Nem engedem, hogy megint ő nyerjen. Most végképp nem. Az életem múlik ezen. Nem hagyhatom, hogy megverjen. Ha kell egész este, sőt egész héten itt fogok lenni. A munkám sem olyan fontos, mint most ez. Sose gondoltam volna, hogy képes lennék akár a pozíciómat feláldozni ezért, de a végsőkig fogok küzdeni és nyerni fogok. Muszáj, különben vár a biztos halál. Még vagy fél óráig szemezek a gépemmel, mikor kiírja a végítéletemet. Megvertek sakkban… Szinte egyből, hogy összeomlottam kapok is egy üzenetet a barátomtól, aki megvert, hogy akkor leszek szíves elmenni vele egyet inni. A legkevésbé van kedvem ahhoz, hogy ostoba részeg emberek vegyenek körül egy pubban. Nem szoktam amúgy sem inni, így valószínűleg csak Colat fogok, vagy valami hasonló üdítőt. Amúgy sem értem, hogy aközül a rengeteg barát közül miért pont engem kellett elrángatnia. És ha megint azzal az ostoba szöveggel jön, hogy szakadjak ki a komfortzónámból, akkor még pluszba le is csapom. Az igazság az, hogy csak barátnőt akar magának és senkit nem bírt rávenni, hogy elmejen vele, így velem fogadott. És veszettem. Úgy érzem, akkor el kell mennem valami party ruhát venni, aminek nem baj, ha leöntik. Szóval elkövetkezendő két délutánom azon kívül, hogy a páciensemmel beszéltem azzal telt, hogy találjak valami olyan öltözéket, amit nem gond, ha tönkretesznek. De aztán végre összeállítottam a szettem . Bevallom még mindig nem rajongtam az ötletért, de persze elmentem. Ellenben alig, hogy beállítottunk a helyre, amit választott a barátom, már el is tűnt. Csodás. Ha nem kerül elő, akkor csak lelépek. Közben elmegyek, és kérek magamnak egy üdítőt. Már most rosszul vagyok az alkohol bűzétől, szóval igyekszem kimenni, vagy legalábbis olyan helyre menni, ahol kevesebb az ember. De az én szerencsém most is cserben hagyott, és valakibe belesétálva leöntött azzal az undorító etanol alapú piájával. Persze a pumpa máris felmegy. Eleve nem akartam idejönni, de úgy voltam vele, hogy szépen ellavírozok a mai este, hogy biztosan ne kelljen senkivel sem összekeverednem. Erre valaki leönt. Az elmúlt időszakban már másodszorra érzek folyadékot a ruhámon és nem repesek az örömtől. Most csak az a szerencséje, hogy nem drága a cucc, és eleve arra vettem, hogyha leisszák, ne sajnáljam majd felgyújtani. Úgyis olyan szépen ég. Mikor ránézek a srácra azokkal a gyilkos pillantásaimmal csak ennyit látok, hogy ő visszamosolyog rám. – Hülye részeg… - Csak ennyit mondok neki koreaiul. Szerintem már rég magába döntötte a fél bár tartalmát. Annyit felfogtam, hogy ázsiai a kinézete, ez még nem jelenti, hogy koreai, de ha mégis, hát legalább meg is érti majd, amit mondtam.
×Megjegyzés: Szerencsétlent már most sajnálom xD ×Zene: 2YA2YAO×
Péntek este volt, ami azt jelentette, hogy nem kellett korán kelni másnap. Ami azt jelentette, hogy ez egy tökéletes este volt a baráti társaságomnak, hogy megünnepeljük, amint az egyik barátunk örökre rabságba taszítja magát. Nevezzük nevén, meg fog házasodni. Ennek örömére elmentünk egy jobb nevű étterembe enni, ahol a barátaim nagy része rájött, hogy a csiga, kagyló és egyéb finomságok nem felelnek meg az ő ízlésüknek. Így míg én jóllaktam, ők korgó gyomorral szenvedték végig, amíg én jól megtömtem magamat. Majd a végén kinyavalyogták, hogy menjünk be egy McDonalds's-ba valami rendes vacsorát keríteni nekik. Mivel én tényleg degeszre ettem magam, így csak egy fagyit kértem. A desszertnek mindig van hely a pocakban. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy eleget ettek a többiek is, elmentünk egy koktélbárba. Ott töltöttünk egy rövid időt, majd már kissé spiccesen átugrottunk egy bárba. Nem a főutcán volt - azokban szerintem már nem is volt hely -, hanem inkább egy csendesebb mellékutcában kerestünk magunknak egy kedves kis bárt, tele kedves kis emberekkel. Kissé szédültem, mikor beálltunk a bejárat elé. Mivel már alapból volt bennünk anyag, mire odaértünk, meglepve konstatáltam, hogy a biztonsági bácsi nem hitte el, hogy elmúltam 21 éves. Egy lenyűgöző mosoly kíséretében megmutattam neki, hogy igenis elég idős vagyok hozzá, hogy a bárjában rázzam magamat. Szerencsére, vagy szerencsétlenségemre, az egyik kurzusomról bent voltak a csinos ikerlányok is. Odaintettem nekik, mire ők mutatták, hogy menjek oda hozzájuk. Mikor bejutottunk, egy pillanat alatt szétszéledt a csapat, mindenki ment magának nőt, vagy pasit keresni. Én a bár felé vettem az irányt, és kértem egy jó nagy pohár mojitot, eperrel. Gondoltam odaviszem a lányoknak. De útközben a lányokhoz valami az utamba állt, és egyszer csak eltűnt az ital fele a pohárból. Először csak bámultam a poharat, majd megláttam, hogy valaki áll előttem. Rámosolyogtam, és épp el akartam lépni mellette, mikor meghallottam, amit mondott. Ekkor jobban ráfókuszáltam a srácra, és észrevettem, hogy koreai is lehetne. Szerintem pedig 100%, hogy azt mondta, hogy hülye részeg vagyok. Nos, ennek a kijelentésnek a második fele igaz volt. - Még hogy én hülye? - fakadtam ki. - Mennyit tudsz te a koreai háborúkról? Fel tudod sorolni az összes uralkodónkat? Én igen! - Ekkor erőteljesen az égre böktem a jobb mutatóujjamat. - Én ugyanis történelemtanár vagyok! Bár most inkább részeg, mint tanár. - Lenéztem a pohárra, és megláttam, hogy félig üresen áll. Felnéztem, de a lányokat sehol sem láttam. Felsóhajtottam, majd bociszemekkel és egy óriási vigyor kíséretében a srác felé nyújtottam a poharat. - Egy italt?
Hogy miért utálom ennyire a részeg embereket? Viszonylag egyszerű. Az alkohol a kisagyat támadja meg először, amely a mozgáskoordinációért fele, ennek megfelelően, ha valaki már csak spicces is nem fogja tudni magát kordában tartani. Ami annyit tesz, hogy nekem több esélyem van olyanokba akadni, akik leöntenek, mint most is. Ez volt az egyik. A másik, hogy mivel az alkohol szépen lassan megtámadja az agy többi részét is, így már az érzelmeknek sem tud parancsolni az ember. Azért szoktak kitörni a verekedések, valamint a túlságosan nagy őszinteség roham miatt. Szóval akkor kérdem én, ezekre való tekintettel, mire is jó, ha az ember iszik? Csak elveszíti a kontrolt és olyan dolgokba keveredik, amikbe nem kéne. Pont, mint a ma eszi szerencsés nyertesünk, aki egy olyan srácot haragított magára, aki boxol és nem éppen az a kíméletes fajta. Mikor ellenben koreaiul kezd el hozzám beszélni, akkor meglepődők. Pláne azon, amit mond. Szóval történelem tanár. Varázslatos és ez nekem miért érdekes? Bevallom roppant izgató lehet mondjuk egy régésznek, vagy egy történésznek, hogy ezt mind tudja, de nekem nem éppen. És ha már itt tartunk… - A koreai háborúkról igen sokat, mivel én magam is tanultam. Az összes uralkodóban nem vagyok biztos, de le a kalappal, ha te tudod. – Válaszolok persze az anyanyelvemen, na meg persze szarkasztikusan. – Na abba egészen biztos vagyok, hogy az vagy. – Kezdek el nagyon bólogatni. Egészen szórakoztatónak tűnik. Lehet most még nem fogom elverni. Amúgy sem terveztem jelenetet rendezni, mivel akkor kidobnak, rossz nevem lesz… Egy orvosnak ilyen nem kell. Pláne nem, ha valaki megsérül és esetleg pont a mi magánklinikánkra téved be. Akkor pedig már duplán nem érte meg. Egyszóval csak hagyom, hat játssza tovább a bohócot. Az amúgy is izgalmasabb, mint egyedül inni a Colam. Lényegében annál majdnem minden jobb. Kivéve a flörtölés. Ha még egy lány, férfi, nem tudom mi, elkezd velem úgy beszélgetni, mint múltkor, akkor kész és befejeztem mára. Közbe a félig üres poharat nyújtja felém, mire csak felhúzom az egyik szemöldököm. – Nem köszönöm. Nem iszok. – Még a boci szemek ellenére sem. Engem nem tudnak meghatni, pedig nekünk, koreaiaknak híresen jól megy. De én sose alkalmaztam és soha nem is fogok meggyengülni miattuk. – És van egy olyan sanda gyanúm, hogy neked sem kéne többet innod. Én most kedves leszek és nem foglak szétcsapni, amiért leöntöttél, de más nem biztos, hogy ilyen rendes lesz. – mondom normális hangon. Persze, legyünk elnézőek a berúgott emberekkel. Én az vagyok, nem szólhat semmit, sőt még figyelmeztettem is az esetleges bajokra. Na persze nem az én feladatom, csak úgy mondtam neki.
Hallottam, hogy az anyanyelvemen beszél, ami elsőre meglepett, de aztán rögtön koreaiul kontráztam. Nem voltam benne biztos, hogy valóban beszéli-e a nyelvet, vagy csak megtanult pár kifejezést, amit ilyen helyzetekben szabadon használhat, úgyse érti a kedves másik fél. Kivéve, ha az a másik fél én vagyok. Szép lassan felfogom, hogy mit is mondott. Ezek szerint mégiscsak rendesen beszéli a nyelvet. New York nagy város, de nem gondoltam volna, hogy pont itt és így fogok találkozni egy echte koreai honfitárssal. - Persze, hogy tanár vagyok. Miért, mégis minek néztél? - kérdem felhúzott orral és rángatózó bal szemmel. Majd kifújom a levegőt, és felteszem a kezem. - Inkább ne válaszolj. - Jelenlegi állapotomban lehet, hogy jobb, ha inkább nem mondja el a véleményét. Lenézek a félig üres poharamra, majd az ő italára. Egy pillanatra azt hittem, hogy valami kevert lötty, de akkor ez csak kóla lenne? Szórakozik velem? - Tudod, az emberek kicsit jobban ki szoktak rúgni a hámból, ha már egyszer péntek este egy New Yorki bárban tombolnak. Bár te inkább amolyan jófiúnak nézel ki, igazam van? - kérdem, miközben nagy erőkkel a szemöldökömet húzogatom. - Vagy csak nem elég jó a felhozatal, hogy a sárga földig idd magad velük? - A hatás kedvéért felfelé húzogatom a szemöldökömet. - Vagy eltévedtél egy utcával? - teszem fel a triviális kérdést. A szomszéd utcában egy meleg bár van. Bízom benne, hogy vagy nem ismeri, vagy nem fog most azonban képen törölni, ha A) nincs igazam vagy B) igazam van. Azt mondja, rendes lesz, és nem csap szét. Jaj, akkor az előző mondatom lehet, hogy hiba volt. Gyorsan az arcom elé emelem a kezemet, gyorsan a hozzám közel álló pultra rakom a félig üres epres mojitót, majd játékosan kikukucskálok a karjaim mögül. - Ugye nem akarod bántani ezt az angyali pofit?
Gondolom ő is pont annyira meglepődött, hogy koreaiul kezdtem el beszélni, mint amikor ő megszólalt a nyelvemen. Őszintén ki hitte volna, hogy pont itt fogok összefutni egy koreaival? Mert én nem. Bevallom, mióta itt vagyok nem is találkoztam nagyon más ázsiaival. Egy-kettő akad, de ritka az, aki külföldön született volna és úgy jött be ide. Kérdésére csak felhúzom az egyik szemöldököm. Létezik, hogy valakit ennyire megborít az ital? Várjunk csak… Igen létezik, hát persze. Lys, jobb lesz ha kevesebb hülyével veszed magad körül, még a végén te is felveszed azt a stílust. Már csak a gondolattól is kirázott a hideg, hogy ugyanolyan ostoba és üres fejű legyek, mint a legtöbb ember. Pont válaszolni szerettem volna egyébként, mikor megkér, hogy ne tegyem. Kérését figyelembe véve csak bólintok és ezzel lezártnak tekintem a témát. Nem fogok vele vitatkozni, hogy nem erre értettem a szavaim. Következő megjegyzésére elkezdem csóválni a fejem. – Inkább amolyan egyik sem. Jó, vagy rossz… személyiségtől függetlenül el lehet dönteni, hogy hagyod, hogy az idegsejtjeid axonjain végig áramló információ lelassuljon, valamint a mozgásközpontod elveszítse a kontrolt, vagy inkább éberen megpróbálod nem elfelejteni, hogy mi történt. – Közben további ostobaságokat kérdezget. Erre nem tudok mást tenni, mint forgatni a szemim. Nem is beszélve azokról a szemöldök húzogatásokról. Szerencséje, hogy türelmes vagyok most vele. – Nem igazán érdekel a felhozatal. Jobb dolgom is van annál, hogy ezt szemléljem. És ha arra gondolsz, hogy miért nem a moziba mentem, akkor azért, mert elrángattak, Kielégítő volt a válasz, vagy szeretnéd, ha elmesélném, hogy kerültem ide pontosan? – kérdezem költőien. Nem mintha valami izgalmas lenne. Meg kit is érdekelne pontosan. Engem totál hidegen hagy, hogy ő mit keres itt. Az se érdekelt, hogy tanár kapásból, de azért megtudtam. Felesleges információk tárháza leszek lassan. Mikor mondom, hogy nem csapom le maga elé kapja a kezét, majd egyből azt kérdezi, hogy lecsapnám-e ezt a pofit. Nem hazudok, tényleg leesett az állam. Tátott szájjal bámulok rá egy percig, majd feltolom a szemüvegem. – Inkább nem kérdezek semmit. De nem, nem foglak bántani. Nem az „angyali pofid” miatt, hanem mert nincs kedvem bajt okozni. – Ennek megfelelően jobb, ha nem hozza magára.
Miközben azt az érthetetlen monológot végigmondja, én kissé előrehajolok és teljesen értetlen fejjel meredek rá. Kissé spicces állapotomnak köszönhetően ez nem tűnik annyira nagyon meglepő reakciónak; akár annak is betudható, hogy próbálok közelebb hajolni, hogy halljam mit mond. Vett egyáltalán ez levegőt, miközben beszélt? Szerintem nem. Mellesleg mi az istenről zagyvált? Ébrenlét, idegsejt... ki ez a fickó, és miért van olyan érzésem, hogy a józan embereket ki kéne tiltani a bárokból? - Teljesen egyetértek! - emeltem meg a poharamat, és bíztam benne, hogy nem hallatszik ki a hangomból az "Ezt meg minek mondtam?" hangsúly. Értelme se volt sok, és csak tovább süllyedek a gyerek szemében. Mondjuk, mintha érdekelne is engem. Holnap arra sem fogom emlékezni, hogy találkoztam vele. Majdnem elkezdtem visongani a nevetéstől, amikor én a meleg bárról érdeklődtem, ő meg a mozival kontrázott. Az a másik irányba van. - Áh, szóval te csak a mozi miatt jársz arrafelé. Meg kell mondjam, akkor tudok egy sokkal jobb helyet. Ha szeretnéd, meg tudom adni a címét. - Nem viccelek. Az egyik tanárkollégánk ott találkozott élete szerelmével. Legalábbis ő azt állítja, hogy az. Egy kicsivel arrébb található, de tény, hogy New York egyik legnevesebb melegbárjaként tartják számon. De ha már itt tartunk... - Komolyan úgy gondolod, hogy nem jó a felhozatal? - körbenézek. - Akkor tulajdonképpen mit keresel itt? Mert ha az ember baráti társaságban van, még csak megértem a dolgot. Ha egy vödör whiskeyvel ül a bárnál, csatakrészegen, még azt is. Na de hogy valaki egyedül iszogassa a kóláját a bárpultnál, az csak két dologra enged következtetni. Vagy nagyon nem tudod élvezni az életet, vagy impotens vagy. Na, eltaláltam? - Nem vagyok benne 100% biztos, hogy ezeket józanon is kimondtam-e volna. Miután elmondta, hogy képes lenne agyonvágni, csak most nincs kedve hozzá, a kezem mögé bújtam. Biztos benne, hogy nem akarja betörni az arcom? Mondjuk a bajt okozni résszel egyet tudok érteni. Mondjuk kíváncsi vagyok, mikor fog kihívni, hogy kettéverjen. Meglepődne, hiszen régebben valahogy muszáj volt megvédenem magamat, így muszáj volt valamit edzenem. Ha csak nem valami boxbajnok, szerintem megnyerném a csatát. Vagy gyávaságomra belerúgnék a két lába közé, én meg a másik irányba futnék. Aztán átszabatnám az arcomat. Nem, na azt már nem. Végül csak annyit mondok, elejét véve az utcai verekedésnek: - Vehetek neked egy rendes italt? A kólától nehezebb fogsz elaludni.
Látszik rajta, meg persze a hangján is hallatszik, hogy lövése sincs, hogy mit akarok mondani. Nem mondom, lehet bennem is megvan az a tipikus orvos, aki már csak azért is a szaknyelven beszél, mert ettől okosabbnak érzi magát. Bár én biztos vagyok benne, hogy ennek ellenére is okosabb vagyok. Nem akarom lealacsonyítani, de ahogy elnézem annak ellenére, hogy tanár nem éppen egy gátlásos ember, akit visszarettent az a dolog, hogy esetleg meglátja így egy kollegája vagy diákja. Ilyet nálunk az oktatásban sose csinálnának, szóval vagy nagyon el amerikasiodot, vagy eleve rossz volt a neveltetése. Mondatára persze csak elkezdem csóválni a fejemet, de inkább nem szólok semmit. Inkább ne szólalnál meg, csak bólogass, hogy azt higgyem legalább megpróbálsz figyelni. Bár azt hiszem, aki részeg az részeg és épp semmi sem érdekli azon kívül, hogy a pohár kiürüljön. Szégyenletes, hogy pont egy honfitárstól kell ezt látnom. Mikor a másik helyet kezdi el emlegetni felvonom a szemöldököm. Ha még egy ehhez hasonlóan lepusztult és ósdi helyet akar nekem mutatni, ahol csak részeg alkoholista barmok járnak, meg ami bűzlik a sok piától, akkor köszönöm kihagyom. nem szükséges nekem ilyen helyekre járnom, sőt inkább szeretem elkerülni őket, bár néha már nem vagyok erre képes, főleg nem akkor, ha azért jöttem csak el, mert a barátom meghívott. A franc essen bele abba a sakk játékba, hogy nem nyertem meg. Mikor meghallom a következő szavakat tágra nyílnak a szemeim és már emelem az öklöm, hogy most vége a dalnak számára, de még idejében visszahúzom. – Nem érdekelnek se a nők, se a férfiak. Mindenki, aki itt van csak részeg disznó. Ha akadna olyan HÖLGY, aki okos értelmes és ne azért van itt, hogy férfira vadásszon, vagy totál k.o. legyen, akkor esetleg ismerkednék is vele, de ez nem valósult még meg. Egy barátomat kísértem el, mert ő ellenben ilyen szórakozásra vágyik és mivel elvesztettem egy fogadást muszáj volt vele jönnöm. Szeretnéd részletesen is hallani? – kérdezem már nagyon idegesen. Elegem van ebből az egészből. Nem találom soha egy józan embert és mindig én fogom ki azokat, akik így bánnak velem. De már akkor régen megígértem, hogy nem fogom még egyszer hagyni, hogy megtörténjen velem az, ami akkor. Persze mondtam, hogy kedves leszek és nem verem szét. Komolyan mondom, mostanában nagyon megesik a szívem az embereket. – Nem köszönöm. Még mindig nem szeretem az alkoholt. – mondom visszautasítva az ajánlatát. Mit nem lehet érteni azon, hogy nem iszok?
Oké, látom az ajánlatom nem talált be, hogy mutassak neki egy hasonló helyet, ami talán megfelel az ízlésének, de hát sebaj, ismerem az elutasítást. Ebben az országban nem találkozok vele annyiszor, mint ahogy gondoltam, de azért még mindig van, hogy csak azért nem élvezek elsőbbséget valahol, mert nem vagyok echte fehér-bőrű amerikai. Mindazt leszámítva, hogy az életem nagy részét Dél-Koreában töltöttem, úgy érzem, hogy sokkal jobban beillek ebbe a világba. Mindig is kicsit furcsa voltam, sokszor nem értettem egyet a rendszerrel, sose volt világos, hogy miért ennyire udvariasan viselkednem, mikor pontosan az ellenkezőjét gondoltam a dolgokról. Apa szerint az is sokban rájátszott erre, hogy az első éveimet itt töltöttük Amerikában, és valószínűleg ehhez szokhattam hozzá nagyon kicsi koromban, mert hogy ő végig ebben a hiszemben nevelt. Azonban én erre nem emlékszem, így se megerősíteni, se tagadni nem tudom a tényt. Abban viszont biztos voltam, hogy mióta rátaláltam az új családomra, azóta elmúlt az a kis görcsös érzés, ami akkor kerülgetett, mikor a régi otthonomban viselkednem kellett. Anya viszont hiányzik egy kicsit. Próbáltam elérni, sikertelenül. Szóltam apának, hogy esetleg rá tudna-e keresni, de csak elhúzta a száját, hogy majd meglátja. Ez volt két éve, azóta se hallottam felőle. Gondolataimat egy emelkedő ököl szakítja félbe, amitől tágra nyílnak a szemeim. Már készülök a becsapódásra, hiába próbáltam meg korábban lebeszélni arról, hogy elrontsa a gyönyörű arcomat, de az ököl egy pillanat alatt eltűnik, majd egész nyugodt hangon szólal meg ismét a srác. Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy megválaszolta az impotens kérdésemet, de üsse kő, elhiszem neki a meséjét, miszerint ő itt angyalka, aki nem iszik, nem drogozik, nem nőzik, nem pasizik és mégis egyedül járkál fel-alá a bárban. - Valójában inkább az érdekelne, hogy hol van az említett haverod? - kiabáltam át az éppen felhangosodott zenét. - Szó, ami szó, nem te vagy az egyetlen, aki elvesztette a kísérőit - nézek körbe. Valóban: hol vannak a többiek? Bólintok arra, mikor visszautasítja az alkoholt. Lenézek a poharára, és látom, hogy hamarosan kiürül a kólája. Ekkor felemelem az ujjamat, odakiabálom neki, hogy ne menjen sehova, majd odafordulok a pulthoz és kérek két üveges kólát. Az egyiket odanyújtom neki, a sajátomat pedig koccintásra emelem. - Mintha említetted volna, hogy nekem is elég lesz mára a piából.
Kicsi koromba mindenki melegnek nézett, mert volt egy nagyon jó barátom, akit tényleg szerettem. Na persze nem úgy, csak, mint egy havert. Ebbe nincs semmi baj szerintem. Olyan volt nekem, mint egy öcsi, akire igazából sose vágytam és soha nem is kaptam meg szerencsére. Bevallom tényleg sokszor ölelgettem, de ez normális nálunk, ha valakivel jóba vagyunk. De az ellenben nem, hogy ennyire fittyen hányunk az etikettnek. Én még sose láttam olyan koreait, aki ugyan nem az anyaországában élt, de ennyire borzalmasan nem érdeklődik a hagyományaink és a szokások iránt. Na persze ez mindegy. Úgy érzem mindig éri az embert csalódás, pláne ha a saját népével kapcsolatos. Ez a srác például ilyen. Bár én nem azért nem iszok, mert rosszul mutatna ilyen presztízs mellett, hanem mert szimplán nem találom jónak. Kifejezzen káros szerintem az alkohol a szervezet számára. Annak ellenére, hogy tudom a főnökeim és a kollegák is néha elmennek inni. Közbe éppen próbálok neki bemosni a megjegyzése miatt, de szerencsére még időben észbe kapok és leállok. Pedig megérdemelte volna azok alapján, amit mondott. Nem vagyok impotenst, ahogyan ő nevezett. Már majdnem tíz éve nem nézett senki melegnek. Vagy lehet, hogy igen, de senkinek se volt mersze ezt előttem kimondani. Pusztán azért, mert nem érdeklődőm a szerelem iránt ez nem azt jelenti, hogy homoszexuális vagyok, sokkal inkább aszexuális, amit szintén tudok, hogy nem igaz. Ez már pici korbán kialakul, és én nagyon is tudom, hogy régebben tetszettek a lányok. Csak most már van fontosabb, mint ostoba libákra fecsérelni a drága időmet. Mikor felteszi a következő kérdést, hangosabban amiatt az ostoba zene miatt csak bólintok. Tényleg nem tudom, mi van vele és már egy jó ideje eltűnt. Mióta is beszélgethetük itt? Talán már egy órája is lehet, de őszintén nagyon elveszetettem az időérzékem és ma nem húztam órát, mondván hátha valaki ellopná, vagy csak szimplán megkarcolja. – Te is elveszetted a lányaidat vagy mi? – Abból, ahogyan beszél gyanítom ő ellenben a lányok miatt van itt effektíve. Bár ahogy nézem nem járt túl sok sikerrel eddig abba, hogy megtalálja őket. Milyen szomorú! Már éppen mondanám neki, hogy nincs semmi sem veszve, amolyan bátorításként, mert hát részegként biztosan jól esik neki és szó, ami szó, eléggé megesett rajta a szívem. De ekkor int, hogy maradjak ott, ahol vagyok. Közbe én kiiszom a maradék üdítőm. Majd ha visszajött, akkor veszek még egyet. Illetve nem fogok, mert pont hogy ő jöttfelém egy üveg Cola-val. És ami még meglepőbb volt, hogy nála is az volt. -Nem megyünk ki friss levegőt szívni? A hideg segít egy kicsit kieszmélni. – ajánlom fel neki. Tényleg jót tenne neki, de nem erőltetem, ha nem szeretné. Mielőtt még bármit tudna válaszoln i kinyújtom a kezemet. – Lysander Jee Edelhard, de… - Itt egy pillanatra elakadok. Meg merjem kockáztatni? Végül is koreai, olyan barátom még úgysincs. – De barátoknak csak Lys.
Nem vagyok benne biztos, hogy miért is maradtam itt beszélgetni ezzel a taggal. Talán az vonzott, hogy a saját országomból való, talán az, hogy amúgy mindenkit elvesztettem, akivel jöttem, és nem volt elég tiszta a fejem ahhoz, hogy nekiálljak keresgélni őket. Mindenesetre az biztosan benne volt a dologban, hogy a srác is koreai. Bár ő inkább tűnt annak, mint én. Kifejezettem fittyet hánytam az íratlan szabályokra, és mindig fejjel mentem a falnak. Anya mindig azt mondta, hogy nekem nem itt van a helyem, és apámat okolta, amiért rosszra tanított engem kis koromban. Nem igazán tudtam eldönteni, hogy kinek van igaza. Mindenesetre itt most megtaláltam a helyemet. Itt senki nem néz rám rosszul, ha kimondom, amit gondolok, és nem fake mosoly mögé rejtem a véleményemet. Mindig is voltak dolgok, amikkel nem értettem egyet, és mindig is kívülállónak voltam mondható a saját hazámban. Mivel két oldalról hallok két sztorit arról az időszakról az életemben, amikor még túl fiatal voltam ahhoz, hogy bármire is emlékezzek; így nem világos, hogy miért alakultam olyanná, amilyen vagyok. Mikor a lányokról kérdez, kissé oldalra hajtom a fejemet, és nekiállok tele vigyorral mosolyogni. - Talán - mondom, majd elnézek a válla felet. Kissé összehúzom a szemöldökömet. - Meg a haverjaimat is. Legénybúcsú lenne. De szerintem már egyikünk sincs olyan állapotban, hogy ezt továbbra is annak lehetne nevezni, nem pedig őrült piálásnak - elmélkedtem hangosan. Tényleg, merre van mindenki? Inkább másfelé terelem a gondolataimat, és veszek egy kólát a srácnak, meg magamnak is. Úgy néz ki, elmúlt a korábbi beverem-a-gyerek-képét hangulata, és felajánlotta, hogy szívjunk némi friss levegőt. Bólintok, majd fordulnék, hogy kimenjek, mikor a kezét nyújtva bemutatkozik. Egy pillanatra habozok, mikor kvázi felajánlotta, hogy szólíthatom úgy, mint a barátai, de aztán elfogadom a felém nyújtott kezet, majd közelebb rántom magamhoz, hogy ne kelljen annyira ordibálnom, és hangosan a füle mellett kezdek el beszélni. - Min-Hyuk Aron Culligan. Szólits Min-Hyuknak, vagy Minnek. De ha meghallom, hogy kiejted a szádon, hogy Aron, akkor nagyon mérges leszek - mondom viccesen, majd elengedem a kezét, megfordulok, és az ajtó felé veszem az irányt. Időközben kikerülök néhány embert, majd a levegőre érve beszívom a friss... fúj, cigiszag. Körbenézek, és abba az irányba indulok, ahol az emberek nem nyomják telibe a füstöt az arcomba.
Hogy miért vagyok egy ilyen helyen? Egyszerű a válasz. Fogadtam, mert azt hittem, hogy győzhetek sakkban, de elvesztettem a játékot, így a fogadást is és most itt kell lennem. Tudom, hogy okos vagyok, egyszerűen most nincs nyerő szériám. Úgy az életben nagyon nincs mostanában, de sebaj, ezt még valahogy kibírja az ember. Fogadjuk el, hogy itt kell lennem, még valamennyire megvagyok, de tény és való, hogy már csak nehézkesen. És az sem segít, hogy leöntött egy full részeg srác. Hogy miért beszélgetek mégis vele? Ez… egy nagyon jó kérdés és lehet akármekkora térfogatú az agyam, nem tudom rá a választ. Talán az hozzátesz, hogy koreai. Nincs túl sok koreai ismerősöm itt, a régieket pedig inkább csak elfelejteni próbálom. Tudom, rémes egy ember vagyok, de nem akarok a régi életemre gondolni. Túlságosan fájdalmas és kellemetlen. De egyébként tényleg gőzöm sincs, hogy mi mást láttam meg benne. Talán a büszkeségem is itt tartott, miután megkérdezte burkoltan, hogy meleg vagyok-e. Hát nem. Már kezd elegem lenni ebből a kérdés sorozatból. Idegesítő. Nagyon. De így mindent összevetve… talán ez volt az oka, hogy itt maradtam? Meg részeg, így nem fogom bántani, pedig szeretném. Illetve nem szeretném, csak megérdemelné. De hát mindegy is. Közben csak viccből kérdezek a lányokra, de úgy fest beletaláltam. Mondjuk, ahogyan utalgatott a „felhozatalra” megtippelem, hogy rájuk célzott. Következő mondatára pedig nagyot pislogok. – Legénybúcsú alkalmából eljöttetek inni és lányokat szédíteni? Ez nagyon kedves mondhatom. Érdekes barátaid lehetnek. De nem vagy egyedül, engem is elhagyott a társam egy lányért… azt hiszem. – Igazából nem tudom hová lett, plusz nem értem, hogyha eltűnik, akkor minek hívott engem? Biztos csak azért, hogy majd én józanon hazaviszem kocsival. Azt lesheti, ha ő eltűnik, akkor én megyek. Ismerhetne már, tudja, hogy nem teszek meg csak úgy bármit anélkül, hogy nekem jó lenne. Legalább maradt volna mellettem. Még úgy is jobb. De nem, neki le kell lépnie. Jobb dolgom híján pedig elfogadom tőle a kólát, aztán megkérdezem, hogy kimegyünk-e. Nincs kedvem tovább a meleg és alkohol szagú helyen állni. Inkább a hideg levegőre mennék, ami sokkal kellemesebb. Persze azért ismeretlenekkel így elleni nem éppen jó ötlet, ezért is mutatkozok be, legalább a nevét tudjam. – Nagyon örülök Min-Hyuk. Furcsa, hogy te ellenben a koreai nevedet preferálod. Én megmaradtam az angolnál. – kezdem el mondani. Az is igaz, hogy a Jee nem nehéz, még az amerikaiaknak sem, és a Lysander hosszú, de inkább ezzel szenvedjenek és becézzenek, mint a koreai nevemet használjak. Mikor kiérünk, látom, hogy a dohányosoktól tiszta területre megy. Engem is nyilván zavar, így csak követem, hogy merre is akar menni. Jó ötlet egyáltalán hagyni, hogy ő menjen előre ilyen állapotban?
Még mindig itt állok ezzel a kölyökképű gyerekkel, és olyan dolgokról csevegek, amikről az ember a haverjaival cseveg, nem vadidegenekkel. Mondjuk ebbe az is beletartozik, hogy lényeges el van tompulva az agyam, most is valami májbénitó italt szorongatok a kezemben és annyi részeg emberrel vagyok körülvéve, hogy abból kijönne egy fél Duna. Valószínűleg az ital is teszi, meg a nyitott természetem, hogy ennyire könnyedén tudok beszélgetni ezzel az ismeretlen ismerőssel, aki épp kritizálja az okot, amiért a bárban összebotlottunk. Arról nem is beszélve, hogy a barátaimat is minősíti ezzel. Azonban mikor már nyitnám a szám, hogy jól beolvassak neki, hogy ne merje sértegetni a haverjaimat, beismeri, hogy az ő ismerőse is egy lány miatt lépett le. - Nem egészen ez volt a terv - vallom be. - A vőlegény szerintem már rég otthon húzza a lóbőrt, de hát a helyében én is ezt tenném, ha olyan menyasszonyom lenne, mint Stacey - kuncogtam magamban. Az a lány szerintem nem éppen egy kész főnyeremény. Sose engedi el bulizni a vőlegényét, a mai nap is csak szöktetéssel tudtuk kihozni a srácot az ördög barlangjából. Megtippelem, hogy mivel már vagy két órája nem láttam az alakot, már rég otthon van, mert félelmében nem mert tovább velünk lógni, és úgy ítélte meg, hogy mi meg elég piásak vagyunk ahhoz, hogy fel se tűnjön az eltűnése. - Szóval mi is lefoglaljuk magunkat. Ha már egyszer mindannyian a szingli lét előnyeit, avagy hátrányait élvezzük. De ez esetben a te barátod sem lehet valami kedves, ha csak úgy itthagyott az olyan részeg idióták közt, mint jómagam. - Összeráncoltam a homlokomat. Ezt nem pont így akartam mondani. Átlépünk a részegség gyönyörű mámorából a józanodás felé. Már kint vagyunk a bár előtt, és abba az irányba indulok, ahol nem dohányoznak az emberek. Kifejezetten rühellem a cigifüstöt, na még ha az arcomba is fújják... a végén még jobb helyet találnék a kólámnak, mint a gyomrom. De legalábbis lehet, hogy az üveg valaki fején csattanna a végén. Lys udvariasan bemutatkozik, mire én is a teljes nevemet mondom el neki. - Eh - kezdem, majd szabad kezemet a tarkóm mögé téve kicsit kihúzom magam. - Sokat éltem Koreában. Ugyan nem vagyok az a tipikus koreai, sosem éreztem, hogy valóban oda tartoznék, de a nevemet megszerettem. Nem mellesleg az Aron olyan nyálas, tündérkirályfisan hangzik, hogy részegnek se kell lennie az embernek ahhoz, hogy kiadja a gyomra tartalmát. - Tulajdonképpen nem hazudtam. Azt az apró tényt elhallgattam, hogy főleg azért utálom, ha Aronnal szólítanak, mert anya valamiért menőbbnek tartotta, ha az amerikai nevemen mutat be a pasijainak, akiket én egytől egyig kb mind utáltam. Emiatt az Aron névhez nekem csak annyi maradt meg, hogy "tapló bunkók neveztek így, így ha jóba akarsz lenni velem, kerüld a témát". - Te amúgy hogy kerültél ide? Mármint amerikába, nem ebbe a bárba. Azt azért valahogy el tudom képzelni. Gyalog - mondtam, majd ittam a kólámból. Azonban mielőtt megszólalhatott volna, gyorsan még hozzátettem: - Ha most azt mered mondani, hogy valójában taxival, menten leöntelek.
Nem ítélem el azért, mert részegen eljött lányokra vadászni. Nem ő lenne az első, aki így próbál magának barátnőt szerezni. De az, hogy itt legyen egy legénybúcsú tartva… Nem tudom elképzelni, hogyha nekem valaha is lenne, akkor azzal ünnepeljek, hogy iszok. Ráadásul úgy, hogy nem is szeretem. Szóval nem igazán rajonganék egy ilyen ötletért az első helyen, bár lehet neki talán pont ez az ideális. Mindenesetre nagyon furcsának tűnik nekem. Igaz, ki nem? A legtöbb nem hozzám hasonló embert furcsának találom, mivel nem vagyok képes megérteni a logikájukat. Milyen érdekes, hogy régebben pont azt szerettem, hogy másképp értelmezte a világot mindenki, most meg elvárom, hogy az enyémhez hasonló legyen. Bár ahogy hallom a vőlegénynek is inkább az otthonmaradás volt a vonzóbb. – Lehet én is inkább hazamentem volna. Ha legénybúcsú, akkor inkább preferálnék játéktermet. – Még az sem a kedvenc helyem, de még mindig jobb biliárdozni, mint inni. Vagy éppen a bowling. Azt még nagyon tudom élvezni. Közbe szóba jön a szingli lét. Nem értem mi baj van azzal, hogy nincs senkid. Legalább a munkádra koncentrálsz és nincsenek szélsőséges érzelmi ingadozások, amik még akkor is előjönnek, hogyha férfiból van az ember. Ezért nem bírom a kapcsolatokat. – Én inkább előnynek látom. Gondolj bele, mennyi bajt tud okozni egy csaj. És tény, hogy a barátom sem valami udvarias, hogy csak itt hagy. Gyanítom inkább csak a sofőr szerepe miatt voltam számára érdekes. – Ez valóan így van. Azért szeretnek velem jönni inni az emberek, mert mindig kocsival járok és sose iszok. Ennek megfelelően józanon haza tudom vinni őket és kilökni a lakásuknál. Aztán végre én is mehetek haza. Bár nem igazán preferálom, hogy inkább csak kihasználnak. Nem mondom, hogy én nem szoktam, mert akkor hazudnék, csak én inkább az információk és a befolyásuk révén. Közben kiérünk a friss, illetve nem annyira friss esti hűvös levegőre. Ezt máris jobban szeretem, mint azt a fülledt pia szagú helyet. – Én nem érzékelem ezt benne, de teljesen megértem. Én is sokat megkaptam az anyukámtól a koreai nevemet, mikor ideköltöztünk, a mai napig nem tudja megszokni, hogy ne úgy hívjon. – Nem szeretem. Csak a gyenge és megalázott régi énemre emlékeztet, akiről azt hitták, hogy homoszexuális. Ilyen emlékeke mellett szerintem senki se venné szívesen, ha továbbra is úgy szólítanák. Még anyámtól is nehéz elhallgatni. Már éppen nyitnám ki a számat, hogy kijavítsam, de ismét megszólal. – Rendben… nem mondom, mivel kocsival jöttem. – Aztán megfordulok és a sötét tájat pásztázom. Végre kiszúrom a lámpa alatt álló fekete járművet. – Látod ott azt a Porschét? Na az az enyém. – Nem mondom eléggé büszke vagyok rá. – Egyébként egyetemre jártam ide. Orvosira egészen pontosan. Édesapám amerikai és azt szerette volna, hogyha ideköltözök. És te, ha már megkérdezhetem. – 19 éves korom utáni időszakról szívesen mesélek, illetve maradjuk annyiba, hogy felelek a kérdésekere. Az az előtte időszakról nem igazán szoktam nyilatkozni és nem is valószínű, hogy fogok.
Meglepve húztam fel a szemöldökömet. A srác eddig a komolyság mintaképeként tűnt fel előttem, aki keresztrejtvényezni szeret, minden este kínait rendel és bámulja a tv-ben az FBI vagy a CIA sorozatait. Ehelyett közli, hogy ő az ivás helyett inkább a játéktermeket preferálja. - Látom ám, mi folyik itt - bökdösöm oldalba játékosan. - Ha nem azért vagy itt, mert szeretsz inni, vagy hogy lányokra vadássz, akkor azért nem mentél még haza, mert a játéktermekben is a táncgép a kedvenc elfoglaltságod, és most abban bízol, hogy valami anime zene fog menni, és tudsz rá csörögni. - Hogy nyomatékosítsam a mondanivalómat, jobbra-balra toltam a csípőmet, majd gyorsan ismét kiegyenesedtem, karba fontam a kezemet és halálkomolyan, félig felhúzott szemöldökkel meredtem rá. Ha nem veszi a poént, és nem húzódik mosolyra a szája, én feladom, hogy a tagot valaha is mosolyogni lássam. Egy kicsit megsajnálom a srácot, mikor bevallja, hogy valószínűleg csak azért rángatták el a haverjai, mert jó sofőr lett belőle. Forogtak a kerekek az agyamban, hogyan tudnám egy kicsit jobb kedvre deríteni, de nem jutott eszembe semmi használható. - Legközelebb rakd ki a haverjaidat egy szemétdomb mellet, majd hajts el, hogy jó éjszakát. Tuti, hogy többet nem fognak csak a sofőr szerepéért meghívni egy buliba. - Sajnos nem vicc, hanem megtörtént eset az előbbi. Mi is csak sofőrnek használtuk a kicsi Leet, de gyorsan rájött, hogy ez nem mehet így tovább. Egy este annyira beálltunk, hogy a szeméttelepnél rakott ki, és azt mondta, hogy ez az a komplexum, ahol a legtöbben lakunk. Mit ne mondjak, részegen még egy szeméttelep is jó buli volt. A rendőrök elől menekülni már annyira nem. Életemben nem józanodtam még ki olyan gyorsan. - És abba belegondoltál, hogy mennyi előnnyel jár egy csaj? - kérdeztem, erősen a dereka tájéka felé nézegetve, hogy biztosan leesen neki a tantusz. Visszafogtam magam, hogy megkérdezzem, mikor volt utoljára nővel. - Esetleg csúnya szerelmi csalódás miatt kerülöd a nőket? - Ez egy finomított verziója volt annak, amit az előbb megfogalmaztam magamban. Közben már kint is voltunk a friss levegőn. Kissé oldalra döntöttem a fejemet. - Az én anyám megpattant, és rásózott az apámra. Hozzátenném, ez volt élete legjobb húzása. Azóta sokkal bulisabb az élet. - Na nem mintha Koreában visszafogtam volna magamat, de azért lássuk be: sokkal viccesebb az alkohol 900 különböző fajtájától berúgni, mint minden alkalommal sojut vedelni, amitől a lányok fele egy pohár után megfekszik, a második után pedig elájul. Meg a fiúk fele is. Szánalmas. - Hogy állsz a sojuval? Azt se iszol? - Ezt pusztán kíváncsiságból kérdeztem. Nem találkoztam még olyan koreaival, aki nem próbálta már legalább egyszer a sojut. Amikor közölte, hogy kocsival jött, lenéztem a kezemben tartott pohárra, majd halálkomolyan a szemébe néztem. - Te ennyire szeretnél kóla szagú lenni, vagy csak élvezed, hogy szórakozhatsz velem? - Még nagyjából egy másodpercig bírtam komolyan nézni rá, mikor önkéntelenül is megfordultam a Porsche hallatára. - Neked tényleg nincs ki mind a négy kereked; ilyen kocsival jönni - mormogtam magamnak. - Orvosi? - fordultam vissza meglepetten. - Ezért nem akarsz inni. Tudod, milyen az egészségügy, igaz? - cukkoltam. Valójában nekem fogalmam sem volt róla, hogy milyen az egészségügy itt, mert nem sokszor kellett még igénybe vennem. Megvontam a vállamat. - Anyám egy nap felmondott helyettem, vett egy repjegyet, és elküldött az apámhoz, akivel olyan kiskoromban találkoztam utoljára, hogy nem is emlékeztem rá. Ő meg megpattant Vietnámba. Biztos jól elvan. Én meg egy családdal, és egy tündéri mostohaöcsival gazdagodtam. Végül is ezen mindenki csak nyert - mondtam mosolyogva.
Kezdőlap
×Zene: 
×Zene: 
×Zene: 
