Huszonkét évesnek lenni bizarr. Vannak ismerőseid, akik az esküvőjüket tervezgetik, a babaszobát festik, és vannak, akik házibulikba könyörögnek magukkal, mert ott van életük eddig legnagyobb crusha. Jelenleg a huszonkettesek második igazságát éltem, és őszintén, örültem neki, hogy nem esküvői magazinokat kell nézegetnem, mert még ráérünk megházasodni, most tapasztalnunk, élnünk és élveznünk kell a váratlan lehetőségeket. Nálam készülődünk, igazi csajos estét tartunk, felidézve az éppen csak letelt egyetemista éveket. Borozunk, sminkelünk és kibeszéljük a srácot. Végignézem az instáját, a facebookját, még rá is keresek, tippelünk, hogy piacon van-e, foglalt, vagy csak éli a boldog new yorki szinglik életét és szorgos méhecskeként száll virágról virágra. A következtetés az, hogy ma este küldetése van Lisának, ami három nagyon egyszerű pontból áll: 1. Elmegyünk a buliba, ahol megkörnyékezi a srácot 2. Elcsábítja és úgy érezteti vele, ez fordítva történik 3. Elegánsan távozunk, úgy hagyva ott a kiszemeltjét, hogy többet akarjon kapni belőle Magassarkúink kopognak a betonon, a lépcsőház falai még inkább visszaverik lépteink zaját. Míg a liftben utazunk, magam felé fordítom a barátnőm és beleverem a fejébe, hogy eszébe se jusson, hogy ma este dugnak, mert soha többé nem fogja látni a srácot és ő jelenleg komolyat keres, szóval lábak összezárva és kinyújtva maradnak. Már javában kiszűrődik a beszélgetés és a zene hangja a lakásból, ahová hivatalosak vagyunk, tehát nem vesztegetem az időnket csengetéssel, szimplán beengedem magunkat. Megcélozom a konyhát, kézen fogom a barátnőmet és húzom magammal, mind a kettőnknek keverek egy-egy piát a kiborult italoktól már ragacsos pulton, összekoccintom poharainkat, majd magára hagyom. Soha nem fogják megkörnyékezni, hogyha együtt ácsorgunk, mint valami elsőéves egyetemista lányok, ha velem jön el pasizni, mindenki magáért, és ha nagy szüksége van rám, majd megtalál. Egyedül, pohárral a kézben kezdek a lakás felfedezésébe, amit már a konyhából nyíló nappaliban megakaszt az első ismerős arc látványa. Megállok és beleiszok a piámba, megbizonyosodok róla, hogy nem egy vadidegenhez indulok éppen, hiszen már jó ideje nem láttuk egymást ennyire testközelből, majd átszelem azt a pár lépés távolságot és belepofátlankodok a két barátjával alkotott körbe. - Kai – érintem meg a vállát, hiszen ő eddig még nem szúrt ki, az előbb még nagyon belemélyedtek a beszélgetésbe és őt ismerve kétlem, hogy a jelenlegi politikai helyzetet tárgyalták ki nagy lelkesen. Amint felém fordul, szabad kezem nyaka köré fonom, hála a cipőm sarkának nem kell annyira erőlködnöm, hogy egyáltalán felérjem, puszit nyomok az arcára, majd hátrébb húzódok és rámosolygok. - Téged is látni még? Azt hittem, elnyelt a föld – nem tudnám pontosan megmondani, mi történt velünk, hogyan vágták el a mi különös kis barátságunkat, de egyáltalán nem neheztelek rá. Az élet zajlik, az emberek jönnek és mennek, a dolgok történnek, és akiknek éppen benne kell lennie az életünkben, megtalálnak minket a megfelelő pillanatban, míg a felesleges emberek elvesznek. Mindig is kedveltem, szerettem vele lógni, bulizni, betépni és csalni az exemet, amikor már ráuntam, de még nem volt szívem véget vetni a kapcsolatnak. Kai számomra soha nem volt több egy barátnál, akivel jól érzem magam, szigorúan csakis jól, nagyon ritkán érintettük csak a mélyebb témákat, és ez így volt a rendjén. Az ember nem lelkizhet a dugós barátaival túl sokat, mert az mindent megkever.
A mai nap viszonylag hamar sikerült befejeznünk a munkát a műhelyben, ezért még volt időm edzeni az esti buli előtt. Nem konditerembe járok, mert a házunk pincéjében van pár gép, amikkel teljesen elvagyok. A hangszórókból dübörgött az egyik kifejezetten edzéshez összeállított lejátszási listám, amit hirtelen a csengőhangom szakított meg. A telefonomra pillantva Courteney arcát láttam a kijelzőn. Fogadtam a hívást, az esti randink felől érdeklődött, amit elfelejtettem lemondani a buli miatt. Jelen helyzetben Daniel házi buliját jobb programnak találtam, mint Nicholas Sparks filmeket nézni. De mivel Courtot nem akartam lekoptatni, ahogyan azt sem, hogy így érezze, ezért őt is elhívtam a buliba. Neki azonban nem volt kedve azon részt venni, nem kezdtem el győzködni, hanem bontottam a hívást azzal, hogy majd írok. Az edzés után letusoltam, felöltöztem, pakoltam össze nasit, piát és persze füvet. A sporttáskát átdobtam a vállamon, aztán indultam is volna, ha anyám nem az egyik kajámat készíti. Amúgy is enni akartam az ivás előtt, nem szoktam éhgyomorra piálni. Ma este mondjuk nem terveztem annyit inni, nem véletlenül tettem el jó pár cigire elegendő füvet. Jóval a buli kezdete előtt érkeztem, mert úgy beszéltük a srácokkal, hogy segítünk Danielnek a készülődésben. A buli kezdete 8-ra volt kitűzve, viszont mi már ott voltunk 6-kor és pakolgattuk ki a piákat, illetve dugdostuk el az értékes és törékeny tárgyakat. Természetesen már a készülődés közben is iszogattunk, illetve a hifiből szólt a zene, hogy hangolódjunk az estére. Miután mindennel elkészültünk, de még a vendégek érkezése előtt rágyújtottunk egy-egy füves cigire. Fél tízkor már javában zajlott a buli. A lakás tömve volt, a vendégek nagy része pedig már részeg. Én tartottam magam ahhoz, hogy nem iszok sokat, ezért berúgva nem voltam, egyedül a szemem lehetett kicsit vörös a fűtől, viszont a fényviszonyok miatt ez sem látszódhatott. Daniel egész este Bellét kereste, mert a lány végre válaszolt neki, viszont elég szépen felültette, ugyanis nem tudom ki bulijára mehetett, de biztos nem erre. Miután végre Daniel is belátta ezt keresett magának más hölgytársaságot, akivel a szobája felé vette az irányt. Legalábbis utoljára arra láttam őket, aztán ki tudja, hogy eljutottak-e odáig. Csatlakoztam egy sörpong meccshez, a csapatommal pedig meg is nyertük, a veszteseknek pedig az volt a feladata, hogy fehérneműben rohanják körbe kétszer a tömböt. Többen is lementünk velük, hogy meggyőződjünk arról, hogy tényleg teljesítik és nem csak lecsalják. Én önzetlenül felajánlottam, hogy figyelem majd a csajszit. Ehhez természetesen semmi köze sem volt annak, hogy a csajnak olyan segge volt, hogy alig tudtam róla levenni a szemeimet. Miután visszaért a második körből visszaadtam neki a ruháját, amit megfogtam még futott. Felhúztam a cipzárját (amit előtte én is húztam le neki a ruhájával együtt), aztán visszamentünk a lakásba, ahol koccintottunk egy shottal. Daniel eddigre újra köreinkben volt és elújságolta, hogy milyen volt az a csaj, akit sikerült ma este befűznie. Nem tudom miért gondolta jó ötletnek, de Bellenek is leírta, hogy milyen jót szexelt és fog is még, tehát sajnálhatja, hogy nem jött el, mert akár ő is lehetett volna a szerencsés. Csatlakozott hozzánk Wade is, aki már nagyon ráakart gyújtani. Közöltem velük, hogy az én füvemből nem kapnak többet, sőt most ők hívnak meg engem, mert eddig az enyémre jártak rá. Éppen indultunk volna az erkélyre, mikor valaki megérintette a vállam, ehhez azonban egy ismerős hang társult. Megfordultam és végigmértem az előttem álló szőkeséget. - Rosie - elmosolyodtam, majd én is viszonoztam a pusziját, a az egyik kezem automatikusan a derekára csúszott. Azok a fránya megrögzött mozdulatok. - Jó látni téged - engedtem el, mikor elhúzódott - Nagyon jól nézel ki - mértem végig újra, ezúttal sokkal alaposabban. Hát igen, nekem mindig remek ízlésem volt. - Csak nem mozgunk ugyanazokban a körökben - Na meg nem is kerestük egymást, hogy összehozzunk egy újabb találkozót. Nem nevezném a lányt közeli barátomnak, mivel ahhoz nem találkoztunk elég gyakran, illetve minden kis "randink" a szexre ment ki. Amivel sosem volt semmi problémám, sőt ezt bírtam nagyon Rosieban, hogy ő partner volt a kötöttségek nélküli szexben. Nem telepedett rám, nem akart többet, nem viselkedett úgy, mintha együtt lennénk. Egyszerűen csak élveztük az együtt töltött időt. - Hogy vagy mostanában? Éppen milyen családi dráma zajlik nálatok? - Már elég régóta nem hallottam felőle, ezért kíváncsi voltam, hogy mi a helyzet vele.
- Téged is – mosolygok rá és utánozva a mozdulatát én is végigmérem őt, tetőtől talpig. Még mindig ugyan olyan jól néz ki, mint anno, mikor összejártunk, csak már nem tinifiúsan, hanem valamennyivel férfiasabban. Tizenhat vagy huszonmittudoménmennyi, ha egy szóval kellene leírnom a külsejét, akkor csupa nagybetűvel írnám, hogy FUCKBOY. Még csak nem is kell hozzá ismernem, a pillantása, az öltözködése, a kiállása, ahogyan rám néz, mind ezt üvölti, és ennek elégnek kellett volna lennie minden lány számára, aki többet láttak bele. Nem azt mondom, mindig is bírtam Kait, szerettem vele lógni és mindig jól szórakoztam a kis találkáinkon, de mindig egyetlen egy céllal találkoztam vele, és az a tomboló hormonjaim lenyugtatása volt. Soha nem egyszerű baráti találka, főleg nem randi, mert az ember a barátaival nem kúrogat, ott túlságosan elmosódnak a határok, randizni pedig nem kellett elvinnie ahhoz, hogy engem beetessen, mert soha nem lettem volna olyan hülye, hogy kapcsolatba kezdjünk. A Kai-félék hülyét csinálnak belőled, aztán a szívedre köpnek, majd hülyének tettetik magukat. „Ja, azt hitted, együtt vagyunk?”. A célra viszont tökéletes volt. - Még neked se kell nyugdíjba vonulnod – kacsintok rá, teljesen jól karban tartja magát, ahogyan azt el is várnám egy huszonéves pasitól. Most vagyunk a toppon egészségileg és külsőre is, innen már csak lefele megy a dolog, ki kell használni az igazán szép éveket, mert ezt soha nem fogjuk visszakapni. Bármennyire is toppon tarthatom magam személyi edzőkkel, meg kisebb beavatkozásokkal és drága kezelésekkel, mégiscsak huszonévesnek lenni az igazi. - Mondasz valamit – bólintok rá, igazából azt sem tudom, hol szedtük össze egymást, de több, mint valószínű, hogy egy ehhez hasonló buliban. Szerettem néha nem a saját köreimből szemezgetni, hiszen előbb vagy utóbb úgyis egy az én családomhoz hasonlóan gazdag családba született férjem lesz. Nem csak azért, mert apám azt várja el, hanem mert vele nem lesznek akkora különbségek a neveltetésünket és a pénzhez és luxushoz való hozzáállásunkat tekintve, de erre még bőven van időm, addig pedig mindenbe bele akartam kóstolni. - Csak a szokásos – mosolyodok el a kérdésén és megiszom a maradék kevertemet, aztán intek neki, hogy kövessen és visszavonulok a konyhába, hogy újabb kört készítsek magamnak. Természetesnek veszem, hogy velem tart, mert én most azt akarom, ő pedig úgy tűnt, mint aki nem örül nekem. Egyébként is, mi jobb dolga lehetne annál, hogy velem legyen? – Nem tudom, emlékszel-e, de van egy nővérem, aki most költözik haza a vőlegényével New Yorkba – vázolom fel röviden és tömören a helyzetet. Felé emelem a poharam és ha úgy dönt, iszik velem valamit, az övéhez koccintom, majd nagyot kortyolok belőle, mielőbb szeretném, ha elöntené a fejemet az alkohol. – Még csak egy családi ebéden vagyunk túl, de botrányos volt – legyintek, ezzel le is zárva a témát. Nem kell tudnia, hogy pontosan mi volt a veszekedés tárgya, ki veszekedett kivel, és hogyan sült el, mert az már magánügy. Bármennyire nem kedvelem a nővéremet, a családi ügyeket soha nem teregetném ki senki előtt, mert a családi dolgokhoz senki másnak semmi köze nincsen. - Kit szédítesz éppen? – az nem kérdés, hogy valakit szédít, mert Kairól van szó. Mióta megtanulta használni, ami a lába között van, biztosra veszem, hogy szorgos méhecskeként szállt virágról virágra, hogy mindet beporozza. Mióta megláttam, már megvan az elképzelésem az este folytatásáról és az egyedüli indok, amiért kíváncsi vagyok arra, ki a jelenlegi szerencsés szerencsétlen, az az, hogy tudni szeretném, itt van-e vele a buliban. Ez esetben óvatosabban kell távoznom az egyik régi kedvencemmel, mert erre sort fogok keríteni, ebben egy cseppet sem kételkedek. Az asztal üresen és szárazon maradt részére ülök, keresztbe teszem a lábam és nem igazítom meg a feljebb csúszott szoknyámat, megbököm a lábszárát a magassarkúm orrával, rámosolygok és újabb kortyot küldök le. - Ismersz valami Christ? – dobom fel tölteléktémának Lisa kiszemeltjét, mielőtt a lovak közé csapnánk. – A barátnőm akarja hazavinni – magyarázom meg, mert bár megbeszéltük, hogy erről szó sem eshet, tudom, hogy úgyis az lesz a vége. – csak fogalmunk nincs róla, kapható-e. Kicsit sajnálnám, ha csak én vinnék ma haza valakit – flörtölök könnyedén, nincs tervem kertelni. Ha Kai nem kapható az estére, még most közölje, mert akkor nem vesztegetem az időm bájolgással. - Cigi? – dobom fel, amint elhintettem az agyában a gondolatot, majd leszállok az asztalról és adok neki egy pillanatot szemügyre venni az egyre kevésbé takart combjaim, mielőtt megigazítom a ruhám. Hagyom, hogy mutassa az utat, mert fogalmam nincs, merre van az erkély és nem szeretek kavarogni, ő otthonosabban mozog.
- Még van pár jó évünk hátra - Mindig is adtam magamra, tehát nálam ez sosem volt probléma. Kölyök korom óta szerettem jól kinézni, na meg arra is hamar rájöttem, hogy milyen jó külső adottságokkal rendelkezem. Megnyertem a genetikai lottót, akkor sem híznék el, ha egyáltalán nem edzenék, viszont akkor biztosan nem látszódna az összes kockám, illetve az izmaim sem rajzolódnának ki ilyen markánsan. Ennél nem akarom jobban kigyúrni magam, ezt az állapotot már csak szinten akarom tartani. - De teljesen megértem, hogy hiányoztam neked. A helyedben én is hiányoltam volna magam - hamiskásan elmosolyodtam. Csak viccelődtem vele, mert nem volt sosem olyan szoros vagy komoly kapcsolat köztünk, hogy hiányozni tudjunk a másiknak. A szex az persze jó volt, de nem ő az egyetlen lány, akivel jó egy menet. Olyan varázspuncival pedig még nem találkoztam, ami annyira magával ragadott volna, hogy másra gondolni sem tudtam volna. - A szokásos alatt azt érted, hogy úgy cserélgeted a pasijaidat, mint más lányok a fehérneműjüket? - Nem mintha ezzel bármi problémám lett volna. Rosie megfelelt egy Malachai női kiadásnak. Talán pont ezért jöttünk ki már a kezdetektől fogva olyan jól. Egyikőnk sem akart kötöttségeket, így csak jól éreztük magunkat egymás társaságában. Annak ellenére, hogy teljesen egy hullámhosszon voltunk sem akartam tőle komolyabbat. Hogy miért nem? Mert sosem tudnék egy olyan lánnyal járni, aki ugyanolyan, mint én. Lehet, hogy képmutató vagyok, de most őszinte is. Nem tudtam volna eléggé megbízni benne ahhoz, hogy egy egészséges kapcsolat alakulhasson ki köztünk. Ha pedig rájöttem volna - mégpedig rájöttem volna - arra, hogy más srácokkal is találkozgat - márpedig találkozgatott volna - akkor olyan balhét rendeztem volna, ahol kő kövön nem marad. Ezután pedig biztosan nem beszéltünk volna soha, leszámítva persze a kurva anyázást. Ezek figyelembevételével nem jobb a mostani helyzet? Mert szerintem magasan veri az imént felvázolt verziót. A konyhába érve újratöltöttem a megüresedett poharamat, amit aztán neki koccintottam a lányénak. - Emlékszem. A csinos nőket nehezen verem ki a fejemből - Sokszor viccelődtem azzal, hogy a nővérét is kiakarom próbálni, viszont ebből a tervemből nem lett végül semmi. Nem azért, mert nem akartam volna ezzel megbántani Rosiet - szerintem nem vette volna a szívére - hanem mert a nővére máshol élt, annyira pedig nem volt fontos egy újabb menet, hogy még utazzak is érte. - Mikor jön a Keeping up with the Brixtons következő epizódja? - Igen, ezzel a Kardashianék állandó drámázáshoz hasonlítottam őket. Nem, még egy részt sem láttam a sorozatukból. De ha az ember használja a facebookot és instagrammot, akkor akarva-akaratlanul is szembejönnek vele olyan hírek, hogy a Kardashian testvérek jelenleg éppen miért veszekednek. Nem mintha egy hangyafasznyit is érdekelnének. - Ha hiszed, ha nem, de az utolsó találkozónk óta jó fiú lettem - Ezt még én sem hittem el, Rosie pedig végképp nem fogja. - Már lassan egy hónapja együtt vagyok egy lánnyal - Ez pedig már majdnem rekordnak számít nálam. Legalábbis a Gennel való kapcsolatom után, hiszen az egy évig tartott. Viszont a megszokott kavarásaim általában egy hónapos futamidővel rendelkeztek maximum, tehát ha ebből a szempontból nézzük, akkor Courteneyel több ideje leszek együtt, mint a többi lánykával, akit fűzögettem. - Emlékszel a nyavalygós Oliver Eastonra? - Meséltem már róla Rosienak. Mondjuk nem sokat, ezért megvolt az esélye annak, hogy fogalma sincs, hogy kiről beszélek. - Na neki a húgával jöttem össze - Abban semmi újdonság volt, hogy megint kapcsolatban voltam valakivel, az újdonság az az volt, hogy én is többnek tartom a kavarásnál, sőt még úgy is fogalmazok, hogy együtt vagyok valakivel. Nem a szédítés, fűzögetés, kavarás vagy hasonló szavakat alkalmazok. Ha ez nem jelenti azt, hogy komolyan gondolom Courttal, akkor nem tudom mi igen. Nekidőltem mellette az asztalnak, a tekintetem pedig végigsiklott a formás lábain, amikről egy sóhajtással vettem le a szemeimet. Igaz, hogy vakságot nem fogadtam, viszont az önuralmam majdhogynem egyenlő a nullával, ezért a mindent a szemnek és semmit a kéznek nem működik nálam. - Igen, ismerek egy párat - belekortyoltam az italomba. - Ha a focista srácra gondolsz, akkor a barátnődnek nem lesz valami tartalmas estéje - Már több lánytól is visszahallottam, hogy a srác nem bír több menetet, s amilyen nagy a szája, olyan hamar el is durran. - Nem bírja mindenki olyan sokáig, mint én - egy játékos mosoly suhant át az arcomon, miközben ellöktem magam az asztaltól. Ezt úgy tettem, hogy az egyik kezemet a lány combjára helyeztem, mintha támasztéknak használnám. Aztán miután elléptem az asztaltól, el is vettem a kezem. - Kérsz még? - pillantottam rá, miközben újra töltöttem a poharamat. Ha közben az ő itala is elfogyott, akkor ezt a problémát gyorsan orvosoltam. - Sima? Mert van nálam vicces is - Egy vagy két szálam maradt, mert a többit elszívták a srácok, a füvet pedig nem hoztam magammal. Nem szerettem buliban töltögetni, ezért mindig előre szoktam tekerni, amik ha elfogytak, maradtam a sima cigarettánál. - Tető - mondtam, miközben a pultról levettem az egyik üveg whiskyt, aztán előre mentem. A tömegen átvágva hátra pillantottam Rosiera, hogy nem keveredett-e el. - Ott azért nagyobb a nyugalom - Kimentünk a lakásból, felmentünk a tetőtérre, ami a következő emelet volt. Kitámasztottam az ajtót, mert azt csak belülről lehetett kinyitni. A kilátás pazar volt, hiszen elénk tárult egész New York. Ledobtam magam az egyik padra, a whiskyt pedig letettem a lábamhoz. - Megkóstolod? - kérdeztem, miután kivettem a zsebemből a fém dobozkámat, amiben a szép kis jointok voltak. Ha kért, akkor odatartottam neki, hogy vegyen egy szálat, majd én is az ajkaim közé helyeztem egyet, amit az öngyújtóm lángjával életre is keltettem. - Neked van valami komolyabb az alkalmi berepülőknél? - Nem tartottam valószínűnek, hiszen nem olyannak ismertem meg, mint aki huzamosabb ideig bírná egy monogám kapcsolatban. De ő sem engem, tehát ő is okozhat olyan meglepetést számomra, mint én okozhattam neki azzal a kijelentésemmel, hogy már majdnem egy teljes hónapja járok valakivel. Official meg minden.
Kai semmit nem változott, úgy beszélünk, mintha nem tűntünk volna el egymás életéből egyszer csak előzetes bejelentés és kiváltó okok nélkül és ez megnyugtat. Szükségem van emberekre az életemben, akik csak epizódszereplők, semmi más feladatuk nincs a saját sorozatomban az adott nap előrelendítésén kívül és ő pontosan ilyen; megjelenik, kitöltjük egymás életének szabad délutánját, estéjét, majd megy mindenki tovább a saját vágányán. Nevetek, mert nem hiányoztunk, nem hiányozhattunk egymásnak és ezt ő talán még nálam is jobban tudja. A sors fintora, hogy ugyan abban a buliban kötöttünk ki és pont akkor pont felé sodort az este. - Így is fogalmazhatsz – sandítok rá mosolyogva; a megállapodás nem az én pályám volt, miért maradnék meg egy pasi mellett, akinek idővel megszokottá, unalmassá válok, hogyha hetente találok valakit, aki mindent megtenne azért, hogy egyáltalán láthasson meztelenül? Persze reméljük más lányok naponta cserélgetik a fehérneműjüket, nem hetente. - Azt hiszem az a sorozat sosem lesz publikus, sajnálom… - biggyesztem le a számat színészkedve; a mi családunk drámázása mindig négy fal között zajlott, zajlik és fog zajlani, mert Brixtonék tökéletesek a külvilágnak. Kívül szép, belül rothad, de azért vannak még finom részei. Felnevetek a válaszán, hitetlenkedve, mert máshogyan nem is lehetne erre a nagy, dobpergetős bejelentésre reagálni: Malachai Morgan, aki már az első találkozón a következő áldozatát nézte, jófiú lett? Persze. Bólintok a kérdésére, hiába nem rémlik a név, sem a sztori, mert Oliver úgyis mellékszereplő a nagy történetben és felesleges felcsapnunk a könyvet az ő oldalán, úgyis az a lényeg, hogy ki hülyítette meg ennyire Kait; kíváncsi vagyok. - Összejöttél? Szerelmes vagy? – faggatózok mosolyogva és remekül szórakozok az új koncepción, mert annyira nem rá vall. Habár, ha másik szögből közelítjük meg, ez a normális, idővel még a Kaihoz hasonló szorgos méhecskék is megtalálják a kedvenc virágukat, aminek a szirmai között álomra szenderülnek, de ugyanakkor ez még mindig Kai és nem hiszem, hogy a második hónapot is megérik együtt. - Mhm… - bólogatok lassan az új infókra és elkönyvelem, hogy holnap reggel, vagy már ma éjjel kapni fogom az üzeneteket, mekkora csalódás volt a kufirc, már ha ugyan arról a Chrisről beszélünk. Amekkora szerencséje van Lisának, igen. Mosolyogva hümmögök és a combomra sikló kézfejre pillantok; ma éjjel talán nem lesz időm a panaszkodó üzeneteket olvasni, szerelmes-e Kai vagy sem, az irányítóközpontja csípőtájékra lett gyárilag telepítve. Tartom felé a poharamat, alkoholra, még több alkoholra van szükségem, zsibbasszon és varázsolja varázslatosabbá az éjszakámat, mint ami az igazság a helyüket nem találó és ezért egy lakásban lerészegedő huszonévesekről. - Akkor természetesen nem a sima – ha kínálnak, én vonakodás nélkül elveszem, mert a puszta tény, hogy nő vagyok, feljogosít erre, mint ahogyan arra is, hogy ingyen egyek és igyak, ha férfi társaságban megyek valahová, kinyissák nekem az ajtókat, cipeljék helyettem a nehéz dolgokat, átadják a kabátjukat és felém tartsák az esernyőjüket, nekem pedig egy szóval sem kell kérnem. Elég egy védtelen pillantás. Szó nélkül követem felfelé, örülök, amiért privátabb szférába tereljük a kétszemélyes bulinkat, mert ez azzá vált abban a pillanatban, hogy a nyakába akaszkodtam a nappaliban. Én egyedül vagyok és ő is, hiába említette a nagy szerelmet, akinek van egy Oliver nevű bátyja; az a lány nincs itt velem ellentétben és valami perverz módon izgat a gondolat, hogy azt vegyem el, ami másé. Talán ezzel szeretném jóllakatni a törékeny egómat. A tetőre érve fellélegzek a bentre zsúfolt emberek szagától, mielőtt én is helyet foglalnék a padon Kai mellett, körbenézek az alattunk elterülő város fényein. Sosem tudnám megunni, mint ahogyan a férfiakat sem, a nővéremmel ellentétben az erősebbik nemet megszégyenítő vadászösztönnel születtem ami miatt néha úgy gondolom, inkább fiúnak készültem, csak lány lett belőlem. - Igen – persze, hogy igen, ez sosem volt kérdés; elveszem tőle a már égő szálat, mélyen lent tartom a füstöt, az első slukk kaparja a torkom, a tüdőm, mindenemet, de nem eresztem sem a füstjét, sem a köhögésem, már nem az a csitri vagyok, akinek könnybe lábadt a szeme egy apró szippantástól. A kérdésére nem válaszolok egyből, ismételten keresztezem a lábam, a lábfejem finoman a sípcsontjához érintem miközben félig felé fordulok a padon és újabb adag füstöt tartogatok lent, mielőtt belefújnám az arcába és visszanyújtanám neki a szálat. - Semmi komoly, az túl sok felelősség, túl sok számonkérés… és mégis mihez kezdenék, hogyha csak úgy belefutnék valakibe, akit megkívánok? Mármint, érted, még én érezzem magam utána kellemetlenül, továbbra is azt kell, hogy mondjam, nem nekem való – és el is hiszem, azt az apró infót hagyom csak ki, hogy az még kellemetlenebbül érintene, ha engem csalnának meg egy hirtelen jött sugallat miatt. Ha én képes vagyok rá, akkor más is képes rá, a karma pedig nagy úr és biztosan előbb vagy utóbb bűnhődnék a bűneimért, mint egy gyerekmesében. – de neked örülök – nyúlok rá a vállára és finoman rámarkolok, hüvelykujjammal nyakszirtjén simogatom meg. – csak magamat sajnálom egy kicsit azért, hogy nem jutott még egy utolsó kör nekünk – eresztem el és hazudok. Hazudok, mert hogyha nem találkozunk itt és most, vagy éppen mást szemelek ki, mielőtt megpillantom őt is a vendégek között, akkor egyáltalán nem sajnálnám az egészet, elfogadnám, hogy Kainak végre igazi kapcsolata van és egy percig sem bánkódnék, amiért többé már nem tudhatom a combjaim között. Most viszont találkoztunk, kiültünk a teraszra édes kettesben és követelem azt az utolsó kört, ami még becsúszhat egy ilyen friss kapcsolat elején büntetlenül, nem igaz? Áthajolok a lábain a földön várakozó üvegért, combom közé veszem és erőtlenül inkább csak hozzáérek a kupakhoz, mint hogy ténylegesen csavarnék egyet rajta, ártatlanul pillázok a srácra és ujjaim közé csípve a cigit mosolygok rá. - Segítenél? – tartom meg a combommal az üveget, míg könnyedén kinyitja, tovább varázsolok a szilárdat füstté egyetlen varázslatos mozdulattal, halk sóhajjal dőlök a pad háttámlájának, arcomat az ég felé fordítom, és lehunyt szemmel élvezem testem súlytalanná válását. Mély levegőt veszek, tüdőmet a tömény füst után megtölti a friss éjszakai levegő, aztán távozik, megtölti és távozik, még egyszer megtölti, mielőtt újból a régi ismerősömre néznék. – Tényleg jól vagy, minden rendben? Munka? – emelem meg két kézzel a teli üveget és belekortyolok, kiráz a hideg az alkohol intenzív ízétől, de még két kortyot leerőltetek, mielőtt felé nyújtanám a piát. – Örülök, hogy találkoztunk, Kai, néha jó újra látni régi arcokat – simítom meg a felkarját és rámosolygok, a whiskey égeti a gyomrom, a fű a tüdőmet és jól érzem magam. Megfelelő taktikázással pedig még jobban fogom, sőt talán nem lesz szükség taktikázásra, mert Kai az Kai, ha szerelmes, ha nem.
Kezdőlap
Huszonkét évesnek lenni bizarr. Vannak ismerőseid, akik az esküvőjüket tervezgetik, a babaszobát festik, és vannak, akik házibulikba könyörögnek magukkal, mert ott van életük eddig legnagyobb crusha. Jelenleg a huszonkettesek második igazságát éltem, és őszintén, örültem neki, hogy nem esküvői magazinokat kell nézegetnem, mert még ráérünk megházasodni, most tapasztalnunk, élnünk és élveznünk kell a váratlan lehetőségeket. 
