljesen máshol járni. Valószínűleg a pizza sosem jutna el hozzánk, mivel átvennék helyettem és megennék a többiek, ez pedig pont azt eredményezte, hogy nem is feltétlenül van értelme tovább itt maradnunk.
- Mit láttál? – egészen halkan tettem fel a kérdést, mivel határozottan észleltem azt, hogy már nem először néz a szám felé. Nekem pedig minden bizonnyal tényleg elkezdett beütni a pia, hiszen először a combjára fektettem a tenyerem, hogy egy kevésbé udvarias ülésmódra tudjam őt késztetni, én pedig gyakorlatilag a két lába közé álltam. A tenyerem lassan csúszott fel a derekára, amire egészen finoman szorítottam rá. Talán tényleg kezdem elveszíteni tőle a maradék józan eszemet is.
- Karib-szigetek? – valójában csak kinyögtem az első szigetcsoportot, ami eszembe jutott – Bár tudod mennyire kényes a bőröm és nem lenne jó, ha leégnék. Akkor mondjuk Japán?
Egy fokkal kellemesebb lenne a hőmérséklet, de végső soron Isa lesz az így is, aki dönt. Jelen helyzetben gyakorlatilag csak a döntések terhe nehezedett rá, én pedig képes lettem volna ebben a pillanatban minden álmát valóra váltani. Leginkább azt, aminek a képlete elég egyszerű volt. Ha ő nálam köt ki, akkor nem fogunk aludni az biztos.
- Legyen, megígérem – úgy akasztottam a kisujjamat az övébe, mintha valójában nagyon is nehezemre esett volna mindezt megtenni – Pedig, ha levágtam volna a kezem, akkor biztos elláttál volna.
Vagy nem – mert ugye kiderült, hogy az apja orvos. Szívás lenne Isa apjával találkozni azok után, amit folyamatosan lejátszottam a fejemben kettőnkről. Hogy nézek az örege szemébe úgy, hogy minden vágyam hazavinni a lányát? Valószínűleg annyira kínos lenne a szituáció, hogy azonnal lebuknék, hogy hasonlót tervezek.
Nem számítottam rá, hogy ő lesz az, aki megcsókol, én pedig határozottan nem éreztem, hogy túlteljesítettem volna magam, ugyanakkor nem fektethettem fel a lányt a konyhapultra, mert túlságosan sokan voltunk ebben a házban. Pont ezért lett hamar kényelmetlen a helyzet, amibe magunkat kevertük.
- Sok mindent szeretnék csinálni – mivel a legtöbben a kertben buliztak, a tenyerem ismét Isa combjára csúszott, ezúttal viszont nem álltam meg szimplán a bőrénél, a ruhája szoknyás része alá csúsztattam a tenyerem – Mehetek mondjuk ennél tovább.
Egyenesen az ajkaira suttogtam a szavakat, a kezem jobban nyomódott bele a bőrébe, így húztam közelebb magamhoz azért, hogy most már rendesen megcsókolhassam őt. A kezemet elhúztam a combjától, a térdei alá nyúltam, hogy fel tudjam emelni. Az egyik kezemmel a tarkójánál támasztottam meg és húztam közelebb a fejét, hogy mélyíthessek a csókon, a másikkal a ruháját gyűrtem feljebb. Csak akkor szakadtam el tőle, amikor valakit hallottam közeledni felénk, mert mégsem tehetem magamévá egy buli közepén a konyhában… Akkor sem, ha ezt nagyon szeretném.
- Mit szeretnél? – a szavakat most már csak a hajába suttogtam és úgy öleltem át, mintha éppenséggel megtámasztani próbálnám, amiért túl sokat ivott – Nincsenek otthon a szüleim, én pedig közel lakom, szóval szerintem ideje lelépnünk mielőtt olyat teszek veled itt, amit magam is megbánok.
Ezen a ponton már nem éreztem azt, hogy ellenkezne, szóval egyszerűen csak segítettem neki leszállni a székből és a nappali felé vezettem, ahol a hátsó bejáraton a legegyszerűbb volt távoznunk.
- Hoztál táskát? – én ilyenekre már rég nem emlékeztem, szóval ráhagytam a dolgot, viszont a kezét a továbbiakban sem engedtem el.

1 463 szó || look || babesz

thx.

**Isabel Marquina**

Soren & Belle

- Tévedsz. Szerintem ők sem arra vágynak, hogy kilapítsd őket, hanem hogy más miatt legyél te felül. - Olyan könnyedén jött ki a számon ez a megjegyzés, mintha csak arról beszélgetnénk, hogy melyikünk mit reggelizett a mai napon. Részben az alkoholnak köszönhetően voltam ennyire közvetlen, részben pedig azért, mert felesleges lett volna lábujjhegyen kerülgetni a témát, amikor tényleg a világon mindenki tisztában volt azzal, hogy Soren mennyire jól néz ki - ha nem is minden létező ember, de azok biztosan, akik akár csak egy képet is láttak róla. Ezt a tényt pedig felesleges lett volna tagadni, főleg annak tudatában, hogy mi mennyi ideje ismerjük egymást. - Én amúgy sem azt mondtam, hogy teher vagy. Csak nem szeretnék meghalni, mert akkor nem láthatnálak többet - a végére széles mosoly terült el az arcomon, így néztem fel rá. - Vagy te akarsz megölni? Hát mit követtem el ellened? - Olyan hevesen billentettem oldalra a fejemet, hogy a hajam teljesen átszánkázott a hátamon keresztül a vállam mellé, szabadon hagyva a nyakam másik oldalát.
- Nem feltétlenül... - Tisztában voltam vele, hogy korábban még egészen másként lehetett értelmezni a szavaimat és talán tényleg másképp is gondoltam ahhoz képest, amit most állítottam. Azt, amit kimondtam, teljes mértékben igaznak gondoltam. Soren több szempontból is csodálatos ember és ezt nem csak a barátainak kellene tudnia és élveznie. - Hát akkor sajnálom azokat a lányokat, akik nem kaphatnak belőled többet. - Már-már én magam is tisztában voltam vele, hogy mennyire össze-vissza fecsegek, de mégsem fogtam vissza magamat. Először csak finoman meg akartam paskolni Soren arcát, de az agyam olyan lassúsággal fogta fel a dolgot, hogy a végén csak megsimítottam azt, mielőtt leengedtem volna onnan a kezeimet. - Miért nem szeretnél barátnőt? - Barátként nekem lett volna a dolgom, hogy minimum megcsapkodjam, ha olyan válasszal áll elő, ami szimplán csak egy faroknak állítja őt be, holott nem az. Lehet, hogy csak rossz oldaláról közelítjük meg a dolgot. Ha azt mondja, hogy így akar egyetemre menni, teljesen megértettem volna a döntését, lévén az én vállamra is rászakadt az a fajta szabadság, amiből eredetileg nem kértem volna, most viszont már nem szívesen adtam volna fel addig, amíg én magam készen nem állok rá. Sosem értettem a kapcsolat függőket, akik egyikből ugrottak bele a másikba, időt sem hagyva maguknak arra, hogy feldolgozzák őket.
- Sokkal. - Hevesen bólogatni kezdtem, amivel valójában csak annyit értem el, hogy teljesen elszédültem és meg kellett támaszkodnom valamiben, hogy ne csússzak le a székről. Az teljesen elkerülte a figyelmem, hogy az a "valami" egyrészt a pult széle volt - az egyik kezemmel ugyanis arra támaszkodtam, a másikkal pedig Soren vállába. - Te nem szereted jobban azokat a dolgokat, amiket megtiltanak? - Felvont szemöldökökkel pislogtam a fiúra, akinek továbbra is a vállába kapaszkodva helyezkedtem kicsit, hogy ne dőljek annyira neki. Nem a közelsége zavart, hanem a tény, hogy az illata szinte a fejembe szállt és mást sem akartam, csak közelebb lenni hozzá. Betudtam az alkohol hatásának, ami egyébként is még tapogatósabbá tesz, mint amilyen alapszinten vagyok.
- Jó. De ott lehetek én is? Hallani akarom mit mondasz neki. - Elnevettem magamat, amikor elképzeltem magam előtt a jelenetet, ahogyan ők ketten épp nagyon komoly hangnemben beszélik meg, hogy pontosan melyiküknek milyen téren kellene visszafognia magát.
- Te megteheted. A nőknek mindig azt mondják, hogy nem áll jól nekik. De engem nem érdekel, mert itt vagy te és vigyázol rám. - Úgy magyaráztam meg az egész helyzetet, hogy szinte alig néztem Sorenre, a végére mégis egy mosoly kíséretében fordítottam felé az arcomat. Ha akarnánk sem kritizálhatnánk egymást a mai esti állapotunk miatt, mert rajta fordítva volt az úszószemüveg, én meg alig tudtam megülni a bárszéken, amire magamtól nem is sikerült volna felülnöm.
- Akkor a mi mamáink nagyon hasonlóak. Rosszul érezném magamat, ha nem érteném amit mond és végig neked kellene fordítanod, de biztosan nagyon aranyos ő is. Az egész családod kedvelem. - Mosolyogva billentettem újra félre a fejemet, ezúttal meg is támasztva azt a tenyeremben. Teljesen más érzés volt a barátnőim családjával találkozni, akik nagyrészt tősgyökeresen amerikaiak voltak, ellentétben Sorennel. - Tényleg? - Kikerekedett szemekkel pislogtam rá, mert meglepett az ajánlat. Ugyanakkor ott volt az arcomon az is, hogy ha most igent mond, egyszerűen túlságosan izgatott leszek az egésszel kapcsolatban. Mondhatjuk, hogy ez olyan típusú út lenne, aminél visszaszámlálnám a napokat.
- Majd legközelebb - nevetve vonogattam a vállamat és egészen úgy éreztem, hogy az ő jókedve rám is átragad, pedig nem állítom, hogy le lettem volna maradva, ami a részegségemet illette, még ha nagyon igyekeztem is tagadni Soren előtt - egyébként teljesen feleslegesen. - Én már megszoktam, hogy rajtam van, nem csesznél ki velem. - Rövid ideig tartott csak, de átmentem ovisba miatta, ráöltöttem a nyelvemet. Mégsem bírtam mosolygás nélkül, amiből végül nevetés is lett, ami miatt már el kellett takarnom a számat. Ha csak eszembe jutott a fordítva feltett úszószemüveg, még kevésbé tudtam fegyelmezni magamat. Egyedül talán az arcomhoz érő keze volt az, ami magamhoz térített. A hely, ahol hozzám ért, szinte rögtön forróságot kezdett árasztani, én pedig újfent azon kaptam magamat, hogy a szájára pillantok. Nehezen sikerült csak ráerőszakolnom magamat arra, hogy a szemeibe nézzek.
- Hmm.. - Egyértelműen húzni akartam az időt és lehetőséget hagyni magamnak arra, hogy össze tudjam szedni a gondolataimat, ami nem volt túl könnyű meló, tekintve hogy a körülményekhez képest tisztának nevezhető gondolkodásomat befolyásoló tényező - illető - ugyanolyan közel volt hozzám most, mint fél perccel ezelőtt. - És ötleted is van erre? Én megmondtam, hogy Kínába szeretném menni, te melyik tengerpartot próbálnád ki legszívesebben? - Voltunk olyan helyzetben, hogy ne kelljen a költségeken aggódni, ha pedig mégis kellett volna, egyszerűen megkértem volna a szüleimet, hogy tegyék meg ezt értünk, mert így akarjuk megünnepelni, hogy ősszel egyetemre megyünk.
- Abból úgysem lenne reggeli. De előbb ígérd meg, hogy nem vágod már el semmidet! - Az eddig a pulton fekvő karomat most megemeltem és a kisujjamat nyújtottam a srác felé, hogy így tegyünk egymásnak ígéretet. Ki gondolta, hogy ez a sok lopott, vagy nagyon is tudatos érintés azt hozza ki belőlem, amit? Nem is feltétlenül mertem volna Soren szemébe nézni, amikor eltávolodtunk egymástól, úgy éreztem nem volt ez eléggé igazi ahhoz, hogy elégedett legyek a helyzettel. Habár önmagában sem kellett volna várnom tőle semmit, mert sosem mondtuk ki, hogy többet gondolnánk egymásról, mint hogy barátok vagyunk. Ezért is volt szerencsés, hogy a fülemhez hajolt, még ha az állapotomon nem is segített, ahogyan a lehelete a bőrömet simogatta, a hangja pedig úgy kúszott a fülembe, hogy a gerincem mentén kellemes borzongás futott rajtam végig. Nem kaptam elsöprő válaszreakciót a csókomra, de ettől függetlenül nem akartam elrohanni tőle. Főleg nem ebben a helyzetben, amikor közelebb vont magához és megéreztem a száját a nyakamon, amivel azt érte el, hogy mély levegőt vegyek és lassan fújjam azt ki. Beharaptam ugyan az alsóajkam, de ezt a reakciót nem láthatta tőlem, ezért hát kénytelen voltam megszólalni, nem túlságosan bízva abban, hogy a hangom elég határozott lesz.
- Miért, mit szeretnél csinálni? - Csak halkan tettem fel a kérdést, a kettőnk közötti távolság nem léte ezt megengedte számomra. - Szeretném... - Tudnék még mit hozzátoldani a válaszomhoz, de inkább gyorsan beharapom az ajkamat, úgy pislantok fel Sorenre, akitől kissé eltávolodtam, hogy lássam az arcát. - Egyébként is úgy volt, hogy ha nálad alszom, reggelit csinálsz nekem. Nem fognak megharagudni a szüleid? - Volt egy olyan érzésem, hogy Soren szüleinek semmi baja nem lett volna azzal, ha a fiuk illedelmesen vendéget fogad, akár én vagyok az, akár nem. A probléma valójában ott kezdődött volna, hogy az illem határán jóval kívül állt az, ami az én fejemben lejátszódott, ha arra gondoltam, hogy kettesben leszünk Sorennel a lakásukon.

1257 | el ne vérezz nekem részeg álmok - Isabel && Soren 757797015

| outfit

☆

**Soren Liu**

Bellie & Soren

- Gyönyörű, mondhatom – a fejemet csóválva mosolyodtam el, közben pedig a szempilláim mögül lestem fel rá. Egyáltalán nem az volt a célom, hogy elcsábítsam őt, szimplán annyit ittam, hogy már az egyenes nézéssel is voltak gondjaim… Már ha egyáltalán létezik ilyen – Más odaadná a fél életét azért, hogy pont én, vagy egy hozzám hasonló lapítsa ki, te pedig úgy viselkedsz, mintha ez hatalmas teher lenne.
Nem igazán éreztem értelmét annak, hogy a nyilvánvaló dolgokat letagadjam. Pontosan tudtam, hogy alapvetően tetszettem a lányoknak, ráadásul modellként is dolgoztam már egészen fiatal korom óta. Mivel már szakértők is megerősítették ezzel azt, hogy lényegében keresőképes külsővel rendelkezem, innentől kezdve nem volt kérdés az, hogy nem rendelkeztem önértékelési gondokkal. Teljesen más a helyzet mondjuk egy női manökennel, aki anorexiával küzd. A férfi modellnek ilyen szempontból könnyű volt a dolga, én pedig azért nem panaszkodhatok, mert a testi adottságaim jók ahhoz, hogy formásra edzem magam. Tény, hogy nagyon szigorú diétákat követek gyakran emiatt – bár olykor hajlamos is vagyok ezt megszegni – viszont mivel határozottan hiúnak vallom magam, talán lehet, hogy a munkám nélkül is hasonlóan étkeznék. Nyilvánvalóan nem rendelkeztem tökéletes vonásokkal, ezáltal tudok szexepilként gondolni arra a karvaly orra, amit megörököltem az apukámtól.
Hiába nem voltam a legjózanabb állapotomban, hiába voltam tisztában saját magammal, Isa szavai miatt mégis megakadtam abban, amit csináltam. Az, hogy a kezeit is megéreztem az arcomon, lényegében előhozta a bizonytalan énemet. Akármennyit ittam, már az évek során megtanultam elfojtani mindent, amit iránta érzek. Legalábbis annyira, hogy a párkapcsolatát ne veszélyeztessem. Viszont jelenleg már ilyennel nem rendelkezett a lány, nekem pedig tiszteletben kellene tartanom a gyászidőszakot, bármennyire is megnehezíti számomra azzal, ahogy viselkedik.
- És most a húgoddal akarsz összehozni, vagy mi a szösz? - a mosoly az arcomon felhőtlen volt. A nyelvembe kellett harapnom, hogy ne mondjam ki a valós gondolataimat azzal kapcsolatban, hogy pontosan melyik Marquina lánnyal akarnék együtt lenni – Nem akarok barátnőt. Ez az én döntésem volt. Főleg nem a húgodat. Szerintem nem lenne hosszú párkapcsolatunk.
Ana nem volt csúnya lány, bár kész csodának számítana, ha abban a családban bárki az lenne. Viszont ő túlságosan zárkózott volt ahhoz, hogy tudja kezelni az én társasági életmódomat, ugyanez pedig fordítva is igaz volt. Minden bizonnyal hamar kijönnének közöttünk ezek a különbségek, amiket nem feltétlenül tudnánk összehangolni.
- Akkor nem adok rá engedélyt… Így most jobb? – csak egy oldalpillantást vetettem rá, és igyekeztem nem gondolni arra, hogy mennyit vehet el a szépségemből a talált úszószemüveg. Mindenesetre úgy voltam vele, hogy ami ma este történik, az talán mindenképpen ráfogható arra, hogy ennyit tényleg nem szoktunk inni egymás társaságában. Voltak szétcsapós bulijaink, de eddig egyetlen alkalommal sem kellett attól félnem, hogy levágom az ujjaimat, most pedig határozottan nem fogtam magabiztosan azt a bizonyos kést.
- Majd elbeszélgetek én Milával – azért ez nem úgy megy, hogy a szemem láttára, csak úgy eladja Isát holmi pincér srácoknak. Értem én, hogy szingli, de azért nem kell az első csávó elé rögtön odalökni. Őszintén hiszem, hogy ő az a kategória, akinek konkrétan megadatott a válogatás joga, mert túlságosan szép, okos és kedves ahhoz, hogy ne akarjon mindenki olyan barátnőt, mint amilyen ő. Valahol bolondnak tartottam Louist, amiért csak úgy elengedte őt, ugyanakkor nem tudtam eltitkolni az örömet sem emiatt. Mert egy kicsit bíztam benne, hogy talán mégsem létezik a lányoknál az a bizonyos friendzone, amitől mi annyira rettegünk… Vagy pedig az esetemben nem áll fenn ennek az esélye olyan sziklaszilárdan, mint ahogyan azt ő gondolja. Én mindig éreztem közöttünk egy különös vibrálást és reméltem, hogy ezzel nem vagyok egyedül.
- Részeg vagyok igen, és akkor mi van? Neked is ennyibe telne beismerni. Nem tudom ki épült be az előbb majdnem a kredencbe – valamiért egészen viccesnek hatott most a kredenc szó, de igyekeztem mindezt elfojtani. Talán nem ez volt az a szituáció, amikor át kellene mennem teljesen gyökér részegbe, de valahogy mégis ezt hozta ki belőlem ezúttal az alkohol. Mindenesetre vicces volt elszórakoztatnom magam, meg valamiért most abba sem gondoltam bele, hogy mennyire tűnhetek idiótának abban az úszó-szemüvegben, amit találtam. Egyáltalán miért van egy konyhában úszószemüveg?
- Persze, hogy bemutatnálak neki – nem is értettem a kérdést – Maximum nem tudnál vele beszélgetni nélkülem, mert nem tud a mama angolul. Emiatt kibeszélni sem tudtok viszont, ez nem túl negatív.
És én is úgy mesélhetek el Isának dolgokat, ahogy azt a mama nem teszi. Mivel a családban az egyik legkisebb gyerek vagyok, neki szerintem minden aranyos lenne, amit csinálok… Függetlenül attól, hogy valóban az-e. Gondolok itt mondjuk arra, hogy kiskoromban miket csináltam, amiért a mama oda van, de én már nem szívesen hallgatom azokat a történeteket.
- Elmehetünk együtt érettségi után – halvány mosoly jelent meg az arcomon, amikor ezt kimondtam – Legalább lenne valami, ami engem is motiválna.
Mert azért nem akartam abbahagyni a tanulást, több egyetemre is jelentkeztem. Volt elképzelésem a tanulmányaimmal kapcsolatban, de még mindig nem tudtam magam elhelyezni a jövőben. Lehet ennek az is az oka, hogy még csak 19 vagyok. Ennek ellenére sok jó szakra volt esélyem bekerülni, ez pedig valamilyen szinten teher volt a számomra. Jó ideig még nem akartam felhagyni a modell munkáimmal, de ugyanakkor tartottam tőle, hogy ez majd a jövőbe megnehezíti a dolgomat. Mindegy, ez az egész ebben a szituációban.
- Hát ezt szomorúan vettem tudomásul – mégis egész vidáman csengett a hangom. Ennek ellenére egészen kijózanítónak hatott az a pillanat, amikor segítettem neki felmászni a bárpultra. Mivel én is az ő arcát figyeltem, egyáltalán nem kerülte el a figyelmemet az, hogy hova tévedt a tekintete, ami miatt az enyém is az ő ajkaira vándorolt. Mégis megembereltem magam. Gyászidőszak.
- Most nem látok, de még rád adhatom, ha nem tudsz viselkedni – ezen a ponton már rég túl voltunk az ujjvágásomon, és talán nem volt a legokosabb dolog tőlem az, ahogy megtámaszkodtam a pulton a két combja mellett. Józanul mindig tartottam tőle csak annyi távolságot, hogy ne legyen számomra kellemetlenül erős a közelsége. Éppen ezért is volt egyre nehezebb koncentrálnom a szavakra, amiket kimondott, illetve erővel tartottam a tekintetemet a szemein.
- Elmehetek – magam sem tudom pontosan miért nyúltam az arcához, és simítottam ki egy tincset onnan – De mi lenne, ha Kína után keresnénk valami olyan helyet, ahol szép a tengerpart?
Sokszor beszélgettünk közös nyaralásról, és már mentünk is el együtt, azonban kettesben sosem csináltunk ilyesmit. Nem is feltétlenül tudtam, hogy miért jutott eszembe a dolog, mert minden bizonnyal nehéz lenne számomra egy közös nyaralást lezavarni, de ennek ellenére szerettem volna mégis legalább egy kicsit boldoggá tenni őt. Nehéz lehetett kilépni a hároméves kapcsolatából.
- Majd egyszer csinálok. Ha nálam alszol, mondjuk holnap reggel – felvont szemöldökkel néztem rá, mert én határozottan csak alvásra gondoltam, viszont valamennyire értetlenül néztem azt, ahogyan letaperol. Ha most nem ő lenne itt, minden bizonnyal lenne valami gusztustalan megjegyzés a tarsolyomban, viszont kicsit úgy éreztem, hogy ha ebben a helyzetben bármit teszek, azzal ki fogom használni az állapotát. Vagy talán jelenleg ő teszi ugyanezt velem? Nem tudtam megfejteni a dolgot.
Sok mindenre szerettem volna válaszolni neki, de még mielőtt kinyithattam volna a szám, a pillantásom ezúttal az összefűzött ujjainkra siklott. Talán nem lett volna szabad ilyet tennem, de a másik kezem az akaratom ellenére csúszott a lány combjára, és amikor újra ránéztem már mosolyogtam. Úgy, ahogyan korábban sosem, mert egyszer sem fordult meg a fejemben az, hogy pont őt kellene elcsábítanom.
Határozottan nem voltam felkészülve arra a folytatásra, ami következett, éppen ezért arra sem volt lehetőségem, hogy egyáltalán a szemeimet lehunyjam, és viszonozni tudjam azt a csókot, amit kaptam tőle. Nagyon szerettem volna ezt megtenni, viszont túlságosan meglepett, hogy végül én voltam az, aki kibírta kezdeményezés nélkül. És talán nem csak beképzeltem azt, hogy ő sem csak barátként néz rám, és itt most nem hatalmas szerelemre gondolok. Ezek szerint vonzónak talált, és ez nem volt jó ebben a helyzetben.
Ennek ellenére nem húzódtam el tőle, a tenyerem pedig a combjáról lassan a derekára csúszott és úgy húztam magamhoz közelebb a testét. Egészen közel.
- Ezt nem a mosogató mellett kellene csinálnunk egy begyújtott tűzhelynél – egyszerűen a fülébe suttogtam a szavakat, és pár másodperc után folytattam – Tudod, hogy nem lakom messze. A szüleim nincsenek otthon, és tudom hova dugták el a tequilát, amit apa kapott. Persze, csak ha szeretnéd inkább kettesben folytatni…
Egy apró kis puszit nyomtam a lány füle mögé, ezen a ponton a karjaimmal már átöleltem a testét. Talán sokkal inkább szerettem volna lehetőséget adni neki arra, hogy elmeneküljön és nemet mondjon az ajánlatomra, mert már így is túl messzire mentünk.

1 386 szó || look || bocsánat a késésért, legközelebb gyorsabb leszek

thx.

**Isabel Marquina** · Re: részeg álmok - Isabel && Soren Vas. Jan. 24 2021, 18:14

Soren & Belle

Őszintén képtelen lennék bekategorizálni magamat, ha arról van szó, hogy milyenné változik a viselkedésem alkoholfogyasztást követően. Hangosabbnak biztosan hangosabb leszek és a családunkban jellegzetes hadarás is előjön rajtam. De ahogyan azt sem ismerném el soha, hogy ténylegesen részeg vagyok, azt sem mondanám, hogy épp boldog, szomorú, vagy épp alvós részeg lesz belőlem. Természetesen minden ott kezdődik, hogy szó sincs ilyenkor részegségről, mert hiába az elfogyasztott tequila, vagy jelen esetben bármilyen lötty, amit a házigazda kevert és amivel ellátott bennünket a piros műanyag poharainkba... Részeg az nem vagyok. Másokra mindig sokkal egyszerűbb rásütni egy-egy jelzőt, most pedig Sorennek is sikerült egyet találni, habár már anélkül is nagyon egyértelmű lenne, ha nem foglalnám szavakba. Ő éhes. Az ő éhsége pedig pontosan olyan probléma, amivel úgy érzem nekem is foglalkozom kell, emiatt pedig én is éhes leszek. Ördögi kör.
Sok mindent gondoltam Sorenről. Voltak olyan dolgok, amiket bátran megosztottam vele, gondolkodás nélkül és voltak olyan feltételezéseim is, amelyeket inkább nem osztottam meg vele, vagy azért mert nem voltam biztos az igazságtartalmukban, vagy mert egyszerűen sosem gondolkodtam el rajta olyan komolyan, hogy fel is hozzam előtte. Az utóbbi kategóriába tartozó volt például az is, hogy mit gondolok a főzőtudásáról, aminek a létezéséről eredetileg nem is tudtam, most viszont kifejezetten kíváncsivá tett. Ráadásul az, hogy nem hagyta magát elbizonytalanítani és be akarta mutatni a tudását, csak még szórakoztatóbbá tette az egyébként is vicces helyzetet.
- Szerintem meg kilapítottál volna - nevetem el magamat gátlástalanul. Próbálom abbahagyni, de amikor Sorenre emelem a pillantásom, még mindig vigyorgok. Nem állítom, hogy lepörgött előttem az életem, amikor az előbb segítettem neki felállni, de ha mégis el akarom képzelni, hogy mi történt volna, ha valamelyikünk esik és rántja magával a másikat...
Nem tudom merjek-e belegondolni, hogy mi lett volna akkor, ha olyan közel kerülünk egymásban, abban az állapotban amiben jelenleg vagyunk. Ha a saját eszemre hallgatok, akkor valószínűleg előbb kiröhögjük a másikat, aztán segítünk egymásnak talpra kecmeregni. Ha viszont azt veszem figyelembe, amit Loutól és amit Anától is hallottam, talán sokkal tanácsosabb lenne nem gondolni arra, hogy Soren csupán csak pár centire van tőlem és a teste az enyémnek simul.
- Nem akarok belőled ribancot csinálnii. - Úgy rázom meg a fejemet és engedek meg magamnak egy sóhajt, mint aki húsz éve ugyanazt a munkát végzi és most engedik meg neki először, hogy panaszkodjon róla. Amikor újra felemelem a fejemet, hogy becélozzam Soren arcát, épp eléggé el vagyok szédülve ahhoz, hogy amikor a kezeimet is az arcához emelem, kicsit kóvályogjanak a kezeim és csak pár másodpercnyi célpontbemérés után tudjam az arca két oldalára simítani a kezeimet. - Én csak nem értem, hogy aki ilyen jóképű, hogy lehet még szingli. Biztosan tudnék neked szerezni egy barátnőt. - A szavaimat egészen komolyan gondolom, de a magyarázatomat azzal fejem be, hogy lábujjhegyről visszabillenek a talpaimra és elhúzom a kezeimet a srác arcáról. - A húgom szerint téged mindenki szépnek tart. - Az emlegetett 'mindenki' alól pedig én sem vagyok kivétel. Vaknak kellene lenni, hogy valaki az ellenkezőjét állítsa Sorenről.
- Nem is mondtam olyat, hogy bárki jobb lehet nálad. Vagy mondtam? - Őszinte kíváncsisággal pislogtam fel a fiúra. Ciki, vagy sem, de tényleg nem emlékeztem arra, hogy pontosan hogyan is fejeztem ki magamat, alig másodpercekkel ezelőtt.
- Az úgy nem ugyanolyan izgi, mintha nem adnál rá engedélyt! - Lefelé görbül a szám, de hamar megunom a színlelést és elnevetem magamat. - Mila meg amúgy is túl sokat árulkodik. Múltkor elmentünk ebédelni és konkrétan megszerezte nekem a pincér számát, mintha én akartam volna! - Hitetlenkedve nyílik el a szám és rosszallóan rázom meg a fejemet mellé. Próbálom az eszembe vésni, hogy muszáj lesz lefolytatnom egy nagyon is komoly beszélgetést a lánnyal, mert pontosan ugyanazt műveli velem, mint amit én akarok Sorennel... - Tényleg nem szeretnéd, ha eladnálak valakinek? - Egészen komolyan tettem fel a kérdést, még ha a szavak nem is olyan értelemben csengtek a fejemben, ahogy kimondva. Sokkal inkább arra gondoltam, hogy Soren meg én vagyunk-e olyan jóban hogy rám merje bízni magát. Részben pedig az is foglalkoztatott, hogy ha nem akar magának barátnőt, miért is van ez így.
- Nem eseeek. De értékelem az aggodalmadat. - Olyan gyerekesen jókedvű mosolyt villantok rá, amilyet nem gyakran látnak tőlem az ember. Mindig igyekszem inkább az összeszedett és tudatos nő benyomását kelteni, de ilyen spicces állapotban és a fiú társaságában nincs kedvem falakat építeni. Ő tudja, hogy milyen vagyok akkor is, ha nincsen rajtam az a bizonyos maszk és nincsenek falak. - Én nem vagyok részeg, maximum te vagy az. - Kettőnk közül ugyanis nem rajtam van fordítva az úszószemüveg. Továbbra is kifejezetten viccesnek találtam, hogy Sorent nem érdekelte a figyelmeztetésem és úgy folytatta a hagyma megtisztítását, ahogyan elkezdte... És talán pont ez lett a veszte és a sérülésének az oka, amit lehet hogy túlreagáltam, de mégis túl erősen élt bennem az érzés, hogy nem akarom, hogy neki baja essen.
- Tényleg bemutatnál a mamádnak? - Egészen szórakozottan tettem fel a kérdést - tényleg sikerült megragadni a lényeget a válaszából -, közben pedig mosoly jelent meg az arcomon. Nem mintha hivatalos bemutatásról lenne itt szó, vagy bármi komolyabbról, hiszen mi barátok vagyunk... - Mindig is el akartam menni úgy Kínába, hogy nem apa miatt vagyunk ott. - Jobban belegondolva mindig benne volt a pakliban, hogy csak azért tudhatok le egy várost, vagy országot a listáról, mert apának ott van versenye. Ugyanakkor pontosan ebből az okból is vagyunk abban a helyzetben, hogy ha utazni szeretnék, akkor megtehessem és ne jelentsen túl nagy problémát a repülőjegy vagy az egyéb költségek.
- Azért nem volt róla szó, mert egyértelmű, hogy jár minden sérülés mellé. Nálatok nem így volt? - Kíváncsi pillantást vetek rá, miközben megvizsgálom az ujját és a saját szegényes tudásommal, ami az orvosi ellátást illeti megvizsgálom, hogy túl fogja-e élni. - Szóval nem jár gyógypuszi, mert eljátszottad az esélyed. - Megfordul a fejemben, hogy egyúttal azt is felvessem, hogy hogyan szerezhetné vissza az esélyét, de teljesen eltereli a gondolataimat az, ahogyan segít nekem visszamászni a bárszékre, aztán pedig az, hogy milyen közel kerülünk egymáshoz. Pont úgy, mintha úgy estünk volna el, hogy valamelyikünk kilapítja a másikat.
- Feltűnt... - motyogom egészen pontosan a mellkasát figyelve. Egészen lassan pillantottam Soren szemeibe, amikor a magasságom és az került szóba, hogy milyennek tart. Beharaptam az alsó ajkam, próbálva előállni a válasszal, de annyira ügyesnek bizonyult a fejem, hogy egyszerűen csak az ő arcát figyeltem, a szemeitől kezdve az orrán át egészen az ajkaiig... Amelyekről szerencsére elterelte a figyelmemet a kérdésre. A szemeim elrebbentek a szájáról és inkább a pultot kezdtem vizslatni.
- Ilyen állapotban én nem is vennék fel ilyen szemüveget. Vagy látsz rajtam? - Vigyorogva teszem fel a kérdést és máris kicsit megfeledkezem arról, hogy az előbb még a vérző ujjáról, meg arról képzelődtem, hogy komolyan megsérthette magát a késsel és a végén mentőt kell hívni. Kellemetlen lenne bárkinek is arról magyarázni, hogy pontosan honnan is szereztünk alkoholt, kinek a felügyelete alatt fogyasztjuk és hogy került Soren keze kés közelébe. - Szóval nem akarsz velem úszni egyszer? - Ahelyett, hogy csak az egyik kezemmel támaszkodnék a pultra, ezúttal mindkét alkaromat a hűvös márványra fektettem és határozott mozdulattal állítottam párhuzamba a tenyereimet.
- Persze, bármikor benne vagyok. - Ezúttal sokkal nyugodtabb és talán az elmúlt félórában a legjózanabb mosolyaim egyikét villantom a srácra. - Még annak ellenére is, hogy ki fogsz enni a vagyonomból, ugye? - Nem csodálkoznék rajta, ha egyszerűen igen lenne a válasza, de az olyan testalkattal és magassággal megáldott pasiknak mint ő, vagy Lou, vagy más vízilabdázó ismerőseim, egyszerűen sok kajára van szükségük. - Inkább te jössz nekem egy rántottával. À la Soren. - Hiába a kis balesete és a tény, hogy már meg is rendelte a kaját, attól még nem felejtettem el, hogy mit ígért. - Úgy volt, hogy bele fogok halni a gyönyörbe... - Nem számonkérően mondom ezt neki, sokkal inkább csak incselkedve és arra már nem is veszem a fáradtságot, hogy megmagyarázzam miért mondom ezt. Neki tudnia kellene, hiszen ő volt az értelmi szerző.
- Ravasz vagy - jegyzem meg egy széles vigyorral az arcomon és igyekszem megbökni őt, de elég gyengécskére sikerül a mozdulat és végül az egész tenyerem rásimul a mellkasára. Addig a pár másodpercig, amíg azon tanakodom, hogy elvegyem-e a kezem vagy sem, pontosan legalább háromszor járja be a pillantásom a szemei, a szája és a mellkasa közötti távolságot. - Igazából annyira nem szeretem a sört, de mivel egyetemisták leszünk, muszáj leszek megszokni, nem? - Sokkal rekedtebbnek bizonyul a hangom, mint amilyen eddig volt, ami miatt majdnem lesütöm a szemeimet, de végül inkább megemelem az állam és úgy nézek Soren szemeibe. - Ha te meg tudod velem szerettetni, akkor benne vagyok. - Úgy nyúlok a sérült kezéért, hogy összefűzöm az ujjainkat és alig csodálkozom azon, hogy az ő keze sokkal nagyobb az enyémnél és szinte elvész az én apró kezem az övében. - Fáj még? - Finoman megemelem a szemöldökeimet és a szám is elnyílik kicsit, miközben a válaszát várom. Amikor azonban a szemébe pillantok, újra az az érzés kerít hatalmába, mint korábban is; teljesen üressé válik az agyam. Még azelőtt hajolok oda hozzá, hogy választ adhatna nekem, és finoman nyomom az ajkaimat az övéinek, lassan csókolom meg, nem követelőzöm. A mellkasomban olyan érzést kelt a csók, amit csak a pillangókkal lehet és szokás leírni, mert egyszerre tűnik úgy, hogy helyes és helytelen az, amit teszek. Talán igaza volt körülöttem mindenkinek, de az is lehet, hogy most rontottam el örökre a barátságunk.

1530 | el ne vérezz nekem részeg álmok - Isabel && Soren 757797015

| outfit

☆

**Soren Liu** · Re: részeg álmok - Isabel && Soren Hétf. Jan. 11 2021, 17:51

Bellie & Soren

A magam részéről sosem éreztem azt, hogy komolyan foglalkoznom kellene a hírnevemmel. Nyilvánvalóan modellként csurrant-cseppent nekem némi munka – egyre több – és a Tiktok fiókom is elég népszerű. Gondolok itt arra, hogy regisztrálva vagyok a kínai és az amerikai Tiktokra is, amivel már szponzorációkat is tudok csinálni. Arra határozottan büszke voltam, hogy tizenkilenc évesen lényegében teljes mértékben keresőképes vagyok. Viszont nem tapasztalok olyanokat, mint egyes hollywoodi sztárok. Nem állítanak meg túl gyakran az utcán – bár fordult már elő ilyen – és nem kérnek tőlem aláírásokat. Tehát ennek hatására lényegében nyugodtan tudom élni az életem és könnyen adhatom a jófiút otthon. Mert Hendery falaz nekem, anya pedig eléggé bízik bennem és szereti a barátaimat is. Határozottan tisztában vagyok példának okáért azzal, hogy én, mint kamasz fiú számára jelenleg a legrémisztőbb dolog vagyok a világon. Fél attól, hogy barátnőm lesz, és rosszkor fogja ránk nyitni az ajtót... Ahogyan attól is, hogy ha egyszer elfelejt kopogni, akkor minden bizonnyal olyannak lesz a szemtanúja, amit semmilyen körülmények között sem szeretne megtapasztani. Ezek a dolgok miatt pedig lényegében elég rövid pórázon voltam tartva. Azt hiszem anya jobban örült volna, ha én is egy szeszélyes, ribancos kislánynak születek, akit elég egyszer úgy istenesen megpofozni és nyugton marad. Velem még beszélni sem mert sok dologról, ami miatt elmaradt a felvilágosítás is az irányomba. Ezt mondjuk túlzottan sosem bántam.
- De most rántottát akarok enni! Megkívántam – ha be lehet sorolni az embereket részegség alapján, én határozottan az éhes fajtába tartoztam. Folyamatosan enni akartam ilyenkor, ennek pedig nem igazán örült a menedzsment, aki áruba bocsátotta a testemet. Persze én igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy ne legyen esetleges probléma a súlygyarapodásommal kapcsolatban. Arra pedig már nem akartam gondolni, hogy Isa miféle éhséget ébreszt bennem... Még annak ellenére is, hogy most határozottan szabad volt a vásár. Egyáltalán nem akartam kockáztatni a barátságunkat azért, hogy lefeküdjek vele részegen.
- Jó, de ha te elesel, akkor én is! – biztos voltam benne, hogy a tekintetem ködös volt, és keresztbe álltak a szemeim, amikor a lányra pillantottam. – Szerintem lett volna annyi lélekjelenlétem, hogy ne rád próbáljak esni.
Ebben már jóval kevésbé voltam biztos, de a lényeg, hogy minden probléma nélkül kijutottunk a konyhába. A hangos zene és a levegőtlen ház miatt talán még inkább tompának éreztem az agyam, de a rántotta készítési skilljeim minden bizonnyal a helyükön voltak. Az érettségi miatt nem volt egyszerű az utóbbi időben bulizni, ezt pedig minden vendég érezte a házban. Éppen ezért is ittunk annyit, hogy egyáltalán nem lepett volna meg az sem, ha ránk hívták volna időközben a rendőröket.
- Folyamatosan ribancot akarsz belőlem csinálni – határozottan csóváltam meg a fejem és egy halk sóhaj is kicsúszott, amivel az elégedetlenségemet próbáltam kifejezni – Mi az, hogy nem döntötted el? Ki az, aki bármiben is jobb lenne nálam?
Némi sértettség vegyült a hangomba, de az arcomon megjelent azért egy halovány félmosoly. Igyekeztem nem komolyan venni azt a kétértelmű mondatot, amit jelen esetben kiejtett a száján, de ez nem volt túl egyszerű annak fényében, hogy el voltam ázva rendesen. Viszont azt is tudtam, hogy Isa sosem lenne képes férfiként gondolni rám, ez pedig valahol elég elkeserítő volt számomra. Évek óta igyekszem eltitkolni előle a valós okát annak, hogy miért nincsen egy állandó kapcsolatom se. Nem lenne szívem megbántani a lányt azzal, hogy az egésznek ő a kiváltó oka.
- Ha szeretnéd megengedem, hogy megfogd – képtelen voltam visszafogni magam, a mosolyom pedig egyre csak szélesedett az arcomon – Mila azt mondta, hogy a múltkor megnézted. És ha már úgyis stricinek állnál és futtatnál, akkor azt hiszem tisztában kell lenned az egyéb adottságaimmal is.
Mondjuk sokkal inkább volt köszönhető a rendszeres edzésnek az, hogy azért tényleg elég formás fenékkel rendelkeztem. Kaptam már megkeresést azzal kapcsolatban is, hogy akár fehérnemű modellnek állhatnék, de azzal az indokkal utasítottam el, hogy vagy a ck-nak adom el a lelkemet, vagy senkinek. Arra pedig még rá kell gyúrnom egy kicsit. Mert nem vagyok én se Lay Wang, se Shawn Mendes.
- Le ne ess onnan! – egy széles mozdulattal fordultam felé, de azzal a kezemmel fogtam meg a lányt, ami szabad volt – Részeg lennél, vagy mi bajod?
Mondjuk ez az én számból egészen viccesen hangzott, szóval igyekeztem arra összpontosítani, hogy az úszószemüveget viselve, tökéletesen tisztítsam meg a vöröshagymát. Nehogy már azon csússzon el az ennyire bepromózott kajám, hogy a héját nem távolítom el maradéktalanul. Az általam feltett kérdést pedig akár tőlem is kérdezhették volna, de mindennek ellenére igyekeztem józanul viselkedni... Szintén részegen.
- Ez azért van, mert ázsiai vagyok – csak megrántottam a vállamat – Majd ha nyáron megyek a mamáékhoz, elviszlek magammal és akkor megláthatod, hogy milyen emberek rohangálnak ott. Én csak kihasználom azt, hogy jó az ízlésem és ezért modellkedem.
Mert az önbizalmam azért mindig a helyén volt. Pontosan tudtam, hogy nem véletlenül találtak meg annak idején. Az pedig csak hab volt a tortán, hogy az Usában is esélyem volt karriert építeni magamnak. Talán ez annak volt hála, hogy minden sztereotípiára rácáfoltam, amivel felénk fordult sok nyugati ember. Közöttünk is rengeteg magas és vonzó férfi, illetve nő található.
- Úgy gondolod? – egészen sorsszerűként hatott az, hogy ennek hatására sikerült belevágnom az ujjamba. Talán ez volt a pillanat, amikor úgy éreztem, hogy jobb döntés lenne abbahagyni a részeg rántottakészítést. Majd ha egyszer Isa átjön hozzánk még a suli előtt, akkor minden bizonnyal lesz időm leteszteltetni vele azt a tökéletes receptet. Igyekeztem persze nem puhánynak tűnni, ami a lánynak határozottan nem tetszett, de hát ahogy mondta... Mégiscsak férfi vagyok.
- Gyógypusziról eddig szó sem volt! – és a nyelvembe kellett harapnom, hogy ne fejezzem be a gondolataimmal a mondatomat. Minden bizonnyal a fájdalom engem is magamhoz térített annyira, hogy legalább komplett hülyét ne csináljak magamból azzal, hogy közlöm a Belle-lel, hogy én pontosan hol puszilgatnám őt legszívesebben. Persze a pillanat varázsa egészen addig tartott, amíg el nem kezdte csipkedni az arcomat, mint egy hatévesnek.
Mindennek ellenére segítettem neki felmászni a bárszékben, mert sok értelme nem lett volna végignézni, ahogyan részegen erőlködik. Minden bizonnyal több vért kellett volna felmosni a konyhában, ha leesik és megfejeli a földet, én pedig nem akartam mentőt hívni neki.
- Nem lógom el a kar napokat – mosoly volt az arcomon ahogyan válaszoltam, de nem feszítettem meg a bicepszem. Most nem vagyok pózerkedős kedvemben – Az meg nem baj, ha valaki alacsony. Te így vagy szép.
A hangom egészen komoly volt, de igyekeztem természetes arckifejezést vágni, ha már tényleg nem voltam képes megfékezni a nyelvemet. Az pedig határozottan előnyös volt a számomra jelenleg, hogy hamar elterelődött a téma a pizza kérdésre. Én szimplán csak nyugtáztam azt, hogy mit szeretne enni, aztán pedig kiválasztottam egy klasszikus sonka gomba kukorica kombinációval rendelkező pizzát. Természetesen dupla adag sajttal és plusz brokkolival a pizzán. Bacont már nem kértem rá, mert Isa kiemelte, hogy nem akar zsíros húst a kajára.
- Jaj hagyjad már azt a szemüveget! – egészen frusztráltnak hangzott a hangom, de végül mégis elnevettem magam – Ilyen állapotban te képes lennél rendesen felvenni?
Mondjuk mivel úszik, erre némi esély van, de szerintem nem túl sok. Mindenesetre örültem neki, hogy eleget ivott ahhoz, hogy ez a részlet ne maradjon meg neki. Összetörné a szívem, ha megtörténne, mert szeretem tartani a látszatot azzal kapcsolatban, hogy még részegen is tökéletes vagyok.
- Megrendeltem – a telefonomat úgy lóbáltam meg az orra előtt, hogy majdnem kiesett a kezemből, szóval inkább egy határozott mozdulattal a pultra dobtam azt. Nem halok bele egy üvegfólia cserébe az biztos és inkább egyszer essen oda, minthogy nekiálljak dekázni a készülékkel – Jössz nekem egy ebéddel majd, oké?
Csak húzni akartam ezzel az agyát és már be is készítettem a válaszomat a megjegyzésére. Óvatosan támaszkodtam meg mellette, hogy egy szintre kerüljön a tekintetünk, viszont így még közelebb voltunk egymáshoz. Valahogy most viszont nem tűnt kínosnak. Talán eleget ittam ahhoz, hogy ennyire pofátlanul másszak be a lány intim szférájába?
- Mondjuk visszaszerezzem a poharad? Vagy osztozzunk meg egy sörön, amit kilopok a hűtőből a szemtanúk hiányában? – szerintem mind a kettő jó lehetőségnek bizonyult, de természetesen ingyen nekem nem érné meg még akkor sem, ha a bárszékben ülő Belle kedves a szívemnek – De mivel nem kaptam meg a gyógypuszimat, talán itt kellene maradnom...
A pillantásom akaratlanul is az ajkaira futottak, aztán gyorsan vándorolt vissza a szemeire. Az én tekintetemben kihívás volt, mert talán ezen a ponton már annyira részeg voltam, hogy kihasználtam a helyzetet. Hogy az én Isám mennyire ambiciózus, és minden bizonnyal nem fog nemet mondani arra, hogy kihívás elé állítottam. Azt hiszem ezen a ponton már teljesen belefáradtam a jófiú szerepbe.

1 391 szó || look || bocsánat a késésért, legközelebb gyorsabb leszek

thx.

**Isabel Marquina**

Soren & Belle

Kifejezetten széles baráti körrel rendelkezem, sok embert ismerek különböző társaságokból, az én nevemet pedig valószínűleg még több ember tudja, mint gondolnám. Mindez annak köszönhető, hogy apa neve kifejezetten híres, nekünk pedig Anával különösebb választásunk sem volt, hogy akarjuk-e ezt vagy sem. Viszont épp az ő hírneve miatt nekünk is vigyáznunk kell arra, hogy hogyan viselkedünk, vagy milyen társaságba keveredünk és mit csinálunk. Nyilvánvalóan a média akkor is képes lenne hülyeségeket kitalálni, ha csak lemennék a boltba, majd haza, én azonban ettől függetlenül is mindig igyekeztem legalább ésszerű kereteken belül maradni. Elengedni magamat például csak olyan társaságban tudtam és akartam igazán, akiket elég jól ismerek és akikben megbízom. Gondolok itt a legközelebbi barátaimra, akiknek a társaságában szeretem eltölteni a kevés - de az egyetemmel valószínűleg felszabaduló - szabadidőmet.
Határozottan ebbe a körbe tartozik nálam Soren is, akinek a barátságára azt hiszem az elmúlt időszakban fokozottan szükségem volt. Remek kiegészítés volt ugyanis a tőle kért tanács minden alkalommal a barátnőim véleménye mellé, hiszen sokszor egy férfi képes nagyon másképp látni a helyzetet. Jelen esetben azonban azt hiszem örülhetek, ha elmondhatom; hogy egyáltalán ketten együtt rendesen látunk valamit - és nem csak képletesen.
- Rendelhetünk is - jegyzem meg elgondolkodva, habár egy olyan szintű potenciális férfi-hiszti előszelét érzékelve Soren részéről, amit pusztán az étel említése és a választási lehetőségek végtelen sora miatt lenyom, jobb lesz nem várakoztatni. Nem mintha az én tudásom elegendő lenne arra, hogy bárki, ismétlem bárki túléljen mellettem egy zombi apokalipszist, de remélhetőleg odáig nem fajulnak a dolgok, hogy nekem teljesítenem kelljen a konyhában.
- Mhm, jó, jó - nevetgélve várom meg, hogy Soren is késznek érezze magát, hogy talpra álljon, habár én magam sem vagyok túl stabil jelenleg. Aminek meg is mutatkozik az eredménye, ahogyan a fiú keze a derekamra simul, amikor a súlyának köszönhetően gyakorlatilag azzal együtt, hogy feláll, közelebb is ránt magához. - Dehogy estél el majdnem! Én estem el majdnem - jókedvű, széles mosollyal az arcomon pislogok fel rá, és talán kicsit túlságosan is későn veszem észre, hogy milyen közel vagyunk egymáshoz. Addigra már Soren el is engedi a kezem.
- Reendben. Ezt úgyis csak akkor vagyok hajlandó elhinni, ha megkóstoltam. De ha jól sikerül, kénytelen leszel elfogadni, hogy áruba bocsájtom a tested, mert egy mesterszakácsot más is megérdemel. - Próbálok ugyan komolyan és nyugodtan magyarázni, de őszintén szólva hamar feladom, a vége pedig nevetésbe fullad. - Na jó, nem. Még nem döntöttem el, hogy megtartanálak-e magamnak vagy sem. - Hiszen pont azon tulajdonsága miatt, amire hamarosan fény derül - mármint az, hogy tényleg van-e egy dolog, ami miatt érdemes őt beengedni a konyhába - még nekem is muszáj elgondolkodnom, hogy hajlandó lennék megosztani őt mással. Másrészt meg nem lehetek önző és örülnöm kell majd annak is, ha Soren talál magának valakit.
- A hátsódra! - Jókedvűen vágom rá a választ, amit az előbb még nem akartam vele megosztani, most viszont egy jókora vigyor is elterül az arcomon. - Azt meg, hogy pontosan mit, még el kell döntenem. De ha jól sikerül a rántottád akkor eldöntheted te - határozottakat bólintok, ami nem feltétlenül bizonyul jó döntésnek utólag, mert egész megszédülök tőle.
- Hiszi a piszi. - A kijelentés így kiejtve annyira viccesnek tűnik, hogy elkezdek rajta nevetni, pedig nem sok okom van rá. Egyszerűen csak nevetségesek a szavak, amelyek egymás után pakolok. - Na és.. azt mondd meg nekem, te mindig is ilyen jó érzékkel rendelkeztél, vagy ez a modellkedéssel jön? Vagy azért vagy modell, mert mindig jó volt az ízlésed? - Magyarázat közben már én magam is annyira belekavarodom a saját szavaimba, hogy a kezdeti kérdő pillantásom értetlenkedővé válik és egészen tanácstalanul pislogok Soren felé.
- Jóó, figyeleek. - Kicsi hiányzik hogy kinyújtsam a nyelvemet is a megjegyzés mellé, csak mert én magam már úgy érzem, hogy nem fogok leesni a bárszékről, a hátsóm pedig biztos pontot foglal el. - Te mindenhogy jól nézel ki - jelentem ki határozottan, miközben a mutató és hüvelyujjamból fegyvert formázva célzok a srác felé.
Furcsán józanító érzéssel hat rám, amikor Soren megsérül és hezitálás nélkül az első dolgomnak kezdem tekinteni, hogy rendbe tegyük a kezét, vagy éppenséggel megbizonyosodjak róla, hogy nem történt túlságosan komoly baj. - Ne legyél már ennyire pasi! - jegyzem meg durcásan a konyha másik végéből, miközben a ragtapasz után kutatok. - Jó, akkor nem fertőtlenítjük le. - Azt sem tudom honnan veszem, hogy ecetet lehet használni. Szerintem a legfurább dolgok ragadnak meg a fejemben, a nagymamától. - Gyógypuszit nem kapsz, mert nem hagyod magad - jelentem ki határozottan. Mielőtt tényleg beragasztanám az ujját, még teszek róla, hogy két ujjam közé fogva megcsipkedjem az arcát, természetesen lábujjhegyen állva, mert csak úgy érem el. Habár a kis baleset magamhoz térített, annyira azért mégsem, hogy össze tudjam kapcsolni a mosogató és a bárszék közötti utat, azt viszont nagyon is érzékelem, hogy Soren segít felülni a korábbi helyemre. A pultra könyökölök magam mellett és a tenyerembe támasztom a fejemet, így picit megdőlve pislogva fel a fiúra.
- Nem tehetek róla, hogy ez a szék ilyen magasan van, én meg ilyen alacsony vagyok - jegyzem meg lebiggyesztett szájjal. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a magassarkú nem segít valamelyest rajtam, de úgy tűnik még így sem eleget. - Egyébként is csak meg akartam bizonyosodni róla, hogy nem lógod-e el a kar napokat. - Hezitálás nélkül nyúlok a bicepszére, s nyomogatom azt meg, miközben egy egész játékos mosolyt villantok rá. - Oké, legyen holnap után. Ha mindketten emlékszünk rá. Egyszer eljöhetnél velem úszni is egyébként. Ha már olyan jól állt az úszószemüveg. - Finoman meglóbálom a lábaimat a széken ülve, majd helyezkedem egy kicsit, s keresztbe vetem az egyiket a másikon, aminek köszönhetően a ruhám picit feljebb is csúszik. Figyelembe sem veszem azonban ezt a tényt, mert örülök, hogy megmarad az egyensúlyom, ezáltal pedig én is a széken.
- Naa.. - Kiegyenesedem ültömben, de hamar azon kapom magam, hogy igyekszem nagyon koncentrálni arra, hogy mire is vagyok éhes és mit akarok viszontlátni a pizzán. - Hagyma semmiképp ne legyen rajta, meg olyan hús sem, ami nagyon zsíros, azokat utálom - fintorogva rázom meg a fejemet. - Ú, és savanyú uborkásat se! Apu szereti, de bleeh... - Csak még inkább fintorgok egyet, majd igyekszem arra koncentrálni a figyelmem, hogy ténylegesen mit ennék. - Nem tudoom.. Lepj meg. - Bízom ezzel a döntés jogát a srácra, én pedig finoman egyik oldalról a másikra billentem a fejemet, miközben őt figyelem. - Mit csinálunk amíg a pizza megjön? Én például biztos vagyok benne, hogy elhagytam a poharamat... Nem fogsz addig éhen halni?

1066 | el ne vérezz nekem részeg álmok - Isabel && Soren 757797015

| outfit

☆

**Soren Liu**

Bellie & Soren

Isa vagy én voltam a részegebb? Ahogy a lányra hunyorogtam, lényegében képtelen lettem volna erre a kérdésre értelmes választ adni. Miért is kell egyáltalán ilyesmin gondolkoznom? A lényeg, hogy mind a ketten azok voltunk ismételten... Még ha ez nem is túl szép dolog, egyszerűen nem tehettem arról, hogy amióta a lány az életem szerves részét képezi, lényegében mást sem csinálok, csak borítom magamba az alkoholt. Teszem mindezt annak ellenére, hogy egyrészt még kiskorú vagyok, másrészt pedig határozottan féltett és tiltott anyám mindenféle hasonló szenvedélytől. Én ennek mondjuk a miértjét nem feltétlenül értettem, hiszen már nagyfiú voltam, ráadásul egyetemre is felvettek, de ráhagytam a dolgot... A nővérem természetesen anya oldalán állt, viszont szerencsémre nekem akadt egy Hendery kártyám, aki készségesen falazott nekem. Ha már egy szem normális korú férfiak vagyunk a családban, akkor nem ártana úgy istenigazából összetartani.
- Mmmm, nem tudom – hisztisen söpörtem arrébb a hajtincseket a homlokomból, miközben lebiggyesztettem az ajkamat és még lejjebb csúsztam a kanapén, ezzel egy nagyobb terpeszt is generálva... Már amúgy is szinte a földön fetrengtem szétrakott lábakkal, de nem tehettem arról, hogy jelenleg ezt éreztem a legkényelmesebb pozíciónak. Ha felülök, minden bizonnyal még jobban elkezdek szédülni, ha lefekszem, akkor pedig bealszom. Nem akartam összefirkált arccal felkelni, ha egy mód volt rá.
- Várj, lendületet veszek – úgy tartottam fel neki a mutatóujjam, mintha még ténylegesen nem állnék készen a felállásra... Ami részben igaz volt. Elég egyértelmű, hogy mondjuk Joelt ildomosabb lett volna megkérni arra, hogy felrángasson a kanapéról, de őt egyelőre sehol sem látom. Lényegében ha én tényleg Isára akarnék támaszkodni ebben a helyzetben, akkor ő előbb kötne ki az én ölemben, minthogy én kerüljek talpra. Annak pedig határozottan nem lenne jó vége. Amikor részeg vagyok, a megbízhatóságom határozottan kétségbe vonható... Most pedig nagyon is az voltam. Amint úgy éreztem, hogy épp eléggé bepunnyadtam már és lassan egybe fogok olvadni a kanapéval, finoman a kezembe vetem a lány apró kis kacsóit és úgy ugrottam fel a helyemről, mintha a fenekem alatt a rugók kilőtték volna a testem. Pont ezért is tántorodtam egy kicsit előre.
- Jaj-jaj – mosolyodtam el, óvatosan az egyik kezemet Bellie derekára csúsztatva, a másik ujjait pedig az övéi közé kulcsoltam – Majdnem elestem!
Enyhe meglepettség érződött ki a hangomból. Én magam sosem éreztem azt, hogy a súlyom sok lenne, de minden bizonnyal szegény lányból palacsintát csinálnék, ha most eldőlnék... Miért kell megint a kajára gondolnom? Még jó, hogy ezt nem mondtam ki, mert ő maga is már jelezte, hogy kezd megéhezni.
- Bízz bennem – nem engedtem el a kezét, csak a szempilláim mögül igyekeztem a lehető legalaposabban szemügyre venni az arcát – A főztöm meg sem közelíti anyáét vagy azt, amit Jo tud összedobni, de egy ételt meg tudok csinálni. Tíz éve fejlesztem a receptet.
Ahogy átkarolom a nyakát, meglep az az erő, ami a lányban van. Egyrészt nem voltam felkészülve arra, hogy ténylegesen egy ilyen pici lány képes arra, hogy kitámogasson a konyhába, viszont ugyanakkor meg hát... Sportoló. Meg ő egy olyan lány, akit hiába ismerek évek óta, folyamatos meglepetéseket tartogat nekem. Emiatt is szeretem annyira, de ezt sosem mondhatom el neki.
- Készülj fel, innentől csak az én rántottám fog kelleni neked. Hozzánk akarsz majd költözni, hogy ehesd – a felszólítás ellenére hadonásztam tovább a kezemben tartott spatulával – Hova kapok és mit?
Ahogy rápillantottam, a tekintetemben kihívás volt. Éppen ezért nem tartom magam megbízhatónak részegen. Ha magamnál vagyok, igyekszem nagyon figyelni arra, hogy a friendzone keretein belül tudjak mozogni. Most egyszerűen ez csak nem érdekel... És nem túl jó így a helyzetem.
- Te még meg fogod köszönni nekem azt, hogy meg akarlak ölni vele. Ráadásul ilyenkor – természetesen a nyomatékosítás végett továbbra is a levegőben csapkodtam a konyhai eszközzel – Még jobb ízlésem van. Pedig arra amúgy sincs panasz.
Gondolok itt mondjuk az öltözködéstől kezdve, az ételeken keresztül amiket fogyasztok, egészen a sportokig, amit űzök. Mondjuk mi számít ízléstelen sportnak? Maximum a rúdtánc férfiaknak, ha csajok pörögnek, az szexi. Ha emlékezni fogok erre még holnap, akkor majd határozottan beszélnem kell Henyvel, hogy egyszer menjünk el egy olyan bárba.
- Ha szólsz segítek – jegyeztem meg határozottan, rápillantva immáron a szemüvegben – Le ne ess nekem onnan.
Amikor megkaptam a parancsot a rántottakészítéssel kapcsolatban, igyekeztem volna tényleg a hagymaszelésre összpontosítani, de nehéz volt úgy, hogy ő lényegében rajtam szórakozott a legjobban.
- Így is szép vagyok – egészen sértetten mormoltam az orrom alatt a szavakat, de aztán elmosolyodtam. Tökéletesen tisztában voltam azzal, hogy nem a semmiért lettem annak idején lecastingolva és a kétmilliós követőtáboromat sem a szél hozta össze. Lehet, hogy a testemmel keresem a kenyerem, de legalább sokat adnak érte és nem fillérekért árusítom ki a jó külsőmet. Nem mintha bárkit lenéznék, aki hasonlóban utazik, de ha már az ember csinál valamit, annak meg kell adni a módját, nem?
Talán nem kellett volna pont késsel kezemben mélyreható gondolatokat kreálni, főleg nem részegen, ugyanis pillanatokon belül éreztem azt, hogy valami nagyon fáj. Miután újra a kezemre néztem, lényegében egy egész gore jelenet tárult a szemem elé... Még jó, hogy nem vágtam le az ujjam!
- Bell, nem kell ennyire... – már éppen állítottam volna meg abban, hogy nekiálljon kutakodni, de határozottan elkéstem ezzel. Így nem volt már lényegében semmi dolgom, csak megszabadultam az úszószemüvegtől és egy szomorú kiscica arckifejezését öltöttem magamra, miközben néha az ujjamra pillantottam.
- Nem kell ecet, dehogy öntjük rá – úgy rántottam el a kezem, mintha sósavba akarta volna mártogatni azt – Ragasszuk le és inkább rendeljünk pizzát. Az sokkal biztonságosabb. Majd máskor megkóstolhatod a rántottám.
Amint megtörtént az ujjam leápolása, én most már kérdezés nélkül fogtam meg finoman a derekát és ültettem a bárszékbe. Ezzel majdnem egy magasságba került velem, ,az arca pedig vészesen közel volt az enyémhez, mégsem húzódtam hátrébb.
- Tudom, hogy semmivel sem vagyok képben most – egészen halkan suttogtam oda a szavakat, miközben megjelent egy elég pofátlan vigyor az arcomon – De így még mindig biztonságosabb, minthogy te mászkálj fel ide. És akkor ha holnap nem, holnapután edzünk.
Az arcát fürkésztem, továbbra sem húzódtam hátra egy darabig, aztán végül kénytelen voltam eltolni magam tőle, hogy meg tudjam rendelni a kajámat. Mert még mindig kikúrt éhes vagyok.
- Milyet szeretnél kérni? Nem eszünk ananászosat – ahogy görgettem le a pizzák között, ezt fontosnak éreztem megjegyezni. A lányok valamiért szeretik azt... Nekem nincs vele bajom, de lehet, hogy most visszajönne.

1 033 szó || look || bocsánat a késésért, legközelebb gyorsabb leszek

thx.

**Isabel Marquina**

Soren & Belle

- Hoogy? - kérdezem meg rögtön nevetve, amint elhagyja az a néhány szó Soren száját. Túl gyorsan pillantok fel a poharam tartalmának tanulmányozásából - amivel kapcsolatban egyébként arra jutottam, hogy fogalmam sincs ki töltötte nekem és pontosan mi lehet benne -, az egyetlen fix pontot most a srác arca jelenti, amire igyekszem is fókuszálni, amíg a kép többi része be nem éri magát. Olyan, mintha azon kívül, hogy Sorent nézem velem szemben, minden más késésben lenne, a fejem pedig kicsit megszédül az érzéstől. - Hmm... És mire? - Minden bulinak van egy pontja, amikor valaki kitalálja, hogy éhes, aztán lavina, vagy épp dominószerűen mindenki más is rájön, hogy éhes, onnantól kezdve pedig nincs megállás, valakinek szereznie kell valami ehetőt.
Nem tudnám megmondani mikor ültünk le, csak mert egészen biztos vagyok benne, hogy pár pillanattal ezelőtt még határozottan a sörpong verseny volt a figyelem középpontjában, de a hangzavar és a kellékek már nincsenek érezhető közelségben, az én fejem pedig olyan könnyűnek érzem, mintha egy gondolat sem tudna megragadni jelenleg benne. Igaza van Sorennek, amiért ételt emleget, de nem feltétlenül abból a célból csatlakoznék hozzá, mert hasonlóan érzem magam, hanem mert ahhoz, hogy ne igyam magamat totálisan le a barátom hiányában, szüksége van valamire a gyomromnak a feltehetően vodka-szóda mellé - a színéből, na meg ízéből gondolom legalábbis az. Aztán, hogy került-e bele más is, abban már nem lehetek biztos. Egy biztos, hogy itt nem kell aggódnom amiatt, hogy baj történne, mert szinte mindenkit ismerek. Akiket nem, azok is mind egy ismerős ismerősei, de amíg Soren is itt van és épp elég spiccesek vagyunk ahhoz, hogy jól érezzük magunkat, de még megtaláljuk a másikat, addig nem lesz baj.
- Te meg az éhenhalás... - nevetve állok fel, a körülményekhez képest még nőiesen, billegve keveset a magassarkú bokacsizmáimban, miközben a kanapén szenvedő srác felé nyújtottam a kezeimet, kapásból mind a kettőt, csak ha nem sikerülne megfognia az egyiket. - Megakadályozom, hogy ez történjen, jó? - Ahogyan a kezeimet fogva feláll, én magam is engedek kicsit a húzásának, mert a kettőnk súlya ha akarnánk sem tartozna egy súlycsoportba, így a műveletünk végeztével valamivel közelebb állok meg hozzá, mint ahonnan indultam.
- Most, hogy ennyit emlegeted, már én is kezdek megéhezni. Így a végére már nem egyedül te, hanem ketten fogunk éhen halni - magyarázom cserfesen, majd jókedvű kuncogás tör ki belőlem. Ahogyan megérzem a karját a nyakamban, automatikusan nyúlok minkét kezemmel a csuklója felé, hogy picivel előrébb húzzam az alkarját, na meg egyfajta támaszként használva nem csak a kezét, de a vészesen közel lévő oldalát is. Előfordult már olyan is, hogy jó ideig azt fejtegettük, hogy hogyan lehet neki olyan nagy keze az enyém mellett, de most sokkal fontosabb dolgot kell teljesítenünk. Mégpedig megmenekülni az éhenhalástól.
- Nem hiszem el amíg nem csinálod meg! Sose haltam még bele a gyönyörbe senkinek a rántottájától - nevetve rázom meg a fejemet, s még szerencse, hogy különösebben nem gondolok bele, mert a végén csak a baj származna belőle. - Ne hadonássz, mert mindjárt kerítek egyet én is és kapsz a... - vigyorogva pillantok fel Sorenre, de a mondatot csak azért sem fejezem be. Inkább nem vallom be, hogy épp a hátsójára gondolok.
- Engem ne gyűlölj kérlek, nem tettem semmit. Te akarsz megölni az isteni rántottáddal. - Felvonom a szemöldökeim, jókedvtől csillogó pillantásommal pedig Sorent követem a konyhában. - Egy estébe senki nem hal bele, se te, se a heti edzésed, se a karriered. Mondanám, hogy menjünk el holnap edzeni, de... Mmm. Nem. - Míg ő a hozzávalók összeszedésével van elfoglalva - ami nem tudom hogyan megy neki egy idegen konyhában, ahol nem főzhetett még korábban (vagy abból a buliból én kimaradtam -, én feltornázom magam egy bárszékre a pult mellett. Ez az egész nem olyan egyszerű nekem, hogy szimplán csak lehuppanjak egyre, a saját magasságommal egyenesen meg kell másznom a széket, ami ilyen állapotban csak a pultra való támaszkodás mellett megy, és onnantól már teljesen jól érzem magam, hogy a széken ülve a lábamat lóbálhatom.
- Akkor már nem is hiszem el, hogy olyan isteni lesz. - Kinyújtom rá a nyelvem, mint egy óvodás, miközben a pultra támaszkodom a könyökeimmel, s finoman előre is dőlök. - Mi sem szoktunk otthon. A Te recepted, csináld úgy ahogy akarod... - Olyannyira nem tudok egy helyben maradni, hogy most meg éppen azzal vagyok elfoglalva, hogy a pultba kapaszkodom, miközben a széket forgatom magam alatt egyik oldalról a másikra. Kis híján lecsúszom azonban onnan, amikor megpillantom Sorent az úszó szemüvegben, a nevetésem pedig képtelen voltam visszafogni, betöltötte a konyhát. - Nee! Ne csináld! - nyögöm ki valahogyan két nevetési roham között, s már a szememet kell törölgetnem, annyira szórakoztat. - Fordítva vetted fel - mondom jókedvűen, s bár csillapodik a nevetésem, nem sikerül teljesen abbahagynom.
Csak akkor, amikor már-már lassított felvételben látom megtörténni a balesetet, s hallom meg a srác panaszkodását is. Leugrom a székről és odaszaladok hozzá, úgy kapva el a kezét, hogy közben elé kerülök, s húzom magammal, egészen a mosogatóig, ahol az ő kezét az időközben megnyitott víz alá nyomom, a magaméval együtt a heves mozdulatsor közepette. - Nagyon fáj? - pislogok rá a vállam fölött.
- Keresek ragtapaszt, várj itt. - Azzal elengedem a kezét, s teljesen tanácstalanul nézegetem végig a fiókokat, amíg a hűtő mellettiben meg nem találom az emlegetett tapaszt. - Meg is van! - A zsákmányommal együtt megyek vissza Sorenhez és érintem meg finoman a karját. - Mennyire mély a vágás? Mert szerintem maximum ecetet tudunk rá önteni, de az nem fog jól esni... - Egyszerre aggódva és szórakozottan pislogok fel rá, a szám sarkában finom mosollyal. Ki gondolta, hogy rögtön elsősegélyt kell nyújtanom a nagy szakácsnak?

926 | el ne vérezz nekem részeg álmok - Isabel && Soren 757797015

| outfit

☆

**Soren Liu**

Bellie & Soren

- Na az a helyzet – tettem le az eddig kezemben szorongatott poharat, miközben talán egy kissé túlságosan is fátyolos tekintettel néztem a velem szemben helyet foglaló, gyönyörű lányra – Hogy én kurvára éhes vagyok.
Nem kifejezetten szoktam káromkodni, de ez most kicsúszott. Gyorsan a szám elé is emeltem a kezem, de végül néhány széles gesztussal jeleztem magam és mindenki más számára is, hogy ez lényegében rendben van. Finoman beharaptam az alsó ajkam aztán végül elmolyodtam, miközben a szám szélét kicsit megnyaltam. Száraznak éreztem azt annak ellenére is, hogy lényegében az előbb nyertem meg egy beerpongot. Részben gondolom ez is megártott, illetve talán – de csak talán – nem kellett volna a könnyű alkohol mellé kortyolgatni néhányat a vodka szódámból. Mindenesetre sokkal jobban bírtam az alkoholt, mint ahogyan azt sokan feltételeznék... Mindig amondó voltam, hogy ez sem származás kérdése, hanem sokkal inkább a gyakorlaté! Én pedig viszonylag hamar kaptam meghívást az ilyen partikba, amiket határozottan udvariatlanság lett volna visszautasítani.
Hogy miként állok most? Nem igazán emlékszem arra, hogy mennyit és pontosan mit ittam össze, de az agyamban kellemesen kezdtek összekuszálódni a gondolatok. Még ura voltam a cselekedeteimnek, de határozottan nehezebben szabtam gátat a gondolataimnak, mint mielőtt bepiáltam volna. Nagyobb lett az igényem a kényelemre, így a kanapén terpeszkedek vagy fél órája, szétvetett lábakkal, kissé lecsúszva a bútorról. Félig lehunyt szemekkel pislogtam a velem szemben helyetfoglaló Isabelre. Legszívesebben megkértem volna, hogy üljön egy kicsit közelebb hozzám, de annyira azért nem voltam részeg, hogy rámásszak egy olyan csajra, akinek pasija van.
- Jaj, segíts fel – nyújtottam felé végül a kezeim, aztán egy halk sóhaj kiengedése után rögtön folytattam a korábbi hisztimet – Éhen fogok halni, de ha nem tesz valaki arra kísérletet, hogy felrángasson innen, akkor belerohadok a bőrülésbe!
Minimális kísérletet tettem arra, hogy megemelkedjek, illetve ha ténylegesen segít nekem, akkor a két kicsi kezét megfogva állok fel. Ha ez nem így történik akkor is megoldom a dolgot a karfára támaszkodva.
- Te nem vagy kajás? – pillantottam végül rá, majd a fél karommal rögtön átfogtam a vállát. Nem a sétálással voltak gondjaim, szimplán csak... Barátkoztam. Nem mintha nagy okom lett volna rá. Évek óta folyamatosan együtt boldogítjuk egymást a különböző órákon és talán pont ezért nem volt tabu a skinship kettőnk között... A pasija meg nincs itt, nem látja, de ha ez nem lenne így sem érdekelne kifejezetten a dolog.
- Csak mert olyan rántottát tudok csinálni... Belehalsz a gyönyörbe ha megkóstolod – a konyhába érve rögtön fel is kaptam egy spatulát, amivel felé kezdtem el hadonászni. Mondanom sem kell, hogy részegen a nyelvemet is kifejezetten nehéz féken tartani – Tudod, ezért holnap gyűlölni fogom magam és téged is. Nem szabadna hagynod a dolgot, mert egy heti edzésemet teszem tönkre jelenleg.
Igyekeztem azért reális keretek között maradni, mivel volt egy oylan lehetősgéem az életben, ami nem mindenkinek adatott meg. Talán buzis dolog a modellkedés, de én kifejezetten szeretem. És mivel alapvetően nem fehérneműben pózolok – mert én több és jobb vagyok annál, hogy csak úgy kiárusítsam bárkinek a testem – vannak szabályok, amikre figyelnem kell. Diéta, súly, centik meg hasonlók. Az ember lehet, hogy nem gondolná, de a férfiaknál is megvannak a paraméterek, amiknek én bőven eleget tudok tenni, amikor nem jön rám a partizhatnék. Képtelen vagyok ilyenkor meggátolni azt, hogy enni akarjak, másnap meg általában túlságosan kivagyok attól, hogy edzeni kezdjek.
Kifejezetten otthonosan mozogtam a srác konyhájában már, ahol megrendezésre került az év végi érettségi bál-bankett meg minden aftere. Tehát lényegében tartottunk egy bulit a bulik előtt, amiknek a végén megint bulizni fogunk. Pont ezen gyakoriság miatt nem okozott gondot, hogy elsőre megtaláljam az anyukája kedvenc serpenyőjét, majd otthonosan mozogva előkerestem a hagymát, némi bacont és a tojást is a hűtőből.
- Ez az egyetlen kaja, amit meg tudok csinálni – jelentettem ki a kelleténél talán egy kicsit magabiztosabban – De én tejet nem szoktam tenni a tojásba.
Laktózérzékeny vagyok, de ez neki már nem újdonság. Egyszer akart kedves lenni hozzám még amikor elsősök voltunk és lényegében miatta fostam végig az egész napot. Azóta különösen odafigyel arra, hogy milyen tej kerül az italaimba.
Határozott mozdulattal húztam ki a fiókot, de rögtön meg is döbbentett az abban tárolt úszószemüveg. Én a magam részéről mondjuk elsőres sem értettem a miértjét, de aztán hamar rájöttem, hogy nem emeletes faszság a dolog... Talán egy kicsit kezdtem már szédülni amikor sikerült felvennem és nekiálltam meghámozni a hagymát.
- Azért remélem az ujjamból nem kerül bele – vigyorogtam a lányra, aztán elkezdtem szeletelni a kezemben tartott zöldséget. Alapból sem mozgok túl otthonosan a konyhában, talán ennek következtében is történhetett meg a baleset. Kellett pár pillanat amíg a csípő fájdalom érzete eljutott a tudatomig, én pedig csak figyeltem a véremet, ami lassan vörösre festette a fehér hagymaszeleteket.
- Áú? – hihetetlen határozottsággal jelentettem ki, miközben felemeltem a kezem és végignéztem a lecsorgó véremet – Keresnél nekem egy ragtapaszt kérlek?

787 szó || look || bocsánat a késésért, legközelebb gyorsabb leszek

thx.

Ajánlott tartalom

» Isabel Marquina
» what do I do ☆ Dave & Isabel
» Isabel & Dave | like father like daughter
» - now or never; Nam Joon & Soren
» if it is you; Karolina & Soren